Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-05 / 182. szám

A TnÆPÜJSÀG 1982. augusztus 5. Táborjárás *82 Tolna ímegye 9 vá I tátáibo rá - ban 1982 ínyarán turnusodként már 8046 lúttörő üdülhet, ta­nulhat, szánakozhat. Tavaly — akkor imég 8 váltótáborban - 7000-en táboroztak. Döntő többségük a Balaton mellett, lé­vén öt tálbor csak a Ima gyár ten­ger (partiján Balatonszepezden, Balatonszabadi-Sóstón, Fonyód- Bélatelepen és Ba'iatonfenyve- sen. Sóstón ez év nyárén kezdte meg működését a paksiak ke- rítésszamszédságábain a Tamá­si (járás 180 gyerek fogadására atkatmas felújított tábora. Ha most ez a „sztár" tökéletesen érthető. Bár o tálbori élet ro­mantikáját sőtorzóshoz ikötők fáradhatatlanul!' ostorozzák a 'klis 'kőházaikat és falházaiktat, a szállodaszenű, összkomfortos el­helyezést. 'Mondani se 'kiéli ta­lán, nem a gyerekék vitáznak, hanem o felnőttek, akik Valójá­ban büszkék a váltótá'borok nem egészen 10 év alatt 'kiépült és folyaimatosa.n korszerűsödő láncára. Gazdagabbak vagyunk ugyanis Tolnánál jóval nagyobb megyéknél, mert valamennyi vá­rosa nk és járásunk rendelkezik úttörő-vá'ltótá borral, illetve Paks város és járás közös tá­bort tart fenn ISzalbadii-'Sóstón. Ezen kívül imár évék áfa 700 kiisdébos táborozik a nyár egy részében Tengélieen. Váralján a beteg és 'mozgássérült gyerekék táboroztatása is folyik a ván­dortáboroztatás mellett. Tá'borainklbaa, általában 8 turnus működik egy-egy nyáiron és hagyomány imár, hogy a 8 turnus köziül 1—1 szaktáborok célját szolgálja.. IA váltótáborok életrehwásó­ban társaldallmi segítség is van. Aihogy a fenntartóknak a vál- tótáboroik tárgyi ellátottságát javító munkájából se hiányzik a segítő kéz. Az 1975-től eddig elvégzett korszerűsítések 90 szá­zaléka (Valósult ímeg társadalmi erőből. S ezt jó érzéssel írjuk le, mert meglepetésszerűen szem­lét tartottunk a váltótáborok­ban, amelyekben turnusonként 8—il0 pedagógus, lúttörővezető, leendő pedagógus és ifivezető gondoskodik arról-, hogy színe­sen, változatosan, úttörőhöz méltóan teljenek a táborozás napjai­MIKOR KAPAR A KAKAS? A dilemma rendszerint a tá­borozás második napiján kez­dődik és annál nagyobb a kí­váncsiság, minél furfangosabb találós kérdést „kapar” ki éjnek évadján a szekszárdi úttörők 100 'személyes, IFadd-IDamibori- ban lévő táborának kakasa. Ez a méltán népszerű tarajos — ugye gyanítja mindenki? — .nem tojásból kelt ki. A táboroztatás­ban résztvevő felnőttek gondol- ták „Világra”. Olyan felnőtték, akik nagyon jól lislmerlk a játék személyiségformáló rendelteté­sét és magúik lis megmaradtak homo ludensnek, nem szégyen- 15k„ hogy tódnak, szeretnék ját­szani. A tábori kakaskát egyébként a soros — másnapi — találós kérdés kiikaiparása közben fő­leg az apróbb táborozok szeret­nék tetten érni. S rettentően fáj­lalják, hogy ez eddig senkinek sem sikerült. Értesüléseink sze­rint még a táborvezetőnek, a szekszárdi IV. sz. Általános Is­kola pedagógusának. Hanoi Jó- zsefnének Sem. 'Pedig „ő is lesi a kakaskát" — közölték diadal­lal a gyerekek. Népes őrség a lopott zászló alatt A feladványok? Pl kell ismer­ni, hogy a csodatarajos érti a dolgát, mert egy esős nap kora reggelén mi három — 'korábban megfejtett — kérdésére nem tudtuk a választ. | JELSZÓ: SÜSS FEL NAP! Az év 30. hetén táborozok akár egész hétre megtarthatták volna ezt a jelszót. Okkal volt ugyanis minden vágyuk, hogy ne csak messziről, vagy kirán­duló hajójuk fedélzetéről néz­zék a Balatont. A szekszárdi 'já­rás balaton'szepezdli táborának 6-8 férőhelyes kőhazaiban la­kók élete ezért csöppet' sem volt borús, mert színes program készült esős napokra is. Láto­gatásunk előtt este a szomszé­dos tábor lakói, a szolnokiak jöttek át diszkózni, Óriási sze­rencse, hogy több, mint száz­személyes az ebédlő, s 'benne nemcsak egyszerre lehet tartani az étkeztetést, hanem ki lehet játszani az időjárás szeszélyeit is. Ez, o legideálisabb elhelye­zésű tábor turnusonként 100 gyereknek áz otthona. De nem zavartalanul. A kis 'kőhazaktól méretében elütő' nyaralóház áll a tá’bor telkének szögletében. A szekszárdi járási hivatal dolgo­zói üdülnek itt váltásban. IMiit mondjunk? Idegenek a pályán! Idetársításuk ésszerűt­len. Más volna a helyzet, ha például az úttörők tá'boroztatá- sában résztvevő pedagógusokat jutalmaznak Itt — családos üdü­léssel. (Megérdemelnék! A KRESZ-TÁBORBAN A damlbáváriak balatonfeny- vesi tá'borá'ba késve érkezünk. Már 'befejeződött a kerékpáros ügyességi- verseny, véget ért a KRiESZ-agytorna', és a közleke­dési rajzipályázat legjobb alko­tásai lis falon várják már a lá­togatókat. 'Kicsit a tábor is vé­get ért, hiszen 'holnap reggel már a váltás érkezik. Mindesetre a késés arra jó, hogy így értékelhetjük az egész táborozást, Imiként a táborpa­rancsnokságon 'beléptünkor a tá'bonvezetó'ség a szellemi, ügyességi versennyel azt tette. Az értékelésben segített Ten­gerár Gyula, rendőr százados, aki a közlekedési úttörők me­gyei szaktáborának szakmai ká- nyitája volt. — Tolna megyéből összesen kilencvennégy úttörő vett részt ezen a táborozáson — mondot­ta. — 'Elsősorban közlekedési úttörők, vagy azok, akik ezután lesznek azok. 'Nem titkolt cé­lunk volt hogy új 'bázis'helye- !<et is kialakítsunk ta megyé­ben, így ezek a pajtások haza­térve egy-egy új közlekedési szakraj magját is alkothatják majd. A szakmai programok és a szabadidős tevékenység olyan összhangját igyekeztünk meg­teremteni, hogy azért ez tábo­rozás, nyaralás maradjon. Meg­állapíthattuk viszont, hogy a gyerekek az előadásokon, szak­mai vetélkedőkön is Olyan ak­tivitást, lelkesedést mutattak, hogy szinte keveselték azt, amit ere az egy hétre beterveztünk. A legtöbb vélemény az volt, hogy kevés ez a táborozás, jó volt, csak túl rövid... lEz utóbbival, — hogy jó volt- mindegyik pajtás, akit meg­kérdeztünk 'egyetértett. Valószí­nű a megyei KBT is, mert kép­viselője a táborozóknak ötven rendőrsapkát hozott ajándékba a 'jól végzett munka .jutalmául. Ottjjá ttunkkor a rend őrsa.pkák még egy 'halomban várták le­endő, boldog tulajdonosaikat és a gyerekek is 'izgatottan azt, hogy kinek jut belőlük, A króni­kás pedig egy cseppet sem iri­gyelte azt, akinek az előbbit, mármint a sapkaelosztást — igazságosan — el kell végeznie. KÉT NYELVEN A bonyhádiaknál hétéves ha­gyomány, hogy nem táboroznak egyedül, 'hanem a testvériskolo fre'i'bergii úttörőit is meghívják cseretáborozásra. Ezt tudva nem okozott 'meglepetést, 'hogy be­lépve a táboHba rögtön német szó ütötte meg a fülünket. A száznegyven tálborozó 'közül negyvenen Freiberg bői jöttek. A magyar színeket a bonyhádi Vö­rösmarty úttörőcsaipat pajtásai képviselték. És hogy 'beszélgettek? Kézzel- lálbbal — hiheti, aki nem tudja, hogy otthon a'bonyhádi 1-es Ál­talános 'Iskolában rendszeres német nyelvoktatás folyik. Bár Márton Gabriella és Maros And­rea tolmácsolásra nem vállal­koztak, azért német pajtásaikkal jól megértették egymást. Segí­tett ebben az is, hogy az isko­lai németoktatáson elsajátftot- takat az egyik 'N'DK-úttörőtá- borban is gyakorolhatták, töké­letesíthették, amikor ők voltak kint nyelvi kisebbségben. Mint elmondták a táborozás előtt a német úttörők 'Bonyhá- dón — családoknál elhelyezve töltöttek néhány napot. Megmií- tattá'k nekik a várost, Bonyhád nevezetességeit és egy napra Pécsre is kirándultak. Hogy jól érezték magukat a Tolna megyei programok so­rán, azt a két német barátnő Petra Rode és Sylvia Jóhannes a freíbergi Röhlitzer iskola ki­lencedik osztályos tanulói is meggyőző érvekkel bizonyítot­ták. Először járnak Magyar- országon — mondották —, de már sokat hallottak Tolna me­gyéről és az aísóbélatelepi út­törőtáborról is. Mert iskolájuk­ból — a hatéves testvérkapcso­latnak köszönhetően — már sokan jártak itt, és rendszere­sek a 'hazatérő pajtások élmény- beszámolói. Az útcg pedig a német pedagógusok úgy készí­tették fel őket, hogy színes dia­vetítést, előadást tartottak Ma­gyarországról és ezen belül Tolna megyéről is. — Ki jöhet el Bélatelepre nyaralni? — Elsősorban a jó úttörő- munkát végző pajtások — mon­dották. — Az iskolában — a hetedik osztálytól felfelé — minden osztály javasolhat há­rom-három úttörőt. Igazi de­mokratizmus van, mert minden­kinek — az osztályfőnöknek is — egy szavazat jut. Az odaíté­lésnél döntő a mozgalmi, tár­sadalmi munka és a tanulmá­nyi eredmény. — Jártatok már másutt is külföldön? — Igen, a szüléinkkel Cseh­szlovákiában és Lengyelország­ban, de ott senkivel se tudtunk beszélni. Itt viszont nagyon sok gyerek tud németül. Igaz elő­ször kissé akadozva kezdődik a társalgás, de ha belemeleg­szünk, megértjük egymást. Sok más mellett ez is csodálatos Magyarországon. Ide máskor is szeretnénk eljönni. Ez utóbbiakat hallva köszö­nésük nem udvariasság, hanem tartalmi mondandót hordozó. — Viszont-látásrá — mond­ták, tört magyarsággal. KÉMGYANÚS IDEGENKÉNT SZABADI-SÓSTÓN A tamási járás sóstói váltó- táborában — ahol fürgedi, ozorai, pincehelyi gyerekek él­verik százhatvanan az össz­komfortos táborozást — olyan a hangulat, mint abban a da­rázsfészekben, amelyik életét percekkel ezelőtt fölkavarták. A szomszédok, a paksi járás út­törői megszegték a két tábor között 1982. július 16-án kötött békeszerződést és három daliá­juk ellopta a tamási járásiak zászlaját. Borús az idő, ennek ellenére csaknem mindenki kint nyüzsög a zászlótéren. A szom­szédságban a helyzet hasonló. A szerzeményt — amint átértek vele a drótkerítésen támadt lyukon — fölvonták, majd há­romfős őrséget állítottak a zászlórúd tövébe, hogy a zsák­mányt meg ne kaparinthassa senki: Tévedés lenne azt hinni, hogy csak a gyerekék izgalma égig­érő. Kerítésen innen és túl a táborvezetőségek felnőttéi a gyerekekhez hasonlóan fogad- koznak. A paksiak úgy, hogy nem adják picsán! A tamásiak úgy, hogy „ebből hóbort lesz, magukra vessenek a szomszé­dok”. Csak nemrég tört ki ha­sonló konfliktus és akkor szá­mos szörnyű dolog esett meg azonkívül, hogy rothadásnak in­dult és hajítómadzaggal ellá­tott vöröshagymákra tűztek vér­forraló üzeneteket a paksiak. Zászló lopással a lelkűket akkor a tamásiak terhelték meg. A szomszédság haragja nem is- _ mert határt. Álló napon át bo­tocskákra, vagy fakanálra kö­tött fehér zászlóval kellett köz* lekedniök a két tábor között a konyhaszemélyzet félnőtt tagjai­nak, lévén a konyha a paksiak térfelén. Az ő gondnokuk volt az, a'ki átréhant, hogy vagy visszaadják simán az ellopott táborzászlót a tamásiak, vagy nem kapnak enni. Az éhezte- téssel fenyegetett tábor hadi­tanácsa elővette kollektív böl­csességét, mondván: ha a kop- l'altatas is bevonul a hadvise­lés arzenáljába, akkor maguk­nál tartják az élelmezésvezetőt. Regénybe illő fordulatok követ­ték egymást, végül a paksiak megnyerték azt a számháborút, amit az éj sötétjének leple alatt kellett megvívni. Visszaszerez­ték a zászlót. 'Nincs megbízha­tó forrásból eredő hírem arról, 'hogy a hadisarcból — a har­cosoknak kikövetelt fejenként két szelet zöldhagymával díszí­tett zsíroskenyérből vehetett-e egyaránt mindenki. De azt a hírt többen is megerősítették, hogy a trükkös paksiak nem­csak foglyul ejtették a tábor­vezetőség egyik pedagógus­tagját, hanem csupa nő közé, konyhai segédmunkára osztot­ták be! Nagy tehát a ribiliió. A har­cosok innen oda és onnan ide röpködő megjegyzései úgy hat­nak, mint olaj a tűzön. A vesz­tesék tábora, akarom monda­ni hadvezetősége még nem ocsúdott föl. Péter bácsi a táborvezető ráadásul a méreg­től se lát. Fogalma sincs hon­nan pótolja azt a piros selyem # zsinórt, amit elvágott az egyik zászlórabló imposztor. Ideje, hogy átsétáljak fotózó kollégám után a diadalmámo­ros szomszédokhoz. De jtaj, az ellentábor egyik tá'borvezetősé- gi tagja kísér és a kapuőrség ezért hallani se akar a bebo­csátásomról. — Itt már van egy újságíró — közük, de mert nem tágítok, rohannak felnőtt séigít- ségért A táborparancsnok — Bertalan Gyula — bizalmasem teljes irántam, amikor előkerül, de bebocsátanak, ám húsz mé­teren túl ismét 'körbefognak. Szó, szóra. Kollégám azt mond­ja, hogy nem ismer. Vagy kém vagyok, vagy a zászlót akarom visszalopni. — Akkor túszul ejtjük! — Úgy van, egy lépést se tehet. Szörnyű kavarodás. Mosoly nélkül. Csak én kuncogok, mert nem bánnám a fogságot. Iga­zoltatnak, már másodszorra. De amint megközelítem a zsák­mányőrzéssel megbízott triót, legalább kilencen fognak gyű­rűbe és rá se hederítenek az öntapadós matricáimra. Pedig mind odaadnám, ha egy ici­picikét lejjebb eresztenék a zászlót. — Mondja meg odaát — közük velem később —, hogy várjuk őket! Semmi kétség. Ebből háború lesz — gondoltam. És lett, mert ugye mondanom sem kell, hogy a hadüzenetet vették fi­gyelembe a paksi tábor lakói, és nem a tárgyalásos megol­dást szolgáló drága ajándéko­kat? Micsoda nehezen besze­rezhető dolgok voltak fjedig, amit a tamási tábor haditaná­csa listába szedett! „Értékes kí­nai selymek" gyanánt gazdát­lan atlétatrikó művészi szaka­dásokkal. „'Ritka fűszerek" gya­nánt a hónap derekán átdobált rothadt hagymák, sótartóban cukor, cukros dobozban só. Fi­nom ételként szőrös tepertő és számos csont, melyről gondo­san lerágták a húst. A békítő célzatú ajándékok között volt még hamuban sült pogácsa, gondosan kivájt és törött bors­sal töltött. Az ajándékok természetesen nem nyerték meg az ellenség tetszését. — Legyen háború! — zúg­ták. És lön. Az első vérre menő ütközet — a kispályás labda­rúgótorna — döntetlennel ért véget a fiúk között és olyan hangorkán közepette, mintha Spanyolországban vívták volna. Július 29-én, az első napsüté­ses napon volt a lányok kézi­labda-mérkőzése. Az eredmény 6:3 Paks javára, miközben az általános jókedv emelkedőre váltott. Mint azt hivatalos helyen — a megyei úttörőelnökségen — megerősítették, nem volt imég olyan táborozás, amelytől a csapat nem a visszaszerzett zászló alatt búcsúzott. S olyan ádáz háború, aminek epizódjai nem dolgoztatják meg évek múlva is a nevetőizmokat. Há­ry Jánosok? Azok is vannak, de meséikre tüsszenteni igen köny- nyű annak, aki belelapoz a dí­szes tábori naplókba... LÁSZLÓ IBOLYA TAMÁSI JÁNOS KRESZ-verseny után a zsűri értékel Csocsó-labdarúgás — igazi izgalmakkal Akadályversenyre gyülekeznek a bonyhádi tábor lakói Sorakozó Gyülekező ebédhez a szepezdi tábor főutcáján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents