Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

a Képújság 1982. december 24. MÁV 50-es vonal, 69-es őrház Élet a sínek mellett (Titkon mindig gyanítottam, hogy aki jól odafigyel, az nap­jainkban is tanúja lehet igaz mesék születésének. Akinek pe­dig nincs szeme-füle a mesére, vagyis a szépre az életben, az kedvére vallhatjá magát akár modernnek, akár realistának, mégse marad hóttig más, mint szegény ember. Hidas Cyrill MÁV-főellenőr, az egyetlen Cyrill, akivel jóval több mint ötven év leforgása alatt talál­koznom sikerült, nem minden­napi nevét cseppet sem min­dennapi, valósággal meseszerű úton-módon kapta.)- Édesapámnak volt egy testi-lelki jóbarátja, katona­társa az első világháborúban. Halálra sebesült a fronton, ott halt meg a keze között és az volt az utolsó kívánsága, hogy­ha fiú gyereke lesz, az kapja a Cyrill nevet. így, „y" betűvel, ahogy mifelénk Nyitrában a szláv írás megalkotóját tiszte­lik. Erre tudom, hogy ismeret­len, de arra nagyon is tisztelik. Amikor a bátyám megszületett, a pap mégis megtagadta tőle a keresztségben ezt az idegen nevet. így lett Ferenc. Akkor édesapám keményen eltökélte, hogy lesz még egy gyereke, méghozzá fiú, hogy megtart­hassa az ígéretét. Megszület­tem, fiúnak születtem és egy másik pap már nem sajnálta tőlem Cyrill püspök nevét. Hidas Cyrill hamiskásan el­mosolyodik:- Meglehet, a nevemnek, meg édesapám szótartó termé­szetének köszönhetem, hogy egyáltalán vagyok! * (A MÁV személyügyi nyil­vántartásaiból ez az egyálta­lán nem mellékes részlet min­den bizonnyal hiányzik. Sze­repel viszont, hogy Hidas Cy­rill 26 éves keszőhidegkúti lakost 1952-ben pályamunkás­nak alkalmazták. 1953-ban ke­rült Dombóvárra jegyvizsgáló­nak, majd „kiváló” minősítés­sel letett vizsga után váltókeze­lő lett. 1956-ban Szombathe­lyen újabb tanfolyam követke­zett, az állomáskezelői. 1958 óta lakik a MÁV 50-es vona­lán lévő 69-es számú őrház­ban. A bronz és ezüst már megvan, jövőre várományosa a törzsgárdajelvény arany fokoza­tának. 1979-ben lett kiváló dolgozó. Tagja a Máza- Szászvár állomás „Petőfi Sán­dor” szocialista brigádjának, emellett szakszervezeti bizalmi és munkavédelmi őr.) — Sok mindent nem lehet nyilvántartásba venni! - alakul ki az élettörténete. — Azt se, ahogyan bennünket Nyitrából Magyarországra kényszerítettek és én mégis egy otthoni szom­széd falubeli, nagyfödémesi lányt vettem el feleségül. Itt is szomszédfalusi lett, csak ép­pen Keszőhidegkútról kellett a dombokon átgyalogolnom hoz­zá, Udvariba. 1950-ben szüle­tett a fiam, aki most Százha­lombattán gépkocsivezető, 55- ben pedig a lányom, aki Kő­szegre ment katonatiszt-fele­Az egyik „biztonsági zár’1 ségnek. Meg hát alighanem a vasutas életet is bajos kar­tonra írni, de még elmondani se könnyű. Nehéz pálya ez, időt rabló, egészséget próbáló, de szép! * (A MÁV külön világ. Leg­alább tucatnyi olyan vastag könyvet lehetne írni róla, mint Moldova György tette és egyik­be se kerülne ugyanaz. A kí­vülálló csak az elbeszélő hang­lejtéséből sejti, hogy micsoda szerencse volt, ha valaki olyan nagy vasutasok keze alatt dol­gozhatott, mint Potyondi főnök, vagy Monori és Pongrácz. Utóbbitól származik az a felejt­hetetlen mondás, hogy „A mun­kát becsülettel el kell végezni! Azon túl pedig két fületek van, ami az egyiken be, az a mási­kon ki! Szívre semmit ne ve­gyetek !” Mindez az utazókö­zönséggel bánás metodikáját kívánta jelenteni és noha alig­ha tegeződő formában hang­zott el, így rögződött az emlé­kezetbe. Beszélgetés közben ar­ról szerzek tudomást, hogy a dombóvári állomás Bakatyó nevű része felé menet a 25-ös váltó kitérőben áll; egy állo­máskezelőnek a forgalomtól, a kereskedelmen át a rakodásig szó szerint „mindent kell tud­nia”; továbbá azt, hogy bár itt az őrházban igazán nincs ba­ja a szomszédokkal az ember­nek, mégsem remetékre emlé­keztető ez az élet.)- Az a régiféle őrház, ami­re gondol, manapság már rit­ka. Kézi állítású sorompóval, a töltés oldalában a teheneinek füvet kaszálgató vasutassal. „Bakterral”, régen így mond­ták... Én csak lakom ebben a tán 80 éves, de láthatja, hogy bár kissé vizes, mégis ió ház­ban. Kerékpárral járok be doU gozni. Kaszálni ugyan lenne módom, de minek, hiszen a sok vegyszerezés miatt a fű, meg a széna nem jó a jószág­nak. Igen, van állatom elég. Tíz anyanyúl, két koca, barom­fi. A kerítésjavítással egy ide­je már adósom a vasút, itt van hát biztonsági zárnak ez a két nagy hamis kutya. Hízó most annyi van, hogy sok is! Tizen­nyolc! Lehet mivel tölteni az időt, ami a 12 + 24-es mun­karendben marad... Ez a bor saját termés, ötven szögöl szőlőm van. Ott hat családdal méhészkedek. Nem eladásra, csak mert szeretem a mézet. * (Az őrház kicsi. Ferenc Jóska korában ha számoltak is nagy családokkal, sok helyet igazán nem adtak nekik. A konyhá­ban gáztűzhely, a tán 12 négy­zetméteres „nagy" szobában szép, modern bútor és műem­léki becsű, mennyezetről alá­csüngő petróleumlámpa. Most szerelik át villanyra. A belső­ben családi képek és itt is, ott is könyvek, meg egy hordoz­ható televízió. Odakinn nyári­konyha, kút és ólak. Együtte­sen a -hely- és területkihaszná­lás csodája. Két gyerekkel minden lehetett itt az élet, csak könnyű nem. A két felnőtt mos­tanában van úgy, hogy csak este találkozik.) — Holnap reggel a felesé­gem negyed 5-kor kel, őt busz viszi Bonyhádra, a cipőgyárba. Én fél 6 után ellátom a jószá­got, megborotválkozom, bicik­lire ülök. 18 órakor jövök ha­za. Odabenn ebédelek az ál­lomáson, az ebédet Bátaszék- ről (!) pont 11.58-kor hozza meg a személy. Többnyire még meleg és jó, csak 7 forint 50- et kell fizetni érte. A felesé­gem fél háromra megjön, ilyen­kor takarít, főz estére, akkor beszélgetünk egymással. Sza­badság? A gyerekeket látogat­juk. Tavaly kaptam ingyenes üdülőjegyet, de nem tudtam felhasználni, mert a lányomék- náí építkeztünk. Társaság? Jók a kollégák, olykor hangulatos brigádebédeket rendezünk. Száz métere lakik a legköze­lebbi szomszédasszony, az né­ha betéved ide... Szóval, jól megvagyunk! A faluban mond­ják is, hogy milyen ember va­gyok, mert nem járok kocsmá­ba. Ez itt szokatlan, de én utálom a cigarettafüstöt. Amúgy ismer mindenki, a gyerekek kö­szönnek és elmesélik, hogy há­nyast kaptak az iskolában.,. * (A vasutas pedig azt meséli el, hogy. . . Dombóváron, az ál­lomáson milyen nehéz volt 3 évig az irányító toronyban egye­dül ... 54-ben csikorgó hideg­ben, amikor „a 23-as váltónál tolatott a tartalék”, egy 6 gye­rekes" döbröközi pályamunkást összeaprítbtt a vonat.. . Más­szor meg ködben, a híres Baka_ tyóinál egymásnak ment és ki­siklott két mozdony ... Amúgy az itteni állomást nehogy lenéz­zem ám, bármilyen kicsinek tű­nik! Napi 12 személyvonat, meg 15—17 teher megy itt át. Vonat van, de a csatlakozás rossz. A vagonrakodás napi 850 tonna, de éppen mostanában szervezte meg a MÁV és a Brikéttgyár szocialista brigádjainak össze­fogása a szombati rakodást, sőt januártól a vasárnapit is!... Képzeljem, nemrég egy sörös autó nem ügyelt a sorompó elő- csengetésére és benn rekedt! A vonat elé kellett futni, hogy megállítsák. Ha nem sikerül, talán bedobja söröstől az egé­szet ide a konyhába! Meg azt a labdarúgót, a Sövényi nevűt ismerem-e? Azt gyerekkorában itt kapta el a 424-es mentőszer­kezete és vitte magával, de sze­rencséjére megmaradt! Szóval: •— veszélyes mesterség ez!) — Újra kezdeném-e, ha lehet­ne? Négy évvel nyugdíj előtt mondjam meg? Talán igen, bár nem biztos. Bár az asszony azt mondja, hogy akkor is hozzám jönne megint. De tudja ki mondta legutóbb, hogy vasutas szeretne lenni? A lányunokám! Azt feleltem neki : — miért ne? Csak sokat tanuljon, mert a va'sutasságot tanulbi kell! Ordas Iván Fotó: Ka pf inger András Napi 2—3 tucat szerelvény robog el a háznak jóformán a küszöbe előtt...

Next

/
Thumbnails
Contents