Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-12 / 60. szám

1983. március 12. ^EPÜJSÄG 11 Joanovits István kiállítása Joanovits István', a mai ma­gyar képzőművészet egyik je­lentős képviselője, akinek mű­vészete az expresszionistákhoz áilI legközelebb. Elődeit abban a nemzedékben kell keresnünk, amelyhez Derkovits Gyula és Dési-Huber István is tartozott, s kapcsolatukat nemcsak ai stí­lus, az azonos látásmód jelenti, a gyökerek ennél sokkal mé­lyebbek: Joanovits István is munkásfestő, a szó klasszikus értelmében, miként munkásfes­tő volt ai ina:gy ős, Van Gogh is, akinek jótékony hatá-sa nap­jainkig érezhető az európai művészetben. Nem a téma1, még csak nem is a festésmód, a' technika ha­tározza meg egy művész hova­tartozását, s az azóta gúnyosan emlegetett ötvenes évek. pateti- kus ábrázolásai álltak legmesz- szebb a valóságtól. Joanovits István számára o valóság drá­mai erők küzdelme, tájképein, csendéletein a természet a maga1 titkos valóságában jele­nik meg előttünk, erőteljes szí­nekkel, a szerkezet biztonságá- vail. Nem a látvány közvetlen másolatai ezek a' képek, inkább látomások a természet örök mozgásáról, változásáról. Annak ideijén', első budapes­ti bemutatkozása alkalmával, Gadányi Jenő nagy elismerés­sel szólt eredményeiről, s kriti­kusai azóta, is elsősorban a szí­nék iránti érzékenységét, a va­lóság újrafogalmazásának biz­tonságát emelik ki Joanovits István művészete kapcsán. Eh­hez azt tenném hozzá, hogy ugyanígy jellemzője a szerke­zet, a természeti erők egyensú­lyának felismerése, midőn szi- nék, vonalak és formák együt­tesen építik képeit. így válik Joanovits István művészete kü­lön világgá, egységes egésszé, a természet társává. iNe hallgassák el azt sem, hogy nehéz útja volt, s azt hi­szem, sok mindenre példa is. Mindenekelőtt a kitartásra, a türelemre, a hitre. Arrai, hogy az elhivatottsággal szövetkezett ké­pesség mindig legyőzi a külső akadályokat, csak ki kél! várni az időt. Joanovits Istvánnak volt türelme, mert mindig hitt ab­ban, hogy van mondanivalója a világ számára, s az is tud­nia kellett, hogy egyszer elér­kezik az ideje, beérnek szándé­kai. A győri vagongyárból hosz- szú ut vezetett az első önálló kiállításig, amire bizony jó negyven éves kora után került sor. Képei azóta nagy utat tet­tek meg, itthon és a világban, hisz több külföldi kiállításon is képviselte a mai magyar mű­vészetet. S ha kicsit megkésve is, az elismerés sem maradt el, amihez a mii személyes tisztel­gésünk is járul, mert Joanovits Istvánban, aki most először mu- t(fikázik be Szekszárdin, olyan festőt ismerhetünk meg, aki nemcsak figyelmünkre, de sze- retetünkre és megbecsülésünk­re is méltó. CSÁNYI LÁSZLÓ Elhangzott Joanovits István­nak a szekszárdi Képcsarnok­ban rendezett kiállítása meg­nyitóján. Gob elinfesztivál A gobelinszövés elemei már az ókori Egyiptomban és Gö­rögországban is fellelhetők, de igazi virágkora akkor kezdő­dött, amikor XIV. Lajos 1662- ben megvette a Gobelin csa­lád fonalfestő üzemét és ott elhelyezte a kárpitszövők udva­ri műhelyét. Azóta nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában fellendült a műfaj, virágzása napjainkban is tart, hazánkban is közkedvelt, an­nak ellenére, hogy drága és igen nagy technikai odaadást igényel. Közkedveltsége abból adódik, hogy a színes textil nagy felületen lágyítja a szür­ke és egyhangú betontömbö­ket, otthonias légkörrel tölti be az épületek belső csarnokait, elsősorban a nyitórészt, az aulát. Előtérbe került e műfaj a gödöllői magyar szecessziónál. Első klasszikus mestere hazánk­ban Ferenczy Noémi, aki az Iparművészeti Főiskola tanára­ként és művészként meghono­sította a gobelint. Szerepe, fon­tossága nemcsak azért nő, mert egész generációk nevelkedtek fel, akik művelik, hanem azért mert terebélyesült a társadalom igénye is. Egyik kiváló művelő­je Hajnal Gabriella, aki 1957- ben végezte el a Képzőművésze­ti Főiskolát — megkapta a Munkácsy-díjat és az Érdemes Művész kitüntetést — egyéni ki­állítása volt Zürichben, Szege­den, Párizsban, Brestben, Sid- neyben, Brnóban, Wigterthur- ban többször is Budapesten, most a Vigadó Galériában lát­hatók művei. Első nagy alko­tása Assisi Ferenc szellemisé­gét dolgozta fel, remek értel­mezés Babits Jónás könyvének vizuális átültetése is. Mostani bemutatkozása fejlődésének in­tenzitására utal és a kék-piros színkombinációk hegemén sze­repére, melyek emberi szemet analizálnak és ősi szövegeket. Ezen túl, rendelkezik olyan in­tellektussal és lírai erővel, mely a műfaj megújítására is alkal­massá teszi. A „Lelet" és a Széchenyi-gobelin remek telje­sítmény és újdonság az ő mű­vészetében is — utóbbi a folyó­szabályozás kapcsán érinti az emberi szellem teremtő lendü­letét, Széchenyi központi sze­repét a magyar kultúra kiala­kulásában. Hajnal Gabriella kiállításá­val párhuzamosan mutatkoztak be azok a fiatal gobelinművé­szek a Bartók Galériában, akik a közelmúltban Plesnivy Ká­roly tanítványai voltak a Ma­gyar Iparművészeti Főiskolán. Plesnivy és köre erős gondot fordít a figuralitásra, a színek értelmező szerepére - a leíró és asszociatív elemek ötvözé­sére. Arra is, hogy ki-ki a kor­szerű követelményeknek meg­felelően egyéniséggé váljon. Ebben az irányban halad Pá­pai Lívia, aki látomásos erő­vel tárja fel a gobelin közegé­ben a tájat és gondolatainkat. Plesnivy Károly „ünnep”-e a mérték, a kiindulás — ahol a figuralitás kapja a döntő sze­repet -, ezen távlat nyomába ered és építi tovább új ele­mekkel Benkő Marianna, Vaj­da Mária és Hauser Beáta. Baráth Hajnalka a szerkesztés szigorában ért el komoly ered­ményt, a felület totális hálóza­tának kialakításában, Nyerges Éva a képmező ritmusát fej­leszti véglegessé optimális szín­arányokkal. A gobelin rendszeresen sze­repel- kiállításainkon epizód­ként is, ennek jegyében látha­tó hamarosan Martonvásáron Tassy Klára több falkárpitja más festők műveinek társasá­gában. Tassy Klára művészete abban is különleges, hogy a megálmodott és megszerkesz­tette formák kidolgozása a tö­kély elérhető minőségében valósul meg kompromisszumok nélkül. Elmondhatjuk, hogy a ma­gyar gobelin világszínvonalon mozog a képzelet gazdagsá­gát, sokrétűségét és kivitelezé­sét illetően. Ezért nagy jelen­tőségű az a terv, mely szerint 1985-ben a magyar gobelin­művészet retrospektív kiállítá­son mutatja be felkészültségét, kondícióját, történeti fejlődésé­nek művekben érzékelhető fon­tos állomásait a Műcsarnok^ bán, mely nem egyszerűen a műfaj hazai gobelinfesztiválja lesz, hanem minden bizonnyal megújulásához is hozzájárul. LOSONCZI MIKLÓS Hajnal Gabriella gobelinje A Bajazzók szerzője Leoncavallo emléke „Sziab'od1, szöibád, nagyérde- imű közönség! Én a prológ vá­gyók .. " - így kezdődik Rug- ge-ro LeoncOvalo közismert Ba­jazzók dímű o pe rá jóinak szöve­ge. (A legaljább étetraljzok fel­hívják a figyelmet anno, hogy a zeneszerző -személynevében., tévesen, több van egy J” be­tűvel. Nem Ruggiiero — ahogy ■nálfunik rs ínjaik —, hpnem R.ugge- ro-, ainrvely o francia Roger olasz megfelelője.) Leanáavallo 125 esztendővel ezelőtt, 1858. már­cius 8-án született Nápolybám, s 1919. augiuisztus 9-én hunyt el a Firenze közelében levő Möotedaítlilnlilhen. A nápolyi rendőrség egyik szerény fizetésű tisztviselőjé­nek fiia a szülőváirosáiban járt ikonzenv'atáriuim'bb. U.tább a bo­lognai egyetem növendéke lett. A zenei pályára lépett, de ne­hezen boldogult. Évekig kávé­házi muzsikusként keréste ke­nyérét, zongoráórálküt adott vagy kis együtteséket dinig ált. 1890-ben a Sonsagmo zenemű­kiadó cég pályázatot hirdetett egyifel vonó sas opera Írásává. Leoncavaillo ékkor készült el sa­ját szövegére int Baijázzók cí­mű dalim űvével. Beküldte a pályázatra. A pályázat győzte­se Pietro Málsoagmli lett Paraszt- be osület-ével, s egyszeriben lázba hozta vele a közönséget. A Bajazzók 1892. május 21-én a mii Ián ói Dta l Ve rme színiház­ban történt bemutatóján Leon- cavailo műve ugyanilyen lelkes fogaditlatáSblain részesült. Napok alatt megismerték a szerző ne­vét. A különböző országok ze­nés színházéi versengve igye­kezték megszerezni az ülj mű előadási jogát. Mascagni fél­tékeny hívei nem nyugodtak be­le a „konlkurrenialába”, igye­keztek annak örömpoharát ürömmel vegyíteni. Nyíltan ptá- g.iiuim.mfal vádolták meg. Leon- cavfallo törvényszéki iratokkal volt kénytelen bebizonyítani, hogy az operájában felidézett tragédia valóban megtörtént, s erről a históriáról ö már gyer- mfeikikarálblao hallott. Miagyfararisrágon a milánói őslbemutátó utálni évben, 1893. március 28-án rendezték meg a Blaijiazzók premierjét. A buda­pesti Operaháziban Nedda sze­replőt Vosquez Italiá, Caolát Signori ni Ferenc, Toniiot Ódify Lehel, Beippát Dalnok,i Bénii, SiI- vöt Beák Viilimbs énekelte. A közönség ugyanolyan lelkese­déssé! hallgatta, mint ahogy 1890-bem Mascagni Barasztibe- csület-ét. A szerző a nagy si­ker örömére a bemutató évé­nek novemberéiben Budapest­re jött, és megnézte operájának előadását. Lelkesen ünnepelték. A korabeli lápok m'aglaisztaláis- sa'l irtaik róla. Az olasz mester jó barátság­ban volt Giácamo Piícdimlivel. Sűrűn taiálikozttaik egy milánói kávéházlb'ain. Egy napon Puc­Leoneavallo portréja oiní izgatottan érkezett meg, és nyamibfem elmondta, hagy végre talált magának a Monon Les- caut után megfelelő szöveg­könyvet. Muirger „Vie de la Bo­heme" (IBoIhléimélet) című regér ínyéből írat mágánbk librettót. A közlés úgy érte Leöntíaivállót, miiint a villámcsapás, hiszen ő is ebből a műiből készült kbm- ponállln,i operáit. Felugirott a he­lyéről, és elrohant a Securio című llap szerkesztőségébe. Ar­ra . kérte a láp szerkesztőjét, nyomban adjanak le egy hírt: „Maestro Leó naa valló Murger Bohémélet-jiét z'einésiíti meg”. Igen ám, de Puccini ugyanezt kérte a Corriere delta Sera szerkesztőségétől: „Maestro Pucdinii Miuirger Bohémélet-Ijé- Iből ír operát". Másnap reggel minid a 'két lapban megjelent a közlemény. Az idő döntött. Puodiní Bohémélet-e feminlmo- riadlt, Leondavallóé a feledésbe merült. Volt még néhány más művé iis, amellyel meg akarta ismételni a Bajazzók sikerét, de eredménytelenül. Ilyen volt Za- za dímű zenedrámájá, Maija cí­mű operáijá, a Mediitiiék és miég néhány egyéb színpadi darab­ja. Csák a könyvtárakban vár­ják fe'ltámadáisuíköt, há ugyan az a sors nem éri őket, mint „Berlini Rolánid”-ijá,t, amelyet II. Vilmos német császár ren­delt meg tőle, s sZinltén meg­bukott. Az „1 pagliacói”, azáz a Blajazzálk tette világhírűvé Leonoavaklót, s ez az alkotása mindmáig műsoron van. KRISTÓF KÁROLY Színházaink történetéből A Veszprémi Petőfi Színház Állandó társulat csak 1961-től működik Veszprémben, a város mégis igen régi szín­játszóhagyományokkal büszkélkedhet. Már 1814-ből fennmaradt az első színlap, melynek — és a később felfedezett és publikált szín­lapok — tanúsága szerint rendszeres időközök­ben kerültek iskoladrámák a közönség elé. Ezt követően nem sokáig váratott magára az első hivatásos színtársulat sem: Balogh István 1817-ben elsőként szerepelt társulatával, a Magyar Szín Játszó Társasággal Veszprémben. Egymás után keresik föl a várost a színtársu­latok: eljön Győrből Kilényi Dávid Nemzeti Színjátszó Társasága és Horváth József vezeté­sével a Székesfehérvári Nemzeti Színjátszó Társaság. Nagy hatással volt a veszprémi művészet­kedvelő nagyközönségre a Dunántúl első ma­gyar nyelven játszó kőszínházának, a Füredi Magyar Játékszínnek a megnyitása 1831. jú­lius 2-án. A kor szokásos színházi vándorlásai során egymás után keresik fel a veszprémi és a füredi színházat jeles művészek, például Blaha Lujza, Jászai Mari, Küry Klára, Fóy Szeréna, Pálmay Ilka, Újházi Ede. De igen nagy sze­retettel fogadja a város a megye színpadot választó szülötteit: Bánóczy József, Tamóssy József, Szigeti Imre, a drámaíróként is sikeres Szigeti József mindig ünnepléssel fogadott kedvencei közönségüknek. A századfordulón Veszprém polgárai úgy érzik, eljött az ideje annak, hogy saját kőszín­házuk legyen. A Színpártoló Egyesület Med- gyaszay István tervét elfogadva felépítteti Veszprém színházát. 1908. szeptember 7-én Csiky Gergely Nagymama című játékával meg­nyitják a Nagy Sándor festőművész külső nagy faliképével és üvegfestményeivel díszített épü­letet. Az egész megyét lelkesítő összefogás azon­ban mintha csak az épület megnyitásáig bír­ta volna erővel. A sok vándortársulat közül szinté ötletszerűen hívnak meg jót, gyengét, rosszat vegyesen, mintha az irányító testület nem teljes szívvel-lélekkel pártolná a színház ügyét. így aztán az állandóan változó társu­latok igencsak ingadozó művészi teljesítmé­nyei a közönség körében is közömbösséget kel­tettek. A felszabadulás után is hosszú-hosszú ideig váratott magára az önálló társulat megszer­vezése. Bár az épület műkedvelő színjátszók otthona volt, sőt művelődési házként is funk­cionált egy időben, a város mégsem maradt színházi előadások nélkül, alkalomadtán ven- dégszerepett itl a győri színház, az Állami Operaház, a Déryné Színház is. Végre 1961-re érett meg az idő arra, hogy önálló társulattal komoly színházi rangú vá­rossá emelkedjék Veszprém. Az első évadok után - 1961-ben — olyan igazgató került a színház élére Lendvay Ferenc személyében, aki nem csupán jó rendező, hanem kitűnő, előre­látó kultúrpolitikus és színházhoz értő szervező- tehetség is volt. Bár az első évadok műsor­politikája műfajok tekintetében kissé hetero­génre sikerült, de rövidesen emlékezetes elő­adásokat is láthattunk. Köszönhető mindez a kiváló művészeknek: sikerült megnyerni Bics- key Károlyt, Farkas Annit, Fogarassy Máriát, Spányik Évát. Az 1965—66-os évad fájdalmas vesztesége, Lendvay Ferenc távozása után a színház hosszú ideig hű marad a kezdetek színészcentrikusságához; Balázs Péter, Csomós Mari, Nagy Attila, Margittay Ági, Juhász Já­cint, Szilágyi Tibor, Horváth Sándor, Kránitz Lajos, Szakács Eszter, Cserhalmi György, Unka György, Hűvösvölgyi Ildikó, Latinovits Zoltán működése fémjelez egy tapasztalatokban gaz­dag és sokrétűen sikeres színházépítést. Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepel­ve a színház elég erősnek érezte magát ah­hoz, hogy magyar színiévadot kockáztasson meg: Csurka, Madách, Tabi, Petőfi, Dobozy, Illyés, Heltai, Száraz, Mikszáth neve is érzé­kelteti a vállalkozás nagyságát. A hetvenes évek derekán némi elbizonyta- lanodás vette kezdetét.- Csak reméljük, hogy rövid időn belül ismét új lendületet vesz és új oldaláról mutatkozik be a veszprémi szí­nészet. RÉVAY ESZTER

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents