Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-28 / 99. szám

NÉPÚJSÁG 1983. április 28. „Nem szabad titkolni, amit az ember egyszer elért” FIATALOK FIATALOK FIATALOK Vetélkedő a szekszárdi járásban A hagyományok szerint, a szekszárdi járási KISZ-bizottság az idén is meghirdette 0 közsé­gek közötti vetélkedőt. Minden évBen változó és változatos for­mában kerül megrendezésre a verseny a forradalmi ifjúsági napok egész időszaka alatt. Pontokat, illetve fabatkának nevezett zsetonokat lehetett szerezni az idén a saját ren­dezvényeken, A verseny befejező mozzana­ta átfogó ifjúsági nap volt Domboriban nemrégiben. A községeket 20 fiatal és 10 úttö­rő. képviselhette. A program változatos és színes volt, a ver­senyek közötti időben is lehe­tett még pontokat gyűjteni, például a cserebere akcióban, amelyikben feleslegessé vált tárgyakat lehetett cserélgetni. A szellemi politikai vetélkedő­kön kívül volt sok más játékos verseny is. Az ifjúsági nap pop­koncerttel ért véget. A játék győztese Bátaszék lett, így egy évre megszerezték a FIN-ku- pát. Aktivisták jutalmazása A Tolna megyei Tanács KISZ KB Vörös Vándorzászlójával nemrégiben kitüntetett KISZ-. szervedet tegnap - április 27- én — délután hat órakor Szek- szárdon a tanácsi dolgozók klubjában ünnepséget rende­zett. Huszonnégy 20 éves KISZ- tagsággal rendelkező állam- igazgatási dolgozónak nyújtot­tak át oklevelet és jutalmat, ketten pedig negyedszázados KISZ-tagságért vettek át em-- léklapot és ajándékot. Névjegy Neve: Petter László. Kora: 30 év. Végzettsége: főiskola. Családi állapota: nős, egy gyermek aipij’a. Munkahelye: Tolna me­gyei Növényvédelmi és Ag­rokémia« Állom ás, Foglalkozása: területi fel­ügyelő. • _________________ , Április 1-én Peftter László is részit vett a1 KISZ Tolna megyei Bizottságán megrend'ezett ün­nepségen. Tapsolt és gratulált a kitüntetetteknek, majd őt is szólították . . .- Kezdjük elsőiként a mun­kájával Nem hiszem, hogy so­kain tudnák, hogy mi a. dolga egy területi felügyelőnek.- A növényeket károsító ro­varok és baktériumok megfi­gyelése a feladatom. Béta— Sz ekszá rd—D una fö'ldvá r ú tvo na - Ion sajáfiszemélygépikocsimima-l járom a haltárt. A mezőgazda- sági üzemek földjeit és a kis­kerteket vizsgálom. A tapaszta­latokról jelentést készítünk, gumit elküldünk a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Miniszté­riumba, ahol az országos nö­vényvédelmi előrejelző térképet készítik. Ez a térkép kerül aztán vissza minden termelőüzembe, ahol a szakemberek ez alapján készülnek fel és hajtják végre a károsító rovarok elleni véde­kezést.- Az olvasó most nyilván ar­ra gondol, hogy miinkája ré­vén tüntették ki .. .- Ilyen fiatalon olyan, kitün­tetést kaptam, mellyel egész életműveket ismer el kulturális kormányzatunk. A Szocialista Kultúráért kitüntetés tulajdono­sa lettem.- Aki már látta a szekszár­di néptáncegyüttes valamelyik felejthetetlen fellépését, fény­képünk alapján ráismerhet an­nak egyik tagjára. Milyen út vezetett idáig?- 1969-ben kezdtem táncolni a keszthelyi mezőgazdasági technikumiban. Az agrártudo­mányi egyetem tánocso pontja éppen akkor alakult meg és át­mentem oda. Később Szek­szárdira kerültem.- Nem a;zt mondja, hogy ha­za, vagy visszajöttem'. Ezek szerint. ..- Nem szekszárdi vagyok, hanem veszprémi. Pályázat ré­vén kerültem a Szekszárdi Ál­lami Gazdasághoz, majd felkí­nálták ezt a- helyet a növényvé­dő állomáson.- És a tánc?- Szekszárdira kerülésem után azonnal tagja lettem a tánccsoportnak. Számokat ter­mészetesen csak a következő évben táncolhattam. A tán jó­kat ki kell érdemelni. Egyszer csak azt mondta az edzőm, hogy álljak ide ...- A táncrendben hol a he­lye?- Annyit mondok osalk, hogy általában az első sorban tán­colok. Jó kapcsolatunk van egymással. Senkit se bánt, ha valaki hátrébb kerül. Petter László- Közel tíz év bármilyen cso­portban hosszú idő. Mi köti Szabadi Mihály társulatához?- A tánc szeretete, és ami ebből következik, a fellépés. Ha az ember mindig kap pozi­tív jelzést a közönségtől, akikor a táncot nem is lehet abba­hagyni. Ez sodorja' egyre to­vább.- Munkája, is leköti, család­ja is van, és ez évben veszi át diplomáját a Keszthelyi Ag­rártudományi Egyetem általá­nos agrármérnöki kiegészítő szakáh ...- Egy szóval se mondom, hogy könnyű. A tóncosoport külföldi turnéin helyettesítenek a munkahelyemen. Legalábbis azokban a munkákban., melyek éppen akkor aktuálisaik. Aztán a tanulás mellett is kell, hogy maradjon időm a fiamra1. A munkahelyemen még sohase volt a tánc miatt konfliktusom, támogatnak. Eddig sikerült minden.- Éppen a kitüntetése nap­ján . . .- ... volt termelési tanács­kozásunk. Bejelentették a hírt. Nekem úgy tűnt, hogy kollégá­im i.s érezték ennek az elisme­résnek a súlyát. Tánca stár som, Szabó Zsolt is Ugyanebben o kitüntetésben részesült.- És az érintett?- Én még csalk most kezdem felfogni. Ilyen fiatalon kaptuk meg! Hatalmas lendítő erő ez nekem, még jobban, elkötelez­tem magam a tánc mellett. Szabadi Mihály a kitüntetés láttán d bajusza alatt csak ennyit mondott: „No, jól van fiúik!” Ennyiből mi értettünk is.- ünnepeinken a hajtókákon jóval kevesebb kitüntetés lát­ható . ..- Tudom, hogy miit alkar mondani. Én nem! Miután ki­csit föleszméltem az első gon­dolatom az volt, hogy május 1-én. ki fogom .tenni első,kitün­tetésemet. Nem; szabad titkol­ni, amit az ember egyszer elért. szűcs-kaplinge'r í ,,Mi vagyunk a P. Mobil” A címben foglalt nem túl mély értelmű kijelentés a Mo­bil „vezérének", Schuszter Ló- rántnak szájából hangzott el, miután a múlt heti szekszárdi koncert nyitószáma után a népszerű Lóri üdvözölte a tap­sot megelőlegező tiniket. A kő­kemény rockot játszó zenekar a továbbiakban is jól bevált „receptje” szerint haladt — a hangulatot még tovább foko­zandó régi sikermelódiákat vet­tek elő. A fémzene nagyjainak (Deep Purple, Uriah Heep, Led Zeppelin) hőskorát Mobil mód­ra idéző hangzás, a sokodik, szinte megszólalásig egymásra hasonlító akkordok után elfo­gyott az igényes rockzenéért Schuszter lelkesedő, .vájtfülű hallgató tü­relme, Nem így a diszkócsö­mörtől szenvedő ifjoncoké — akik a rock* megjelenésekor még hátülgombolós nadrágot hordtak. A szövegek a jóízlés határán belül fiatalosan lezse­rek, némelyik a generáció problémáira célozgató monda­nivalót is tartalmaz. Mintegy félóra múltidézés után a hamarosan megjelenő Hevy Medál című új nagyleme­züket ismerhette meg a publi­kum. Az eszmei mondanivalót Schuszter közölte: „Te vagy a fény az éjszakában, gyere, dol­gozz a lámpagyárban". És jönnek a fülnek egyenlőre még idegenül hangzó melódiák. Közben a színpadon is történik egy s más. A „Kopasz kutya” című filmben színészi kvalitá­sairól is tanúbizonyságot tett Schuszter - aki énekléssel ez­úttal csak elvétve foglalkozott —, közbevetett szövegeivel, gesztusaival, mozdulataival iga­zolta ebbéli képességeit. De a Kemény rock „Mobil módra” csapat többi tagja is igyeke­zett önmagát kristálytisztán ad­ni, magyafán valamelyes vizu­ális élményt is nyújtani. A Vikidál Gyula és társai tá­vozása okozta válságot még nem sikerült kihevernie a P. Mobilnak. De a zenei ötletet és az eredetiséget egyenlőre még nélkülöző rockcsoportot még nem szabad leírni.-bég yé­A nézőtérről Siker az országos szakmai versenyen Kivételes helyzetben van Ár- vay Tünde, a szekszárdi egész­ségügyi szakközépiskola végzős tanulója. Mert ritkán adatik meg egy középiskolás életében, Hogy ha az igazgatói irodába viszi a sorsa, akkor ott egyön­tetűen... dicsérjék. De hallgassuk Fenyvesi János igazgatót:- Nem félek a szemébe mon­dani, hogy itt az iskolában ő a tanulók példaképe. Tanulmá­nyi eredménye is ezt igazolja. Tünde munkájával a tanárok szimpátiáját is megnyerte. Eb­ben az iskolai közegben köny- nyen meg lehet lapulni. Ő ezt sohasem követte. Legnagyobb értéke szerénysége és embersé­ge. A címzett fészkelődik az igaz­gatói szoba fotelján. örülhet a pedagógus, ha olyan tanítványa van, akiről tudja, hogy valóban a szakma szeretete hozta az iskolai falai közé. Árvay Tündéről úgy hírlik, ő ilyen. Az őcsényi általános is­kolában kitűnően végzett ta­nuló, gyermekkorától kezdve az egészségügyi pályát akarta vá­lasztani.- Mindig szerettem volna tud­ni — mondja Tünde —, hogy mi­ként lehet gyógyítani az em­bert, milyen panaszokkal jár a betegség és mi a gyógyítás sze­re.- Azért itt valamit el kell mondanod... - veti közbe az igazgató. — Természetesen. Édesanyám ebben az iskolában tanult le­velezőn. Régóta ismerem belül­ről ezt az iskolát, a folyosókat, a tablókat. Édesanyám látva érdeklődésemet, ragaszkodott hozzá, hogy itt tanuljak tovább. A tanulás könnyen ment, csu­pán a latinnal volt egy kis gond, amíg rá nem állt a nyelve. Szív­ből tanult, szívesen és gondo­san végezte a kórházi gyakor­latokat. — Szeretek ott lenni — mosö- lyodik el. - Az iskola jó ala­pot adott nekünk ehhez a csep­pet sem könnyű munkához. — Van példaképe?- Egyszemélyes nincs. A szakoktatóim jó tulajdonságait próbálom ellesni, és azokat szí­vom magamba. Hogy melyek ezek? A szakmaszeretet mellett a betegekkel való bánás. Ezek a legfontosabbak. * A dohányzóasztalon egy fris­sen szerzett oklevél. Az egész­ségügyi szakközépiskolások nemrégiben lezajlott országos Árvay Tünde szakmai versenyén Árvay Tünde másodikként végzett. Ebből az iskolából tanulók már többször szerepeltek ezen a komoly ver­senyen, de Tünde eredménye eddig a legjobb. Ha versenyről szóltam, azt is ide kell írni, hogy Árvay Tünde „régi versenyző". Tavaly ő nyerte az orosz nyelvi országos versenyt. Tavaly orosz verseny, az idén a szakmai...- Állandóan figyelemmel kí­sérjük növendékeinket mondja Fenyvesi János. — Nálunk úgy történik a tehetséggondozás, hogy az első osztályban megis­merjük a tanuló képességeit. A másodikban irányítjuk. Ha gyengébb tanuló, akkor igyek­szünk felzárkóztatni, az erőse­ket pedig különválasztjuk.- És harmadik után?- A képességének megfelelő versenyformában indítjuk. Tün­dénél az orosz nyelv volt ki­emelkedő. Azonnal indítottuk. Nyert. Az idén a tanulmányai­ra készítettük fel. A felkészítés úgy folyt, hogy a szakoktatók segítsége mellett, Tünde írásvetítő-lemezre rajzol­va vitte haza azt a témát, me­lyet az orvosi egyetem felvéte­lijén húzva sokan elhasalnak.- Az idegrendszert húztam. A fóliáról nagyon az emléke­zetembe vésődött ez a tan­anyag. Természetes, hogy az iskola nevelőtestülete együtt örül ta­nítványa sikerének. És szorít a továbbinak is.- Versenybéli eredményem alapján néhány tárgyból nem kell érettségiznem. A Pécsi Or­vostudományi Egyetemre jelent­keztem. Orvos szeretnék lenni. Orvos... Orvos... Orvos... Megállapodunk Tündével, hogy hat év múlva újra találko­zunk...- szij-ka ­Négy hónap - négy játék (III. forduló) 1. 1980-ban a kőolaj-világtermelés hány százalékát adta a Szovjetunió és hány százalékát az USA? 2. Milyen országok fővárosa Honiara, Paramaribo, Luanda, Dacca és Port Louis? 3. Soroljon fel legalább 10 olyan országot, melyek zászlói­ban szerepel a piros, a fehér és a zöld szín! 4. Az ép fogsorú felnőtt embernek 32 foga van, mennyi a gyerekek tejfogainak száma? 5. Mi a cekász? 6. Soroljon fel legalább három ismert galaxist! 7. Soroljon fel legalább öt Hold-krátert! 8. Mit nevezünk magdeburgi féltekének? 9. Ernyőművelés. Mit jelent ez a szőlészetben használt kifejezés? 10. Mi az alapvető különbség a belső és a külső elválasz- tású mirigyek között? 11. A magyar mezőgazdaságban milyen népi hagyomá­nyok fűződnek a Hold-változásaihoz? 12. Milyen munkáért kapta Einstein a Nobel-díjat? 13. Hogyan kell kiszámítani a gömb felszínét és térfoga­tát? 14..Sorolja fel Bolyai Farkas és Bolyai János legfontosabb munkáit! 15. Hány kilométer egy parszek? 16. Milyen állat a vapiti, az unon, a baribál és a tapír? 17. Mi a lézerhold, ez az űrhajózásban használt eszköz? 18. Mi az eltérés az anyatej és a tehéntej összetétele kö­zött? 19. Sorolj fel legalább két olyan országot, melynek zászló­jában szerepel a Dél Keresztje csillagkép! 20. Mi a különbség a sárgafolt, a sárgaláz, a sárgaság és a sárgatest között? / * A megfejtéseket 1983. május 13-ig a KISZ városi bizottsá­ga címére (Szekszárd, Béla tér 6. 7100) kell küldeni.

Next

/
Thumbnails
Contents