Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-17 / 192. szám
a Képújság 1982. augusztus 17. Rádió Moziban Dögkeselyű „S ha én nem szólnék, Iciinyögné o szájaim: Ibár lennétek ily bűnösök imli'nkdoyájia'n, Ihogy ne maradják egész egyediül” — olvashattuk mottóként József Attila sorait már a Ko rtárs -'bel* m e gijele n é se k o r Munkácsi Miklós Kihívás című 'kisregénye előtt. A mű nem sokkal későlbb a> Raikéta Regénytár sorozatában is megjelent, és ugyaniilyen. példás gyorsasággal fiilim is készült belőle Dögkeselyű címmel. A zsebkönyv élőjén még ott volt a mottó — ami a szerző szándékaira, mondandójára is fényt vetett, mintegy kulcsot adott az olvasó kezébe a kisregény értelmezéséhez. j A fűimről már.lemaradt a mottó, de ott tulajdonképpen helye sem. lett volna, mert a Dögkeselyű című film nem. az volt, min.t/jz eredeti kisregény. Munkácsi Miklós a sikeres filmrendezővel, András Ferenccel átírta., filmre írta történetét és ez az adaptálás egyáltalán nem szolgált hasznára a műnek. A feszes szerkezetű, izgalmas társadalmi dráma helvett viszontláttunk egv közepes krimit. Az átldolaozás során sikerült az alapműből kiölni a filmszerűen meqírt kisregény leq- fő'bb értékeit. Munkácsi kisregénye kihívás volt a. társadalmi igazságtalanságok, a tényleg létező problémák ellen. Főhőse, ak.it megloptak, gyanúsítgatások kereszttüzében keresi az igazságot, próbálja megtalálni a milliomos zsebtolvajokat. Átvállalja a rendőrség szerepét és az olvasó — végig érte izgulva — nem veszii észre, hogy már bűnözővé, negatív figurává vált a főszereplő. A könyv választ ad arra is, hogy egy tcnóreimber- nek miért kell a taxi volánja mellé ülnie, beszél arról, hogy egy válás után milyen néhéz anya giilag -erk öl esi leg talpraáll - ni, hogy mennyivel egyszerűbben lehet milliós jövedelmekre szert tennli, mint tisztességes módon megélni a havli néhány- ezer forintból. ;Tu>dajdoníképperv a film is erről szól1, csak elnagyolja a problémákat, mindent az izgalmas cselekmény, a bűnügyi szál szolgálatáéba állít. Ennek ellenére hosszú, unalmas percek bőven vannak a fi Imiben, szemben a kisregénnyel, amiben unalmas oldalt, „helyibe nijáró” leírásokat nem lehetett találni. €gy csomó átírás is.érthetetlen, szinte csak a cselekmény élének lefaragását szolgálta. Nem tudom., miért kellett a kisregény tanáremiberélből mérnököt csinálni, köninyűivérű barátnőjéről — aki ellentétben a könyvvel, a fillmlben megígéri, hogy az ágyban összehozza, a pénzt - miért nem tudjuk meg, hogy eredetileg szintén tanárnő, de válás után az albérlet elől menekült a kitartott nő luxuséletébe. A főszereplő taxisofőrt a regényben csak megcsalták, a filimlben ez kölcsönös volt, 5 is megcsalta feleségét. Sokáig lehetne még sorolni a 'különbségeket, amelyek talán választ adnak arra-, hogyan lett a kisregényből készült film más, gyengébb alkotás, mint az eredeti mű. ( A Veri az ördög a feleségét című filmjével egycsapásra ismert, sikeres filmrendezővé avanzsált András Ferenc a Dögkeselyűvel újra. sikerfilmet készített. Bizonyára sokan megnézik, és akik nem olvasták az eredeti művet, jól is szórakoznak, mert rutinos, végiig a szakma aranyszabályaival élő, bűnügyi filmet látnak. Az üresjárati perceket félretéve, izgulhatnak is, majd kijőve a moziból, félóra alatt elefeléjthetik az egészet. Ped.ig jelen esetben az alapanyag adott volt egy olyan filmhez, aimii megőrzi a bűnügyi filmek izgalmát, fordulatos cselekménysorát, de emellett emlékezetes filmdráma, olyan alkotás, amiről hetekkel később is beszélnek, akik látták. TAMASI JÁNOS Érdemes tanulni? A Címben szereplő kérdés pusztán szónoki, hiszen mindannyian tudjuk ró a választ. Mindannyian? Felső Pál szombati — 168 óto — riportjának meghallgatása után a jmind- annyiant" már nem merem, teljes határozottsággal leírni. A komlói bányaüzembe látogatott el .mikrofonjával a rádió- riporter, Oda., ahol 495 olyan ember dolgozik, aki nem végez, te el a nyolc osztályt. Az üzem vezetőinek miniden erőfeszítése is Csak ennyit eredményezett: tavaly .hatan beiratkoztak az esti iskolába, hogy megszerezzék a bizonyítványt a hiányzó osztályokról. A bizonyítványt és az ismereteket, s amiről az egyik — természetesen névtelen — riportalany azt mondta, hogy semmi szükség rá. „íNyolc általános nélkül is lehetek csillés, megkeresem a váíjáir fizetésének nyolcvan százalékát. Miinek tanulják ?” - kérdezte. Persze voltak, akik arról beszéltek, hogy a nyolcórás föld alatti munka után nehéz beülni az iskola póriba. Érveiket meg lehet érteni, ha. helyeselni nem is tudjuk. iKamlán eredménynek tartják, hogy csak tilzennyalc a harminc év alattiak száma ebben a 495- ös mezőnyben. Szerintem nagyon sok a tizennyolc és magas az a szám is, ami, azt jelzi, hogy másfié'lszáznál több közöttük az olyan, aki tagija valamelyik szocialista brigádnak. Persze. aki tanullt, aikl felnőtt fejjel .is elvégezte a nyolc általánost, az tudja, hogy érdemes volt, aki nem. tanult, az nem tudhatja, ördögi kör ez? Csak az első látásra. Véleményem szeri nt művelődéspolitikánk fontos - bár hiányos - láncszeme. Megoldásáért az egyén, a szocialista brigád, az üzem és az egész társadalom egyaránt sokat tehetne ! Tj. Bezárult a nemzetközi dzsessztábor Rockszínház Pakson Bemutató - ma Lapunk vasárnapi számában egy tömör és szenvedélytől mentes hír tudatta lapunk olvasóival, hogy augusztus 17- én, kedden a paksi munkásművelődési központban mutatkozik be megyénkben először hazánk legifjabb színháza, a Rockszínház. Sztárcsinálók a rockopera címe. Az a kedves olvasó, aki az elmúlt hónapokban figyelemmel kísérte a hazai sajtóban — ideértve- természetesen a televíziót is — e legfiatalabb és minden eddigitől formailag is újat mondani akaró színház vajúdását, a tömör és szenvedélytől fűtött nyilatkozatokat, s aki ráadásul még a fiatalabb korosztályhoz is tartozik, és a művészetek egységébe igenis besorolja az igényes rockot, az minden bizonnyal örül. Egyébként o Rockszínház nem is olyan új színház, hiszen alkalmi társulatként már pár éve tudunk létezéséről. Az „új" jelző jogilag értendő. És talán ez a legnagyobb eredmény, amit a kezdetben erősen támadott és művészetek összességéből mind ez ideig lekicsinylőn kifelejtett műfaj jogilag most megkapott. Miklós Tibor művészeti vezető társulata Paksra mi mással, mint az első magyar rockoperával, a Sztórcsinólókkal érkezik. Remélem, hogy Szekszárd a Rockszínháztól, a Rockszínház Székszárdtól mind kilométerben, mind szellemiekben, mind közönség tekintetében egyazon távolságra van. — szűcs — Vasárnap zárult Tatabányán a II. nemzetközi dzsessztábor, mélyben, negyven magyar és huszonöt külföldi muzsikus tanulmányozta a dzsesszoktatás módszereit. A kurzusokra Ausztriából, Csehszlovákiából, Görögországból. Hollandiából, az NDK-ból, az NSZK-ból, Svájcból és Svédországból érkeztek zeneművészeti főiskolák oktatói és hallgatói. Szakmai vitákon, zenei bemutatókon Visszaérkezett az NSZK-beli schenklengsfeldi vendégszerepléséről a mórágyi Völgység Népe német nemzetiségi együttes, mely nemcsak a helyi nemzetközi népviseleti találkozón vett részt, hanem a környecserélték ki tapasztalataikat, több alkalommal nyilvános hangversenyt is rendeztek a tábor vendégeinek alkalmi kisegyüttesei. A dzsessz, mint önálló alkotórögtönző műsor kezd jelentőségéhez méltó helyet elfoglalni hazánk zenei életében. A vidéki művelődési házakban, egyetemeken és más kulturális intézményekben már nyolcvan önálló dzsesszklub műköző községekben is bemutatkozott. A Hersfélder Zeitung című helyi újság közlése szerint „a magyarok voltak a sztárok, akiknek a zene a vérükben van, és táncukkal mindenkit dik. Az utóbbi időkben a hazai nyilvános dzsesszhangversenyeknek évente átlag kétszázezer hallgatója volt. A műfaj elismerését jelenti, hogy hazánkban folyamatosan bevezetik az alsófokú állami zeneiskolákban is a dzsesszokta- tást, ezért a tatabányai táborban most külön műhelyt szerveztek a dzsessz iránt érdeklődő zenetanárok számára. magukkal ragadtak”. A móró- gyiak szép szereplése annál inkább elismerésre érdemes, mert ez volt első nyugati útjuk. Képünkön: Forgás — forgószínpad nélkül. Tévénapló Unser Bildschirm Egy ország belső rendje, politikájának kiegyensúlyozottsága a nemzeti kisebbségek során is lemérhető: egyenjogú vagy másodrendű állampolgároknak tekintik-e őket? Nálunk egyesek mosolyoknak is, látván a németajkú helységek határában a kétnyelvű táblát, pedig ez is a megértés gesztusai közé tartozik. Nem tudom, mennyi a hazánkban élő német anyanyelvűek száma, valószínűleg nem is könnyű megállapítani. A sváb gyerék bekerül a német iskolába — jócskán van rá példa, — s ott derül ki, hogy alig tud valamit, következésképp együtt tanul németül azokkal a magyar anyanyelvűekkel, akiknek szülei úgy gondolták, jó, ha idejében elsajátít gyerekük egy idegen nyelvet. A hivatalos Ügyelem példamutatóan gondoskodik az anyanyeh ápolásáról, s legalább ilyen fontos, hogy egyre több történik a hazai németség népi kultúrájának megmentéséért. Ezt is szolgálja a pécsi körzeti stúdió rendszeres Unser Bildschirm című adása, melynek keretében most a budapesti Kossuth Lajos gimnázium német nyelvű diákjainak műsorát láttuk. Diákokról van szó, ne kérjünk számon színészi teljesítményeket. Nem is ez volt a cél, mert lantosabb ennél a hagyománymentés, amit a gimnazisták saját gyűjtésükkel is példáztak. A keresztelőtől az iskoláig mutatták be — saját gyűjtésükben — a régi szokásokat, népdalokat, gyerekjátékokat, a hajdani német falu pontosan rekonstruált környezetében. Mikonya József kedves jelenete után Kanter József összeállítását láttuk, ami a szakadáti disznótor ma már valószínűleg meg sem található szokásait idézte fel, bajor nyelvjárásával alaposan próbára téve nyelvismeretünket is. A diákok megilletődötten játszottak, Bükkösdi László rendező azonban így is olyan filmet készített, amit a néprajzosok is nyilván örömmel vettek. , Cs. L. Források közelében A szegedi körzeti stúdió műsorában jelentkezett vasárnap délután a Kincskereső televíziós száma, a Források közelében. A színhely: az ópusztaszeri emlékpark skanzenje volt, ahol olyan játékokat, szokásokat, mesterségeket láttattak a műsor szereplői — legfőképpen hagyományőrző gyerekek —, amelyek 8—12 éves kortól a házasságig szorosan hozzátartoztak a Dél-Alföld fiataljainak életéhez. Le sem lehetett volna tagadni, hogy „Szöged" környékiek a résztvevők, hiszen a pergő képsorok, az egymást váltó epizódok közül mindjárt az első „oskolával" függött össze, ahol a tanító „mögenged" valamit. Aztán láthattunk kancsi- ♦ kázást, sárkányeresztést, s tamburán is muzsikáitok a gyerekek. Szinte észrevétlenül telt az adásidő, amiben szerepet játszott a tömör, rövid, de Lényegre törő kommentáló szöveg, tehát az, hogy a műsor készítői vajában láttatva és beszéltetve hozták tudomásunkra a közölni kívánt információkat. A Kincskereső televíziós száma voltaképpen kincseket talált, s mutatott be: folklórkincsünk olyan részeit is, mint az e tájegységre jellemző hímzést, halászezköz-készitést, kosárfonást, népi építészetet, s a mai diszkó korai „elődjét", a padkaporos bált. Eközben balladát hallhattunk* a tápéi szérüskertben cséplögépdobba esett Farkas Julcsáról, s felidéződött a kor, amelyben legénynek lenni a kaszálás tudományának megtanulásával „nagy dolog volt". Csak dicsérő hangon szólhatunk a műsor létrejöttét előI segítőkről, akik munkájukkal egyben azt sugallták: a megtalált kincseket nem elég megmutatni, hanem meg is kell őrizni őket. —k—n Reklámok - egyenhangon Nem tudom, kedves nézőlársak, önök miként vannak vele, de én szeretem a reklámot. Ha az időm engedi, — s miért ne?! —, napjában általában négyszer tanyát verek arra az 5—10—15 percre a tévékészülékem előtt, és hagyom, hogy a reklámpszichológia belémsúlykolja: a Pepsi által lesz egy jó napom, a Budai Villamos Szövetkezet a budaiak szolgálatában, kik ügyelnek a részletekre, hogy csak egy ugrás a Sugár, meg keddtől keddig kedvezmény a Skálában. Szóval, csak ülök a készülék előtt és a negyedik reklámdózis után már úgy érzem magam, mintha mindig ugyanazt hallanám. Ez alól egyedül talán az Alfonzó hangján megszólaló Forgó Morgó a kivétel. A reklám kedvelőinek — talán másoknak is — már feltűnhetett, hogy a hazai tévéreklámok nagy részének hangját „személyesítették". A képernyőn már jó ideje a hazai termékeket, kedvezményes akciókat, álláshelyeket hirdető reklámok néhány közismertebb „'tévéhangon" szólalnak meg. Tanácstalan vagyok azokban a percekben, amikor látom a sok dekoratív hölgyet a képernyőn, amint egyenhangon hívják fel a ügyeimet egy-egy új árucikkre. Unalmam ékkőt nőttön nő és számomra a reklám éppen azt veszti el, amiért van: érdekességét'és mozgósító erejét. A reklámtól mindig azt várom, hogy valamire — amit a hirdető cég nekem eladni kíván — röviden, tömören, frappánsan és érdekfeszítően hívja lel a ügyeimet. Ha ezt nem tudja megtenni, attól az áru még lehet jó, de a reklám semmiképpen. Ha egyhangon hallok rengeteg információt, olyan érzésem támad, mintha mindig ugyanarról az áruról lenne szó. Mintha egyazon árut termeltetné, forgalmazná és hirdetné a magyar kereskedelem. « A végzetes pillanat Mórágyi siker az NSZK-ban
