Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-14 / 293. szám

A^ÊPÜJSÂG 1982. december 14. Moziban Oroszország agóniája Az oroszországi helyzet 1916- ra katasztrofálissá vált. Hatal­masak voltak a veszteségek, az éhínség. Járványok tizedelték a lakosságot. Forrongott az egész, hatalmas birodalom. Ebben a korban játszódik Elem Klimov új filmje, az Agó­nia. A történet főszereplője a kor egyik legjellemzőbb, de má­ig is tiltokzatos, rejtélyes sze­mélyisége, Raszputyin. Legen­dák, valós és kitalált történe­tek terjengenek ma is az egy­kori lókötőről, aki a legna­gyobb magasságokba, a cári udvarba is eljutott. Szava, sőt döntő szava volt a cári biro­dalom legmagasabb köreiben. Miniszteri kinevezések, ha­talmas üzletek függtek egyetlen bólintásától. Persze, mielőtt to­vábbmennénk, megállapíthat­juk, hogy a Raszputyin körüli homályt az Agónia című film sem oszlatta. Szinte csak része­ket, életének végső, bár kétség­kívül legjelentősebb és döntő korszakát mutatta be. A cári udvarra, a korabeli orosz viszonyokra olyan nagy hatással lévő „szent ember” számára semmi sem volt szent. Gátlástalanul átgázolt embere­ken, tönkretett, szétzüllesztett családokat, pillanatnyi szeszé­lye, vagy jól felfogott érdeke szerint. Sikerét kiváló emberis­meretének köszönheti, no és an­nak, hogy a gyengekezű II. Mik­lós cár misztikumra rendkívül fogékony feleségét - aki tulaj­donképpen a hatalmas birodal­mat igazgatta — sikerült meg­hódítania. A filmben ugyan uta­lás nincs rá, de a történelem­ből tudjuk, hogy ebben segít­ségére volt a trónörökös súlyos betegsége, a vérzékenvség, amit - állítólag - csak Raszputyin tudott gyógyítani. A történetre egyébként kár több szót vesztegetni, hisz akit érdekel a Raszputyin-rejtély, az Harmat Endre néhány éve meg­jelent könyvéből sokkal hitele­sebben és többet megtudhat erről a kérdésről, mint a film­ből, de azt hiszem, Elem Kli- movnak sem a Raszputyin kö­rötti homály eloszlatása volt a célja, hanem alakját felhasz­nálva sokkal egyetemlegesebb igazságok kimondása. Mert ugyan a forradalomba rohanó ország urai a dumában dörge­delmes beszédekben ítélik el a „szent ember” gazemberségeit, de a lényeget nem látják, amit a rendező a történelem távla­tából most már könnyen sugall a nézőnek, azt, amit akkor még csak kevesen ismertek fel, hogy Raszputyin a korabeli orosz uralkodó osztályt testesíti meg, az ő vétkeinek hű tükre, szüle­ménye, és bukása magával hoz­za a velejéig romlott társadalom bukását is. így válik egyetemle­gessé Elem Klimov filmjében Raszputyin. A szent ember és a Romanovok kapcsolata előre­vetíti az elkerülhetetlent, azt, ami halála után néhány hó­nappal be is következett, a for­radalom eljövetelét. Elem Klimov, aki napjaink szovjet filmművészetének egyik legeredetibb egyénisége, ebben a kosztümös filmjében nagyon sok eredeti dokumentumfelvételt is felhasznált a korabeli orosz életről, eseményekről, így térít­ve vissza a nézőt a meséből az egykori véres valóságba. És a film végére már oda is elju­tunk, hogy a mese egyes részei is összefonódva a dokumentum­filmek fekete-fehér drámaiságá- val, valóságként jelentkeznek, mint ahogy valóságosak is vol­tak az orosz hétköznapokban. Nagyszerű színészeket gyűjtött maga köré a rendező, akik kö­zül kiemelkedett a Raszputyint megjelenítő Alekszej Petrenko játéka. Az operatőr, Leonyid Ka- lasnyikov képalkotó' munkájá­nak költői szépsége, néhol már- már drasztikus drámaiságának elismerése mellett azért arról is szólhatunk, hogy a filmben vol­tak elnyújtott, szinte már unal­mas, öncélú képsorok, részle­tek. Ezek kihagyásával, per­gőbb, drámaibb lett volna a film és nem is kellett volna két­részesként vetíteni, mert amit elmondott, amit nyújtott, az be­fért volna egy kétórás film ke­retei közé. TAMÁSI JÁNOS Kossuth könyvek Havasi Ferenc: Új fejlődési pályán Havasi Ferencnek 1977 és 1982 között megjelent cikkeiből és beszédeiből ad válogatást az Új fejlődési pályán című kö­tet Ebben az időszakban vált a társadalmi, politikai élet ki­emelt jelentőségű kérdésévé a gazdasági építőmunka. Mindig is fontos volt ez a terület, de a belső fejlődés ekkor követelte meg az áttérést az intenzív sza­kaszra, aminek következtében új feladatok jelentkeztek, a ré­gieket pedig új módszerekkel kellett megáldani, arról nem is beszélve, hogy ez nemcsak a gazdasági élet vezetőitől, ha­nem minden dolgozótól másfaj­ta szemléletet követel meg. A tőkés országok gazdasági válsága és diszkriminációs in­tézkedései nem könnyítették meg helyzetünket. A nagyobb követelményekkel a kedvezőtle­nebb feltételek között kidolgo­zott gazdaságpolitika kérdései alkotják a cikkek, beszédek fő vonalát. Az írások segítenek ab. bon, hogy jobban megértsük népgazdaságunk helyzetét, és magát a gazdaságpolitikát. Se­gít a kötet eligazodni a bonyo­lult összefüggések között, ami hozzájárulhat eredményeink re­ális értékeléséhez, valamint a további feladatok következete­sebb megoldásához. Szó van a kötetben — többek között — a szocialista integrációról, a po­litika és tudomány kapcsolatáról hazánkban, a lakásépítés, la­kásgazdálkodás kérdéseiről, a bányászatról és az árrendszer fejlesztésének szükségességéről. Átfogó elemzést ad a kötet az V. ötéves terv végrehajtásáról' és a VI. főbb feladatairól ugyan­így elemzi a szerző külgazda­sági kapcsolatainkat. A lényeg két mondattal is összefoglalha­tó, mind a kettő cím, illetve köz­cím a kötetben: „Gsak világos szocialista célokért lehet harcba vinni a tettre kész milliókat", „Eredményeink fontos forrása az emberek alkotókedve”. TV-NAPLÓ A Sinkovits-vita Nem kívánunk bekapcsolódni a Sinkovits-vitába, egyébként is Érdi Sándor, a Stúdió '82 főszerkesztője elmondta a zárszót. Azt sem firtatjuk, mi történt azon a botrányos Bánk bán­előadáson, lehet, hogy az ifjúsági bérlet tulajdonosai egy­szerűen illetlenül zajongtak, netán rádiójukat nyektették, vagy éppen U-szögeket csúzliztak a színpadra, mert ilyenről is hallottunk. Sajnos a Stúdió '82 főszerkesztője megkerülte a kérdést, sa­ját sérelmeiket - ha vannak ilyenek - emlegette csupán, pedig a lényeget egészen másutt kellett volna és kellene keresni. Tudjuk, esetenként itt is tapasztaljuk, hogy az ifjúsági elő­adás nézői fölkészületlenül ülnek be a nézőtérre, ami önma­gában is nagy hiba, s ideje lenne végre változtatni rajta. Ez az iskolának éppúgy feladata, mint a szülőnek, de magának a diáknak is. Ha azonban tanár és diák nem érzi át annak jelentőségét, kivételes ünneoi voltát, hogy Bánkot láthatja Sinkovits Imrével, akkor fölösleges minden magyarázat, üres minden okoskodás. Sűrűn tapasztaljuk az értékek semmibevevését, s vannak olyanok is, akik látszaterénynek tüntetik fel tudatlanságukat, ezen most nem tisztem keseregni. De milyen felnőttek lesznek azokból a fiatalokból, akik nem ismerik a Bánk bánt, s ho­gyan gondolnak majd vissza ifjúságukra, ha eszükbe jut - mert egyszer maid eszükbe fog jutni -, hogy kiröhögték Sin­kovits Imrét Katona József drámájában? Orbán Dezső és barátai Rövidesen kiállítás nyílik a Műcsarnokban, melyen olyan művészek mutatják be alkotásaikat, akik a hazától réqen el­szakadtak, de ma is magyarnak vallják magukat. Miként a nagyon jelentős Orbán Dezső, aki 1939 óta Ausztráliában él, s jelenleg 98 éves. Kivételesen hosszú életút és ennek megfelelően gazdag pú­ivá, mert Orbán Dezső a századforduló körüli években indult, itthon tagia volt a „Nyolcak" csoportjának, Czóbel. Tihanyi, Bérén y Róbert volt egyebek mellett társa és barátja. Soha nem szakadt el a magyar művészettől, közgyűjteményeinkben több alkotása található, s minden művészettörténet, mint magyar művészt tartja számon ma is. Nem is akart elszakadni a hazától. Mint ez a szép film is bizonyította, negyven év múltán is tisztán, szabatosan beszéli anyanyelvét. A háborús fenyegetések elől menekülő Orbán Dezső a tá­voli Ausztráliában második otthont talált, s művésziskolájában azóta nemzedékek indultak el pályájukon. Amit magukkal visz­nek, abban ott van a magyar művészettörténet egy fontos és hosszú szakasza is, ami valahol Rippl-Rónaival kezdődik, s ve­le együtt az akkor felfedezett nagy franciákkal, mint Cézanne, Van Gogh, Matisse, majd Picasso. A vele készített interjú majd egy évszázadot ölel át, azt a töretlen hűséget is idézve, ahogy Orbán Dezső késő öregségében is őrzi pályakezdői éveinek nagy barátait, s a művészetében mindvégig jelenlévő hazát. CSÁNYI LÁSZLÓ Könyv Bakó Zsuzsanna: A 19. század magyar mes­tereit bemutató sorozat új kö­tetét a téli könyvvásár csúcsára időzítve jelentette meg a Kép­zőművészeti Kiadó. A tudományos alapossággal készült könyvben a szerző úgy mutatja be Székely Bertalant, hogy a mester saját írásai atláp- ján ismerteti o filozófiáját. Hosszú évek óta ez az első mű, amely a múlt század egyik leg­nagyobb — egyesek szerint a Színházi esték Mirandolina Goldoni ismét divatba jött, nincs évad, hogy valamelyik darabját ne újítanák fel a nagy velencei komédiásnak. A szegedi színház most a Mirandolinát mutatta be, amit az irodalomtörténetek Goldoni legjobb, vagy egyik legjobb darab­jának tartanak. Ő maga előszavában ezt a vígjátékot nevezi leginkább nevelő hatásúnak, s jó oka is lehetett erre, hisz a korabeli besúgók jelentéseiben, amelyek a velenceiek életé­nek minden mozzanatáról beszámoltak az inkvizitoroknak, sű­rűn szerepel Goldoni neve is. A Mirandolina tulajdonképpen életkép, s Goldoni, hogy min­den gyanút eloszlasson — ma már nem értjük miért volt erre szüksége - Firenzébe helyezi a cselekményt, ott van a szép­séges Mirandolina egyszerű fogadója, s ott epekednek érte különböző rangú urasáqok, mint Forlipopoli kölcsönökből ten­gődő őrgrófja, a tehetős Albafiorita gróf és a gőgös Ripalratta lovag, aki szemünk előtt változik át megátalkodott nőgyűlölőből dühöngő szerelmessé. S hogy teljes legyen a komédia, két éhenkórász színésznő is ott van ebben a mulatságos kavar­gásban, melyben a végén minden jóra fordul, s a „nevelő hatás" sem marad el, ha már Goldoni annyira ragaszkodik hozzá: Mirandolina végül Fabriziónak, a pincérnek nyújtja ke­zét, mert miután mindenkinek megadta a magáét, nyugodt, kiegyensúlyozott életre vágyik, erre pedig a szorgalmas Fab­rizio a legalkalmasabb társ. A Szegedi Nemzeti Színház előadása nagyon jó. Sándor Já­nos mindvégig megmarad Goldoni szándéka mellett, s arra van csak gondja, hogy felvonásról felvonásra fokozza a játék ütemét. Kitűnő színészek segítik, mint a vendég Juhász Jácint, s a címszerepben az ugyancsak vendég Andai Györgyi. A ven­dégek sora ezzel nem zárul le, a szabadkai színháztól ketten is segítik az előadás sikerét, Árok Ferenc és Albert János: igazi nyereségei az előadásnak. A többiek is, Bor Adrienne, Goda Márta, Szirmai Péter és kis szerepében Ragó Iván egyaránt szolgálják Goldonit és a sikert. Cs. L. Székely Bertalan legnagyobb — magyar meste­réről szói. Pedig Székely Berta­lan jelenléte a művészeti köz­tudatban igen fontos lenne, hisz az ő oályája vezet át a 19. századból a 20. század mo­dern törekvései félé. A kötet képanyaga kiemelke­dően szép. Az összesen 32 szí­nes oldal és 52 kisméretű kép és grafika révén a leqramgosabb kiállítású képzőművészeti köny­vek rangján említhető. Hangverseny krónika Szenthelyi Miklós hegedűestje E sorok írója soha még, az elmúlt közelebbi-távolabbi időben, nem volt olyan könnyű helyzetben, mint most. A de­cember 6-i koncert óta eltellett néhány nap, ilyenkor pedig, akár akarja az ember, akár nem, bele-belebotlik az ilyen­amolyan véleményekbe. Szenthelyiék koncertjének leg­főbb utózöngéje, hogy ezek a megnyilatkozások most csupán „ilyenek", azaz egyfélék; a leg­pontosabban úgy fejezhetnénk ki: elragadtatottak. Mi indokol­ja a lelkesültséget, hisz Szent­helyi már jó ideje (mondjuk, az 1974-es rádióverseny-győzelme óta) „porondon" van? . .. Egyfé­le bizalmatlanság feltétlenül idesorolandó, amely a verse­nyek kreálta-felfedezte „ügyele­tes zseniket” környékezi; Szent­helyi, vélhető, talán tipikusan ebbe a várakoztató - ejtőgödör­be került... Talán még köze­lebb férkőzünk a valósághoz, ha azt mondjuk, hogy miként a beethoveni és mozarti alkotótí­pus kettősségét szokás emleget­ni, ennek közeli analógiájára vannak hevesen, robbanéko- nyagban érő művészek, s van­nak, akik kevésbé látványosan, de nem kevésbé egyenletesen, szívósan bontakoznak. Szenthe­lyit az utóbbiak közé gondol­juk. Elmondhatjuk róla mindezt, akkor is, ha a fiatal művész be­járta már Európát, megfordult a Távol-Keleten, és hangverse­nyezett Kubában, valamint az Amerikai Egyesült Államokban is. Jelenlegi műsorával London­ba készül. A márványtermi hangverseny Schubert-darabbal indult, címe Bevezetés és variációk egy té­mára. („Elszáradt virágok...") Leginkább fuvolán halljuk: nem eldönthető, melyik hangszeren szebb. Szenthelyi Bach BWV. 1005- ös C-dúr szólószonátájával „rob­bantott”, ha tetszik, alapozott. E darab hatalmas, második té­telével — amely végül is rend­kívül próbára tévő; hosszra is, „kilóra" is nagy és nehéz fúga­tétel —, valósággal a székekhez szögezte hallgatóságát. Ezután már viszonylag könnyű dolga volt az atmoszférateremtéssel : Bartók I. rapszódiája, Kodály lélekmeleg Adigio-ja, majd utá­nuk a Szigeti-átirat Kodály: In­termezzo ...sa befejező Bar­tók: Román népi táncok, ferge­teges sikert hozott a fiatal mű­vésznek és testvér kamarapart­nerének, Szenthelyi Juditnak. Amit a Bach-mű kapcsán emlegettünk, elmondhatjuk ma­gáról az egész műsorról: nehéz, próbára tévő, jelentős állóké­pességet követelő. Szenthelyiék nemcsak ezeket a buktatókat vették könnyedén, de még arra is volt energiájuk, hogy szinte percekkel a nagykoncert előtt, csak úgy ingujjasan, farmernad- rágosan Jeunesses-hangversenyt rögtönözzenek a zeneiskolá­ban .... Nem kötelezhették vol­na őket rá, de a gyerekek ilye­tén való tisztelete ismert, nagy művészek példáját idézi. Nem tudjuk előre, hogy Szenthelyi Miklós neve helyet foglal-e majd a Hubay — Zathu- reczky — Szigeti... sorban, de művészetének ígérete, már a jelenben is felelősségteljes és súlyos. Pódiumon a „B” Section és a szekszárdi „Modern Jazz Quartett’ A cím második fele nem el­írás, illetve, ha a szándékolt hu­mor általi ferdítés is, a dolog véresen komoly. „Nagy változásoknak nézünk elébe", volt az első gondola­tunk, amikor a koncert meghí­vóját kézbe vettük, hisz Hulin István nevét látni a doyen szek­szárdi trió zongoraszerep-leosz- tásában, közvetlenül, rátekintés