Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
lO^fepÜJSÀG 1982. október 9. IRODALOM KERESZTURY DEZSŐ: Melegség Eg a beton, rajta rézbőrű sereg sütkérez egy tatka meztelen gyerek. Vízben áll a rét már, játszani hideg, de az úton még nyár fűti a követ. Az őszi sűrű, mézes fénnyel hinti meg, s fészek a por: édes délszaki sziget. Hasuk a láng napra vetik, a tüzes beton simogatja kis feneküket. OLÁH ZOLTÁN: Holdvirág Csak egy csöndes, langyos estét kívánok már, hol a hunyorgó félelem lepereg a horizont meglazult húrjairól, hol Iákat altat a búza-izmú szél, s lecskék szárnyai húznak margót az alkonyi égre. Csak ezt, csak ezt kívánom már, hogy szám szegletében nyiljon ki a HOLDVIRÁC, s reménnyel szórják be szirmai az éjszakát. Csak ezt, csak ezt kívánom már... A ka bat Asztalához intette a pí'mcért, fizetett és fütyörészve indult a sarokban álló fogashoz. Igazain kellemes este volt — gondolta, már régen szórakoztam ilyen kellemesen. Kedves volt az a nő is Attila ék társasáig óiban. Valamelyik map mlaijd felhívom telefonon, és megbeszélek vele valami programot. Gondolatai annyira elfoglalták, hogy észre se vette, amikor a fogásihoz ért. Majdnem fe'llbulkott benne. A lkaiba tját kereste, de nem volt sehol. Egy elnyűtt, barna, átmeneti vaaa'k lógott a helyén. Az ő vadonatúj téUkaibátjánalk hűlt helye volt. Szólt a pincérnek, az meg hívta az 'üzletvezetőt. Egyik se tudott a kabátról semmit. Ö egyre csak azt hajtogatta : „kérem, ne vicceljenek, adják vissza a kabátomat, szeretnék 'hazamenni !" — 'Nézze, uram! - szólt kissé ingerült hangon az üzletvezető -, én nem loptam el a kabátját, a kollégám szintén ártatlan. Higgye el, mii is haza alkarunk menni . . . Vigyázott volna jobban a cuccára! 'Nekünk az a dolgunk, hogy kiszolgáljuk a kedves vendéget, nem pedig a kabátját őrizni. — Így is Ijó - vágott vissza Tatai önérzetesen -, akkor telefonálok a rendőrségre. — Semmi akadálya, uram, fáradjon az irodámba. Perceken belül megérkezett az URH-s kocsi két írendőrrel. Komor arccal szalutáltak, aztán felvették a jegyzőkönyvet. Tatai feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Hajnalban ért haza huilJafáradtan, rosszkedvűen, zakóban, rendőrségi autóval. Másnap elmesélte kalandját a kollégáinak. Azt várta., hogy vele bosszankodjanak, de nem; kinevették. 'Sőt, az osztály tréfa mestere rögtön el is nevezte kabátosnak. Egyik délelőtt magához hívatta a főnöke. Idézése érkezett a rendőrségtől lopási ügyben. — Kérem, Tataikám - fogadta az osztályvezető zavartan -, mesélje el, mit jelent ez?! A mi kis kollektívánk ugyebár milliókkal dolgozik. Magában is megbízunk, de tudni szeretnénk, milyen ügye lehet a 'rendőrséggel. Érthető, ugyebár? — Természetesen, főnök. Egy étteremben ellopták a kabátomat . . . — Hmm . .. Mondja el részletesen, hogy történt...! 'Elmondta. A főnök elmosolyodott, és visszaküldte az asztalához. Aztán egész nap azon derült, hogy Tatait éjjel, fél háromkor rendőrségi autón fuvarozták haza. — No jól van - mondta. - Minél előbb intézze el ezt a kabátügyét, aztán fátyolt reá ... Csak okosan, Tataikám, csak okosan. Mi megbízunk magában. Még hogy rendőrségi taxival . . . 'Néhány hét múlva ismét levele érkezett a rendőrségről. A főosztályvezető titkárnője hozta lobogtatva. — Tataikám, itt a postája. Idézés bűnügyben. Csak nem sikkasztott? Huj, de izgis!... Mennyivel sáros? — Ugyan, drága Tériké, ne bántson már maga is . . . Ellopták a kabátomat a télen egy étteremben. Ennyi az egész. — Nono, kis hamis... ismerem én magukat, férfiakat. Vagy sikkasztanak, vagy gyereket csinálnak sutyiban, aztán le akarják tagadni. — Ezzel már perdült is ki az ajtón. A kollégák hangosan röhögtek Tatai háta mögött. Közben a nyomozók derekasan dolgoztak, hamarosan el is fogták a tettest. Kiderült, hogy egy régóta körözött betörő társaság a ludas, akinek sok egyéb lopás terheli még a lelkét. A bűnjelek között ott volt Tatai téiika'Bátja is. Már őszre járt az idő, sárgásvörösen hullottak a falevelek, amikor újra kopogott a postás. , Tértivevényes idézést hozott a bíróságtól. A kollégák már előre röhögtek, és szinte fuldokolva kérdezték: — Idézés bűnügyben, Tataikám? Sikkasztás, gyermektartási per vagy kabátlopás? Kitől is loptad azt a kabátot? — Menjetek a francba! — dühöngött a férfi, és gyorsan zsebre vágta a borítékot. Decemberben nyugdíjba vonult a főosztályvezető. Mindenki előbbre lépett a ranglétrán, csak Tatai csoportvezetői kinevezése késett. Hetekig tanácskoztak a főnökei, de senki se merte aláírni a kinevezését. Az igazgató is csak hümmögött, amikor szóba került a dolog. — Hát igen — dörmögte —, egyáltalán ki lehet-e nevezni valakit, akinek bírósági ügye van? Miért is rángatják állandóan? Ugye, nem nálunk lopott? Kérlek, Vazul elvtárs, nézz utána minél előbb! A személyzetis szorgalmasan jegyzetelt. Másnap magához hívatta Tatait, és közölte vele, hegy lejárt az erkölcsi bizonyítványa érvényességi ideje, újat kell beszereznie. — Tudom — tette hozzá so- katmondóan —, hogy ez nem is dlyan egyszerű most, a maga helyzetében, de hát enélkül nem megy . .. — Nem értem — hüledezett a derék hivatalnok —, miért ne lenne ez egyszerű? És miért pont az én helyzetemben? — No jó, megértem, kényelmetlen ügy, de beszéljünk nyíltan. Mondja: egy ilyen értelmes, intellíilgens ember, mint maga, hogyan keveredhetett bele ebbe a 'bűnszövetkezetbe? — Mibe? - Ügy ugrott talpra mintha felgyújtották volna alatta a széket. - Csak nem engem hibáztat, mert egy étteremben ellopták a kabátomat? Szó szót követett, s Tatai másnap beadta a felmondását. Mikor hat hét múlva bement a munkakönyvéért - ugyanis a felmondási idő alatt nem kellett 'bejárnia -, egy levelet 'adtak át neki. A bíróságról küldték. Az állt benne, hogy hétfőn reggel kilenc órakor átveheti az ellopontt téliiikaibátját a Központi Kerületi Bíróságon. T. ÁGOSTON LÁSZLÓ Németh Pál: Aranyos Dzsudi Este volt. „Játékidő".- Na! - szólalt meg Zsókica — játsszunk! Most akkor te vagy a tanár bácsi, és kihívsz felelni, jó?- Jó.- Akkor hívjál!- Na, Zsókica, gyere ki felelni!- Nem (megyek/- Hogyhogy nem jössz?!- Csak. Mert most én nem akarok felelni!- Hát nem te kérted, hogy felelőst játsszunk? Gyere ki!- Nem megyek.- Jó, hát ha nem jössz, nem jössz. Akkor nem játszunk!- De játszunk! Ne légy már ilyen! Azt játsszuk, hogy én nem megyek ki! Te nem érted?! Te vagy a tanár 'bácsi, de én nem megyek ki! És akkor most mit csinálsz?- De Zsókica, ilyen nincs! Egy iskolában a gyereknek, ha felszólítják lelelni, akkor k i kelt mennie! Érted?- Igen.- Helyes. Akkor gyere ki!- Nem.- Akkor beirom az ellenőrződbe, hogy rossz voltál, s ráadásul még kapsz egy egyest is!- Nekem van ellenőrzőm is?- csillant fel a szeme.- Van ám!- Az mi?- Egy kis füzet, abba írnak a tanár bácsik meg a tanár nénik, ha valamiről értesíteni akarják a szülőt!- Aha! Jó! Akkor most játsz- szuk, hogy te vagy az apukám, és jövök haza! Csókolom! Beírtak az írólüzetembel... hogy rossz voltam! — Az ellenőrződbe? — Abba, abba! — Ejnye, ejnye, Zsókica! Bajok lesznek! — És kész?! Nem is kapok ki? Nézhetem a tévét is? — Most az egyszer még nem büntetlek meg, de még egyszer ne lordul jón elő! — Egyszer minden előfordulhat? — Egyszer igen. — Jó. Na... most már mondjuk megszidtál, meg minden, és akkor most meséljél, jó? Közelebb húzódott, s az apjára függesztette a szemét. — Rossz voltál, és még mesét vársz? — Rossz voltam, de azért már megszidtál. Különben is, most már jó vagyok. — Rendben. Fogok mesélni, megígérem, de előbb te beszámolsz arról, hogy mi újság az oviban? Például, hogy mit kajáltatok? — Várjál csak..., azt kajáltuk..., hogy... milyen nap van ma? — Csütörtök. — Akkor babot! — Csak babot? — Meg krumplit. — És még? — Még vizet. — Jó lehetett. — Ezt most játékból mondod? — Abból. Mi másból? — Tudod mit?! — pattant föl hirtelen - játsszunk dzsudisat, azt már úgyis régen játszottuk! Mi és négyen leszünk, és... — De mi csak hárman vagyunk! - mondta az apja. — Dehogy hárman! Vagytok ti ketten, az anyuval, meg mi ketten! — nézett az apjára.- Na, ne bolondíts! Anyu egy, te kettő, én három. Az három.- De hát játékból, nem érted? Különben is itt a Kati. Jó, hogy ő csak rongy, de Paula azért lehet! Na?- Rendben.- Szóval, ez- a szegény Dzsudi - aki én vagyok — bajba kerül. Nagyon nagy bajba. Sétál egy napon az erdőben, amikor egyszer csak összeakad a hétfejű sárkánnyal. Szegény, szegény Dzsudika, ahogy ránéz a sárkány azzal a hét csúnya szemével, nagyon megijed. Nagyon össze is tojja magát!- Merthogy ezek egyszemű sárkányok, igaz?- Nem! Hanem mert elfelejtette magával hozni a varázs- szőnyegét! Persze, hipp-hopp, meglátja — mondjuk - ezt a pénzét...- Pénzt! Ez milyen pénz egyébként?- Most ne tanár bácsit játsz- szunk! Ne kérdezgess folyton! Különben is - méltatlankodott - ismerem a színeket! Zöld!- Jó, de hány forintos?- Ez varázsszőnyeg, mindegy neki! Jé - hajolt hirtelen a pénz fölé - ez itt Petőfi Sándor! Ugye?- Bizony.- Aki beesett a vonat alá?- Nem. Az József Attila volt. Petőfit a szabadságharcban ölték meg. Egy oktalan kozák.- És József Attila? Ő nem volt ott?- Ő sokkal később élt.- Jó. Na most Dzsudika gondol egyet, felpattan a szőnyegére, s ott terem Petőfi Sándornál, s lelkapja maga mellé, nehogy megöljék szegényt! Hát ilyen aranyos ez a Dzsudika, bizony... HAJNAL GÁBOR: A lábadozó első útra indul (Saját versével köszöntjük a hetvenéves költőt és műfordítót.) Ősz hajjal szemüveggel ott a szomszéd erkélyen áll Zsofka néni hinnéd harciason. A bérház kapuja nyílik és botjával kilép az utcára Sándor bácsi körülnéz s elindul az úttesten át most már a másik oldalon a járdán lépeget. Zsofka néni figyeli az akkurátuson öltözött divatos nyakkendős kalapos lábadozó öregurat ki nagy buzgalommal igyekszik hátában érzi felesége tekintetét. S ahogy az erkélyen a nő a távolodó férfit követi szemével s fordul utána hetven éve mintha olvadni kezdene s ifjan arcán oldódik a feszültség lellélegzik. Mondjátok meg mi az ami szemében ragyog — ha nem szerelem? VALKÓ ANTAL: Légmentes Kulturált sorokat kulturált környezetben mert minek nevezhető ez a lebegőn-ruganyos szoba ahol biztosítva van a csend és a zavartalanság érdekében Iminden kijárat el van zárva? gombnyomásra beárad a tenger s jólesően harmonizál a falra festett pálmafákkal Tambovi képzőművészek kiállítása A tárlatlátogatók egy hétig tekinthették meg Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központ kiállítótermében a Tambov megyei képzőművészek kiállítását. Balagurova, N. Sz.: Csendélet északon. Gonjakov, J. N.: Kazahsztáni pár Pribütkov, V. B.: A Cna folyó partján
