Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
\ ÆTN _ A NÉPÚJSÁG 1982. november 20. Amerikában jártak Nagyszerűen szervezett, de embertelen gazdaság Nem találtam semmiféle statisztikát arra, hogy Tolna megye ipari vagy mezőgazdasági üzemeiből hányán mentek eddig külföldi tanulmányútra, és hová. Talán egy szám, egy adat nem is mond el annyit, mint például az a tény, hogy a megye mezőgazdasági üzemeinek mára elért eredménye a gazdasági élet változásaira való gyors reakció következménye. Mondjuk Szek- szárdon, ahol az ősidők óta nem éppen gabonatermesztésre alkalmasnak hitt földön az utóbbi években óriási hozamokat értek el. Fajta? Agrotechnika? Szakmaszeretet? Ez is, az is. Szervezés is, meg tudás is, de mindenképpen benne van az is, hogy a szekszárdi termelőszövetkezet elnöke, Heimann Ferenc most szeptemberben a világ legfejlettebb országában, az Amerikai Egyesült Államokban is megnézhette: hogyan gazdálkodnak a földdel és a földön. — Kinek a szervezésében került sor erre a tanulmányútra?- A KSZE szervezte: 22 fős szakembercsoport indult tizenegy napra tanulmányozni az USA mezőgazdaságát. A New Idea és a Hesston cég vendégei voltunk. Farmokat, mezőgazda- sági gépgyártó üzemeket néztünk meg, s részt vettünk a Fari mer Progress show-on, azaz az ottani mezőgazdasági kiállításon. A kint tartózkodásunk alatt öt államban jártunk, gyárakban, üzemekben, a búza, a kukorica, a lucernatermesztő, valamint a marhahizlaló övezetben. — Ez az övezet milyen egységet jelent?- Óriási területet: napokig utaztunk egy-egy övezetben, a kiterjedés, a terület a mi mértékegységünkkel nehezen mérhető. Az USA mezőgazdaságáról teljesen átfogó képet a Wi- chitában megtartott kiállításon kaptunk. A kiállítást évente mindig másutt rendezik meg, és három napiig tart. Itt aztán félvonulnak a gépgyártó, a kemikáliákat előállító üzemek, a kutatók, a vetömagtsrmel'tetők, a kereskedők, egyszóval mindazok, akik a mezőgazdasággal bármiféle kapcsolatban vannak. Több mint 300 ezer ember, óriási a csinnadratta, cirkuszi sátrakkal, énekesekkel, zenészekkel, zászlókkal, léghajókul szórakoztatják a közönséget. Szakemberek kalauzoltak bennünket, s mi mindent megnéztünk, amit lehetett és érdemes, főleg az ipari technikai kultúrájuk érdekelt miniket. Kevés állatot és növényt hoztak, annál több volt a gép. Ami a növényfajtákat illeti - kivéve talán a legeslegújabbakat —, ugyanazokkal dolgozunk mi is itthon. Az átlagtermés tekintetében viszont mi lényegesen előrébb járunk. — Ez roppant meglepő. — Azzal magyarázható, hogy lényegesen kevésbé intenzíven termesztik a szántóföldi kultúrákat, mint mi, állandóan nézik és mérik a költségeket, s mint- hogv óriási terület áll a rendelkezésükre, kisebb, de olcsóbb termésátlaggal is megelégednék.- Szakmai berkekben hallani arról itthon is, hogy egy optimális mennyiségen fölül nem érdemes növelni a termést, — a költségek ugrásszerű emelkedése miatt.- Igen, ez mostanában nagyon gyakori beszédtéma, de egyelőre csak elméleti síkon monon, de ha megengedi erre később térek rá. Vegye szemügyre Inkább azt a beszélgető csoportot az ablaknál! öten vannak: 'három nő, két férfi. Nem olyannak tűnnek, mint akik most éppen becsapják és kijátsszák egymást; igaz? Pedig, bizony, ez történik - 'kacagás ide, felhőtlen csevegés oda. Elmondom, miért. Az egyik férfi, a szőke harminc körüli, kopaszodó, titokban viszonty folytat a tőle balra ülő tizennyolc körüli lánnyal, aki — az unókahú- ga! Mármost a felesége, a tőle jobbra ülő vörösesszőke nő, mint látja, féktelen jókedvet színilel, hogy elleplezze ambivalens érzéseit, miszerint gyanakvás gyötri a mondott viszonnyal kapcsolatban, másfelől viszont rendkívül erős érzéki hatással van ró férje ismerőse, a tőle jobbra ülő, hatalmas termetű, kiöregedett vízilabdázó, aki melleslég épp élménybeszámolót tart, és most — érthető okokból — különös ihletettséggel pufogtatja begyakorlott poénjait. S végül: az a vakító szőke asszony, az öreg csatár és a barna kislány között... nos, neki egyikükhöz sincs köze. Azzal csapja be a többieket, hogy feltett szándéka megközelíthetetlen és titokzatos kívülállónak látszani, holott minden gondolatát leköti a göndör csatár, valamint az, hogy jókora friss örökséggel és egy alig észrevehető testi hibával rendelkezik. A pólózót — ha tudna róla - ez aligha hagyná hidegen. Gyermektartási pert akasztottak a nyakába, s most — az emberi természet különössége! — azon töpreng, hogy megvendégeli az egész társaságot. A kislány kimondhatatlanul unja, sőt gyűlöli ezt az összejövetelt, azt hiszem, különös tekintettel a nagybátyjára, és ezért szünet nélkül ez utóbbi feleségének hízeleg, ki tudja - ö magía legkevésbé —, hoqy miért!... Hogyan?... Ó, elnézést egy percre! Ennyi volt az egész! Mit is kérdezett?... Hogy miért tartom magamat kivételnek? Nos, uram, erre igazán nem nehéz válaszolnom. Én vagyok itt az egyetlen ember, akinek mindenkivel egyértelmű és tisztázott a zog. Meggyőződéssel vallom, hogy mi még nem tartunk ott, hogy a terméscsökkent'ést is vállalva úgy csökkentsük a költségeket, hogy az az üzemnek is és az ország gazdaságának is megérje. Én hiszem, hogy nálunk még mindig vám tehetőség a termésátlagok növelésére, - szigorúan ügyelve persze a költségek -alakulására. Mondjuk a műtrágya-felhasználásra -, az USA-ban, ha nem is sokkal, de ez is kevesebb, mint nálunk.- Az övezetek szerinti ter- mesztéstedhnika monokultúrát feltételez.- Ahol kukoricát vagy búzát termelnek, esetleg némi szója található még. A 'monokultúra 20—25 éve fennáll, bevált, jól ismerik ennek a módszernek a buktatóit, s olyan technikával rendelkeznék, hogy a monokultúra nem jelent gondot. A gépesítésre jellemző, hogy egy- egy farmon amennyi munkagép kell a termelési cikklushoz, ugyanannyi az erőgép is. Tehát nem kapcsolják le meg fel a munkagépeket, mint nálunk, mondjuk a vetőgéphez csak olyan erőgépet párosítanak, amennyi ónnak a munkagépnek a vonóerőigénye. Nincs pazarlás, csak azt a gépet használják, amelyik az adott földhöz és munkához kell. Ezt őszintén szólva nagyon irigyeltük, és sokat beszéltünk arról, hogy bizony itthon is jó lenne 'megvalósítani.- Milyen a mezőgazdaság szervezeti rendszere?- A kutatóintézetek, kereskedelmi társulások, gép- és vegyi gyárak a farmerekkel szerződéseket kötnek, szaktanácsot adnak, biztosítják a legújabb ne- mesítésű vetőmagot, amiért természetesen pénzt 'kell fizetni. Hogy mennyit, azt nem tudjuk, mert Amerikában pénzről nem kapcsolata. Hogyan?... Csak nem arra a két spicces fiatalemberre gondol? Bizony, be vannak csípve, uram, és őszinte szívből mondom, hogy ez a lehető legenyhébb kifejezés! Ezt a két fiatalembert aztán végképp jól ismerem. Először is, hogy finoman fejezzem ki magam, szerfölött furcsa viszonyban varmaik egymással. Viselkedésűikre főként az nyomja rá a bélyegét, hogy mindkettő családos, a kövérkés, alacsonyabbiknak két szép kislánya van, de úgy vélik, hogy itt erről senki sem tud, és a családját egyikük sem hozza magával soha. Másodszor... hát, ugyebár, az ital! Meg kell mondanom: ez az egyetlen oka, hogy ide járnak, ámbár ezt élete árán sem vallaná be egyikük sem. Minden erejükkel azon vannak, hogy színjózannak tűnjenek, kedves, bárgyú udvariassággal nézegetik a többieket, de a fejükben a konyakon kívül, higy- gye el, uram, semmi az égadta világon... Ó, bocsásson meg ismét. A középcsatár, úgy látszik, be akar mutatni valakinek... ...Tehát: hol tartottunk? További bizonyítékra kíváncsi: nemde? Ki érdekli? A festett hölgy, esetleg, aki most leült a zongorához?... Kérem. A lehető legnyilvánvalóbb eset. Ami engem illet, már előre tudom, hogy mit fog játszani. De nemcsak én tudom ezt, hanem 5 maga is, sőt a többiek is tudják, és ami mindennek a teteje: teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a repertoárja itt, enyhén szólva, a könyökén jön ki imindenkiinek. Ez azonban a legkevésbé sem zavarja. Átszellemült elragadtatással játszik, énekel, és minden mozdulata a forró siker nyugtázását tükrözi, hólott nyilvánvalóan senki ügyet sem vet rá, s magunk közt szólva, mutathatnék it önnék valakit, aki, ha módjában állna, hát habozás nélkül golyót eresztene belé. Ősrégi, nyúzott sláger jön - már kezdi is... No, mit mondtam?!... Vagy arra az úrra kíváncsi, aki vezérigazgatói méltósággal szemlélődik a kecses szemüvege mögül? Megmondom önnek, ahogy van: könyvelő. Pár eszHeimann Ferenc téeszelnök: A termésátlagok kisebbek, a technika irigylésre méltó illik beszélni, amikor a dollárra terelődik a szó, mindenki elhallgat, vagy másról beszél. Azt, hogy ki mit termel, mivel foglalkozik, az éghajlat és a föld minősége határozza meg. A termelésre nagyon sokat áldoz a farmer, mindent megad, amit a növény, az állat kíván, de az mór például nem téma, hogy rend, tisztaság van-e az istállóban, vagy sem. Az állattartó épületek egyszerűek, favázasak, bádogtetejűek, az embernek az az érzése támad, hogy azon nyomban összedőlnek. Jártunk egy farmernél, aki 150 holstein- fríz tehenet, s annak a növendékeit tartja, a tömegtakarmányt 150 hektáron termeli meg, a tejelötakarmányt pedig vásárolja. A .tejhozam 7 ezer liter, akárcsak nálunk is já néhány gazdaságiban. A taikarmánytá- pot saját maga keveri, számítógép-vezérlésű berendezéssel, ami nem kilóra, hanem dekára, tendeje özvegyen maradt, s most valójában társaságot keres; igazság szerint fiatal feleséget szeretne magának. No, persze, sohasem lesz fiatal felesége. Elsősorban azért nem, mert - figyelje meg! - amint fölbukkan előtte egy nő, ő hidegen elnéz fölötte: egyszerűen nem hajlandó a szemébe nézni senkinek. Vagy vessen egy pillantást arra a megfontolt, gunyoros tekintetű férfiúra, mellette azzal az erős, fehér blúzos, felajzott nővel, akinek pohár van a kezében. Élettársak, nem házasodtak össze, és ez a férfiú bölcsességének tulajdonítható. Ügy tartja: ha összeházasodnának, a köztük lévő kankülönbség pokollá tenné az életüket. Emberünk látszatra maga a derűs nyugalom. Ó, látom a kérdést. Azt szeretné tudni, 'hogy ön vajon mivel vezet félre mindannyi unkát, igaz? Nos, hát, uram, bevallom, ön az egyetlen eset, akinél nehéz erre válaszolnom. Azt hiszem, hogy ön elsősorban önmagát vezeti félre!... Hm... hát nem tudom egészen biztosan. Bocsássa meg a mosolyomat, és kérem, ne értse félre, de... meggyőződésem, hogy ön maga sem tudja, 'hagy miért ül itt. Talán magányos... Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy önnek itt semmi keresnivalója! És mégis itt üt, már a második este. Figyeltem!... Persze: hogy honnét tudom mindezt! Uram, nekem több mint harmincéves tapasztalatom van a szakmában. S ha azt mondom - nem dicsekvésből! —, hogy én itt ma sem csaltam meg senkit, akkor el kell hinnie, mert nem érdekem félrevezetni önt. Ha nem veszi rossznéven, sokkalta több tapasztalattal rendelkezem önnél, és belelátok az emberekbe. Mellék- gondolatoktól mentes, becsületes kapcsolat itt ma csak velem alakult ki! lime, a szakmám!... I számláját? Parancsoljon uram! Lássa, elkészítettem. Két vodkája, és egy üdítő itala volt... Ismétlem: bízhat bennem. Kis idő múlva nyugdíjba megyek: megszereztem már, amire szükségem lesz a hátralévő idő alatt. Engem már csak az emberek érdekelnek, hisz nyitott könyvek számomra... Köszönöm, uram! És térjen be máskor is, ha már így összeismerkedtün'k!... Jó éjszakát! grammra precízen méri az adagokat. A tejhózat itthon nem fogadná el a KÖJÁL, viszont a fejőház terelőberendezéssel ellátott, , programvezérlésű, a tej a levegővel egyáltalán nem érintkezik. Az épületek, a fejő- házak rendetlenek, időt a takarításra nem áldoznak. — Hányon dolgoznak ezen a farmon? — öten. A farmer, a felesége, és 17 éves fia és két alkalmazott. — Hoqy néz ki egy farmer? — Mondjuk az, aki Kansas államban lucernatermesztéssel foglalkozik... Zsíros sombréró- ban, szakadt pulóverben, fes- lett csizmában támaszkodott a pajta falához, a szájában rágógumi, időnként ivott valami sötét folyadékot egy papirpóhár- ból és szivarozott. Láthatóan a terhére voltunk, le nem ültetett, és semmivel nem kínált. A farmereket erről a szakadt „egyenruháról” lehet megismerni szerte az országban. A dollár utáni hajsza szabja meg az emberek életrendjét, viselkedését. Adót kell fizetniük, a négy-öt évenként felújított technika hitelrészleteit, ha valaki azt két hónapig elmulasztja, tönkremegy, földönfutóvá válik. Amerika csak a filmeken elegáns, amikor az ápolt emberek a kényelmes otthonukban iszogatják a jeges whyskit. A valóságban azonban nem ez a helyzet, az emberek rengeteget dolgoznak, fáradtok, egy igen jól szervezett, de végtelenül embertelen, lélektelen társadalomban élnek. A Hesston gyárban fel sem néztek a legmodernebb gépeken, saját ruhájukban dolgozó munkások, s déliben, mikor ott jártunk, a zsebükből ették a hamburgert. Ez a munkatempó a jellemző, s mikor megkérdeztük, hogy miért nem ka'pnak munkaruhát és ebédet, az volt a felelet, hogy nem is kérnek. Mert aki kinyitja a száját, az veheti a munkakönyvét, hisz akad a helyébe tíz jól képzett szakmunkás isi Vagy... Az egyik farmer évente 28 ezer szarvasmarhát hizlal, a takarmányt, az alapanyagot vásárolja, és 71 embert foglalkoztat. Beszélgettünk azzal a gépkocsivezetővel, aki a hízómarhákat kamionnal szállítja a vágóhídra. A pénzt aszerint kapja, hogy milyen távolságra viszi az állatot, s hogy ezen az úton mennyi a normális súlyapadás. Ha ezen belül marad, megkapja a teljes bérét, ha nem, levonnak a fizetéséből. Következésképpen nincs ideje, hogy megálljon oz utakon. Furcsa, érthetetlen, az európai ember számára idegen világ. Gyerekekkel nem találkoztunk, esténként embert az utcán nem lehet látni, és a házak is teljesen sötétek. Valószínű, hogy még a szomszédaikat sem ismerik, nem barátkoznak és nincs társaságuk. Sok az elhagyott farm, illetve a két'laki farmer, aki három hónapig a — nem tévedés - 400-600 hektáros farmján dolgozik, az év többi részében pedig valamelyik gyárban, üzemben helyezkedik el. Ahogy megtudtuk, csak idén szeptember végéig 7 ezer farmer ment tönkre.- Mi az, amit a kint látottakból itthon érdemes, illetve szükséges lenne megvalósítani? — A modern, praktikus, a növény, az állat igényeihez igazodó technikát, a gépeket, a gépesítést, olyan ipari „hinter- landot”, amely szabályosan „löki” előre a mezőgazdaságot. És még valamit: a szervezettebb, fegyelmezettebb és célratörőbb munkát. D. VARGA MÁRTA Trencsényi Zoltán: Kötéltánc Megremegett a keze. Ezen az estén nem először. Ennél a trükknél újra érezte, hogy leleplezték. Sőt, több volt ez egyszerű megérzésnél. Tudta, hogy elrontotta az eltüntetést, és a kezéből látszólag semmivé fosztó kendő sarka igencsak kilógott az ujjai közül. Reménykedett, hogy nem vették észre, de aztán belátta, hogy ez lehetetlen. ,,Feltűnő volt" — állapította meg magában, és gombóc költözött a gyomrába. Mosolya is inkább csak egy erőltetett lintorrá vicsorodott, és alig merte elkezdeni a következő trükköt. Úgy érezte magát, mint aki mezítelen. Izzadt. A nézők ezt persze tulajdoníthatták a nagy csokornyakkendő fullasztó lojto- gatásának, meg a frakk — mindent rejtő, tehát nélkülözhetetlen - letöltőjének is. A kártyák eléggé határozatlanul nyíltak szét, a terítés sem lett valami egyenletes. Már a keze is nyirkos volt. „Na még egyszer..." Görcsösen markolászta a kártyacsomagot, és arra gondolt, hogy vajon mi az oka ennek a szörnyű bizonytalanságnak, kinzó határozatlanságnak. „Magasságos ég, hiszen semmivel sem gyakoriok kevesebbet, mint máskor..." Második nekifutásra már szebb leit a terítés, aztán az egy- kezes keverés is viszonylag flottul sikerült... Megnyugodva szusz- szánt, és még a mosolya is őszintébbnek tűnt. De a nyugtalansága csak nem akart szűnni. Bár hitte, hinni akarta, hogy átlendült a holtponton, de semmi garancia nem volt arra, hogy több gikszer nem csúszik be. Márpedig tudta, hogy egy bűvésznek csak egyszer kell eljátszania a „becstelenségét" és vége. Mindennek lőttek. Oda a művészi rang, kárba vész a sok éves gyakorlás, többé nem lesz hitele. A kártyadobásokat hibátlanul mutatta be, ez mintha kezdte volna visszaadni az önbizalmát, de valahol a gyomrában még mindig ott motoszkált az iménti, rémes két-három perc. A „chicagói golyók" gyönyörűen sokasodtak, majd tűntek el szétnyitott ujjai között, és mégis.. „Kötéltánc" gondolta. „Sőt, rosszabb, mint a kötéltánc, mert a kötéltáncos mutatványának áhitja a sikerét a néző, de a bűvész produkciójánál mindenki a hibára vár... Sietve meglazította az ingét. Bámulta magát a tükörben. Vékony, fekete bajusza állt utat az arcáról csorgó verejtéknek. Közelhajolt a képmásához, és fürkész tekintettel vizslatta saját arcát.- Művész úr, a taxi... - nyitott az öltözőbe a portás. Hátrafordult, és láradt, meggyötört tekintettel nézte a portást. — Küldje el — mondta nagysokára —, ma este inkább gyalog megyek haza, szükségem van a levegőre. Köszönöm... Homlokát ráncolva ballagott át a parkon. Az első fellépése járt az eszében. A diáktársak csodálták magabiztosságát, varázslónak becézték. Aztán a tükör előtt töltött délelöttök, az unalomig ismételt ujjgyakorlatok... az estéről estére lelcsattanó taps... o szájtáti nézők, az elismerő tekintetek... A hídon fújt a szél. Megállt. Jólesett a hüs levegő. Csend volt, a némaságot a koffer csobbanása törte ,meg. A korlátra könyökölt, és nézte a vizen úszó fekete kollert, amely a placcsanás után kinyílt, és a sodrás sebesen söpörte ki belőle a kártyákat, színes kendőket, golyókat, bűvészbotokat, művirágokat... Nagyot szusz- szánt. Arcát a szélbe tartotta, és úgy érezte, gyomrából végképp eltűnt az a pici gonosz, lojtogató gombóc. em fogja elhinni, amit most mondok, de ebben a helyiségben, ezen az estén én vagyok az egyetlen ember, aki nem vezet félre senkit!... Ugye, csodálkozik? Aakarja, hogy bővebben kifejtsem?... Nos, nem lep meg az érdeklődése. Az első perctől fogva láttam, hogy tapasztalt és mélyen gondolkodó ember, akiből nem hiányzik az a humor és bátorság, hogy olykor felülvizsgálja az ismereteit, illetve egyszerűen: befogadjon. Miből 'láttam? Természetesen a tekintetéből. És hi gye meg; nagy adomány ez bizonyos koron túli... Hogy öregnek tartanám? Ó, nem. Csak egyszerűen túl van azon, amikorra végképp hozzá forrná lófiunk ahhoz az életszerephez, amely nélkül már nem tudnánk biztonsággal mozogni. Mire gondolok? Nos, talán éppen a méltóságra, ami tetteink elvi megalapozottságából fakad. És ez, bizony, sokunkat jóvátehetetlenül késszé tesz, uram! De, ha megbocsát egy percre: szót kell váltanom valakivel !... ...Már itt is vagyok. Tehát, mire alapozom állításomat - erre kíváncsi? Nézze például azt a csöndes fiatal házaspárt. Amint látja, egymással sem beszélnek. Némán, elegánsan hallgatnak, derűs fölénnyel figyelik a többieket, és ebben az a félrevezetés uram, hogy — félnek! Mindenekelőtt attól félnek, Hogy valaki netán észreveszi rajtuk azt a halálos és kétségbeejtő unalmat, amit egymás társasága jelent számukra. Fél évvel ezelőtt, sökéves ismeretség után házasodtak össze, majd a bolgár tengerparton töltötték nászújukat, amelynek során bebizonyosodott, hogy soha, de soha semmiféle örömük egymásban nem lesz. Csakhogy a házasságot a négy szülő szorgalmazta, és a lány apja, aki művezető és amolyan „ezermester" is, szobát rendezett be nekik a házában, és ébből a szobából nem hiányzik sem a bárszekrény, sem a vasból készült 'könyvállvány, sem a Videoton tévékészülék. A másik oka, hogy félnek, a gépkocsi. Tudniillik, mivel gyűjtenék rá, pontoson ki van számítva, hogy napjában hány forintot és hány fillért költhetnek el, s az a nyomasztó érzés ül rajtuk, hogy ezt most valaki észreveheti a viselkedésükön. Honnan tudom mindezt, ugye? Természetesen a tekintetükből, uram, azaz főként on-
