Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
1982. október 16. NÉPÚJSÁG 11 Utak, keresztutak 5. Magyar szecesszió Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig iHazá ókban ijó talajira tolóit a Szecesszió. Amennyire a feudális Magyarország jellegzetes építészeti Bltíliusa a barokk volt, úgy vert gyökeret la inépi szecesszió polgárosodó paraiszt- tónsadlailimun kibain. Alföldi ímező- várasiaimlkbain, Kecskeméten csakúgy 'mint Debreceniben, a szecesszió (példás emlékei (határozták meg a: városképet (Ciifirla pjallóta, megyeli tanâas, püspötkii palota, sitb.),, de almli ennél még jelentősebb : ó'tiveffe a családi- ház-építkezés lis a szecesszió erényeit. !A jövő iműMészeíttörté- néiszéiinek nagyszerű feladata lesz megfejteni, Ihogy (milyen körülmények között, milyen mesterekkel, milyen eredményeikkel váltott át isisneginyii alföldi városunk Szinte máról holnapra avult építkezési formáikból a legkorszerűbbe, hogyan tette magáévá a cskjlládiiház-építike- Zás azt a formiairendet, aminek csak (középületekben láthatta példáját. Nagykőrösön az első világ- háiború előtti gazdasági konjunktúra l(iulborkia, gyiümölos) Ikö- vetkeztiében (meggazdagodott póraszltsá g néhány év ailatt, nagyijából 1909-től felváltja régi nádfedeles, zsúpos vályog- házát az akkor korszerűbb polgárt formára, a szecesszió jegyében. 'Néhány év alatt százával épülnek fel az előszabás, nagy ablakos,, ivenamdás téglaépületeik, ímeilydklben a kaputól kezdve az ereszcsatornáig, a majoliikia díszektől az a!la(pr|a'j- Zig a Iház minden eleme, de bel ső iberendezése is lépést fairt korával!. (Ahogy feudális örökség ű vá- raslaiinlkat (Székesfehérvár, Győr, Eger) a barokk stílusjegyei határozzák ímeg, paraszti városainkban (Kecskemét, 'Nagykőrös, Kisiljlszállás, Hódimezővásó rlhely) a szecesszió hagyott mély nyomot. S tegyük hozzá': olyan egészséges változást, fejlődést, hogy ezek az épületek máiig állják az idő ivliSzointogságaiit. Európai ‘stílus a mlagyair Inépben egy sem Hallóit olyan visszhangra,, mint a pólgároSiuHó (paraszttá nsadalíomiblam la szecesszió. Ezzel eddig (nem sóikat törődtünlk, leromboljuk a csodálatosabbnál! csodálatosabb épületeket, pedig imég megmenthetnénk a>magyar népi szecesszió emlékeit. Voltak természetesen gyengéi is la szecessziónak. Kereste az új anyagok megfelelő formáit, de mintha íresteílte volna a vasbeton nyers, dlunva anyagát, élRippl-Rónai József: Piros ruhás nő (gyapjúhímzéses faliszőnyeg, 1898) fedi tarlka armiaimeníilkájú cserepekkel, vagy olyan lágy formákba önti a Vasat, hogy elvesztve kemény, ínyeié és határozott jellegiét, éppen az anyag sajátosságát 'hazudtolja meg. De ugyanígy restel'lli az üveg meztelen egyszerűségét is, és telecsurgatjia aranyos folyondároktól Vagy tarkára festi. A szecesszió díszítő Világában szinte egyeduralkodó a növényvilág: virágaik, indáik, folyondárok, nádak, napraforgók, s külön ősén a (liliom. 