Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-09 / 237. szám

6'NÉPÚJSÁG

1982. október 9.

Múltunkból- Egy év korkülönbség van közöttünk. Ha megengedi, mégis tanító néninek szólitanám, azt a tiszteletet kifejezve ezzel, ami ma is eltölt, nemcsak az én egyszer volt tanitó nénim, hanem minden alsó tagozatos nevelő iránt. Gyönyörű, de hosszú távon embernyűvő munkát végeznek.

— Hát igen ... Az iskolai munkában se lazítani, se kikapcsolni nem lehet a tanórák alatt. Ha egy hivatalban vagy más munkahelyen elfárad valaki, akkor leáll cigarettaszünetet tart, kávét iszik, kiszuszogja magát. A gyerekek között ilyet megkockáztatni nem lehet, mert ha kizökkennek a munka folyamatából, meglehetősen nehéz őket visszaterelni a feladataikhoz.- Pedagógusnapi kitüntetése - ez év augusztusa — óta foglalkoztat, hogy

aki 35 évi tanítás után

s készül nyugdíjba, többet

emlékezik-e a pályakezdésre, mint korábban.

— Hogy emlékezik, természetes. Többet emlékezik-e, mint a megelőző években? Ezt nem tudom. Szívesen mesélek, főleg a fiatalabb pályatársaknak. S ha ebben az évben kéretlenül is megszólaltam némelykor, annak az az oka, hogy az idén nyáron volt Kőszegen a 35 éves találkozónk. Egy ilyen esemény ekkora idő után, fölkavarja az érzéseket és azt is megnyilatkozásra kényszeríti, aki egyébként — mint én is.— nem szívesen beszél magáról.- Hallottam zárkózott természetéről és meg kell nekem bocsátania, hogy bizonyos értelemben színre szólítom a pályán töltött évek és a „Kiváló pedagógus" kitüntetés ürügyén. Hát ez az . . . Amikor hallottam, miről lesz szó közöttünk, arra kellett gondolnom, ami igen sokszor jutott eszembe augusztus 19-e óta. Ez a szép kitüntetés szerintem számos kollégát illetne még meg, ezért ma is csodálkozom, hogy miért éppen én kaptam.- Miért, miért?! Az indoklásban ez bizonyára elhangzott. Beszéljünk inkább a háborús diákévekről, a nemrég volt találkozóról meg a pályakezdésről.

— Megtehetjük, de én valószínű, ^ sokáig viaskodom még az iménti gondolatokkal.

I

— Nem vállalkozom arra, hogy erről lebeszéljem, de rjiost következzék Kőszeg, a tanítóképző...- Abban a máig jó hírű intézményben negyvenegyen végeztünk az 1946/47-es tanévben és mindannyian megmaradtunk a pedagógus pályán. Hogy a má,r említett találkozón mégis csak harmincnyolcon vettünk részt, annak az a magyarázata, hogy három kolléganő nem élhette meg ezt a találkozót. A háborús diákévek? Nem napfényes emlékűik. Egy valbmi miatt azonban mégis felejthetetlenek. A szüntelenül fenyegető veszély tett bennünket szinte testvérekként ősszetartozóvá. Majd mindennaposak voltak a bombázások és egy osztálytársunk légitámadás áldozata lett. Ez szörnyű megrendülés volllt számunkra. Az pedig elég nehéz próba, hogy a front közeledtén hazaküldtek bennünket és otthon készültünk a vizsgákra, mintha magántanulók lennénk.- Nem értem, hogyan került Vas megyéből Tolna megyébe, illetve az öcsény- szőlőhegyi iskolába tanítani.

— Ügy, hogy a nagyszüleim — az én szüleim is — idevalósiak voltak. Édesapám 1945 után hátat fordított a szombat- helyi köztisztviselői életnek és hazajött gazdálkodni akkor már idős nagyapámék földjére. Ott laktunk kint, Szőlőhegyen, egy kis parasztházban. Ez nagyon szép időszak volt, de könnyűnek nem nevezném. Pusztainak számított az én első iskolám, amelyben hárman tanítottunk és az oktató-nevelő munkán kívül alkalmanként éjszakába nyúlóan, igen sok társadalmi megbízatást végeztünk. De megérte, mert rendkívül kedvesék, hálásak voltak azok az emberek, akik akkor ott éltek. Ha például későig eltartott egy-egy színjátszóprába, vaay más program, akkor az asszonyok mindig hazakísérttek, hogy ne féljek. A két kollégám is nagyszerű ember volt. Már mindkettő nyugdíjas, de számon tartjuk egymást. A kolléganőm jelenleg is Szőlőhegyen él. A férfikolíégám elkerült Budapestre, de amikor hazalátogat a fiához Szekszárdra, engem is fölkeres.

I

— Azt hallottam, hogy nemcsak a pályakezdés első állomása volt Szőlőhegy, hanem asszonyi élete is ott kezdődött.

— Igen, így van, és két fiam közül az idősebb akkor született. Szűk lett számunkra a földes padlózatú parasztházikó. Jó volt pedig a födele alatt együtt, de gondolnunk kellett a saját otthon teremtésére.

I- És nyomban sikerült ehhez, az iskolával csaknem szemben lévő, Kecskés Ferenc utcai házhoz hozzájutni?

— Dehogy! Mikor 1953-ban bekerültem tanítani az I. számú, Garay téri Általános Iskolába — aminek alsó tagozata az azóta lebontott Béla téri iskolában működött — albérletbe kerültünk. Építeni jóval később sikerült csak, a hatvanas évek első félében.

I- Itt, a IV. számú Általános Iskolában, ha jól számolom, tizenhét éve tanít.

— Amikor megépült ez az új iskola, én kértem ide magamat. Előtte dolgoztam a Babits iskolában is. Úgy látszik, mindig szerettem az iskola közeiében lakni. Oda is azért mentem, mert közel volt a lakásunkhoz. Alsótagozatos nevelőként dolgoztam mindenütt, bár Sző/lőhegyen — lévén, hogy csak hárman voltunk — a felső tagozatban is kellett tanítani.

I- Ismét nem értek valamit. Aki annyira pedagóguspályára termett, mint ön, miért nem szerzett főiskolai végzettséget?

— Egyszerű a magyarázat. A szakos tanárhiány miatt beiskoláztak matematika, kémia, fizika szakra és én el is kezdtem a tanulást. Egy év után abba kellett hagynom, mert Budapestre kellett járni, illetve ott kelett tölteni nyaranta konzultáció címén hat hetet. Sárgaságot kaptam, szigorú diétát írtak elő. Ezt ott nem tudtam volna sehogyan sem megoldani. Később pedig ott volt a család, jöttek a gyerekek, a két fiú. Ma már pillanatig sem bánkódom, hogy tanítónő maradtam.

I- Egykori osztálytársnői közül hány maradt tanítónő?

— Körülbelül a fele. A többiek viszont főiskolákon, egyetemeken szereztek tanári képesítést. Vannak közöttük szak- felügyelők, más vezető beosztásúak is ...

\ -Az cseng a hangjában, hogy büszke rájuk.

— Az vagyok.' A volt tanítványaimra is büszke vagyok, amikor azt hallom tőlük, vagy jól megállják a helyüket, szépen boldogulnak. Itt, a tantestületben is van egy volt tanítványom, aki matematika—testnevelő szakos lett, de most gyesen van. Olyan nagy öröm nézni, amikor az udvaron dolgozik kint a gyerekekkel.

— Gondolom a kis tanítványok nem sokat változtak - legalábbis szerintem - az óvodai előkészítés ellenére sem az elmúlt 35 évben. Iskolásokat valójában itt és az alsó tagozatban nevelnek belőlük, ez pedig nem könnyű dolog.

— Valóban nem könnyű, de ennél nincs csodálatosabb! Gondolja csak meg, jön a kis ember, eleven, mint a tűz, még azt hiszi titokban, hogy az iskolában is játék az egész élet, aztán eltelik egy év. A végén ír, olvas, számol. S ehhez a tudáshoz rengeteg munkával jut hozzá. Különben ha nem lenne az óvodákban iskolára való jó fölkészítés, még több munkára lenne szükség.

— Árulja el nekem, nagyon elfáradt?- Ázt hiszem, nem jobban, mint bárki más, aki annyi időt töltött a pályán, mint én. Néha bizony érzem az éveket, ráadásul az egészségem sem volt kifogástalan az elmúlt időszakban. De ha újra kellene választanom, nem választanék más hivatást, csak ezt és nem tanítanék, csak alsó tagozatosokat.

I- Most napközis nevelő. Nem tudom, hogy méltó búcsú-e a pályától ez a beosztás...

— Én kértem ezt a munkát, az utolsó évemre, mert el akartam kerülni azt, ami a gyerekek számára a nevelőcsere miatt fölösleges megterhelés. Nagy felmenő rendszerben tanítottam mindig, l-től IV-ig. A jövő tanéviben át kellett volna adnom a harmadik osztályt. Volt aztán egy személyesebb indítékom is. Sokszor, némi irigykedésfélével figyeltem a napközis kolléganőket. Nekik ugyanis bőven jut lehetőség, idő is a gyerekeikkel játékra, sétákra, kirándulásokra, meghittebb kapcsolatteremtésre.

— Azt hiszem, szivfájdi- tó lesz innen a szomszédból nyugdíjasként figyelemmel kísérni az iskola életét...- Valószínű, hogy nagyon sokszor lesz majd honvágyam. Néhány éve még nem gondoltam erre, csak arra, hogy jó lesz pihenni, ha betöltőm az 55-öt. Most, ahogy közeledem a nyugdíjazáshoz, egyre többször kérdezem magamtól, mi, hogyan lesz majd? Van hál’ istennek egy kisunokám... aztán látogatóba csak átnézek néhanapján. Véglegesen elszakadni? Nem lehet. Legalábbis egy csapásra nem.

I- Kedves tanitó néni, az elmúlt 35 év a szocialista köznevelés megteremtésének, fejlődésének nagy időszaka volt, sok-sok forradalmi változással. VáltoI zott-e a szülők viszonya az iskolához?

— Nekem személy szerint nincsenek rossz tapasztalataim. Ennek oka kézenfekvő; a kisiskolás a családban is rendkívül fontos személy. Ezért a szülők együttműködési készségét messzemenően élvezheti, hasznosíthatja a nevelő. Később már — ezt főleg fiatal pályatársainktól hallom - a velük nagyjából azonos életkorú szülők sokat hárítanának a nevelés felelősségéből csak az iskolára. Ez nyilvánvalóan feszültségeket okoz esetenként. Én már most a korom miatt is ,,a tanító néni” vágyók. Meqjegyzem, amikor 19 évesen tanítani kezdtem, a Szőlőhegyen élő embereknek is az voltam, hallgattak rám. Lépten-nyomon éreztem a felém áramló tiszteletet és ez a munkámhoz nagyon nagy erőt kölcsönzött.

I- Két felnőtt fia van, és mint megtudtam, pedagóguspályára egyikük sem lépett.

— Nem hát, mert mindketten műszaki érdeklődésűek voltak, üzemmérnökök lettek. De a menyem pedagógus. Van tehát a családban pályatárs. Megjegyzem, szakmai dolgokról nemcsak vele tudok beszélgetni otthon. A férjem szintén jó beszélgető partnerem volt mindig, •merít ugyanúgy érdekelte az éh munkám, mint engemet az, amit ő végez.

I- Ez nagy szerencse, nem?

— Valóban az, és én nagyon örülök neki. Nem is tudom, mi lett volna, ha ez nem így alakul a házasságunkban.

I- Még két kérdést kockáztatnék meg. Az egyik, mit tanácsol, ki menjen pedagóguspályára ?

— Erre nagyon röviden felelhetek. Csakis az, akiben van gyermekszeretet és hivatástudat. Akár az egyik hiányzik valakiből, akár a másik, nem lesz belőle sohasem teljes értékű pedagógus. És mi a másik kérdése?

— Sokszor tűnődtem már azon, hogy egy-egy tanitó, tanár, aki gyerekek százaival, ezreivel találkozik hosszú pályafutása során, miféle csodás képesség birtokában van, hogy nem felejti el a tanítványok haszontalankodásait. Nekem több mint három évtized után olvasta a fejemre a „bűneimet" egy máig nagyon szeretett és tisztelt tanárom. Káprázatos volt.- Látja, erre a kérdésre magam sem tudom a választ. De tény, hogy fölismerve az elé- bem toppanó felnőtt vonásaiban a valamikori tanítvány arcvonásait, nyomban eszembe jut, mi volt az, ami miatt alkalmasint összeütközésbe is kerültek. A nyáron például egy szőlőhegyi tanítványommal találkoztam a vonaton. Előbb elámult azon, hogy nem felejtettem el a csínytevéseit, később aztán együtt nevettünk igen jó ízűt a viselt dolgain. Jó eszű, nagyon eleven fiú volt. Tulajdonképpen nem lehetett rá haragudni azért, hogy nehezen fér a bőrébe.

— így hát a titok, továbbra is titok marad. Sajnálom, és mert becsengettek, most visszaadom a - napköziseinek. Bizonyára nagyon várják.

LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Kapfinger András

Tolná megye számos településének megjelent már a helytörténete. Kisebb vagy nagyobb tanulmányokban rendszerint jelentős terjedelmet szenteltek a szerzők a lakosság életkörülményeinek bemutatására, esetenként szó szerint közöltek egy- egy szerződést, amely a lakosság és a hühérúr jogviszonyát, jövedelmét, kötelezettségeit és jogait tartalmazza. Esetenként a kapitalizmus korából is közzé tettek ilyen dokumentumát.

SZEKSZÁRD

1767. szeptember 23-án úri- széket tartott a király által kirendelt bizottság, amely felül - vizsgálta . azt a szerződést, amely szeriint a város lakói az u radbl o m maik szolgáltatásaikat teljesítik. Az egykori feljegyzések szerint a bizottság nem talált kivetnivalót, s a lakosság is kérte, hogy az 1719-ben kötött szerződést újítsa meg Rodt Ferenc Konrád apát. Ezt megtette. Idézzünk belőle:

„Minden városbeli lakos, aki rnagia szántóVassal és erejével a földet mívelheti, tartozzon esztendőnként öt forintokat fizetni, aki pedig mással összefog, az csak felét, azaz 2 forint 30 krajcárt. Akiknek pedig m'a.r- hájok nincs, 1 forint 30 krajcárt fizessenek. És azok, akik ezen kötelességnek eleget tesznek, azok nemcsak a szekszárdi határt, hanem Nyáimádi, Hidasi, Boti, Malomtoi és Csatári Pusztákat is háborgatás nélkül, miint eddig is bírhatják, úgy hogy ha sertéseiket legeltetik is említett Pusztákban, azokból Dézs'mót adinli nem tartoznak.”

A második pont a természetbeni kötelezettségeket határozza meg:

„Minthogy ezen városi Lakosok akármi névvel nevezendő kilencedadástói szabadok; a dészmát Búzából, Rozsból, Árpából, Zabból, Kölesből, Hajdinából és így minden földi Ter- mésiből, m éhekből, Bárányokból és Borból, minden külömbség nélkül minden városi lakosok meg adják, és efféle dézsma- béli jövedelmet, taz Uraságtól ki rendeltetett helyre öszve- hordják, öszverakják, és ámbár az Uraság akár dézsma, akár már boroknak hordót szerezni tartozik, mégis az efféle borokat a pincébe leeregetni, onnét ismét néha-néha a csapiárosok számára kivonni tartoznak.”

A harmadik pontiban a mé- szárszéktartásii és kocsmáltatásl jogot szabályozták. Ez utóbbi esetben az uiraság egész évben re ndelkezik bo rá nak kim érési jogával. A negyedik pont a k öl - töziködési joggal foglalkozik. Ezt a jogot megadja minden lakosnak, ha .annak ingó és ingatlan vagyona Van, el is adhatja, de csak akikor költözhet el, ha az urasággal szemben minden' kötelezettségnek eleget tett.

A földesúr a szerződés ötödik pontijóiban elismeri mindenkinek a jogát arra, hogy érdekeit a törvények szerint védje. Csak az úriszék keretében lehet bárkit felelősségre vonni, ha azon ott van a szolgabíró és jelen vannak az esküdtek. Az úriszéken hozott ítélet ellen a jobbágynak joga volt a sediriánál (bíróságnál) jogvédőimet keresni.

'Érdekes a szerződés hatodik pontja, amely kimondja, hogy tölbb mint húszán vannak a városiban, akiknek eleik Ny ámád pusztáról költöztek a városba. Ezeknek megkülönböztetett jogúik volt, s azok, akik igával rendelkeztek hat, iga nélküliek pedig 12 napot voltaik kötelesek szolgálni. Más szolgáltatással nem tartoztak.

'S végül a hetedük pontban kimondják, hogy a város lakói egyetemlegesen tartoznak a vadak ellen védekezni, a vadak irtását szolgáló vadászatokon s ze mél yesen me g jele n ni.

DOMBÓVÁR

A XVilílll. százaid elejéről valló a jelentés, amely a rácok kivonulása utáni gazdasági, jogi viszonyokat tükrözi. Idézünk ebből a jelentésiből is egy részletet:

„Ezen helység ez elmúlt háborúval éppen teljességgel elpusztított volt a rá ez nemzet által, úgy hogy csbk egy lakosa sem maradott. Az után, akik némelyek megmaradtak, haza .jöttek -s máshonnan is szaporodtak. Nem örökös jobbágyok, hanem uirend'aituirusoik (ibénlök). Fizet minden gazdia az uraságnak esztendőnkiint a rend át két-ikét forintot. Azért minden új esztendőben a lakosokat újonnan számba kiöli venni. Az uraság- nalk szántást-vetést nem tesznek, hanem tartozik minden gazda s minden zsellér esztendőn által hat napot gyalog szolgálni, azt pedig szénataikairás vagy aratás alkalmatosságával, amely munka la kettő közül szorgo- salbb.

Az uraságnlak mezei vetéseikből, tudiniiilJilk: búzából, rozsból, árpából, tönkölyből, zabból, kölesből, kukoricából, borsóbul, lencséből kilenczedet adnak, s az magok szépen az uraság embere, vagyis ikilenczszed'ő jelen létében osztagba rakják, kit az ura'ság részes nyomtatókkal elkészíttetvén, tartoznak a megírt helységbéli 'lakosok az uraság granariulmába szemül behordani.”

Ezt követően a jelentés beszámol arról is, hogy bárányok, méhek után pénzbeni fizetséggel tartoznak a gazdálkodók. Kötelezettség van többek között a sertéstartás miatt is. Vámot is köteles a lakosság fizetni.

A terjedelmes jelentést nem áll módunkban teljes részletességgel közölni, de összegezésként meg kell állapítani, hogy a dombóváriaknak lényegesen súlyosabb terheket kellett viselniük, mint a megyszékhely lakóinak.

PÁLFA

Rácegresen 1894. január 1- én kelt szegödségi levél első oldalán az alábbi 15 pontba foglalták Barkóczi József szekeres-béres kötelmeit. Idézzük:

„i1 -szőr. A cseléd kifogás nélkül a tisztnek vagy helyettesének engedelmeskedni tartozik.

2- szor. Cselédnek a majorból távozni — semmi időben, sem ünnep, sem vasárnapon - enge delem nélkül nem szabad.

3- lszor. 'Dolgozni a szükséghez képest köteles minden időben, tekintet és észrevétel nélkül, még vasárnap is.

4- szer. Átveendő ökrei és szerszámairól mindenki felelős, azért a szándékos vagy hanyagságból eredő károkat megtéríteni köteles.

5- iször. A oseléd kimérendő szegödségi gabona, kimutatandó marhajárás, úgy takarmány ellen kifogást nem tehet.

ó-Szor. Lúdtartós tilos.

7- szer. Kukorioacsőszt a rendelkező tiszt jóváhagyásával fogadni kötelesek.

8- iszor. A cselédek a gazdá- szat bármely majorjába dologra menni tartoznak, ha lakóhelyükön kívül folytonosan két hétnél maradni rendeltetnek, pótlékot nyerendenek.

9- iszer. A cselédaisszonyok tartoznak kivétel nélkül, az előforduló belső munkára az urasági és tiszti lakhoz menni, ha kívántatik kerti munkára is 12 nap.

lOnszer. A béresek sorozat szerint ökrészkedni tartoznak, azért az ökrök által teendő károkat az illető ökrészek tartoznak kifogás nélkül megtéríteni.

iH1-szer. A juhászok a közbejövő szünórákban dolgozni, és a szükséghez képest e gazdá- szat más majorjaiba is menni pótlék nélkül tartoznak.

12- lszer. A Cselédek éjjeli őrökként a kirendelt helyekben sorozat szerint tartoznak szolgálatot tenni.

13- szor. Részegedés, káromkodás és egymás közötti czivó- dás szorosan tiltatik.

‘14-Jszer. Ha valaki lopásban — avagy más által tett lopás eltitkolásában utaléretnék — úgy ha Valamelyik ezen alapszabályok valamelyik pontja ellen vétkeznék, vagy pedig ellenszegülne, azonnali elbocsátás által bűntett ettük, minden nekie e gazdászatiból járó fizetése elveszvén, a többi kivettet pedig visszlafizetni.

'15-iször. iH'a a gazdaság árpa illetmény helyett ügyön olyan mennyiségiben kukoricát, rozs helyett pedig ll-od rendű búzával kevert rozsot mér, az ellen a 'Cseléd kifogást nem tehet."

S hol maradnak az emberi jogok? Ezekről nem szólnak a szerződések. 'Btég, ha a jobbágyi a cseléd dolgozik - ez volt a törvény.

K. BALOG JÁNOS

Gyulai Istvánná tanítónővel