Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 302. szám. ARA: 1,80 Ft 1982. december 24., péntek Kellemes karácsonyi ünnepeket ! RBBnHHKHBBHHBi Csendes ej, 1982. FI « s békesség a Földön a jóakaratú embereknek! |:Karácsony van — csendes az éj, békés és szeretetteljes körülöttünk a világ. Szép ünnep ez: az esztendő legkedvesebb, nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek által is várt estje. Az ajándékok napja olyan világban, amely semmit nem ad ajándékba. A nyugalomé a zaklatottság közepette. És mindenekelőtt a reménységé - talán egyszer ilyen békés és szeretetteljesek lesznek a hétköznapok is, mint karácsony estéje. Amíg a gyerekek játszanak, a felnőttek emlékezhetnek. Mindenekelőtt számba vehetik; sorrendben a harmincnyolcadik olyan karácsonyt írjuk, amikor — ha nem is az egész világon, de legalább túlnyomó részén és itt Európában — béke honol. Nagy adománya ez a történelemnek, amely oly sokszor tette lehetetlenné, hogy a békesség ünnepén béke, s a családi, baráti ünnepi asztal körül ülők száma teljes legyen. De — amint csak a kisgyermekek hiszik, hogy az ajándékot valamilyen angyal, természetfeletti erő helyezte a fa alá — a békét, s fenntartását is emberi munka, törekvés teremtette meg és őrizte meg. Fenyegetett világunkban karácsony napján sem feledkezhetünk meg róla, hogy amint a fegyverek elhallgatása óta tettük és tesszük, a következő karácsonyig is mindent meg kell tennünk a Föld jóakaratú embereivel együtt a béke megőrzéséért. Olyan ez a világ, hogy nem elég a jó akarat. Több kell, egyre több kell, hogy szép karácsonyaink lehessenek. Az ünnepi asztal megejtően szép hangulatában az idősebbek régi emlékeket idézhetnek. Nehéz, szomorú karácsonyokét. Hiszen vannak még közöttünk — szerencsére nem is kevesen —, akiknek emlékezete messzire nyúlhat és nyúlik vissza. Sötét korszakokba, amelyeknek feketeségét a karácsonyfák csillagszóróinak, gyertyáinak fénye sem volt képes áttörni. Nagyapák mesélhetnek gyermekkorukról unokáiknak, azokról az évekről. Nem azért kell feleleveníteni az ötvenesztendős népnyomort, hogy akiknek ez nem jutott osztályrészül, afféle bűntudatot érezzenek, mintha kimaradtak volna valamiből, amitől az ember megedződik, s mint ilyen teljesebbé válik, hanem hogy az unokák is tudják; ha létezhetnek is egy ország, egy család, egy ember életében mélypontok, abból ki lehet és ki kell emelkedni. „Aludni ment a kenyér” - még mielőtt a korgó gyomrú gyerekek álomba szipogták volna magukat. Százezrek, milliók álma volt egyszer jóllakni. Nem a kegyes — és karácsony táján hivalkodóan jótékony - adakozók jóvoltából, hanem a saját két kezük munkájából. Fonnyadtak, reszketők már azok a kezek, melyek életerősen .tétlenségre voltak kárhoztatva. És amelyekbe puskát nyomtak azután, hogy messze hazájuktól, egy tőlük és hazájuk érdekeitől idegen háborúban, egy más országban, nem szépen csikorgó, hanem emberfeletti fagyban köszöntsön rájuk a karácsony. Olyan bajtársak körében, akik nem élték túl, nem bírták ki ezt a telet, a megpróbáltatásokat. Kínjaikat megsokszorozta, hogy aggódtak az itthoniakért. Azt az 1942-es magyar karácsonyt — pedig körös-körül minden csupa fehérben ragyogott a frissenr hullott hótól — feketévé tette a sajnos beigazolódott félelem: azok, akik csak gondolatban lehettek családjuk körében ezen az estén, többségükben soha nem térhettek vissza szeretteik körébe a maguk teljes testi-lelki valóságában. Ma már évtizedek óta csak az emlékük él. De annak élnie kell - nemcsak és nem elsősorban az elpusztultak iránti tiszteletből, hanem azért is, hogy az élők jobban megértsék, hogy és miért kell élniök. Emberül, tisztán, nem megadva magukat soha a vaksorsnak, hanem felvéve a küzdelmet az ország, a nép sorsát fenyegető minden veszedelem ellen. S hogy megértsék: mit is jelent valójában a világgal és elsősorban a bennünket körülvevő baráti népekkel békességben élnf. fi karácsony az élet ünnepe. Az élet pedig munka. A M munka volt és marad a legjobb orvosság az ország, a tæ&B társadalom minden bajára. Bármi is okozta vagy okozná azt: a történelem, a külvilág, saját időben fel nem ismert és meg nem szüntetett könnyelmű életmódunk. Egy rombadőlt, halottait sirató ország és népe támadt fel poraiból. Ma — amikor a panelházak hátrányairól vitatkozunk és a lakásépítési hitel kamatlábait számolgatjuk —, sem feledkezhetünk el róla: á romok közül megmentett téglákból kezdődött meg annak az országnak az építése, amelyet ma minden állampolgára nyugodt lelkiismerettel vállalhat hazájának. Ahhoz, hogy kitűzhessük magunk elé a célt, hogy emberül éljünk, vagyis megvalósítsuk ezen a 93 ezer négyzetkilométeren a szocializmust, először az életbenmaradottaknak életben kellett maradniok. Az első tégláknál még úgy látszott, hogy csupán egy cseppet jelentenek a romhalmazok reménytelenségének tengerében. Mégsem hunyt ki a remény, s ismét abból lett a valóság. Még akkor is, ha ismét emberpróbáló évek következtek: keserves esztendők, ami után tragédiával kellett fizetnie a nemzetnek, amiért letért a helyes útról. Ne feledjük el 1956 karácsonyát sem: azokat, akik akkor először hiányoztak közülünk, s bár azóta már látogatóban sokat voltak itt minálunk és mi is náluk, de elsősorban azokról szóljunk, akik ezen az ünnepen az eljövendő, s végre ismét dolgos hétköznapokról cseréltek véleményt. Békesség magyar földön a jóakaratú emberenek — hirdette meg akkor az újjászületett párt. A Magyar Szocialista Munkáspárt akkor sem ígért megváltást, hanem kemény és nehéz küzdelemre hívta mindazokat, akiknek drága és szent a haza ügye. Akik nemcsak kényszerűen eltűrik, hanem vállalják mindazokat a megpróbáltatásokat, amelyek azokra várnak, akik hisznek, akik életük értelmét és kiteljesedését látják a magyar nép sorsának jobbításáért folytatott közös tevékenységben. Nem köny- nyen, de eljutottunk a nemzeti egységig, s a Magyar Népköz- társaságban élők közötti közmegegyezésig. Eredményeink óriásiak. Számon tartják barátaink - akik közül annyian küldtek szívből jövő üdvözletét —, és ellenfeleink is tisztelettel beszélnek róla. Kevés ország van a világon, amelynek mezőgazdasága olyan bőséggel szolgálhatna, mint amilyen termékek mostani ünnepi asztalunkra is kerülnek. Közösen kinlódtuk ki ezt is: munkások, parasztok, értelmiségiek. Mint ahogyan közös erőfeszítéseink gyümölcse az az ipar is, amely elé nyugodt szívvel és mindenekelőtt továbbra is a bizakodás légkörében kitűzhetjük a következő célt: a legfejlettebb országok mércéjével mérje magát. Hát itt tartunk egy válságokkal és feszültségekkel terhes világban. Nem kevés, amit elértünk! Igaz, hogy most úgy tűnik: feladataink még nagyobbak. Háromszázhatvanöt nap áll előttünk a következő csendes éjig. Nem lesznek nyugodtak a nappalaink, s előfordulhat, hogy éjszaka sem hagynak pihenni gondjaink. Még sorolni is sok, annyi az előttünk álló feladat. A munkahelyünkön is, ahol tudomásul kell vennünk; több hasznot kell hoznunk az országnak és ezúttal gyakran csak később remélhetjük ezért a megfelelő ellenszolgáltatást. És bizony a családban is jobban meg kell majd néznünk, mire futja és mire nem. Munkánk, kenyerünk lesz. De hogy mekkora lesz ez a kenyér, az jobban függ a munkánk minőségétől, mint valaha. Hisszük: a magyar történelem neheze már mögöttünk van. Reméljük, örökre a múlté a háború, a vérontás. Az egykori ősi magyar átkot, a széthúzást, sokféleképpen gondolkodó, de a legalapvetőbb, a haza és népének sorsát érintő kérdésekben egyetértő emberek közös cselekvése váltotta fel. És mégis: ne- ■ héz évet, esztendőket várhatunk. Embertpróbáló időket, öntudatot, áldozatkészséget, eszünk és erőnk megfeszítését követelő időszakot. Türelmet kell tanúsítanunk, átmenetileg kevesebbel is beérnünk. És türelmetleneknek lennünk: mintáén késedelem tetézi gondjainkat és múlasztja az oly drága időt. És mégis: hisszük, most is azoknak lesz igazuk, akiket a remény nemcsak éltet, hanem cselekvésre is késztet. FL.»..™.,™,...™.-. ;|egy törpe kisebbségtől eltekintve — édesmindnyájunk- r->.-t.mak. He békességben tudunk élni egymással, akármilyen megpróbáltatások elé állíthatnak bennünket a hétköznapok. Nemcsak várjuk az idők jobbrafordulását, hanem tőlünk telhetőén meg is tesszük érte a magunkét. Az újabb szép karácsonyokért. S a mindennapokért. P. I.
