Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-07 / 209. szám

Névnap: Regina ! A Nap kél 6.10 — nyugszik 19.14 órakor A Hold kél 21.22 — | nyugszik 10.14 órakor Kétszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1707. szeptember 7-én született, és 81 éves korában, 1788-ban halt meg Geor- i ges Louis Leclerc Button, francia természettudós és filo­zófus. SZEPTEMBER 7 KEDD ^ A DUNAFÖLDVÁRI és a szekszárdi kertbarátkor képvi­seli Tolna megyét a szeptem­ber 10-én kezdődő Vili. orszá­gos kiállításon. A kertbarátok és kistenyésztők bemutatója Debrecenben lesz, a városi sportcsarnokban és a mellette lévő téren.-f HUSZONHÉTFÉLE szak­kör indul a szekszárdi úttörő­házban, szeptember 18-án, harminckét csoportban. A szak­körökre már lehet jelentkezni az iskolákban és az úttörő­házban. A csoportvezetők in­dító értekezletét hétfőn dél­után tartották. A NEMZETKÖZI kórustalál­kozó lesz az NSZK-beli Güt- teslochban a jövő hónapban. A találkozó egyhetes program­jában részt vesz a tamási Pro Cultura Humana énekkar. * A VÖRÖSKERESZT Tolna meqyei Vezetősége a váraljai ifjúsági és úttörőtáborban tar­tott ülést szeptember 6-án, hétfőn. Ez alkalommal a kö­zépiskolai Vöröskereszt-alap- szervezetekben folyó munká­ról, az önkéntes ápolónők tan­folyamának előkészítéséről és a beteg gyerekek táborozta­tásáról tárává Itak. f' SZERELÉSTECHNIKAI ki- állítás. Teqnap Szekszárdon, a Garay téren megnyílott az a vándorkiállítás, amely a Bakony Művek szereléstechni­kai berendezéseit mutatja be. Szakembereknek a Nagyvilág moziban filmvetítéssel egybe­kötött konzultációt tartottak. A kiállítás szeptember 10-ig látható. 'v» TÜZESET Szegeden. Va­sárnapra virradó éjszaka ^Sze- geden, a Dorozsmai úton, út­építési munkálatok közben ki­gyulladt egy bitumenkeverő gép. A gép kazánjában el­égett mintegy 1,5 köbméter bitumen, és meggyulladt a szétfolyt tüzelőolaj is. Pesti István 39 éves gépkocsivezető, aki megkísérelte eloltani a tü-< zet, égési jérülései következ­tében a helyszínen életét vesz­tett^. A nagy erőkkel kivonult tűzoltóegységek a kora haj­nali órákra eloltották a tüzet és a rendőrséggel együtt meg­kezdték az eset kivizsgálását. A SOPRONI Erdészeti és Faipari Egyetem jubileumi tan­évnyitó ünnepségét vasárnap tartották meg a soproni Liszt Ferenc Művelődési Központ­ban. A felsőoktatási intézmény 175. tanévnyitóján dr. Gál Já­nos rektor elmondotta; az idei tanévben 120-an kezdik meg tanulmányaikat az első évfolyamon. Köztük 50-en az erdőmémöki karon, 70-en a faipari mérnöki karon nyertek felvételt. Kisgyermek a nagy erdőben cím* mel hangzik el a Kossuth rádióban 8 óra 25 perckor Bakonyi Péter ri­portja, azaz 24 óra története, mely utólagos hangképsor a május el­sején elveszett gyöngyösi kisfiú ke­reséséről. Szép, önzetlen és áldoza­tos cselekedetsor eredménye volt, hogy megtalálták. S mert az „ügy" sikerrel zárult, talán nincs is miről beszélnünk tovább? De igen. Álta­lában és konkrétan is a szülői fe­lelősségről. A tévé 2-es programján 20 óra 1 perctől kerül bemutatásra Karinthy Ferenc Házszentelő című drámája két részben, a Thália Színház elő­adásában. Haudek László vállalati igazgató nyaralójának házszentelőjé- re hívatlanul betoppant Haudek barátjának, Bíró László gyárigazga­tónak a lánya és vőlegénye. Bíró azt szeretné, ha a leánya szakítana a fiúval és vele maradna. A lány azonban nemet mond. Bíró rálő a fiúra. . . A nyomozószerveket Haudek félrevezeti, de egy fiatal újságíró- nő felderíti, hogy mi történt való­jában. A Kórház a város szélén című filmsorozat 8. részét 20 órától vetíti a tévé 1-es programja O MEGKEZDTE a burgonya betakarítását a mözsi termelő- szövetkezet. A termés zömét a megye ellátására tárolják, az első szállítmányokat a fővá­rosba küldik. O TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése Szerint a 36. heti totónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: 13 találatos szel­vény 68 darab, nyereményük egyenként 37 262 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szel­vény 21 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 133 455 forint. 12 találatos szelvény 1767 darab, nyereményük egyenként 956 forint. 11 talá­latos szelvény 38 820 darab, nyereményük egyenként 44 fo­rint. A 10 találatos szelvények száma 97 002 darab, nyeremé­nyük egyenként 30 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Megnövekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: nyugat felől záporok, zivatarok kíséretében, időnként erősen megnövekszik a felhő­zet. A szél általában élénk, gyakran erős déli, délnyugati lesz, de helyenként átmenetileg északnyugatira fordul, illetve viharos széllöké­sek is kialakulnak. A hőmérséklet délután nyugaton 22, ke­leten 27 fok körül valószínű. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte záporok, zivatarok többfelé alakulhatnak, majd csökken a felhőzet, a nappali felmelegedés kissé erősödik. Az időszak végére a szél mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet elein­te 11—16, majd 9—14 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 20-25, majd 22-27 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország te­rületének 70 százalékán várható, főleg az időszak első fe­lében. Allatorvoslakások « *U4TtMSÍ»&&fl IU3MJ ÂLLATKÛRHÀZA Kulcsátadásig vállalta a mőcsényj Völgység Népe Termelőszövetkezet építőbrigádja két szol­gálati lakás elkészítését a bonyhádi állatkórház szakemberei részére. A kétszintes lakásokba jövőre költözhetnek be a lakók. Egy karambolnál egy halott és négy súlyos sérült Gyurgyalagos másodvirágzás A szeptember eleji meleg na­pokban másodszor nyílik az ibolya Szekszárd környékén. Seribán, Jánoséi« pailámki-Iheqyi' szőlőskertjében kis csokrot szed­tek a, tavaszihoz hasonlóan illa­tos, sötétliila Ibolyákból. Több­felé, így Szekszárdon is újra virágok tűntek fel a vadqeszte- nyefák ágain. Másodszor virág­zó almafáról is hallottunk. A másodvirágzás közben megkezdődött a vándormada­rak vonulása is. Megjelentek a szekszárdi dombvidéken ilyen­kor látható legszebb átutazó madarak, a gyurgyalagok. Az erdákoszorúzta Szálka község felett a sárga, zöld, kék tollúi, a seregélyeknél nagyobb vad­madarak nagy csapata tart pi­henőt. Napköziben a szőlők és gyümölcsfák felett keringenek, kedvenc csemegéjükből, az érés illatára oda gyűlő fu lián kos ro­varokból, köztük darazsakból lakimároznak. Mivel a méheket sem kímélik a szép madarak, a méhészek nem kedvelik a gyurgyalagokat. A madarak szeptember véqéig elvonulnak hazánkból Afrika trópusi tájai­ra. A fecskék közül sok már el­vándorolt, de még mindig pró­bálgatják szárnyukat a kései kelésű fiókák. Remélhetőleg hosszabb napos ősz lesz, és megerősödve még útra kelhet­nek. Elköltözött a gemenci er­dő -keselyűsi „kapujában" levő villanyoszlopon költött gólyapár is. két fióHaijóval. Ezeket most sikerült felnevetniük, a tavalyiak ugyanis elpusztultak az áram­ütéstől. A Duna-ártéri valdon most már visszhangzik estém ként és hajnalonként a szarvas­bőg éstől.. B. L. Háry-kancsók Szekszárdról Sárközi mintás díszműkerá- miákat is készítenek a Tolna megyei Építőanyag-ipari Válla­lat szekszárd-csatári kerámia­üzemében. Régészeti leletek ta­núsága szerint, mintegy kétezer évvel ezelőtt kelta fazekas­műhely volt ezen a dombos tá­jon, ahol most főleg fiatal ke­ramikusok formázzák a sárközi színes bokályokat, tányérokat, szilkéket és szekszárdi Háry- kancsókat, a nagyotmondó obsitos alakjával. Az idén a tavalyinál mintegy háromszáz- ezer forint értékűvel több, ösz- szesen hatmillió forintot érő díszműkerámiát készítenek. Eb­ben az évben új termékkel is jelentkeztek: terrakotta Színű, vízálló aratókorsó és sötétzöld kétfülű szilke, valamint mint­egy tízféle újabb díszítésű bo- ká.y mintapéldányait készítet­ték el. Az elmúlt héten ismét sok munkát adtak a rendőri szer­veknek a közúti balesetek. 8 személy járt szerencsétlenül a baleseteknél, egy ember meg­halt, 6 súlyosan megsérült, egy pedig könnyen. A legsúlyosabb baleset Ta­másiban, a 65-ös és a 61-es út kereszteződésében történt. Szep­tember 5-én 6.50-kor Kalyó Ist­ván nyíregyházai lakos a TU 65-85 forgalmi rendszámú autóval az „Állj, elsőbbség­adás kötelező!” tábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a Tánka István, Tamási, József Attila lakótelepi lakos vezette TO 53—29 forgalmi rendszámú személygépkocsinak. Összeüt­köztek, s ennek következtében Kalyó Istvánné meghalt, négy személy súlyosan, egy pedig könnyen megsérült. A rendőr­ség a vizsgálatot folytatja. OL VAST AM A szénről Az ember régóta ismeri a szenet. Bányásszuk is, századok óta. A Mecsekben kétszáz éve. Voit idő, amikor hűtlenek lettünk a szénhez. Jött az olaj, a földgáz. Felkaptuk a szén- hidrogéneket, mint tüzelőanyagot, de később megdrágultak. Közben egy pillanatra elfelejtkeztünk a szénről. Pedig az olajból lehet műanyagot gyártani, tehát kár elégetni. A szén ott szunnyad a föld mélyén. Bányászaink felhoz­zák a felszínre. Az idén már nagyon sok helyütt, családi házakban, hivatalokban áttértek a széntüzelésre. Ehhez idő­ben lehetett kapni kazánokat, kályhákat: Sőt. Szenet is le­het vásárolni, nagyobb a választék, mint az elmúlt évek­ben. Ezt nevezzük úgy, hogy összhangban van az óhaj - mármint az, hogy szénnel tüzeljünk — és a jogos igény, te­hát hogy legyen is mivel. H. 1. Dinnyevásár az utcán Vége felé jár a dinnyeszezon, de azért még kapós ez az ízle­tes gyümölcs. A mozgó dinnyeárus Nagydorogon pakolta tele a Polskit, majd faluról falura járva árusítja. iFelsőnánán is - ahogy megállt a főutcán - pillanatok alatt akadtak vásárlói. Az európai országokiban a műanyag lökhárítók alkalma­zása még csak a kezdeti lépé­seknél tart. Ennék okai a ka­rosszéria-tervezők vonakodásá­ban1, o gépkocsi önsúlyának nö­vekedéséből adódó problémák­ban, a költség növekedésében síb. keresendőik. Pedig a>z újfaj­ta lökhárítók már jól beváltak az Egyesült Államokban, az ot­tani g épkocsi ipa r a lka lmazza is őket. Az európai aggályok per-- sze leküzdhetők lennének. Az esetleges költségnövekedés pél­dául bőven megtérülne azáltal, hogy a karosszéria védettsége javulna, s azáltal is, hogy a lökhárítók ütközés esetén köny- nyebben javíthatók. Az európai felfogás számára elfogadható maünyag lökhárí­tó típusa a következő léhet: az ailalp szerkezeti elemi egy acél- tartó,, .melyet a hagyományos eljárás szerint szilárdan, csavar­kötéssel rögzítenek a karosszé­riához. Ezt fedi be a műanyag boritóélem, amely azonban nem fekszik fel közvetlenül az acél- tortára. Ilyen módon az enyhe ütközéseket a műanyag borító rugalmasan felfogja. A mű­anyag borító bordásán érintke­zik az acéltartával, a bordák az ütközési energiát egyenletesen elosztva adják át a tartónak, a műanyag elem pedig ütközés utón ruq almasan visszanyeri eredeti alakját. Nagyobb energiájú ütközé­sék, illetőleg az acéltactó ebből adódó maradandó deformáció- joi esetén az utóbbi viszonylag könnyen egyengethető, a mű­anyag borító pedig újra fel­használható. A kombináció elő­nyei közé tartozik, hogy o kor- rázióproblémák elesnek, és a kőfelverődés őkozta károk ve­szélye is kisebb. A hátrányok között meg kél! említeni a ,meq- növekedétt önsúlyt, továbbá azt a körülményt, hogy bizonyos ne­hézségeket okoz a műanyag lökhárítók formai és konstruk­ciós egyeségesitése az acéltar­tóval, illetve a karosszériával. lAmi a lökhárítók anyagát il­leti, az Egyesült Állaimokban legelterjedtebben a poli erre ió­nokat alkalmazzák, ezeket kö­vetik a PVC-ből és a sztirolpo- limerizótumoiköál készült lök­hárítók. Kétségkívül legtetszető­sebb és konstrukciós szempont­ból is — legelegánsabb meg­oldás a poliuretánbái készült, sejtszerűen szerkesztett elaszto­mer lökhárító. Ez lényegében üreges test, keresztirányú bor­dáik osztják sejtekre (kamrák­ra). ütközéskor az ütközési energia a poliuretán deformá­lódási energiájává alakül át. A terhelés megszűntekor a de­formáció teljesen megszűnik. A deformáló energia legnaqyobb részét a bordák tágulása és el­hajlása veszi fel, a lökhárító frontális része osztja el a ter­helést az egyes bordákra. Mind­erre a poliuretán, elsősorban mechanikai tulajdonságai miatt a legalkalmasabb, minthogy ennek az anyagnak a mara­dandó alakváltozásig terjedő nyúlóképesséqe sokszorosan nagyobb, mint a fémeké. A po- liuretón' lökhárítókat mindenők- efótt könnyű járművek és sport­kocsik karosszériájához léhet alkálim a zni,, o középkateqóriába tartozó kocsik esetében az autó nagyobb önsúlya miatt mélyebb beépítésre van szükséq. Ezért az utóbbi esetekben még min­dig, az uqyanesak űjdonlsáqnak tekinthető hidrauélikus lökhárí­tóik előinyősébbek. A lökhárítókról szálvo nem szabad élfeledkezni egy na­gyon fontos szempontról: orról a védelemről, amit a gyalogo­sok nak nyújtanak. A rugalmas — kisébb .ütközések kevésbé ve­szélyeztetik a gyalogosok testi épségét. Ilyen vonatkozásban a műanyag lökhárítók elterjedése nemcsak fontos, hanem sürgős is lenne. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLÁT JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents