Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-28 / 201. szám

1982. augusztus 28. ^épüjsàgh Munkatársunk jelen volt Gottvald Károly fotókiállításáról A paksi munkásműVelődési központ bejá­ratánál két piaikát is felihívja a figyelmet Gott- valld Károly fotóriporter kiállítására. A név kétféleképpen íródott a plakátokon, az egyi­ken dupla w-vel. Aki már kifelé jön a kiállítás­ról, az biztosan megjegyzi magának a szerző névét. Reméljük, hogy a helyes írásmóddal együtt. A cím is jelzi a szándékot — Riportképek 1760 MW születéséről — amit a kiállítás meg is valósított: jelen lenni a fényképezőgéppel, ott és akkor, amikor történik valami. Megörö­kítenek a képek egy olyan folyamatot, ami már többet soha nem lesz az országban, az első atomerőmű építését, szerelését. Ez a szán­dék természetesen nem kevés, egy egész élet érteimét is adhatja,, az eredmény, a kiállítás még ennél is többet bizonyít. A művészetben az elhatározás úgysem számít, csak az ered­mény, ez jelen esetben a dokumenturnértéken messze túl, a művészi általánosítás szintjére emelkedik. Kollégánk, Gottvald Károly, évek óta, hét­ről hétre - ha rendkívüli esemény történt, he­tenként akár többször is — éljél és nappal je­len volt, az építkezés, .maljd a szerelés minden fázisánál. Képek százai, talán ezrei örökítik meg az illanó pillanatokat, a kiállításon lát­ható fotók majd mindegyike - vagy annak változata — 'lapunkban már megjelent. A figyelmes olvasó számára ezek a1 képek is kirajzolták az évek folyamán Pakson folyó munka nagyságát és nagyszerűségét. Nem­csak a kilók, a tonnák, a vezetékek és utak kilométerei jelentek meg a képeken, hanem az alkotó emlber szellemi nagysága is. A képek mennyiségéből niportók láncolatából aztán kikristályosodott egv olyan kiállításra való mi­nőség, amit csak művészinek lehet nevezni. A fotók tárává végül is mindenütt a dolgozó, az alkotó emlber, legyen Oz kubikos, szerelő,, főmérnök, kormánybiztos, vagy éppen az MSZMP első titkára. A munka szépsége és az első magyar atomerőmű megalkotásának sok­sok gyötrelme, néhézsége, és falán éppen ezért, nagyszerűsége áll össze a kiállítás egé­széből. Az előzetesen válogatott több mint 100 kép­ből nyolcvan egynéhány fért el falakon, ez a kényszerű kihagyás is csak használt a tárlat egészének. Kivételesen feszes szerkesztés- módra kényszerífette a rendezőket. És itt meg kell állni egy pillanatra, mert maga a képsor, a. riportpillanbtok kronológiája is kirajzolt volna valamit a lejátszódott eseményekből, és a tartalmat is tükrözhette volna, de az egész­nek együtt, tudatos hangsúlyokat adott áz anya,g megszerkesztése és ezzel fokozta a mű­vészi erőt. És itt le kell írni, hogy a kiállítást Gottvald Károly rendezte, a művelődési központ művé­szeti főelőadójával, Halász Károly festőmű­vésszel közösen. Érvényesítettek mindent, ami ebben a mű­fajban egyáltalán lehetséges. Sodrása, és di­namizmusa lett a képsornak. Esetenként nem­csak felerősítette egyik kép a másik hatását, hanem ellenpontozta azt, vagy éppen új fényt és értelmet adott egy előző pillanatnak. Hiá­ba van szó munkatársunkról, kifogásolni való lenne például oz, hogy nem mindegyik, kép képvisel azonos színvonalat, de a szerkezet­ben elfoglalt helyük igazolja azok kiállítását is. Ha valaki nagyon kritikus akarna lenni, azt is mondhatná, hogy legalább kétféle stílus­ban, felfogásban készültek, a képék. De a rendezés ezt a különbözőséget is felhasználta az ellenpontok hangsúlyozására. Kifejezi a kiállítás nemcsak azt, hogyan allokítja az ember salját céljaira a természetet, hanem azt is, hogyan hat vissza magára az emberre a munka. Az induló képen kubikos­brigád jön velünk szembe, fáradtak, elnyűt- tek. Mire Vége a kiállításnak, megfogalmazó­dik a zárófotón, ahol egy hatalmas szerkeze­tet tart a vállán két ember, hogy hova jutot­tak el, ők ezután már minden tehet elbír­nak. A két kép önmagában sokkal kevesebb, mint amennyit az egészben képvisel. Kifejezi a kiállítás az emberek és munkájuk közötti kapcsolatrendszert, az egymásrautaltságot is. Kedvenc képei biztosan mindenkinek, lesz­nek, és az lenne az igazi, ha nem kellene ezt csak emlékképként megőrizni. Az anyag do­kumentumértékéről már volt szó, ezen kívül a színvonal és még valami indokolja,, hogy ez, vagy ennél bővebb anybg album formájában is megjelenjen. Nevezetesen az, hogy a képek Tolna megye szocialista fejlődéséről is na­gyon sokat elmondanak. iháROSI IBOLYA Magyartanárok olvasótábora M Asotthalmon Márton Comes monostora Aki a történelmünk messzi Különleges művelődési ese­mény zajlott a Csongrád me­gyei Ásotthalom községben. Olvasótábort rendeztek — e mozgalom történetében először — magyar szakos tanárok szá­mára. Mint ismeretes, a ko­rábbi táborokat legelőször a fiatal írók hozták létre külön­böző életkorú iskoiásgyerekek- nek, mindenekelőtt a hátrá­nyos helyzetűeknek. Az olvasó­tábori kezdeményezést hamar felkarolták a tömegszervezetek és a tudományos pedagógiai intézmények. A táborok gaz­dája hivatalosan a Hazafias Népfront lett, míg a módszer­tani munka megszervezésében a Könyvtártudományi és Mód­szertani Központ vállalta az újítás, a kísérletezés felelős­ségét. Az idei tábor is e két szer­vezet korábbi munkáját dicsé­ri, hiszen a népfront teremtet­te meg az anyagi és a szer­vezeti feltéteteket, a Könyvtár- tudományi Központ pedig, el­sősorban a korábbi bakony- oszlopi táborok, majd a telki­bányai és a tavalyi, ásotthalmi rendezvény tapasztalatait fel­használva vágott neki az „em­berfőket művelő emberfők” mű- veléséhek, továbbképzésének. Erről az olvasótáborról azt kell mindenekelőtt tudni, hogy nem „olvastató tábor". Hamis tehát az a kép, amely úgy képzelné el a jámbor pedagó­gusokat, hogy egyenként elvo­nulva, vagy „kollektiven” köny­vek fölé hajolnak, és bölcs módon elemeznek, értekeznek. Sokkal inkább lehetne tovább­képzésnek nevezni — dehát ezt a fogalmat lefoglalták és eqv kicsit le is járatták. Ml hát akkor a pedagógus-olvasótá­bor? Közreadunk néhány spon­tán meghatározást, mely a tá­borlakóktól származik: „Tudat- feltöltés”, „intenzív szellemi műhely”, „gondolati felpörge­tés”, „közösségi önismereti és világismereti gyakorlat” és így tovább. A táborvezetés hiva­talos — s mellesleg igen mód­szeresen megtervezett és meg­valósított — céljai szerint: ez a tábor a tudást közvetítő pe­dagógus értelmiségnek képes­ségfejlesztő, szemléletformáló műhelye. A tábori munkának három része volt: a „kiscso­portos" foglalkozások, a ven­dégelőadók „tanfolyamai”, szemináriumai, előadásai, va­lamint a kötetlen egyéni és közös elemzések, viták. Mind­ezen formák közül kiemelt hangsúlyt kap a kiscsoportos foglalkozás, „a tábor lelke”. A kiscsoportok vezetői (Ka­marás István szociológus, a Könyvtártudományi Intézetből, Bánlaky Pál szociológus, a Vezetőképző Intézet igazgató­ja, Varga Csaba író, szociog- ráfus és Deme Tamás, a Mű­velődéskutató Intézet tudomá­nyos munkatársa) arra kétfék a magyartanárokat, hogy ők maguk határozzák meg a szá­mukra legfontosabb szakmai- emberi-társadalmi kérdéseket, amelyeket meg szeretnének vi­tatni. Igen tanulságosaknak bizonyultak a spontán téma- választások. A többséget a következők érdekelték: a kö­zösség és az egyén viszonya, az értékek rendszere, a kap­csolatteremtés, a férfi-női ön­megvalósítás, a harmónia, a szabadságeszmények, a hit és a világnézet, a pedagógiai integráció, a kísérletek, a mű­elemzési módszerek. Az előadások olyan széles témakört öleltek fel, hogy kö­zös nevezőként talán csak a „helyünk a világban" megha­tározás fedhetné a tematikai gazdagságukat. Az előadáso­kat tartalmas, gyakran hajna­lig tartó vita követte. A sok elméleti témát termé­szetesen sok játékos, alkotó­lazító tevékenység oldotta. Sze­repelt a programban szegedi városnézés, fotografika- és fo- togram-készítés, énektanulás. Erdélyi György előadóművész és Kiss Tamás zenész történel­mi -verses-énekes műsorának meghallgatása, Koncz Zsuzsa lemezeinek elemzése és rend­szeres, kötetlen beszélgetés, amelyen bárki bármiről kifejt­hette véleményét. A kötetlen beszélgetések, a „rögeszmék”, ahogy a táborlakók tréfásan elnevezték saját, fontosnak tartott mondanivalójukat, nagy népszerűségnek örvendtek. Egy teljes délutánt ezeknek a spontán felgyülemlő gondola­toknak szenteltek, de a min­dennapos társalgásokon így is bőven volt még mondanivaló. A Népfront Csongrád megyei Bizottsága és a helyi Erdőgaz­dasági Szakiskola jóvoltából a táborlakók ideális természeti környezetben, a szabad leve­gőn, formalitások és merev székek nélkül — a füvön — tarthatták meg csoportfoglal­kozásaikat. Ami a tanulságokat illeti, két szóban foglalható össze: igények, hiányok. Kiderült, hogy hihetetlen nagy igény van a magyartanárok körében a korszerű módszerek átvételé­re, mert — saját szavaik sze­rint — a hivatalos, unalmas, mert iskolás megyei tovább­képzés nem elégíti ki őket. Magukra maradottnak érzik magukat a tantestületben, nemcsak a művészeti nevelés, hanem a társadalomtudomá­nyi képzés területén is. Igény­lik a műhelymunkát, a közös­séget: a szakmai és az emberi párbeszédet. Ezeknek az igé­nyeknek sokszor az az indíté­ka, hogy rendkívül mostohák életkörülményeik is. Kiderült, hoqy leqtöbbi'üknek megoldat­lan a lakáshelyzete; sokszor elidegenült és nem-gyerekköz- pontú az iskola vezetése, ked­vezőtlen a tantestületi légkör, teljesen hiányoznak a nyílt, megfelelő színvonalú, szakmai megbeszélések, az útmutatá­sok. Ugyanakkor túltengenék a statisztikák, az adminisztratív fölöslegek. Szakmai, emberi lelkiismeretüket zavarja a szak­munkásképzés állapota, a re­formok féligvittsége és egy- helybenjárása. századairól hallott fogalmokat megelevenedve, térbeli való­ságként át akarja élni, egy kis varázslóihoz folyamodjék ! Mi kell e varázslathoz? Utaz­zon el a Dunántúl nyugáti vé­gére, Szombathelyre, onnan a mintegy tíz kilométernyire fek­vő Jókra. S mikor a Sokoro pa­tak völgyéiben telepiült falukhoz ér, feledkezzen ímeq a mai járművekről, a tévéantennák­ról és telefondrótokról, úgy néz­zen föl a községet uraló domb­ra, amelyről messzire látszik egy kéttornyú templom tömör, mozdíthatatlan, mintegy a tér s az idő fölé emelkedő tömője. BANK BAN KORA Mielőtt megközelítené és körüljárná a vándor ezt a mo­numentális hatású, időmarta, faragott kockakövekből emelt, megviselten is remek kőfaraqá- sokkal, szobrokkal ékesített építményt, idézze föl a múltját! Két évtizeddel a tatárjárás előtt vagyunk. Másfél évtizede II. Endre ül a trónon, akinek feleségét, merőní Gertrúdot az összeesküvőik — Bánk bán tör­ténete! — immár meggyilkol­ták. A király csak nemrég tért vissza a Szentföldre vezetett — eredménytelen és költséges - keresztes hadijára tóból, s rövi­desen kiadja az aranybullát az elégedetlen szabadok — ettől fogva mondhatni köznemesek — követelésére. Ekkor, 1220 kö­rül a Jóik — avagy alhoqy az ok­levelek írják: Tyak, Thyak, Ghak, netán Ghblk — nemzet­ségibeli, Nagynak mondott Már­ton Comes a nemzetsége után elnevezett közipontjában ben­cés monostort alapít, amelyet Szent Györgynek, a iharcos szentnek a tiszteletére szentel­tek. RANGOS KŐFARAGÓK A templom sokáig s több szakaszáén épült. Mesterek váltják egymást a munkában — bizonyára a tatárjárás miatt is. Kőfaragói azt követően az er­délyi Gyulafehérváron tűnnek fel, illetve mások az 1256. évi felszentelés utáni időben Auszt­riában jeleskednek. Lássuk re­mekműveiket. Mai vallójában igaz, a műk századi lelkes helyreállító, a romantikus lelkű építész, Schu- lek Frigyes szellemét is őrzi a A Szent Jakob-kápolna vagy Csontház templom. Sok romlott kőfa rag- ványt újjal pótolt, ügyelve, hogy olyan legyen, mint a ré­gi (akikor még nem volt szem­pont az, hogy az eredetit vilá­gosan meg lelhessen különböz­tetni a pótlástól). Ö emeltet­te a két torony mai vaskos, enyhén domborodó kősisakját is. Mindennek ellenére fel tárul­kozik előttünk a régmúlt. POMPAS SZOBROK Közeledve egy melléképít­ményt, egy kisebb templomot is látunk. Ez a Szent Jakób-kó- po'lna, amelyet Csontháznak is neveznek, de valószínűleg azért épült még a KIM. század­ban, mert az idő tájt a szerze­tesek nem szolgáltathattak a laikus lakosságnak olyan szent­ségeket, mint a keresztelés, az esiketés vagy a temetés. Ez a „világi" templom nyilván nem szerzetes (papjával szolgálta ezt. A kápolna felől elénk tárul teljes szépségében a templom főkapuja. Elképzelhetjük, amint ünnepeken az előkelő nemzet­ség urai, asszonyai pompás vi­seletűkben megjelentek itt! A négi embereket, egyházia­kat s világfáikat, seqítenek el­képzelni a századok pusztító hatása után is pompás szob­rok a kapu kötül s a templom oldalain a kis fülkékben, És a kőfaragások még poimpázato- sabb és változatos díszlítésviló­gd mértani alakzataikkal, nö­vényt és állatot utánzó formá­ikkal! Oroszlán és sárkány, bá­rány és madár ... A templom belseje nem ke- véslbé lenyűgöző, s ott még el­halványult festés is gazdagítja a képet. A toronyaij déli olda­lán öt alakot ábrázolt a festő, közepén valószínűleg a monos- toraiapító Camest, Jáki Nagy Mártont örökítve meg rokonai között a művészettörténészek szerint. Kilépve s messze tekintve a vasi tájon régmúlt hadak lo­vas vonulását, a föld népe szorgos kézi munkálkodását képzeljük el a magyar közép­kor századai távolában. A XIII. századi kőfaragók kezenyamát őrzi az időközben lefe­jezett trónoló, gyermekét ölében tartó Madonna és a többi szobor A díszes főkapu DEME TAMÁS NÉMETH FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents