Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-13 / 61. szám

6 ^fePÜJSÄG 1983. március 13. Kosárlabda NB 1 Győztes kosár dudaszóra Dr. Fenyvesi Máté levele a tablón Kellemes élmények Jánoshalmán Az utóbbi években egyre többet hallat magáról János­halma sportja. Igaz, volt olyan periódus, amikor nem sok dicsekednivalójuk akadt, NB ll-es labdarúgócsapatuk eny­hén szólva nem tündökölt. Ezen az időszakon már túl van­nak, levonták a következtetést és hangoztatják: a jövőben nem szabad megengedni, hogy néhány ember olyanba zavarja - felelőtlenül - az egyesületet, ami anyagilag a tönk szélére juttatja, amikor előre látni, hogy nem sok babér terem számukra. Nagy fordulat állt be a község sportéletébe, a labdarúgó­csapat NB ll-ből történt „kizuhanása" óta. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretik a labdarúgást, csak most már más sportágak is szóhoz jutnak, megkapják a megfelelő támogatást. így például a Dombóvári Spartacushoz ha­sonlóan rendkívül nagy súlyt fektetnek az ökölvívósportra, az utánpótlás nevelésére. Ahogy a Dombóvári Spartacus- nak Pakssal, úgy Jánoshalmának az Újpesti Dózsával van egyezsége, aminek alapján a tehetségeket átadják. Ebből az apropóból került Jánoshalmára az Újpesti Dózsa—Buda­pesti Honvéd NB l-es CSB-mérkőzés. Mint arról korábban hirt adtunk, telt ház előtt óriási közönségsikert hozott a találkozó. Persze az sem közömbös, hogy a jánoshalmaiak- nak több mint ötezer forintjuk maradt meg tisztán. Könnyű nekik, mondhatja bárki, hisz olyan sportcsarno­kuk van, amit büszkén mutogatnak - már csak azért is -, mert mindössze néhány millióból építették fel hat éve. Az biztos, könnyen rendeznek jelentős eseményeket, mert a sportcsarnok rendelkezésükre áll. így például az úttörő­olimpia nyolc megyéjének közel 200 indulóját fogadták február közepén. Ezek az események hozzájárulnak az ökölvivósport népszerűsítéséhez. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiatalok közt nagy az érdeklődés, sok újpnc jelent­kezett a szakosztályba. Nagyjából ugyanez a helyzet a kézilabda-szakosztályukkal is. Az idén ötödször került sor a JSE Kupára, mely már rcngos tornának számít. Eddig Hódmezővásárhely, Szekszárd, Jánoshalma, valamint Szen­tes, mig a közelmúltban az NB I B-s KÖFEM neve került fel a kupára. Külön fejezetet érdemel a község labdarúgósport- múltjának megörökítése. A csarnok folyosóján nagyméretű tablók bizonyítják, hirdetik az 1919 óta megtett utat. Igen, 1919-ben alakult a községben a sportegyesület, az eltelt időszakot dicséretes módon feldolgozták, a fellelhető do­kumentumokat jól felhasználták. Bátaszék nevével négy különböző év bajnoki táblázatán is találkozni, ámbár nem- éppen „dicséretes" módon: egyszer fejezték be a bajnok­ságot a 10. helyen, egyszer törölték, míg kétszer vissza­lépett a Bátaszék. Az egykori fotók is jól illusztrálják a múltat. Egy levél­ből is olvashat az érdeklődő. Ezt dr. Fenyvesi Máté irta egykori tanítójának, akinek megköszönte a vele való fog­lalkozást. Mint levelében irja, sokat köszönhet Jánoshalma pedagógusainak, az iskolájának. Különben Jánoshalmán négy Fenyvesi - testvérek - játszott, a legfiatalabb még ma is a sportághoz kötődik, a csapat edzője. Mindent összegezve, nagyon kellemes emlékekkel, élmé­nyekkel távozik minden sportszerető ember Jánoshalmáról, különösen akkor, ha megnézi azt a házi múzeumot, melyet a bejáratnál egy tábla igy propagál: Fejezetek Jánoshalma labdarúgásának történetéből. Sportműsor LABDARÚGÁS: Sípszó előtt NB II Szekszárdi Dózsa—Bajai SK: 14.30. V: Szabó T. Formaggini Károly: — Két vereséggel a há­tunk mögött készülünk a Baja ellen. A tavasszal jól szereplő, megerősödött ellenféllel szem­ben saját stadionunkban is igen nehéz 90 percre van kilá­tás. Az esélyeket latolgatva a BSK látszik jobbnak, jelen pil­lanatban számunkra már egy döntetlen is elfogadható ered­ménynek számítana. Az egyik pont megszerzésével elégedett lennék. Ha Tapaszti felgyógyul az influenzás megbetegedésé­ből, akkor valószínűleg a Deb­recenben szerepelt kezdő tizen­egy lép pályára. Ezúttal is a zárt, fegyelmezett védekezésből próbálunk ellentámadásokat ki­alakítani. Remélem a kínálkozó helyzetek közül most már né­hányat értékesítünk is. Nagy szükség lesz közönségünk lelkes biztatására. Azzal együtt, hogy meggyengült csapatunktól ma­gas színvonalú teljesítményt nem várhatnak. Az előzetes jel­zések szerint Bajáról kétezer szurkoló kíséri el csapatát. TERÜLETI BAJNOKSÁG: Dombóvári VMSE-Siklós: 14.30. V: Laczkovics. Szabó László: — A vasárnapi veresé­günk nem tört le bennünket, megpróbálunk a listavezető el­len javítani. Sajnos a meg­gyengült játékosállomány sem áll rendelkezésemre, mert Nik- házi egész héten beteg volt. örömteli viszont, hogy a lesze- szerelt Banai visszatért. Re­ménykedem az egyik pont itt- hontartásában. A kezdő csapa­tot csak közvetlenül mérkőzés előtt jelölöm ki. Enyingi MEDOSZ-Paksi SE: 14.30. V: Kulcsár. Bagó Béla: - Pesti és Szabó meggyógyult, ír- valószínű, hogy mindketten egy-egy félidőt már játszanak. Németh kapus belázasodott, Lambert pedig injekciókúrára jár. Kettőjük szerepeltetéséről le kellett mondani. A nagyon fontos találkozóról egy ponttal szeretnénk hazatérni. Minden valószínűség szerint a vasárna­pi győztes csapatot küldöm pá­lyára. — Turóczi — Klein, Blatt, Ga- ramvölgyi, Fülöp — Éberdt, Bencsik, Vörös — Somodi, Por- ga, Sandi. Kispadosok: Weisz, Pesti, Szabó, Sipos, Oszter- majer. Bonyhádi MSC—Kisdorogi MEDOSZ: 14.30. V: Sör. Fertő­szögi Béla: — A jó rajt követ­kezményeként nyugodt légkör­ben, jó hangulatban készülhet­tünk a Kisdorog elleni megyei rangadóra. Az edzéseken úgy tűnt, hogy a játékosaink küz­dőkedvét megsokszorozza az a lehetőség, hogy győzelem ese­tén pontszámban beérhetjük a „szomszédvár” csapatát. Remé­lem ez az igyekezet a játékun­kon is meglátszik majd. Jó mérkőzést várok.- Mucska - László, Kovács, Horváth, Nagy — Sebestyén, Stercz, Palkó - György, Zircher, Bulla. Kispadosok: Keszler, Szőcs, Máté, Izsák, Lángi. Losonczi István: — Sok a sé­rültünk, többen pedig influen­zával „nyomják” az ágyat. Csa­patot csak a találkozó kezdete előtt hirdetek. Bonyháddal min­dig sportszerű, élvezetes, jó ira­mú mérkőzéseket játszottunk. Remélem ezúttal is így lesz. A találkozó esélyese a hazai pá­lya előnyét élvező bonyhádi ti­zenegy. Szekszárdi Dózsa—OSC 55-54 (31-30). Szekszáírd, 100 néző. V.: Péter, Major I. Szekszárd: Var­ga (8), Pártos (2), Szabó É. (8), Rátvaiy (21), Gábris (8). Csere: Peddk (6), Tamás (2), Szabó T. (—). Edző: Verteties István és Murvai Árpád. OSC: Molnár (8), Rátkaiiné (7), Tóth (19), Ko­vátok (15), Fülöp (5). Csere: Szegedi (—), Káló (—), Susa- reits (—), Suri (—). Edző: Tóth Andor. A 2. perc végén Rátvay és Szabó É. révén 4-2-re veze­tett a Dózsát Álmos, amolyan délelőtti matiné hangulatú volt a játék. Az 5. perc után 12-6- ináil időt kéirtek az orvosegyete­misták, a folytatásban nagy iramot diktáltak és két perc lAz SZMT tanácsterme adott otthont az M HSZ MLM Repü Iő- szolgálat Síplkiszárdi Replüifő- kil'ulbjáinlalk évadzáró, d'e egyben évadnyitó közgyűlésének. Csák Péterné, a Iklub gazdaságii ve­zetőije köszöntötte az ünnepsé­gen megjelent versenyzőket, pántoló tagalkbit, a meghívott vendégeket, majd IKóirté Vilmos Ikl'UlbtMkáir íérttiékelte ö szakosz­tály eddigi tevékenységét és meghatároznia óz Idei teendő­iket.1 Beszámolóját a leglényege­sebb ténnyel kezdte: — Az IMIHSZ IMiÉM Repülőszolgálát Szekszár­di IRepiüllöklMbjb, az egyre ne­hezedő gazdaság! Iköiűlimémyék ellenére az 11982-es éviben fenn­állása óta laz eddigi legjobb eredményeket érte el. Az éves miuiníkát egy viitonlá- zórepülő- és egy sárikáinyrepülő- szalkosztályal kezdték. Sajnos, a isáiHkámynepüilő-lsztakosztályuk nem bizonyult életiképelsnék és felbomifotl. A versenyzőket át- l'rónyították a iplalbsii atomerő­mű honvédelmi Ikfiulbjámá’í meg­alakult szblkosZtáiybb. Viszont bővült a vfitá'rilázánetpülő-lsriak- osztály, ugyainlls Gyöngyösön a helyű párt- lés állbmli vezetés tá- mogatáisávai egy kihelyezett szakosztályt hozták Hétre, mely kiét-három év alatt Ijó bázist te­remthet a mbljdbm megalaku­landó repülökliübnolk. Az aliig több, mint egyéves szakosztály tízfőls vezetőséggel már önálló­ba intézi ügyéit, de tagijainak kiképzése — imllvél ez még hely­iben ímem.oldlhbtó meg - Őasény- íben Itöritlénlilk. A gyöngyösi re­pülőtér karbantartásának egy­szerűsítésiére egy 15 emberiből álló csoportot szerveztek, akik köriül ötén már eljutották az önálllfó repülésig. A Gyöngyös környéki vállalatok — elsősor­iban a Gogarim (Hőerőmű és a Tihorez Bálnybüzem — eddiig több imlint 600 ezer forint értékű tár­sadalmi mluinkóvail járulták hoz­zá a repülőtér, válllamiint a hoz­zá íántozó épületeik megjavítá­sához, felújításához. alatt 15-12-,re, a' magúk javára fordították az eredményt. Most a hazaiak kértek icjőt, Szabó É. helyett Pekk lépett pályára, A félidő derekán, 18-15 volt a ven­dégek javára. Kapkodtak, sok labdát eladtak a dózsások és büntetőket hibáztak. A 16. perc­ben 25-24-re fordított a Dózsa, majd öt ponttal elhúzott. Ebből az előnyből szünetig azonban csupán egy pont maradt. A második félidő Rátkainé kosarával Indult, de Szabó É. válasza sem késett: 33-32. A 26. percben 41-37-re már ismét az OSC vezetett. A fővárosiak át­vették az irányításit, jóíl kombi, náltdk, távolról is pontosan IMosIt februárban rendezték tagnyiívámtiortáslulkat. Törölték b zaklat, alklilk hosszabb Ideig nem fizettek tagdíjait, vagy (nem vet­tek részt a, (klub munkájában. íEamtek ölláipján jelenleg taglét­számúik 132,, ébbőll 71 a párto­ló, 61 az aktív tagok száma,, és ehhez jön még a gyöngyösi isriaikasritály létszáma,, mintegy 25 fő. A 61 aktív tag megosz­lása a vizsgátok alapján a kö­vetkező; 5 a-ranykoszonés, 22 ezüstkoszorűs, 13 „C” vizsgás, 6 „IB" vizsgás és 15 kezdő nö- Ivendlék. A sporteredmények szern- iponfjából meghatározó tényező, hogy áz arány- és eriüstlkoszo- rúsoik számaiban jelentős válto­zás nem történt a korábbi évek­hez viszonyítva. Ami némi ag­godalomra ad ökot: Ikevés az utánpótlást jelentő ,„'B” vizsgá­sok és a kezdő növendékek szá­ma. A nepülöklülblban hét tagból álló kliulbtanács működik, a kü­lönböző területek feléfőséi munkájukat önállóan végzik. Propagtaindátevékenységlüket is továbbfejlesztették: a tagszer­dobtak: a' 30. percben előnyük kilenc pontrai nőtt. A színvonal olyan volt, mint azoké a mécs­eseké, amelyeknek igazából nincs „rázós” tétje. A 37. perc­ben 54-51-re felzárkózott a, Dó‘- zsa. Ezután váratlanul izgal­massá vált a véghajmá. Most az OSC játékosai kapkodtak. Már csak 19 másodperc volt hátra, amikor 54-53-as állásnál a ha­zaiak jutottak oldailbedobáshoz. Rohamosan fogytak a másod­percek, aztán a találkozó végét jelző dudaszó felhorsanásával egy időben, Varga kezéből a gyűrűbe hullt a labda. A kosár érvényes, így 55-54 a Dózsa javaira. vezéseken Ikívűl iSzenitgyörgyi György több alWalomimáil tartott b TIT, valblmlint Iskolái szerve­zésben íhsmeretiterljesritő éfőádá- sokat o repülésről, és nem utol­sósorban egy öltrészes cilklkiso- rozatot írt a Tbllna megyei Nép­újságban erről a sportágiról. Folytatták a már hágyomiányos üzemnopok szenveriósét, amelye­ken többek között vendégelik voltaik az 505-ös szakmunkás­képző intézet KlSZ-vezetőségé- mek tágjai, a BIM miunklatársál. A Ikliulb munkáját alapvetően továbbra, is meghatározza' a MÉM íRepüilőszölgálat támogá- tá'sá. Az elmúlt éviben több­ször is biztosították 'a motoros repülőgépet az Igényéknek megfelelően. Ezeknek fontos szerepe van az elért sportered- ményék IklilhairóaláSában. (Ezen­kívül magulkirta vállldlltálk a hasz­nált épületek üzemeltetési költ­ségeinek nagy résriét. Ugyan­csak loroszlámlriésrit vállalták a jübilfauimi X. Gememdi Vitariá- zórepülő Bajnokság anyagi, technikái feltétételnek biztosítá­sában. Ezután Káné Vilmos IklúbWtíkár laz idei felddiatákiróll szolt: — Szeretnénk befejezni a MÉM íRepülőszbligálatta! (közö­sen megkezdett építkezést, így tovább javulnak majd felléte- leiinlk. Ami o versenyzést illeti: helyt kell áflrnli az MINIK küzdte- liemsarozötálban, vbilámlnt ha­gyományos rendezvényünkön, a Gememdi Vitorllázánepülő Btaj- inokságon. Végül jutalmdlkat adták át a tavtalyíi éviben jól szereplő spor­tolóknak, és a szakosztályban eredményes munkát végző pár­toló tagoknak. A felnőttverSeny- zők közül a legeredményeseb­ben szerepelték: TWIdlbos Gá­bor '(országos ötödik lelt), Lő- iríncz Gyűld '(országos 14.) és Kenderes 'bálszllő (országos 17.). Az ífjúságitak ItegijofobjáS Kör­mendi László, Diófáéi Gábor, valtamint IBodbr Tibor. Kosárlabda: A Szekszárdi Dózsa NB ll-es csapata Budapesten, az OSC eilen játszilk 16 órakor. Ökölvívás: Pakson a lakótelepi ál­talános iskola torna termében 10 óra­kor Paksi SE—Oroszlányi Bányász NB ll-es csapatbajnoki mérkőzés. Kerékpár: Idény nyitó dunántúli te­rületi kerékpárverseny 10 árától a Szálka—Bonyhád—'Bátaszék útvona­lon. Rajt és cél: a szálkai domb­tetőn. Tájfutás: A Paksi SE tájfutói a Tenkes Kupán szerepelnek — Pécs mellett. Természetjárás: A megyei természet- barát szövetség nyílt túrája Mőcsény- ből Sötétvölgybe. Indulás Szekszárd- ról a 7.04-es vonattal (Bátaszéken át­szállással1), Dombóvár felől a 7.20- Icor induló vonattal juthatnak el a mőcsényi vasútállomáshoz. Találkozás a IHoromia-forrásnál 10.30-kor, mely Szekszárdről i® megközelíthető. Sakk. Megyei CSB I. osztály. Dom­bóvári VMSE—Dunaföldvár, Atomerő­mű SE—Tamási, Bátaszék—TÁÉV I. II. osztály: Magyarkeszi—Györköny, Bölcske—TÁÉV II., Báta—Regöly, Atomerőmű II.—Daímand. Autósport: Mohácson a vásártéren 9 órától autós slalom gyorsasági ver­seny. Iskolai sport: A megyei diáknapok keretében 9 órától a szekszárdi fedett uszodában játékos vízi vetélkedő. Március 19-én az ausztráliai elegáns üdülőhelyen, a wörthi tó partján fekvő Veldenben kezdődik a férfi sakkvilág- bajnok-jelöltek egyik páros mérkőzése, amelyen a 62 éves szovjet exvilágbajnok Vaszilij Szmiszlov és a nála 27 évvel fiatalabb nyugatnémet Hübner néz majd farkasszemet egy­mással. Az átlagosnál is jobb elméleti felkészültségéről és vi­NB II: A Szekszárdi Dózsa a Bajai SK csapatát fogadja 14.30-kor. Területi bajnokság: ^Dombóvár—Sik­lós, Bonyhád1—Kisdorog, Enying— Paks, Mohács—Kaposvári Rákóczi, Honvéd Táncsics—Sellye, Komló—Pé­csi BTC, PVSK—Boly, Mázaszászvár— Nagyatád. Kezdés 14.30. Megyebajnokság: Nagydorog—B. Pannónia (Lehel, ódor, Lugasi), TÁÉV—iTa'mási — TÁÉV-pályán — (Fazekas, Fritschi, Czárt), Tengelic— Bátaszék (íKöő, Dobra, Rubecz), Du­naföldvár—Kocsola (Horváth, Varga, Verczll), I regszemcse—Simontornya (Somogy megyei hármas). Fadd— Nagymányok (Farkas, Nilíli, Kiss), Ozora—Aparhant (Varga, Oszterma- jer, Szinger). Kezdés egységesen 14.30. Téli Kupa: Sióagárd—Izmény (Lu- bastyi'k), Cikó—öcsény (Valkó), Al- sónána—Alsótengelic (Antlf inger), Kezdés 15.30. Duna Kupa: Paks II.—Madocsa (Takács), Bölcske—Gerjen (Orosz­kai). Kezdés 14.30. Tsz Kupa: JNémetkér—Pincehely (Maikai), Tolnanémedi—Pálfa (Csep- regi). Kezdés 14.30. szonylag labilis idegrendszeré­rői egyaránt híres Hübner ez­úttal már a harmadik alkalom­mal kísérel meg minél közelebb kerülni a világbajnok kihívásá­nak lehetőségéhez. Először 1971-ben veselkedett neki, de a Petroszjan elleni páros mérkő­zését hat döntetlen után a he­tedik partiban elkövetett durva hibáját követően feladata. A tagság és a pártoló tagok teljes létszámban megjelentek az évadnyitón Az eddigi legeredményesebb évet zárták Évadnyitó közgyűlés a vitorlázórepülőknél Kóré Vilmos klubtitkár értékelte a megtett utat, ismertette a terveket Hübner harmadszor is...

Next

/
Thumbnails
Contents