Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-27 / 73. szám

Képújság MÁRCIUS 27 VASARNAP Névnap: Hajnalka A Nap kél 6.34 — nyugszik 19.06 órakor A Hold kél 17.23 — nyugszik 6.24 órakor Százharminc évvel ezelőtt, 1853. március 27-én született Kétegyházán, és 72 évesen, 1925-ben halt meg Gödöllőn Márki Sándor történetíró, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 'A IDŐSZERŰ kiül- és belpo­litikái kérdések szerepeinek a propagandista klub holnapi- programján, melyen részt vesz Fodor László1, a Népszava fő­szerkesztőije és dr. Dankovics László, a Népszava főszerkesztő- helyettese. A foglalkozás este hat óraikor kezdődik Szekszár- don, az SZMT-székházban. AUGUSZ-HÁZI hangver­senyre kerül sor ma délután 5 órától Szekszárdon. Ez alkalom- mail spirituálék, Glinka-, Brahms-, Nikolai- és Fesah-ímű- vek hangzóinak el a zeneiskola m ű vésztőn á raknak élő adó só b a n. O ZENE-MÓKA címmel, ze­nés, 'humoros vetélkedő lesz ma délelőtt 10 órától Sze'kszár- doni, ai megyei művelődési köz­pontban, a gyermekszínház ke­retében'. Az apró színházbarátok ezúttal' a. Sziporka' zenebohóc- együttest láthatják, s Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly és Zélk Zoltán megzenésített ver­séinek meghallgatásán kívül vi­dám játékokkal, versenyekkel sró rakó zhatnak. i# JOGÁSZOKAT AVATTAK PÉCSETT. A Janius Pannonius Tudományegyetemen tegnap avatták doktorrá a most vég­zett joghallgatóikat. Az avató- ünnepségen az egyetem taná- dsa nevében' dr. Földvári Jó­zsef rektor köszöntötte a 71 új­donsült jogi doktort. A hallga­tók közül négyen summa cum laude, tizenegyen cum laude minősítéssel államvizsgáitok. Az új diplomás jogászok többségé a dunántúli megyék intézmé­nyéiben, vállalataiméi dolgozik majd. A tűzoltóság jelenti Gyermekrótélobóf keletkezett tűr Tengeíic-JánosirrKiiíorbcrn. Egy kismé­retű sertésől és bá iá zott szalma égett. A tűzesethez a szekszárdi ál- lamif tűzoltók vonulPtak ki és meg- a,kiadátIyo Ziták o tűz továbbterjedé­sét. A kár nem jelentős. Muosfán ugyancsak sertésói fogott tüzet elektromos áramtól. Három* hániaipos kismalacok égtek el benne. A káresetért a tóPajdonos a fefelős. Bonyhádon 4—5 Ive let árny i fehérfűz aljnövényzete fogott tüzet. A bonyhá­di önkéntes, szekszárdii álfaimii tűzol­tók a tsz dolgozóival együtt mega'lco- dőlyoztálk a tűz továbbterjedését. Miilntegy 30 000 forintnyi kár keletke­zett. A felelősség megállatpítása fo­lyamatban van. Domlbóváron ugyaacsak fehérfűz- telépítésben keletkezett tűz. Mintegy 20 000 F* kár keletkezett. A tüzet itt is hanyagság — eldobott égő ciga­retta —- okozta. A felelősség meg* álHapítását vtfzsgáll'jálk. Medinán akácerdőben crz aljnö­vényzet égése következtében meg­égett a szálfák törzse, egy részük többé nem fog kihajtani. A tűz ke­letkezését a szabadban való tüzelés okoztai. A tűzeisetért Kovács János foglIaHlkozásnéWcülli felelős. A Kossuth rádióban 7 óra 23 perc­kor ^kezdődik a Virágkertészek közt című műsor. Ezen a napon — virág­vasárnap lévén — a virágszerető em­berekről és a virágoknak az emberek életében betöltött szerepéről szólnak. és szó lesz azokról, akiknek az élete a virágokhoz kötődik, fgy ä ház kis­kertjében tevékenykedőkön túl meg­szólalnak majd a termelőszövetkeze­tek üvegházaiban dolgozók, sőt a virágnemesítő botanikusok is. A televízió 1-es programján 21 óra 15 perckor kezdődő Szülőföldemen című sorozatban ezúttal Somogyról láthatunk, hallhatunk, amellyel Fodor András költő mutat be. Illyés Gyulá­hoz hasonlóan fodor András is fél vármegyét vallhat szülőföldjének. Egyikük Tolnát, másikuk „Somogy- országot", Kaposmérőtől Folyódig. A műsorban gyerekkori barátokkal, ta­nárával, költőtársaival beszélget a költő. * ÁRENGEDMÉNYES ter­mékek forgalmazására létesít közösem a FŐSZERT és a dom­bóvári áfész élelmiszerüzletet Dombóvár központjában. Az át­alakítási mumlkák jól haladnak, a tervék szerint május elsejére nyitják meg az üzletet.-f LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság 'közlése szerint a 12. játék­heti lottónyeremények a nyere­mény Illeték levonása után a kö­vetkezők: 5 találatos szelvény inem volt, 4 találatos szelvénye 135 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 70 338 főni int, 3 találata 15 356 fogadónak volt, nyereményük egyenként 309 fo­rint, a 2 találatos szelvények számai 313 758 db, ezekre egyen­ként 19 forintot fizetnek. A kö­zölt adatok nem véglegesek. »: . j. ■ ■ Európa felkészült a nyári idő­számításra, amit mától ha­zánkban is' bevezettek. Ké­pünkön: Stockholmban átál­lítják az órákat. (Telefotó) Borult, szeles idő Várható időjárás ma estig: folytató­dik a túlnyomóan borult, gyakran csa­padékos időjárás. Többnyire eső, zá­poreső, az északnyugati országrészben időnként havazás, havas eső várható. Az északi, északkeleti szél gyakran erős, néha viharos lesz. A legmagasabb a Dunántúlon-------- nappali hőmérséklet és zaknyugaton 5 fok körül, másutt 10 fok körül alakul. Nekem szülőhazám... Városi-járási döntők r ...... .... ~ - -........­A Faddon megrendezett járási döntő indulása, a „párbajfújászat”. A faddi csapat. Jelentős állomásához érke­zett tegnap a KISZ és az MHSZ által szervezett „Nekem szülő­hazám” országos vetélkedő, amely megyénkben is hatvan­ezer úttörőt, középiskolást és felnőttet mozgatott meg. A vá­rosi és a járási döntőket ren­dezték meg a megyében hat helyen. Az első helyen végzett csapatok kerülnek az április 16-i megyei döntőbe. Faddon a művelődési ház­ban Hirmann Mihály községi tanácselnöknek, a zsűri elnöké­nek üdvözlő szavai után az út­törők adtak műsort, majd Rad­nóti Péter őrnagy, az MHSZ városi-járási titkára nyitotta meg a szekszárdi járás legjobb csapatainak döntőjét. Mint mondta, a tavaly ősszel kezdő­dött mozgalom jelentősen hoz­zájárult a fiatalok hazafias ne­veléséhez. A mai döntőt meg­előzően csak a járásban har­minc vetélkedőt rendeztek, a legjobb csapatok kerültek a döntőibe. Játékos versennyel, „párbaj- fújászattal” kezdődött a prog­ram, egy-egy, a csapat aszta­lán elhelyezett pingponglabdát kellett úgy fújni, hogy az az asztal előtt elhelyezett vödörbe essen. Ezt követték a történel­mi, irodalmi ismereteket tartal­mazó, főként az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra vonatkozó kérdések. A pont­szerzésben az első három for­duló utá'n Báta vezetett, majd végül is a Szekszárdi Állami Gazdaság csapata lett az első, ők vesznek részt a megyei dön­tőn. A második a faddi, a harmadik a bátai csapat lett. A Szekszárd városi döntőt a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának nagytermében tartották. Itt a húskombinát „futott be" elsőnek, a második helyet a BHG, a harmadikat a Bőrdíszmű csapata szerezte meg. O L VAST AM Nyári Mármint az időszámítás. Ami a lapunkban tegnap meg­jelent hir szerint mára virradóan éjfélkor kezdődik. Előre kell igazítani egy órával az óramutatókat, hogy aztán hat hónap múlva, szeptember 25-én visszaforgassuk. Az időjárás, úgy látszik, fütyül az időszámításra. Aho­gyan csaknem egész télen tavaszias volt — amióta feljegy­zések vannak, soha ilyen magas átlaghőmérsékletet január­ban nem mértek - most reggel nulla lók körül mutatott a hőmérő. A rádióból hallottam, hogy egy-két helyen hava­zott is. Napközben meg szeles, hideg, esős idő. Mintha no­vember lenne. No de, időjárás ide, időjárás oda, holnaptól égy órával korábban kell kelni, munkába-iskolába indulni, kárpótlásul egy órával hosszabb lesz a délutánunk. És talán abban is bízhatunk, hogy hat hónap múlva ismét megtréfál bennün­ket az időjárás, nyári melegben igazíthatjuk vissza a téli időszámításra az óránkat. (1) Rablók szigorú büntetése A Szekszárdi Járásbíróság dr. Zoboki Ibolya büntető­tanácsa 1982. október 26-án hirdetett ítéletet Száraz György pusztahencsei, Karászi Imre Jenő pusztahencsei és Babai József tolnai lakos ügyében. A minősítés csoportosan elköve­tett rablás bűntette, az ítélet pedig a következő volt: Száraz György 5 év és 6 hónap, fegy­házban eltöltendő szabadság- vesztés; Karászi Imre Jenő 5 év, fegyházban eltöltendő sza­badságvesztés; Babai József — mint különösen visszaeső — 6 év, fegyházban eltöltendő sza­badságvesztés. A bíróság hosz- szabb-rövidebb időre a köz­ügyek gyakorlásától is eltiltotta az elítélteket. Az eset története: 1982. má­jus 13-án délután és este a tolnai Béke presszóban, illetve étteremben „szórakoztak" a későbbi elítéltek. Ide érkezett H. József "mözsi lakos, sértett is. Meglehetősen ittas állapot­ban volt, később még része­gebbé vált. Fennhéjázóan fi­zetett, a zenészeknek is szá­zasokat adott. Látták ezt a majdani rablók, gyanították, hogy sok pénz lehet nála, el­határozták, hogy magukkal csalják és elveszik a pénzét. Ez eredménnyel is járt, mert összeismerkedtek a sértettel, magukkal csalták a Karvalics- féle italboltba, ahol még ittak, de elérkezett a záróra és tá- vozniok kellett. H. József ekkor már nagyon részeg volt, a templomkert egy sötét részébe vezették, ahol a földre teper- ték majd elvették a pénztárcá­ját, benne ötezer forint körüli összeggel. Száraz György ezután autó­stoppal Szekszárdra utazott és itt a Táncosban folytatta a „szórakozást”. ,H. József éjjel két-három óra tájban ébredt fel a templom­kertben, s innen indult haza­felé. Útközben találkozott Ba­bai Józseffel, aki letagadta, hogy ismeri a társaság másik két tagját. Másnap a sértett az utcán felismerte Babait, majd felje­lentést tett ellene. Fellebbezés folytán az ügy a Szekszárdi Megyei Bíróság fel- lebbviteli tanácsa elé került, amely az elsőfokú bíróság íté­letét helyben hagyta, így az jogerőre emelkedett. ALIG ISMERT ÉRTÉKEINK: Felsohidvég A főbejárat tölgyoszlopai A hazai műemlékek mind­máig legjobb összefoglalása, Genthon István 1959-ben meg­jelent műve több szempontból is foglalkozik a Kölesdhez tar­tozó Felsőhídvéggel. Említi a parkjában lévő sírkápolnát, ez a leírás azonban már nem fe­lel meg a valós helyzetnek. Ez az épület halálra van ítélve, szobrai eltűntek, a kriptá ját le­záró márványlapot egészében elvitték ismeretlen tettesek. Az 1760 körül Hiemer Ignác által építtetett, később a báró Je­szenszky és Bernáth családok tulajdonába került kastély azonban megérett az Országos Műemléki Felügyelőség által tervbe is vett restaurálásra. Részben lemeszelt XVIII. száza­di freskói még sok meglepetést rejthetnek, fontosságukról Ga­ras Klára is megemlékezett egyik dolgozatában. A kastélyt övező park azoknak a megye­beli diszkeseknek a számát szaporítja, melyek viszonylag kis munka árán még menthe­tőik - lehetnének. O. I. Fotó: Cz. S. Népi ellenőrzés Szociális ellátás A szekszárdi járási-városi né­pi ellenőrzési bizottság nemré­giben megVizsIgálllta a szövetke­zeteikben dolgozóik munkahelyi Srodiálls és kulturális ellátott­ságát. A fémét két évre visszalmenő- en a bonyhádi 'Ruházati Szövet- kezeltben és a 'bátlaSzlékii fém- Siptartbtaln folyttiaftítlá k a népi el- flenőrölkj 'üzemorvosi rendelés a szövet­kezete ki ben nincs, a BátaSzéiken Ikarábbain működött üzemi or­vos, ormiak nyugdiíljlba vomdlüsia óta nem iikerült találni. A ko­rábbi üzemorvos ma is jár a szövetkezetibe egészségügyi tta- inódsokat adni. A bonyhádi szö­vetkezet részütegei területileg el­szántam működnek, ezért kísér­tetett sém tetteik az üzeimtoirvosi rendszer megszervezéséire. IMIiindlkét munkahelyen előze­tes orvosi YiiZsgáltatot követel­nek meg o munkába állóiktól. A munkaVédelmli szabályzatok rögzMilk az egészségügyi vizs­gáiét rendjét. A szabályzatok körültekintően, a jogszalbálylbbin előírtaik sZerilnt készültek el és kerülitek elfogadásra. Az ellen­őrzés külömös figyelemmel Yizs- gá litia a nők és íictallko rátalk egészségének és testi épségé­nek védelmiéről szóló rendelet végmehtajltását. Az idevonatkozó előírásokat szigorúan betartják. A Fénráptari Szövetkezetni^ a mun'kavédelmi szabályztait nem írentíeikezilk a védőlétel biztosí­tásáról!, ©nmek ellenére az idő- jjáirásnlaik 'megfelelően a sza­badiban dolgozóikat fonó teá­val látják el. A gOndOsIkbdás tehát megtörténik, de a sZa- IbálYztafbtam is rögzíteni keltene. A RUhtaSipari Szövetkezetnél inlinás olyan munkakör, ahol a védöiltail 'Illetve védőéteil jutta­tása kötelező tenne. A vizsgálat máslik része a szodá lils ellá tottság színvonalé- val, illetve o szodiállis célok megMdlölsítósóntak pénzügyi fel­tételeivel foglalkozott. E terültet már cstalk aiZért is igen fontos, mert közvetlenül befolyásolja a dolgozóik Hangulatát, munka­helyi közérzetét. A szövetkeze­teknél a vezetőségek és a szö­vetkezeti bizottságok, tehát vá- losztott testületek jelölik meg a célt és rendelkezmék a pénz fe­lett. Ez két forrásból szár maz­hat, o szodiállis és kulturális alap dsák ilyen célra használ­ható feli, a neZslilköiltség terhére szintén elszámollhtalták szodiállis jel'legű rá fordítása k. Mindkét szövetkezet élt az utóbbi lehető­séggel ils, főként aiz állóeszkö­zök feninta'ta'sá na hösználták tél. x Mindkét egység képez szo- aiüliis és kullfUrátliis dltaipot, külön sztalbáilyozzáik és keZelilk az üdü­lési és segélyezési keretet. A télhlalsZná'lás tervszerűségét bi- zonyítfo hágy a tervezett ölsz- szegek elegendőek Voltak a ki­tűzött délok megvalósításához. üzenni étkezde egyik gazdál­kodó egységnél sincs, a Ruha­ipari Szövetkezetnél nem is le­hetne megoldani, de o vendég­látó segítségével, az igények szerint oldják meg az ebédel­tetést. BáttaisZéken 5, Bonyhá- don 7 forintot térít a szövetke­zet. A dolgozóiknak csak mint­egy 18 százaléka veszi igénybe az étkeztetés fenti formáját. A bátaszéki szövetkezet két saját, a bonyhádi egy saját és egy bérelt üdülővel rendelkezik. iMiindlkét szövetkezetben van lakásépítési allaip, a bátoszéki a részesedési alap terhére kép­zett 239 ezer forint értékben. A juttatás elveit a munkaügyi szalbályZatbtaln részletesen meg­határozták. A bonyhádi szövet­kezet o fejlesztési allbp terhére ad támogatást évente ötvenezer forint értékben. Mindkét helyen gondot for- díltainiaík a 'kulturális helyzet jo- yütálsárOi, működik könyvtár, fő­ként a szalkkönyvék keresettek. A RUhlailpari Szövetkezet sóját klubjában széles körű kulturális tevékenységei: biztosít tagja­inak, Báítaiszéken most tervezik létrehozását. Élénk a brigádok tevékenysége. A továbbfamiullők- nölk minden kedvezményt meg- odnlak. — i — NÉPÚJSÁG Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon Telefon: 12-244, 12-405. Telex Postacím: 7101 Szekszárd, A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, : titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 71CO. : 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. , telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- FL - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents