Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
1982. július 17. ItfÉPÜJSÀG 11 Nagy Elód műtermében H réfásan azt mondja, szívesen vállalja a „udvari festő" rangját, mert a szó mai értelmében valóban krónikása akar lenni Pdksna'k. A szocialista szerződést 1979- ben írták alá, ormikor Szabó Benjámin meghívta az atomerőmű építkezéséhez, majd a 22-es ÁÉV-vel is szerződtek, s 'Nagy Előd azóta az év egy részét Pakson tölti, sokat rajzol s egy sor festménye is elkészült, amiket nemrég a legilletéke- seb'bek, a paksiak is láthattak. Újpalotai műteremlakásában beszélgetünk, pontosan a 19. emeleten, közei a csillagokhoz, ahonnan nagyon messze látni, jó időben még Szentendre tornyai is feltűmnek a láthatáron. Néhány kép is készült innen a magasból, az elmúlt évek legfontosabb alkotásait azonban Paks ihlette, — Úgy éreztem, egy kicsit beszűkültem — mondja Nagy Előd. — Sok portrét festettem, főleg családtagjaimról, s amikor hazamentünk feleségem szüleihez, Bicskére, gyakran kijártam a hőerőmű-építkezéshez. Valósággal felfrissített az ipari téma, s ekkor jött a paksi meghívás, ami munkásságom nagyon fontos részévé vált.- Mit jelent egy festő számára a szocialista szerződés, amikor egy nagyüzem vállalja a mecénás szerepét?- Nagyon sokat, az anyagi biztonság mellett olyan művészi feladatot is, amihez másként nem juthatnék hozzá. Itt nemcsak a téma újszerűségére gondolok, hanem arra is, hogy a feladat egyszerre festői és — talán szabad így mondanom - történelmi. Már eddig is több olyan részét ábrázoltam Paks- nak, ami azóta eltűnt, tehát bizonyos értelemben a krónikás szerepét is vállalnom kell. És itt nem az a fontos, hogy a fényképezés könnyebben örökíti meg a valóságot, jó!l tudjuk, hogy a festmény mindig más, s ha jó, akkor több is.- Canaletto jut eszembe, akinek vedutái, városképei any- nyira pontosak, hogy a háború után ezeknek alapján építették újjá a régi Varsót. De mielőtt továbbmennénk, megkérdezem, — Lehetséges. De ezekben az ipari formákban is a festőiséget keresem, a költészetet, mert egy gyárépületnek is van lírája, csak meg^kell találnunk benne. Lehet, hogy később majd jobban érzem ezt a hatást, de azt hiszem, végső bizonyítéknak akkor is marad a kép, s ez a legfontosabb. A többi a művészettörténészekre tartozik, a festő feladata, hogy megalkossa a képet. Nagy Előd képein valóság és látomás felel egymásnak, meggyőzően, erőteljesen, s az atomerőmű művészettörténeti feladatot is teljesít, amikor a látható valóság mellé ál lítjó a festményt is, bizonyítva, hogy a té„Egy gyárépületnek is van költészete" milyen eszményék vezetik, hol érzi helyét a magyar festészetben? — Nem az én dolgom eldönteni, de amii eszményeimet illeti, mindig a hagyományra támaszkodom, mert hiszek a művészet folyamatosságában. Csontváry, Mednyánszky, Nagy István áll közel hozzám, még akkor is, ha nem követendő példaképet látok művészetükben. A magam stílusát szeretném kialakítani, olyan egyéni ábrázolást, ami csak rám jellemző. Beszélgetés közben folyton új képek kerülnek a festőállványra, korábbi munkáik, portrék, tájképek, majd néhány paksi alkotás. Nagy Előd ezalatt kommentálja is műveit: — Bár negyvenéves vagyok, utam elején állok, az ember egyébként is mindig tanul, fejlődik. A valóság fontos számomra, nem a leutánzó realizmus, hanem egy olyan expresz- szív festőiség vezet, ami teória helyett az érzelmi megközelítést tartja fontosnak. A képekről valóban leolvasható ez az expresszív festőiség, de most önként adódik a kérdés, hogy milyen hatást jelent a munkássága középpontjába került paksi valóság? Ha szabad egy megjegyzést tennem, úgy látom, a meghatározott formák, az arányok pontossága bizonyos értelemben a konstruktivizmus felé irányították figyelmét, nemcsak a témát, hanem a megoldást illetően is. Újpalotai beszélgetés Nagy Előddel Paksi vázlat (rajz) A reaktor Régi ház Csónakok ma mindig magában hordja-a lehetséges képet is. A festmények után egy tekintélyes mappából rajzok kerülnek elő, valóiménnyi Pakson készült, látszólag előtanulmányként a képekhez. De csak látszólag. Ezek az invenciózus rajzok ugyanis önálló alkotások, függetlenül attól, hogy melyik kívánkozik, majd a festmény nagyobb világába. Igen szép rajzok, egyik-másik reneszánsz mestereket idéz, s annak bizonysága, hogy Nagy Előd nagyon komolyan veszi ezt az egyelőre háttérbe szorított műfajt. Néhány lapja a mai grafika legszebb alkotásai közé való. — Egyáltalában nem tartom másodrendű műfajnak a rajzot, kiállításaimon mindig bemutatok néhányat s őszintén mondom, nem is szívesen válóik meg tőlük. Nagyon közel állnak szíveimhez. Nagy Előd az elmúlt években Paks fes-tője lett, s ez nem jelentette művészete beszűkülését, sőt olyan új lehetőségeket tárt fel előtte, amiket csak itt tudott és tud megvalósítani. Bár azt mondja, hogy útja elején áll, de amit maga mögött hagyott, tekintélyes. Eddig harminc önálló kiállítása volt, mindenképp azt kell mondanunk róla, sikeres művész. Legföljebb azt keli hozzátenném, hogy jó művész is, akinek pályáján fontos állomás az első magyar atomerőmű. CSANYI LÁSZLÓ Fotó: Gottvald Károly. Hazánk északnyugati határától néhány kilométernyire — nem messze onnan, ahol az Ipoly folyócska a magyar és csehszlovák partok között szinte merőleges irányban iramlik a Duna felé — nagy múltú kisközség házai sorakoznak a Börzsöny nyúlványainak ölelésében. Nagybörzsöny hajdan valóban a legfontosabb helysége volt e környéknek: messze földön mint gazdag bányavárost emlegették. Mégpedig mint gazdag aranybánya-várost, mert hiszen — ki gondolná ezt manapság! — egykor sikerrel termelték ki ott a nem túl nagy mélységben tovafutó aranyteléreket. Oklevelek tanúskodnak, hogy Nagybörzsöny számottevő lakhely lehetett már 1200 táján. Mégpedig annyi néppel, hogy az külön templomot is építtetett magának. Ez a Szent Istvánnak ajánlott egyház ma is teljes épségében áll, s vaskos erődfalának oltalmában hirdeti a román, s az ebbe oltódott gót stílus egyszerű formáinak gyakorlatias szépségét. Egyúttal pedig köveibe vésve őriz egy ősi, tatárjárás kori legendát. A templom külső falának kőfülkéiben ugyanis rendre ököl nagyságú kőfejeket látni, ösz- szesen tizenkét ilyen mongolo- san ferde szemű kis portré sorakozik a jelzett helyeken — állítólag azoknak a tatároknak az arcvonásait őrizve, akik egy visszavert támadás áldozataiul estek. A tizenharmadik fülke azért üres, mert a csapat tizenharmadik tagjának sikerült elmenekülnie. .. A tatárok után a törökök jöttek, és ők már egy virágzó bányavárost sarcoltak meg újból és újból, mert időközben Nagybörzsöny megkapta a városi jogot. Ezt az előbbrelépé- sét nagyrészt Zsigmond királyunknak köszönhette, aki 1410- től német lakosságot telepített az aranytelérek fölé. E famíliák hozzáértő férfitagjai minden addiginál nagyobb mennyiségben hozták felszínre a pénzveréshez, az ékszerkészítéshez szükséges nemesfém nyersanyagát. E derék és szorgalmas germánok oly nagy tömegben találtak ott otthonra, hogy ők is külön temDlomot építettek maguknak. Ezt Szent Miklósnak ajánlották, és újból meg újból igazgattak rajta. Hol itt nyitottak új ablakot, hol amott támasztottak a falnak egy vaskos pillért. Ez a közkeletű nevén bányásztemplom ilyenformán az aszimmertikus építkezés egyik — immár jó hétszáz éves — példája. A német lakosság azonban nemcsak a föld mélyét művelte sikerrel, hanem felszínét is, mégpedig úgy, hogy mind több és több szőlőt telepített a környék napos lankáira. Remek boraik teremtek, s ezeket nagy tételekben szállították főképpen az Ipolyon túlra. Nagybörzsöny aranykora meglehetős hirtelenséggel véget ért. Először is azért, mert aranybányái kimerültek — ez az.elapadás a XVIII. század végén következett be -f-, majd a filoxérajárvány következtében szőlői is elpusztultak. A királyi város, ahol egykor megyegyűlést tartottak, és amelynek főterét, afféle rangjelzésként, kő borította, gyors hanyatlásnak indult. Lakói szétszéledtek, és borospincéi, présházai elárvulva mutogatták üregeiket az arra vetődő erdőjáróknak, vadászoknak: íme, ily nagy gyomrokat töltöttek meg egykor a hordók százai, ezrei. A Szent Istvánnak ajánlott, erődfallal körülvett nagybörzsönyi templom Hazánknak ugyanis e dúsan benőtt szögletében — jobb híján — mind nagyobb és nagyobb méreteket öltött a vad- gazdálkodás. Különösen az ottani szarvasvadászatok váltak híresekké, amelyek szertartásait, úri ceremóniáit jeles vadászírónk, a Börzsöny szerelmese, Bársony István örökítette meg népszerű könyveiben. Az aranybányászok és szőlősgazdák egykori városa minden környékbeli szépsége és gazdag múltja ellenére sem képes megújulni. Kétezres lélekszámú 1200-ra csökkent, s felvirágzását legföljebb ha a mostanában szorgalmazott gyümölcstelepítésektöl remélhetjük. A málnabokrok ugyanis dúsan teremnek arrafelé — e táj terméke a híres szobi szörp —, és jól érzik ott magukat a körte- meg a diófák is. Netán az abbahagyott bányászkodásnak is lehet majd folytatása? Ki tudja?! Nagy- börzsöny históriájában annyi minden megesett már. . . A. L. Nagybörzsöny
