Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-14 / 215. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 215. szám. ARA: 1,40 Ft 1982. szeptember 14., kedd Mai számunkból SZÜRETI NAP DUNAFÖLDVÁROTT (3. old.) CIGANYFOLKLÓREST (4. old.) SÚLYOS JÁTÉKVEZETŐI HIBA FOSZTOTTA MEG A GYŐZELMÉTŐL A DÓZSÁT (5. old.) TÖBBRE KÉPES AZ ÚJ PAKSI IBETONÜZEM (3. old.) Pályák változtatásokkal Valamikori tanítómesterem mondta: Fiam, hét-nyolc éven­ként új munkahelyet kell keresni. Én is csak azért nem me- j gyek már odébb, mert közel a, nyugdíj. Hittem is, nem is, amit mond, hiszen az idő tájt szőve- « gezték újra a kollektív szerződéseket, s annak vaskos kö­tetté dagadt mellékletét, a törzsgárdaszabályzatot. Húsz év, | harminc év, aranylánc medállal, gyűrű - efféléket írtak. Az újságok tele voltak a törzsgárdaiinnepek hozsannáival, köz- 3 ben meg a vállalathoz be-beléptek az újak és el-elröpdös- tek néhány év után. A kabarék, s a Ludas Matyi visszatérő alakja volt a vándormadár melós — irgalmatlanul leszedték róla a keresztvizet. És közben hallgattam az öreg H. Feri állandó zsörtölő- j dését, hogy fenekükön még a tojáshéj, de keveslik az ; enyémnél két forinttal kevesebb órabért, pedig én már hu- | szónkét éve vagyok itt! Máig sem értem, hogy H. Feri mi- I ért áll ma is festékes kötényben a regál előtt, miközben kö- Íj rülötte majd az egész nyomda kicserélődött. Talán mert | öreg a változtatáshoz. Talán mert nem akar megint pálya­kezdő lenni. Mert bármennyire is gyakorlott szakember, egy új helyen megint „kezdőnek” számítana. Hogy is van ez a pályakezdés? Hányszor kezdünk pályát? j Először az iskola után, az első munkahelyen. Aztán tovább- i tanulunk és bizony adódhat úgy, hogy elképzeléseink nem !? találkoznak a vállalatéval. És akkor - már diplománk vagy más végzettségünk birtokában - új helyet, más munkát ke- ( résünk. És újra pályakezdők vagyunk. A fizetés talán több, de újak a munkatársak, a körülmények, a gazdasági és em- S béri feltételek — ismét nehéz beilleszkedni, akárcsak a leg- ! I elején. Már nem kapjuk a pályakezdőnek adható ösztönző óra- f bért vagy prémiumot, sem a pótszabadságot — esetleg már | családról is gondoskodunk. Az első helyen élvezett kedvez- j mények elmúltak, legfeljebb a magasabb órabért hoztuk j1 át az új helyre. Az idősebb kollégák pedig — mint az előbb említett H. Feri - egyre inkább úgy érzik, hogy valami hibádzik a törzs-• I gárdisták megbecsülése körül. Mert a „kezdőket” karolják ; fel a vezetők, s elfeledkeznek a „húzóról”, aki úgyis az t; üzemben marad, akármi történik. Aztán a sérelmek vitához ! vezetnek, az meg — nem is ritkán — felmondáshoz. Mesteremnek abban bizonyára igaza lehetett, hogy hét- ! nyolc év alatt akármilyen jó közösségben dolgozik az em- j bér - csak megunja. Van, aki többre vágyik, van, aki ke­vesebbre. (Leginkább több pénzre.) P. Viktóriát a kilépéstől az utolsó pillanatban térítették el. Vállalata taníttatta, az- | tán technikusként olyan munkakörbe helyezte, amit - némi I túlzással — hat elemivel (nem általánossal!) el lehetett vol- j na látni. Csoportjában ő ismerte legjobban a kezelésükre I bízott gépet - alig engedték közelébe. Szervezési javasla­tait figyelembe sem vették. A felmondás határán állt, ami­kor valaki rájött, hogy egy technikus „műhelyt söpröget”. Ekkor emelték ki. Irodába került. P. Viktória eltemette álma­it, a fiók mélyére süllyesztette szakdolgozatát — az üzemben használt korszerű technológia gazdaságos felhasználásáról írta —, és most termelési programot készít. Ehhez ugyan kell a technikusoi végzettség, csakhogy semmit nem hasznosít abból, amit szakterületéről eddig megtanult. Még ma sem biztos, hogy nem kényszerítik újabb pályakezdésre. Vajon a legendássá vált törzsgárdahűség kifejezésnek van-e még tartalma? Azt hiszem, ha van is, már nem ugyanaz, mint régen. Sokakban munkálkodik a többre jutás vágya, és nem is meglepő, ha valaki egyszer csak úgy érzi, kinőtte a számára szabott munkahelyi kereteket. Egyszer valaki azt mondta, azért megy másik helyre, mert a gépé­től csak a másik gépig látni. Az új munkahelyén szélesebb a horizont. Igaza lehetett. Nem akarok persze fölmentést kínálni mindenkinek, aki ’ egyik helyről a másikra megy — hiszen lehet annak száz I más oka is, összeférhetetlenség, rossz munkavégzés, szemé- i lyes ütközések, vagy egyszerűen csak a belépéskor még nem i látszott, hogy ez a rét sem zöldebb, mint az előző volt. Vi- j szont, aki többre vágyva keresett munkát, s az új munkával i nemcsak boldogul, hanem öröme is telik benne, helyesen | tette, hogy változtatott. A jól végzett munka öröme sok mindentől függ. Nemcsak a munkától - vezetőktől, kollégáktól, környezettől, a válla­lat perspektívájától is. Akinek ezt az összhangot sikerül megtalálnia, nem hiszem, hogy majd újra és újra a pálya­kezdést választaná. BEDŐ 1. ISTVÁN ír Űrhajósok kitüntetése Gustav Husák munkalátogatása Budapesten Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak meghívására hétfőn dél­előtt baráti látogatásra Buda­pestre érkezett Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke. A Ferihegyi repülőtéren Ká­dár János fogadta Gustáv Hu- sákot. Jelen volt Várkonyi Pé­ter, az MSZMP KB titkára, Ko­vács Béla hazánk prágai és Andrej Barcak, Csehszllovákia budapesti nagykövete. Délelőtt Kádár János és Gus­táv Husák tárgyalást folytatott az MSZMP KB székházában. Gustáv Husák hétfőn délután átadta Kádár Jánosnak a 70. születésnapja alkalmából ado­mányozott „Klement Gottwald érdemrendet". Gustáv Husák az átadásikor mondott beszé­dében méltatta azokat a ki­emelkedő érdemeket, amelye­ket Kádár János az MSZMP és a CSKP, a Magyar Népköztár­saság és a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság közötti baráti kapcsolatok és együttműködés elmélyítésében, a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom egységénék megteremté­sében, a szocialista közösség sokoldalú együttműködésének fejlesztésében szerzett. Kádár János meleg szavak­kal mondott köszönetét a meg­tisztelő kitüntetésért. Az MSZMP KB székházában lezajlott bensőséges légkörű eseményen jelen voltak: Lo­sanczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke. Havasi Ferenc, Korom Mihály, Németh Károly, Óvári Miklós, a KB titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Várkonyi Péter, Vrasztiszlav Vajnar, a CSKP KB tagja, a CSKP KB főtitkára titkárságának vezető­je, valamint Kovács Béla és Andrej Barcak. Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak meghívására 1982. szep­tember 13-ón baráti munkalá­togatást tett a Magyar Nép- köztársaságban Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszllovák Szo­cialista Köztársaság elnöke. Kádár János és Gustáv Husák a Budapesten tartott megbeszé­léseken tájékoztatták egymást a Magyar Szocialista Munkás­párt XII., illetve Csehszlovákia Kommunista Pártja XVI. kong­resszusa határozatainak végre­hajtásáról, a szocialista építő- munka tapasztalatairól. Átte­kintették a két testvérpárt és # Kádár János ebédet adott Gustáv Husák tiszteletére, ame­lyen részt vettek a kitüntetési ünnepségen megjelent magyar és csehszlovák személyiségek. Gustáv Huisák budapesti ba­ráti, munkailátogatásának be­fejeztével a késő délutáni órákban elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren Ká­dár János búcsúztatta a ven­déget. Jelen volt Várkonyi Pé­ter, Kovács Béla, valamint Andrej Barcak. ország kapcsolatainak alakulá­sát és véleményt cseréltek a nemzetköri helyzet, valamint a nemzetköri kommunista és munkásmozgalom időszerű kér­déseiről. A megbeszéléseken hangsú­lyozták, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspártnak és Csehszlovákia Kommunista Pártjának a marxizmus—leni- nizmus és a proletár interna­cionalizmus elvein alapuló közös céljai és törekvései meg­határozó szerepet játszanak a magyar—csehszlovák barátság és kapcsolatok fejlődésében, a két ország népei jószom­szédi viszonyának erősödésé­(Folytatás a 2. oldalon) leonytid; Brezsnyew, az S2KP KB főtitkára, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségiének elnöke nyúj­totta át hétfőin a Kremlben- a Szőj uz—T--7 űrihalj ósa inak fe l­adatuk Sikeres végrehajtásáért odaítélt magais álílaimj kitünte­téseket. Mint ismeretes, Leonyid Popov parancsnokot Lenin- renddel, Alekszandr Szerebrov fedélzeti mérnököt és Szvetlána Szavüdkaja k-utotóűrhajóst fje­dig Len,in,-renddel, a Szovjetunió hő-Se aílmimel és az ezt jelképe­ző acanycsiMaiggof tüntette ki a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége. A 'kitüntetéseket átnyújtva Leonyid Brezisnyev rámutatott, hogy 'báír oz űrkutatásiban szer­zett tapasztalatok számai egyre női, az űrihajók és űrállomások egyre tökéletesebbé és kényel­mesebbé válnak, mégis minden űrrepülés — tartalmát és a,z el­végzendő felddátblkat tekintve — egyszeri és megiislmételthetet- len marad', magas szintű fel- készültséget, , bátorságot, sőt, merészséget követel az űrhajó­soktól. Brezsnyev emlékeztetett rá: a- csillagászattól kezdve a meteorológián, az orvostudo­mányon, a biológiám, ai mező- gazdasági tudományokon és a kohászaton át egész sor tudó-" mányos kutatási területinek ége­tő szüksége van azokra az in­formációkra,, alme'lyéket csak a világűrbe kilépve lehet meg­szerezni. Az űrkutatásra költött összegek mo már nemcsak meg­térülnek, hbnem jelentős nyere­séget is hoznék. Az űrhajósok nevében Leo­nyid Popov köszönte meg a magas kitüntetést. Közlemény Kádár János és Gustáv Husák találkozójáról „Másodaratás’’ Mözsön Zöldbabkombájn a háztájiban A káipasztasaivaayító üzem­iben délelőtt nem dolqoztalk. Mint kiderült, az asszonyok most pár árát a háztálj-ilbani töl­tenek, .ki nyűivik a. magasrai nőtt gyomot a zöldbab közül, mert ott a, két .kombájni és nagymér­tékben rontaná a. minőséget, ha gytomimagyalk kerülnének ai Pak­si Konzervgyárba küldött zöld- baibhlüyelyek közé. Azt mondhatná az avatatlan kívülálló, hogy micsoda dolog a. közös rovásáro dói gozni a háiztájlilbain ! — Ám itt nem er­ről van szói Azt ai pór órát méq a héten bepótolják, de a ház­táji Zöldbabban most kellenek a m.u'rtkás!kezek. Az integrált háztájiinaik — mint arról már egy fladdi példa; nyomán, szól­tunk lopunk hasábjain — egyik fő jellemzőije, hogy összehan­golt, fegyelmezett, nagyrészt közösségi műnkét igényel.. Csak így hozzai meg gyümölcsét, ami nem kis pénz. A mözsi téesz in­tegrált háztóji kertészeti ter­melésében részt vevő tagok- családok közül1 többen tavaly ötvenezer forintot meghaladó különljövedielelmire tettek szert. öt évvel ezelőtt döntött a vezetőség — és a' közgyűlés -, hogy integrálják a. háztáji' zöld­sége és burgonyatermiesztést. Voltak már országos tapasztala­tok, ezek figyelemlbevételével alakították kl a helyi módsze­reket. A szükség, is róvitte a szövetkezetét, a változtatásra: a kertészetben nagy o munkaerő­igény, ezt a. nagyüzem keretei közt egyre nehezebb biztosíta­ni. Másrészt, a népgazdaság­nak szüksége van a szöldség­félék, re. Volt már korábban is a nagyüzemi kertészet mellett fóliás, háztáji kistermelés, most ezt terjesztették ki. A lényeg: A szövetkezet, adja a területet, előlegként pénzt, palántát és egyéb szaporítóanyagot, a gépi munkát — beleértve a vetést, növényvédelmet, öntözést és ahol lehet, a. gépi betakarítást is - természetesen térítés elle­nében, —, megoldja az átvlételt- értékesítést, szakíró nyitót bizto­sít, a termeléshez. A kézi mun­kát a tag'ok végzik, összehan­goltam. JE szervezett termelés három területen. honosodott meg. Ezek: a, Ikiis elszaporítású zöld- ségvetőlmaiglvalk előállítása:, ■korai fóliás hajtató*, valamiint szó ntófföldil .zöldibab- és áru- il­letve vetóburgorvya-termesztés. Hetven,nyolldban 38 téesz-taq, illetve család vett részt az in­tegrált háztáji termelésiben, 436 ezer forint értékű terméket ér­tékesítettek. Ez éviről évire nö­vekedett, tavaly már 208, illet­ve 7,7 millió forintra.. Az idén újalbb 24 tag csatlakozott a háztáji termelési formához. Természetesen a szövetkezet az ilnjtegirállt háztáji termelésiben szerzett taipasztalatait eddigi is átadta, és ezután i-s szívesen átadja az érdéklődőknek, a Kertészeti Gazdasági Társaság keretein belül, mint e társaság geszto.rgazdta'ságla' és a MÉM által kijelölt modeUgaizdaiság. .Visszatérve a zöldbabra.: A fői iasá tarban termesztett ká­poszta és karfiol! betakarítása utón vetették, úgy hogy ez a mostani, aktus tulajdonképpen másodaratás. Megtisztítják a gyomtól a zöldbabtáblát Egy óra múlva már a gép takarítja be a termést

Next

/
Thumbnails
Contents