Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
1982. október 30. NÉPÚJSÁG 5 Kisemmizők kisemmiztetők Ki ne hallott va'9y olvasott volna a magát hajthatatlannak, - sőt karakánnak mondó zsémbes öregemberről, házsártos vénasszonyról, aki meglehetősen kacifántos feltételekhez kötötte utódai számára az öröklést? Kimondta, leírta, végrendelkezte, hogy egyetlen fia, vagy lánya csak abban az esetben örökölheti a birtokot, ha ezt, meg azt a feltételt híven teljesíti... Az unokáik pedig csak akkor részesülhetnek az általa szerzett vagyonból, ha... A kikötések érintették a további leszármazottakat is, akiknek fejük fölött a zsémbes, avagy a házsártos zsarnoksága — annak halála után is — Damoklész kardjaként lebegett. Persze, annak Idején, negyven, vagy nyolcvan esztendővel ezelőtt némelyek tulajdonában a sok-sok hold föld, avagy a gyár egyebek között a zsarolás eszközét is jelentette. És jaj volt annak a fiúnak, vagy lánynak, aki ellen mert szegülni, esetleg teljesíttet- lenül merészelte hagyni az atyai, nagyatyai ,,előírásokat". Gyakorlatilag földönfutóvá válhatott, és váltak is többen. Az emberi szabadságjogot megsemmisítő, a személyiséget elnyomó ördögi körök pszichológiájába nem érdemes belebonyolódni. Ezek a sorok eddig csupán bevezetésül szolgáltak a ma kisemmizői „élé". Ma is vannak kisemmizők? Kérdezhetnénk naivan, minden gondolkodás nélkül, csak úgy, első hallásra. Azután csúf élmények sora kezd előtörni az ember elméjében, s máris összegez: megváltozott a kisemmizők életkora, s úgyszintén a cél is. Tűnődjünk csak tovább, s máris „kilépnek” emilékeiink közül azok a töpörödött nénikék, összezsugorodott bácsikáik, akik valaha felépítették a kis parasztházat, ott nevelték föl gyermekeiket, akiket taníttattak, akikről gondoskodtak. Sőt, az apányi, anyányi fiúnak, lánynak a szolid nyugdíjból százasakat csúsztattak a zsebébe, látogatásukra mindig tyúkot vágtak, s kimeszelték a házelejét, Ikipiktoroltók a verandát. Amikor pedig már nem tudtak tyúkot nevelni, tehát vágni sem, egyre ritkábban kellett meszelniük a gangot... S amikor már szinte gondoskodni sem tudtak magukról, a városi gyerekek közül egynek sem jutott eszébe, hogy magához vegye az „öreget", hatnem — e helyett — elkezdődött a civakodás, hogy a gyerekek közül ki és miként részesül az atyai jussból. S miközben a szomszédok adtak egy-egy tál meleg ételt az idős embernek, a gyerekek azon igyekeztek, hogy a másik tudta nélkül elhordják a roskatag falusi házból a még „valamire jó lesz” holmikat. Az apa halála után pedig elkezdik a pörösködést a kuli pintyóért, amely ugyan semmit nem ér, de mégis a csillogó forintokat látják benne.l Egy-:két esztendővel ezelőtt halt meg az az idős ember, akire lányai, vejei bizony esztendőkig rá sem nyitották az ajtót. A szomszédok viszont annál inkább, és egyre gyakrabban. Vitték neki az ebédet, később mostak is rá. A jó szóért meg ételért javasolta a már-már egészen kiszolgáltatott ember, hogy kössenék eltartási szerződést. Amolyan „hivatalosakat". A helyzet ezután sem változott — mármint a lányok részéről. A szomszédok átvitték a bácsit a téli hónapokra a saját házukba, mivel az egészsége egyre gyatrább lett. De fölerősödött mégis, tavasszal már kint üldögélt a kiskapu előtt. S így ment ez még három tavaszon át. A következő tél elvitte... A szomszéd asszony fekete ruhát öltött, s mint mondta, nagy a bánata. Viszont nem volt a lányoknak, s az unokáknak. Először se szó, se beszéd, ki akarták fosztani a körülbélül kétszázezer forintot érő házat, majd pedig eladni, hogy az árán „jó testvérekhez" illően osztozkodjanak. Viszont ezt már o szomszédok nem hagyták. Erre az öreg rokonsága bírósági pert zúdított a nyakukba. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságig is eljutott. Furcsa Hányszor lehet olvasni, hallani olyanról, hogy egy---------------- hozzátartozó haláfa után hosszú sorban állnak a b íróság kapujában a magukat örökösöknek nevezők, s azzal a szándékkal, hogy kisemmizzék azokat, akik valóban jogosan kaphatnák a hátrahagyott ingóságokat, esetleg ingatlant. Olyan lehangoló tem.etésen, mint 'idén nyáron, még nem voltam. Hogy is mondjam? Az idős asszonynak kétszer rendezték meg azt a szertartást, amelyet csak egyszer szoktak megtartani — nagy-nagy szomorúságban. A megyeszékhely temetőjében a kripta körül alig álltak néhányon. A csöndes búcsúztató után o sírra kerültek a fonnyadt virágú koszorúk, csokrok. Úgy tűnt, mintha az emlékezés Virágai Is szégyen ükben csukták volna össze szirmaikat, hajtották volna le fejüket. Mi okuk volt rá? Másodjára „lelték" meg helyüket. Azt a helyet, ahova valójában szánták őket. Ugyanúgy, mint az idős asszony koporsója... Történt ugyanis, hogy az elhunyt temetését K-ban hirdették meg: Hiszen ott volt a kripta, amelyre még életében felkerült a neve. A férjéé és egyik lányáé mellé. Csakhogy a halott leány családja — annak lánya, veje, unokája — nem engedték oda temetni, hiába volt az elhunyt végakarata az, hogy K-ban szeretne „örök nyugodalmat" lelni. Ott tehát, ahol élete nagy részét leélte. Az elhunyt lánya hiába kérte és kapta meg a kriptaboatáisi engedélyt, hiába mentek oda utolsó búcsúra a gyászolták, hiába szállították oda a koporsót az innen húsz kilométerre lévő városból. A K-ban élő rokonok a meghirdetett temetés idejére festékkel lemázolták a sírkőbe vésett nevet; s egy órával a búcsúztatás megkezdése élőtt körülállták a kriptát. Nem használt a jó szó, a kérlelés. A halottat vissza kéllett szállítani Szekszárdira, s miveI ekkor hét vége következett, csak a következő hét hétfőjén történhetett meg a temetés. A halott szekszárdi lánya sírva-zokogva mondja el az előzményeket. A korábbi három-négy évet. Úgy érzem, ésszel föl sem lehet fogni a szinte követhetetlen és megalázó eseményeket, az állandó, és szűnni nem akaró ellenségeskedést, az embert porig alázó háborúskodást, amely az öregasszony csöppnyii házáért már- már teljesen elhasználódott berendezési tárgyaiért, értéktelen gazdasági szerszámokért folyt. És leginkább azért, hogy egymást, életében pedig az öregasszonyt ki semmi zhessék a vagyonkából. Járták a bíróságokat, fizették a perköltséget, egymásra kígyót- békát kiabáltak. Fölleibbeztek az apai. illetve nagyapai hagyaték ügyében, de álltak a bíróság előtt verekedés miatt is. Most legutóbb a közjegyző előtt álltak. Először tágra nyílt szemmel és palástolhatatlan izgalommal várták, hogy a néhány forintot érő konlkoilyozó, vagy a prés kit illet. Amikor az elhunyt végrendeletét a szekszárdi asszony a közjegyző elé tette, a K-i unoka artikuiötian hangon ordítozni kezdett. Nem tudtak megegyezni. Nem, mert a végakarat a következőket tartalmazta: „Kívánságom az, hogy íK-in, a kriptába, férjem mellé tegyenek. Ha ezt unókám; —-né, vagy a család más tagja megakadályozná, akkor semmiféle ingóság, ami a háznál vám, nem illeti meg unokámat, ...-nét." Tehát nem illeti meg a gazdaság felszerelés és a pincében lévő hordók az unokát, sőt, a már nála lévő „prés és a nagyobbik kád" sem.., A közjegyző nem tud rendet teremteni az acsarkodók között, így újabb pert javasol kád- és présügyben. A felek vállalják. Vállalnak mindent amiben csak tíz fillér is rejtőzhet, -------------------------------------- csak éppen azt nem, hogy a meghurcolt halott emlékére egymásnak békejobbot nyújtsanak. Annak a halottnak a kívánságára : akii — mint a végrendeletből is kiderült — nyugalomra, békességre vágyott, és akit életében fölhasználtak mindenféle papírok Íratásával arra, hogy egymást kisemmiztessék az egyébként is nyomorúságos kis vagyonból. „Mephistóval” Fájdalom Don Juan árnyéka rajiunk A budapesti közönség és a vidékről fellátogató színházkedvelők három előadássorozaton keresztül1 csodálhatták a Győri Balett Don Juan árnyéka rajtunk című darabját. Markó Ivánnak, a társulat művészeti vezetőjének az ars poeticája, az amit Kafka nemrég kiadott levelében a könyvekről ir: ,,Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak ... Istenem, boldogok akkor is lehetnénk, ha nem volnának könyveink ... Szükségünk azonban épp olyan könyvekre van, amelyek úgy hatnak ránk, mint egy szerencsétlenség, ami nagyon fáj, mint valakinek a halála, akit jobban szerettünk önmagunknál, vagy mintha kiűznének minket, minden embertől távol, a vadonba, mint egy ön- gyilkosság, olyan legyen a könyv, fejsze, a bennünk befagyott tenger jegéhez. így hiszem." Minden szava tá- gabb értelemben is igaz. KAPFINGER ANDRÁS képriportja Kezdet A vég V. Horváth Mária Szenvedély Szenvedés A boldogság két pillanata
