Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

1982. november 27. ^PÜJSÀG 11 Utak, keresztutak 11. Happeningek és szent tehenek Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig Kassák Lajos: Képvers (1922) Mostanában gyakran hallunk happening ékről, melyeken a ren­dezők válogatott megihökkenté- se'kkel tartják sokkban a részt­vevőket: nyílt színpadon csu- paszra-véresre borotválják egy­mást, miiközben kézről kézre adnak egerekkel teli szatyrot, de szelíd hétköznapokon is elké­pesztő telefonhívásokkal, isme­retlen helyre való beállítással keltenek feltűnést, mindezt elő­re megrendezve, mintha a vé­letlen szülte volna. Ezekbe a szertelenségekbe igen sok ener­giát ölnek, pedig már hatvan éve is volt egy mozgalom, mely már hasonlót csinált: a dadaiz­mus. „Mindenkinek kiáltania kell. Nagy pusztító, romboló munkát kell végeznünk. Kisöpörni, ki­tisztítani mindent. Az egyéniség csak azután lesz teljes, ha a banditák kezébe jutott világgal (melyet a banditák széttépnek, és századokra lerombolnak) tö­kéletes és vad őrültséggel roha­nunk szembe. Cél nélkül és ter­vek nélkül, szervezkedés nélkül: jöjjön a ifékedhetetlen őrület, a bomlasztás" - írta Tristan Tza­ra, egyik vezérük, 1918-ban a dadaizmus manifesztumában, s írhatnák mottóul a happennin- get művelők is. Felfedezésnek kiáltják ki, amit már régen fel­fedeztek, de hát egy újszülött­nek minden vicc új. A happe- ning-csinálók elődei, a dadais­ták nagyobb, s akkor korszerűbb mesterei voltak a botránykeltés­nek. 1916. február 5-én a zürichi „Cabaret Voltaire", a dadais- tálk fóruma, tartott megnyitóün­nepséget. A Voltaire Kabaré nemzetközi irodalmi klub, kiál­lítóhelyiség és kis színpad volt egyszerre. A háború borzalmai elől Svájcba emigrált művészek alapították. A német író, Hugo Ball kezdeményezte, akihez rö­videsen csatlakozott a későbbi hangadó és teoretikus román író, Tristan Tzara, Richard Huel- senbeck, a német író és az el­zászi festő és szobrász, Hans Arp. Svájcban találkoztak, az anarchistáknak, a pacifistáknak, a politikai menekülteknek eb­ben a dzsungelében. A dadaizmus volt az izmusok legféktelenebbje. Mindent ta­gadott, csak a Nagy Októberi Forradalmat nem. A dadaizmus­sal plakátokon, karikatúrákban, könyvborítókon, kirakatrendezé­sekben, kerámiákban, faappli­kációkon, festett és nyomott textíliákon egyaránt találko­zunk. Mia is jelen van tehát mindennapjainkban anélkül, hogy tudnánk, honnan indult, s hogy a groteszk, a sokszor ne­vettető fintor, a szétszabdalt forma mögött mennyi szenvedés volt, s mennyi harmóniát akaró igény. Természetesen más har­mónia, mint amit a tegnap pol­gári társadalma kínált. A dada izmus „rendetlen rendjében" -ne keressünk mé­lyebb értelmet, logikát. A da­daizmus minden stílus tagadá­sa. A tagadás stílusa. Hat évig tartott: 1916-tól 1922-ig. A szob­A DADA folyóirat címlapja rósz Hans Arpot idézzük: „Ki­jelentem — írja —, hogy Tristan Tzara találta ki a Dada szót 1916. február 8-án, hat órakor. Tizenkét gyermekemmel -voltam jelen, amikor Tzara kiejtette ezt a szót, és m-indannyiunkban jo­gos elégedettséget és lelkese­dést váltott ki vele. Mindez a zürichi Terresse kávéházban történt, mialatt egy brióst emel­tem a bal o-rrlukam-hoz. Meg va­gyok győződve arról, hogy en­nek a szónak semmi jelentősé­ge nincs.” Mások szerint Hugo Ball és Hueisenbeck bukkantak a szóra egy -német—francia szó­tárban 1916 februárjában, ami­kor a Voltaire Kabaré dizőzé- nek művésznevet kerestek. De lehet, hogy mégis Tristan Tzara talált rá, -mikor a Petite Larous- se-enciklopédia lapjai közé csúsztatta a papírvágó kést, s az éppen a „dada" oímszónál állt meg, jelentése szerint a „vesszőparipáinál". Tzara így nyilatkozott: „Az újságokból ar­ról értesülhetünk, hogy a kru- négereknél úgy hívják a szent tehén farkát: DADA. Hogy Oroszországiban bizonyos vidé­ken a kodkát és az anyát így nevezik: DADA. S hogy a falo­vacska, ’ a dajka, és a kettős igenlés az oroszban is, román­ban is: DADA." Azaz: a szónak se gazdája, se értelme, s ha volna, akkor is csak a tiltako­zást, a „mozgalom abszurd vol­tát" jelölné. A „dada" nem voit olyan egyértelmű -politikai jellegű cso­portosulás, m-i-nt a futurizmus. S akikben megbotránkozást akart kelteni, azok derültek legjobban rajta, Bohóckodásukban, sok­szor obszcén kihívásukban még­is többet keli látnunk polgárt ingerlő gesztusnál, abszurd helyzeteket teremtő felelőtlen­ségnél. Amikor a dadaisták je­lentkeztek, már minden világo­san iátó fő tisztában volt a há­ború értelmetlenségével, re­ménytelenségével, a helyrehoz- hatatlam pusztulással. De érez­ték a polgári társadalom tra­gikus és nevetséges ellentmon­dásait is. A rombolás és újat építés végletei között születtek egymás után az izmusok. Az expresszionizmus, a futurizmus, a kubizmus már virágzott, ami­kor feltűnt a dadaizmus, s élt is formai eszközeikkel. Nem a for­materemtést tartotta lényeges­nek, hanem -valamennyi művészi irány lerombolását. Megnyilatkozásaikból kétség­telenül úgy látszik, hogy a „da­da" művészellenes volt. Marcel Duchamp bajuszt rajzolt Móna Lisána-k, s pornográf célzásé szöveget írt a képire, Hans Arp pedig azt irta, hogy: „A dadaiz­mus megtámadta a szépművé­szeteket. A művészetet mágikus ürülésnek nyitván itatta, beöntést adott a Mitói Vénusznak." Tris­tan Tzara színpadra -lépett, s a közönség szeme láttára borot­válkozott meg (ez a „fürdőszo- batiíok" akkor sokkai irvtimebb dolog volt, semhogy megbotrán­kozást ne keltett volna); szín­padi ágyúkkal nem egymásra lőttek, hanem egymás mellett süvítették el a golyókat a há­ború paródiájaképpen ; az első dadaista kiáltványt így p-rokla- máltók: „Kívánsága szerint in­gyen és ibérmentesen gyógyítja az impotenciát"; egy kölni ká­véház udvarán -rendezett kiállí­tásukat csak a WC-n át lőhetett megközelíteni, s akvárium állt a sarokban, benne vörös folya­dék, alján hullámzó női hajjal. Ma ezt bappenning-nek mond­ják. A dada izmus nem hagyott hát­ra marandandót, de részese vol-t annak a sokrétű szellemi moz­gatómnak, az avantgardenak, amely konzervatív társadalmi és művészi kötöttségeiből segítette kiszabadítani Európát. Felsza- badítóan hatott a társadalom­kritikára, a humorra, kezdemé­nyező volt az új reklámgrafika terén, elindította a fotómon- tázst, az újfajta tiprográfiát, az öncélú művészkedés felszámolá­sával egyengette az utat a tárgykultúra megbecsülése felé. A pop-art, ez a 60-es években elterjedő irányzat benne gyö­kerezik. Mint a dadaizmus, hoz­zá hasonlóan tiltakozik, lázit a frázisok, az ember áruba bocsá­tása ellen, -a művészi banalitá­sok ellen. A pop-art a popular, azaz a „népszerű" szóból ered, mellyel az „előkelő" és a „fen-n- költ” művészettel való szemben­állást fejezi ki. A popart min­dent felhasznál anyagául, a használati tárgyaktól kezdve a jelmondatokig, hogy felfokozott groteszk hatást érjen el. Sajnos, többször visszaél lehetőségeivel, mint amennyire nyilvánvaló len­ne tiltakozása az embertelenség ellen.­KOCZOGH ÁKOS (Következik: Vissza,' vissza.) Bemutatjuk az Uj Zenei Stúdiót Mi is az Új Zenei Stúdió? Egyrészt és elsősorban fiatal zeneszerzők, alkotótársak cso­portja, melyben persze minder tag azon túl, hogy közös elve­ket is vall, és közös módszereket is használ, önálló, szuverén komponista. Másrészt előadó- iművészék szövetkezése a célból, hogy a kortárs zenének egy ré­szét megismerjék és megismer­tessék hazánkban. Saját kom­pozícióik eljátszásán tűi tehát vállalkoznak más, külföldi kor- társszerzők darabjainak bemu­tatására is. Amikor arra kértem a Stúdió három tagját, Jeney Zoltánt, Vidovszky Lászlót és Wilheim Andrást, próbálják meg á hetvenes években végzett munkájuk mérlegét elkészíteni, a következő, tények derültek ki: az Új Zenei Stúdió az elmúlt évtizedben körülbelül 250—300 hangversenyt adott. Ezeken a koncerteken bemutattak több mint 120 művet. Az első elját­szás után a kompozíciót ritkán ismételték meg újra — hiszen Céljuk nem állandó repertoár kialakítása és bővítése vol-t, ha­nem a folyamatos tájékozódás és tájékoztatás. 1974-ben az UZS három hangversenyt adott Párizsban. 1976-ban volt az em­lékezetes Hommage á Kurtág koncert a Zeneakadémián, 1976- ban szerepéit a Stúdió az ak­kor már húszéves múltra visz- szatekintő Varsói Ősz nevű kor­társ zenei fesztiválon. A Stúdió több tagjának ké­szült szerzői lemeze a hangle­mezgyárban, csoportos felvéte­lük is szóba jött -már. Az Új Zenei Stúdió a hetve­nes éveik legelején jött létre, amikor a zeneművészeti főisko­lán működő zeneszerzők köré­nek egykori tagjai és a KISZ Központi Művészegyüttesének igazgatója egymásra találtak. (A Stúdió próbahelyisége azóta is a művészegyüttes Rottenbil- ler utcai házában van.) A csoport kialakulásának kö­rülményeire így emlékeznek vissza az alapító tagok: Jeney: „A főiskola zeneszerzők köre már előttünk is funkcionált, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni mert az Új Zenei Stú­dió szinte abból a szűkebb cso­portból alakult ki." Vidovszky: „Lényeges különbség, hogy a zeneszerzők körében a zene­szerzők megírják a darabjaikat, a főiskola néhány hangszerese eljátssza. így a koncert kölcsö­nös összeveszéssel zajlik. A stú­dióiban már a kezdeti improvi­zációk során is előadókként léptünk fel, majd amikor bein­dultak a koncertsorozataink igyekeztünk olyan próbafolya­matokat kialakítani, sőt olyan műveket írni, amelyek már más­fajta részvétéit követelték a hangszeresektől és a zeneszer­zőktől egyaránt. Sok olyan kom- pizíctót adtunk elő, amelyben az előadó nem hagyományosan lejegyzett zenei anyagot kap, hanem instrukcióhalmazt, amelyhék segítségével neki kell megkonstruálnia a szólamát, tehát sókkal intenzívebben vesz részt a darab kialakításában." Jeney: „Közvetlen modellünk a Stockhausen-együttes volt, az első olyan csoport, amelyik egy zeneszerzőből és körötte néhány zeneszerzői gondolkodású elő­adóból állt. Olyan darabokat játszottak, melyek improvizáció­ra épülnek, de nem a véletlen abszolutisztikus felfogásából in­dulnak ki, hanem az előadás különböző lehetőségeinek a ki­bontását tekintik céljuknak. Azt hiszem, itt a zeneszerzői részvé­tel nagyon lényeges". Az Új Zenei Stúdió hangver­senyei mind az előadó muzsi­kusok, mind a hallgatóság szá­mára jó alkalmat adtak egy új zenei világ megismerésére. Ne­héz elgondblni, mennyivel több törleszteni valója volna mai ze­nei életünknek, ha a Stúdió nem jö-n létre 1970 táján. A koncertek száma, a bemutatott művek lajstroma mérlegre tehe­tő, de a hatás, melyet a stúdió­sok munkája egész zenei éle­tünkre gyakorolt, nehezen fel­becsülhető. Az UZS által tapo­sott ösvény ma már fokozata­MŰVÉSZET I fí • * san szélesedni látszik, a fiatal muzsikusok közül egyre többen indulnak meg rajta, nyomukban közönségükkel... A Stúdió eddigi koncertjei nyilván nem ölelhették fel a kortárs zene egész irodalmát. A bemutatott művek mindig ko­ma ram sretűek volta k-léhettek, Azután a stúdiósok is szelek­táltak a tehetőségek közül, sa­ját érdeklődésük szerint. Külö­nös előszeretettel játszották egy időben például az amerikai ere­detű ún. repetitiv zene repre­zentánsainak műveit. Ugyanok, kor a hozzánk legközelebb álló „lengyel iskola" darabjait vi­szont nem vették fel műsoraik­ba. Az utóbbi időkről így véle­kedik Vidovszky László: „Amikor a Stúdió beindult, akkor szinte egyáltalán sehol nem játszottak semmiféle mai zenét, tehát fő szempont volt, hogy minden be­mutatható művet igyekezzünk eljátszani. Én azonban ezt nem tartottam és nem tartom az UZS elsődleges feladatának, ezt egy­szerűen azért vállaltuk, mert he­lyettünk nem csinálta senki. A „mezőny” azóta valamelyest megváltozott, részben a mis­kolci Műhely, részben a 180-as csoport és mások tevékenysége következtében: ennek megfele­lően azt hiszem, a mi műsorain­kon is visszafejlődőben lesznek a külföldi szerzők". A nyolcvanas években remél­hetőleg tovább fog színesedni, gazdagodni a modem zene vi­lága hazánkban. Valamiféle munkamegosztásra lehet számi, tani a meggyarapodott számú előadói együttesek között. Váczi Tamás A keleti kereszténység táblaképei f&z ikonok A tárlatlátogatók, az album- lapozgatók többsége jól tudja, hogy az ikonokról merev arcú szentek, élesen körvonalazott, akár szögletesnek is mondható angyaiolakok tekintenek a késői szemlélőre. Az talán már ke­vésbé közismert, hogy az ikon szó görög kifejezés, és eredeti­leg képmást jelentett. Ezt a mi­nősítést kezdték aztán a Krisz­tust, Máriát és a már említett szenteket ábrázoló műveikre al­kalmazni a bizánci festők Az általuk megörökített port­rék, majd később jelenetek java része a keleti kereszténység templomaiba került, ahol az ikonosztázokra — vagyis kép- állványokra — rögzítették. Az ikonfestés Bizáncból indult útjára. Ott alakultak ki jelleg­zetességei — elsősorban az, hogy az ábrázolt alakokat mind szemtől szembe, azaz frontálisan mutatták —, s valószínűleg ott készültek az első ún. mintaraj­zok, amelyek kísérőszövegeikkel egyetemben aztán átkerültek orosz földre, ahol az ikonművé­szet végül is a maga teljes szépségében kivirágzott. Am, amíg ez bekövetkezett. Jellegzetesen zárt szerkezetű fej az Usztyugi Üdvözlet elne­vezésű ikonból hosszú évszázadok teltek el, hisz a novgorodi iskola meglétéről csak a XII. századtól vannak adataink. Hogy miért éppen ott bontakoztatták ki tehetségüket a bizánci mintákat immár nem­csak követő, hanem azokat to­vább is fejlesztő ikonfestők? Nyillván azért, mert Novgorod abban az időben önálló, füg­getlen bojárság volt, s urai a katonai és gazdasági hatalom gyarapítása mellett a hitélet el­mélyítésére is törekedtek — eh. hez pedig kellettek a gazda­gabbnál gazdagabb díszítésű, az egyszerű népet elkápráztató ikonok. (Hogy a novgorodi mes­terek mennyire megújították e műfajt, azt jól jellemzi egy újí­tásuk: ők kezdték ún. szegély­képekkel körbekeríteni a kö­zéppontban lévő ábrázolást, amely jelenetek a megörökített személy életének egy-egy állo­mását mutattak be.) Novgorod 1478-tól a moszkvai fejedelemség fennhatósága alá került, s ettől kezdve az ottani ikonfestő iskola vette át a ve­zető szerepet, s adott az egye­temes művészettörténetnek olyan kiválóságokat, mint a fel­tehetően görög eredetű Teofan Grek — ő egyébként még Nov. gócodban tanult —, a világhí­res, filmen is megidézett Ru- bljov, és a kevésbé ismert, de annál tehetségesebb Gyionyi- szij. A moszkvai iskolának ez a megannyi remekművet hátra­hagyó hármasa egyébként a hagyományosan zárt formák is­métlése közben is önálló művé­szi elképzeléseket követett. Mint a szakértők — köztük a magyar dr. Rúzsa György, aki ennek az ábrázolási ágnak a legjobb ha­zai ismerője — minősíteni szók. tóik, Grek volt az indulatos, Rubljov a maga finom, üde szí­neivel a harmonikus, míg Gyio- nyiszij az ünnepélyes. Még két másik, sajátos je­gyeket felmutató műhely is mű­ködött: az egyik Pszkovban ké­XII. századi ikon: az úgyne­vezett Usztyugi Angyali Üd­vözlet pezte a főképp görög példaké­peket követő — általában söté- tes tónusban festő — mestere­ket, a másik pedig Tverben vi­rágzott, ahol inkább finom, de­koratív munkák kerültek ki az ecsetek alól. Az ikonfestészet merevsége az idők folyamán természetesen oldódott valamit. Ugyanígy a frontális ábrázolástól is mind gyakrabban eltekintettek, s fel­váltotta ezt a távlatokat érezte­tő perspektivikus bemutatás. A sok-sok szent közé pedig egy- egy világi személy is odakerült. Ami e táblaképek történeté­ben a most említett iskolák mű­ködésének befejezte után tör­tént. az immár a kézműves ipar históriájába tartozik. Grek, Ru- bljov, Gyionyiszij és más meste­rek munkái viszont — hála a hozzáértő restaurálásnak — ma is eredeti szépségükben hirde­tik e sajátos ábrázolási mód megannyi utánozhatatlan szép­ségét, s egyúttal azt, hogy egy ilyen kemény regulákon alapuló festészeti ágazatban is képes megmutatni magát az eredeti tehetség. Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents