Tolna Megyei Népújság, 1983. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-12 / 36. szám

IOtvÉPÜJSÁG 1983. február 12. Alekszandr Hort: A bibliofil Bekopogtattam o híres könyvgyűjtőhöz, az első verses­kötetek közismert kedvelőjéhez. Világos és tágas dolgozószobá­jában fogadott, amely csak úgy roskadozott o könyvektől. Könyv és könyv \fnindenütt, az ablakpárkányon, a fotelban, a bevetőn, sőt még az asztalon is. Ám a könyvek nem valami fölösleges helykitöltő gyanánt vannak jelen. Hohóí Mind egytől egyig gondosan gyűrött­re olvasva, akkurátus pontos­sággal ibehajtott tarkókkal,' a fogdosástól sápadtra kopott felirattal a gerincen, tisztessé­gesen megszórva zsirloltokkal, s többnyire borítólap nélkül. Mindjárt látható, hogy itt sze­retik a könyvet, gyakran fordul­nak hozzá segítségért. Gyor­san rá kell valamit borítani a sercegö serpenyőre, jalá kell tá­masztani a tévét, hogy ne inog­jon, vary lekotomi valami tás­kát a szekrény tetejéről. A könyv mindig nélkülözhetetlen. A szoba közepén vidáman pattog a kályha, közvetlenül mellette pedig ott ül maga a bibliofil. Rápillant vendégére, és mesélni kezd egyedülálló gyűjteményéről, az első vers­kötetekről. Majd igy folytatja:- Goaol Urai (költőként kezd­te. Idillikus verseinek kiadása után kedvezőtlen tvolt a kritikai visszhang, ezért o húszeszten­dős Gogol jelvásárolta a könyv­árusoktól az összes eladatlan példányt, és elégette ő>ket. Bo­bén a konzervdobozban őrzöm első versqyűjteményének a ha­muiát. -Mint látja, a hamu ki­váló állapotban van. Ugyanilyen eset történt Nyekraszovval. Első versesköte­te Ábrándok és hangok címen jelent meg. Miután a kritika eI- utasitólaq invilatkozott erről a gyűjteményről, ő megvette a könyyárusitó boltokban az ösz- szes oéldányt és elégette mind. Az Ábrándok és hangok cimü kötet hamuja valóságos gyé­mántja a gyűjteményemnek. Ritka kincs.- Ezekben az Ilmákban - áll lel — fiatal költők első köteté­nek hamuját őrzöm. Kevés már a lakásban a hely, ezért saját magam égetem el a könyveket, ezáltal még teljesebbé tehe­tem a gyűjteményemet, mert jobban elfér minden. Ebben a pillanatban csönget a postás, és átad a bibliofilnak egy ajánlott küldeményt. A fia­tal költők kötelességüknek tart­ják, hogy ia neves gyűjtő címé­re elküldjék első kötetüket. Ven­déglátóm késlekedés nélkül a kályhába hajítja \a könyvet és kedveskedve lökdösi a piszka­vassal, hogy jobban belekapja­nak a lángok.- .Igen, igen - sóhajt lel -, a valódi költészet meleget ad az iembernek. Ezért is szeretem annyira. Könyveket gyűjteni, ez az én egyetlen, de lángoló szenvedélyem. Már jóval elmúlik éjiéi, ami­kor elbúcsúzom a híres biblio­filtól. Már alszik a város, s csak egy kis ablak világit az éjszakában - igen, a bibliofil szobájában ég a tűz. Es ott ül a bibliofil, aki az első vers­kötetekre pazarolja szive és kályhája minden tüzét. (Fordította: Konczek lózset) Iván Hajdaj: Nyelvóra A hatodikos Andrijko eképp szólt a maga gyermeki közvet­lenségével Mikola Jáikovics 2a- wirjuh lapszerkesztőhöz, a cse­lló di ebédnél: — Tudod, fater, ma a Pável- fcfl bes'ltattyog.tumlk a parkba, megpiáiltumk egy köcsög mállna- iöttyöt, aztán el szövegéig ettünk ■egy délibbig ... 'Milkóla Jáíkovlias úgy bámult a csemetéjére, mintha az merő téved ésbőil sün disznót rakott volna az asztalba. — Ho-lho-!hól szedted föl ezt a nyelvet? Ki tanított ezekre a szavaikra, te csibész? És egyál­talán, miféle beszéd ez? A gyerék behúzott nyakkal, fogó orrai fohászkodó pillHamtást vetett az anyjára. — Te meg merre pislogsz? - femed t az asszonyára Mikola Jakovics. — Tallám nem látod, mivé .nevéllted ezt itt? INyiinla FaiVIUnia elleimte férfia­son tűrte a szemrehányásokat, aztán kifakadt: — Jó, jó, tudom: bűnös va­gyok. De te, te is szép ember vagy óm! Csak ülisz az újság­nál!, s eszedbe sem jut a fiacs­kád. Az ifiúrn-alk félregönbült az útja, te meg óda se néki... iMiikólla Jáíkovlias ugyancsak elismerte az építő bírálat jogos­ságát, majd némi elmélyült té- ppíődés után összeszedte ma­gát, és eme szónoklatot intézte a fiához: — Tudod-e, fiú, milyen zeng- zetes, erőteljes, gazdag, színes kincsestár a mi nyelvünk? Ezen a nyelven átkötött és beszélt Sevcsenko, Leszja Ukrajinka, Iván .Franko, Koöjubimszkij. Maga Majakovszkij is magasz­talta az ukrán nyelv nagyságát és egyszerűségét. Erre te. .. hát miféle bükkfanyélven be­szélsz te velem? Nekem, a szer­kesztőnek, a nyé!v művelőjének édes egyszülött gyermeke nem tud ukránul! Hát mit mondok én az emberéknek? - sóhajtott, 'majd tovább oktatta Andrijkót. - Tanulj, tanulj sókat, gyerme­kem, de nem ám az utcán! Ol­vass miinél több könyvet, vagy újságot, hogy ne hozz szégyent apád fejére! iMilkóla Jók ovi cs pár napig nyakig merült a munkába, de szombatra remék hangulata lett. Este bazátérve máris fag­gatni 'kezdte a fiát. — No, hogy mennék a dal- gök, fékomadta? — Magas szinten, apu! — Khm . . . Vacsoráztál már? — Fokozódó hatékonysággá1!, apu! Mliiko'lla Jókavias gyanút fo­gott, de azért óvatosan tovább kérdezősködött. — No, és miit hoztái az ellen­őrződben? — Anyunak adott szavamat megtartva és úttörő becsület­beli kötelességemnek eleget téve ötöst munkáltaim ki ének­ből! — £s tegnap? — A rendkívüli nehézségek ellenére és az akadályokat el- gördítve - amelyek azzal kap­csolatban alakultak ki, hogy a tanár minden puskát összesze­dett, - hármas szintű érdem­jegyet kaptam tollbamondás­ból. — A többiből? Tovább, to­vább! - sürgette Mikola Jálko- vics.- De ebbe én nem nyugszom bélé, és a következő tollbamon­dás problémáit még nagyobb lendülettel Oldom meg olyan szinten, amelyet elvár tőlem a tanár elvtárs és úttörő becsüle­tem.- Mondd csak, te kölyök, so­kéiig akarsz így elltársaliogni ve­lem?- Node, apa! - nézett Mi­kola Jáikoviosra őzike ártatlllain- ságú szemmél Andriijko. - A le­hetőségeim fokozott minőségű k i hasz n á láisáival elhatároztam, 'hogy belső fa'rtaliékalimiat áFlain- dóan mozgósítva csakis így fo­gok írni és beszélni. A papa a fejéhez kapott, s a fotelba hanyatlott. A mama kétségbeesve rohant a szobába.- Mi van veled, Mikal.ka? Mi történt?- Apa bizonyára minden in­novációs erejét beleadta, hogy olvasmányosabbá tegye az új­ságját, s ebbéli törekvésében alighanem problematikussá vált az elílenálilóképességie, téhát most elsősegélyben kell része­síteni - magyarázta szaporán Andrijko.- Tűnj el a szemem elől, mert kitépem a nyelvedet, te pokol­id jzat! Hát már megint honnan szedted ezt a hülye bikkfa nyel­vet? - föndmedt rá az apja.- BIOI... vas ... elolvas... tam - dadogott megszeppen­ve a fiú — a cikkeidet az új­ságban ... (Ukránból fordította: Ferenc Győző.) 75 éve született Kis Ferenc Kis Ferenc nyamdászrnesterséget tanult, a felszabadulás után pártmunkás és könyvtáros volt. Munkásból lett igáZi költővé. József Attila vonzásában a proletariátus élményeit szólaltatta ,meg tiszta, vlilfágos költeményeiben. Mély őszintesége segítette óbban, hogy az ötvenes évek elején ne nyelje el verseit a sematizmus. Költé­szetének szépség'ét, derűs biztonságát Nagy László, Juhász Ferenc nemzedéke is nlagyra becsülte. Életének, költői pállyájáinlalk révbe jutása szinte történelírni példázat volt. KIS FERENC: József Attila halálakor ömlik a víz, a gőzölgő esővíz, keservesen és múlhatatlan ül — a házőrző eb nézi, mintha ő is pusztítaná az otthont, aimiit őriz s a vackot, ahol dühödtem lapul! Dühödtem, árván, tehetetlen nézek ablakon át a lucskos ősZbe ki - a félhomályban úgy szorong a lélek rémülten, mintha benne születnének a közelgő tél farkaskölykei! Rendületlenül pislog néhány sárga gázláng az őszi rothadás felett - az Ország hull itt, részegül a. sárba, magányos fónyék, hű lángok hiába vívódnak, mint a lelklíismeret! Hát meg kell halni mégis? Tegnap Szárszón József Attilát nyelte el .a sír — gyászsZalllag lett, ki csillag volt a Zászlón, a Mocsár felett, büsZkén is meg fájón, örök vigalsz volt, nyíllá GÖlyalhrr! ömlik a víz, az ablakinál esetlen fc diidergek, mint koosonyás fallak — zokognék, ó, de sírni sincs már kedvem, a házőrző eb vinnyog s tehetetlen dühében öninönímagába harap! REICH ÉLD ILONA: Ifjú mester - felárral Wolfgang Ebért: Hogyan bontotta meg Bernd bácsi a családi békét? Szombat este jó film lesz a tévében! Ezek utóin természe­tes, hogy hordozhtató televízióm szombat délután ünnepélyesen elromlik. A kép ugrálni kezd, a.ztáln hangos sistergéssel el­tűnik. A gyorsszolgálatnál jót ka­cag rajtam az ügyeletes fel­vevő. Szombat délután... ugyan! Nem hoz eredményt a telefon­könyvben szereplő maszek mű­szerész lázas hívogatása sem, még nem jött vissza, már nem váillal, influenzás... A mentőötlet házfelügyelőm­től érkezik. Lakik itt a szom­széd házban egy fiatalember, a Gelkáná.l dolgozik, biztosan megcsinálja. Nosza, hónom alá kapom a készüléket, és átroha­nok vele a szomszédba. A fia­talember otthon van, és tény­leg vállalja. Egy pillanat alatt szétkapja a készüléket, piszkál benne, valamit pöcögtet, vala­mit kopogtat, összerakja és kész. Három perc se telt el. Meglhat'ottan nyúlok a pénz­tárcám- után. — Hát kérem, a Gelkánál ez ötven forintba 'kerülne! Plusz kapok egy százast, mert tudtam, hová kell ütni — s zelle mes ke- dix, a szakértelemről szóló bá­jos viccre utalva —, no meg még egy plirost, mert ugye sza­bad szombat van... Nyelek egyet. No, mindegy, fő, hogy látni fogom a műsort. Rövidesen kiderül, hogy nem foaom. A kép ugrálni kezd, ma jd hangos sistergéssel... és íc« tovább. Robogok visszo az ifjú mesterhez. — Nahát! — csodálkozik. — Akkor tessék visszahozni, van ott még más baj is. Min­degy, az előző hibákat (milyen hibákat?! — a tulajdonos) úgy­is ki kellett javítani. Szó nélkül safkon fordullak. Azt már nem! Televízióm meg­hitt sistergéssel fogad. Sistereg! Kétszázötvenért! Na nesze! Egy ökölcsapás, és ... csodái történik. Van kép, van. hang, semmi sistergés. Úgy látszik, én is tudom, hová kell ütni. Plusz a sZaíb'adiszomba.tos felár. Az annyi mint... N. Sz. Rettenetesen kínos ez az egész. És nemcsak a szomszé­daink miatt, akik már ördög tudja, mit gondolnak, hanem a különféle szervek miatt — ezek most le nem veszik rólunk ai szemüket. El kellett volna, ken­nünk a dolgot, de most már késő. Kipattant az igazság. Az igazság pedig szörnyű: rokona­ink között paciíista> akadt. Még jó,- hogy nem a vérrokonunk, csak szegről-végről valló atya­fi ság. Családunk becsületére legyen mondva: ilyesmi először fordul elő nálunk. A családfánkon sor ha nem volt egyetlen korhadt ág sem. A következetes antipa- cifizmus nálunk családi hagyo­mány. Talán egyedül csak Beá­ta unokahúgom húzott mór-már csőbe bennünket, amikor egy tudóshoz ment férjhez, aki a béke kérdéseivel * foglalkozott, de szerencsére csakhamar el­váltaik jellemük összeférhetet­lensége miatt. Sajnos, ezúttal nem ússzuk meg ilyen szárazon. Egészen más, amikor valami olyan sze­rencsétlenségről hall az ember, ami idegeneket ért, de ha a tu- laiidon családodban csap le a mennykő... A mi szerencsét­lenségünknek Lose a neve, Bernd Lose Kiéiből. Tökéletesen ráillik a mondás, hogy „lassú víz partot mos". Látszólag olyan ártalmatlan kis emberke... Ál­cázás persze, ismerős az ilyes­mi. Gertrud néni a maga' iga­zolására (mert hisz ő hozta, a családba Berndet!) azt mond­ja, hogy amikor összeházasod­tak, a bácsi nem volt ilyen. A legutóbbi háború tette pacifis­tává, amelyben elvesztette a fél lábát. A néninek eszébe ju­tott, hogy egyszer Bernd bácsi ezt motyogta álmában: „A há­borúnak soha nem szabad megismétlődnie.” A rettenetes gyanú, hogy Bernd bácsi (Üaioifista lett, azon a napon fogant meg bennünk, amikor a szobájában meglát­tuk egy tábornok arcképét. Rá­adásul még autogram is volt hozzá. Képzeljék el, a hírhedt Bastian tábornok volt! (Egy tan'fchadosztály parancsnoka, akit büntetésből nyugállomány­ba helyeztek a NATO ralkéta- döntése elleni kritikájáért, a békemozgalom aktív harcosa. — A fend.) Gyanúnk csak erő­södött, amikor olyan hírek kezd­tek szállingózni, hogy Bernd bácsi pacifista., pontosabban szólva defetista pozíoióböl kri­tizálja a NATO fegyverzetkiegé­szítési terveit, amelyek amerikai közép -'hatótá vo Isá gú rakéták telepítését irányozzák elő a. szövetség i iköztárs óságban. Igaz, kezdetben még azt a reményünket dédelgettük, hogy Bernd bácsi a Heissler-félé iga­zi pacifisták közé tartozik (Heissler: a CDU főtitkára, a fegyverkezési hajsza egyik dü­hödt híve. - A ford.), vagyis az olyan pacifisták közé, akik­kel lehet ai békéről párbeszédet folytatni, minthogy ők azént akarnak felfegyverkezni, hogy aztán lefegyverkezzenek — fel­téve persze hogy ez az „aztán” elkövetkezik. Szerencsétlensé­günkre azonban a bácsi nem bizonyult igazi pacifistának. Ő, tudják, azok közül való, okikét csak az izgatja, hogy életben maradjanak. Ám végérvényesen akkor ér­tetjük meg, kicsoda, micsoda, a mi Bernd bácsink, amikor felfedeztük a nevét a fegyver­kiegészítés elleni krefeld't fel­hívás másfél millió aiáírója között. Pedig azt mondják, hogy azt a legigazibb kommunisták is aláírták! Természetesen, mi minden tőlünk telhetőt elkövet­tünk, hogy a békébe belegár- gyult nagybácsinkat letérítsük a> hamis útról — legalább' a csa­ládi békénk érdekében: — Bernd bácsi — mondtuk neki abszolút békeszeretően —, képzeld csak el, mi lenne, ha a földön minden ember úgy kezdene gondolkozni, mint te. — Akkor — felelte szemtelen mosollyal — vég.re eljönne a földre a béke. IHát igein., Bernd bácsi min­denkit kihoz a sodrából a pc- ciíizmusávol! Zahemszky László fordítása Fényjáték Sötét függönyön át tompán huppan a fény Ott künn szürkület jár itt benn kél a sötét Arcod lágy vonalát most az est közepén Holdlény járja ma át mint az ég .szekerét Érzem csontomon át kék szemed melegét Kívánj jó éjszakát hogyha eljön az éj GYŐRI LÁSZLÓ: Gyártelep j Házak cigányai. Krumplik virágai. Szirmukon cementgyár, érdes, idegen •nyár. A kő keserűi, a lény botlülűi. Fut a dróton a díszbab. Kicsi magvai híznak. Körülötte pedig vén por Jegyeskedik. összesúgnak a krumplik, s ő pírban átúszik. KISS TAMÁS: Késett anakreonida Bűvös e kert, barátom, a Sesta zöld homokján, kivált igy alkonyaikor: a dombra ültetett Iák, a lenge, lágy bokor-sor, akár a ihexaméter hüs latin auktorokban. Ott a szelid olajla hogy várja már a Holdat, •talán hogy táncra keljen, s lényére felragyogjon. Öreg cseresznyefáknak árnyékában a lélek kinyílik. S felvidul, ha parázson illatozva csordul a fűszeres hús. Csiklandozó illatával tellik a langyos este, fonott palack öléből kibuggyan a veres bor, torkunktól száll az ének, talán velünk VITÉZ is, mert mintha olykor-olykor ö is belé danolna. HORVATH VERA: Életem regénye Mindennap Nélküled: a tegnapok. A tegnap este Nélkülied, aiz elmúlt ntapolk Nélküled, az elmúlt évék Nélkülied, az elmúlt élet Nélkülied, minden, miniden csta'k: Nélküled. Az egész világ Nélküled,, és minden virág Nélkülied, és minden állom Nélkülied, és minden felhő Nélküled, és minden árnyék Nélkülied, és minden csillag Nélküled a szenvedély is Nélkülied, a gondolat is Nélküled, a szerelem is Nélkülied. Az efcő ősök ,is Nélkülied, az ébredés i's Nélküled, az ultollisó is Nélküled. Egyedül lenni Nélküled. 'Élmii és baillnii Nélküled!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents