Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-29 / 74. szám

2^fepÜJSÄG Nicaraguából Hondurasba verik vissza a betolakodókat Elfogott ügynök vallomása a CIA szerepéről 1983. március 29. PANORÁMA BUDAPEST Az MSZMP Központi Bizott­sága távitaíbím köszöntötte Dominique Urbanyt, a Luxem­burgi Kommunista Párt tiszte­letbeli elnökét 80. születésnapja Két nyilatkozat Hétfő esti kommentárunk. A világsajtó első oldalait ezekben a napokban visszhangok töl­tik meg. Nem csoda: az elmúlt héten a földkerekség két legna­gyobb hatalmú személyisége tett fontos nyilatkozatot. Szerdán Reagan elnök ismét a Szovjetunióra hárította a felelősséget a fegyverkezési versenyért, majd könnyed eleganciával.egy vadonat­új fegyverrendszer amerikai kiépítésének körvonalait rajzolta fel. Erre válaszolt - rendkivül gyorsan, a tét nagyságát ezzel is érzé­keltetve - Jurij Andropov, az SZKP főtitkára. iNíitíanaguiai katonai tonnások szerint a hét végén is súlyos Iharook folytaik a közép-amerli- ikai ország három északi tüirto- imányálblain, iáiból a kormáinyiosa- ’plaltoík a Bonduinaslből betört, volt somozista gárdisták ellen küzdenek.' Oaini’e! Ortegái, a kormányzó tanács koordinátora és Miguel D’iEstcoto Iklülügymümlilszlter szom­baton Miaoiaiguábain újságíróik­tól tállá llkoziott. D’iEsöoto súlyos- nak miiinősiíteíte a niícairtagulaii városok és fialllvalk élten inté­zett ellenséges támadásokat, Dantei Orbegla azonban azt ils kijelentette, hogy a sfaindlimiista erőik vleresléget mérnek a tá- mialdókirtJ és hiogy az ínvázSás erők egyetlen falfut, egyetlen várost sem tartanaik ellenőrzé­sük alka tit. Egyblen rá mutatott, •hogy fennáll a háború veszíétye .Honiduinals-lszall, mert az észlaki szomszédország segítséget ad a llázadlőkintalk. Az éfenlfoinraidalímárok Mai- taglalllpta tartományban, hegyes vidékien meg próbáltak elfog Iái- ni egy települést, de a népi mlift'dla egységei ezlt megiakia- dályoztálk. A somozíiislták tárnád­dá sárnak polgáiri álldoziaitaii is vannak: eigy, a fővárostóll 130 kilométerre fékivö település öt lálkójá éltetőt veszítette, húszán megsebesül lltek. lEgy francia orvost is meg­öltek a HönduiraSből níicairtaguloii területre behatoló .eltenforra- diaülmónok — közölte Torna« Bor­ge bélügyminlisZter. Pienne Gros- jleain a flrtaimdila és a nliöaraguai kiormány miegá'lltaipodása állap­ján végzett kutatómunkát a Mlamguátát mintegy 300 kilomé­ternyire észlakkleletre fekvő Waislállábain. Az eíJlenlforradall- .márok a település körüli Ilezaj latit harcokban megöltek 17 helyi la­kost is. A nlioairoigiulali bélügyminUszté- irium Iközteményéilbőll kiderüli;, hagy Somoza megbuktatott dilk- táitoir klöivetiőii hativaniíőnyi egy- sléigékikél tárnádnak. Harci tak­tikájukra az amerikai kátouai tanácsadók képezték ki őket „a vietnami tlaipta'szttaltato'k" ailaip- ján. — A Nicaragua területére be­tört sandinista-ellene s cső por­tok egyre inkább a haodiuirasii hőtár felé szorulnak a kor- mánycsaiphttokkal vívott harcok során — mondatta az EFE spa­nyol 'hírügynökséginek adott mytlOltkozOltätoain Ibenim Cérna, a mliicaraguaí á llaimbliztonsá gi szerlvek vezetője; iCeirrta szerint váiHh'ató, hogy a február közepén Niicaragua területére behatolt mintegy 1200 főből álflló fegyveres cso- ipartoikait halmaira san újlalbb 600 emberrel erősítik im'eg. A niaa,- ragluOí vezető 'megá'ltaplíltDttai, ih'ogy a lázadók úgynevezett ak­ció cs’oplortíjalit t ullbjdo'ntóppe n oslalk eg.y jól félffegyverziett zászlóalj alkotja:, amelynek hon- diunalsí terülleten vonnák a tá- bort kórházai, utánpótlási bá­ziséi és a főóairanösino'ksága. A somdliinliislta'-eitenes erők ter­ve eredetileg az volt, hogy a Miaaragula területére valló tö­meges betörés után egy hónap­ijai helikoptereken és repulő- igépleken utánpótlást 'kapnak — imonldíotto Leniin 'Cérna, mOijd IhOingisIúilyozta: ez a szándékuk most meghiúsult, mivel a telte - ilők inem tudták megvetni lá­búikat egy megihaltározott he­lyen, alhová az említett utánpót- ilá's ímegérkezlhetne. A nliicatóguái á'IJbmlbiztönsá- gii főnök eümootílta: a sandinis­ta-elfenes csoportokat olyan tí­pusú fegyverekkel látták el, amilyeneket a CIA Angoláiban és a Közel-IKeleten is használt. — Az amerikai titkosszolgálat, a CIA és a hondiuirasli katonai tbiltikio'siszo Igálllalt különlegese n felkészített ügynököket dob át 'Nicainaguá ba azzal a détlaíl, hogy azok nicaraiguai vezető politikusokat gyilkol jóinak meg. Erről számollit be vOisárnap a inliaa'rőigup.i fővárosiban egy saj­tókonferencián a hiondiuiralsli tit­kosszolgálat egyik, niidaraigiubi területen elfogott tisztje. Jose Gregoria Hajéra Andina1- diét februárban fogták el a sam- dli niste hadisereg katonái Noé­vá Segoviita nicairOguOií tanító- mányiban. A honduiralsii tiltkos- szolllgálat tisztje elmondta, hogy négy másik ügynökikel együtt egy nagyobb létszámú ellen­forradalmi csoportban jutottak 'be Nicaragua területére. Fel- Odbtulk az volt, hogy merény­leteket hüjltslalnlalk végire a nli- icairaguOi 'kormány tagijai ellen. INaijerO Andlrade korábbam a horte uras i területeken szervez­kedő nliicOiraigual elilenforra dal - mórok kiképzésiében vett részt. Mt terülik kbípdsalbitlba a CIA egyik emberével, egy bizonyos Tallionivtaí, akii a tegiudigOfpai amerikai nagylklövetséq funkcio­náriusaként „dolgozik" Hondu- raslbain. Az amerikai kormány 1982- Iben 19 millió dollárt atollt ki a iClA-inOlk a Nidaragua elleni kü­lönböző sztalbotázsakidók meg­szervezésére és végrehajtásá­ra. íReaigam elnök kormánya szo­ros ktapasblaltbam van a niea ra­guéi elitenforradlaillmá rokkail — á'lllapítijá meg a Tiiime diimű New Yark-li miagtazin. A láp szerint a sOndjinMa -éllenes erőknek „politiikái ikootóiilnádiös bizottsá- gia" van, ennek tevékenységiéit a ffiofyók'ina'tf értesülései szerint iNeg.roponte, az Egyesült Álla­mok hoadunalsli nbgykövete iná- ínyítjb. alkalmábál. MOSZKVA Dominique Uirlb:amy|t>, a Luxem­burgi Kommunista Párt tisztelet­beli elnökét Lenin-díjjal tüntette, •ki a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa nak Elnöksége. PRÁGA Gustáv Husák, ai CSlKP KB főititkára, csehszlovák államfő hétfőm fogadta Leoniyíd Szmirnov szovjet ■ miniszterelnök-helyettest. HANOI A franoia—vietnami kapcsola­tok kielégítően, biztatóan ala­kúinak és mód van rá, hogy a jövőben továbbfejlesszék őket, mind politikai, mind pedig gazdasági téren - mondotta Hanoiiban sajtóé rte'tefl étén Claude Oheysson francia kül­ügyminiszter, aki vendé glátójá- va'l, Nguyen Co THach vietna­mi külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat. TOKIÓ Magas rangú japán-^víetna- mii tárgyalások kezdődtek hét­főn Tokióban. Van Lau, vietna­mi kültag ymlimSsz t er-lhe I y e tte s hosszú Idő őta az első hanoi kormánypolitikus, aki látoga­tást tesz a japán fővárosban. Útjára a tokiói külügyminiszté­rium meghívásának keretében 'került sor. BEJRUT Az izraeli megszálló hatósá­gok hétfőn kijárási tilalmat ren­deltek el Nabluszban és kör­nyékén azt követően, hogy a lakosság heves tüntetéssel ti'l-. tokozott a IDzseni.nban és kör­nyékén előfordult tömeges mér­gezések miatt. ,,Maximális gondatlanság" Kártérítés a ? Egy 1951-es nevadai robbantás szemlélői Az évszázad jogi esetének minősítette az amerikai sajtó. Pedig a közvetlenül érintettek­nek sakkal inkább életűik, kör­nyezetűik sorstraigiédliájoi, ame­lyet az esetleges majd 2,5 miíl'- lliiárdos kártérítés sem telhet meg nem történtté. De hol vOin még a 'kártérítés? Az „atomiper" még cslalk tavaly ősSzel kezdődött UtOlh állillalm fővárosában, Soft iLaike Giltyben. Hogy meddig Barthblt, aZt megjósolni sem le­het. Miként azt sem; hogy mennyi áldözOitot szed még az a 12 éven át folytatott kísériet- sarozáit, amelyet az Egyesült Ál­lamok kormánya végeztetett az ötvenes években az atombom­bákkal. A kezdet 1951, a színhely az Utah és Arizona államok ha1- itárón fékvő slivateg. 1962-lig több mlint 100 nukleáris bom- bát robbontotltak itt fél a föld Ife'llsziínén. Az első kísléMltetiekníél nemastak a tóreindelt katonák volfelk jelen: a ,/rendező” Atomenergia Bizottság valóság­gal toborozta a nézőközönsé­get a környéken lakó települé­seken. „Gyertek, nézzétek, ho­gyan csinálják a történelmiét" — vallt a jelszó. Ügy 25 ezer gyanútlan polgár nézte meg - vagy élte át a. közéiben - a nukleáris kísérleteket, s majd 200 ezer katona volt jelen a 11 év alllatt a ro bbantásclknáll. Azóta kétséget kizáróan meg­állapították . az Orvosak, hogy közülük megdöbbentően sokan betegedtek meg rákiban. A kör­nyék lakossága szintén Idény- télen nlaiponlta szembenézni a tragédiával: rák, feúkémiO, tanzszülött csecsemők,, karai ha­lálesetek sora sújtja a vidéket. 1953 májusában például egy •új bombát próbáltak ki. Ez nem lövéllte az égbe a szokásos gombát: felhője szétterült és rátelepedett St. George fialluro. Utóbb kiderült, hagy egy szak­értő a korábbi robbantásoknál ötször nagyobb radioaktív kon­centrációt mért a levegőben: pontos adatot nem mondiha- totlt), mert Geiger-számllálójá nak skálája csak 300 milHiirönltgeniig terjedt. 1954-lben egy robban­tás idején a közelben forga­tott egy flillmes stáb. A 150 ern- iberből 91 -en betegeditek meg rákiban, 4ó-ain meg is haltaik. Az amertlküii szövetségi állta­im ot most majd 1200 polgár pereli 2,4 milliárd dolláros kár­térítésre, mert „Ihtanytagiuií, mtaxli- máilils igionidaflbnsággal” járt el a kísérleteknél. De ennél nyil­vánvalóan többről van szó. Az dőli el a bíróságon, hogy va­jon joga volt-e (van-e) az ál­lamnak a nemzeti biztonságira hivatkozva, sorozatos kísérle­tekkel ártatlan polgárok töme­gének egészségiét tudatosan ve­szélyeztetni ? Ugyanis az azóta niaípvlillágra terült titkos dokumentumokból kiderült, hogy a szalkemlberek nagyjából tisztáiban voltok a nukleáris :robbantások lehetsé­ges következményeivel. A la­kosságot mégis azzal nyugtat­ták, hogy a kísérletek „abszolút veszélytelenek”,, s ezt mondták 0 kirendelt katonáknak iis. Egy IkonginesszusS vizsgálóbizottság két éVe Ijbggal alapította meg, hagy o szövetségi kormány semmit nem tett az emberek védelmében. „A második vi- íágháiború —-'Hirosima, Ntagla- sakfi — óta amerilktali atomfegy­vereidnek csak omediíktaiiak esteik áldozatul" - írta 'keserű iróniá­val az egyik Italp. A. K. Ritkán érzékelhető ennyire a két legerősebb hatalom részéről a világ sorskérdéseihez való hozzáállásban ilyen alapvető különb­ség, mint most, 1983 zaklatott tavaszán, a két vezető államférfi megnyilatkozásának fényében. Reagan - ki tudja, hányadszor - ismét azt állította, hogy mi­közben az elmúlt esztendőkben a Szovjetunió „lázasan bővitette és korszerűsítette" fegyverzetét, az Egyesült Államok „lemaradt". Andropov viszont higgadtan, megcáfolhatatlan logikával szedte izekre a reagani dajkamesét az amerikai bárányról és a szovjet farkasról. Az amerikai „tétlenség" időszakában - mutatott rá - a Pentagon hadászati rendeltetésű nukleáris tölteteinek száma négyezerről tízezerre nőtt; minden, korszerűsített amerikai atom­tengeralattjárón ötszáz hirosimai bombának megfelelő pusztító- erő van. Az az USA beszél felborult egyensúlyról, amely éppen a fölény megszerzésének bűvöletében akadályozta meg a SALT-II. életbeléptetését és amely most úgy hirdette meg egy új veszélyes fegyverrendszer születését, mintha az nem sértené egyértelműen az 1972-ben megkötött és azóta is érvényes szovjet-amerikai meg­állapodást, valamint annak 1974-es továbbfejlesztését. Reagan útját „veszélyes útnak" nevezte Brown amerikai ex^ hadügyminiszter, terveit „veszélyes képzelődésnek" a vasárnapi New York Times. Bár Reagan szerint minden, számukra kellemet­len jelenség mögött „Moszkva keze" van, az egyelőre még nem hangzott el, hogy Amerika legtekintélyesebb napilapja vagy ép­pen Carter nem éppen galambnak számitó Pentagon-főnöke .bí­rálatára Andropovtál kapott volna utasítást. . . HARMAT ENDRE Ma lesz a Bundestag alakuló ülése íMegtörténték az utolsó elő­készületek az új nyugatnémet parlament mai, alakuló ülésére és a ikance I lár-vá la sztá sra. Hétfőn Kart Carstens államfő egymás után fogadta a parla­menti pártok vezetőit. A CDU— CSU parlamenti csoportjának nevében Alfréd Dregger frakció­elnök javasolta az államfőnek, hogy ismét Helmut Kohlt jelölje az NSZK kancellárjáinák. Rendkívül élesen bírálták hét­főn a keresztényliberális koalíció programját az ellenzéki pártok, a .szociáldemokraták és a zöl­dék. Hans Jochen Vogel, az SPD parlamenti frakciójának elnöke, sajtóértéklezletén „szószegéssel” és „szociális igazságtalanság­gá.!" vádolta a kormánypárto­kat. Vogel különösen azt sérel­mezte, hogy Helmut Kohíék ígéretei ellenére — az FDP nyo­mására — mégis visszáfizetik a jómódú rétegek beruházási pót- adóját, miközben széles töme­gek, így a nyugdíjasok élet­színvonala romlani fog. Vogel közölte, .hogy választ kapott Reagani amerikai elnök­től februári levelére. A szociál­demokrata vezető ezzel kapcso­latban. újból leszögezte: az SPD Számára magától értetődő a NATO-lhoz való tartozás, de ez nem akadályozhatj'a meg ab­ban, hogy amerikai ellenija.vas- latokalt sürgessen a genfi tár­gyalásokon a szovjet rakétáik le­építése és az amerikai rakéták telepítésének feleslegessé tétele érdekébem. A zöldék vezetői sajtóértekez­letükön még az SPD-nél is éle­sebben' utasították el az új Kohl-'kabinet programját, amely szerintük a külpolitikában a fegyverkezést, a belpolitikában a tőkés,' jómódú rétegek érde­keit 'szolgálja. Q Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1983. március 29-től Devizanem Vételi Közép árfolyam 100 egységre, Eladási forintban Angol font 5 888,52 5 894,41 5 900,30 Ausztrál dollár 3 499,35 502,85 84,09 3 506,35 Belga frank 84,01 84,17 Dán korona 468,08 468,55 469,02 Finn mánkra 736,95 737,69 738,43 Francia frank 555,31 555,87 556.43 Hollandi forint 1 482,08 1 483,56 1 485,04 Japán yen (1000) 168,51 168,68 168,85 Kanadai dollár 3 289,47 3 292,76 3 296,05 Kuvaiti diiinár 13 785,89 1i3 799,69 13 813,49 Norvég korona 558,57 559,13 559,69 NSZK márka 1 664.12 1 665,79 1 667,46 Olasz líra (1000) 27,98 28,01 28,04 Osztrák Schilling 236,50 236,74 236,98 Portugál eschdo 41,37 41.41 41.45 Spanyol peseta 29,53 29,56 29,59 Svájci frank 1 943,36 1 945,31 1 947,26 Svéd korona 536,54 537,08 537,62 Tr. es cl1, rubel 2 597,40 2 600,00 2 602,60 USA dollár 4 037,17 4 041,21 4 045,25 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változat­lanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK Érvényben: 1983. március 29-től Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 5 717,58 6 071,24 Ausztrál dollár 3 397,76 3 607,94 Belga frank 31,57 86,61 Dán korona 454,49 482,61 Finn márka — a) 715,56 759,82 Francia frank 539,19 572,55 Görög -drachma — b) 44,78 47,56 Holland forint 1 439.05 1 528,07 Japán yen (1000) 163,62 173,74 Jugoszláv dinár — a) 50,67 53,81 Kanadai dollár 3 193,98 3 391,54 Kuvaiti dinár 13 385,70 14 213,68 Norvég korona 542,36 575,90 NSZK márka 1 615,82 1 715,76 Olasz líra (1000) 27,17 28,85 Osztrák Schilling 229,64 243,84 Portugál escudo 40,17 42,65 Spanyol peseta 28,67 30.45 Svájci frank 1 886,95 2 003,67 Svéd korona — a) 520,97 553,19 USA dollár 3 919,97 4 162,45 a) — vásárolható legmagasabb bankjegycímlet 100-as b) — vásárolható legmagasabb bankjegycímlet 500-as.

Next

/
Thumbnails
Contents