Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-26 / 251. szám

A NÉPÚJSÁG 1982. október 26. Moziban Pucéran és szabadon Már teljesen pucéran a bokrok jótékony takarásában iHio wailaki a- fenti cím adiatp- jáln vaíllaim iifiédle szexlSiíllmét várt, az csailádva hlaigylta el a mozi néizőtené't. ,Mert igaz ugyan* hogy a íilíim szimpatikus fősze­replői a történet során képle­tesem szállva és ténylegesen is mezítelenül, pucéran maradinak, dé ai tecügiíaltó finnben ez csalk a vóglkífeijfet és nem az alap­vetően, jellemző. íMer.t miiről iis van szó? Nelly Ktaiplllain Fedéran és szabadon című filmjének öregedő házas­pár-főszereplői életében csoda történít, Egy ügyvéd1 jelentkezett nálluík, alkii 'közölte, hogy az a sz- szony, Ludié egyliik tóivolli roko- ma pompais dél-ifrandiiaarszág i kastélyt, sportkocsit és é'leltjára- délkot hagyott rájuk. lAz öröm­be ugylain röjgltöir» öröm is ve­gyül, aimilkoir 'megtudják, hogy az ügyvédi költségek tizenöt­ezer f«undora rúgnak, no de min­denüket pénzzé téve, azért ezt miég 'lei tuldiják fizetni é.s elirn1' dolináik O' mTBiomoslét fellé. A gyök or1 lőtt moziniéző ezek utóin sejti a fordulatot. A kas­télynak — és az ügyvédinek — rövidesen híre-nyoma sínes, a kocsiirôf meg kfnde-rüih, bogy lo­pott. A házaspár gyalog mé­néből a rendőrség élői. És Icád— válrliá'jiulk, almi ezután követke­zik, igazán mlég önmagok szá­mára 'sem kínos, így a mozinéző . is feíllkiilismeretfu’rdlailá'S nélkül, őszintén' nevethet rajta. Lassan­ként mindenükből kifosztják őket, tényteg 'pucéran, marad­nak, almiig..,, de ez mát egy úijalbb fordultat és nem szeret­ném az ez'Uitálni nézőik örömét elvon tahi. INéllly Kaipllain — Őzt hiszem - megtanulta a fiillmíkészíités farté- fylaii't, így a tanid'ra fülímvígijátték- gyálrtás hagyományaim haladva kellemes kétórás kikapcsolódást szerez a fiillm nézlőiínék. Ö sem alkart és a' nézőiknek sem1 mu­száj bálrmffléle tá'rsadalllmi moin- daindiób mlaigtaslalbb erkölcsi ta­nulságot kiilhájm ozinii fillimljébőllí, mert nincs is benne. A rendező, a filmíróik, oslalk szórakoztatni, kiikaipcsofádásit nyújtani akartaik nézőiknek 'és ez síi került is. Mél­tó partner volt ebhez a bét fő­szereplő : O' budiét alakító Ginet­te Goráim és a férfi főszereplőt ChOrtest adalküó Dániel Ceccal­di. 'Kettőjük őlsszehángöfó, egy­mást kiegészítő játéka,, nevetsé­ges, rnéh'a megblató botla dozó - sa átsegítette a> történetet a forgatékönyv gyönge pontjain, üresjárataim. Azt híifezem, rájuk tdválbb fog emlékezni a rnozi- néző, mint miagáira' a történetre, ai fjilllmire. TAMÁSI JÁNOS Kossuth könyvek A fatimai csoda Gérard de Sédé, a francia újságíró már 1974. áprilisa előtt is foglalkozott a portugáliai Fatima nevű falucskában tör­tént „csodával". Legalábbis Portugálián kívül. Francia, né­met és amerikai könyvtárakban kutatott és dolgozta fel a do­kumentumokat. A Salazar hosZ- szú fasiszta diktatúráját meg­döntő forradalmat követően utazhatott csak Portugáliább, hogy a lisszaboni könyvtárban is kutathasson, és a helyszínen is beszélgethessen a falu la­kosságával, és egyházi szemé­lyekkel. Mi is történt — no, nem Fa­timáiban, mert ott semmi —, hanem Fatimával, az aprócska portugál faluval? Ma Lourdes mellett a világ legnagyobb Mária-kegyhelye, Európa egyik legnagyobb zarándok-központ­ja, vaqy ahogy a szerző írja; a vallási turizmus egyik legis­mertebb helysége. A könyvben azt is bizonyítja a szerző, hogy ugyanakkor korunk legnagyobb vallási-politikai szél h ám o s sá ga is. A könyv feltárja a „csodá­val" kapcsolatos ellentmondá­sokat — eszerint három pa- rasztgyerekmék ott 1917-ben megjelent a Szűz Mária, isten anyja —, bizonyítja, hogyan segítette a „csoda" Salazart és Salazar az egyházat. Tompa László előadóestje Rádió Könyvek ma és holnap Elszaporodtak a magánvál­lalkozások, Ezek jelentősége percig sem vitatható, hasznos­ságukat szakemberek vizsgálták, értékelték. Szükségesek. Má­sokért vannak, egyedül. Értem, érted, értünk... Különös magánvállalkozás azonban Tompa László előadó- művészé. Hallottunk róla, azért vártuk Székszárdra. Amint ígérte, egyedül jött. Egyszerűen, szürkén. Szürke öl­tönyben és szürke hajjal-bajusz- szal. Fehér inggallérja jelezte a szürkeség alatt megbúvó bel­ső tisztaságot. Megjelenésének „jelmeze" műsorának szimbó­luma 'is volt. A félhomályos né­zőtéren Illyés Gyula magneto­fonról felhangzó hangja sejt­tette, hogy vele vállalt gondo­lati közösséget. Illyés Gyula mellé felsorakoztatta még Pe­tőfit, Adyt, Móriczot, Veres Pé­tert és mindazokat, akik „ma­gán vállalkozásában" segíthet­ték. Mit vállalt? Azt, hogy arról szóljon, ami belül van mind­annyiunkban. Arról az érzésről beszélt, aminök fehérje ma még feltűnik kényelmessé szürkült világunkban. Tompa László a magyarság­ról' szólt, nem nációnaíista mó­don. Irodalmi válogatása bizo­nyítás volt, hogy a lenini nem­zetiségi politika vonalának fi­gyelmen kívül hagyása, a nem­zeti kisebbségek reakciójaként forradalmakat is eredményez­het. Embertelenségbe taszíthat embereket. Az ember dolga pe­dig, hogy minél emberibb le­gyen. Értelmesebb, jobb és be­csületesebb. Szabadabb anél­kül, hogy mások szabadság- jogát sértené, szabadságát ve­szélyeztetné. A mi szabadságszeretetünket talán még a honfoglaló őseink hozták magukkal Keletről. Ez a legnagyobb örökségünk. A függetlenségért vívott évszáza­dos, gyakran véres harc, szen­vedés, a tegnapok emléke... a hó alatti mag... Decsi Kiss János ‘Hogy kii miiért vá'sófrol köny­vet, ‘ainmialk niagyon sok o.kb van. Egyik idős sízaikmUnkáls isirnerő- sőmtől kaiptaim ezt o furcsasága mellett is tuíllaijidowképpen sziim- paltiikius vá'llaszt. - „Hogy a g'yie'r- melkeiim könyvek körött nőjenek fe'lí, 'miért tudja, én is szeretném egyszer elolvasni» die most la munkai, a fusizós feliémészlt min­dent. Miéig, a tévé előtt is ellaií- szoim, nem Ihiogy a' könyv mek llett. 'Viszont meglfogladltlalm : hp nyugdíjba megyeik, mindegyiket elolvasom". A fenti nylillaitíkozat- bam legalább fellellhető vtalaimi sízámdék, de haflottaim olyanról is, aki szinte centiméterrel imér- ve csak poilioi dísztárgynak vésni a könyvet. A Petőfi ráldíió vasárnap dél­utáni adásában elhangzott Könyveik ma és holnap oíimü ri­port-lössreállillíitáslblain ai könyvke­reskedők azt is elmondták, hogy az egyformára költött, netán dí­szesebb kivitelű könyveket in­kább megveszik, mint ugyaniain- nak a szerzőnek küilön-küilön, más-más kötéssel' készült műve­it. Tény, hogy a könyvnek deko- ráidíós szerep is jiuítotlt a mlai ila - kálskiuilltiúirá'bain. Ez1 még nem len­ne baj,, hp a, meg vására lit 'köny­veket forgatnák, olvasnák is, és nemcsak a, por lépné őket. Mert igaz ügyéin, - ez is Kövér Ta­más vasálnnlapii riportjából de­rült kii -, hogy az ellmúílt évti­zedekben 'könyvét vais ártó nem,- zetté illettünk, dé ez — sajnos — nem jelenti a'zt, hogy olvasó nép vagyunk. Érdlékes ellent­mondás, hogy sokkal több köny­vet válsáiralulnk, mint évtizedek­kel ezél'őtt, dé - a könyvtárak statisztikái ezt bizonyítják - ke­vesebbét olvasunk. E 'rovatiban is többször megírtam, jó ha a rádió adaptál, bemutat világ- iinodialllmi naingű regényeket, jó hla ezekből' tévéiflilllm készül, de megtekintésük, imeglhbillllgotasuik nem mentesít azok eilolvasálsa allöil1. IMert O' könyv embert femmáiló, műveltség- és ízlésfejlesztő ha­tásé, osüik a közvétton, meghitt kapcsolat, az olvasás révén ér­vényesüli'. Tj. ­Október 15—27: Cseh Gábor 15. kiállítása Szekszárdon Székszáirdon, a BiM-klluböain október 15-én nyitotta meg Cseh Gábor festőművész tizenötödik kiállítását Szálba Gézái, az MSZMP megyéi bizottságának osztályvezetője, 'Minit mondotta: ...15 önáfll'ó kiállítás nem kevés. Nagyon komoly teljesítmény von 'mögöt­te. A kiállítások szálma bizo­nyítja,, hagy Gseih Gábor rend­őr őrnagy ténmlélkeny művész. KoWégâi iS azok, alkülk i'simerilk a rendőri 'szolgálatot, csodáll- kozinok 'is, hogy egyáltalán ho­gyan yarn ideje erre a, teljesít­ményre. Majd később: „A mű­vész eljutott művészetének egy oílyatn szintjére, amikor igenis jögga'l követelhetünk tőié töb­bet, ijöbbialt”. A tártat látogatói­nak ítélete - naipanto közel' két­szálzain, tekintették meg a kiállí­tást — ezzel megegyező. Cseh Gábor 'bammínchiét itt látható alkotása beérett: mű­vészre Vall, akiinek „hose” az ember, a, szekszárdi táj és ars poeiicáljla az elkötelezettség. Tévénapló Negyven perc Csányi Lászlóval Lényegesen szerencsésebb helyzetben vagyok, mint a tv- nézők többsége, ugyanis sokszor negyven percet beszél­gettem már Csányi Lászlóval, akinek a köszöntésére ennyi időt szentelt a pécsi stúdió. Néhány hónappal elkésett kö­szöntésére, hisz júniusban múlt 60 éves, de ne legyünk ki­csinyesek. A legelső alkalommal több, mint 18 évvel ez­előtt beszélgettünk bor mellett egy estén át, amikor eléggé kalandos körülmények közt Székszárdra kerültem és ő pro- tezsált be lapunkhoz. Ha történetesen most is együtt dol­gozunk, akkor erre a tv-jegyzetre aligha kerül sor, hiszen az ember, ha csak lehet, ne dicsérjen főnök-féléket. Már­pedig Csányi László a Tolna megyei Népújság olvasó-szer- kesztőjeként nient nyugdíjba és ez amolyan főnökszerű be­osztás. A dicséret - azaz legyünk pontosabbak: az elisme­rés - ebben az esetben egy teljesen újszerű oldalának szól, ugyanis sosem láttam a tévé képernyőjén. Kitűnő előadó tévén, aki anyanyelvűnket pompásan ta­golva beszéli, természetesen itt is helytállt. Korántsem vala­miféle kései színészi alakítás jóvoltából, hanem mert — az egyébként gyenge orgánumú Bükkösdi László — olyan kér­déseket tett fel, melyek fontosak voltak és amelyekre szám­talan magánbeszélgetés során sokunknak mindig szívesen válaszolt. Szerencsés indíttatása: - Tapolca, Győr és Pécs, az írókban és más alkotókban oly gazdag város. Véleménye, az alkotásról, bensőséges kapcsolata az esszé-irodalommal és az esszének magának fontossága. Magatartás és erkölcs, értékek és álértékek, korszerűség, lehet-e egyáltalán a múlt­ba menekülni? Az olvasás öröme, avagy azé a pillanaté, amikor kezünkbe vehetünk egy szép veretű érmet, plakettot. Hogyan szokás és hogyan kellene felkészülni a külföldi uta­zásokra, hogy az ember ne a megtett kilométerek számának tudatával, hanem átélt és átérzett, megszerzett élmények birtokában térhessen haza . . . Valamennyi fontos, azt is mondhatnánk, hogy sorskérdés. Talán éppen ezért kerülnek viszonylag ritkán szóba. Csányi válaszai minden érdeklődőt kielégíthettek, még a beszél­getés egészéből valamelyest kilógóval kapcsolatban mon­dottak is. Az ugyanis valószínűleg édeskevéssé érdekelte a nézőt, hogy mit jelent az Író (Cs. L.) számára a szabadság. A bemutatás sokkal kerekebb és az ország más csücskei­ben a képernyő előtt ülők számára is többet mondó leit volna, ha a kérdező — az egyébként „Csányiból" alaposan telkészült — Bükkösdi László az író munkássága dokumen­tumainak is több figyelmet szentel. Csányi ugyanis egy már- már kiveszőben lévő szivósságú író-fajtához tartozik, aki év­tizedeken át vasszorgalommal dolgozott de keveset publi­kált. Majd amikor már megszabadult annak terhétől, hogy „pénzért olvasson", valósággal ontani kezdte szellemi ter­mékeit a legkülönbözőbb fórumokra. Az újságbeliekre is, ami azért mégsem lehet egészen utolsó, ha valaki éppen nyugdíjba vonulása után kezd életerős fiatalokat felülmúló teljesítményeket produkálni e téren. A Szekszárdi napló nyilvánvaló tudatossággal végigkísér­te az operatőr munkáját, aki nagy odaadással igyekezett bemutatni azt a várost, ahol az író él és amellyel - azt hi­szem jól idézem — „megszokták egymást". Néha kissé túl nagy odaadással is, hiszen nehéz elképzelni, hogy valaki a nagytemplom felől a 48-as zászló mellett vágjon át a Béla téren, hacsak nem azért, hogy segítsége révén újabb városrészletek váljanak láthatóvá. Végeredményben azonban a 40 perc lekötötte a nézőt, aki egy őszintén beszélő, „ami a szívén, az a száján" emberrel ülhetett szemközt. Ha pedig az elhangzottakból legalább egy visszagondolás erejéig megmaradt valami a tejében, akkor végképp csak hódolat illetheti a pécsi tévét és nem birálat azért, hogy eljött Tolna megyébe. ORDAS IVÁN Krimi címén - unalom! Nem rettegve némi képzavartól mondjuk úgy, hogy az emberben összelacsarodik a nemzeti büszkeség. Hol van­nak azok a daliás idők, amikor egy nemzetnél se voltunk alábbvalóak? Mármint a banditizmus terén. Hol van Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Savanyú Jóska, Patkó Bandi, Vak Illés, hogy csak a legnagyobbakat idézzük. Dorkához, alias Zer- géhez képest, akivel csütörtökön Zimre Péter A hallgatás ára című bűnügyi tévéjátékában megismerkedhettünk, még Hekus Dönci is egy jól fejlett, hazai AI Capone volt. Ez a háromnegyed órás tömény unalom pedig, amelyben a ren­dező (Bohák György) és társai jóvoltából részesültünk, pél­dája annak, hogy miként n e m_ szabad bürügyi tévé­játékkal igénybe venni a néző türelmét. A bűnügyi statisztikák elemző ismerete nélkül is minden további nélkül elhihetjük azt, hogy a hazai „ügyek" jelentős része pitiáner. A „mutatósabbak" bekerülnek a Kék fénybe, vagy idővel „Megtörtént bűnügyek" gyűjtőcímmel, némileg dramatizálva válnak közismertté. Itt erről szó sincs. Itt a szerző eredendően bizonytalanságban hagyja a nézőt, hogy tulajdonképpen dokumentumok, vagy a saját fantáziája nyo­mán irta-e művét. Ha az előbbi igaz, úgy valóságos csoda, hogy az ötvenes évek végén, vagy a hatvanas évek elején (ott vélhető a cselekmény időpontja) naponta nem történtek hazánkban postaautó-rablások. Hiszen, ha a „kincsesláda" csupán egy lakattal záródó bádoglap, akkor ez nem igé­nyelt volna különösebb képességeket. A nyomozás, ami még a kifogyhatatlan Petrocelli eseté­ben is legalább nyomait kinálja az érdekességnek, itt ki­marad. Az ügyész az, aki valamilyen ihlet hatására a 17 kislányt előhalássza a semmiből és Így egy másik ügy kap­csán lebukik Dorkó (Tordy Géza). Az ügyész közben meg­próbálja átvenni a tárgyalás irányítását, de ezt a konok bí­ró nem engedi neki. Az igazság azonban mégis győzedel­meskedik, mindenki hurokra kerül, olyanok is, akiknek a lé­téről se volt korábban sejtelmünk. Bűnbanda ez a javából, hiszen már 1956-ban se ellenforradalommal, hanem rablás­sal foglalkoztak, amit a zsákmányától méltatlanul megfosz­tott Dorkó a lejükre is olvas. Utána pedig kiugrik az abla­kon, ami tagadhatatlanul nem mindennapi eset a hazai bí­róságok gyakorlatában. Itt úgy tűnik fel, mint valamiféle sima ügy, netán sorstragédia, de legvalószínűbbnek tűnőén, mint szerzői rövidzárlat. Zimrének más nem jutott az eszébe.- s n ­A fuvaros Falusi udvar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents