Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-20 / 273. szám

1982. november 20. Képújság n Utak, keresztutak 70. A gép és a technika a művészetben Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig ■Gépet rajzolt már Leonardo da Vinci is, de a gép, a tech­nikái, az ipar egyrészt mimt té- mta', másrészt mint művészi mun­kaeszköz új jelenség a művé­szetek történetében. Az új tech­nikai eszközök (szórópisztoly, elektromos gitár) a maguk ké­jére ót is formálták a művésze­teket. A tárgyakat megtaláljuk minden idők művészetében, de hogy csak, s maga a tárgy le­gyen a téma, és a művészet a tárgyak tükrében keresse az embert (még az irodalomban is), ennék nincs előzménye. A tárgyiiás művészet nem emberi élményeket fejez ki, nem ábrá­zolja az embert, hanem önma­gát a tárgyat tartja teljes érté­kű alkotásnak, anélkül azon­ban, hogy azokat használati eszközöknek vagy szerszámok­nak tekintené. Sokan még meg- botránkoznak azokon a terein­ken és kiállításainkon egyre sű­rűbben előforduló szobrokon, melyek fogaskerekekből, csővá­zakból állnak, esetleg mozog­nak is, sőt zenélnek, s ügyes megoldással, rejtett fényforrás­sal színűket is változtatják. A kinetikus, a mozgó, a kiberne­tikus szobrászat világhírű mes­terének, a Kalocsán született Schöffer Miklósnak már múzeu­ma van szülővárosában. Ezt a művészetet az alkotók világa már elfogadta, természetesen nem mint egyedüli, kizárólagos megformálási lehetőséget. Hogy megértsük, függetleníteni kell magunkat a művészetek régi megközelítésétől. Dsuáng Dszi kínai bölcs me­sélte két és fél ezer éve, hogy Dzsi Sung találkozott egy öreg emberrel, aki szorgalmasan me­regette vödrével kútjóból a vi­zet. Azt tanácsolta neki Dzsi Sung, hogy szerkesszen magá­nak egy gépet, vagyis építsen gémes kutat. Az öreg feldühö­dött s azt felélte, hogy aki a dolgait gépiesen végzi, annak gépszíve lesz, akinek gépszíve van, az elveszti az ép eszét, aki­nek pedig elhomályosodik az értelme, az cselekedetében bi­zonytalanná válik. Ezt a kis tör­ténetet sokan idézték már, ha a technika veszedelmére akar­tak figyelmeztetni vele. Nem meglepő-e, hogy a kvan­tummechanika egyik alapítója, Werner Heisenberg is elmondja Korunk fizikájának világképe című könyvében (1955) Dsuang Őszi meséjét, azzal a következ­tetéssel, hony a régi mese igen jelentős részében igaz, de az emberi faj fölemelkedése együtt járt a szerszámok fejlődésével, így hát a technika önmagában nem lehet annak oka, hogy ko­runkban az összefüggés tudata sok helyütt elveszett. Talán kö­zelebb jutunk az igazsághoz, ha a tedhnika hirtelen és a régeb­bi Változásokhoz képest gyors terjeszkedését tesszük felelőssé a nehézségekért. A változás gyorsasága ugyanis — melyre viszont Marx György kitűnő ta­nulmánya, a Gyorsuló idő (1968) hívta fel a figyelmünket -, szemben a régebbi századok fejlődésével, egyszerűen nem hagyott az emberiségnek időt orra, hogy az újabb életfelté­telekhez alkalmazkodjék. Köz­rejátszott ebben az elmúlt szá­zad szüntelenül önmagát elem­ző embere, a befelé forduló ember, oki hovatovább önma­gán kívül nem talált egyebet, s elvesztette kapcsolatát a vi­lággal, nem tudván kitörni sze­mélyisége börtönéből. A közel­múlt kulitúrfilozófusaimak pesszi­mizmusa kétségtelen ebben gyökerezik. Míg kezdetben az ember technikai eszközeivel el­sősorban védekezett a termé­szettel szemben, s önmaga lé­tét biztosította csupán, ma a technika cselekvőén beleavat­kozik az ember és a természet életébe, formálja a világot s a létfenntartásnak nemcsak bo­nyolult struktúráját teremti meg, de a szellemi megnyilvónulá- soknak is egyik eszköze. A gép bevonult a képzőmű­vészetekbe is. A mexikói forra­dalmi festő. Siqueiros monu­mentális falfestményeit úgy ké­szíti, hogy fotóról vetíti ki,- majd szórópisztollyal festi át. Mások hegesztőpisztollyal