Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-15 / 216. szám
SZEPTEMBER 15 SZERDA Névnap: Enikő A Nap kél 6.21 — nyugszik 18.57 órakor A Hold kél 3.19 — nyugszik 18.24 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1912. szeptember 15-én született, és 52 éves korában, 1964-ben hunyt el Rendek András segédmunkás, a kommunista mozgalom harcosa. I I I ■ I I I I I I I I t ■ ■ I. I # TÍZ SZÖVETKEZETBEN vizsgálta meg a kisipari szövetkezetek Tolna megyei szövetségének nőbizottsága az áttérést az öt munkanapos hétre. Megállapították, hogy kellő előkészítés után az áttérés jól sikerült, csak a bejárás okoz gondot néhol. A témát a nőbizottság Bonyhádon vitatta meg kedden délelőtt. Az ülésre meghívták a négy bonyhádi szövetkezet nőbizottságának elnökét is, akik a nőpolitikái KB- határozat végrehajtásának helyi tapasztalatairól számoltak be.-f A SZERVESTRÁGYÁZÁST eddig több mint negyven százalékban végezték el a megye mezőgazdasági üzemei. O „AZ ALPOKON át Velencébe” címmel tegnap délután tartott diavetítéssel egybekötött előadást dr. Pap Tihamér, Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ nyugdíjas- klubjában. A VADKACSATENYÉSZTÉSSEL hasznosítja egyik halastavát a Fejér megyében gazdálkodó, pusztaegresi Hunyadi Termelőszövetkezet, s évente hatvanezer — kiváló exportcikknek számító — tarkatollú jószágot nevel fel, háromhetes kortól kéthónapos korig. Az előnevelt kacsákat a mezőföldi erdő- és vadgazdaság biztosítja részükre, s ő is veszi át a felnevelt víziszárnyasokat. A pusztaegresi tavon nevelkedett jószágokat a tisztítás, osztályozás utón exportálják. ♦ HALÁLOS balesetek. Csongrád megyében Derekegy- ház külterületén Vidovics István 18 éves gépkezelő, hódmezővásárhelyi lakos egy jogtalanul igénybe vett pótkocsis vontatóval áttért az úttest bal oldalára és összeütközött egy segédmotoros kerékpárral, amelyet Gyermán Antal 59 éves ács, helyi lakos vezetett. A baleset következtében a motorkerékpáros a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Vidovics István ittas állapotban vezetett és vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A rendőrség őrizetbe vette. Nyergesújfalu külterületén egy személygépkocsi elütötte a kerékpárján közlekedő Szabó Zoltán 14 éves tanuló, helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a kerékpáros measértette az elsőbbségi szabályt. — NAGY TELJESÍTMÉNYŰ vasútépítő gépsor kezdte meg a vágányok cseréjét a Budapest—Hegyeshalom vasúti fővonalon, Kintié és Mosonmagyaróvár között. Az osztrák gyártmányú gépsor óránként 250—300 méter hosszan hajtja végre a teljes vágánycserét. A régi síneket a talpfáikkal együtt felszedi, kitisztítja az ágyazatot, majd lefekteti az új talpfákat és felrakja, rögzíti az új síneket. A nagyrészt automatizált berendezést mindössze 30 munkás szolgálja ki. A Petőfi rádióban 19 órától kél labdarúgó-mérkőzésről adnak közvetítést: az FTC—Atletico Bilbao UEFA Kupa- és a Göteborg—U. Dózsa KEK-mérkőzésről. (A televizió 17 óra 55 perctől közvetíti a Népstadionból az UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzést.) A tévé 1-es programján 16 óra 15 perckor kerül levetitésre az energiáról szóló osztrák dokumentumfilmsorozatnak második része, amely Az olajkorszak alkonya címet viseli. 1973-ban, az első olajsokk idején az üres utcák, a bezárt benzinkutak még igazán senkit sem félemlitettek meg. Még senki nem ismerte fel, hogy a valóságban új korszak kezdődött. Ot évvel később azonban be kellett látni, hogy a Földön található energia- és nyersanyagkészletek szűkösek és behatároltak. Hogyan tovább? Erre a kérdésre keres választ a film. A FEGYVERES ERŐK napjának tiszteletére politikai plakátpályázatot hirdetett a KISZ Tata városi Bizottsága és a Magyar Úttörők Szövetsége városi elnöksége. Több, a béke megőrzéséhez kapcsolódó témában, bármilyen technikával készülő, 50x70 centiméternél nem nagyobb alkotásokkal lehet benevezni Tatán az építők parkjában szeptember 19-én, vasárnap kezdődő honvédelmi napok megyei megnyitó ünnepségén. A legsikerültebb pályaművek készítőit megjutalmazzák és plakátjaikból helyszíni kiállítást rendeznek. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 12 593 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 41 Trabant Lim. (Bp.) 10 223 Trabant Lim. (Győr) 8 203 Trabant Combi (Bp.) 4 094 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim (Bp.) 7 468 Wartburg Lim. (Győr) 4 075 Wartburg de Luxe (Bp.) 9 148 Wartburg de Luxe (Győr) 4 969 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 1 215 Wartburg de Luxe, tolótetős (Bp.) 1 828 Wartburg Tourist (Bp.) 3 943 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 (Bp.) 6 310-Skoda 105 (Győr) 5 547 Skoda 120 (Bp.) 10 579 Skoda 120 (Győr) 7 320 Lada 1200 (Bp.) 16 784 Lada 1200 (Győr) 5 062 Lada 1300 (Bp.) 7 660 Lada 1300 (Győr) 1 462 Lada 1500 (Bp.) 8 277 Lada 1500 (Győr) 2 116 Lada 1600 (Bp.) 3 413 Lada Combi (Bp.) 3 943 Moszkvics (Bp.) 11 452 Polski Fiat 126 P (Bp.) 13 466 Polski Fiat 126 P (Győr) 4 243 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 532 Dacia (Bp.) 7 644 Zasztava (Bp.) 1 152 felhő Várható időjárás az ország területére ma estig: Általában kevés felhő várható, eső nélkül. A szél gyenge, illetve mérsékelt lesz. A hajnalban kialakuló ködök a délelőtt első felében fel- oszlanak. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 23- 28 fok között valószínű. Kevés I I I I I I I I I I I I I I I OL VAST AM Facsemeteellátás — Kisállattenyésztő sző- vetkezet? ■d - Igen, tessék, itt Varqa Jenő, a> szövetkezet elnöke. _ — A szövetkezet elnevezése nem utal arra., Hoay facs'emete- el'látáss-al i.s foglalkoznak. Pedig a megyeszékhely legnta- gyobb árudája önökhöz tartozik. — Éppen nemrégiben iqazqa. tótanács« ülésen tárgyaltuk, hogy az év első felében 20 százalékkal Volt magasabb a lerakat forqalma, mint tavaly ugyanéhben az időszaktoani. A szövetkezet nemcsak a kisállattenyésztés koordinálásával foglalkozik, de beszerzéssel, és értékesítéssel is. Mi főleq a, kistermelőkkel vaqyuak kapcsolatban, s nagyon fontom feladatunknak tartjuk, hogy az igényeiket minden tekintetben kielégítsük. Vonatkozik ez takar- mányíbeszerzéstöl kezdve az ültetvényeken át egészen a,, mé- hészkedésiq. — M'ikor a legnagyobb a forgalom? — Tavasszal és ősszel, akkor mikor ct telepítések ideje elérkezett. - , — Hányféle csemetét árulnak? — Cseresznyét, meggyet, szilvát, kajszi és őszibarackot, körtét, almát, fekete- és ptros- rhbizlit, egrest, naspolyát, birset, mogyorót. Egy-egy fajból 5—6-íféle a fájtéválaSztók. Gyümölcsfajonként 800-1000 csemetét adunk el az őszi, Illetve a tavaszi időszaWbon, — Honnan hozzák a csemetéket? — A Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság bofbási faiskolájából. Igen. jó a minősége é csemetéknek, első osztályúak. — Jó üzlet ez önöknek? — Nem mondhatnám. Ez az áruféleség üzletpolitikai szempontból fontos nekünk. Magas, nyolcszázalékos az árrés, nyereségünk niirvcs rajta, s ráadásul szakképzett, állandó telepvezetőtök sincs. — Mennyit forgalmazták tavaly? — Csemetét, oszlopot és szőlőkarót adtunk el, és. 599 ezer forint volt a bevétel. Ennek az összegnek a zömét az osz'lop- és karóárusítás tette ki. . — Melyek a hiánycikkek? — Előfordult, hogy nem tudtunk adni őszibarackot, de cseresznyénk sem volt mindig. Októberben ismét kezdődtük a telepítési idény, s remélem, hogy minden qyümőlcsféleség'ből ki tudjuk elégíteni vásárlóink igényeit. dVasutasklub, szolgálati lakások Súlyos baleset IHétfőn, immár másodízben következett be súlyos sérüléses közúti közlekedési baleset Szekszárdon a Damjanich utca és a Zrínyi utca, kereszteződésében akkor, amikor áramszünet miatt nem. működött a forgalom- irányító lámpa. A felüljáró Irányából érkezett a TOTÉV teherautójával Lacza József gépkocsivezető, a Zrínyi utcán pedig Kiss János, a Volán te he rt axil jóvá l. A tehertaxi nékiütközött a teherautónak. Az ütközés következtében Kiss János súlyos, míg utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A karambol következtében nagy mennyiségű benzin ömlött az úttestre, amelynek eltakarításáról a tűzoltók gondoskodtak. A virsqálat fo- iyii'ki. A bátaszékí tanács költségvetési üzemének idei árbevételi terve 6 millió' 220 ezer forint, s e:bb!ől az első félévben 3 millió 382 ezret teljesítettek. A helyi tanács megbízásain kívül lakossági igényeket is kielégítenek, sőt a környező teleáüléseken is dolgoznak a költség- vetési üzembeliek. Jelenleg Bátaszéken a vas- utasklub épületének felújítása az eqyik megoldandó feladatuk, A kőművesmunkákat rrtég ezen a héten befejezik, s a tervek szerint a hónap végére elkészülnek a teljes felújítással. Szintén e hó véqén lesz kész az a két szolgálati lakás, amelyet tanácsi megbízás alapján egy régi épületből- alakítanak ki az alsónyéki Bessenyő utcáiban a költségvetési üzem dolgozói. Az olvasó hangja Nincs választék A Tolna, megyei Népújság szeptember 74 száimálbbn az „Olvastam" rovatiban olvastam, hogy az idén már nagyabb választékiban lehet szenet vásárolni, minit az elmúlt években. Az elmúlt napokban informálódtam a szekszárdi és a tolnai építőanyag-telepeken a szénkészletről, illetve választékról, ugyanis családi házunkban központi fűtés van, amihez a szükséges szenet évek óta nagy huzavonával tudjuk csak beszerezni, illetve nem mindig sikerül megfelelő minőségűit vásárol ni. A tolnál, és a szekszárdi telepen csak tojás- és iszapszenet ajánlottak. A cece'i füzelőés építőanyag-telepen van ugyan megfelelő minőséqű kazánszén, mintegy 110 forint mázsája, de sajnos ezit a. fajta, szenet kötik, más fajta, gyenge minőségű, „Valásáqos szénpor" megvásárlásához. A családi házak központi fűtéses kazán jóiba legjobban megfelelne a komlói dió, komlói mogyoró, komlói kockaszén. A következő fűtési idényre Nagydoroqon sikerült vásárolnunk annyi komlói koc'kűszenet, ami a fűtési idény mínteqy ha-madára lesz eleqen- dő. Ebben az Idényben inem valószínű, hogy kapunk a nagydorogi TÜZÉP-telepen a,z előbb említett megfelelő fajtájú szenekből, mi.vel az év hátralévő részében a TUZÉP-telep 1 vagonnal fog méq kapni, amiire körülbelül 50 jelentkező van. Ez utóbbit hivataliból. Is tudom, mivel a1 naqydorogii. áfész kereskedelmi csoportvezetőije vagyok. A tojásszén arra jó, hogy a kazánban lévő vizet felmeleqít- se, de arra már egyáltalán nem,, hogy parazsat tartson, tehát a tűz égése után azonnal lelohad, a. kazánt nem lehet re nd e I tetéssze rűe n használ ni. IKérdésem: vam-e arra rendelkezés, hogy a szocialista kereskedelemben a, T10 forintos, drága árfekvésű szénhez kössék a szinte használhgtatl'an szenet, továbbá hol tudnék beszerezni komlói, dió szenet, amelynek az árfekvése és fűtőértéke is megfelelő lenne? FARKAS FERENCNÉ Egy „r-lel kevesebb Pege Aladár tolnai vendégszereplése kapcsán, s a tolnai nyári zenei estékre utalva irta a Népújság tegnap: készítsünk mi is gyorsmérleget a látottakról, halottakról." Ezt olvasva kicsit iurcsállottam a dolgot, mert miféle gyorsmérleg készülhet a látottak mellett az élők sorából eltávozottakról, akikről amúgy is vagy jót, vagy semmit. . . Mondanom se kell, a nyomda sokat emlegetett ördöge rövidítette meg a „hallottakról" szót egy pici „/" betűvel. Idős nyomdász ismerősöm mondta egyszer: Amíg nyomtatott sajtó lesz, addig lesz sajtóhiba is. Hát eddig igaza * volt. Bár jó lenne minél ritkábban találkozni hasonló esetekkel.-k —n ■ ■ r 1" • I * Idojaras-elorejelzes Folytatódik a meleg idő Az elmúlt hét első felében délről, délnyugatról meleg, szubtrópusi levegő áramlott a Kárpát-medencébe. Hatására több fokkal a. sokéves, átlag fölött alakult a levegő hőmérséklete. A hét másödiilk felében nedves légtömegek étkeztek. Először a. nyugati országrészben, m ajd má shol is meg növekedett a felhőzet, és zápbrok, zivatarok alakultak, ki. Jelentős mennyiségű csapadék hullott nyugaton, néhány helyen, elérte, sőt meghaladta, a. 30—40 rmm-t. A hét véqére csökkent a felhőzet, s a 8—11 órás napsütés hatására a leveqő hőmérséklete 25—30 fokra melegedett. Az elkövetkezői időszalkbaa anticikloné lis hatások irányítják majd időjárásukat. Általában kevés lesz a felhő, számottevő csapadék sehol sem várható. A haj'nlali órákban párás lesz a levegő, néhány helyen köd toalLaikúIására számíthatunk. Sok napsütésre is számíthatunk. Hajnalra 9-14 fokig hűl le a levegő. A kora délutáni órák- boin 23—28 fokig emelkedik a hőmérő, higanyszála. Egy, nem biztos, hogy elfogadható érvényű közmondás szerint a jó munkához idő kell. E közmondás igazát fényképpel is tanúsíthatjuk. Műnk József (Szekszárd, Toldi u. 4. sz. alatti) olvasónk már korábban felhívta figyelmünket arra, hogy háza sarkánál - már a Kinizsi utcában — tűrhetetlen állapotok uralkodnak. A szemétszállításból hetekig kimaradt ez a körzet. Szeméttelepre ^jolékeztető állapotok és legyek uralkodnak a környéken, ahol a lakók hetekig ablakot se tudtak nyitni. Kedden az eltakarítás megtörtént. Miért csak akkor? / O. I. A vasutasklub épületének felújítása 307 ezer Népművelői és pedagógus szolgálati lakás forintba kerül készül Alsónyéken Elvontatásra készítik elő a te- hertaxit . NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesitőknél. - Előfizetési díj : egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.