Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-06 / 156. szám
A InÊPÜJSÀG 1982. július 6. Moziban A mama százéves A cím - az eredetivel azonos -, de nem valami jó, mert vajmi keveset fejez ki a Carlos Saura irta és rendezte filmből Mostanában divatban van nálunk a foci-világbajnokság színhelye, Spanyolország. Azzal a várakozással, hogy most megtudhatnak valamit erről a népről, bizonnyal sokan ültek be a moziba. Ebből a Szempontból hiába, a történet ugyanis akárhol játszódhatott volna, mindenképpen talányos maradt, legalábbis ami a szereplők tetteinek mozgatórugóit illeti. A filmben ugyanis a főszereplőn és férjén kívül mindenki többé kevésbé bolond, és e szerint is cselekszik. A figurák jellemzése kitűnő, jó színészek játsszák. Azért mindenképpen érdemes megnézni, hogy láthassuk: Geraldine Chaplin nemcsak híres, hanem nagyszerű srínésznő is. Minden elismerést megérdemel, ami a filmvilágban egyáltalán lehetséges, mert mindent el képes játszani, néha még azt is, omit meg sem igen írtak számára. A történetből csak annyi érthető, hogy a 100 éves nagymama, aki a már szétesőben lévő családi kúria és az elhanyagolt birtok ura, egész életében élt is ezzel a hatalommal. Gyerekeinek pedig elegük van már a birtokból is a hatalmaskodásból is, szívesen kezdenének teljesen új életet, de hát ehhez pénz kellene, amit csak a birtok szétparcellázásávol lehetne megszerezni. Bár amilyen vésztjósló a film légköre, ahhoz képest a szereplők igazán jól elvannak saját külörrbejóratú őrültségeikkel együtt. — si — Kossuth könyvek Az író életművének csúcsa a regény, amely először 1949-ben jelent meg. Ajánljuk a regényt mindazoknak, akik időközben nőttek fel, ás nincs személyes tapasztalatuk a korról, amelyről a regény szól. Az író maga is megjárta a dadhaui koncentrációs tábort. A történet azonban nem ott játszódik, hanem a felszabadulás után. Könnyű lenne úgy az élet, Iha a történelmi változások azon nyomban eltörölnék a korábbiak emlékét, és mindenki azonnal új életet kezdhetne, tiszta lappal. A regény éppen arról szól, mennyiAz elmúlt hét legrangosabb megyei eseménye az 1982. évi szekszárdi zenélő nyár programjának nyitáműsora, a szekszárdi madrigálkórus hangversenye volt Jöbbágy Valér karnagy vezényletével. Lányi Péter zongoraművész közreműködésével. A vox humana, az emberi hang csodákat teremtő képességére felesküdött közönség, ezúttal sem csalatkozott várakozásában. Noha hiányzott a telt ház, re nincsen ez így. a történelmi változások egycsapásra nem képesek eltűntetni nemcsak az emlékeket, de még a korábbi drámákat konfliktusokat sem szüntetik meg. Nemcsak a régi ellentétek élnek tovább az emberekben, hanem újak is keletkeznek, hiszen mindannyian más-más elképzelések szerint szeretnék újrakezdeni a saját életüket és az országét is. Az író szarkasztikus szárdi madrigálkórus hangverse- mesélókedve teszi a tanulságos regényt olvasmányossá is. a kórus — mely ezzel az itthon bemutatott műsorával július 9- ig bezáróan a debreceni, nemzetközi kórusfesztiválon szerepel - felejthetetlenül szép estével, ajándékozta meg a közönséget. Erő és csipkefinom hangzás, tökéletes jártasság a kórusirodalomban. Régtől ismert erényeivel késztette vastapsra hallgatóságát az együttes, csakúgy, mint Lányi Péter zongorajátéka. Hangversenykrónika Lehotka Gábor és Sziklay Erika Tolnán Úgy természetes, ha az elvetett mag kicsírázik, a növény pedig fejlődik, kiterebélyesedik. Valami ilyesféle történik Tolnán, a szemünk láttára. A „mag" átvitt értelemben a gondolatot, a kezdeményezést idézi: jelentős értéket hozzáférhetővé termi a nagyközönség számára. Konkrétan a világhírű Angster cég építette orgonáról van szó, s egy elmúlt évi, igen jó emlékű Lehotka-kon- certről, amely most. o tolnai nyári esték nyitó hangversenyeként még pazarabb formában ismétlődött meg. A hangulat intenzitását fokozta a társművész, Sziklay Erika fellépte (mindketten Liszt- díjasok és a zeneművészeti főiskola tanárai). Ha az orgonát az instrumentumok fejedelmének szokás nevezni, akkor az énekhang .méltán mondható a legszebb, legigazibb, legemberibb „hangszernek"... Lehotka Gábor Prkéthy T.: Prelúdium, Adagio és Induló tételeivel indította a műsort. Meglepetés volt az ezután következő négy népdalfeldolgozás — Léhotkától. Mint a közlésből megtudtuk, főként az elmúlt Bartók-év adta az inspirációt, nevezetesen, hogy Bartók nem irt orgonára hasonló műveket. Tetszettek a darabok. Sziklay Erika száz közül felismerhető, csak reá jellemző, csodaszép baagszíne, tónusa remekül illeszkedett a soron következő két Debussy-áriához (lényegesen jobban, mint a későbbi Baoh-részletekhez). Az első mű a Noel címet viselte, jóllehet a mű maga másféle karácsony hangulatát idézi: az I. világháborúban árván maradt gyermekek könnyes, megindító panaszát... A Tékozló fiú. Lia áriáját is remek énektechnikával. kiváló — francia — szöveg- mondással adta elő Sziklay Erika. A Debussy-darabok előadása az est egyik fénypontjának nevezhetők. 'Viern: Karion c. orgonaműve harangjáték — reminiszcenciákat keltett, a híres West- mrnster-óra elbújtatott dallamával a feldolgozásban. Orgonahangverseny természetesen hiányos lenne Bach- muzsika nélkül; két monumentális Prelúdium és' fúga tette teljessé az emlékezetes koncertet: a G-dúr és az e-imoll. Mindkettő a mester utolsó, lipcsei, talán legkiérleltebb korszakában keletkezett. Lehotka játéka páratlan művészi - külső-belső — biztonságról tett tanúbizonyságot a művek megszólaltatásával Cirkuszmüsor gyerekeknek A Magyar Cirkusz- és Varieté Vállalat egy kisebb társulata látogatott el az elmúlt héten Szekszárdra, ahol — a rendező megyei művelődési központ helyes, bár kockázatos terve szerint — szabadtéren, a régi megyeháza udvarán mutatta be produkcióit. A kockázatot az időjárás jelentette, amely azonban nem „szólt” közbe, s zavartalanul figyelhették az elsősorban anyukákkal érkezett gyerekek az ezúttal nekik összeállított műsort. Ebben bűvész, bohócok, akrobaták léptek fel - váltakozó sikerrel, olykor bizonytalankodva. A gyerekek közül jelentkezőknek színpadra hívása — például bűvös kockákkal való versenyzése — szerencsés elgondolásnak bizonyult, annál kevésbé annak a szülőké. Két anyukának és egy apukának az volt a feladata, hogy székek ülőkéjére helyezett fújtató segítségével egy-egy léggömböt minél előbb eldurrantson, ám a fújtatót sem kézzel, sem lábbal nem lehetett működtetni... Könnyű nyári gyerekszórakoztatásnak megfelelt e műsor, amelynek cirkuszi hangulatát kellően szolgálta az e stílusban játszó zenekari trió, miközben fef-íelelevenitett régi slágereket, közismert, fülbemászó dallamokat. Vecsési Sándor kiállítása Simontornyán Simontornyón, a vármúzeumban július 2-án nyílt meg Vecsési Sándor Munfcácsy-dijas ér. demes művész szeptember 30-ig nyitva tartó kiállitósa. A ,fényes szellők” korosztályának reprezentánsa okkal van otthon hazánk bármely vidékén. Magunknak hízelgünk azzal, ha azt mondjuk, hogy Vecsési Sándor festőművész egy kicsit már Tolna megyei is a gyönki általános iskolában készített stukkója és számos itt rendezett kiállítása révén. Miért szerettük meg? Azért a természeti, társadalmi és történelmi valósághoz való ragaszkodásáért, mely Vecsési Sándort élethosszán a mindenki által érthető formanyelv használatára kötelezte el. S ami miatt akárhányszor örülünk, amikor műveivel van körünkben. Tévénapló Egymilliárd néző A televízió lennállósónak negyedszázada alatt körülbelül egymilliárd nézője volt a színházi közvetítéseknek. Az imponáló adat önmagában is indokolja az emlékezést, ngyqnakkqr válaszra váró kérdéseket is vet löl. Mindkettő- re^&f/alkozjfeyji. Váradi György, akinek egyórás műsora — Színház a dobozban — az elmúlt 25 év emlékei között válogatott, színészeket, régi szakembereket szólaltatva meg, s felidézve néhány részletet is a legsikeresebb előadásokból, illetve azokból, amelyek részben vagy egészben megmaradtak. Az emlékezésben ott van a kérdés is: Mit remélhet a néző, s mit remélhet a színész a színházi közvetítések terén?? Kezdetben — már alig emlékezünk rá — volt az élő közvetítés, mégpedig elég sűrűn, mert a heti három adásnapból az egyiken színházi közvetítés is volt. A technikai eszközök fogyatékossága ezt tette szükségessé, s ahogy mind korszerűbbé vált a technika, úgy lettünk szegényebbek az élő adásokkal, egyrészt, mert rögzíteni lehetett őket, másrészt, mert kényelmesebbnek látszott, ha önálló tv-produk- ció helyettesíti a színházi közvetítést. A számos megnyilatkozás közül csak Huszti Péterét idézzük, aki arról beszélt, hogy a színház csak közönséggel együtt igazi, mert a színész a közvetlen reagálásokból azonnal lemérheti a hatást. A néző ehhez csak azt teheti hozzá, hogy a színház levegőjét nem pótolhatja semmi, még az sem, ha egy kizárólag Iv-elöadásra beállított darab esetleg hibátlan. A néző nélküli színház a technika sajnálatos vívmánya, s úgy véljük, a tv-nek épp az a semmivel nem pótolható leiadata, hogy a színházba vigye el a nézőt, kitárva kapuit az egész ország előtt. A közelmúltban néhány követendő példát is láthattunk: ismételten közvetítettek előadást például a New-York-i Metropolitanból. ahova a legtöbben sose juthatunk el. A lelvétel szerencsére nélkülözte a lassan kötelező televíziós trükköket, s a célt valósította meg. mert úgy éreztük, mintha a nézőtéren ülnénk. Ez egy másik kérdést is fölvet, ami az emlékezések során ismételten fölmerült. Fontos-e, hogy „új aspektust", tehát televíziós aspektust jelentsen a közvetítés? Úgy gondoljuk, minden ilyen az eredeti produkció meghamisítását eredményezi csak, mert a színházi előadásból a különböző szempontok érvényesítésével más lesz, s ez akkor sem kívánatos, ha jobb, mint maga az előadás. Ahhoz, hogy az előadásról hű képet kapjunk, korrekt közvetítésre van szükség, s valószínűleg az a legszerencsésebb megoldás, ha az előadás rendezője vezeti a Iv-közvetitést is. Mindez azért jutott eszünkbe, mert az elmúlt években a tv elkanyarodott a kezdeti gyakorlattól, az igazi népszínház helyett iv-szinház lett, ami külön műfajként elfogadható, de mindenképp hiányt jelent, ha általános gyakorlattá válik. Azt is hallottuk, hogy a tv szándéka szerint növelik az élő adások számát. A régóta esedékes tervet csak örömmel lehet üdvözölni, s reméljük, hogy a színház — s menynyi jó színház működik ma az országban! — mind gyakrabban jön házhoz. Az egymilliárd néző 25 év alatt bizonyára nagy szám. Az lenne jó, ha a következő negyedszázad múltán ennél is több olyan nézőről számolhatnak majd be, aki előtt a Magyar Televízió nyitotta ki a színházak kapuját. Pesten, vidéken, s minél gyakrabban külföldön is. CSÁNYI LÁSZLÓ A kötelék Nem mondok újat, ha megállapítom: a televízió erősségei közé tartozik a riport- és dokumentumaim műfaj. Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy az élet mindig kínál annyi lelfedeznivalót, amiből kitűnő filmet lehet készíteni. Szemünk előtt — a jó dokumentumaim esetében —, velünk együtt fedezik lel a világot. Az elmúlt héten Edelényi Gábor, a tv-hiradó operatőre mutatta be egyórás filmjét, a Köteléket. Edelényi Gábor volt a riporter és rendező is, és természetesen az operatőri munkákat is ő végezte. A Kötelék három mezőgazdasági pilóta, repülős oktató életét mutatja be egy különös hobbi alapján. Tóth László, Molnár András és Pászti Tibor évek óta arra használja szabad ideje nagy részét, hogy múrepülő kötelékben mutassa be a repülés szépségét. A három pilóta képes egy egész órás műsort adni! Maga a bemutató, a műrepülés is megérdemel egy külön Hímet. Főleg akkor, ha olyan felkészült operatőr fényképezi, mint Edelényi Gábor. A Mm azonban ennél többet mond. A kötelék életét, hétköznapjait, harcát vagy inkább könyörgését olyan műrepülésre alkalmas gépért, aminek értéke milliókra rúg. De világszínvonalú mutatvány csak világszínvonalú géppel képzelhető el, túl azon, hogy a pilóták milyen felkészültséggel rendelkeznek. Természetesen a gépeket — és ezt a néző jogosnak tartja, még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is megkapják. Rádió Halló, itt vagyok! Szilágyi János figyelemre méltó rádiós egyéniség, ami már abból is látszik, hogy vannak, akik szeretik, mások meg nem. Azt viszont mind a két tábor elismeri, hogy érdekes, amit csinál. Már nem új a Halló, itt vagyok! sorozat, de nem lehet megúnni. Így leírva tulajdonképpen mást is jelent a cim, mint ahogy Szilágyi hangsúlyozza a szignóiban. Ott ugyanis azon van a hansúly, hogy: itt vagyok. És a műsorvezető valóban ott is van. Látszólag egyszerű az ötlet, ülni a telefonnál, és várni a jelentkezőt, a riport előbb-utóbb bejön. Már néhány adás meghallgatása után nyilvánvaló, hogy a műsorvezető nem lesi a poént. — nem is hagyja ki, ha adódik —. hanem valóban teljes személyiségével ott van a vonal másik végén. Kíváncsi a másik emberre, meghallgatja, és megpróbálja átélni, átérezni a másik ember sorsát. Vásárra viszi a bőrét az őszinteségével, van bátorsága vállalni önmagát, a saját véleményét, és ezt mindig nyíltan meg is mondja annak, aki felhívja őt telefonon. Keményen őszinte, de mindenkit megpróbál megérteni, csak azt nem viseli el, ha a telefonáló nem hajlandó megérteni a többi embert. A Halló, itt vagyok!, emberi hang az éjszakában. Tulajdonképpen csak az a bajom ezzel a műsorral, hogy valóban éjszaka adják, 22.30- kor kezdődik. Felnőtteknek szól, az kétségtelen, de ha egy órával korábban kezdődne, még több hallgatója lehetne. Ismerek például valakit, aki csörgőre húzza az órát, nehogy véletlenül elaludja a műsort. Legutóbb két hete jelentkezett az adás, ami ráadásul még negyedórás ütközésben volt a foci-világbajnokság egyik mérkőzésével. Kár, mert ez a műsor is legalább olyan izgalmas és tanulságos az emberi természetet illetően, mint X ország csapatának győzelme... — dobai — Jelenet a filmből Vecsési Sándor: Béke, öröm I Képünkön a közreműködő, a hallgatóság és a kitűnő együttes Szekszárdi zenélő nyár Sándor Kálmán: Tolvajok kertie