érik el szobraik dekoratív szépségét, esetleg éppen gépalkatrészek­ből, fogaskerekekből építenek szobrot. A francia Fernand Lé­ger képein fekete kontúrokkal oly sajátoson hozta összhangba a gépek kemény, konstruktív szerkezetét az ember és a ter­mészet dallamosabb, lágyabb vonataival, hogy gép, ember és természet közös nevezőre jusson festőileg. „Egyszer hozzánk fog forrni az elektronikus agy is - írja iMorx György -. A jövő század művészete úgy .játszhat’ majd o számítógépen, mint a mai fia­talok az elektronikus gitáron. Miköziben betáplálja autokódba a programot, fülében, képzele­tében előre felcseng az a szim­fónia, amelyet a gép az utasí­táshoz híven fog megkomponál­ni. A gépek ezerszeresére nö­velik az embert. Tudatunkat, idegrendszerünket az újjásza­Schöffer Miklós: Cysp 1 egy a marseillesi bástyán (1956) .. ______■- - - • ■ / ■ ■ ' ■ ; ‘v boti .testhez' kell hangolnunk. Úrrá kelt lennünk a pszicho­lógiailag indokolt idegenkedé­sen és idegességen, alsóbbren- dűségi érzésen és hatalmi őrü­leten.” Ennek a felülkereked es­nek természetes, elsőrendű fel­tétele, hogy technikai eszköze­inkben a humánum megkapja teljes értékű, teljes értékét biz­tosító helyét. Ne féltsük a géptől a művé­szeteket, legfeljebb csak az el- gépiesedésőtl ! Az elgépiesedés egyenlő a sémával, a frázisok­kal, s ezektől minden idők óv­tak. A technika fejlődése, az arányok megnövekedése igazol­ja, hogy a gépesedésnek nagy szerepe lehet a művészetekben, anélkül, hogy megfosztaná őket érzelmi tartalmuktól. A gép mai fokán éppúgy eszköze a művészetnek, mint volt a kéz­művességgel előállított ecset, hongszer, vagy éppen a lúdtolt. A technika, a gép a tolmács szerepét tölti be a művészetek mellett. Más a gép és más az elgépiesedés. Könnyen összeté­veszthetjük a művészi technikát vagy technológiát a művészet értelmével, céljával. Ma ez kí­sért legjobban: a tolmácsnak szegődött gépet célnak tekint­jük, főleg a kritikusok értelme­zése szerint. Az alkotóművésze^ már túl vannak ezen a rémüle­ten. A szobrokat elektromos meghajtású köszörűkkel nagyol­ják, az orgonákat nem lábbal fújtatják, a képeket pedig szó­rópisztollyal viszik a falra, vá­szonra. A gépi technika nem­csak témája a művészetnek, de eszköze is. KOCZOGH ÁKOS (Következik: 11. Happening- ek és szent tehenek) Művészet, tömegszórakoztatás? Beszé I g étés a cirkuszról ___________________________________________ M ŰVÉSZET Művészek-e az artisták, vagy csupán tömeg­szórakoztató iparosok? Tanulmányok, vitaira­tok hosszú sora foglalkozott már ezzel a kér­déssel, szélsőséges nézetek csaptak össze. Pe­dig a válasz roppant egyszerű : is-is. Több szempontból is. 'Egyrészt : a legkiválóbb artisták valóban művészek, de a középszerűek, az egyes műsorok „töltelékei" csupán „iparo­sok". Másrészt: a világ legnagyobb artistamű­vészei is a nemes értelemben vett szórakozta­tás elkötelezettjei. Erről beszélgettünk egy minden szempontból illetékessel: Vitáris Istvánnal, a Fővárosi Nagy­cirkusz újonnan kinevezett igazgatójával, aki maga is artista volt, s húsz évet töltött hazai és külföldi cirkuszok porondjain. — A cirkusz az egyik legősibb művészet! - mondja. — A feljegyzések szerint már az egyip­tomi fáraók udvarában is „dolgoztak” bohócok, sőt jó néhánynak a nevçt is megőrizték a fel­iratok, papiruszok. Athénban időszámításunk kezdetén nemcsak tragédiákat és komédiákat adtok elő, hanem cirkuszi látványosságokat is. 2000 évvel ezelőtt itt született meg a mai vízi cirkuszok őse: az arénák egy részét mór eleve úgy építették, hogy vízzel tölthessék fel, úszó­produkciók, humoros vízi labdajátékok, sőt mi­niatűr hajócsaták számára. A görög amfiteát­rumban, a mai cirkuszépüietek ősében, közé­pen volt a porond, amelyet háromnegyed kör­ben épített lépcsőzet és nézőtér vett körül. Az epidauroszi, a Dionüszosz nevét viselő athéni, a Marcellusról elnevezett római színház, sőt a mindmáig fennálló római Colosseum is — mai szemmel — cirkuszépület volt. A cirkuszi pro­dukciók és a színházi előadások csak később különültek el egymástól, s váltak önálló mű­fajjá. A leghíresebb artistákat épp olyan elis­merés vette körül, mint a legnagyobb oktoro­kat. — És napjainkban? — Sajnálatos, hogy mind kevesebb az igazi művész a világ cirkuszaiban! Hogy miért? Ne­héz erre egyértelmű választ adni. De tény: a mai fiatalok többsége nem szívesen vállalja ennek a pályának a nehézségeit, a rendszeres edzéseket, új mutatványok kiötlését, a lemon­dásokkal teli életmódot, óz olykor bizony ön­kínzó, sőt életveszélyéi'produkciókat, az óKan­dó továbbképzést, melyek nélkül nincs artista­művészet! Tolón kevesen tudják: egy produk­ció létrejöttéhez hosszú időre, nem ritkán két- három évi próbasororatra van szükség! Van olyan mutatvány, amelyen a oirkuszművész 4-5 évig js dolgozik, míg- bemutatásra éretté válik a produkció. Azok közül, akik nyolc évig tanul­tok oz artístaiskoláfeoift, nem kevesen csakha- mor pályát változtatnak. Búcsút mondanak választott hivatóseknakr' mert képtelenek val­latni az ezzel járó megpróbáltatásokat. Eddig csak a pálya árnyoldalairól beszél­tünk... Mégis: mi ad erőt azoknak, akik hűsé­gesek maradnak hivatásukhoz? < — Mindenek előtt: oz estéről estére tapsok­ban mérhető sikerélmény. Az a semmi máshoz sem hasonlítható érzés; ezen az estén is ké­pesek voltak leküzdeni a halálfélelmet, a ne­hézségi erőt, az izmok, idegek ellenállását. Másodszor: van-e még olyan hivatás, foglalko­zás, melynek művelői viszonylag rövid pálya­futásuk alatt bejárhatják az egész világot? Nem megvetendő az a pénz sem, amelyet egy nemzetközileg „jegyzett’ artista pályafutása alatt megkeres, és amiből — da okosan, taka­rékosan él - féíretehet öreg napjaira. — Köztudott, hogy egy artista a negyedik X után már öregnek számít. — Valóban! A porond az ifjúságé! Az izmok 40—45 éven túl már nem olyan rugalmasak, nem engedelmeskednék az akaratnak, s egy eltévesztett mozdulat bizony végzetes lehet! Hazánkban jó a helyzet: a nők 40 éves, a fér­fiak 50 éves korukban szakmai nyugdíjba vo­nulhatnak. De nem 'kell azért megválniuk a cirkusz világától; mint oktatók, edzők, instruk­torok, technikai, illetve adminisztratív dolgo­zók, továbbra is ott lehetnek egykori sikereik színhelyén. Vannak persze kivételek is: jó né­hány egykori kollégám, nyugdíjba vonulása után, nagy ívben elkerülte a cirkuszt, bizonyá­ra nem akart lámpa tenni ott, ahol egyftor csillagként ragyogott. Az ellenkezője sem rit­ka: Donnert János, óki jelenleg is a Fővárosi Nagycirkusz műsorának egyik szenzációja, mór elmúlt 60 esztendős, de még nem is gondol ar­ra, hogy nyugdíjba vonuljon. Sőt! Hajnalban már ott van az istállóban, hogy ellenőrizze: lovai megkapták-e a reggelit, ápolójuk foglal­kozott-e velük előírásszerűén. Délelőtt próbál, pedig álmáiban is tud már mindent, s Jovai is kitűnően idomítottak, este pedig az elsők kö­zött érkezik öltözőjébe. — Az artisták művészete talán még illanóbb, mint a színészeké... — Igen, ez fájó pontunk...A színészek alakí­tását, ha nem is tökéletesen, de megőrzi a filmszalag, a magnetofon, a hanglemez. Az ar­tistákét csak kivételes esetben. (Bár igen érté­kes nemcsak a mának, de az utókor számára is az a sorozat, amelyet a magyar tévé is igen nagy sikerrel mutatott be A világ nagy cirku­szai címmel. Meg aztán... Srinészmúzeomunk va n, de artisamúzeum nincs ! — A porondművészéfe közül többen kaptak az ‘elmúlt években Jászai-dijat és egyéb hivata­los kitüntetést. Én megemlíteném még őzt a vonzalmat, mélyei Legnevesebb színésreirtí ta­núsítanak a cirkja és az artistatársadótem iránt. — Én se tartom véletlennek, hogy a legna­gyobb hazai mu la tinták - így a Latobárok, Fe­leki Kamill, AHottük?-8ifiCsi Tivadar. Rátonyi Róbert, sőt a régebbiek közül Csortos Gyula, Kiss Manyi, Dajka Margit, Németh Marika, Já­vor Pál és sókon máink - épp úgy otthon Jat­tok a cirkusz porondján, mint a színpadán. Ruttkai Éva, Pso'tö írén ma is boldogan Bit bohócjelmezt magéba! Az sem véletlen, högy legkiválóbb színházi rendezőink. Major Tamás­sal az élen, gyakran cirkuszi poronddá alakít­ják a színpadot, veretes drámákat rendeznek cirkuszi környezetben. Mindezek ugyancsak azt bizonyítják: a mi hivatásunk is művészet, s ugyanakkor százezrek számára jelent igényes, gondfeledtető szórakozást. GARAI TAMÁS Szövetségben ipar és művészet A skandináv formatervezés példás minősége az ipar és mű­vészet szoros kapcsolatán olap- szik, azon a tényen, hogy.a ter­vezés színvonala szinkronban van az ipar hatékonyságával. Ez jellemzi a cseh üvegművésze­tet is, világhírét ennek köszön­heti. Az NDK-ban a játékter­vezés a hal lei iparművészeti fő­iskolához kapcsolódik, ahol az oktatás és a késztermék gyár­tása egy helyütt történik. Mind­ez arról tanúskodik, hogy fej­lett iparművészet nem létezhet ipari bázis nélkül. Ebben az esetben művek ugyan születhet­nek, de a környezetkultúra iga­zán nem valósulhat meg. Hol állunk mi? Vannak jó iparművészeink, iparunk is fej­lett, de csak a szándékban ta­lálkoznak. Az anyagi, technikai és esztétikai erők nem a mű­vek tömegében jelentkeznek, pe­dig erre lenne fokozottan szük­ség. A fejlett szocialista társa­dalom környezetkultúrája a má­sodik évezred végére csak az ipar és iparművészet magasfokú kapcsolatával valósítható meg. Ez az egyetlen lehetőség, amellyel az indusztrializált kör­nyezet harmóniáját iparművé­szettel vissza lehet szerezni. Mi­nőségről és mennyiségről van szó, tervezésről, kézművességről, gyáriparról. Vannak szép példák is, de ezek nem általánosak, messze elmaradnak lehetőségeinktől. Gyorsuló tempóra van szüksé­günk ahhoz, hogy a környezet- kultúra egységes szemlélete uralkodó legyen, s belsőépíté­szet, textilművészet, kerámia, ti­pográfia, szobrászat, a murális műfajok méltó keretek között teremtsenek egymással kapcso­latot az oktatásban és a gya­korlatban. Iparunk és. iparművészetünk között láthatóan növekszik a kapcsolat. Textilgyáinaink és az iparművészeti főiskola textiltan­széke között rendszeres és fo­lyamatos együttműködés alakult ki. Ugyanez a tendencia figyel­hető meg a nyomdák és a fő­iskola grafikai tanszéke között, sőt, az utóbbi években az ipari formatervező tanszék játékprog­ramját a Mon őri Játék- és Ke­fegyár segítségével valósította meg. Mindez azonban még nem általános. Ahhoz, hogy a szá­zadfordulóra iparművészetünk biztosítani tudja a magasfo­kú és egyetemes környezetkultú­rát, szükséges az állandó ipari háttér. Ehhez azonban sok min­dent kell tisztázni. így például az iparművészet státusát az üze­mekben, biztosítva az anyagi és erkölcsi elismerést, a kutatóna­pok lehetőségeit. De másról is szó van. (Például a Rubik-koc- ka világsikere kötelez.) Egyebek között arra, hogy az iparművé­szeti főiskolán megalakuljon a játéktervező szakcsoport. A le­hetőség ugyanis nem korláto­zódhat a bűvös kockára, általá­nosítani kéll a világsikert, a hírt. Az iparművészet szükséges felgyorsulásait, átmeneti és végleges módosulásait az ipar teljesítőképessége biztosíthatja. Az ipar és az iparművészet szövetségét hangoztatva olyan népgazdasági érdekről beszé­lünk, amelytől szintén nagy mér­tékben függ a magyar termé­kek világszínvonala és világ­piaca, s ezáltal anyagi jólé­tünk és biztonságunk. Ez a kéz­fogás egyúttal megvalósítja tár­sadalmunknak önmaga fejlődé­séhez méltó környezetkultúráját is. LOSONCI MIKLÓS Bortnyik Sándor: Ember és gép (1920) Robert Müller: A csomó (1956)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents