Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-13 / 189. szám

1982. augusztus 13. NÉPÚJSÁG 3 Mogújuiés ós innováció HL Távol a vásár zajától Térjünk vissza ahhoz a meg­állapításunkhoz. hogy a K+F kapacitásunk megfelel a fejlett ipari országok átlagának, az innováció intenzitása azonban — a kutatási eredmények hasz­nosítása a tömeggyártásban és a piacon — elmarad azokétól. Ennek egyik oka azonnal ki­derül, ha megvizsgáljuk, hogy e kapacitás legértékesebb ré­sze, a kiművelt kutatók gárdá­ja hol, a termeléstől (és a piac­tól) milyen távol dolgozik. Svéd­országban a teljes kutatói lét­szám 66 százaléka, az NSZK- ban a 77, Hollandiában, Bel­giumban az 57, illetve 59 szá­zaléka, Jugoszláviában a 25, Lengyelországban a 30, Cseh­szlovákiában a 45 százaléka vállalati kutatóhelyen alkot. Magyarországon a 70-es évek­ben a kutatói létszámnak csu­pán 12 (!) százaléka dolgozott vállalatnál, 49 százaléka az ágazati és egyéb, 28 száza­léka akadémiai, 11 százaléka pedig felsőoktatási kutatóhely alkalmazottja volt. Ez azt je­lenti, hogy a kutatói létszám 88 százaléka (!) — nagyjából napjainkig — közvetlenül csu­pán a kutatási eredmény lét­rehozásában volt érdekelt, s legfeljebb csak közvetve érin­tette a kutatási eredmény nagy­ipari alkalmazása, piaci sikere. A kutatói kapacitás jelentős hányada tehát az innovációs folyamaton kívül tevékenyke­dett. így az alapvetően csak tudományos információkra ala­pozott kutatási program vég­eredménye nehezen illeszke­dik a termelési-értékesítési fo­lyamat természetes rendjébe, különösen akkor, ha a kutatási eredmény semmiképp sem in­tegrálható a vállalati techno­lógiai rendbe, ha túlságosan fölötte áll a gazdaság általá­nos technológiai szintjének. A TECHNOLÓGIAI „SZAKADÉK” Az utóbbi évek egyik sajná­latos példája jól szemlélteti, hogy milyen fennakadások származnak abból, ha a kuta­tás (persze alkalmazott kuta­tás) túlságosan messzire kerül a termelés realitásaitól. A SZTAKI, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet 1976-ban hozzáfogott a Dia- lóg-CNC számítógép-vezérlés kidolgozásához — egyidejűleg egy amerikai és egy japán céggel. A következő évben a magyar kutatóintézet a fejlesz­tést sikeresen befejezte — megelőzve a két külföldi céget. A Dialóg CNC vezérléssel fel­szerelt első magyar szerszám­gép (mintapéldánya) 1978-ban a hannoveri szerszámgép világ­kiállításon nagydíjat nyert. Számos megrendelést kapott volna a magyar ipar, sőt, az árakat is diktálhatta volna, ha akkor megkezdődik a sorozat­gyártás. De nem kezdődhetett el. Tudniillik 1979 végéig nem akadt magyar gyár, amelyik vállalta volna a gyártást. S ennek egyszerűen objektív aka­dályai voltak. Mert a szerszám- géogyárak — nagyon helyesen — elsősorban szerszámgépe­ket akartak gyártani, ahhoz ér­tenek. A gépek CNC vezérlését mástól akarták — specialistá­tól — beszerezni. Komputeres gépvezérlést azonban sorozat­ban, 78—79-ben még egyetlen hazai gyár sem állított elő: er­re akkor kezdtek felkészülni. E felkészülés keretében az Elektronikus Mérőműszerek Gyára (EMG) — termékszerke­zete megújítását szorgalmazva — 1979 második felében vál­lalta végül a SZTAKI modelljé­nek a gyártását. A termelés nagyipari technológiájának ki- fejlesztéséhez azonban két év kellett. S ehhez mindenütt a világon kell is ennyi idő, külö­nösen, ha új termelési kultúra meghonosításáról van szó. Per­sze, az is igaz, hogy ez így most már 5 évet vett igénybe az ötlet megfogalmazásától a megfelelő ipari termelés elin­dulásáig: 1976-tól 1980-ig. Az amerikai és a japán cég végül 2 és fél évvel megelőzött bennünket. Főleg azért — és ez a döntő —, mert a konst­rukciós kutatás és a technoló­giai kutatás-fejlesztés egy ré­sze párhuzamosan folyt: a ku­tatást a termelő vállalat koor­dinálta saját laboratóriuma és gyártó üzemei között. A kutató- mérnökök és az üzemmérnökök egyetlen vállalat falai között dolgoztak. Ugyanazokat a he­lyi körülményeket és lehetősé­geket ismerték, ugyanazon szervezet fegyelme, rendje és érdekeltsége fogta össze mun­kájukat. Mindenki érdekelt volt abban, hogy komolyan vegye az idő múlását. Az EMG például az átvett dokumentáció ,,honosításával" eqy évig birkózott: annyira kü- löböztek a nagyüzemi techni­ka nyújtotta lehetőségektől a kutatóintézeti megoldások. A mintadarab kezelőpultja pél­dául Bécsből származott, egy­két példánynál az import meg­engedhető — sorozatgyártásnál azonban természetes, hogy a „dobozt" itthon kell gyártani, ezt azonban ki kellett fejlesz­teni. Más: a berendezés rész­egységeinek, elemeinek mére­tei nem egyeztek a gyári szab­ványokkal: nem illeszkedtek a gyártósorokra, nem fértek a szerszámok alá. Következésképp az egészet át kellett szerkesz­teni és kidolgozni a jó, nóvum­nak számító működési elvhez (a kevesebb nóvumát tartalma­zó, de olcsóbb) nagyüzemi technológiát. Ének során pél­dául a SZTAKI-nak a berende­zésben megtestesülő találmá­nyaihoz a gyárban újabb tech­nológiai találmányok születtek, s vagy két tucat újítás is. Az eredeti dokumentáció gyártási költsége — a honosítás után — a megközelítően egymillió forintról félmillióra csökkent. KONSTRUKCIÓ HELYETT TECHNOLÓGIA E fejlesztés átfutási ideje a nemzetközi átlagnak megköze­lítően a duplája, mert a ku­tatási programot nem a terme­lővállalat koordinálta! A kuta­tóintézeti „végeredményből” hiányzót a hazai ipar képes­ségének, lehetőségeinek szám­bavétele: zseniális konstrukció született, de nem egy olcsón, nagysorozatban gyártható és exportálható termék. Ez az eset is arra figyelmeztet, hogy a technológiai kutatások egyre fontosabbak. A világ műszaki élvonalában az innováció fő vonala egyre inkább a gyártási megoldások területére húzó­dik. Ez így természetes, hiszen ma már fizikusok, biológusok, kémikusok számára aligha kép­zelhető el megoldhatatlan probléma. Vegyük a világ 3 nagy glo­bális gondjót: a környezet­szennyezést, az anyag- és ener­giatakarékosságot, az élelmi­szertermelést — valamennyi megoldásában (legalább 80 százalékban) e technológiai kutatásoktól, az ipari és me­zőgazdasági műszaki színvonal fejlődésétől várható az előbb- rejutás: vizet, levegőt kevésbé szennyező anyagot, energiát kevésbé emésztő, rossz földeket termékennyé tevő technológiák (és elsősorban nem konstruk­ciók) kidolgozása a feladat. A magyar gazdaságban a technológia-kutatósoknak ed­dig kisebb figyelmet szentel­tek. Ez következett abból is, hogy nem a termelővállalati K+F volt az innováció előte­rében. A korszerű technológiák többsége az iparfejlesztés ko­rábbi, főleg extenzív jellegű szakaszában a termelési szer­kezet változásával került a gazdaságba: új gyár — új technológia — új termék. A 70-es évek második felétől azonban — amikor a fejlesz­tés fő útja már nem az új ka­pacitások létrehozása, hanem a kiépült ipar vállalatonként!, belső, minőségi átalakítása —, a gazdaság számára szükséges új technológiák és termékek túlnyomó többsége a vállalati K+F keretében kell, hogy meg­szülessen. GERENCSÉR FERENC (Következik: Az alkotók ösz- szefogósa.) Lajosmajorban ötnapoznak ’Lajosmajor különleges hellyé vált az idén tavasszal. Vannak persze előzményei«, évekre visz- szüvezethető az előkészítés, de maga a tény, a csaknem szen­zációnak számító esemény idén márciusban következett be: át­tértek a sertéstenyésztő telep dolgozói az ötnapos munka­hétre. Az állatgondozókról mindig csók azt hallottuk, hogy hajnal­ban kelnek, késő este fejezik be a munkát, és vasárnap is, ka­rácsonykor is mennek a terme­lőszövetkezet, vagy az állami gazdaság telepére, az istállóik­ba, mert a jószágot mindig meg kell etetni, a trágyát mindig ki kell takarítani, tehenészetekben fejni kell, és így tovább. Az igazságihoz hozzátartozik, hogy az utóbbi néhány évben általá­ban javult az állatgondozók helyzete, a korszerű istállókban sokkal kevesebb a nehéz fizi­kai munka, vagy egyáltalán nincs ilyen, csak könnyebb, vi­szont a munkaidő-beosztásért még most sem irigyli senki eze­ket az emberéket. Kapnak sza­badnapot, igaz, de az sem min­dig a vasárnap, és bizony men­ni kell, korán reggel, mindig ko­rán reggel. Ltíjosmajorban reggel 7-kor kezdődik a munkaidő és dél­után négykor béfejeződik. A gondozók megfürödnek, átöltöz­nek szép ruhába. A telepvezető azt mondja: ’fölveszik a vasalt nadrágot, és így szállnak be az autóbuszba, hazamennek Ger- jenbe, vagy Faddra. Nehogy félreértés legyen, mondjuk meg mindjárt, hogy a Paksi Állami Gazdaság gerjeni kerületénék ez a telepe — te­hát Lajosmajor — nem kirakat­ként kertilt ilyen jó, egyelőre kivételesnek mondható helyzet­be, hanem azért, mert a kultu­rált munkakörülményeket megte­remtették közös erővel és a műnk á s k öli ekt íva a I ka I ma s s á vált az ötnapos munkarend el­kezdésére. Tovóbbá szükséges megemlí­teni: sza rvasma rha -telepen nem lehet hét óráig várni a munka­kezdéssel, bármilyen korszerűek is az istállók, csak sertéstelep jöhet szóba ilyen munkaidő­beosztással. Ami egyébként nem jelenti azt, hogy a sertésgondo­zók munkája kevesebb. A tehe­nész rendszerint két részletben végzi él a napi munkát, hajnal­tól délelőttig, aztán meg 'kora- este, tehát napközben szabad. Ha nem legeltet. A lajosmajori sertéstenyésztők egyfolytában dolgoznak. Csak ebédszünet van, ami azt jelenti, hogy pon­tosan délben beülnek az étte­remnek megfelelő ebédlőbe. Témánk 'lényegéhez tartozik: létszámbővítés nélkül valósult meg az ötnapos munkarend. Fülöp József, a gazdaság sertéságazatának vezetője, aki korábban csaknem két évtizedig Lajosmajorban irányította a te­nyésztő munkát, így fejezi ki a vállalkozás nagyságát: — Nem mértem völna beve­zetni az ötnapos munkarendet, ha az emberek meg nem Ígé­rik, hogy nem hagynak cserben. Nagyon elő kellett készíteni. Hetenként összejöttünk, meg­hallgattuk a véleményeket, kö­zöltük a feladatokat. Igényelték a dolgozók, hogy legyen ötna­pos munkarend, de létszámeme­lés nélkül ez csak úgy lehetsé­ges, iha vállalják a többletmun­kát, elvégzik azákét is, akik ép­pen szabadok. A műszaki fel­tételek adottak. Régi telep ez, de fokozatosan fejlesztettük. Új és felújított, modern technológi­ával ellátott épületek. Lajosma­jor látja el tenyészanyaggal az egész gazdaságot. Nagyon fon­tos, hogy nem szabad félni a fiataloktól, A lajosmajori mun­kát három „gyerek" irányítja. A telepvezető, Szabó Erzsébet gimnáziumi érettségivel került hozzánk, tíz éve. Szakmunkás- vizsgát tett levelezőként, aztán szaktechnikus lett. Törzstenyész­tő volt mellettem. Fajtaelőállító kísérletek is folynak ezen a te­lepen, a felelősség mindenkép­pen nagy. Az ötnapos munka­rend március elsején kezdődött, és mindenki számára öröm, hogy bevált. Kimentem Lajosmajorba a gazdaság központjából Kannáth Ferenccel, aki ugyan sertésügy­ben jnem" illetékes, mivel a gazdaság szarvasmarha-ágaza­tának vezetője, de szívesen vál­lalta az utat: hosszú évekig dogozott Lajosmajorban, amikor még tehenészet is volt itt. Ré­szese volt a tedhniküi és emberi változásóknak, a nagyfokú fejlő­désnek. Szabó Erzsébet megmutatja a telepet. Két dolog feltűnően jellemző: szép fás, füves, virá­gos a hely, és olyan nagy a rend, a tisztaság, hogy hihetet­len. Később kiderül, hoqy mi a legjellemző'bb Laljoslmajorra : az itt dolgozók munkaszeretete, hozzáértése és összetartó maqa- taintása. Ritka az új dolgozó be­lépése, mert táívozás is alig akad. De ha jön valaki, annak a kezdését, mindenfajta beil­leszkedését olyan emberségesen, szépen segítik, mint ahogyan egy jó pedagógus segíti a tanít­ványt vagy a szülő a gyerekét. Miniden apróság fontos, hogy sok malac szülessen és azok meg is maradjanak, jól fejlőd­jenek. Az új dolgozó kezdeti te­vékenységét naponta megnézik, és amiben szükséges, kiigazít­ják. Nem a telepvezető, nem a helyettese vagy a brigádvezető, hanem maguk a beosztott dol­gozók. Egyhónapos próbaidő alatt minden munkafolyamattal megismerkedik, aki idejön. És megtanulja, mégpedig kedvvel, ha egyébként is ért a jószághoz. Az átlagos életkor csupán 33 év. Ezt Geösel Antal jrontja” legjobban a maga 54 évével’. 1967-től dolgozik itt, megérte azokat az időket is, amikor még cipekedni kellett, sok nehéz munkát ellátni, most viszont „könnyen van", önetető, ön­itató, kedvező, pihentető mun­karend. A felelőssége nőtt meg Geösel Antalnak, úgy, mint a többieknek is. Jobban kell fi­gyelni. Ő nemcsak meglátja, ha gyöngélkedik egy állat, de el is végzi az egyszerűbb kezelést. „Oltok, herélek" — mondja. A havi átlagkeresete tavaly 7485 forint volt. Kazalmester is egyéb­ként. Maguk gondoskodnak a jószág alomszalimójárói, minden nyáron alakul egy féríiibriqád a telepen, szabad idejükben be­teremtik a szalmát a. közeli táb­lákról. IFia, Geösel Ferenc tőle kapott kedvet a sertéstenyésztéshez, -gondozáshoz. Az apa azt akar­tai, hogy ipari szakmát tanuljon, már be is iratkozott, aztán két hét múlva otthagyta az ipari szakmunkásképzőt. Most Geösel Ferenc a legjobban kereső em­ber Lajosmajorban: a tavalyi keresete ötszáz forint híján százezer forint volt. Kangondozó Az ebédlő épülete és csoportvezető. Utóbbi beosz­tás azt jelenti, hogy gyakorla­tilag ő szervezi a napi munka­elosztást, tehát hogy az ötnapos munkarendből adódó rendkívü­liségek ne legyenek azok, ha­nem simán menjen minden, jól és erőH'k'ödés nélkül el tudja látni a feladatát mindenki. Nem könnyű biztosítani a folyamatos­ságot, hiszen itt nem úgy van, hogy szabályosan ismétlődnek a dolgok, vagyis öt napig dol­gozik valaki, aztán kivesz két szabadot. Itt egyfolytában bíz napig is dolgoznak, aztán ki­vesznek négyet. Vagy kivesz va­laki egy hetet, mert szüksége van rá a család miatt, otthoni munkák miatt. A napi munka­idő-beosztás - a reggel héttől négyig — no meg a gépesített-- ség kizártja azt,, hogy teher le­gyen a munka valakinek, ami­kor egyfolytában két hétig is bejár. Az egybe kivehető sok pihenőnap, a szabadságokkal eqyütt nagyon jó hatású. Beszélgettem Vörös Lászlómé malacnevelővel is, számára óriá­si változás az új helyzet. Há­rom gyermeke van, a szabad­napokon. tud velük játszani, ki­rándultok Damboriba ... Mind­ezt a sok házi munka mellett te­szi. Férje is itt dolgozik a tele­pen. Ketten havonta., átlagosan, 12 ezer forintot kapnak. Ez úgy jön össze, hogy negyedéven­ként végelszámolás van, az eredményesség afapján, és a munka nagyon eredlményes ... GEMENCI JÓZSEF Kép: Gottva'ld Károly. Vörös Lászlóné Szabó Erzsébet • Geösel Ferenc Geösel Antal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents