Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
12 NÉPÚJSÁG 1983. április 3. MAGAZIN MAGAZIN A MAGAZIN ^MAGAZIN % MAGAZIN f MAGAZIN kjsíW: MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN U MAGAZIN MAGAZIN Altatószer és az álom Az álomkútatás mai állá's'a szerint az álmok az alvás úgynevezett RÉM -időszakaiban lépnék fel. A RÉM-alvás közben az alvó gyors szemmozdul'atokat végez. Minél erőseb beik a szem. mozdulatok, ónnál élénkebbek — úgy vétek — az álmok is. Akit a* REM-.időszaikiban felébresztenek, az többnyire azt meséli, hogy egy álom kellős közepén. ébredt fel. Az edinburghi egyetem kutatói megálla.píitoittólk, hogy a bar- bi Úrrá tot tartalma zó altatósze- rök (ilyenék például a Veronai, a Severial, síb.) megrövidítik a REM-alvás időtartamát, és egyúttal csökkentik a szemmozdu- latokat. Ezek után azlt vizsgálták, hogy hatással van-e a bör- biturátos alfatászer az álmok tartalmára is. Három fiatal kísérleti személyt a> REM-idősza'k- btan felébresztettek, és felszólították őket, meséljék el álmaikat. Amikor a kísérleti személyek nem szedtek altatószert, élénk, bailluoiná ció s á lo mél m é nyék rői számoltak be. Az altatószer hatására az álmok tompábbá váltok, inkább gondolatokhoz hasonlítottak. Amikor a kísérteti személyék beszüntették az alíta- tószer szedését, az álmaik ismét hallucinádóssá és élénkké váltak. Kárba veszett termés Az embedség évenként a világtermésnek több mint egyhar- madát — 280—360 milliárd nyugatnémet márka értékben (termelői áron) — veszíti el tér. mészetes okok következtében. A Bayer-gyár beszámolóija szerint a világfermé's 14 százalékát kártevők, 12 százalékát növénytbe- tegséaek pusztítják el, 9 százalékát pedig a gyom;, vagyis ösz- sze’sen 35 százalék megy veszendőibe. A legnagyobb veszteség — 45 százalék — a cuko rrá-át és a cukornádat éri, 35 százalék a gabonaféléket, míg a főzelékféléknek csupán, 28 százaléka pusztul el. Miinél fejlettebb egy ország iparilag, annál kisebbek a veszteségek. Európa például termésének Csupán 23 százalékát veszíti el. Ázsia és Afrika fejlődő országaiban viszont a termés 42—43 százaléka pusztul el. Ki sír? Két áoolónő beszélget a szülőotthoniban'. — Mi ez a nagy sírás-rivás? Talán a, hármas ikrek sírnak, akik ma, éjjel születtek? — Nem, az apjuk a folyosón. A kacsa is baromfi Sokak véleménye széniét a baromfiszakma válságos korszakát éli, miivel a csirke iránti világpiaci kereslet már évek óta veszélyesen hullámzik, és egyre újabb, árujukat otdsóbbön. kínáló konkurrensék jelén nek meg. De elfeledkeznek róla, hogy nemcsak a> csitrke baromfi; a pecsenyekacsa, a hízott liba és különösen a libamáj rw is kitűnő üzlet, s újabban a hízott kacsa és a katcsamáj is annak ígérkezik. Szerencsére ezt már töbibé'n, is felismerték,, és rájöttek arra; hogy a hazai kacsa- tenyésztés korszerűsítésre szorul, mindenekelőtt új ten.yész- anyag beszerzése révén, Rátai- Iálltaik például egy különleges irdnoio fajtára, a1 mulasd kacsára1, amely f orradOlmásíthat]a a hazai kOcSatenyésztésí. Ha a 3,70—3,80 kilósra felnevelt rmu- lardot hizlalásra fogják — tömni kezdik —, közel két hét alatt eléd az 5,60—5,70 kilós súlyt, aminek jelentős része hús és máj,. Egy-egy kacsából 40—50 dékás máj vehető ki, csaknem akkora; mint a mutlard kacsák, nál nagyobb testű,, súlyosabbra hizlalt, vagyis több takarmányt fogyasztó libáikból. A mulard- kacsamáj színié, sűrűsége, lágysága hasonló a, libamájéhoz, az íze azonban, más, de kitűnő. így nemesük azért kedvelik és keresik külföldön, ment olcsóbb a libamájnál, hanem különlegességnek is számít. De frissítik a Korszerű kacsanevelde, ahol csak ivásra és némi lubickolásra elegendő viz áll az állatok rendelkezésére hazai állományt olyan angol fajtákkal is, amelyek a> hagyományosnál 20 százalékkal több tojást adnak, s mintegy 50 nbp állott 1'esz 2,60—2,70 kilós omlás húsú pecsenyekacsa az aranypihés naposkacsából. iMa már a, múlté a tavak kettős, egyidejű hal- és kacsate- nyésztésre való hasznosításának a terve, miivel bebizonyosodott, hogy két intenzív .termelést egy vízterületen nem lehet űznii. Régebben természetesnek tartották, hogy a, kacsa a! vízen éljen és nőjön fel, a takarmányt is oda. vitték ki néki. De kiderült, hogy ileússzfa. a kilóit, és utána még éhesebb. így később már csak annyi vizet adtak neki, hogy lubickoljon, hogy igyon. Helyenként mai már a, lubickolást is megvonják a kacsáktól, s ezáltal egy kilónyi kacsahúst háromlkiíónyi takarmányból állítanak elő. Ahol még a fűtőolaj is megfagy Grönílbndon idén rekordhideget mértek: a hőmérő higany- szála —48 °C-ig süllyedt. Emberemlékezet óta először fagyott be az 560 kilométer széles Da- vis-szoros, mely a Föld legnagyobb szigetét Kanadától elválasztja, úgyhogy az edzett grönlandiad most gyalog átmehetnének Kanadába. A meteorológusok számításai! szerint a fővárosban* Godthabban 1983. januárban —19 °C volt az átlaghőmérséklet. Az eddigi leghidegebb január adatait 1882-ben jegyezték fel; akikor —14 Cvolt az átlaghőmérséklet. A szokatlanul hideg tél különösén, az ország halgazdaságát sújtja. A halászati flottal hajóit vastag jégréteg bilincseli a kikötőikhez. Sok hajót szabályszerűen összenyomtak a jégtáblák. A halfeldolgozó gyárakban emberek százait keltett elbocsátani. A halászati egyesültet „ka. taszitroifáiitenak" nevezte a jelenlegi tőkehalszezon veszteségeit. Egyes városokban az emberek fázn'ak othhomalikban,, mert befagyott a, fűtőolaj, amely —30 °C-ig bírja a* hideget. Godthabban a, foglyokat naponta legalább egyszer kihozzák a> börtönből, hogy a környező házakban megmosakodhassanak: a börtön vízvezetéke ugyanié befagyott Szeszélyes szeplő A szeplő kerek, kisébb-.na- gyobb foltos barnás bőrfésték- fellhalmozódás, amely nem emelkedik a bőr szintje fölé. Legtöbbször arcon; főképp az orron és a homlokon, nemritkán a: háton, a káron, Oi nyakon jelenik meg. Az arcon a serdülőkor táján van a legtöbb szeplő, a kézháton csak az ötödik évtized Farul tűnnek élő a barna foltocskák, A háton és a vállon nagyobb, szabálytblbn szélű, sötétebb szeplők is előfordulnak. A szeplő szélsőséges esete az arcon tavasszal néha megjelenő nla'g.y, sárgásbarna, szabálytalan alakú folt — az un. májfojt, — amely a máj, valamint a belső ellvtilasztású mirigyek zavarára úttal; Az arc szeiplője sokszor okoz késérű perceket a fiataloknak. Többnyire csak a kamaszok sajátja, az évék múltával elhalványul, s idővel teljesen, eltűnik. Kiváltképp a vörösbarna haj- szírvűékné'l, halvány arCbőrűek- nél fordul elő, tavasszal erősebben előtűnve, ősszel pedig él- halivá nyodva. A szeplő sok esetben. vele született adottság, és öröklődik:, de nem tekinthető bőfbétegtíégnek. Tavasszal ai Nap fokozott ibolyálnitúll sugárzása, hívja' elő a szeplöket és a szerveret C- vitamin hiánya; Nincs olyan' szer, amély végleg eltüntetné a szeplőket, de egyes háziszere'kkel (citrom, uiborkb, ailudlttejes pakolás, stb) elhalványítható any- nyira, hogy alig vehető észre. Ennek a szeplős kisfiúnak természetesen semmi szüksége sincs óvórendszabályokra a „szeszélyes" szeplővel szemben A nevetés hizlal? Mindazok az állatok, amelyeknek béta-endorfini agyi hormont juttatnak a szervezetébe (ennék összetétele megközelítőleg azonos a morfinéval), többet esznék, mint amennyire szűk. Ségük Van. Erre a megállapításra jutott az Ohiio State Uniiver- sity kutatácsoportljb; Á minap Washingtonban ösz- szegyűlt biológusok a1 következő tájékoztatást adták közre: az emberi szervezetben a béta-eo- dorfin hormon szintjének jelentős növekedése tapasztalható a nevtetés következtében. Azok a betegek, akiknek agya azon a részen, sérült, amély az endorfint termeli, többé nem nevetnek a vicceken. Úgy tűnik, egyszerű a következtetés: a nevetés éhség- érzetet kelt. Újdonság az óceán mélyén iFrainoiöországban újfajta kutató te ngtefalatt járót készítettek nagy mélységékben végzendő kutatómunkához. A hóját Szicíliában bocsátották vízre. Az Épaulard elnevezésű tengeralattjáró távvezérlésű, képes arra; hogy 6000 m. mélyen a tenger fe tsz íné alatt tartózkodjék, és kifejezetten alkalmOs talajminta vételére, fényiképfelvételek készítésére és teoger- mélység-mérési munkálatok elvégzésére. Az oceanográfiai kutatásaikra szakosodott olasz Medilterra- nean Survey and Service az első Épaulárd-t a Szicília, északi felénél található tenger alatti vulkánok tanuillmáinyozásáia használja fel.. Fűthető alumínium fólia 'Norvégiában olyan alumínium fóliái került forgalomba, amelybe drótokból álló „pókháló” van bedolgozva. A kivezető drótot bármely kisfeszültségű áramforráshoz csatlakoztatni lehet, és így a fólia fel- mélegiílthető. Mindenféle praktikus újdonságot készülhetnek ■ belőle. Példáiul konzervdobozt, amelybe készételt csomagolnak kirándulók Számára. A konzervdobozt az autó cigOrettagvújtó berendezésével tehet összekapcsolni,, és így felmeleglthető benne az étel. Tapéták, üléspárnák és takaróik fűthető béléseként Is használják. Edény- és tányértarfólkat is bevonnak veié. Ezekben, az éttel hosszabb ideig melegén tartható,. A hét karikatúrája Kereslet A vállalat igazgatója így szól az új alkalmazotthoz:- Hm. A munkakönyvéből kiderül, hogy csak az elmúlt évben tizennégy munkahelye volt.- Tökéletesen igaza van, de ez csak azt bizonyítja, hogy milyen nagy irántam a kereslet! Április 4. ... a jövőről dalolok és tíz legényről, okik a jövőért estek el panasz nélkül, szivükben a hűség esküjével, kezükben kilőtt fegyveriel, mint a hősök, hősei e gonosz és megalázott kornak . . . , Hazánk felszabadulásának évfordulóján a vízszintes 37.. ,,Emléktábla” című verséből idézünk, folytatása a vízszintes 14, és függőleges 18. számú sor. Vízszintes: 1. önfejű. 9. A MÁV-nak és a HÉV-nek is van. 14. Az idézet első folytatása; zárt betűk: I, N. 15. Régi női név. 16. A múlit idő ragja; 17. Az „Aranyásók" íróija. 18. Kanalazó. 20. Vírmozgás. 22. Ritka férfinév. 23. Gelka-részleg! 24. Rákospalota patakja. 26. Após, népiesen. 27. A pincébe. 28. színpadkép. 30. Esküvő része! 31. Vékony, keskeny csík. 33. Levegő, görögül. 34. Úgynevezett röviden. 35. Sportiskola név- jele. 37. Kossuth-dijas író, költő, esztéta, az idézett vers írója, utónevének kezdőbetűjével. 39. Tanintézet nevénék rövidítése. 40. Erdei vad. 41. Tejtermék. 42. Szabványminta. 44. Kellemetlen sZag. 46. Szovjet férfinév. 47. Ki. csinyitő képző. 48. Tova. 50. Búkéta. 52. Neves holland úszónő (Ada). 53. Las .... amerikai város. 56. Omszk folyója. 57. „Inter... Silent rnusOe" (fegyverek közt hallgatnak a múzsák), latin mondás. 59. Egészségesebb a zsírnál. 61. Az ezüst vegyjele. 63. Papírra1 vetett. 65. Makrancos Jó teszi. 66. KőkOrszaiki falfestményeiről híres barlang a Pireneusokban. 1879-ben: fedezték fel. Függőleges: 1. Értem már! 2. „A hóhér...", Petőfi Sándor elbeszélése. 3. Pólus, névelővel. 4. Jelfogó. 5. Ezen a szigeten élt a monda szerint Kirké, aki Odüsszeusz embereit disznóvá változtatta. 6. A tantál vegy- jelé. 7. Zúdít. 8. Kényelmesen járkál. 9. Megelégelt. 10. Becézett Teréz. 11. A horog népies elnevezése. 12. ...-borsa. 13. Bródy Sándor színműve. 18. Az idézet befejező része; zárt betűk: Y, S, R. 19. Féktelen, 21. Fogoly. 24. Eltépődilk. 25. „Ásító ..Munkácsy Mihály festménye. 28. Kettős betű. 29. Szovjet nemzetközi sakknagymester. 31. Az új mértékrendszer rövidített neve. 32. Gusrev páratlan betűi. 33. Bellin! operája. 36. A világra'jön. 38. Rossz kívánság. 39. Izomkötő. 43. OG. 45. Kerti szerszám, 47. Verdi operájában, Don, Juan vacsorára invitálja. 49. Ftelást. 51. Város az USA-ban. 52. Tréfás karcolat. 54. Belső-ázsiai Sivatag. 55. Munlkadatab-'rögzítő. 57. Vörösmarty Mihály költeménye. 58. Élősdi. 60. Juss. 62. A lelátó öröme. 63. Női becenév. 64. Minilsz- te rtoná c s rövidítése. E. B. Beküldendő a vízszintes 14., függőleges 18. és a: vízszintes 37. számú sorok megfejtése a Tolna megyei Népújság Szerkesztőségé címére: Szekszáind, Beloiannisz 1—3. 7100. Beküldési határidő: óprüfe 8, A levelező lapra, borítékra kérjük ráírni : rejtvény. 11. heti rejtvényünk helyes megfejtése: Március — Óh gyúft világ! Óh drága március!/ Rügyek, szterelmek, forradalmak/ évadja; A helyes megfejtést beküldők Fözül könyvet nyertek: Mészáros Józsefné, Szekszárd, Körösi Csornai Sándor u. 18. 7100.; Acsád'i Katalin, Szedres, József A. u. 3. 7056.; Halász Judit, Tengelíc, Rákóczi F. u. 62. 7054.; Potápi Rita, Bonyhád, Wesselényi u. 31. 7150.; Heil Henriikné, Keszőhidegkút, Petőfi Sándor u. 5. 7062.