Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-04 / 207. szám

1982. szeptember 4. ^tsîÉPÛJSÂG 11 Emlékeink és hazafiságunk y| kÍSVárOSÍ művelődési ház klubjában vegyesen jöt- --------------------------------- tünk össze arra a beszélgetésre, amely­nek témája: mit jelent az, hogy magyarok vagyunk? Itt vannak a helybeli üzem fiatal és idősebb munkásai, tsz-beli dolgozók, a gimnázium néhány tanára és felsőbb osztályos diákja, két-három orvos és mérnök, s a szomszédos nagyváros egyetemistái közül páran. Előadás nem hangzott el, bevezetőt sem mondott senki — szabadon folyt a szó a témával kapcsolatos hétköznapi dolgokról „tudományosabb és emelkedettebb” régiókban is. Beszélgetésünk kezdetén előttünk üresek voltak az asztalok, azután könyveket hoz­tak át a könyvtárból, hogy ne csak emlékezetből, hanem pontosan idézzünk történeti, nyelvészeti, zenei, régészeti, műemléki, irodalmi szövegrészeket. Hamarosan tetemes könyvhalmazok magasodtak annak bizonyságául: mily sok ismeretanyag létezik magyarsá­gunkról, hányféle oldalról közeledhetünk e témához. K i is kötöttünk annál a megállapításnál, hogy e sokféle is­meretanyag együttesen alkotja - csakis így alkothatja! — ma­gyarságtudatunkat. Ha csak elszigetelten egyik vagy másik rész­re vetjük tekintetünket, könnyen, tévútra lépünk; éppúgy, mint ak­kor, ha ismereteink felületesek, s ráadásul téveszmékkel, valótlan adatokkal terhesek. De egy — még oly hosszúra is nyúló — beszélgetés során nem lehet mindenről méltó komolysággal szót ejteni, vitázni. Ezért kö­zös megegyezéssel kissé jobban elmélyültünk népünk tárgyi és nyelvi emlékeinek taglalásában; ezen emlékek őrzése miként for­málja a ma élő generációk gondolatvilágát, és milyen örökséget hagyhatunk az utánunk jövőknek. A helyi múzeum vezetője azt mondta: „Ez a város és környé­ke gazdagon szegény műemlékekben”. Azután sorolta, hogyan pusztul a múlt század közepén épült neves építész tervezte malom, egy római korból származó hídmaradvány; mily sok látogatója van az utolsó pillanatban megmentett szépen restaurált, több száz éves kovács- és bognárműhelynek; a város egyik ékköve a helyre­állított Xlfl. századi kiskápolna; hány műemlék értékű, évszázados házat tüntettek el vétkes könnyelműséggel az építkezések során. Beszélgetésünk közben Kölcseyt idéztük. Ö írta 1826-ban Mo­hács című esszéjében: „Őseitek parányi fészkeket raktanak? Szed­jétek össze a romokat, s tegyetek belőle mély alapot jövendő nagyságának”. Kölcsey intelme nekünk is szól: jelen és jövendő alapja múltunk értékeinek megmentése, becsülete. Ha tovább olvassuk Kölcseyt, rádöbbenünk, hogy kerek más­fél századdal ezelőtti sorai honismereti, nemzeti emlékeinket meg­védő törekvéseink mai programjának pontos megfogalmazása. „Minden kő, régi tettek helyén emelve; minden bokor, régi jámbor felett plántálva; minden dal, régi hősről énekelve; minden törté­netvizsgálat, régi századoknak szentelve; megannyi lépcső a je­lenkorban magasabbra emelkedhetni; érzelmeiteknek, gondola­taitoknak, s tetteiteknek több terjedelmet, tartalmat és célra- hatást szerezni...” Ebben a szellemben gondolkodunk és cselekszünk, amikor óvjuk, ápoljuk igazi emlékeinket; amikor társadalmi erőket, moz­galmakat szervezünk műemlékeink védelmére, történelmünk ese­ményeinek ismertetésére és tanulságainak ébrentartására. Valamennyien egyetértettünk e sommás fogalmazásban. könyvhalmok tetejére kerültek hazánk szép tá­----------------—------------------------jait, értékes épületeit bemutató kö nyvek; azután Illyés Gyula^ nemrég újra megjelent Ki a ma­gyar? című kis remekműve; es a Honismeret című népfront­folyóirat régebbi meg újabb számai. És ekkor parázslott föl egy újabb vita, amelyet úgy nevezhet­nénk: a könyv és a valóság. Mert nézzük például Illyés könyvét. Több mint negyven éve mily szép-tartalmas, mindenki számára érthetően fogalmazott hazafiságról, magyarságtudatról, múltunk ismeretéről; soha nem feledhető, s mindig gyarapítandó népi­nemzeti kincseinkről; értékes emberi tulajdonságainkról, amelyek együttesen mind jelenünk és jövőnk legmélyebb alapjai. Megóv­nak bennünket a buta, elvakult nacionalizmustól, az üresen kongó álmagyarkodástól, a talajtalan sehovatartozás kiábrándító érze­lemszegénységétől. De menhyire vertek tanyát a nemes gondolatok a mi és kor­társaink fejében; mily mélységűek a hazához, a szülőföldhöz, a lakóhelyhez kötődő érzelmek? Csak abban állapodhatunk meg, hogy a mérce nem olyan egyszerű, mint a hosszúság, vagy a súly­mérték. Sokkal összetettebb és bonyolultabb. Ám cselekedeteink és magatartásunk kifejezői gondolat- és érzelemvilágunknak. Itt következett beszélgetésünknek az az órája, amikor oly sok biztató jelről; reménykeltő kezdeményezésről tudtunk szót váltani. Közülük érdemes sorolni a legsikeresebbeket. A Hazafias Népfront legutóbbi két évtizedben megrendezett valamennyi kongresszusán méltó fontossággal szerepelt a hon­ismeret, a hazafiság gondolata. És nemcsak maga a gondokat, hanem az ügy érdekében elvégzendő mindennapi feladatok meg­határozása, az intézmények és az egyes emberek tennivalói is. A mozgalom állandó folyóirata a Honismeret sokezres példány­ban megjelenő népszerű kiadvány. A népfrontbizottságok több­féle, azonos szándékú és egy célratörő akciót kezdeményeztek és tartanak ébren. Az ipartörténeti emlékek gyűjtése és megőrzése; a helytörténeti tárgyak felkutatása,^rendszerezése, krónikák írása; a „Tájak-korok-múzeumok” elnevezésű akció; a népművészet és népi iparművészet hagyományainak, értékeinek újraélesztése; a földrajzi helynevek megörökítése; a régészeti kutatások segítésére szervezett társadalmi munkasorozatok ; a műemlékvédelmet mil- liárdokkal gazdagító önzetlen munkavállalások — mind kifejezői egy örvendetesen javuló és jövőbe tekintő egyéni és társadalmi gondolkodásmódnak. Az időről időre rendszeresen sorra kerülő országos honisme­reti konferenciák és nyári akadémiák, a tájankénti tanácskozások, a művelődési házakban és iskolákban szorgoskodó szakkörök - megannyi nélkülözhetetlen fórumai a hazafiság, a magyarság- tudat fejlesztésének, a nemzeti emlékek megőrzésének. Az idei nyári honismereti akadémia központi témája a magyar falvak te­lepülésföldrajzi és történeti áttekintése, elemzése volt. Természe­tesen nem elszakítva, hanem összefüggésben gazdasági, művelő­dési, demográfiai és sok más körülménnyel, örvendetes, hogy a nyaranként megrendezett honismereti tárgyú táborozások a fiata­lok — a mai tizenévesek — körében mily kedveltek. Játékosan nyúl­nak régi korokhoz; a történelem, a régészet, a néprajz, a régi ko­rok építészete, a környezetismeret nem tantárgy, hanem élénksé­get keltő, a fiatalok fantáziáját ébresztő érdekesség. Most meoint Olyan témához értünk, amelynél szíve­-----------------------—------- sen időztünk hosszabban. A történelem, a régi korok ismerete, a múltból levonható tanulság, a természet, az emberi környezet épített tárgyainak ismerete nem komor, köte­lező stúdium. Szemet-lelket gyönyörködtető egy régi épület bolt­íves maradványa, a padlókövezet kockáinak illesztése, a déd­apáink kezében fényesre csiszolódott szerszámnyél; és élvezetes olvasmányok a múltunkat, nemzeti értékeinket feltáró könyvek. Ha mindezek iránt általános érdeklődést keltünk, ha történelmünk tanulságaiból helyes következtetésekre jutunk, akkor nagyobb em­beri melegséggel rendezkedhetünk be most, és mélyebb alapokat rakhatunk jövőnknek. Ha azt írtuk, meglepő a kincsek ilyen tömege, nem voltunk egészen pontosak. Megható is. Joggal érezhe­tünk büszkeséget egy kiemel­kedő magyar történelmi szemé­lyiség tehetségének, alkotó szellemének eredményét látva. A tankönyvek azt írják: Má­tyás életműve nagyrészt meg­semmisült, ami megmaradt, az is szétszóródott a világban. A kiállított tárgyak alá írt rövid szövegek nemcsak arról tájé­koztatnak, milyen nevezetessé­ge van annak a könyvnek, ok­levélnek, fegyvernek, ékszer­nek, s arról is, hogy honnan ■való, ki adta kölcsön. A leg­több magyar és osztrák köz- gyűjtemények tulajdona, de müncheni, bécsi, milánói, lon­doni, vatikáni, párizsi, New York-i és liechtensteini könyv­tárak, múzeumok, levéltárak és magángyűjtők nevét is olvas­hatjuk. A kiállítás rendezése minta­szerű. Egyrészt tematikai cso­portosításban, másrészt idő­rendi sorrendben közli anya­gát. Minden új egység előtt (történelem, irodalom, építé­szet, stb.) rövid tájékoztató. Szöveg csak a legszüksége­sebb. A tárgy beszél. Mátyás visegrádi palotájának vörös­márvány kútja, miseruhák Esz­tergomból, Mátyás és Beatrix fehér márvány portréja, Hu­nyadi János és Kapisztrán Já­nos olajképe, Bonfini Rerum Ungaricarum Decadese, Bon­fini Cronicája, a Turóczy- krónika. Mind-mind eredeti­ben. A reneszánsz építészet szép magyarországi emlékei­ről — Móré, Vajdahunyad vá­ráról, Egerről, Sárospatakról, Pannonhalmáról, Siklósról pe­dig fényképeket látunk. A kiállítás novemberig tart nyitva — az anyag egy részét jövőre Budapesten is bemutat­ják. Addig is: az Ausztriába látogató vagy átutazó magyar turista — ha teheti —, láto­gassa meg Schallaburgot. Nincs híj- arról, hogy utazási irodáink szerveznének oda programot, tanácsunk tehát csak az egyéni turistáknak szólhat. Ne keressék a térké­pen a kastélyt; még az osztrák autóklub részletes térképén sincs rajta. Amikor az E—5-ös autósztrácfán elhagyjuk a St. Pölten-i elágazást és jobbra feltűnnek a melki apátság fa­lai, balra a hegyoldalban meg­látni Schallaburg tornyát. Melknél kell letérni az autó­pályáról: innen hat kilométe­ren át sárga tábla segíti az autóst a kastély bejáratáig. A tárlat naponta 9—17 óra között tart nyitva. A belépő 30 schilling, az úgynevezett csa­ládi belépő (szülők és két gyerek) : 60. A csoportos láto­gatók, a diákok és a magya­rok kedvezményt kapnak. GÁRDONYI BÉLA Mátyás király és a reneszánsz Schallaburg nevét a magyar közvélemény nem ismerte ed­dig, s nem is csoda: egy alsó­ausztriai hegytetőn álló ma­gányos műemlék, s nincs kap­csolata történelmünkkel. Mi okból tarthat mégis igényt fi­gyelmünkre? Schallaburg ne­vét ugyanis most már meg kell jegyeznünk: sokat fogjuk még emlegetni Ausztriáról való jó­szomszédi kapcsolatunk címén, de úgy is, mint egy fontos külföldi, magyar vonatkozású művelődéstörténeti esemény színhelyét. Itt rendezték meg ugyanis a Corvin Mátyás és a reneszánsz Magyarországon című kiállítást. A schallaburgi kastély ere­detileg magánkézben volt, s míg a második világháború után a tulajdonviszonyok nem rendeződtek, az épület lerom­lott. Végül Alsó-Ausztria tar­tományi kormányzata vette át, és 1968—74 között resta u rá I- tatta. Az elmúlt évszázadok­nak szinte valamennyi stílusa megtalálható benne. Az első falakat a késő középkorban emelték, a fő épülettömb a XVI. századból való. A lakó­vár román, a kápolna gótikus, a kert manierista stílusú. Há­rom boltíves kapu alatt ju­tunk be a nagy árkádudvar­ra: a körben álló terrakotta kariatidák között nincs két egyforma. A szomszédos kis árkádudvar boltívei fölé a kas­télykápolna tornya magaso­dik. A nagyobb udvaron kö­zépen kút, a sarokban étte­rem. A várat gondozott lige­tek, kertek, tavak veszik körül. Schallaburg reprezentatív tanácskozások, hangversenyek színhelye. De mindenekelőtt kiállításoknak ad otthont: JS74-ben például az osztrák reneszánszt, 1980-ban a su- mér, asszír és babiloni művé­szetet mutatták be, jövőre a perui inka kincseket. Idén a Mátyás korabeli magyar re­neszánsz emlékeit állították ki: 23 teremben 893 tárgyat. A legnagyobb anyag amit eddig bemutattak; újabb helyisége­ket is megnyitottak e célra. Mátyás királynak művészete­ket, tudományokat istápoló te­vékenysége iskolai tananyag; tudjuk, hogy költők, festők, történetírók, építészek éltek ud­varában, s hogy könyvtárának egy-egy megmaradt darabja ma világhírű közgyűjtemények szigorúan őrzött kincse. De hogy a magyar reneszánsz és humanizmus ilyen szervesen si­mult bele a nagy európai mű­velődéstörténetbe, hogy ilyen sok és sokféle, ennyire kima­gasló értéket teremtett, az meglepő a laikus számára. Elképzelhető azonban, hogy a magyar reneszánszról itt ösz- szegyűjtött anyag, amelyhez hasonló gazdaságú még soha­sem volt együtt — a szakem­bereknek is újdonságot jelen­tett: további kutatásokra ösz­tönzi őket. A 750 oldalas (két kiló súlyú) katalógus, amely részletes tárgyi leírások çs színes képek segítségével vé­gigkísér a kiállításon, számos résztanulmányt, összefoglalást is tartalmaz a korról, a kor művészetéről. Magyar részről egyébként többek között Kla- niczay Tibor, Török Györgyi, Balogh Jolán, Mályusz Elemér neve fémjelzi a nagy vállalko­zást. ■ ' ■ MŰVÉSZÉT Magyar művészeti kiállítás Ausztriában Reneszánsz korlát a siklósi várkápolnában Madonna-relief 1526-ból, II. Báthory András idejéből A kiállított kelyhek egyik legszebbike a Győrött őr­zött XV. századi ezüst ke­hely Schallaburg vára egy XVII. századi metszeten A Pálóczyak síremléke Sárospatakon HORVÁTH LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents