Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-18 / 271. szám

1982. november 18. NÉPÚJSÁG 5 A közművelődés kérdései Otthon meghal, másutt élni kezd 7 Zöld út hiányában az új Október 27-én a késő dél­utáni órákban szakmai rendez­vény okán találtak zárt ajtókra Dombóváron a Szász söröző vendégei. Ezen a napon az áfész egységeinek vezetői ré­szére rendeztek — az 1982. évi KPVDSZ-naipdk záróeseménye­ként - tapasztalatcserét, amit képmagnó, fotók, meghívók töm­kelegé is szolgált, bogy a mesz- sziről jött, különös embert — aki képesítése szerint közgaz­dász — ne érje olyan vád, hogy azt mond, amit akar. Ha most elkésett tudósítást akarnék írni erről a roppant izgalmas, de a vártnál kisebb érdeklődéssel fo­gadott ankétről, sorolnám, hogy ki (mindenki volt jelen az áfész elnökén, Bertus Ferencen és a városi művelődési ház, a MÉ­SZÖV képviselőin kívül. De okom volt a tudósítás eímismásolásá- ra, mert olyan példa „jött ház­hoz” a már említett napon, ami hallatlanul rokonszenves mind­azok számára, akik felelősséget éréznek egyrészt a közművelő­dés, másrészt a mainál lénye­gesen kulturáltabb vendéglátás ügyéért. (Mi több, van bátorsá­guk új utak kitaposására. Barna György igazgató annak, a szakma konzervatív képvise­lői által kiátkozott modellnek a bemutatására vállalkozott, amit Miskolcon teremtett meg mun­katársaivá1! a Tokaj vendéglátó­házban, egy klasszikusan vesz-, teséges, 2 ezer négyzetméteres alapterületen, 80 helységben, négy szinten működő üzemben, amit százhúszon működtetnek. A Miskolc, Győri kapu 37-ben honos Tokaj vendéglátóházat kívülről több alkalommal volt már módom látni. Október 27-e óta szívemből sajnálom, hogy nem tértem be egyszer sem a „betonból emelt agyrémbe”. De így Is világos, hogy Barna György és az úttörő munkában szövetségesei miért törtek a közművelők kenyerére, hívtak életre klubokat, varietét, politi­kai kabarét, discomozit szesz­mentesen a fiatalok és szesze­sen a középkorúaknak nem hal­láskárosító és vitustáncra kény­szerítőén bömbölő élő zeneka­rokkal. Azt is sajnálom, hogy a televízióban mem láthattam azt a riportműsort, ami a vendég­látóházat bemutatta s abból az alkalomból, hogy megnyerte an­nak a lakótelepi klubpályázat- nak az első díját ez évben, ami­nek harmadik díját fiókkönyvtá­rával s az ehhez kapcsolt pó­diumestjeivel a dombóváriak Szász sörözője érdemelte ki. Mint értesültem, szűkszavúak voltak a riportfilmben hivatal­ból megszólalók, ami cseppet sem meglepő. Mines ugyanis a szakminisztériumok részéről zöld utat biztosító állásfoglalás ab­ban, hogy jogosult-e közművelő funkciók ellátására is a keres­kedelmi vendéglátás, s ha igen, milyen határok között. Hogy Barna György és társaik miért nem próféták a saját hazájuk­ban, illetve Miskolcon, vala­mennyire magyarázza ez a va- cillálás. (Menteni azért nem menti azt a hamis presztízsfél­tést, ami közös dolgainkban ugyancsak elítélendő. A Tokaj vendéglátóház közeli szomszéd­ságában működő művelődési túráit vendéglátással megsze­rezhető - védnöki tábláját. Évente négy — s előre nem kö­zölt — alkalommal ellenőrzi az adományozó, hogy a védnöki tábla birtokosai változatlanul méltóak-e a birtoklásra. Eddig még nem fenyegette a rang­vesztés veszélye a Tokaj ven­déglátóházat. Fenyegető viszont az a veszély, hogy amíg az or­szágiban vagy húsz helyen pró­bálják már a Tokaj vendéglátó­ház modelljét a helyi adottsá­gokhoz igazítva meghonosítani, Miskolcon anyagiak hiányában kopik, szegényedik a program. Most van 250 ezer forintjuk, eny- nyi járt a KISZ KB által hirde­tett klubpályázat első helyezésé­vel. De már kétséges a legnép­szerűbb egység, a politikai ka­baré fennmaradása, kétéves si­kersorozat, budapesti vendég- szereplés után. Megjegyzem, ha lenne az elegendőt legalább fe­le részben megközelítő pénz, Barna György és társai akkor se lennének „keblemre cimbo­rám” indítású jelenetek alanyai. Azért nem, mert a kocsmaha­gyományokra épített vendélglá- tóiparnak egyáltalán nem hiá­nyoznak a magasabb szakmai mércék. „Etesd, de még inkább itasd a vendéget” - vallja a többség, noha a kisebbség, az újulni kívánók évek óta sürge­tik a változást azt vallva, hogy többet kell adni, magasabb színvonalat kell biztosítani, fi­gyelni az alakuló igényeket, for­málni az igényeket. Az utóbbiak közül se az egyiket, se a mási­kat nem lehet „ahogy esik, úgy puffan" módra. Jut eszembe, hogy bizonyos mértékig eretnekségnek minő­sült annak idején, hogy a dom­bóvári Szász söröző a színvonal- tartás érdekében udvariasan ki­utasította azokat a vendégeket, akik talponállóvá szerették vol­na tenni az egységet. A fiók- könyvtárnak Is csak a környéken lakók körében volt sikere, ha­sonlóan a pódiumesteknek, po­litikai fórumoknak is. De van nekünk más megyei emlékezni- valónk is ... Annak a fiatalem­bernek a kiátkozása, elkedvetle­nítése, aki egy Bonyhádhoz kö­zeli kisközségben kocsmaimozi­val próbálkozott, de megbuktat­ták, mielőtt bizonyíthatott volna. Él és újakra készül ugyanakkor a Szász söröző, a városi művelő­dési házzal együtt. Tavasszal az áfész elnöke és munkatársai a népművelőkkel lesznek hivata­losak Miskolcra. Alaposabban szemügyre venni, hogy miben követhetnénk mi itthon, Tolna megyének legalább egy városá­ban a Tokaj vendéglátóház pél­dáját. Vajha mások is ráébred­nének arra, (hogy lépni kell, ér­demeket szerezni a nemzetközi elismerést kifejező védnöktábla elnyerésére ! Amennyire ismerem kereske­delmi vendéglátásunkat, nem ártana európaibbá tenni Tolna megyében sem, legalább ott, ahol ennék megvannak a tár­gyi, személyi adottságai. A ven­déglátás összeházasodása a közművelődéssel csak jót hoz­hatna. Dombóváron ez már megtörtént... Gondolom, az eddigiekből ki­derült, hogy a miskolci vállal­kozásé minden rokonszenvem. Akkor is rokonszenves lenne Barna György és munkatársai­nak konok, a fölvállalt cél ér­dekében még a furfangos meg­oldásodtól sem visszariadó tár­sulata, ha nem birtokolnák évek óta a Nemzetközi Újságíró Szö­vetség - csak kiemelkedően kul­központ nemkívánatos konku­rensként kezeli a kulturált ven­déglátást a közművelődéssel párosító vendéglátó egységet. Ez meglehetősen furcsa egy sok kulturális intézménnyel rendel­kező, 220 ezer lelkes ipari nagy­városban, aminek életét - ne vegyék szerénytelenségnek — van szerencsém ismerni. Ha a Győri kapu köré palántáit új és régi városrész becslésem szerint 50-60 ezer lakosa közül alkal­manként „elszippant” érdekes, izgalmas rendezvényeivel a To­kaj vendéglátóház 300-400-at, szamárság kiátkozást kezdemé­nyezni. Ésszerűbb a megtervezett együttműködés, ami nem zárja ki megítélésem szerint az egész­séges rivalizálást sem. Egy kollekció a müsorajánlatból Barna György, az „eretnek" A dukomentáció kézről kézre járt LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Magyarszéki Endre. Jogi kérdések A német bemutató színpad premierje után Kezdeti lépések - tervek - megvalósulás Meddig jár a jubileumi jutalom Sokan a nyugalomba vonu­lás után értesülnek arról, hogy nem kapták meg jubileumi ju­talmukat. A vállalatok a 25 éves munkaviszony után járó jutal­mat rendszerint kifizetik, de a 40 és 50 éves munkaviszony után járó jutalmat akkor is ki kell fizetni, ha a dolgozó nyug­díjazásakor a 35 munkaévet már ledolgozta. (Az 50 éves ese­tében a 45 ledolgozott év után jár már nyugdíjazás esetén.) Amikor a már nyugdíjas dol­gozó értesül arról, hogy nem kapta meg járandóságát, jelent­kezik igényével. A válasz, gyak­ran ez: munkaviszonya alatt kellett volna kérnie a jubileumi jutalmát, most már nem jár. Pe­dig egyszerűen csak az ügyinté­zőik gondatlanságáról van szó. Min den éke lőtt egy alaprendel­kezést kell ismertetnünk. A mun­káltató köteles nyilvántartani, hogy a dolgozói közül kinek és mikor esedékes a jubileumi jut­tatás, és haladéktalanul intéz­kednie kell annak kifizetéséről. Tehát téves az az információ, hogy a dolgozóknak a munka- viszony alatt kell a juttatást kérni. A munkaadó mulasztása nem lehet akadálya annak, hogy a dolgozó élhessen jogával. Aki az általános (munkajogi) elévü­lési időn (három éven) belül kö­veteli járandóságát, megkapja a jutalmat. (Az elévülési idő kezdőpontja a munkaviszony megszűnése utáni nap.) A jubileumi jutalom összege a dolgozó egyhavi alapbére. Ha ezt a kifizetési feltételek beáll­ta után fizetik ki, a kifizetés idő­pontjában megállapított szemé­lyi alapbért kell folyósítani, ki­véve, ha az kisebb összegű, mint amekkora a dolgozót az esedékesség időpontjában meg­illeti. Ha a dolgozó munkavi­szonya időközben megszűnt, a munkaviszonyának megszűnését közvetlenül megelőző alapbére illeti meg. Gyakori probléma, jár-e jubi­leumi jutalom, ha a nyugdíjas munkát vállal. Tehát nyugdíjaz­tatásakor még nem volt meg a 25, 40 vagy 50 éve, de a nyug­díj melletti munkavállalással megszerezte valamelyik időt. Abból kell kiindulnunk, hogy a munkaviszonyban álló nyugdí­jas jogosult mindazokra a já­randóságokra, amelyek a többi, vei együtt, azonos ■•körülmények között munkát végző nem nyug­díjas dolgozót megilletik, tehát a jubileumi jutalomra is. Ilyen­kor is az egyhavi alapbért kap­ja a nyugdíjas. DR. KERTÉSZ ÉVA Az elmúlt esztendő elején született meg Tolna megyében egy tervezet a nemzetiségi színjátszás megteremtésére. Az indoklás: Székszárd a német nemzetiség elhelyezkedésének a földrajzi középpontjában van, de a délszláv nemzetiség terü­letei ugyancsak könnyen jár­hatók innét. Tolna megyének nincs színháza, de 12 éve be­fogadó színházként működik a több mint hatszáz személyes nézőterű, modem, Babits Mi­hály Megyei Művelődési Köz­pont. Ebbe az intézményibe ál­talában 6—8 színház jár, s így a szekszárdiak - de hasonló szervezéssel Tolna megye többi művelődési házának közönsége is - megközelítően annyi szín­házi előadás bemutatóját lát­ják, mint egy önálló színházzal rendelkező város lakossága. A terv alapelvei voltak: a nemzetiségi színjátszás szerve­zete országos hatáskörű le­gyen. Kis létszámú, mozgatható kamaraelőadáso'kaf kell falvak­ba vinni. Fontos alapelve az is, hogy a nemzetiségi tájnyelvet segítse átvezetni a köznyelvbe. Hiszen az egykori zárt ‘ falu- közösségek a korszerű világban felbomlottak, s a nemzetiségi lakosság már egymás között is igényli az egységes köznyelvet. Továbbá a nemzetiségi szárma­zású gyerekek anyanyelvének megtartására és művelésére is igen jónak bizonyult eddig a dramatikus játék. Végül a nem­zetközi viszonylatban is példás magyar nemzetiségi politikának a színjátszás még fehér foltja, s ezen változtatni kell. Illetékes szervek 1981. októ­berében fogadták el a tervet: legyen Szekszárdon német nem­zetiségi bemutató színpad. 1982. január 12-én ezért indulhatott meg Szekszárdon a Babits Mi­hály művelődési központ kere­tében kísérletképpen a német bemutató színpad szervezése. Az első gond, amit meg kel­lett oldani, a németül beszélő színészek összegyűjtése. Legal­kalmasabb segítőtársnak a MA­FILM látszott, hiszen ott a több nyelvű filmekhez rendszeresen alkalmazzák a németül beszélő színészeket. A MAFILM segítsé­ge döntő volt. De igazolódott a régi igazság: a filmforgatá­son mindent ismételni lehet, nem úgy a színpadon ! Az élő színjátszásra a filmgyártásban alkalmazott színészek jelentős része nem (alkalmas. Az így megmaradt, viszonylag kisebb szómű színművész is eltérő dialektusban, eltérő színvonalú kiejtéssel beszél. A legnagyobb 'számiban a Sopron környékén született művészek vannak kö­zöttük. A gyermekek anyanyelvi kul­túrájának megtartása, ápolása végett már a tervezetben ki­dolgoztak egy rendszert, az úgynevezett hangmemória- szíriház elképzelését. Lényege: az előadások - mesejátékok, gyermekeknek rendezett bohó­zatok — után otthagyják az előadás teljes hanganyagát hangszalagon. így arra a régi pedagógiai-pszichológ iái elvre alapoznak, hogy az egyszer már látott, megélt játék, a komplex élmény könnyen felidézhető a hanggal. A nemzetiségi peda­gógusok az előadások után ol­dott légkörben, több alkalom­mal lejátszhatnák a gyerekek­nek a hangszalagot, s ez így el­mélyített szövegélmény alapján maguk a gyerekek is eljátszhat- •ják azt. A dramatikus játék nyelvápoló, nyelvművelő hatása tehát igazolást nyerhet. November 11-én este meg­kezdte 'munkáját a szekszárdi német bemutató színpad. Iglódi István Jászai-díjasnak, a buda­pesti Józséf Attila Színház fő­rendezőjének rendezésében mutattak be Goethe-emlékestet, amit másnap Tamásiban lát­hatott a közönség. Később Gyönkön, Bonyhádon, Hajóson, Sopronban vendégszerepeinek ezzel a műsorral, de Pécsett és Budapesten is lesz előadása a színpadnak. Az első est szerep­lői Sólyom Nagy Sándor érde­mes művész, Németh Aliz Liszt­díjas (ének), Feleki Sári Kos- 'suth-díjas és érdemes művész, Sütő Irén érdemes művész, Ta­nai Bella, Terebessy Éva, Gera Zoltán és Zitlióh Beatrix (vers és próza) voltak. Aznap dél­után 16 órakor Bonyhádon, a gyeime'kszínházi részleget alko­tó pécsi óvónőképzős diákok, Csekő Györgyi rendezésében a Grimm testvérek A brémai mu­zsikusok című mesejátékét ad­ták elő. Ennek előkészületei során a jól bevált külföldi mód­szert alkalmazták: a bemutató előtt 15 alkalommal játszották el a közönség előtt a darabot, s a hatásnak megfelelően csi­szolták az előadást. A brémai muzsikusokat több német nem­zetiségi lakta megyében bemu­tatják, s a bonyhádi bemutató után már otthagyják a hangfel­vételt is. ' ÍÉv végén a kísérleti év ta­pasztalatai alapján döntenek (majd a német bemutató szín­pad további szervezeti, műkö­dési formájáról. Az alapelv azonban aligha változik a^ké- sőbbiek során. A bemutató szinpad a német településekre, kisebb falvak, üzemek színpa­daira kis létszámú, lehetőleg vi­dám kamaradarabokat visz, re­mélhetőleg az egész ország te­rületére. Rokonság Az életkor kitolódásával — mint tudjuk — arányosan nő az idős és az elhagyatott idős em­berek száma. Körülményeiket, s ha szükséges, anyagi helyzetü­ket - ezt ugyancsak tudjuk — lehet javítani társadalmi segít­séggel, magányukat tartósan feloldani azonban már aligha. Nagyon sók idős, elhagyatott ember él, akire általában azt mondják: „senkije sincs". Csak­hogy ez az esetek többségében nem így van. Legtöbbjüknek, ha nem is funkcionáló, de elvileg létező családi kapcsolataik van­nak. Vagyis: rokona, rokonai. Ez fordítva is 'így van. Kevés az a család, amelynek hátte­rében ne lenne eqy-egy idős, magányos rokon. Igaz, a köte­lék többnyire közvetett vérségi kapcsolaton alapul. Mégis ah­hoz elég, hogy egy magányos, idős ember az áhított családi közösséghez tartozzon. Illetve. . . elég lenne. — Mert — tisztelet a kivételnek — az efféle rokonságot sokan jószerivel csak formálisan tart­ják. A kapcsolat, az esetek többségében csupán az éven­te kötelességszerűen letudott látogatásokból áll. Ezek után a rokon rendszerint megköny- nyebbülten távozik, az idős em­ber pedig kesereg, hogy a fia­talok mindig rohannak. S talán ezért nem értik, hogy neki nem a virág és édesség kell, hanem a törődés, az, hogy állandóan érezze a valahová tartozást. Néha a látogatónak hazafe­lé menetében némi lelkiisme- ret-furdalása támad, mert érzi, hogy valami olyat várnak tőle, aminek ő nem tud megfelelni. És ki merne egyértelműen pál­cát törni egy olyan, még aktív felnőtt felett, aki dolgozik, ta­nul, gyermeket nevel, társadal­mi munkát végez, azért, mert nem vagy alig törődik magá­nyos, idős rokonával? Persze, akadnak olyan pél­dák is, amikor a rokonság kö­zeledését az idős ember utasít­ja el. Ennek hátterében több­nyire anyagi természetű okok húzódnak. Mert hát ki örül a hirtelen feléledt családi kap­csolatnak, ha mégoly elhagya­tott is, amikor rájön arra, hogy a szívélyes látogatás mögött érdekek húzódnak Kölcsönké­rés, ajándékkunyerálás vagy egy állandó bejelentő valame­lyik ifjú rokonnak a nagynéni, nagybácsi, keresztszülő lakásá­ba? Ilyenkor az idős ember in­kább a magányt választja, bár­milyen érthetetlen is ez a lé­pés a „mindenre kész" rokon­ság számára. Valóban kivitelezhetetlen len­ne, hogy elvileg létező családi köteléket valóságossá, élővé te­gyünk? Többnyire nem napi te­endőkről, folyamatos tehervál­lalásról van szó, s a könnyen kimondott „semmire sincs időm" igazsága is felülvizsgálható né­ha. Bizonyosan akad idő gya­koribb látogatásra, néha be­vásárlásra, vagy akár levélre, telefonra. A terheket meg is lehetne osztani a rokonság töb­bi tagjaival. A cél érdekében. Azért, hogy az élő rokoni kap­csolat a családi _ közösségbe tartozás biztonságát adja meg az egyedülálló, idős ember­nek! — a —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents