Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-29 / 74. szám

MÁRCIUS 29 KEDD Névnap: Auguszta. A Nap kél 6.30 — nyugszik 19.09 órakor. A Hold kél 19.59 — nyugszik 7.12 órakor. Százharminc évvel ezelőtt, 1853. március 29-én született, és 84 évesen, 1937-ben hunyt el Elihu Thomson amerikai fizikus, a villamosság gyakorlati alkalmazásának egyik út­törője. jfr AZ SZMT propagandista klubjb tegnap este megtartott foglalkozásáni időszerű leül- és belpolitikái kérdésekről tartott előadást dr. DanlkoVics László, a! Népszava főszerk eszitő-lhe Iyet- tese. ^ NÖVENDÉKHANGVER­SENY. A szekszárdi Liszt Ferenc ZeneiskoIa nővend ékhömgVerse- n-yét ma délután fél 6-'kor tartják a zeneiskola nagytermében. Hu­szonhét tanullá énekel, illetve játsrik hangszeren 23 számot. O SIKERESEN szerepelt b me­gyei művelődési 'központ rejt­vényklubijának két csapata az 1983. március 26-án Budapestéin megrendezett, kieséses rendsze­rű Füles Kupa csapatverseny el­ső és második fordulójában. Iz­galmas küzdelemben mindkét szekszárdi cslopat bejutott a nyolcas döntőbe. # BETÖRÉS. A hét végén ki­rabolták Elton John, a neves angol rodk-énekes londoni laká­sát. A betörők elvittek egy 56 ezer font értékű zafírköves gyű­rűt és egy 6 ezer. fontot érő öirany zsebórát. A rendőrség szerint érthetetlen1, hogy a be­törők miként jutottak be a la- kásbb; betörésnek ugyanis se­hol semmi nyoma TOTÓTÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottóigaz- gbtáság közlése szerint a totó 13. játékhetére beérkezett 5 897 632 db szelvény. A nyere- ménya'lbp 14 331 247 forint. A jutalom 1 433 125 forint. Az Lés a IV. nyerőosztályra egyenként 4 299 374 forint, ai II. és III. nye- rőosztályira egyenként 2 866 249 forint jut. A nyeremények: 13 plúsz 1 találat 9 db, a nyere­mények egyenként 318 472 Ft, 13 találat 18 db, a nyeremények egyenként 191 083 Ft, 12 találat 476 db, a nyeremények egyen­ként 4817 Ft, 11 találat 5491 db, a nyereményjek egyenként 418 Ft, 10 találat 37 524 db, a nye­remények egyenként 92 Ft. A kifizetés időpontja 10 000 forint blatt április 2-á-n*, 10 000 forint felett április 7-én. Tisztelet □ szülőföldnek címmel hall­hatunk riportot 17 óra 5 perckor a Kossuth rádióban. Az azonos című, műcsarnokbeli kiállítás alkalmával a külföldön élő magyar származású képzőművészek néhány jelesebbje be­szél saját művészetéről és a magyar­országi képzőművészethez fűződő kap­csolatáról. Nemcsak nőknek címmel kezdődik sorozat 17 óra 50 perckor a tévé 1-es programján. Ha egy nap 32 órából is állna az is kevés lenne a háziasszo­nyok, nők számára, hogy megszervez­zék az első műszak utáni másodikat, s hogy elvégezzék a házimunkát, s utána még olvasásra, beszélgetésre is jusson idő. Az időt sajnos senki helyett nem lehet beosztani, de ab­ban talán segíthet a műsor, hogyan használják ki okosan és tartalmason. A havonta jelentkező adás célja, hogy ellássa a nézőket tanácsokkal, ötletekkel, melyekkel könnyebbé, gyor­sabbá és talán kellemesebbé vállhat az otthoni munka. + KIVETTE egy bérelt széfben őrzött gyémántjait egy antwer­peni gyémántügynök az aimeri- !ka*i Dallasban!, hogy felbecsül- tesse értéküket. Amikor hazatért velük, lakásából» Heften várták: az egyiknél fegyver volt, cr má­siknál bilincs. A megbilincselt gyémántügynököt hátrahagyva, a két rabló a 650 ezer dollár értékű gyémánttal, az ügynök pénztárcájával ési két pisztolyá­val ikeréket old'ott — ráadásul a kifosztott ember gépkocsijával. A A BABITS szava'lóverseny elődöntőjét a hét végén' két helyszínen tartották meg me­gyénkben- 24-én! Bonyhádom, 26-án és 27-'én pedig Szekszár- dom, 80 szávaié részvételével. A megyéi döntőre április 22-én kénül sor Szekszárdon, a megyei művelődési központban, ame­lyet a televízió is rögzít. Az első magyar bűvészversenyt az elmúlt hét végén ren­dezte meg Budapesten, a József Attila Művelődési Köz­pontban, a „CORODINI” Bűvész Klub. A Figaró bűvész­család legfiatalabb tagja, a 9 éves Fanny vidám gyermek- műsorral lépett fel. 11-16 fok Váfhotó időjárás ma estig: délnyugat felől erősen meg növekszik q felhőzet, és többfelé, de főként a Dunántúlon eső, zápor is várható. Napközben meg- élénikütl, helyemként megerősödik a dé­li szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 11, 16 fok között alakul. i i i i i i i i i i i i Uniós földosztás Tóth István, a szakszervezeti bizottság elnöke bemutatja a területet Sok múlott a sorsoláson (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári ipád szövetkezet szövetkezeti Ibizottságá tóvallyév Végién fiéllmlérte, hogy 'hány osla- llád 'nem remdélkeziiík hétvégi téleiklkél, tonyhlalkertltel, is há­nyán szeretnék megtermelni a csalfád zöldlslégisziülkslégjetét. A imiunlkádkérltátóá pozitív vissz - hdinigina táliáit a dolgozók ködé­iben. A szövetkézét érdekvédelmi szerve fölvette a ikáipclsbltatot la városi tanács ílltetékeseiveil. A tanács segítőkész volt és 'bizto­sította a földterületét. Megól- löipodás szerint a imuinlkáslkerte- ket az Áfofbáziiis és a tüskei er­dő 'közötti területen 'mérik ki. 'Egy kert 100 négyszögöl nagy­ságú, és mimdöslsze évii 100 fo- ifint a hérileti dlíjo. A szövetkezeti bizottság éltniö- ke, Tóth István liráinylítálsávail helyszíni sorsolás döntötte él. A birtokbavétel pillanatai hogy melyük parcella 'kié tesz. A Iszíép fekvésű kerteket a na­pokban 36 család felszántva Ibintoklba vehette. A boldog tu­lialjidánosok má'r elkezdték a vé­leményezést' WILHELM ADAM Fotó: LÓTH JÁNOS OL VAST AM Figyelmetlenség, felelőtlenség Már jó régen megjelent a tűzoltóság részletes közlemé­nye a tűzgyújtási tilalomról, illetve annak szabályozásáról, hol és milyen óvintézkedések mellett szabad csak tüzet rakni a szabadban. Ennek ellenére öt tűzesetről számolt be a tűzoltóság ol­vasóinknak vasárnap. Szinte minden jellemző ok együtt volt az öt kisebb-nagyobb tűzeset leírásában. Gyermekjáték, felelőtlenül eldobott égő cigaretta és tűzrakás akácerdő­ben. A tilalom ellenére, és ráadásul itt is felelőtlenül. Ért­hetetlen, hogy egyesek miért nem értik meg, hogy ezek a szabályok közös értékeinket védik, betartásuk pedig min­denki számára kötelező. Azt sem értem, hogy mit csinált Kovács János foglalkozásnélküli az erdőben? Fázott, azért rakott volna tüzet, vagy szalonnát sütött reggelire, vagy ebédre? Úgy látszik a foglalkozásnélküliek útjai és tettei kifürkészhetetlenek, de hogy milyen büntetést kap a tüze­lésért, arról remélhetően olvasni fogunk lapunkban, ha má­sért nem, okulásul érdemes lesz megírni mennyibe került neki ez a felelőtlen játszadozás a tűzzel. Megújul a Csonlváry Múzeum lÚljira megnyílik a péasii Gstont' iváiry Múzeuim, oimely a modem imálgyár festészet egyik 'leg­eredetibb allálkijánlalk, a száz- ihainmimc esztendeje született 'Csontivá ry Ko szidta Tliyadáimiak a iműveilt őrzi. 'Három évvel ez­előtt zá rták be a múzeumot áit- lallblkíitás .milaWt, addig — 1973 és 1980 között — több mint egy- imliflliá ember látta a Marrá zslia1- tos hbtású iképéket. Április kö­zepén, tíz évvel az ellső meg­nyitás utáhi, megúljullvta és kibő­vítve tárjta kli kapuit ismét a közönség előtt ö Híres múzeum. Ez itesz az eddigi legteljesebb Csonitváry-kiiáWítás; tölbb olyan kép is szerepet, amellyet még sohb nem mutattak be nyílvá- inoíson.' !A Réási Joinus 'Plammbniius Mú- zeürn 'restaurátorai — Czalká Ferenc, Petlheő Károly éis Tarai Teréz — a klislelbb képeket res­taurálták, a niagyo'bbaltat pe­dig megtisztították az évtizedek pláltt rárakódott szennyeződés­től, Vblósággail úljijá születtek a festmények: úlj diákok fedez­hetők fel rájjtouk, ragyognak d híres GsonitMáry-isZínek, a láto- gbfök eredeti szépségűikben lát- haltják a képeket A kiállítás rendezőije,, Rlomvóry Ferenc mű- Möszettörténész kölcsön kérte a ■Magyar Nemzeti Galériát, la miskolci Hermán Ottó 'Múzeum és a magánigyűljtők blrtoká'bain lévő Csontváry-lképelket; ezek ■néhány hónáipig együtt mlairád- nialk a múzeum törzSáin.yagáMai. A megnyitóra elhelyezik a mú­zeum élöcslalrnbkálbain a; 'Gsont- váry-hagyátiétat megmentő és ímegőrző 'Geriláczy Gedeon em- lléklműiviét, Jáliics Ernő és Rét- Ifallvy Sándor szobráíszolk közös munkáját; szomszédságában ál- ll'ütjóik ki a festő életének és pá- llyá'já'ntafc fontosabb dofcumientiu- mait. Szombat dél a határidő A SiportfogadáísS és Lo-ttóigöz- gbtóság tájékoztatjia a fogadó­kat, hogy a 14. heti totószelvé­nyek beérkezési határideje megváltozott, kivételesen ápri­lis 2-0, szom'bat dlélS 12 óra. A il4. fogadási hiéten ugyanis a totószelvényeken olász „B" osz­tályú és aingöl I. osztályú mér- kőzéisek szerepeinek, amelyeket ápriiliis 2-án, szombáton játsza- nlalk lel Balesetek llltt a tavasz, megjelentek a községek utcáin' a gyerekek különféle egynyomon Haltadé járművekkel — sáljmos — ezzel egy időben nő a balesetve­szély. A szülőknek ajánlatos többet foglalkozni a gyerme­keikkel', oktatni őlket ö helyes iközitekedlésre. Az élmúllt héten öt közleke­dési baleset történt, amelyek szenvedői súlyos sérülésekkel kerülitek kórháziba. Március 24-én iDombóvárott az Engels utca és a iFő utda kereszteződésében Vainigiá Fe- írenc, a. 13-as Volán gépkocsi­vezetője nem adta meg az el­sőbbséget az útkere s zte zödés - iben KáiptomcZaii Gyöngy — mo­torkerékpáros — helyi lakosnak, összeütköztek.! A motorosnak nem- volt hiajtálsii engedélye — súllyo'san meigtíérüllt, kórházba (szállították. Súlyos gyermékballleset tör­tént március 20-án Bony'hádon. A Blaintök Béla és a Liszt Ferenc utca kereszteződésében gör- desZkával személygépkocsi éllé hajtott Szentes István 12 éves Ihelyli ialtas, tanlülá, alki összeüt­között Vámdsb- Antal személy- gépkocsijöváll. A kisfiú súlyos sérülést szenvediett. A balesetek ügyiében a vizs­gálatot megkezdték. Az évente 175-180 ezer sze­mélygépkocsit előállító Mladá Bolesláv-ii Skodb-gyár autói ha­zánkban is kedveltek és kere­settek. A tekintélyes csehszlo­vák cég évi 75—85 ezer jól is­mert facmotoros személyautót exportál1, amiből 'mii 12—13 ezer darabot veszünk meg. Ezekből az adtotokból az derüli ki, hogy a Skoda-gyár produktumaiból évente mintegy 100 ezer gép­kocsit szánnak a hazai piacra, aimii igen tekintélyes mennyiség, tudván, hogy Csehszlovákiában az ellátottság már így is meg­lehetősen magas szintű (100 háztartásiból 42-ben van autó, azaz minden hatodik-hetedik á IIampáig árnak van már sze­mélygépkocsija.) Nálunk külö­nösen a benzinárak mind gya­koribb emelkedése áfa 'kereset­tek a Skoda 105 S és 120 L tí^ pusok, e modellek fogyasztás".® ugyanis rendkívül kedvező, 7, il­letve 9 liter száz kilométer én­ként. A Skoda-igyár konstruktőrei 'több újdonsággal lepték meg a gépkocsivásórlókat. A Skoda 120 és a- 120 de Luxé típuso­kat fékhatárerősítővel szerelték fel. (Ezt edidiig csak a 120 LS, a 120 GLS és a 105 GL típu­sokon alkalmazták.) Az összes modellt ellátták olyan beren­dezéssel, amely felborúlás ese­tén meggátolja a benzin kiöm­lését áz üzemanyag-tartályból. Új formájú lesz a műszerfal is, lehetővé válik a fékrendszer esette g e s m eg hibásod á sá n ak állandó élienőrzése. A Skoda 105 de Luxé típusoknál az ed­digi literek fényszórók- helyett ovális fényszórókat alkalmaz­nak. Ugyanakkor a 105 S és a 120 típusaikba a korábbi de Luxé típusok fényszóróit építik be. A kocsi helyzetétől függően - kWüllről - két helyzetbe állít­ható fényszórók is újdonságok o Skoda gépkocsikon. Kisebb műszaki változtatással valame­lyest csökkentették a 'kocsik üzemanyag-fogyasztását, és új szigetelésekkel az utastér zaj- szintjét. A tarosszéria számos, koraibban krómozott elemét — közte az ablaktörlőket is — fe­kete matt színűvel váltották fel a visszatükröződés csökkentésé­re. A megrendelők kívánsága szerint — külön térítés ellené­ben — a gyártó cég további „extrákat” is ajánl: fekete mű­anyag-lökhárítókat, automatikus 'biztonsági öveket stb. A kocsi­kat 8 színiben hozza forgalomba a S'koda-gyá'r. A nemrég meg­jelent úlj változat, a Skoda 120 LS 1174 cm3-es motorjának makimális teljesítménye 43 kW (58 LE), szemben a 120 L tí­pus 38,3 kW-os motorjával. A végsebessége is magasabb tí­pustársáénál: 150 km/ára'. A Skoda 120 L'S álló helyzetből 17 másodperc alatt éri el a 100 km/ára sebességet. Az első ülé­seit fejtámláikká! látták el, a műszerfalba fordiúl'atszámmérőt szereltek be, és a hátsó abla­kokat fűthetővé tették. Az említett változtatások csu­pán finomításai, tökéletesítései az eddigi konstrukcióknak. 1983-tól azonban a csehszlovák^ autók felépítésében már lénye­gi változtatásokat ígérnek a Milladó BolesJav-lak. Csehszlo­vákia az elmúlt évek sorúin ko­moly tárgyalásokat folytatott az NDK-vai és a Szovjetunióval a közös gépkocsigyártás, a szoros eg yüttm űlkődés lehetőségeiről. Akár miegvalósuiinak a koope­rációs tervek, akár nem, a cseh­szlovák autóipar rövidesen ki fog alakítani egy igen alacsony üzemainyag-fogyaisztású, műsza­ki irrtegoldásaiban mágas szín­vonalú személykocsit. A Skoda gépkocsiig yártá s hagyó m anyai airra ösztönöznek, hogy a maj­dani újalbb típusokban tovább­örökítsék a Skoda-kocsik jó mi­nőségű és kiváló műszaki pora - méterű főegységeit, mindenek­előtt a motort. NEPCUSA A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents