Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
1982. november 6. NÉPÚJSÁG 11 Utak, keresztutak 8. Kockák, gömbök, hengerek, kúpok Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig Rétfalvi Sándor és R. Fürtös Ilona kiállítása Szekszárdon A hangulat, mozgás, kivonulás - vagyis rövid összefoglalóink fejezeteinek címei nem egy-egy művészeti vállalkozás tartalmát, komolyságát vagy hóbortját, hanem a körülöttük tévő emberi, anyagi, társa dalimi, természeti valóság felfedezésének állomásait jelzik. A felfedezések sokszor párhuzamosan történtek, csak a kifejezési eszközök voltak mások. Picasso például csaknem minden jelentős művészeti megnyilatkozás tevékeny részét vállalta, anélkül, hogy meghasonlott Volna önmagával, hogy megtagadta .volna magát, s hogy bárkinek másolója, követője lett volna. így a mozgást, a kivonulást, az Emberért vívott harcot sem sajátíthatta ki egyetlen művészeti megnyilatkozás sem. A múlt alkalommal említett „mozgás” például egyik alapeleme a kubizmusnak is, de nem alapvetően jellemzője. A kubizmus: az alapformák 'művészete. Azo'ké az alapformáké, melyekben az anyag világa, az emberi test éppen úgy mint a növény vagy ásvány megjelenik, s a láttató, vagy ma gyakran használt idegen szóval: a vizuális művészetek számára kifejezővé válhat. Ilyen alapformák a sík mellett a gömb, a kúp és a henger, a kocka, a hasáb. 1907-ben váltak ismertté Cézanne levelei, s ezekben többször visszatérően így fogalmaz: ,,A természetben minden a gömb, a kúp és a henger szerint alakul. Meg kell tanulni ezekkel az egyszerű alakzatokkal festeni, akkor az ember mindent meg tud csinálni, amit csak akar". Cézanne festészetében már a XIX. század végén is érvényesíti szemléletét. A kubizmus elődeit nem kell messze keresnünk. Ott van a gyermek kockajátékában, kis olasz vagy spanyol falvak agyagból vert, kőből rakott doboz alakú házacskáiban. A gyerek kockajátékánál egyszerűbb eszközökkel nem lehet felépíteni tornyokat, várakat, felhőkarcolókat, hidakat, melyek ugyan nem állnak egyébből, mint kockákból, téglalapokból, hasábokból, hengerekből, kúpokból és félgömbökből, de megállnak -sa gyermeki képzelet bonyolult és csodálatos tulajdonságokkal népesíti be. A gyermek is elfelejti kockáit, a népek is kinőnek házaikból. Azt a művészeti irányt, amelyik vissza akart térni ehhez a gyermeki» egyszerűséghez, amelyik el akarta hagyni a külsőségek cicamáit, amelyik a szerves és szervetlen világ alapformáira épített: kubizmusnak nevezzük. Latinul a cubus kodkát jelent. Amikor Georges Braque, századunk nagy francia festője 1907 tavaszán meglátta Picasso festményét, az Avignoni kisasszonyokat, felkiáltott: „így festeni ugyanaz, mintha valaki Kmetty János: Önarckép (Krétarajz, 1912) petróleumot inna, hogy tüzet okádjon". Nem könnyű megfejteni a hasonlatot, annyi azonban bizonyos, hogy még azon a télen ő is hasonlóképpen kezdett festeni, s mindkettőjüket a kubizmus atyjának tekintjük. A petróleumból lett tűznél,- nyilván Braque is erre gondolt: egyszerű eszközzel, csodálatosat teremteni. A kubizmus korunk egyik jelentős művészi vívmánya volt. Ha pedig egyetlen műhöz fűzzük egy stíluskorszak kezdetét, akkor valóban az AvignOni kisasszonyok ÓH az elején (1907), jóllehet Picassónak ezt a festményét is tizenhét vázlat, s számtalan részletrajz előzte meg. A kubizmus sem máról holnapra született. Ha egyetlen névhez kötjük a művészetek fordulóját - jólle- het szerves fejlődés eredménye volt -, Cézanne neve lehet az. 1859-ben rendezkedik be abban a műteremben, a francia- országi Aix falucska közelében, ahol a fentebb említett elmélet első képi megfogalmazásai születnek. Az európai gondolkodás történetében, a XIX. század végén az elemzés korszaka következik. A történettudományok az analízis, az elemzés segítségével a társadalmi összefüggésék, egyén és közösség, társadalmi rétegek és osztályok egymáshoz való viszonyának lényegét kutatják. A lélektan a lélekelemzés segítségével a jellem, az egyéniség, ka rakte r megnyi látlkozá sa i nak gyökerét keresi. Az einsteini relativitáselméletet előkészítő analitikus geometria és kémiai analízisek kora ez, szinte kísértetiesen párhuzamban a polgári társadalom elemeire, egyénekre való felbomlásával. Amíg a művészetét és tudományát tekintve az európai XIX. század második fele nagy általánosságban az analízisé, társadalmát tekintve: az egyénekre bomlott individualizmusé. Ezt a folyamatot mondjuk atomizálódásnak. Ha a látás művészeteire tekintünk, a kubizmus volt az a stílusirány, mely először próbálta szétfeszíteni az individualizmus béklyóit és a közös vonásokat, a közös építőelemeket kereste. Rendet, rendszert keresett, de nem magában a társadalomban, hanem elfordulva attól, a művészetben. Ez a szándéka végül is a közösséget szolgálta. Nem véletlenül s érdekes módon a kubizmusnak volt egy elemző (analitikus) és egy ösz- szegző (szintetikus) korszaka, így is jelezve a múlt és jövő határait. A nyórspolgárt bosszantó művészet lenne csupán a kubizmus? - kérdezhetnénk. Nem, a nyárspolgár nem bosszankodik, legfeljebb fölényesen elutasít minden kezdeményezést, mely zavarja beidegzett szemléletét, s fenyegeti háborítatlan létezését. A kubizmus maga is gúnynév. úgy tartják, 1909-ben használta először egy értetlen műépítész. De már a kritikus Louis Vauxelles, kinek neve gyakran előfordul a művészetek történetében is, „kubusok'’-ról beszél az első Braque-kiállítás alkalmával, a GM Bias című lapban, 1908. november 14-én. Az is lehet, hogy a festő és szobrász Matisse-tól származik a fogalom, mikor egy Braque-képről azt mondta, hogy „avec des petits cubes”, azaz: ezekkel a kis kockákkal. Annyi bizonyos, hogy az a mozgalom, melynek első közös vállalkozására 1911-ben került sor a híres párizsi Salon des Indépendants kiállításán, a felfedezés és megbotránkozta- tás szándéka nélkül indult, vagy legalábbis nem volt benne több feltűnést keltő szándék, mint ami a pionírok vállalkozásával együtt jár: „Amikor mi a kubiz- must felfedeztük - írta Picasso —, egyáltalán nem volt szándékunkban, hogy felfedezzük a ku- bizmust. Csak ki akartuk fejezni, ami bennünk volt”. Braque vallomása is hasonló: „Számomra a kúbizmus, azaz sokkal inkább az én kubizmusom egy kifejezésforma, melyet magamnak és a magam használatára teremtettem, és amelynek mindenekelőtt való értelme, hogy festészetemet adottságaimmal helyes összhangba hozta." Az analízis, elemzés a múlt századi adósság törlesztése, soron lévő feladat a szintézis volt. Igen, de éppen a felbontással, az analízissel ébredt rá a festészet, hogy annak a képnek, amit így nyert, kevés köze van az ábrázolt valósághoz, ennek a képnek már önálló léte van, saját törvényei. Braque ezt így fogalmazta meg: „A cél nem az, hogy anekdotikus tényt másoljunk, hanem, hogy egy festői valóságot adjunk". Ezzel a kubizmus lényegére is rátapintott. A kubista nem ábrázol, mint minden addigi művész, hanem elvei szerint a tapasztalható világgal egyenértékű alkotásokat teremt. Tegyük hozzá: szándéka szerint, hiszen minden létező kép egy-egy új tagja, részese a valóságnak, függetlenül attól, hogy ábrázol-e valamit vagy sem. Ugyancsak Braque mondta: „Nem akarjuk még egyszer megcsinálni, amit a természet már tökéletesen megcsinált". Picasso így fogalmazza meg: „Észrevettem, hogy a festészetnek önértéke van, a dolgok ábrázolásától függetlenül”. A kubizmus összegező korszakának ez a sorsdöntő felfedezése: a kép ábrázolástól függetlenült értéke. KOCZOGH ÁKOS (Következik: A felépítés, a szerkesztés művészete) Műfajában különböző művészeti ágak együttes atmoszférájába érkezik a tárlatfátogató a kiállítóterembe lépve. Az alapanyagában, kifejezési lehetőségeiben egymástól távol eső textil- és plasztikai alkotásokat mégis valami dinamikus hatás, feszültség, belső tartalom, művészi magatartás fonja össze. A művészházaspár kiállításán a súlyosabb anyag megmunkálása, a férfias munka plasztikai gondolatok megfogalmazásában, bronzba öntve jelenik meg. A textilképek forma, és színvilága ideális művészi munkamegosztással kapcsolódik a szobrok világához. A szövött anyag melegével, színhatásával szinte az élet két ellentétes, de el nem szakítható oldalát látnánk művészi megjelenítésben. Egyfelől a kézzelfogható drámai valóság, az anyag közvetlen realitása a szobrokban, másfelől a líraibb, helyenként vidámabb népi ihletésű textilképek hatásával válik a közös kiállítás tartalmában is egésszé. Rétfalvi Sándor művészetére nagy hatással van a természeti környezet, a táj élménye. A sokat utazó, változatos, s mégis bensőséges dunántúli környezetben élő művész szándéka több, mint a táj szobrászi lehetőségekkel való megjelenítése. A természeti környezet minden művészeti korban tisztelettel és csőd áltattál töltötte el a művészeket. Műveikben a természet hol az emberi alak környezete, hol pedig önállóan megörökített látvány. Gyakran jelenik meg a természet, mint élelmet, életet adó, önmagát megújítani képes valóság. A tájábrázolásnak bővebb tartalmi oldatai is lehetnek a művész szándékától függően, bizonyság erre Egry József vagy Csontváry művészete. Rétfalvi a szobrászat markáns eszközeivel tömöríti a lényeges és általa számunkra is fontos jelenségeket. A szobrásznak hosszú utat kell megtennie a mű létrehozásáig. Gondoljunk Marino Madni vagy Moore művészi pályájára, még egyikőjük az etruszk művészetből merít, másfelől a mexikói kultikus szobrok termékenyítő hatása alakítja az életművet. A művész érzékenyen reagál napjainkban is a természet jelenségeire, melyek sajnos köznapi gondjainkban könnyen válhatnak egyenlővé a terméshozamátlaggal, vagy az autóutak minőségével. A természet formaalakulatai, a lágyan hullámzó dombvidék plasztikus jelensége hogyne inspirálná azt a művészt, aki figyeli és átéli a természet rezdüléseit, a föld elementáris erejét. Mindez Rétfalvi alkotó szándékát is áthatja, újabb művek létrehozására készteti. A dunántúli táj természeti szépsége, növényzete szinte a női test érzéki szépségével jelenik meg plasztikáiban. Az élettelenből kisarjadó élő összetartozása, elszakíthatatlan egysége, a föld belső erejének, feszültségének kitűrődései a domborzatban, a természeti jelenségben rejlő szobrászi megfogalmazás mintegy antropomorf szándékkal munkál Rétfalvi szobraiban. Egyes műveiben szigorú, tömbszerű geometriai alakzatból tör elő a növényi forma, mintha a sziklarepedésekbe is életet eresztő gyökérzet szívós élni akarását jelképezné. Nevezhetnénk műveit tájszobroknak, ám a festészettől átvett fogalom nem illene műveire teljesen, hiszen a természeti formák, jelenségek átfogalmazásával idolszerűvé válnak szobrai. Az úgynevezett vidéki életforma a művészre többféle feladatot ró. Rétfalvi Sándor vállalva, hogy nem lehet a művészi közélet centrumának mindennapi részese, munkája mellett részt vállalt a kulturális, művészeti közügyekben. Jelentős része volt az azóta nemzetközivé vált siklósi szobrász- szimpozion megalapításában és irányításában. Megbízásai, köztéri munkái mellett a képzőművész szövetség területi szervezetének titkári tisztségét töltötte be. Művészi, közéleti munkásságát Munkácsy-díjjal méltatták. A művészi munkával járó gondok, örömök elsősorban a családban kölcsönösek, hiszen R. Fürtös Ilona textiltervező művész munkái bizonyítják: minden művészeti ágban azi alkotó folyamat tartalmaz azonos elemeket is. Az eredmény a sikeres munka öröme — Gyökerek melynek részese a befogadó közönség — újabb müveket segít létre., Fürtös Ilona textiltervező művészetében a kísérletező kedv a régi nagy hagyományok tiszteletével fonódik össze. Hiszen az elődök jelentős eredményeinek ismerete, mint amilyen a bayeux-i kárpit, tették őt a legújabb kompozíciós vívmányok részesévé és művelőjévé. Terveit saját kezűleg szövi, aprólékos, gondos munkával válogatva 'mérlegeli a színek harmóniáját. A magyar népművészet termékenyítő erejének hatására a művész egyéni mesélő kedvvé!, dinamikus kompozíciókban dolgozza fel tájélményeit. Művészetének nagy állomása az egyik legnagyobb emberi-családi esemény, a gyermekek születése. Az anyaság nagyszerű élményét a textilművészet legkorszerűbb anyagkezelési módjával dolgozza föl. Hasonló módszerrel él Bartók emlékére készített, már-már térbe fogalmazott textilképén is. A Világ forgatagára, a titkok birodalmára rácsodálkozó kisgyermek világa meseszerű komponálással szövődik keze nyomán textilképpé a Kis herceg című művén. A családi elfoglaltság és a pedagógiai munka mellett a művészi tevékenység különösen nagy feladat. Fürtös Ilona művészi munkásságát a napi gondok mellett mégis olyan színvonalra fejlesztette, hogy azt Munkácsy-díjjal ismerték el. A művész hétköznapjai mégsem a sikeres munka derűs és felemelő érzésének folyamában telnek. A mű létrehozásához töprengés és küzdelem árán juthat közelebb, Goethe örökérvényű sorai szerint, „hogy a végső szóra rátaláljak, és ha lehetséges, ki is mondjam azt”. A végső szó a mű. A létrehozás és a kimondás lehetségességét mérlegelni a Mecsek oldalában a lakhatóvá varázsolt présházban éppoly felelősségteljes dolog, mint a világ bármely más részén. A művész házaspár felelősségvállalása a kézműves küldetése is egyben. Példát és utat kell mutatniuk az igazi érték és a talmi dolgok megítélésében, önkifejező szándékukkal együtt: ez társadalmi felelősségük lényege. A kiállítás alkalmával ízelítőt kapunk az alkotóereje teljében lévő művész házaspár munkásságából, törekvéseikből, eredményeikből. A művészi pálya számukra továbbra is a következetes alkotómunka, melyben a felismerésért, a művek megfogalmazásáért a legmélyebb rétegekbe kell hatolni újabb művészi értékek után kutatva. FARKAS PÁL szobrászművész Elhangzott Rétfalvi Sándor és R. Fürtös Ilona szekszárdi kiál- IMásának megnyitóján. Fotó: Gottvald Károly Zalai dombok Kis herceg Pablo Picasso: Az Avignoni kisasszonyok (1906-1907)