'Az állatvilágból : aimíi keoses, hajlékony, aimii ehhez a ihiu'lilálmvonol lendületét, ídiafillainwoinailát olyannyira kiélő isitíliulsihoz Hegliinkább allkial- miazlbató ((hattyú, ipillle, Ihlal). Színekben a szelíd 'rózsaszínt, (lilát, olajzöldet, szürkét, májbannát kedveli. Amen,nyíre a „im de Siede" — a százaidvéig — inői divatja természetellenesen fűzi öslsze a- mái derekat, s szorítja a ibordát a fűző, a mieder kalodájába, elzárva a testet nyakig gombolt ruhákkal, a naptól, levegőtök úgy veszi el gyakran a szecesz- szió díszítő törekvése az anyag eredeti értékelnék érvényesülését A gépii termelés ja. tárgyikul- t'úró.bain, a tömegigényeik elő,letörése egyre nagyobb teret enged az tan yafciszerűisé gmek, s visszaszorítja a szecesszió külsőségéit. A szecesszió ,nag,y eredménye, hogy az anyag meg- becsiulésé''e, a szerkezet fontos szerepére, a konsitnukdió értékére, a világos, tiszta síkok harmóniájára', a népi 'hagyományok tóvá hőfejlesztésének lehetőségeire figyelmeztet. Ma egyre nagyobb figyelémmel használjuk fel (tenaiságait laz építészetben, belsőépítészetben, iparművészeiben. A szecesszió a (művészeteik keresztútjai, telve ellentmondással. Szerkesztő biztonság, formai gazdagság, az anyag ismerete, , s idéíszerű tfellhiasznáilásla jellemzi, ugyaniakkor a díszítés felesleges 'bősége vagy szervetlen al tólomszerűsége, a Iküllső megjelenés használatot, formát, felépítést meghlazadtöió elkendőzés©. Világosan togoillt felépítés egyrészt, ködös, Ihomályos elvágyódás másrészt. Képekben, díszítésben asiúlfalt Iküllső alatt ésszerű szerkezet. A szecesszió előrelépést jelentett nieim csupán az építészetbein, de a lakás- kuItéra fejlődésiében iis. A századforduló polgársága azt követelte a Ibútortól, hogy célját betöltse,, ne pazarolja a felhasznált anyagot. A szecesszió azzal, Ihogy közeledett a célszerűségihez, a természeti formákat (is felhasználta. 'Egyrészt a szerkezeti elemeket hangsúlyozta, az aoyogszerűs'éget ((siiírna felületek), másrészt a (luxusigényeiknek is kifejezést alkart adni a felületi díszítések hlivalko- dásávail, (csillogásával, gyöngyház- és féimlberakásokkal. A bútorformák kialakulásában nagy szerepe volt a (meginduló tömeggyártásnak ((például Tihonlet hajlított bútorai), mely a. jövő belsőépítészetének vetette meg alapját. Az iinodlallomblam O' stilizálás, a túlzsúfolt képek jellemzik, s így a 'mestenkléltség, erőltetett 'szépelglés egyrészt, másrészt népi erőikből táplálkozva: életerős bőség, kissé népies túldíszítettség is. Szecesszió? IKiiinek a neve öt- liik fel? A magyar iLeohner Ödöné, a finn nemzeti kultúrát teremtő Aksellii (Gallen-IKalilelá é biztosiam. De ne feledkezzünk meg Atka y Aladárról, (Lajta Béláról, Kos Károlyról, IRlpp!-Rónai Józsefről, Kmer Iliiméről, Kozmia Lajosról, a glödöltlőlilékről, Körös- fői -Kriesdh Álladó rról, Nagy Sándorról sem. A szecesszió napjainkban reneszánszát éli. Könyvök, kü'állHítáS'Oik hirdetik értékeit, aimíit hall hamisam utánozva, hol (megértve sokszor felhasználunk. KOCZOGH ÁKOS Akseli Gallen Kallela: Lemmink einen anyja (olaj, 1897) m Ujváry Lajos alkotásai a simontornyai várban Első megítélésre úgy tűnik, könnyű annak szólni, állói olyan régóta' ismeri a művészt, mint magam — csaknem egész életútját. Bizony, elmúlt 30 esztendeje, hogy Üjváry Lajos munkált először ízlelgettem. Törekvéseivel azonosulni nem volt nehéz, hiszen egyszerre döbbentem a felismerésre: tőle azt nyerem, amit a művészettől mindig várok; új látást, új színekben és formákban s mindezt a maga nyelvén, új festőművész! kifejezéseikben. Azt az áhítatot kapom visz- sza, ahogyan csak a művész tud eljutni a lényegig, hogy aztán a megértést és átélést visz- szavetítse nekem, a maga meggyőződéseként. A bennem visszhangzó találkozás — és itt az én mindig a nézőt jelentheti — adja az örömet, a megnyugvást, olykor a megbékélést, mert műve nekem szól, engem indít jóízű elmélyülésre. A legfontosabb volt számomra az a felismerés, hogy Újváry Lajos mennyire tudja szerelni a földet ; ha zát-sz üilőf öldet-vilá gtá - jat — és milyen áhítattal közelíti meg témáit. Az ember minden megmérésnél hajlik arra', hogy korszakokra szabja a művészpálya kifejezésköreit, magukat a megalkotott műveket és olykor közel is jár az igazságihoz, mert egy-egy témakör, amely szinte zárható időben szakad ki a művészbált könnyebben megközelíthető. Most én az időben legkésőbb született műveknél kezdem, melyeknek szülőföldje a szelíd dombsor műterme, s ezéknek előtere, a csöndes Kapós-völgyre csodálkozik. Ebben a környezetben alkotta meg Újváry Lajos szigorúbb .leegyszerűsítésben a tájarcokat, amelyek halmozódtak benne évek óta. Élénk színéi finomodtak. Részletekben élő formáit jobbon belesimította a végtelenbe, a tegnapi zaklltatottabb ritmus megszelídült. Milyen jó emlékezéssel idézte egyik napon a nagy író, Szabó Pál szavait, aki gyakran hívta Biharugrára, mert „ott lehelt igazi nagy egeket festeni". Nagy, nyílt, tiszta egek és az Alföld pora felett a fekete földek, megért búzák, zöld vetések, vagy kiégett legelők magasán. Egyszereseik gyökeret eresztett a gondolat és Újváry Lajos valóban megfestette a nagy egeket, a fekete földeket, kisebb és nagy részletekben: a hazát. Nincs ennek külön hangsúlya, mégíis megérzi az ember. Lehet, hogy éppen az éltetvlidámság ad kedvet egy- egy mű megszületéséhez és amikor meglátom, elfog a szorongás, úrrá lesz bennem a féltés, mert ki a megmondhatója, mi fenyegeti és fenyegetheti a magunkét Ezt átültetni az én érzéseimbe csak az képes a művészek között, akiben szorongás és féltés a mélységes szeretteiből fakód. Lehet-e olyant mondani, 'hogy Újváry az utóbbi években még jobban megszerette földjét, tanyája táját? Azt hiszem, (igen, mert így igaz és ez is természetesen észrevétlen játszódott le a bensőben, de az eredményt a művek bizonyítják. Minden igaz, jó művész, Üiváry Lajos is azért keresi a távolt, a messzit, hogy ezáltal kerüljön közelebb hozzá ai sajátja, a magáé. Sokat tűnődtem Újváry kis képei előtt: az-öreg szökröny, a Présházam, a Műtermemben. Boncolgattam jelentéseiket, de csaknem azonnal tudtam, hogy ezeket úqy rendezte egybe, ahogy számára legkedvesebb. A székely temető síremlékei olyanok, miiint a történelem üzenete: azokat a kor szerkesztette olyanná, hogy áradjon belőlük a múlt. A borús Gyímes az egyik legnevezetesebb otthont eleveníti, ahol annyiszor talált témáira Újváry Lajos. A festő otthona a befogddó föld. Azért tudott biztosan megállni a tengerpart egy-egy pontján, a halászt csodálva, vagy az éjszakát, mert érezte maga körül, hogy ott is otthonra lelt, de már nekem úgy adja vissza, ahogyan őbenne megszólalt. Mostanában sokat időztem Arany János dolgai között és nagy leszűrődésként maradt bennem a költő két versidéze- te : Légy te, ha bírsz, világköltő, Rázd fel a rest Nyugatot, Nékem áldott az a bölcső, Mely magyarrá ringatott. A másik idézet ez: Ha minket is elfúj a föld zivatarja, Nem lesz az Istennek soha több magyarja. És hogy miért érzem ideillőnek éppen most, e kiállítás alkalma idején? Mert a festőművész találhatta meg legkönnyebben azt a kifejezésmódot, amely mindenütt közérthető, és ő kereshetett magának másoktól taposott ösvényeket. Tették sokan. Mások. Üjváry Lajos soha. Mesterei hatását soha nem szé- gyellte, de a maga útját magárnak megkereste. Amikor körültekintek kiállított műveinek e kis gyűjteményében, itt, a simontornyai vár- * ban, egyik sarokból a népdalt hallom megszólalói, A jó pásztorából az örök igazság törvénye szól, nagy egei a változások koráit sugallják, végtelenbe tűnőén és művei együtt, egyértelműen a kötődésről, a hovatartozásról vallanak. Tőle hallottam egyszer ezt a képeim-megfogalmazó st : Édes Tolnáim. Elllső pillanatban szokatlan volt, de aztán megértettem. Csak a gyerek tud igy ragaszkodni a legkedvesebbjeihez. A művész, hogy a szépet tisztán, igazán tárhatja elénk, olyan áhítattal kell alkosson, aminek ez a legtalálóbb jelzője: gyermeki. Mióta Tolnán többet találjuk itthon Üjváry Lajost, ezekből az új művekből ezt kapjuk üzenetnek. A megteltem hazámat igazságát, de nem keserűen, hanem őszinte felszabad ultsá ggáil, nagy bőséggel, kedvvel meg alkotottá n. FÁBIÁN GYULA (Elhangzott Simontornyán, a kiállítás megnyitóján.) „A csönd elemei” („Magamról — írja Móser Zoltán fotóművész, esszéista szekszárdi meghívásához tájékoztatóul — csak ennyit akarok közölni : 1946-ban születtem Szekszárdon. Felnevelő falum Teve! volt. Bonyhádon jártam gimnáziumba. Budapesten, az ELTE-n végeztem magyar—történelem szakon, 1970-ben. Azóta a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola kollégiumában dolgozom.” A megyénkből elszármazott fotóművész kiállítását — a megyei könyvtár rendezésében — 1982. Pktóber 18—30. között a Babits Mihály művelődési központban láthatjuk. Az alábbiakban egy elemző értékelést teszünk közzé Móser Zoltán művészetéről. D. Z.) * Móser Zoltán fotós művészet- felfogását egy vallomás magyarázza : „Bélapátfalván, kezemben fényképezőgéppel, a volt cisztercita templom és kolostor életét próbáltam újraáili- modini. Az átmodásra már azért is szükség volt, mert a kolbstor- ból már csak az alapiatok állítottak.” Ez az alapállás jellemzi valamennyi fényképfelvételét — belülről kifelé tekint — a régi, holt falak balladas asz- szonyaiként őrzi a múltot, látva a ielent. Belülről kifelé — régmúlt templomok arca möqül les — lát eget és földet, közié okort; holt és léleqző köveiket; bennük a múlt mában életre támadó emlékviráqait. Mert szinte virágként bomlanak ki, seiilenek föl az ablaklrársáik íénwküllői, szinte árva ember- sziluetteik a fáik is Móser Zoltán dtearázsolta fotóárnyék-rai- zolatai. A fában és a kőben rejtekező ősi, mitikus szellemek járnak körül bennünket, miként a fotóművész is körüljárta őket lábujjhegyen leislkelődve, hogy miféle szembúnyorításuikat vagy nyélvöltésülket kaphatja lencsevégre. Fényképezőgépe egyszerre rejtezlkedés és kitárulkozás is, írák-költök örök Orpheusz-orcá- ban lesi a fölfedezhetetleint, a dal születését; vagy ha a csend kráterébe tekint s elméláz egy- egy aroaikus architektúra építészeti remeklés maradványán. Személyes vallomás minden felvétele, objektíve tehát mindig szubjektív — egyszerre kívül és egyszerre bent van ő maga is a fotóbain sűrűlő piilltomat- töredékben. Érzékeny „fenestra", azaz reneszánsz ablakocska minden termékeny pillanata, az ősi kövek történelmet őriző csoirbasága, (torzó voltukban is fölragyogó szépsége), egy-egy boltív korokon átívelő némasága. Egyszerre mozdul és mozdít a valóság és a képzelet felé. DR. KELÉNYI ISTVÁN \ Fényrózsa — Móser Zoltán felvétele
