Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-23 / 275. szám

a Képújság 1982. november 23. Amióta Szegvári Kati a tele­vízió csöve elé áHitotta Bíró Dávid szociológust, A ,,teremtés koronái" és a „Gyengébb nem” című írásáért, jóval többen vi­tatkoznak e cikken, mint ameny- nyien elolvasták a valóságban is a Valóságban. Merő véletlen, persze, hogy a filmforgalmazás éppen most röppentette mintegy a pereskedők közé azt a témá­ba vágónak tetsző amerikai film­vígjátékot, amelyet a magyar néző számára sokkal inkább a „harcos” Jane Fonda neve fém. jelez, mint a rendező Colin Hig- ginsé. A kérdés csak az, hogy eme fülemile kinek fütyöl... Térjünk mindjárt a lényeges pontra. Megölik-e az amerikai nők is a munkaképes korú fér­fiakat? Meg bizony. Méghozzá golyóval, méreggel1, lassú tűzön pörkölve. Legalábbis a marihuá­na füstjében vizionálva. Aztán a valóságban is — majdnem. Te­kintettel arra, hogy vígjátékról van szó. No, nem a férjüket. Őt csak elveszítik, eltemetik, mint a negyvenévesen, négy gyerek­kel özvegyen maradt Violet. To. vábbá kirúgják, amikor néhány hét mással élés után „bocsánat, tévedtem" felkiáltással megpró­bál visszásán dörögni. így tesz Fonda Judy szerepében. Esetleg „föld-anya-feleség”-módra sze. rétik, mint a Texasból való Do- ralee. Nos, a három közös bal­sorstól összeterelt, botcsinálta amazon a fent felsoroltakat utá­latosan pöffeszkedő, buta, kar­rierista, szoknyapecér, beosztott­jai ötleteit gátlástalanul elorzó férfifőnökével teszi. Miközben ezt követőleq minden idevágó vígjátéki sablont felhasználva megpróbálnak kimászni a pác­ból, az ügyeletes vállalati spicli jóvoltából méa mélyebben bele­keverednek. Nincs más válasz­tásuk: fogsáqba kell vetniük a rendőrséggel fenveqetőző főnö­köt, amía eléq bizonyítékot nem szereznek az ellenzsaroláshoz. E ponton a nőmozgalmi közhely­sor egy másikkal találkozik, amely a „főnök nélkül jobban megy!” jelszóban foglalható össze. (Éppen tíz éve, hogy Vár- konyi Zoltán is feldolgozta e té­mát Emberrablás magyar mód. ra címmel.) Nos, Violet ontja az ötleteket. Doralee, (minden idők legá rtatlanabb u I rága ima zott szexbomba-titkárnője) hajszál­pontosan utánozza az eltüntetett főnök aláírását. Judy pedig, vég­re megszelídítve rémét, a má­sológép-szörnyet, elárasztja az irodaházat az új rendelkezések­kel. Ezek, persze, hetek alatt el­képesztően megnövelik a rész­leg hatékonyságát. A hullámok végiül mégis összecsapnának a lázadás vezérei felett, ha nem következnék az ősi tragédiák megoldási módszere, a „Deus ex machina". Szó szerint: színre léD az isten a színpadi gépezet­ből. Itt: a Főnökök Főnöke a felvonóból. El is rendez mindent közmegelégedésre. Ö, természe. tesen, — férfi. így hát, mint va­laha is, „se ide nem, se oda nem fütyöl a madárka, hanem ne­kem” (mármint a filmjegyzetíró- nak) fütyöl. Elmehetnek. (Bocsánat, ez még idézet volt !) Tehát: ettől függetlenül nyu­godtan elmehetnek megnézni a Kilenctől ötiget. Ugyan nem is annyira Jane Fonda filmje, mint az okosViolet szerepében ragyo­góan komédiázó Lily Tombiné. (Fondának nehezen tudom meg­bocsátani, hogy beleegyezett abba a filmből teljesen kilógó kezdő jelenetsorba, amelyben afféle kétbalkezes Cilikéként lép a hatalmas hivatali gépezet­be.) Mérföldkövet sem jelent a filmművészet történetében. De azért a közepesnél jobb mu. latság. Csontos Károly Rádió „Állandó vendégem” Azt 'hiszem, nem az egyetlen hallgató voltam, aki Rózsa B. György tegnap reggeli kisri- portját hallgatva a Petőfi rádió műsorán, felkaptam a fejem egy mondatra. A megszólaltatott MÉH-átvevő az egyik épp oda­érkező kuncsaftját úgy mutatta be a riporternek, hogy „Vincze bácsi is állandó vendégem...” Tehát nem vendéglőtulajdo­nos, nem fizetőpincér, vagy I BUSZ-szoba kiadó mondta ezt, hanem egy budapesti MÉH-te- lep vezetője. Igaz, szerződéses üzemeltetésre vette át a tele­pet a MÉH-től, és a környék­beliekkel - szállítóival - való kapcsolata jó vagy rossz, egya­ránt a zsebére megy. Minden­esetre tény, hogy mióta kezelé­sében van a telep, mintegy har­minc százalékkal megnőtt ott a forgalom. És ez már a kormány- program — a hulladék és mel­léktermékek ú j rate llha s zná I á sá - nők — ügyét szolgálja. Horváth Ernő telepvezető receptje egy­szerű. Felkereste a környékbeli boltok vezetőit, a házmestere­ket és minden olyan helyet, ahol papírhulladék vagy más, a MÉH számára még hasznos anyag keletkezik. Cserezsáikokat bizto­sított és a nap minden órájá­ban tudja fogadni a hulladék­kal érkezőiket. Szokatlan a nyit­va tartása 'is, hisz reggel fél héttől ebédszünet nélkül estig várja a „vendégéket". Hogy megéri ez, azt bizonyítja a har­mincszázalékos forgalomnöveke­dés. Városi lakótelepeket járva nem kell feltétlen guberálónak lenni, hogy észrevegyük: na­ponta mennyi, mégi hasznosít­ható anyag kerül a szemétbe. Ezek visszanyerésének nagyon egyszerű receptjét mutatta be Rózsa B. György riportja, illet­ve Horváth Ernő a mindenna­pos munkája során. Kossuth könyvek Tanulmánykötet jelent meg nemrégiben a Kossuth Kiadó­nál, Fegyverkezés és világgaz­daság címmel. Ajánljuk a köny­vet azoknak, akik kíváncsiak az emberiség legfontosabb kérdé­seire, illetve a kérdésekre ad­ható válaszokra, amelyek végiül is segítenek eligazodni a világ mind bonyolultabb gazdasági, politikai viszonyai között. A tanulmányok sora felöleli a fegyverkezés és a világgazdaság kapcsolatának sok elemét, ugyanakkor bepillantást nyújt más részletkérdésekbe is. Az el­ső írás szerzője Simái Mihály, a jelen helyzetet vázolja fel a nyolcvanas évék világgazdasá­gának és a fegyverkezésnek főbb összefüggéseit. Utána Ká­dár Béla, a gazdasági-műszaki fejlődés és a stratégia össze­függéseit vizsgálja. Dobozi Ist­ván írása, a nyersanyagok és energiák biztonsági szerepét elemzi a fejlett tőkés országok­ban. Csiszér Ágnes a gazdasági háború és gazdasági biztonság problémakörével foglalkozik. Az utóbbi szerző ezenkívül írt még a kötetben a hadi kutatásokról, a NATO-róf, a katonai-ipari komplexumokról1, és a nemzetkö­zi fegyverkereskedelemről. Más tanulmányok, a nemzetközi mo­nopóliumok és a fegyverkezés összefüggéseit tárják fel, de szó esik a könyvben a fegyverkezési verseny hatásáról a fejlődő or­szágokra és félelmetes érdekes­ségeket tudhatunk meg Szentesi György tollából a legújabb fegyverfejlesztési irányzatokról. Mi is zárhatná a könyvet biz­tatóbban, mint a leszerelési tár­gyalásokról szóló tanulmány, amit Erdei Miklós írt. Kiállítás Fafaragók Dombóváron Csikós Nagy Márton és Ga- lánfi András faragók kiállítása a dombóvári művelődési otthon­ban november 8-án nyílt meg és 28-ig tart nyitva. A kiállítás kö­zönségsikerének csak egyik kul­csa az, amit a művészek bemu­tatkozásként magukról vallottak a megnyitón. Galánfi András hajdúszobosz- lói tanár tudatosan keresi azo­kat a formákat, tárgyakat, ame­A felnőttek a szobrok előtt álltak legtovább lyek funkcionális tartalmukkal a népművészet azon korszakának gyökereiből táplálkoznak, ami­kor a parasztember szegénysé­ge, kényszerűsége által maga volt otthonának kétkezi megte­remtője, akinek eszével és keze munkájával kellett az egyszerű anyagokból kitalálni, előállítani használati tárgyait. Ezekről a tárgyakról az egyszerű józanság, a célszerűség és esztétikai igé­nyesség sugárzik. Galánfi And­rás hiszi azt, hogy „össszefcú- szólt világunkban — csak az ad­hat számunkra biztos talajt, hogy megtaláljuk az utat olyan tárgyak készítéséhez!', melyek úgy tudják szolgálni a XX. szá­zad emberét, hogy a gyökerek­kel való kapcsolatukat se ve­szítsék el.” Csikós Naav Márton 1946. ja­nuár 1-én született Abádszaló- kon, 1966 óta él a Dunántúlon, jelenleg a Somogy megyei Mos­dós községben. Eredeti szakmá­ja mezőgazdasági technikus, de dolgozott már más munkakö­rökben is. Most „otthon" qaz- dó'kodik és farag, önálló kiál­lítása volt már Kecskeméten, Kiskőrösön, Kaposváron, Sáros­patakon, Nagyatádon és Mar­caliban. Szerte az országban több mint tíz köztéri szobra van, egy Dombóvárra is készült. Tévénapló Karnyújtásra A Rádió- és televízióújság műsorában a rövid tartalmi ki­vonatok, inkább figyelemfelkeltésre szánt sorok ritkán szol­gálnak maradandó olvasmányélménnyel. Az, ami a három­részesre tervezett ,,Karnyújtásra" című sorozatot bevezeti, szokás szerint sokkal kevesebbet mond, mint amit mondhat­na. A folytatás egyelőre még ismeretlen, de a kezdet se arról szólt, hogy ,,szükebb világunkon belül milyen más az élet, mintha ott másként járnának óz órák." Almádi mellett az öreghegy, történetesen ismerem, hisz két és fél évig új- ságíróskodtam Veszprém megyében; nem belül van sző­kébb világunkon, hanem éppenséggel annak perifériáján. Ami azonban azt illeti, hogy gyakorta a karnyújtásnyira le­vő dolgokat se vesszük észre, az csakugyan igaz. Vitray Tamás filmjének első része azt juttatta egyik hozzá­tartozóm eszébe, hogy Szekszárdon, az újvárosi temetőben látott már kegyeletes megemlékezésként a sírra helyezett piros tojást, de egy üveg vörös bort is. Ez utóbbit most, halot­tak napján. Tanulságául annak, hogy olykor valóban a köz­vetlen közelünkben ,,másként járnak az órák". Amin persze érdemes eltöprengeni, igyekezni kell megérteni, talán meg­magyarázni is, csak egyet nem szabad: - felháborodni raj­ta. öreghegyen 40-50 ember él és hal, magányosan és egy­más mellett, nehezen kihüvelyezhető kapcsolatokban, időn­ként megkísérelve az öngyilkosságot, de nem idegenkedve a gyilkosságtól sem. Itt nem. lehet fővárosi fölényeskedéssel lekezelően kapcsolatokat teremteni, hanem hallgatni kell és meghallgatni. Vitray, aki ennek egyre ihletettebb művésze és minden bizonnyal a legkarakterisztikusabb tévés egyéniség, itt elemében van. Csehovi hősöket és gorkiji környezetet egy­szerre képes megmutatni, úgy, amiként rajta kívül senki más. A „Karnyújtásra" első része a hangulatteremtés re­mekműve volt. A legkevésbé se szerencsés a három folyta­tás három egymás után következő hétre történt elosztása. Három nap sokkal sikerültebb lett volna. Az, hogy ez az első rész miért volt pompás és miért éb­reszt kecsegtető reményeket a nézőben a következő kettő, lényegesen bővebb indokolást kívánna, mint amennyit egy politikai napilap hetente egy alkalommal megjelenő rovata pusztán terjedelmi okokból elbír. A „Vitray jelenség" ezt avatott szakértők tollából már régen megérdemelte volna. Félő, hogy nem annyira megértő kritikusai, mint ellendruk­kerei vannak, ami az átlagot messze felülmúló teljesítmé­nyek esetében nem ritkaság. A „Karnyújtásra" egy máskép­pen hangszerelt „Ötszemközt"-nek tűnik. Formai megoldá­sának pofon egyszerű „trükkje" aligha más, mint az, hogy a legtöbb ember igényli a türelmet, a megértést, ami haj­szás mindennapjainkban ritka. Ha megkapja, szívesen ki­tárulkozik. Mi nézők-hallgatók pedig enyhe szégyenkezéssel vesszük tudomásul, hogy a „karnyújtásra" kifejezés lénye­gével ellentétben nemcsak közelséget, hanem távolságot is jelenthet. Elsősorban azért, mert restek vagyunk ezt a moz­dulatot megtenni. . . „Embermesék" gyűjtőcímmel nem kell technikai trükkök halmazatával traktálni a nézőt. Elég az embereket mesélni hagyni önmagukról, másokról, az életükről, ahogyan Vitray Tamás teszi. Kitűnően. ORDAS IVÁN Boldogság az öreg napokra Az, aki alig ismeri az öregeket, minden fenntartás nélkül hajlamos elhinni, hogy a szociális otthonok különnemű lakói között létrejött frigy csupán és kizárólag csak kényelmi szempontoknak tudható be. Magyarán; egy idős férfi és egy idős asszony azért kötnek házasságot az otthonban, hogy külön szobát kapjanak, megszabaduljanak a volt há­rom-négy szobatárstól, s helyettük csak egyhez kelljen al- kalmazkodniok. Mert tény, hogy legtöbb esetben kétágyas szobában élhetnek tovább az összeházasodottak. E tévhit eloszlatását is „szolgálta" a pénteken délután bemutatott Urai szépségű Őszi szerelem című riportfilm, ame­lyet a pécsi körzeti stúdió munkatársai készítettek, s ame­lyet fél-öt után vetített a tévé 1-es programja. A film a gör- csönyi, illetve a margitmajori szociális otthonban játszódott, bemutatva mindkét helyen egy-egy idős pár csöppet sem viharos, de annál sokkal hihetőbb, higgadt egymásratalálá- sát, a boldogság reményét mely az öreg napokra is kelen­dő. Egyébként a görcsönyi Győri/ házaspár esete egy másik témát is rejtegetett: történetesen azt, hogy a nem vér szerin­ti anya becsülettel felneveli férje gyermekeit, akik felnőve lázadoznak az anya eltartásához való hozzájárulás miatt, sőt, meg is tagadnák a „csöppnyi pénz" fizetését. Ennek el­lenére a két öreg kitart egymás mellett. Még úgy is, hogy az utódok többé nem látogatják őket. A másik idős ifjú pár a margitmajori szociális otthonban talált egymásra, ahol a nagy eseményt kellő szeretettel és ünnepélyességgel rendezték meg. A film operatőre meghitt egyszerűséggel, megkapóan ragadta meg a hangulatokat, a tárgyakat, amelyek egytől-egyig szimbólumaivá váltak a koros emberek érzelmeinek, melyeket diszkrét őszinteséggel adott vissza az igaz film. Hozzá kell tenni, hogy a riporternő valahogyan „kilógott' az idillből. Kérdéseit túl direkt módon tette föl. Olyan natu­rálison, néhol sértően, mint aki nem állt feladata magasla­tán, mint aki nem érezte kellően át, hogy a riportalanyok milyen őszintén tárulkoznak(nának) ki a mikrofonok, a ka­merák, a nézők előtt. Egyenesen hátborzongató volt azon kérdése az új asszonyhoz, hogy „Meddig szeretne együtt élni Ernő bácsival?" Akik látták a filmet, tudják, akik nem néz­ték, gyanítják, hogy az ifjú párt a boldogságot kereső két öregember jelentette. őszintén sajnáltam, hogy a témába, amelyet ritkán, s nem túl nagy sikerrel boncolgatnak, bezavartak a nem helyén való, tolakodó, az alkalomhoz nem illő kérdések.- vhm ­DOMB AI ISTVÁN i Moziban Kilenctől ötig Az amazonok triumvirátusa... < ______________ ' A hintalovat ki is lehetett próbálni Bölcső és emberpár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents