Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-10 / 186. szám

Z*. tÆPÜJSÀG /■ 1982. augusztus 10. Moziban Kedves,nyári reklámfilm A 'japán filmektől — ponto­sabban azoktól, amelyeket ha­zánkban eddig többnyire sike­resen forgalmaztak — már kö­telességünk volt megszokni a sokkolást, a szamurájkard vá­gási technikáját, a vért és a nekünk, európaiaknak többnyi­re érthetetlen filozófiát. Termé­szetesen a felkelő nap országá­ban készülnek nagyon figye­lemreméltó alkotások, és olya­nok is, melyek a szériában gyár­tott termékek és a klasszikussá emelkedett műalkotások között foglalnak helyet. ■Most a szekszárdi Panoráma filmszínház látogatói egy ilyen kedves, szórakoztató, a nyári kánikulában még türelemmel elviselhető izgalmas filmet lát­hattak. Keicsi Ozava rendező Honda-lovag című ifjúsági ka­landfilmjéről van Szó. A film főszereplői a japán világcég ördög motoraival szá­guldó motocross-versenyzők, ők álltak a rajthoz. Egyike volt a lovagoknak Teidzsi Ivata (Junicsi fsida), ki­nek történetét mesélte el ne­künk a film. A nézőtéren ülve jó volt lát­ni, bogy nemcsak hazánkban, de a Honda hazájában is van­nak olyan szép arcú, szerető szívű, mégis buta libuskák, akik nincsenek tisztában a motor köbcentiméterének szerepével és egyéb technikai ismeretekkel. E filmben ilyen Yoko Akimoto (Mijuki Kumagai), e kis törté­net női főszereplője. Igazán nem akarok ünnep­rontó lenni, így, amennyire le­hetséges, mellőzöm is a film tartalmi ismertetését. A tarta­lom kifejezést tudatosan hasz­náltam. Bármennyire is a köny- nyebb fajsúlyú filmek közé tar­tozik is a Honda-lovag, film­beli eszközeivel volt képes mon­danivalót közölni a fiatalokkal. Az első kockáknál már tud­ható, hogy a nagy Honda-cég- nél csak egy kis szürke egérnek számít a szerződésben átadott 250 köbcentis motorral verseny­ző Teidzsi. Aki ráadásul még a hétköznapi életben kétkezi mun­kával keresi meg a kenyerét. Ám, mivé verekedheti ki magát, ha a legnagyobb kudarcban ott áll mögötte szerelmese, ed­zője és barátai, akik tudni vé­lik, hogy mire képes. E film olyan hétköznapi, hogy senki se vonhatja kétségbe, hogy ott, abban az országban, ahol készítették, ahol a Honda- cég futószalagjai ontják ezeket a páratlan vadmasinákat, igen­is vannak ilyen Teidzsik és Yokók. Ezért a szép, kerek és kedves nyári történet kedvéért bizonyára áldozott a Honda is. Mert bízik önmagában és tudja, hogy Yoko és Teidzsi sze­relmi története is növelheti pro­fitját. Szűcs László János Rádió Dr. Veres: Beszélnünk kell róla! Szépirodalmi hangképek Reménytelen vállalkozásnak tűnik egy olyan — világirodalmi rangú — nagy imű bemutatása ötven iperc alatt, mint 'Németh László Emberi színjá.té'ka. A rá­dió munkatársai, szögezzük le ezt az első pillanatban, sikere­sen oldották meg a feladatot. Az Irodalmunk a két világhábo­rú 'között című sorozatiban 'be­mutatott Emberi színjáték nem­csak érzékeltette a nagy művet, hanem a íjó szerkesztői munká­nak (Dénes 'István szerkesztette) és a 'rádióra alkalmazó Albert Zsuzsának köszönhetően vissza, adta azt. Természetesen a rádióadaptá­ció, még, a legjobban sikerült sem, mentesíti az eredeti iro­dalmi mű elolvasása alól, mert azt tudomásul 'kell venni, hogy a rádiójáték más műfaj, más szabályai, lehetőségei vannak és O' leghűségesebb adaptáció is mást ad, mint az eredeti mű. Az Emberi színjáték szereplői — őlsősorban Boda Zoltán meg­személyesítője, Sztatika! István, de megemlíthetjük mellette Föl­di Terii, 'Hámori Ildikó, Paipp Já­nos vagy Tyi|! Attila nevét is — tehetsegük és tudásuk legjavát adva elevenítették meg a a tör­ténetet, ijó 'játékuknak köszön­hető, hogy a hangiképek hangu­latukban is érzékeltették az ere­deti művet. A színészek mellett szót érdemel a ezenei rendező, Ta'kóts György, akinek 'köszön­hetően a hangké'pe'k szinte át­úsznak egymásba, nem vettük észre a zökkenőket, az ugráso­kat, a szerkesztők ollóinak nyo­mát, pedig c rádióadaptáció készítőinek sokszor kellett az ol­lóhoz nyúlni, amíg a 'közel fél­ezer oldalas regényből az öt- venperces rádióműsort elkészí­tették. Tj.­Se szeri se száma nem volt az idén nyáron rendezett nép- művészeti vásároknak. Nem célja e néhány sornak kutatni a népművészet felé fordulás okát. Értékeljük egyszerűen ör­vendetes ténynek. Ezt tette a Kulturális, a Belkereskedelmi Minisztérium és a 'Népi Ipar- művészeti Tanács is, amikor rendeletben szabályozta a nép- művészeti vásárok rendezésének feltételeit, 'illetve, amikor vásá­rokon részt venni jogosultakról névjegyzéket adott ki. Az eltűnőfélben lévő, de nap­jainkban még jelentős értéket képviselő népi kismesterségek fe lúj ításá ra, tóvá bbfej lesztésé re hirdetett pályázatot a Somogy iMint azt a különféle lapok or­vosi rovata, és maga a könyv is hitelt érdémlően 'bizonyítja, va­lóban beszélnünk kel! a nemi életről, és még sok minden más­ról, amit eddig álszermérmes máz takart. Sőt, nemcsak „róla" kell beszélnünk, .hanem velük beszélni, sőt beszélgetni, már­mint a gyerekünkkel, a. fiata. lókkal, az életnek erről a 'két­ségtelenül fontos területéről. !Dr. Veres Pál, aki nem orvos­ból lett újságíró, hanem újság­íróként végezte el az orvosi egyetemet, hogy aztán orvosi is­meretekkel bíró ú/jságíró lehes­sen, és az évtizedek folyamán sokat tehessen a fiatalokért, a.k'i'k tudatlanságból igen sok­szor néh'éz helyzetibe sodródnak. Velük azok o szülők, akik vagy Hasonló tudatlanságból vagy pe­dig álszeméremből nem beszél­tek időben. A felnőttek körében is nép­szerű o Magyar Ifjúság orvosi rovata, ami nem elsősorban az orvos elhatározásából lett szin­te teljesen szexuális felvilágosító rovat, hanem azért, 'mert a kér­dések nagy része e témakörrel foglalkozik,, tehát ezekre 'kell válaszolni, több százezres nyil­vánosság előtt. Olyan témáról kell beszélni, amelyekre a szü­lők és a pedagógusok négy- szemközt sem vállalkoznak. Ajánljuk a könyvet tíz éven fe­lül tulajdonképpen mindenki­nek. A gyerekeknek azért, hogy végre megtudják, amit tudni akarnak, :a szülőknek azért, hogy váló szolra tudjanak, ha kérdezik őket, sőt vállalkozó kedvű nagyimamák és nagypa­pák is vá Hallhatják ezt a szere­pet, amit dr. Veres Pál — aki már szintén nagypapa — a nyil­vánosság előtt is vállal. Nem maradhatnak ki a címzettek 'kö­zül a pedagógusok sem, mert salját fülemmel hallottam, ami­kor egy 'különben igen jó igaz­gató azt állította, hogy nem megyei Tanács, a siófoki Városi Tanács, a Dél-balatoni Kulturá­lis Központ és a 'Népi Iparmű­vészeti Tanács. A pályázat ter­mészetesen kiállítással zárult. Helyszíne a siófoki művelődési központ volt. A kiállításra 161 pályázó nevezett 646 munkával. Pályázni csak új alkotásokkal lehetett. Külön kategóriában értékelték a faragott és festett bútorokat, Vaskovács és egyéb fémmunkákat, bőrmunkát, szűcs­munkát, kékfestőt és külön a szaruból készült 'munkákat, a gyertyaöntést, mézeskalács-ké­szítést, hangszerkészítést. Tíz értékes művészeti díjat, továbbá a magas színvonalra való tekin­tettel tíz munkajutalmat adott kell a gyerekek figyelmét még az iskoláiban is felhívni a sze­relmi életre, jobb ilyesmiről egy­általán nem is beszélni. A könyv pedig tucatjával idéz leveleket 'tudatlanságból teher­be esett tizenéves lányokról, akikről egyébként a 'művi terhes- ségmegsza'kiítás statisztikái is ijesztő képet adnak. 'Ezek a gye­rekek éppen azért rontották el a maguk és gyerekük életét, mert nem beszélt vel'ü'k senki ezekről a dolgokról és figyelmüket nem a pedagógusok, a mozi, a tele­vízió, a képeslapok hívták fel a „témára", hanem tulajdon hor­monjaik. 'Ugyanezeket a példákat ajánljuk figyelmébe a témát er­kölcsi okokból 'helytelenítőknek, akik csak a tiltásban látják a megoldást a fiatalok problémái­ra. TuIa'jdogképpen megdö'biben- tő in'éhol a kamaszok és imár nem kamaszok tájékozatlansá­ga. 'Pedig analfabéták aligha olvassák a 'Magyar 'Ifjúságot és nem írnak levelet az orvosnak. Tehát az általános iskolát 'be­fejező fiatalok között is akad­nak olyanok, akik nem ismerik saját testük felépítését, és gyak­ran fogalmuk sincs, miitől is lesz a gyerek. Az elavult erkölcsi né­zetekről nem is szólva. Mert az biztos, hogy a felvilágosítás, a tények felsorolása kevés — és még ezt sem teszi meggyőzően az oktatás - a szereleem erköl­csét is meg kél! tanítani a gye­rekeknek, éppen a jövendő csa­ládi élet harmóniája érdekében. A Beszélnünk kell róla! című könyv nem szól külön fejezetben a szerelemről', a nemi erkölcs­ről', a családi életről — ez külön könyv témája lőhetne —, de minden sora olyan erkölcsi ma­gatartást sugároz, amilyenből fiatalok, idősebbek egyaránt ta­nulhatnak.. IHAROS! IBOLYA !<i a bíráló bizottság. Ez utób­biban részesült a decsi Oláh István né Berekai Éva néni, a népművészet mestere, aki az országos névjegyzékben egyedül áll a gyöngyfűző-gyöngygallér- készítő címszó alatt. A kilenc­ven éves 'Éva néni és a lánya, Oláh Éva a siófoki kiállításon nyakbavetővel, kétszercsavart és duplasoros gyöngykalárissal vett részt. Az országos népi kismester­ségek művészete élnevezéssel rendezett első kiállítás példáz­ta, hogy a Ihagyományanyag fni módon ötvöződik az egyéni alkotómunkával. Decsi Kiss János Jazz-hangverseny Tolnán ,,'Az életkor nálam csak ad­minisztráció” — mondta a né­hány nap híján hetven eszten­dős 'Beamter Bubi Jenő, s ne­künk, akik ott voltunk augusztus 8-i, tolnai koncertjén, ezt min­den 'fenntartás nélkül el kellett fogadnunk. És ez az első — nem is lényegtelen ®— tétel. A második: — bár mindenképpen igyekszünk tartózkodni a túlzó, nagy szavak használatától, ez­úttal fenntartás nélkül meg­egyezőnek gondoljuk a való­sággal, ha azt mondjuk, hogy — Beamter a magyar jazz-élet egyik nagy öregje, bizonyos te­kintetben élő klasszikusa. Rep­rezentánsa egy olyan muzsikusi attitűdnek, amely az ún. „béke­beli idők" világvárosi lokáljai­nak és bárjainak '(Royal, Duna, Palace, Grand Hotel) legendás hírű zenészei köré öveződött, és rendszerint a pódium-jázz rang­jára emelkedett. Azt őszintén sajnáltuk, hogy a közönség eléggé kisszámú volt. Pedig ezt a páratlan vib- rafonjátékot még az a fiatal­ember is élvezhette volna, aki, miután megtudta, hogy „nem diszkó lesz", visszakérte pénzét, s távozott. 'Beamter legnagyobb titka, úgy véljük, abban rejlik, hogy félszáz év múltán is korszerű, naprakész. 'Nem kell, hogy a ráadás rockit hívjuk bizonyítani segítségül („megrázott" rock témát is); annál fényesebb ar­gumentáció, ahogy avíttnak gondolt számokról (pl. Katóka...) lefújja a part, remekül pezs- dülő szwingre „ülteti fel" a tan­gót (Jalousie...), vagy merőben más költészetet varázsol olyan „beállott” számok köré, mint pl. Kozma: 'Hulló falevelek c. mű­ve, kívánni sem lőhetne. 'Hangulatos volt összekötő szövege is; az Örkény által róla írt novella sztorija. Amit a szellemes, életbölcs humor láncra fűzött, az azon­ban már nem hangulatos volt a szó eredeti értelmében, ha­nem fogva tartó, magasrendű művészet, örömmel hallgattuk volna akár reggelig a Deep Purple-t, a Bicska Maxit, Cole Porter örökzöld számát: a Night and Day-t, avagy Lionel Hamptontól az Air Mail Spe- cial-t... i(S ezért a muzsikáért, amely Tolnára jött, a harmin­cas években, ha egyáltalán be­juthatott az ember, nem har­minc forint volt a királyi — Royal — belépő...) Beamter partnerei: Baló Ist­ván (dob) és Gayer Ferenc (bőgő)1 a fiatal korosztályt kép­viselték. Ugyanebből a körből való az est másik szólistája, Pleszkán Frigyes is, akinek szó­ló-zongorajátéka számon tartan­dó tehetségről tanúskodik. Stí­lusa némileg elVontabb, kevés­bé látványos, ám épp ezért is le kell szögeznünk, hogy művé­szete sokat ígérő. Dobai Tamás Pályázat és kiállítás Népi kismesterségek művészete TV-NAPLÓ Kodály százéves terve „A zene mindenkié" — hirdette! Kodály már 1941-ben, majd 1947-ben meghirdette a zenei nevelés „százéves ter­vét', aminek első eredményét 2000-re remélte, amikor „minden általános iskolát végzett gyermek folyékonyan olvas kottát". Kodály több mint hat évtizedes munkásságának jelentős részét a magyar zenei nevelés kérdése alkotta, s maga is vallotta, hogy fontosabbnak tartotta ezt, mint a szimfonikus művek írását. „Csak egyéni tehetségeink vannak, a nemzet egyeteme még nem tudott hozzáférkőzni az igazi zenéhez, '— írta egyik tanulmányában. — Ezért én most nem is fog­lalkozom mással, csakis az általános zenenevelés problé­májával." Mi lett abból a programból és példából, amit Kodály net/e jelent, nemcsak itthon, hanem az egész vilá­gon? — erre kereste a választ „A Kodály-módszer hétköz­napjai" cimű műsor, kicsit szűkre szabottan, de dicséretes őszinteséggel. Azt most nem érdemes firtatnunk, van-e egyáltalában „Kodály-módszer", vagy inkább tanítása nyomán minden pedagógusnak magának kell kialakítania saját módszerét, — ez is elhangzott a műsorban. Fontosabb a végeredmény, ami sajnos lehangoló. Kodály nevében és gondolatai meg­valósításáért tulajdonképpen elég sok történt, szaporodtak a zeneiskolák, egyre többen tanulnak zenét, — ez a kérdés statisztikai oldala. A zenei műveltség azonban „a zenei művelődés hozzáférhetővé tétele mindenki számára", ami nemzeti program, tehát több, mint zeneiskolai statisztika, az pedig alig haladt előre. Kodály mindig hangsúlyozottan magyar zenéről és magyar zenei nevelésről beszélt, s az elmúlt évek, évtizedek a mindennapi gyakorlatban éppen az ellenkezőjét szolgálták, amidőn egy nyugati, elsősorban amerikai ösztönzésű inter- nacionális, ipari termelés jellegű szórakoztató zenével árasztották el a világot, minket is. Nem arról van szó, hogy folyvást népdalokat kell énekelni, de naponta tapasztalhat­juk, hogy a rádió, a tv az illendőnél jóval nagyobb teret ad a kommersz zenének, s fiataljaink is többet tudnak egy-egy amerikai vagy angol dzsesszegyüttesről, mint ma­gáról Kodályról. Feladat tehát van bőven, s erre hívta lel a figyelmet ez a kissé rövidre sikerédett műsor is: ebben az esetben a több hatásosabb lett volna. így is örültünk, mert Horváth Tünde szerkesztő és Lengyel Ágnes rendező olyan kérdéshez nyúlt, amit állandóan napirenden kell tartani, megtalálva a zenei nevelés, még pedig a mindenkihez szóló zenei nevelés módszerét is. Fejezzük bé Kodály szavaival, amit Bartók halálának ötödik évfordulóján, az Operaház dísz- hangversenyén mondott: „Bartók diadalmas, végleges hazatérésének leltétele a zeneileg művelt ország. Ennek munkálására kell összefogni minden tényezőnek. Ha majd egykor azokhoz is eljut művészete, akiktől ered: a dolgozó néphez, s az megérti, akkor lesz magyar zenekultúra, akkor lesz igazán boldog a nép." Hinnünk kell benne. CSÁNYI LÁSZLÓ Egyszer egy az egy, kétszer egy az sok Háromszor egy — pontosabban szólva háromszor ugyan­az — már rengeteg, és meghaladja az átlagos tűrőképes­ségű, átlagos tévénézőt. Szidalmazni készülök családjaink legstabilabb tagját, a televíziót? Bevallom, egy-két hónappal ezelőtt még föl sem merült bennem a beolvasás gondolata, pedig odavoltam. S egyszerűen azért, mert nagy igazság, hogy a jóból is megárt a sok. Nekém például megártott a tévéfesztivál előbb Miskolcon, majd Veszprémben, aztán születésnap, 25., és orrvérzésig. Majd elfelejtem, két vidéki stúdiónkat is ju- biláltattuk nem sokkal korábban. De ez alkalomból a „tortán" csak öt szál gyertya égett. Huszonöt gyertya sem ég tovább ötnél. De a stúdiók gyertyái picik voltak, emezek búcsújáró méretűek. Csoda, hogy a végére értünk az ün- nepkqdésnek. S akkor szólottám magamban eképpen: a bölcs műsorszerkesztés rövidesen elfelejteti velünk a túl­méretezett családi eseményözönt. Már csak azért is, mert a nyár, az nyár, és a tévénézők sokasága ugyanúgy odaül, a képernyő elé, mint máskor, amikor nincs szabadságon, tehát nem üdül, nem pihen, csak lázit, kikapcsol. Egyszóval: vártam. Mi több: vártunk. Arra, hogy elfogy­nak a bosszankodnivaláink és szimbiózisunk korunk csodá­jával derűsebbre vált. Nem Így történt.. Amint túléltük az ünnáplést, — hogy majd minden versnek a tévé volt a hőse — megindultak az ismétlések. Július 12—18: 17 ismétlés. Július 19—25: 16 ismétlés, július 26—augusztus 1:15 ismétlés. Talán elfelejtettem volna ezt a túladagolt bántalmazást is, ha zavartalanul átadha­tom magam a reménynek, amit a Sütő-darab színházi elő­adásának műsorra tűzése ébresztett föl bennem. Arra gon­doltam, hátha kapunk több színházat és nem is csak a Ióvárosból, hiszen szinházkultúránk számos, elismerteti jó műhelye működik vidéken. De, az augusztus 2-től 8-ig tartó héten színház megint csak csöppent, noha csurranhatott volna. Megtekinthettük ellenben másodszorra is azt az 1957-ben összekinlódott francia lilmvigjátékot, melynek élvezeti értékéi az se emelte, hogy benne az élhetetlen és életunt zeneszerzőt, a főhős Consin-t Louis de Funes ala­kítja. Ne bántsam a tévé gondok tengerével viaskodó műsor­szerkesztőit? De bántom, mert szeretem a tévét, és azért is szidom, mert nem mindenre áll egykor volt tanitónénim mondása, mi szerint „az ismétlés a tudás anyja!" —óa— Színészek - egymás között A színház, mint tudjuk, külön világ, és valljuk be: a színház belső világáról, mir.dórról a munkatársi kollegiális kapcsolatról, mely szinész és színész között van, alakul ki, vajmi keveset tudunk.­Dr. Váradi György, Török Ilona rendezővel készített, az elmúlt hét péntekén sugárzott Partner cimű negyvenöt per­ces riportfilmjével most ebbe az ismeretlen „próbaterembe" vezetett bennünket. Elsősorban nem a megformált szere­pekről, hanem a szinész—színész viszonyáról beszélt a mű­vészházaspár Kottái Róbert és Pogány Judit, valamint Almássy Éva és Márkus László. A filmet nézve megpróbáltam — tudom, feleslegesen — óvatosan párhuzamot vonni a színészek alig ismert és hét­köznapi életben dolgozó ember partneri viszonyai között. Mertem ezt azért tenni, mert a színészek szájából a kap­csolatra olyan ismert szavak hangzottak el, mint: tehetség, bizalom, érzékenység. —szíj— Yoko és az edző Teidzsi versenyfutamát figyeli

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents