Tolna Megyei Népújság, 1983. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-02 / 27. szám

1983. február 2. SíÉPÜJSÁG 5 Jó minőségű sajtot az asztalra Munkában a bíráló bizottság VELOX-ból házak Ismét előreléptek a dombóvári Unió lakásépítői A Tolna, megyei Tejipari Vál­lalat sajtbíráló bizottságának tagjai egy-egy 'keddi ndp után „rágyújthatnának" a Bergendy együttes lismert slágerére: Sejt­ből van a hold. Nekik aztán van erkölcsi alapjuk — gondo­lom én — az egészséges táp­lálkozásról beszélni. Saj tg u ri gáktóII, tég la testhez hasonlító sajtoktól roskadoznak a tejipari vállalat szekszárdi sajtérlelöjében kijelölt helyiség asztalai. — Mindet megkóstolják? — kérdeztük Grill Jánostól, a ké­szülőben lévő szekszárdi sajt­üzem főművezetőjétől. — Sajnos... Tartson velünk! — Szeretem a sajtot, de be­vallom töredelmesen, ennyire nem rajongok érte. ön hogy áll ezzel a kérdéssel? — Hadilábon. — A többiek? Kis tanácstalanság, majd Csimai Vince, a tamás« üzem ve­zetője feloldja a csendet: — Én bizony nemcsak hiva­talból szeretem a sajtot. Ketten tartózkodnak a válasz­adóktól. Megérkezik még.Kölesdről és Szakálybó! a sajtüzem vezetője. Kocsis Jánosné laboránstól megtudjuk, hogy ezen a keddi napon többen is — elfoglalt­ságuk miatt — tóval maradtak. Mielőtt boltba kerül aiz áru, kötelező megvizsgálni, azaz mi­nősíteni. A trappistát, az eidá- mit, az óvárit, a köményest, a csemegét egyaránt. Persze, az összesét szinte képtelenség. így minden kádból a legjobb lesz a mintadarab, amelyet minősíte­nek. — >Na, akkor kezdjük meg! — mondjai Grill János. A négy szakember helyet fog­lal a terített asztalnál, és Ko­csisáé máris szervírozza az anydgot. A hónap, nap mellett feltüntetett gyártási szám alap­ján még azt is meg tudják mon­dani a> vizsgált sajtról, hogy rnélyik kádból való. A trappis­tával kezdenék, de miután fotó- riporter kollégámat kifaggatják arról, hogy mi a kedvence, í~y a valóban népszerű, kocka' ala­kú csemegéből is asztalra kerül egy darab. A bíráltat módja egyszerű: a bíráló bizottság ve­Tolnai eke KÖZTUDOTT, hogy Tolna me­gyében a reformkorban kiváló mezőgazdák, gazdálkodó ne­mesek, tudás gazdatisztek él­tek. Gondoljunk csak Csapó Dánielre, Bezerédj Istvánra, vagy a kevésbé ismert Gindly Rudolfra, akik gyakorlati tény­kedésük mellett komoly publi­cisztikai munkásságot folytat­tak. Gindly Rudolf, Csapó Dá­niel rokona, tengelyei birtokán gazdálkodott. Cikkei jelentek meg a Magyar Gazda című szaklapban - melyet a Magyar Gazdasági Egyesület adott kíi -, a megye politikai életébe már egész fiatalon bekópesolódott, az 1830-as évek elején járási szolgabíró. Később aktívan nem politizált, viszont támogatására mindig számíthatott a megyei reformellenzék. Országosan is elismert gazdasági szakember volt, amit bizonyít tevékeny részvétele a Magyar Gazdasági Egyesület különböző szakosztá­lyaiban. Levéltári iratanyagai bizonyítják, hogy külföldi gaz­daságii szaklapokat járatott és olvasott. Az agrártudomány korabeli eredményeinek gyakorlati alkal­mazásával nemcsak gazdálko­dó nemes társaiknak adták át a korszerű ismereteket, hanem a birtokaikon élő jobbágyok­nak is jó példát mutattak az okszerű gazdálkodásban. Igye­keztek bevezetni a legkorsze­rűbb technikai újításokat, új gazdasági ágak meghonosítá­sával kísérleteztek, gyakran eredményesen. Félfigyeltek az úi ipari növényekre, megszerez­ték azok termesztésének a leírá­sát, majd propagálták is azo­kat. Gindly Rudolf írt például a „perui és Rohan burgonyáról”, zetője, Grill János különleges fúrószerkentyűjével kihasít egy csőtésztához hasonló formát a sajttestből, megkóstolja, majd mond egy számot: — kilenc. És a többieknek körbead fala­tokat — vizsgálatra. Kari Hen­rik, a sajtérlélő művezetője pe­dig O' közösen megállapított számot nyomban regisztrálja. — Egytől húszig minősítjük a sajtokat — tájékoztat. — A 15 pont fölöttiek az exportmlnő- ségűek, az ez alattiak ipari fel- dolgozásira kerülnek. A minősítés 'szempontjai: íz, alak, méret, állomány, lyuka- zás. A szakembereknek már a a takarmány répáról, a selyem- tenyésztésről, a kőszénről/vagy a répacukorgyáirakról. Csapó Dániel a rovarpusztításokról, időljóslásról és a burgonya szá­raz rothadásáról. Bezerédj Ist­ván a puszták betelepítéséről, a selyemtenyésztésről. Rajtuk kívül a Tol-n’a megyé­ben ölő tudósok és gazdatisz­tek is terjesztették ismereteiket, így: tiszteletbeli főorvosunk, dr. Liebbald Gyula cikkeiben állat- gyógyászati jó tanácsokkal lát­ta el a tenyésztőket. Ugyan­csak gyógyító eljárásairól szá­molt be Havas Ignác megyei fő­orvos. A gazdasági élet min­dennapjait ismertette Nidkíl Ala­jos gazdatiszt, stb. Az ilyen is­meretterjesztéssel a környék lakóinak életszínvonalát is emelték. Az ugaron termelt do­hány például lehetőséget adott a termelőknek hitel és csere igénybevételére. Erről írta a már említett Nidkíl Alajos, hogy „az adózó jobbágyság 'itt ott már vetegeti ugarjait, főösztö- nül szolgálván neki az efféle ter­mészeteikből! dézsma-mentes­ség". KAPCSOLATOT keresték és találtak is külföldi gazdálko­dókkal, sőt a Magyarországra vetődő idegen, de képzett szak­embereket szolgálatukba is fo­gadták. Például Csapó Dániel tengélici kertésze egy francia emigráns báró volt, ki rojalista nézetei miatt kénytelen volt el­menekülni szülőföldjéről, és negyven évig élt Csapó kasté­lyában, melynek parkját szinte földi oaradicsommá varázsolta. Csapó leánya, Ida még Bécs- ben is igen gyakran gondolt gyermekkorára, melyet ezen a kies fekvésű területen töltött, szín is sok mindent elárul, de ők sem bízhatnak önmagukban, minden sajtot meg kell kóstol­ni. Ugyanis az első számú, fon­tos minőségi tényező: az íz. Újabb gurigák „gurulnak" az asztalra. A készlet csökkenésé­nek a mintegy félórai munka után nincs különösebb látszata. De annak már igen, hdgy a minősítést végző szakemberek igencsak türelmesek. A türelem rózsát terem — vallják. Vagyis jelen esetben, garantáltan jó minőségű sajtot az üzletekbe. — bégyé Fotó: — ez — hálásan emlékezett vissza a francia kertészre is. „Báró Louis szenvedélyesen űzi a kertészsé- get, némely virágok leírásáról, mint Pelárgonium és Georgina, egész köteteket hozott Francia- országból, méheket és fácáno­kat tenyészt..." — írja napló­jában. Vagy egy másik jellem­ző eset: Quin angol utazó je­gyezte fel útibeszámolójában, hogy egy gőzösön utaztában megismerkedett egy honfitársá­val, ki előbb lovász volt — a magyar főnemesek közül sokan angol lovászt tartanak, jegyzi meg - a találkozás időpontjá­ban pedig tiszttartó volt vala­hol Tolna megyében. Reformkori folyóirataink so­kat cikkeztek a megyénkben ki­fejlesztet# úgynevezett „tolnai ekéről" is. A 18. század máso­dik felének nagy gabontaszük- séglete, de különösen a 18. szá­zad elején zajló napóleoni há­ború hatására jelentkező gabo­nakonjunktúra egyre sürgetőb­ben vetette fel a termelés fo­kozásának kérdését. Sokféle ekét használtak, országrészen­ként eltérő fÍDUsúakat. Óriási műszaki különbség volt a béres­eke, a paraszteke és a nagy­birtok ekéi között. Az eszközök zöme fából készült, csupán az ekevas volt fém. A termésnöve- íés igényeire válaszolva kezdő­dött el a hazai faekék tökéle­tesítése angol, francia és né­met példák alapján. A 19. SZAZAD eleje a nagy átalakulás kora, melyben a maiorsáqi gazdálkodás na- qyobb teret nyert a jobbágy- birtok rovására. Már számos nagybirtok akadt - megyénk­ben is —, amélyik saját ekéivel, a maga béreseivel dolgoztatott, Dombóvár több mint tíz éve város. Vonzza az ipart, az ipar a lakosságot. A városkörnyéki községekből egyre gyakrabban költöznek el, s irány „a" város. A városban pedig nincs kellő mennyiségű, s minőségű lakás. A tanács, valamint a társadal­mi, politikai szervek közben egyre inspirálják az építőszer­vezeteket, hogy új módszereket, olcsó eljárásokat keressenek, hogy a lakásépítési igényt ki­elégíthessék, gyarapodjon, szé­püljön a város. Több módszert használtak, mindegyik sikeres volt, de egy idő után elöregszik az Utinor, a középpanel, a nagy panel, nem is beszélve a hagyomá­nyos téglaépületekről. Az Unió ipari szövetkezetben Horváth József elnökhelyettes, közéleti ember is lévén, érezte­tudta, hogy ismét lépni, illik, a politikai-gazdasági helyzet a városban ezt kívánta meg. Gyors, olcsó, könnyen alkalmaz­ható lakásépítési módszert ke­resett, s talált. Úgy hívják ezt, hogy VELOX. Csehszlovákiából származik. Lényege, hogy két sziigetelőpartel közé betont ön­tenek. Gyakorlatilag egy csa­lád minden különösebb szakér­telem nélkül felépítheti saját házát — ha van beton és ehhez panel. Vaján építettek ezzel a mód­szerrel először házat. Majd Sze­ged következett, s végül Baja. Ez niincs messze Dombóvártól, érthető, hogy az elnökhelyettes kérte a helyi lakásépítő szövet­kezet el.nökét: együtt nézzék meg, érdemes-e a témával fog­lalkozni1. A szakirodalom ugyan egyértelmű Igent mond, óm mégiscsak más látni is, hogyan készül a VELOX-ház. Kedvező­ek voltak a tapasztalatok. De az ember kíváncsi Tévén, nem elégszik meg egy példány ta­nulmányozásával, elmentek Ka­posvárra is, ahol a városgaz­dálkodási vállalat már három- szintes (!) épületet is készít ez­zel az eljárással. A lényeges momentum ennél a lakásépítési eljárásnál, hogy igen gyors, rövid az építési idő. A panelok gyártása okozna ezért az új és jobb, bár lénye­gesen drágább munkaeszközö­ket megszerezte. E korszak ele­jétől egyre nagyobb különbség mutatkozik a művelési módban, az eszközkészletben a földesúri és jobbágyi birtok között. Ez a különbség az évek során foko­zatosan nőtt. A korábban is megkülönböztetett béreseke - paraszteke csupán minőségi és erősségibeli fokozatot jelentett, de a 19. század elejétől már formabeli eltérések is jelentkez­tek. Az eke kísérletek eredmé­nyeit propagálva egyre több ismertetés jelent meg vagy ép­pen kéziratban müradt meg - a korabeli sajtóban a különbö­ző formájú és munkabírású technikai eszközökről. Iqy nagy érdeklődést váltott ki, a század 30-as éveiben elterjedő fran­cia Grange-eke, melynek ha­sonmása a magyar szántókon már régóta használatban volt. E korszerűsítési és kísérlete­zési kedv eqyik eredménye a tolnai eke. Érdekes, hogy a ró­la szóló első híradás nem me­gyebeli tudósító tollából szár­mazott. Az ország másik végé­ben, Szabolcs megyében ismer­ték fel jelentőségét. Foqarasi János a „Társalkodó" 1836. évi 2. számában arról tudósítja a lap olvasóit, hoqy ....... midőn a z élőző év szeptemberében a Szabolcs meqyei Tetétlen hely­ségben időzött, bámulattal szemlélt eav kiváló magyar ekét, mely már régóta létezett, s közönségesen tolnai ekének hívják". Ezzel az ekével lehet , ,'k i seb bet-na n vo'bbta t fogatni, mélyebben vagy magosabban szántani, a m'int tetszik. A leg­gyepesebb, leqiperjésebb és ta- raczlkosabb földben recseqve- ropogva halad egyenlőn s egye­nest előre, mint a nyíl. Egysze­rű : eav iqen kis görbület a qe- rendeben s ekevason csíaknem az egész mesterséq ...” - íria róla. Olyan könnyű és egyszerű, hoav „minden falusi kovács és kerékgyártó sőt minden falusi faragó ember is késztfheti”. Ol­csó és szántás közben szinte még gondot, de ez sem elhárít­hatatlan akadály. Hiszen a szií- getélőpanélok — amelyek ke­retei közé a kívánt minőségű betont lehet önteni — egyszerű­en elkészíthetők. Az eljárás: bármilyen fajta, de egészséges fát nem gyalufor. gáccsá, hanem hosszabb szállá tépnek, ezt a tépett anyagot ce­menttel, s a VELOX speciális anyagával kell összekeverni^ s formába önteni, Megszilárdulás után kapcsokkal — az épület sarkainál is — összeakasztjuk a panelokat, s ha szükséges, kellő méretre is lehet vágni. Mert fűrészelni, vésni is lehet ezt az anyagot. Mérete: 50x200 centiméter, vastagsága Tehet 3,5, 5,5 és hét centiméter. Körül, belül egy éléskamraajtó nagy­ságú panelról van tehát szó. Ezeket kell kapcsokkal összefog­ni, közé betont önteni, s máris haladhat fölfelé a fal. A lé­nyeg, hogy a beton minősége az egyes 50 centis falrészeknél azonos minőségű legyen, ha tehát 150-es betonnal kezdenek, ezzel is kell folytatni. A fal vég­leges magasságánál a szoká­sos tetőtartó-építményt — be­tonkoszorú vagy -gerenda — kell elhélyezni, a ház máris kész. Azaz még egy mozzanat visszavon, a vakolás. A VELOX- falat kívülről, belülről ugyan­úgy kell vakolni, miint más anyagból készített falakat. A számítások szerint, ha mindent jól megszerveznek — sóder, ce­ment, kapocs és panel — egy hét alatt falegyenbe építhető egy családi ház. A módszer gazdája végered­ményben a NO-FINES Gazda­sági Társulás, a tervező-adap. táló pedig a Szegedi Tervezők Munkaközössége. Rétházi László, a NO-FINES elnöke készséges partner a dombóvári 'kezdeményezéshez. A lakásépí­tő szövetkezet ugyancsak érzi, a témában a nagy lehetőséget. Négy lakásra, azaz két házra rendelést adott az Uniónak. Az Üjdombóvár városrész 3. és 4. utca bélső részében, tehát a kertekben, tizenhat ház hatvan­négy lakását akarják felépíte­ni. A szegedi tervezők már ké­nem is kell tartani az eke szarvát. ELTERJEDÉSÉNEK története is érdekes, tanulságos. Fogara- si szerint csak 1835. tavaszán került Tetétlenbe Plavich József szerepi kasznár által, ki ezt megelőzően Pest megyében szolgált. Mint állítja, ez az eke „Tolna, Fejér, Veszprém, Sop- rony és Vas vármegyékben kö­zönségesen a köznép által is hasánál tütik”. Tetétlenbeo Far­kas Károly ottani gazdálkodó is csa'k ilyen típusú ekéket hasz­nált. Áttért rá, 'hiszen a leg- gazosabb, a legkeményebb le­taposott ugarföldet is minden nehézség nélkül fel tudta szán­tani. A helység lelkésze ugyan­csak ilyen ekéket készíttetett, azóta három lóval könnyen szántat. A tapasztalatok alap­ján népszerű lett a környé­ken, használni kezdték Nagyié­tán, Vértesen, sőt még Debre­cenben is. Fogarasi cikke feltűnést 'kel­tett. Már a következő hónapban reagált rá egy Tolna megyei gazdatiszt írása, B. K. monog­rammal. Méltatta a tolnai eke erényeit, s [kiemelte hibáit: egyszerű ugyah, de nehéz. Há­rom-négy igavonó szükséges üzemeltetéséhez. Közönséges szántásra nem a 'legalkalma­sabb, viszont gyepszegésre ki­váló. Leírja ugyanakkor a sa­ját ekéit, melyeket a tolnai eké­ből fejlesztett ki. Gondót oko­zott ugyan elterjesztése, mivel a régivágású, begyepesedett szomszédos gazdatisztek féltek az új találmány bevezetésétől, de mikor meggyőződtek elő­nyeiről, előszeretettel alkalmaz­ták. Akár ugar, akár keverési, akár vetési szántásokhoz, egya­ránt használható. Könnyebb, üzemeltetéséhez kevesebb iga­vonó szükséges, viszont napi teljesítménye kisebb. Mégis ki­fizetődő ott — írja —, ahol négy helyett csak két iga kell hozzá. E cikkben Fogarasi annyira felbuzdult, hogy újabb írásra szánta el magát. Tájékoztatta az érdeklődő olvasókat, hogy színik a beépítési-rendezési ter­vet. A VELOX tehát zöld utat ka­pott. A lakásépítő szövetkezet el­nöke, Elek Lajos is lázas miun­kába van, talán ő érzi legjob­ban, mennyi lakás kellene, mi­nél1 élőbb. Persze ő iis ugyan­úgy vállal kockázatot, mint az Unió. S hogy az egész vállal­kozás mérhető-értékelhető le­gyen, két házat, ugyancsak ha­sonló méretűt, mint a VELOX, B—30-as téglából építenek fel ebben az utcában — szövetke. zeti alapon, de az Unió dolgo­zói részére. Az előzetes számítások sze­rint a VELOX-beruházás számí­tásai még nem teklinhetők vég. legesnek. A vállalkozás azon­ban elindult. Még azt számít- gatják, honnan hozzák a só­dert — száz kilométerre van a kitermelőhely; a cement is nagy távolságra van. Ezért — főként a magas anyagszállítási költség miatt — lényegében kí­sérleti jellegűnek foghatjuk fel ezt az új lakásépítési formát, amely főleg olyan helyen vol­na nagyon gazdaságos — Paks, Dunaföldvár, Mohács stb. —, ahol könnyen hozzáférhető a a legfontosabb alapanyag, te­hát a dunai kavics, a beremen- di cement. Az építési mód főleg azért lehet majd népszerű a lakos­ság körében, mert nem kell hozzá kőműves, egy kalákában dolgozó bdigád egyhetes mun­kája tető alá hozhat egy há­zat. A belső szakipadi munka pedig a szokásos módon elvé­gezhető — a csöveket, vezeté­keket a falba véshetik, és a vakolat takarja be. A jelenlegi számítások azt' igazolják, hogy a VELOX-ház építési költsége azonos a tég­laházéval. De az építésű Idő tekintetében az új módszer ut­cahosszat vezet. S ha sikerül a panelgyártást tömegesíteni, ha a kapcsok készítésére iis akad vállalkozó — gazdaságii mun­kaközösség —, akkor a jelenleg számított költségek negyedrész­szel csökkenthetők. PÁLKOVÁCS JENŐ Tetétlenben Farkas Károly az ő tanácsára ekéit a tolnai „job­bított" ekére alakíttatta át, s valóban, még kedvezőbb ered­ményeket ért él vele. Ezért ajánlja terjesztését: tájékoztat­ni kellene a falusi mesterembe­reket a készítés módjáról, hogy miinél nagyabb területen hasz­nálhassák e kiváló mügyar ekét. A TOLNÁBÓL el indult e ke részt vett az 1841. éVi pesti száiníóversenyen, Bezerédj Ist­ván nevezett be vele. Itt négy hazai félvas, három küföldi vas­eke végzett próbaszántást. Szakértőik minősítették a telje­sítményt,. munkaminőséget, te­herbíró képességet. Ekénk meg­állta a helyét, igaz teljesítmé­nye nem volt a várakozásnak megfelelő. Török János tudósí­tó, a Magyar Gazdasági Egye­sület előadója joggal vitatta, hogy az egyszeri próbából meg­ítélhető-e az eredmény, mert „kérdés, vallyon a tolnai föld­míves kezeiben munkája nem másképp ütött volna-e ki?" A tolnai ekéből múzeumaink nem őriznek egyetlen példányt sem. A korabeli folyóiratok met­szetéit is hiába néztük át. Csak leírása maradt fenn. Tudjuk, hogy hasonlónak tartották a Fejér megyei pusztai ékéhez, melyet így jellemeztek: „a ge- rendély eleje szorosan illeszke­dik a taliga vánkosába, a szán­tóvas nem a föld felszínével vízszintesen helyezkedik el, ha­nem a gerendely hátulsó leko­nyuló vége előre nyomja és így kissé lefelé hajlik, mély az eke biztos vonalvezetését biztosít­ja". A tolnai eke ettől cstak az eketest kurtaságában és a ge- re'ndely tógabb eresztésében tért el. GALGÓCZI KAROLY 1855- ben azt írja, hogy Sárszentlő- rincen mór használnak vastalpú ekéket is, de a többség még ekkor is a jó hírű tolnai ekével szántott. A vasekére való töme­gesebb áttérés csak a múlt szá­zad hatvanas éveiben kezdő­dött meg. dr. Balázs-Kovács Sándor Gazdasági kezdeményezések a reformkori Tolna megyében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents