Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-04 / 53. szám
2 1VÉPÜJSÁG Csúcsponton a francia választási kampány A francia községtanácsi választási kampány utolsó napjaiban valamennyi párt nagy erőfeszítéseket tesz választói mozgósítására. A jobboldal vezetői azt hangoztatják, hogy a franciáknak e helyi választásokon kell kifejezni elégedetlenségüket a kormány eddigi politikája miatt. A jobboldal elsősorban a gazdasági helyzetet állítja kampánya középpontjába, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az ország külföldi adósságai Szerdán Costa Rica fővárosába, San Jóséba érkezett II. János Páil pá-po1. San Jósé a katolikus egyházfő közép-amerikai kőrútjának első állomása, egyben a pápa állandó szálláshelye is lesz: II. János Pál a többi közép-amerikai államban csak rövid, néhány órás látogatásokat tesz. A szokásostól eltérő körút ilyetén való megszervezésének elsősorban biztonsági okai vannak. Costa Rica kiválasztásában jelentős szerepet játszott, veszélyesen megnövekedtek. Emiatt a frank helyzete ismét megrendült, elkerülhetetlen lesz a frank újabb leértékelése, új gazdasági szigorító intézkedések meghozatala. Georges Marchais, az FKP főtitkára a L'Humanité csütörtöki vezércikkében arra szólítja fel a baloldal választóit, hogy ne tartózkodjanak a szavazástól, mert minden tartózkodás a jobboldal számára leadott szavazatot jelentene. A franciáknak tisztában kell len- niök azzal — hangsúlyozta Marhogy ez az egyetlen latin-amerikai állam, amely lemondott hivatásos hadsereg fenntartásáról. A pápa látogatását igen nagy várakozás előzi meg a térségben, mert a körút újabb lendületet adhat az erőfeszítéseknek, amelyeknek célja, hogy békés úton oldják meg Közép- Amerika súlyos társadalmi-politikai válságát. A katolikus egyházfő ellátogat Salvadorba, ahol már több mint hórom éve folyik a felszachais — hogy súlyos tét forog kockán. A jobboldal tudja, hogy választási sikere esetén sem buktathatja meg a kormányt, hiszen csak helyi választásokból van szó, de a meghódítani remélt városi tanácsokat erős bástyákká akarja kiépíteni a baloldal ellen, s választási sikere esetén nyomást akar gyakorolni a kormányra a társadalmi haladást szolgáló eddigi politika megváltoztatására, hogy a válság terheit ismét a dolgozókra hárítsák. badítási harc. Felkeresi Guatemalát, ahol egyre nagyobb a valószínűsége a fegyveres harcoknak. A salVadori és a gua- temalai hazafias szervezetek ugyan már bejelentették, hogy a pápa látogatásának idejére beszüntetik a fegyveres tevékenységet, illl. János Páll ellátogat 'Nicaraguába is. A haladó sandinista rendszer vezetői arra számítolnak, hogy a pápa ma.naguai látogatása hozzájárulhat a térség békéjét fenyegető veszélyek elhárításához. y---------------------------------------------Németh Károly kitüntetése Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete csütörtökön a nagykövetségen rendezett bensőséges ünnepségen átnyújtotta Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi bizottság titkárának az Októberi Fonraidailom Érdemrendet. A Szovjetunió Legfelsőbb tanácsának Elnöksége Németh Károlynak a két nép testvéri barátsága és együttműködése erősítése érdekében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából adományozta a magas kitüntetést. Az ünnepségen megjelent Várke nyj Péter, a Központi Bizottság titkára, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Szűrös Mátyás, a KB külügyi osztályának vezetője, a Központi Bizottság tagjai és Roska István külügyminiszter-helyettes. Kiprianu Athénban Kétnapos hivatalos Játogolásra csütörtököm- Athéniba- érkezett Szpirosz Kiprianu dprusi ólmok. An-dreasz Papa ndreu görög miniszterelnökkel folytatandó megbeszéléséin/ mínden-elke lőtt a ciprusi kérdésről, - az el nem kötelezett, országok csúcsértekezletéről lesz szó. II. János Pál Közép-Amerikában Lapszemle 1945 kora tavaszáról (4.) „Most végre felröppenhet a szaibad szó piros, rakétája a fekete mögya-r -égre." (Nép szava, február 18.) Február 28-án, szerdáin a Népszava arról számol be, hogy a magyar traktorok benzint kaplak a Vörös Hadseregtől : „Magyar-ország legfo-ntosabb mezőgazdaságii problémája ma a tavaszi vetési munkálatok gyors és alapos elvégzése-. A feladatot megnehezíti az, ihogy SzáJasli pribékjei a mezőgazdasági gépállomány és az igás- állatálllioimóny nagy részét elrabolták, illetve megsemmisítették. Az orosz csapatok pa- rancs-nóksága segítségére kíván sietni az ország ko-nmőny- zatá-nak és elrendelte, hogy a földművelő lakosság traktorai számára a Vörös Hadsereg készletéből benzint szolgáltassanak ki. A benzint már ki is adtok”. Március 1-ién, csütörtökön megtudja az alvfalsó a Népszavából, hogy elfogták Zugló nyilas rémiét: „lAmliin-t magáinlhelyröl értesültünk, a XIV. kerületi rendőrség egy fiatal dete'ktívije k-éz- re'kedítétte a vidékén búijká'10 Hollós ,-testvért' . Ez a bandita a Thököly út 80. szórná nyilasihoz bál szállt ki razziákra. Legemlékezetesebb tette az volt, amikor terrorcslapatával a -hungá-riakörútíi védett házakból ki hu reál ta a nőiket és gyermekeket és a nyílt utcán géppisz- tölysortüzet adtatott le ráij-uk. .Tisztogató akcióit^ n e mes-ak eszmei lelkesedésből követte él, mert elfogütásalkar több mint százhúszezer pengő készpénzt találtak nála. A rablógyilkos nyilast, akiinek lelkét ötszáz emmét elkezdődik az élet, s megindul az első színházi előadás. Utána Csokonai „Gstve” című költeményét szavalta el, amelyben melankolikus érzékmesség keveredik kemény forradalmi színékke'l, s a-mélyst éppen merész társadalmi célzatossága miatt nem lehetett edd-ig Ma- g yatország on el-mo ndlan-i. Csokonai Vitéz Mihály „özvegy Karnyórvé" című bdhózta- zata került e-zután színre. Az ízes bohózat szerepeit egytől- egy-ig kitűnő színészek játszották". (Miről értesülhetünk a Szabadság március 3-i hírrovatából? ,,- A borsodi szénbányáiban megkezdődött a munka. A diósgyőri vasgyárban meglehetősen nagyok a károk, de hatezer munkás már ott is dolgozik. A szénszállítás is megkezdődött már a bányáikból, s így a felhalmozott szénkéSztetek csökkenőben vannak. Az ózdi vasgyárban háborús károk alig történtek, de az erőltetett iramú termelés következtében az olvasztókemencék tönkrementek és most ezek helyreállítási munkálatai folynak. — Szép munkát végez a X. -kerület egészségügyi mentőszolgálata, amelynek öt ápolónő és harminc járőr tagja van. Eddig több, mint ötszáz holttestet temettek el, s a felszerelésétől1 megfosztott mentők helyett ők ta-rto-nak ezen a városszéli területen mentőszolgálatot. A tisztaságiért folyó harciból is kiveszik a részüket. A hihetetlenül elhanyagolt, s az egész város közegészségére súlyos veszedelémet rejtő barak- telepet összekoldult mosóporral, méssz-el és egyéb fertőtlenítő szerrel rendibéhoziták. — Az ország minden részében folynak a toborzó nép- gyűlések. B. Szabó István honvédelmi államtlttlkáir legutóbb Vésztőn, Gyulán, Kö-rösiladá-ny- ban, Eodrádön és Békésen rendezett népgy üléseken vett részit, s kijelentette, hogy vidéken igen nagy az érdeklődés <fz új honvédség iránt. Vairvn'a-k kis községek, ahol száznál többen jelentkeztek katonának. Feltűnőéin nágy az érdeklődés a nők részéről, akiket konyháikban1 és segélyhelyeken hülszná!nak majd fel. — Húsz községi elemi és polgári iskola nyílik meg a jövő h-éte.n a főváirtoslbfa'n”. lEHimduilt vidékre az első gyer- me'kvoniat - közli a Szabadság, keddi számában, március 6- án: „A Nyuglati pályaudvar csarnokában... kopott-ruhás, izgatotton beszélgető aisszonyok állják körül a Nemzeti Segély vezetőit, aklilk a városháza IX. ügyosztályával éts a közélelmezési ko-rmánybiztossággal egyetemiben szervezték meg ezt az akciót. — Hány gyermek indul most vidékre? — fordulunk az egyik megbízotthoz, aki fáiradihtattat- lanul adja ki az utasításokat. — Ez a vonat ezer gyermeket visz. Jó étel, megfelelő lakás és ami a legfontosabb, méleg szeretet várja őket Szegeden. A következő vonat Debrecenibe indul!, mlajid 11-én újra Szegedire. A most induló gyerékeket osla-ládo-knál helyezzük el". Összeállította: TUZA ISTVÁN Hogyan is történt? Válaszol: Major Tamás bér halála terheli, .átadták a főkapitányságnak. Reméljük rövidesen a Népbírósáq elé kerül". Mindent élőiről kell kezdeni — á llapít ja meg a bevezető mondtat a Népszava március 3-li, szombaton közölt tudósításában, amely az új Budapest élső színházi élőadáisá-r-ól szánnál be: „Csütörtökön délután a Nemzeti Kaimö-naszíinlhá-zlban megszületett a Váltam!. Valami, ami több mlim-t kezdet, ami már kultúra: egy régi mágya-r író, Csokonai Vitéz Mihály színpadi fölltámadása, sziép magyar mondata,k ízes muzsikálja/, kitűnő színészek lelkes játéka, és egy eszmélni kezdő közönség szellemi lélélkzetivlétele. Miikor a nézőtér élsötéte-dett, Major Tamás, a Nemzeti Színház új igazgatója lépett a függöny elé és meghatottságtól elcsuk ló hangon jelentette be, hogy a ramók felett íme, i-sAz első fellépésünk m-ég február folyamán a Magyar Színházban, a mostani Nemzetiben egy matiné volt, ahová összegyűjtöttük mindazokat a ■művészeket, akik életben maradtak, akiket fel tudtunk kutatni. A Vilimé királyné úton, a mai Gorkij fosodban ismertük meg Gurki-n szovjet őrnagyot, aki óriási segí-tségüníkre volt a kulturális élet megUndirtósóibtan. Góbbi Hildává!, VáidkOnyi Zoltánnal azonnal kaiposola-tot teremtettünk. Az Operához pi-n- déjében nagyon sok barátunkat találtuk, Nádasdy Kálmánt, Sergio Faiilonit, a híres karmestert és másokat. De előkerítettülk a kispest) plébánia pincéjéből Székely Mihályt is, aki mindvégig a Borii-sz Godano-v jelmezét viselte, ment kemény hlideg vólft.-Egy szovjet katona őrködése mellett egy szál d/rótat húztunk a nézőtérre, ezen keresztül kaptuk az áramot. A matiné ailatt Budáról belőtték, és eltalálták a színház tetejét. Szerencsére az akna nem robbant föl, hanem csak egy lyukat ütött. Éppen Golbbi Hilda szerepelt a színpadon. Egy pillanatra megállít, tudomásul vette ezt a körülményt, hogy becsapódott az akna, és utána tovább mondta a verset. Felejthetetlen látvány volt, ahogy a résen a sűrű hó beesett, és mintegy függönyt vont elé. Ilyen szép díszletben színész még nemigen lépett fel. Márciusiban kiállítunk az An/drássy úti kamaraterem ajtaja elé és kiabáltuk, hogy „halló emberek, itt színházi előadás lesz!" Az arra járók nem akartak hinni a szemüknek. Néhány nappal azelőtt épült meg a Mtargí-t-lhíirntak a szigetet Pesttel összekötő része, s azon sokan gyalogoltak át Budáról szakállason, topra n- gyosain, hátizsákkal. Éheslen, fáiradtan, de nagyon boldogan bejöttek, s vacogva, télilkalbát- ban élvezték az újság által megörökített első színiéi őa dóst. Valósággal özönlöttek hozzánk a sz-ímészek. Mozgósítani tudtuk az akkori nagyokat. Budáról áthoztuk Bajor Gizit, Mészáros Ágiit, Pesten megtaláltuk Somll-ay Artúrt, rajta kívül Csör- tos Gyulát, Törzs Jenőt, a Gombaiszögi testvérekét. Úgyhogy valami egész kiváló társaság, öregek és fiatalok hihetetlen lelkesedéssel készültek, és nagyon nagy részük volt benne, hogy Budapesten a kulturális élet nem évek múlva, nem is hónapok múlva, hanem valószínűtlen gyorsasággal azonnal megindult. Rátkai Mártonnal csodálatos randevúim volt. 1944. má-ndius ,19-én előadásom lett volna a Nemzetiben, amikor közölték velem, hogy bejöttek a németek. Be se nyitottam az öltözőbe, hanem egyenesen illegalitásba vonultam. S találkoztam a Körúton Rátkaival, a kiváló művésszel, aki a „letiltottak” közé tartozott. Régóta nem léphettek fel, mi rendeztünk matinékat, hoav meg tudianak élni. Nagy boldogan üdvözölt, hogy ő megy a vasasokhoz. Mondom, „nem mész te sehova, mert bejöttek a németek". Az volt az érdekes dolog, hogy fölszabadulás után, pontosan uqyanezen a helyen, a New Yorlk kávéház előtt egyszer csak szembe jött velem Rátkai Márton. és akkor mondtam, hogy „no most már mehetsz nemcsak a vasasokhoz, hanem jöhetsz a Nemzeti Színházba is, ahova ezennel le vagy szerződtetve". 1983. március Szakszervezeti és tanácsi ' vezetők megbeszélése Március 3-án a szakszervezetek megyei tanácsának titkársága és a megyei tanács vezetői együttes ülést tartottak. Áttekintették az elmúlt évben kötött együttműködési megállapodás időarányos végrehajtását, tájékoztatták egymást a két PANORÁMA BUDAPEST A Magyar Szóoitaliista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa táviratiban üdvözölte J-asszer Atafatót, a Palesztina! Felszalbtadí-tásii Szervezet Végfehajtó Bizottsága elnökévé történt megválasztása alkalmából. testület előtt álló időszerű fe adatokról. Külön figyelmet fo dítottak a lakásépítés és laká: gazdálkodás, valamint a lakó: sági ellátás további tennivaló ra. Egyetértettek abban, hog az együttműködési megállapc dás megfelelő kereteket biztc sít a közös célok eléréséhez. riuim máiroiius 1-ii jegyzékébe foglaltaikat, amelyek elto-rzí já'k a háiram Indokínai orszái legutóbbi viention-éi asúostc lállkozájám tett jászándékú ír dítványait, egyben abszurd k-c vetélésekkel tépnek föl Viel n-a m Kambodzsa- politikája köp csőn. Ezt hangoztatja a Hanoi bán csütörtökön, a Nihan Da hasábjain megjelent h/ivatalo vieitnOmi állásfoglalás. PEKING iGso-rtos Gyula születésének 100. évfoirdufójo alkalmaiból, csütörtökön ko'szoirúzáisi ünnepséget ta’ntattalk sírjánál, a Kerepesi úti temetőben. BOGOTA Több mint 180 000 pedagógus lépett sztrájkba Kolumbiában. A fizetések emelésiét és az oktatásra szánt kiadótok -növelését követelik. PRÁGA 'Gsehszioválkiiálban megemlékezték annak ötödik évfordulójáról, hogy az ország első kozmonautája, Vladimír Remek 1978. március 2-án a Szojuz—28 szovjet űrhajón megkezdte asa-knem egyhetes űrutazását, amely egyúttal a Szovjetunió és az loterkozmosz-iproginqm valamely másik tagországa egy- egy űmhajásálnak legelső páros nemzetközi kozmíJkus repülése volt. HANOI Vietnam határozottam elutasítja a kí-ntai külügymiiiniisztéiBgy, a KKP-m belül köröző jelentés a közelmúltban bei: merte, hogy még mtimdlig ner sikerült alapvető fordulatot e érni a ,, páinsltílus megjavítása ba-n" s e feladat megöldásár az elkövetkezendő hárem éve tűzik Idi, jelentette esütörtökö a Ghlimo Daily, Kína a-n-gc nyelvű napilapja. LONDON A brit bónyászszaikszenveze végrehajtó bizottsága estitől tökön úgy döntött, hogy meg szavaztatja egész tagságát - jövő héttő! esedékes általán« sztrájkról. A mumkaibeszümtetás tiltakozásnak szánják a s-orozia tos bányalbezá-rátok, ipa ragu „•megcsonkítása" ellen. BEJRUT A libanoni fegyveres ellenál lási mozgalom harcoso-i csütőr tökön a déli óráikban Dalm-u közelében tüzet nyitottak eg izraeli katonai konvojra é megsebesítették a megszáll- csapatok három katonáját. A izraeliek viszonozták a tüzet é üldözőbe vették a támadókat. Hajnan, egy kínai sziget (3.) Lányok tetoválás nélkül Kína soknemzetiségű ország, de vailamiivel több mint egy milliárdos össz-laikosságá n-g k mindössze hét százaléka nemzetiség. Közöttük azonban vannak évezredes kultúrával rendelkező, s- fényes múltra/ visszatekintő kisebbségeik, például a mandzsuk és a mongolok. Haj- nün- őslaikái a li-lk nem tartoznak köz-éjük és népeseknek sem mondhatók. A miaukkal, a sziget másik számottevő nemzeti kisebbségével együtt önálló pre- fektúrát is kaptak, ahol a szigetre később betelepülő honok, azaz a kínaiak vannak többségben.“ Hajnain öt és fél millió lakosából 800 ezer főt számlálnak a li-k, ai miaok 40 ezer főt és jegyzik -még a- 4 ezer fős huj-óikat, a/ kíindíul beszélő mo- haimedánókat. írott nyélvük -nincs. Az ötvenes évek vége felé történt kísérlet az írott nyelv megalkotására, de a „kulturális forradalom" ai kezdeményezést csírájában elfojtotta'. -Most, a-/kiegyensúlyozottabb nemzetiségi politika éveiben Ismét felmerült a 26 betűből' álló írott nyelv kidolgozása. A másik célkitűzés, hogy nie egyszerűen „fölklór- üigynek" tekintsék a nemzetiségeket, főleg- a/ hqitárközel-ben lakókat, így a -ti-két is. A !i—miao autonóm prefektúrában a kádereik 46 százaléka nemzetiségi, de mint a prefektú-ra vezetői elmondták, „miniéi magasabb a színit, annál kevesebb a nemzetiségi káder”. A hivatalos politika azzal- is igyekszik a kisebbségek kedvébe járni, hogy miközben a kínai családok szigorúan csak egy utódot hozhatnak- a világra, a nemzetiségi családok többet, a preféktúrá- bám átlagosan hármat. A li-lk hegylakóik. Egyrészt a később -beáramló honok szorították őket ai hegyekbe, másrészt állítólag létezett egy „gentleman-, s aiqreemeint” is, miszerint a -li-lk „mindig három lábbal magasabban fogataik élni", azaz a hegyekben, a tengerparti síkságokat meghagyják a rizster mesz-tő -honoknak, és a hamoi nem -léphetnek li területre. / pekingi újságíróik hajnani kör útján felkeresett lli-fa-lu mögött egy dombitól takarva/ hon falucs ka lapult. Ugyancsak a később betelepülőiktől származik az ős lakosok két csoportba- osztása a pejoratív „főzött li" és „fő rétién li” megjelölés is. „Főzet len l'i-lknék" nevezték a „ba-roá rakat", -míg- „főzeteiknek” a-: elkína-iasoaottaika-t, a kínai szó kősókat felvevőket, a „civili zá-.'t íf-ket". A li, bár nem állattenyésztés, sei foglalkozott, vá-n-dornép volt házaik sem a századoknak k-é szültek: szalmatető borult c bamlbuszTud-ak közé tapasztat! s-ár fölé. Erdőt irtottak, a- fái élégették, a tisztesen- termőmaj gokat vetettek, s ha- a- talaj kimerült, továbbélitek. Részber ez a művelési mód is az olkc annak, hogy az egykor dús ve< gettó ciójú Hajnan-nak ma- csali a harminc -százalékát borítja erdő. A ti-k mindig is ős-kommu- n-isz-tikus társadalomban éltek félig-meddiig ilyenben mai is Például, Ha valaki vadat ejt azt automatikusan megosztja c faluval, de csak ai zsákmány felét. A -mási-k féle a vadász tulajdona. Ezzel szemben- manalp- ság már nem divat az asszonyok tetoválása. A legende szerint a -régi időkben egy elöljáró erősza/kka-l ágyasává akarta tenni az egyik fiaitól lányt, fi tett határtalan kétségbeesés- sziüít a -li csa ló dók kö ré ben Elhatározták, hagy a katasztrófc megakadályozásá-ra minden hajaidon- /leányzót elcsúfí-tainak, ki- tetoválnak. Később ez szakásse vált, és a lányok nyalkát, vplai minit a, lábát is 'kitetoválták, fi szókás-sall mára- felhagytak, é: a látogatók a- tiszteletükre kék fékétie-piros viseletbe beöltözé li lányok természetes szépségében- gyönyörködhetnek. SÁRKADI KOVÁCS FERENC (Vége.)