nélkül is egyet jelentett Kele­men Endre vibrafonjátékával. Ezt a felállást pedig 1. mind ő, mind a helybéli közönség már csaknem türemletlenül várta (ehhez Hulinnak kellett érkez­nie), 2. az a dolog, véljük, min­denesetre köztudott, hogy John Lewis, Milt Jackson, Percy Heath és Connie Key, vagyis a Modern Jazz Quartett azonos hangsze­res összetételű zenéje szelle­mének tiszteletéről - ha tetszik, bizonyos transzpozíciójáról — van szó ... S még valamit: a Modern Jazz Quartett immáron klasszicitást képvisel, ennyiben tehát a Kelemen—Hulin—Lőrinczy —Radnai felállás egyféle iskolá­nak a követését is argumentál­ja. Korszakos és szimpatikus is­koláét. Azt őszintén sajnáljuk, hogy az együttesek nem abban a sor­rendben követték egymást, mint ahogy a program sejtette: mind­kettőjüknek hasznára vált vol­na. Ha a „B" Section játszik az első műsorfélben, számszerűen nagyobb együttes lévén, felte­hetőleg - csupán sportszerű­ségből is — visszafog valamit hangerejéből. Hulint (jóllehet az utolsó harmadban érte el igazi formáját — időnként csak „láttuk" zongorázni, márpedig tonnaelegysúly és élményinten- zitós — mennyiség és minőség- sohasem összetévesztendő fo­galmak. Itt most igazán helyén­való a mondás: a kevesebb - a background dinamikájára gondolunk főként - néha több... , Említsük meg név szerint Bé­res János igen rokonszenves, fe­szes, csöppet sem tolakodó, ám mégis gondolatgazdag basszu­sozását, tetszett Környei Miklós — gitár — és Szilv Lajos — trom­bita - játéka; Nagy Dénes a zenekar második gitárosaként szerepelt. Tán nem érdektelen a címek felidézése: G. Blues, Softly in the morning, Leaward winds, Four, Doxy, Miles ahead, Desafinado, The funky fox, Annspring; ráadásként pedig a Tear it down. Ami a quartett jelenlegi fel­állását illeti, a várakozás csöp­pet sem ok nélküli; legfeljebb azt nem értjük, hogy a szek­szárdi — jazz-re egyébként meg­lehetősen jól hangolt — közön­ség ezúttal miért nem töltötte meg zsúfolásig a színháztermet? (Igaz, egyetlen plakát sem ár­válkodott az utcán ...) „Mennyei tökéletességet" most senki sem várhatott, hisz - a genius loci-tól, a hely szel­lemétől inspirálva használjuk ezt a hasonlatot —, „erjedésben" lévő dologtól oktalanság óza­matokat, „palackbukét” vár­ni... Am az alapanyag máris ígéretek hordozója, s ezt észre nem venni — lehetetlenség. Hulin persze egészen más a zongoránál, mint alkalmasint Kelemen. Nyilván tudják ezt ők is. Nem értékítéletről van szó, hanem egyszerűen a „más-ság- ról”, amely rosszabb szemléleti körökben a megosztottságra - megosztandóságra —, szembeál­lításra — ellenkezésre — inge­relne; ám mi most a különbö­zőségek egymást stimuláló „fel­dobására" gondolunk. Hulin bársonyosabb,, lágyabb, mind­amellett kellően tüzes és tömör művészi világa, így hallottuk, harmonikusan illeszkedik Kele­men szikárabb, intellektuáli- sabb, s ha lehet, még energiku- sabb világához. Ezt azonban a vibrafon oldja lélekmeleggé, s így aztán tökéletes a kaval- kád...; a mi szerepünk pedig a drukkoló várakozóké. Hogy van mit, mutatja: a Spot field, Hulló falevelek, My funny Valentine ése Blue Moon sorát záró Alisca c. szám; Ke­lemen-szerzemény, monacói ver­senyre indul. Az együttes is ké­szül - némi redukálással, il­letve kiegészítéssel - mértékadó hazai fesztiválokra, rádiófelvé­telre. Radnait, Lőrinczyt a szürke eminenciások többszörösen be­csületes sorában említjük. Nél­külük a quartett egyetlen tagja sem nyújthatta volna azt, ami­nek örvendő tanúi voltunk. DOBAI TAMÁS A film főszereplője: A. Petrenko

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents