Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

e ^fepüJSÄG 1983. március 5. »ffi 7 jST ° 5 * w ^ j A> ji rf i V Kiss Sándorné szekszárdi a nya könyvvezetővel — Az ajtón ezt olvas­tam: Kiss Sándorné fő­előadó. — Az embereik Viszont úgy is­mernek, hogy onyriklönyvvezetö, Hiszen ilyen ‘miiin őségemlben ta- llóllkoznlak velem. — Feltett szándékom volt, hogy megkérdezem: van-e családja, házas-e? Azért használom ezt a kifeje­zést, mert úgy hallottam, hogy férjezettet mondani nem helyes. — Jól tudja. A 'helyes ez: fér­jes. Sokan, nagyon sokan ír­ják Hibásan a kérdőívekben. A férjezett elterjedt, a terjes most kezd terjedni. — Tehát ön férjes? — 'Igen! Rég óta. Három szép, «agy gyerekem 'is van. I- Emlékszik az esküvő­jére?- Igen! I- Hogy hívták az anya­könyvvezetőt? — Várjon osialk? Nem, inem, a nevét azt -nem tudom. Debre­ceniben kötöttünk házasságot, onnan kerültünk ide Szekszárd­ik]. Az 'anyalkönyvveztető egy ala­csony idősebb ember volt.. Erre határozottan emlékszem, meg amrai, hogy egyszerre hat párt adott össze. Köztük voltunk mi is.- Mit gondol, önre hány házaspár emlékszik név szerint? — Nem tudom. Bizonyára nem sokan. 'Nagyobb az ő örömük háziassálgfkötiésikor, mint az anytaíkönywezető nevét megje­gyezni.- Lehet, hogy ők is Így nyilatkoznának: egy nő volt. Szép beszédet mon­dott. Régebben ezt nem mondhatták volna, mert a házasságkötés, a házas­párok összeadása férfi­munka volt. A papok fér­fiak voltak, a jegyzők is... Én, amikor először láttam női anyakönyvvezetőt, a vállán nemzetiszinű, címe­res szalaggal, furcsának találtam. — MőSok is így voltak ezzel. Később megszokták az embe­reik, hogy nő adljla össze őket. Ma már a férfi anyalkönyvveze- tő a ritkább. Női foglalkozás lett. Szerintem jobban is illik a nőkhöz. Ök közelebb állnak a családokhoz, jobban ismerik a családok belső életét, érzel­mi Világát. I — Mikor kezdte ezt a munkát? — iHammlimc éve dolgozom a tanácsnál. Húsz eve vagyok arnyblkönyviveizető. Tíz .évig a pénzügyi osztályon dolgoztam. I- Húsz éve adta össze az első párt. Nem izgult? — Jaj, dehogynem. De sze­rencsém volt. Nem volt nagy ceremónia. Egy olyan párt ad­taim össze, akik közül mind a kettő akikor kötötte a második házasságát. Rajtuk kívül csak két tanú vollt. I- A beszédet is hozzá juk kellett igazítani... — Hogy érti ezt? — Úgy, hogy — gondo­lom én — nem mondhatott egy olyan beszédet a má­sodik házasságkötéskor, mint amilyent első házas esetében mondott volna. — Ez így igaz. Ilyenkor ez ember visszafogottabb. A be­széd mondása amúgy sem könnyű. Sók a házasságkötés, az lidő pedig véges. A párok összeadása nem a fő felada­tom. Más munkáim is akad bő­ven. I- A leendő házasok ké­rik, hogy miről beszéljen? Vannak úgynevezett típus­beszédek? — Hogy miit mondok, azt rám bízzák. Típusbeszédek nincse­nek. Igaz, valmnaik örökérvényű alapgondolatok, amelyek min­den beszédben szerepelnék. De ezeket a gondolatokat mindig hozzáigazítom a 'leendő házas- társakhoz. I- Előtte elbeszélget ve­lük? — Igen. Igyekszem őket meg­ismerni, almikor éljönmék 'beje­lenteni a házásságlkötési szán­dékukat. I — Ilyenkor közlik a há­zasulandók, ha valamilyen külön kívánságuk van? Mi­lyen kívánságaik vannak a házasulandóknak? — Például olyan, amit ©nél­kül is megtennék. Ha a meny­asszony íjával idősébb, mint a vőlegény, akikor adategyezte­téskor kifelejtem a menyasz- szony születési évét. Egyszerű­en elhallgatom. De többször volt már olyan kívánság is, hogy a szülőkről ne szálljak. Előfordul még manapság is, hogy egy-egy házasságot ©Ke­néznek a szülők. Ilyenkor nem jönnek el még az esküvőre sém. Ezek a házasságkötés! ünnep­ségek nem olyan szépek, fel- emelőek. Hatással Van a szü­lők távolléte a jelenlevőkre is.- Az-előbb, amíg ön egy leeendő párral beszélge­tett, egyeztette az adato­kat, a házasságkötés idő­pontját, figyeltem a párt és folyton arra gondol­tamé vajon boldog lesz-e házasságuk, összeillenek-e. ön nem szokott ilyenre gondolni?- De igen. Én is felteszem magamnak ezeket a kérdése­ket. Többször úgy érzem: azok, akiket én mia'jd összeadok, akik­nek boldog családi életet kí­vánok, nem illenek össze. Saj­nos, elég gyakran az élet is ezt a választ adja a kérdésem­re. Előfordul, hogy egy-két-öt év múlva én írom be a volt feleség személyi igazolványába, hogy elvált.- A házasságkötő terem­ben csupa boldog embert iát. Ott mindenki boldo­gan mondja ki az igent. A válóperes tárgyaláson egészen mások lesznek az emberek. Volt már váló­peres tárgyaláson? Kiván­csi volt ezeknek az embe­reknek a másik arcára? iNem! Soihla nem voltam miég váláperes tárgyaláson. Én min­dig Csák iböldog családokat sze­retnék látni. Tudom, hogy ez illúzió, de én rendületlenül csa- ládipáirtii vagyak. Az én felada­tom a családok összekötése. És hiszek abban, hogy az em he­rék a házasság 'intézményében 'bólidogain élhetnek, ha jól vá­lasztják meg egymó'st. I- Úgy hallom, hogy az utóbbi időben csökkent a házasságkötések száma... — Igen. Ez abból is adódik, hogy az elváltak meggointío’l- tafolbbk. iNem kötnék azonnal házásságöt. Együtt élnek egy­részt azért, mert jobban meg akorljók egymást ismerni, más­részt, mert így megmaradhat mindkettőjük lakása.- Érdekes! Régen a há­zasság tartotta össze nem­csak az embereket, ha­nem az értékeiket is. Most pedig úgy maradhat meg mindkét lakás, ha nem házasok. De térjünk vissza a házasságkötésekre. Min­den bejelentett házasság meg is kötődik? — Nem, A húsz év alatt jó néhány olyan éset vált, hogy a bejélentett házasságból nem lett semmi. Már béhozták a személyi igázolyányokat is, a ‘ki­tűzött 'időpointbah azoniboln nem jöttek. Meggondolták magukat. Jói, hogy van ez a harminc nap gondolkodási idő. Ez idő alatt jobbam meggondolihátiják, hogy összéköSsék-e az életüket Vagy sem.- És mi történik akkor, I ha valaki a házasságkötő teremben gondolja meg magát? Volt ilyen esete? — Egyszer előfordult. Az ak­kori tönvémyék szerint még meg­kérdeztem mllndikét féltől: nem áll-e kényszer, vagy fenyegetés alatt. A vőlegény a legnagyobb ámulatomra kijelentette: a menyalsszany szüléi,; rokonai megfen yegtették, kény'szefítet- ték .. . Természetesen a házas­ságot nem költöttem meg. Ami­kor kinéztem az Obiakon, lát­tam, hogy a tonáodház ellőtt el­vált a menyasszony és a volt vőlegény. Egyik erre ment, a másik a'nrá. Nem tudom; ml lett a sorsuk. I- Az előbb említette, hogy az akkori törvények szerint. Most új törvény van? — igen. Ma már nem nyilvá­nítóim házastársalkká a megje­lentekét, hanem megállapítom, hogy a Magyar Népköztársaság család jogi törvénye szerint há- zaistársak. Koráiéiban a férfitól kérdeztem: kívánja-e féleségül venni..., motet viszont a nőé az első igen joga, őt kérde­zem először.- Talán azért változott ez Így, mert az életben is így történik? Az életben ugyanis a férfi kezdemé­nyezi a házasságot és a nő mond rá igent vagy nemet. — Lehet. Ezen nem gondol­kodtam még. Nem tanítottam olyan nagy változásnak, amikor a törvényt tanulmányoztam, hogy ezen külön elgondolkod­tam volna. I- A törvényt mások ír­ják, mások alkotják. Az anyakönyvet viszont ön ír ja. Csak írja, vagy olvas­sa is? — Természetesen olvasom is. Különösen akkor ölvasom el a régebbi bejegyzéseket, amikor anyakönyvi kivonatokat máso­lok és más 'igazolásokat kérnek tőlem, vagy a mór 'bejegyzett személlyel kapcsolatban újabb béjegyziés kerüli az aoyakönyv- be. Ilyenkor sók érdekes dolog derül ki a családról, az egyes emberről.- Többek között látni le­het azt is, hogy mennyire megváltozott a házastár­sak foglalkozás szerinti összetétele. Valamikor szin­te előírás volt, hogy a fér­fi, a férj magasabb iskolai végzettségű legyen, a be­osztása is sokat számított. A szellemi a szellemit, ci fizikai a fizikait választot­ta társul. Gondolom, ma már nem kuriózum, ha például a férj traktoros, a feleség pedig orvos, vagy a férj segédmunkás, a fe­leség tanár... — Ez annyira nem-kuriózum, hogy erre már nem is figyel az, aW ezzel foglalkozik. Az első esetek még beszédtémák vol­tak. Ma már annyi »Ilyen fordul élő, hogy természetes jelenség­gé vált. I- Huszonegy éve adja össze a párodat. Gondo­lom, hogy ez idő alatt so­kat változott a házasság­kötések külsősége... — A húsz évvel ezelőtti há­zasságik ölé sek még nem voltak ilyen lá^rányösök. A társadalmi eSküvők imiegirendezéS'ével tár­sadalmi munkáiban .foglalkoz­tunk. A KISZ-es fiatalok ren­dezték. Én mondtam a beszé­det, de én kézeltem a lemez­játszót is. Tíz évé ez a családi ünoepségéktet rendező iroda föladatta. Most már van pezs- gőbontás, meg sók minden. Az em'berék öltözködése is meg­változott. Mindenki szebbnél szebb ruháiban jelenik meg ... I — Összeszámolta már, hogy a húsz év alatt hány párt adott össze? — Nem. Csak ahnyit mond­hatok: sokát. És remiélem, hogy a többségük azóta Is boldog házasságban ól. Én, amikor összeadtam őkét, szívből kíván­tam ezt nékik.- És akkor bizonyára valamennyien úgy is érez­ték: az egész életük bol­dogságban telik el. Aztán jöttek az első megpróbál­tatások... — iÉs sajnos, a fiatalok egy része mindent egyszerre alkar. Sokan még is kapnak mindent, ezért nem is sokra- becsülik. Sokuknak viszont küzdeni kelle­ne a lakásért az egziisztenciá- ért, a bútorért. Amikor olyanok­kal találkozom az utcáin, vagy itt a Hivataliban, akiket én ad­taim össze, és akik elváltak - szomorú vagyok. Viszont na­gyon örülök, iha sikerült a há­zasság. Olyankor úgy érzem, mintha nekem is részem lett volna benne. Pedig nem volt. Én csak összeadtam ők'et. I- Meghívták már lako­dalomba? — Igen. Nagyon sokba. De én egyire sem tudtam elmenni. Na­gyon örültem e meghívásnak, megköszöntem. E meghívásokat úgy ‘könyveltem él: ezzel is el­ismerték a munkáimat...- Most, amikor beszél­getünk, nincs fogadóóra. Közben mégis két ügyet intézett. Az egyik ügyiéi halálozást jött bejelenteni, a másik házasságkötést. Az egyik szomorú volt, a másik repdesett a boldog­ságtól. Amig az ügyeket intézte, végignéztem a két Íróasztalon. Mindkettőn személyi igazolványok so­rakoztak. A „születési" asz­talon jóval kevesebb sze­mélyi igazolvány volt... — Sajnos, ezek'ben a heteik­ben sókon halnak meg. Talán az időjárás, talán más miatt. Ném tudom. A Halál az mindig szomorúvá teszi az emlbert. En­gem is. De miit tehetünk, az éléthez a halál is hozzátarto­zik. I- Köszönöm, hogy időt szakított a beszélgetésre. SZALAI JÁNOS Múltunkból Az utóbbi esztendőkben élénk érdeklődés n.yiiiívánuiit meg me­gyénk iparának története iránt. Több tanulmány is jelent meg ebből a témából. Minden bi­zonnyal érdeklődéssel olvassák a gazdaságtörténetet kedvelők T. Mérey Klára tanulmányát is, amely a második világháború időszakának megyei .iparát mu­tatja be. A tanulmány’ a közeli hetekben hagyja el a Szekszár­di Nyomdát. A szerző Tolnai megye hely­zetét összehasonlítja Somogy, Baranyai és Zaio megyékkel, s arra ai megállapításra jut, hogy az ipari 'népesség tekintetében Baranya után második helyen Tolna következik. Ez azoknak okozhat meglepetést, akik Tol­na megyét csak mint az egyko­ri nagybirtokok hazáját ismer­ték, s nem fordítottak kellő fi­gyelmet a gazdaság más terü­leteire. Tolnai megye ipara meglehe­tősen „egyoldalas’' volt, azaz a könnyű- és élelmiszeripar volt a meghatározó. Ez a helyzet nem változott a második vi­lágháború idején sem, hiszen mind a frontot, mind a hátor-' szágot — hogy a külföldi köte­lezettségekről már ne is szól­junk — el kellett látni élelmi­szerrel, ruházattal, felszerelé­sekkel1, fogyasztási cikkekkel. Az üzemék működtek a háború alatt, nőtt a munkások létszá­mai, növekedett a gépi kapaci­tások kihasználása. BONYHÁD, ZOMÁNC Tolna megye 1942-ben csak egy fémipari üzemmel rendelke­zett. Ebben a1 hagyományosan férfi munkást foglalkoztató üzemben ugrásszerűen megnőtt a női alkalmazottak száma, s arányuk elérte öi 45 százalékot. Megdöbbentő az az adat is, amely szerint az üzemben al­kalmazott 59 ifjúmunkásból 46 volt a. nő — a „fiúkat” a> had­seregbe és a frontra vitték. A háborúra utal az az 1939-ben felvett jegyzőkönyv is, mely sze­rint az üzemi vagyon egyik je­lentős tétele a 15 750 pengő értékű kézigránát volt — továb­bá, hogy az üzemet hadiüzem­mé nyilvánították, az üzem élé­re katonai parancsnok került, a tulajdonost' pedig katonai szolgálatra vonultatták be, és kivittek a frontra1. Katonai fe­gyelmet 'követeltek meg, és lét­rehozták az üzemi fogdát is, ahova az elégedetlenkedőket, a fegyelmezetleneket rövidebb- hosszabb ideig lecsukták. Az üzemtörténeti monográfia is említést tesz arról1, hogy a; há­borús termelés a termelőberen­dezésék korszerűsítését igényel­te. A bővített géppark már al­kalmas volt lőszerekhez gyúj­tó szerkezet előállítására, bom- batáir és öomboszórny készíté­sére is. Amint nőtt a hadiipari termelés, úgy esett vissza a bé­keidőik terméklistáján szereplő áruk gyártása. Egyre kevesebb lett a zomámoedény, a zománc- tábla, a horganyzott áru és egyéb Háztartási cikk. (Noha a frontnak, a hátor­szágnak szüksége lett volna a teljes kapacitás kihasználásá­ra', de o nyersanyagélány mi­att gyakran, akadozott a terme­lés, sőt, volt lidő, amikor le kel­lett állni ai termeléssel. ■Az ipartörténettel nem fog­lalkozók számára valószínűleg érdekes, hogy a megye viszony­lag fejlett vil'laimosenergia-ipar- ral rendelkezett. A megyében 58 község volt villamosítva', kö­zülük 25-ben 1939—1944 között gyulladt fel a villany. A villa- mosenergia-ltermelő telep kizá­rólag magánvállalatok tulajdo­nában volt; volt részvénytársa­ság és egyéni formai. Villamos- enengia-átaíldkító telep közül négy közüzemi, öt pedig ma- ■gánvállalatok tulajdona volt. A légtöbb gyár a kő-, ai föld­es az agyag i parban volt. Ezek voltaik a megy© gyáriparának „koldusai". A gyári állótőkének csupán 5 százalékát, a forgó­tőkének pedig mindössze 1,5 százalékát jelentette — és a megye gyáripara' által termelt áru értékének mindössze 2,2 százalékát állította' elő. Ala­csony vált a' technikai színvo­nal, és nyomorúságos volt a munka, s emberhez nem méltók a munkakörülmények. A gyárak többségében nem volt gép, a téglát — pontosabban a vályo­got — Ikézii erővel készítették. Érdekes a megállapítás, hogy Tolnában gyakran a fa'- és épí- őainycg-kereskedő volt c tégla­gyár tulajdonosa. Nehéz eldönteni, miért csök­kent a téglái pair termelése a második világháború második felében, miért volt csak 50 szá­zalékos ct kapacitás kihasznált­ságai? Talán azért, miért nem volt vevő, nem volt építési kedv, vagy nem volt elegendő pénz a lakosság kezén, avagy azért, mert nem volt elegendő mun­káskéz a nehéz fizikai munká­ra, mert a fiatalokat, férfiakat a frontra vitték? A bonyhádi cipőgyár részére hosszan tartó volt a hadiüzemi állapot. Máir 1938-ban, — az utolsó békeévben' — hadiüzem­mé lett. A háborús években itt is volt fejlesztés, akárcsak a zomátncgyárbain, de csak abban a,z üzemrészben', amely a had­sereg részére gyártotta a cipőt, bakancsot. Amikor azonban a nyersanyagbázis a* háború utol­só éveiben' egyre csökkent, visz- szaesett a termelés. A dél-du­nántúli ruházati iparágiban Tol­na megye ezzel az egy üzemé­vel is az előkelő második he­lyen állt. Baranya volt az élen, de ott a- megtermeli értéket hét üzem állította' elő. A megye gyáripari munkásaitmak 6 szá­zaléka dolgozott a cipőgyár­ban'. Különleges helyen állt a me­gye élelmiszeripara a második világháború idején. Ez az ipar­ág a megye gyáripari termelé­sének csaknem a felét adta — 45 százalékát! T. Mérey Klára feltárta, hogy ebben az iparág­ban összpontosult az üzemi ál­lótőke 29, a forgótőke 40, a gyári munkások 25—30 száza­léka. A megyében lévő 41 él'el- rrúszergyárbó'l 30 o. malom, és volt egy paprikaimólom is (Bo- gyiszlán), 3 konzervgyár is üze­méit. Volt három nagy tejüzem is, mindegyik országos hírű. Működött szeszfinomító, volt ko­nyakgyár is. A fenti számok ta­núsága szerint is a malomipar volt a legfejlettebb, megfelelő volt a gépesítettség. A malmok többségé korszerű volt. Tolna megye élelmiszeripara . tehát a megyében vezeitő sze­repet töltött be. Ez a szerep azonban csak a megye más iparágához viszonyítva volt ér­vényes. Amint az összehasonlí­tást országos adatokkal végez­zük, kiderül, hogy a ' megye egész ipara messze az orszá­gos szint alatt volt — jogos volt tehát annál szólni, hogy Tolna megye a felszabadulás előtt mezőgazdasági jellegű te­rület volt. T. Mérey Klára megvizsgálta a megye vegyiparának helyze­tét is. Az 1942. évi statisztika 3 ilyen üzemet tart számon. Legjelentősebb volt a nagymá- nyo'ki brikettgyár, ezt követte a bonyhádi növémyolajli és erőta- kgrmánygyáir, harmadik pedig a felsőinegi keményítőgyár volt. A brikettgyár 1936-ban alakult, porszenét és1 félkész terméket brikettéit. A termelése gyakran ívelt felfelé, 1942-ben már mint­egy 'nyolcszorosát termelte az induló évi mennyiségnek. 22 556 tonna árut gyártott. Termékei­nek jó híre volt, azok eljutottak a Tisza'—Maros közötti terüle­tekre is. A bonyhádi és felső- iregi üzem nem játszott számot­tevő szerepet a megye gazda- sá'gii életében, hiszen a bony­hádi 119, a'felsői régi pedig 101 munkanapot állt — jórészt nyersainyágihiány miatt 1942- ben. Milyen szerepet töltött be gazdasági éltetőnkben a textil­ipar? A harmadik helyen állt a vezető iparágak között. 1935- bem hat gyárat tartottak nyil­ván! ai statisztikusok, s ennyi volt a számuk 1942-ben is. Eb­ben az iparágban a tolnai tex­til és a tolnai selyemfonó mel­ltett o kendergyárak szerepel­tek. Vezető szerep a két tolnai üzemé volt. Ezekben is volt ki­sebb-nagyobb üzemszünet 1942-ben — és általában a háborús években —, elsősor­ban nyersanyaighiány miatt áll­taik a gépeik, de termelésükre szükség volt, számolt vele a hadsereg is. Már 1938-ban a selyemfonó részére amerikai gépeket vásároltak, amelyek alkalmasaik voltak* ejtőemyő- szövtet készítésére. Ettől kezdve ütemesen növekedett a terme­lés: a korábbi egy műszak he­lyett háromban dolgoztatták a munkásokat. Csupán néhány közérdeklő­désre számot tartó adatot emel­tünk ki a tanulmányból, amely a megye háborús időszakának ipartörténetét dolgozta fel. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents