Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

© Képújság 1982. július 17. Múltunkból — Kezdjük a beszélge­tést némi önéletrajzzal: miként lett az SZMT mun­kavédelmi főfelügyelője? — Tmk-lakatosként kezdtem dolgozni a Videoton veszprémi gyárában, s egy év eltelte után a Szekszárdi Mezőgéphez ke­rültem diszpécsernek, majd technológusnak. Bizony, akkori­ban a munkavédelem területén sok tennivaló volt a vállalatnál, s ott kerültem igazán kapcso­latba a szakszervezeti munká­val is. Az idomműhely szb- titkára lettem. Érdekelt mind a munkavédelem, mind a szak- szervezeti munka, s igyekeztem is minél több ezzel összefüggő ismeretet elsajátítani. Alapve­tően a Mezőgépnél értettem <meg : nagyon szervezett tevé­kenységnek kell lennie a munka- védelemnek, ami egyrészt a vállalat feladata, másrészt oe- dig a szakszervezet érdekvédel­mi tevékenysége. A technoló- gusi munkakörben már széle­sebben át tudtam tekinteni a vállalat egész tevékenységét, s áttanulmányoztam minden tech­nológiát. Ezeknél olyan igény jelentkezett, hogy részleteiben 'fel kellett tárni: a műveletek biztonságos elvégzéséhez mi­lyen személyi és tárgyi feltéte­lek szükségesek. Ebben az idő­szakban sok-sok, a munkavéde­lemmel összefüggő dolgot is­mertem meg, így az eszközök, a termelőberendezések biztonsá­gos állapotával, a munkafolya­matok biztonságával összefüg­gésben. — Mikor került az SZMT-hez? — 1964-ben, munkavédelmi felügyelőként. Kicsit féltem e tevékenységtől, azért, mert ak­kori ismereteim szerint is rend­kívül nagy műszaki felkészült­séget és szakszervezeti jártas­ságot igényelt ez a munkakör. Azonban szerencsésnek mond­hatom magam, mert igen segí­tő kollektívára találtam itt, ben­ne Rudnyánszky Béla bácsira is, aki már akkor nagy szakmai gyakorlattal rendelkezett. A munka mellett szükségszerű volt a tanulás, a hároméves munka- védelmi főiskola, a marxizmus— leninizmus esti egyetem, majd szakosított tagozat elvégzése. — Milyen munkaköri fel­adatai vannak az immár munkavédelmi főfelügyelő­nek? — Tömören fogalmazva: az SZMT-nél négytagú felügyelő­ség foglalkozik a munkavéde­lemmel, s ennek irányítása, a munka összehangolása, a szak- szervezet sajátos jellegéből adódó munkavédelmi agitációs tevékenység a feladatom, és emellett az ellenőrzés, vala­mint minden olyan szervezettel jó kapcsolat kialakítása, amely­nek tevékenysége összefügg a mienkkel. Persze, szinte min­denkinek akad valami rész­feladata ezzel összefüggésben, például a környezetvédelemben. Ugyanis a munkavédelem a mikrokörnyezet, az üzemen be­lüli környezet védelmével is foglalkozik, így a hulladékok kezelésével, a szennyvizekkel, s például a mikrokörnyezet lég­állapota egy egész települését is befolyásolhatja. De megem­lítem a közlekedésbiztonságot is, mert viszonylag nagy az úti balesetek száma. — A tv a minap loglal- kozott a szakképzetlen dol­gozók targoncavezetésének veszélyével. Megyénkben hasonló gondok vannak? — Sajnos, igen. Nálunk is viszonylag kevés targoncave­zetőt képeznek, s így a gaz­dálkodó szerveknél lévő targon­cák száma lényegesen na­gyobb, mint az ezek vezetésé­re képzett szakembereké. — S miért a kis létszá­mú beiskolázás? — A legfőbb ok talán a ha­gyomány. Elég hosszú időn át szinte mindenki eltűrte, hogy egy ilyen veszélyes és emellett értékes berendezést szakképzet- len ember kezeljen. Pedig az anyagmozgatással összefüggő tevékenység az üzemi balese­teknek mintegy 40 százalékát teszi ki, s ezek általában sú­lyos sérüléssel is járnak. Nem­régiben a dombóvári vetőmag vállalatnál egy ilyen jármű fel­borult, s kizárólag a véletlenen múlott, hogy nem halálos, ha­nem „csak" súlyos sérüléssel járó baleset történt. — Kit terhel ilyen eset­ben a felelősség? —* A munkát közvetlenül i rá - nvító és a termelést irányító vezetőket is. Az említett eset­ben szabálysértési eljárás in­dult, de súlyosabb következ­ménynél a büntető eljárás is alkalmazható. — Milyennek értékelhe­tő összességében megyénk munkavédelmi helyzete? — Erre a kérdésre jó választ adnak a statisztikai adatok, amelyeknek egyik jellemzője, hogy 1978-tól 1981-ig évente csaknem azonos számú, 1580— 1600 üzemi baleset történt. Hozzáteszem : e számok nem foglalják magukban a mező- gazdasági és ipari szövetkeze­tek adatait, amelyek nem az SZMT-hez tartoznak. Nos, 1981- től azonban üzemi balesetnek minősül az is, ami munkába menet, vagy munkából jövet éri a dolgozókat. Ily módon az 198’1-es statisztika 21—22 szá­zalékkal több üzemi balesetet jelez, de mégsem írható mind­ez az új minősítés rovására, ugyanis a 21—22 százalékból csak 16—17 százalék az újon­nan nyilvántartott. Vagyis a ré­gi értelmezés szerint is 4—5 százalékkal nőtt a balesetek száma. — Tudomásom szerint nyilvántartják az ezek miatt a munkából — úgy­mond — kiesett napokat is. — Igen. 1980-ban 1585 há­rom napon túl gyógyuló sérülés­sel járó baleset 35 ezer 716 munkanapkiesést okozott, s 1981-ben 2068 baleset 34 ezer 704 nap kieséssel járt. Ezeknél sokkal szomorúbb, hogy 1980- ban 17 csonkulásos és 7 halá­los következett be, tavaly pe­dig 13 csonkulásos és 3 halá­los baleset történt. — A gazdaság mely ágazatánál tapasztaltak jelentősebb növekedést? — Az élelmiszeriparban, ami összefügg a húsipari vállalat szekszárdi nagy létszámnöve­kedésével is. De ez önmagá­ban nem indokolta volna a bal­esetek számának ekkora növe­kedését, hiszen korábban itt ezer dolgozóra 16 jutott átlago­san, s 1981-ben pedig 110. Az ebben közrejátszó okokat a Tolna megyei Főügyészséggel együtt vizsgáltuk, s megállapí­tottuk többek között, hogy a létszámnövelést nem követte megfelelő munkavédelmi fel­készítés. Pedig nagy szükség van az újonnan belépő dolgo­zók elméleti oktatására, s ugyanakkor arra, hogy felhív­ják a figyelmet gyakorlatban a közvetlen veszélyforrásokra. Vizsgálatunk előtt a vállalatve­zetése már elemezte saját te­vékenységét és arra a követ­keztetésre jutott, hogy a dol­gozókat nagyobb számban szük­séges bevonni a munkavédelmi feladatok ellátásába. Kialakí­tottak egy rendszert arra, hogy a munkavédelmi őrök milyen formában, milyen keretek kö­zött tudnak a leghatékonyab­ban tevékenykedni. Amikor egy gazdasági vezetés eljut addig, hogy saját maga felismeri ezt, az már nagyon jó jel, s a hús­ipari vállalatnál sok segítséget nyújtott a szakszervezeti bizott­ság és a munkavédelmi akti­visták csoportja. — Kérem, szóljon né­hány mondatot az imént csak megemlített munka- védelmi őrökről. — Az őrhálózat egyik alapja az. hogy lényegesen jobb, ha a dolgozók egymást figyelmezte­tik a helyes, biztonságos mun­kavégzésre, mintha csak a munkahelyi vezető ellenőrzési kötelezettségére apellálnának. A munkavédelmi őrhálózatok tevékenységével elégedettek is léhetünk, meg nem is, mert egy jól működő hálózatot néhány hónap alatt el lehet sorvaszta­ni, s erre is akadnak példák. Ezzel szemben a Paksi Konzerv­gyárban legalább 15 éve „he­lyén van" az őrség, tagjainak tevékenységét kellően elismerik, s ennél nagyobb biztatás nem is szükséges ahhoz, hoay e tár­sadalmi szervezet tagjait to­vábbi aktivitásra ösztönözzék. — S miből áll az elsor­vasztás? — Akadnak munkáltatók, amelyek létrehozzák az őrháló­zatot, ami egy darabig jól mű­ködik, de — mivel elfeledkez­nek róla — el is sorvad. Hiszen, ha nem értékelik valakinek a tevékenységét, ha nem figyel­nek rá, ha nem olvassa senki az őrnaplóba történt bejegyzése­ket, munkavédelmi javaslato­kat, akkor érdektelenné teszik a dolgozókat a kezdeményezés­ben, a jelzések megtételében. — Pedig a statisztika — amelyben tragédiák is je­len vannak — megkövete­li a minél nagyobb oda­figyelést a veszélyforrá­sokra. Minderre bizonyára az SZMT is kellően felhív­ja a figyelmet. — A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa és elnöksége nagy gondot fordít a munka- védelem javítására, folyamato­san napirendre tűzi e téma­kört, s a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézete számítógépes feldolgozásával igyekszik segítséget adni a bal­esetek okainak elemzéséhez, fel­tárásához. Mi 1600 üzemi bal­eseti jegyzőkönyvet vizsgáltunk át, majd legutóbb 850-et még részletesebben, s a reprezenta­tív felmérés nyomán kitűnt: a balesetek közül nagyon soknak a helytelenül kialakított kör­nyezet, illetve a nem megfele­lően előkészített anyag az oko­zója. Ezek a tényezők — az anyagmozgatással együtt — az összes balesetek 46,5 százalé­kában játszanak szerepet. Emellett a majdani sérültek fi­gyelmetlensége, előírásellenes munkavégzése 37,9 százalékot tett ki, de vissza-visszatérő jel­lemző az ellenőrzési kötelezett­ség elmulasztása, a dolgozók nem megfelelő felkészítése. — A statisztikai adatok mindig híven tükrözik a valóságot? — A legtöbb esetben igen. Azonban a társadalombiztosí­tási törvény változása, miszerint az üzemi balesetet szenvedett dolgozó 100 százalékos táp­pénzt, vagyis átlagkeresetet kap, nos, ez azzal jár, hogy olykor otthon, vagy a kiskertben tör­tént balesetet is „beviszik” az üzembe, netán úti balesetként tüntetik fel. Nem jellemző ez, de előfordult, s nemcsak azzal jár, hogy egyesek iogtalan anyagi előnyhöz akarnak jutni, 'hanem azzal is, hogy a baleseti okok meghatározásakor szüksé­ges pontosságot veszélyeztetik. — Milyen tapasztalato­kat hozott az ötnapos munkahét? — Egyelőre nem a legkedve­zőbbeket, ugyanis még szép számmal vannak olyan embe­rek, akik a heti két pihenőna­pot jelentős fáradsággal járó pluszmunkára használják fel. A hobbiból végzett munkára ter­mészetesen szükség van, de nem túlhajszoltságig, amikor is hétfőn fáradtabban megy be az illető a munkahelyére, mint a Ihét más na piai n. Tények bizo­nyítják azt, nogy a hét kezde­tén több az üzemi baleset, mint máskor, akárcsak a gya­koribb névnapokat követően. Sőt, számos helyen a munka­helyi italozás megszüntetésére még mindig nem fordítanak kellő gondot. — A hobbikért, az épít­kezések, s a háztartások is baleseti veszélyforrások lehetnek. Ezek elhárítása nem tartozik a szakszerve­zet munkavédelmi tevé­kenységének hatáskörébe? — Egyelőre nem. Azonban kimutatták, hogy az említett helyeken szinte hasonló szám­ban fordulnak elő balesetek, mint az üzemekben, ezért fel­merült a kérdés: van-e lehető­sége a szakszervezet hatáskö­rének kibővítésére. Kísérlet is történt erre, s várhatóan orszá­gosan kiterjesztik az ezzel kap­csolatos tennivalókat, amelyek természetesen a megelőzést szolgálják majd, a meggyőzés erejével. — További tennivalók vannak tehát azért, hogy például permetezéskor mindenki betartsa a biz­tonsági előírásokat, de va­jon használják-e ott az egyéni védőeszközöket, ahol ez eleve kötelező? — Elő-előfordul méq a régi ossz gyakorlat, miszerint a ve­zetők elnézik, ha valaki nem használja az egyéni védőfelsze­relést, arra hivatkozva, hogy az kényelmetlen. Elismerem, hogy további korszerűsítésekre van szükség egyes felszereléseknél, ám egy egyéni védőeszköz akár­milyen kényelmetlen Is, akár tragédiát előzhet meg, viselése tehát adott esetben kötelező. — Anyagi tényezők nem játszanak szerepet a bal­eseti statisztika elmúlt évi kedvezőtlen alakulásában? — Nem szabad szerepet ját­szaniuk. A legtöbb helyen a gazdasági tervvel összhangban tervezik meg a szociálpolitikai tennivalók keretében a munka- védelmi feladatokat is, amelyek­ben egyre inkább nemcsak egy bizonyos keretet határoznak meg, hanem azt, hogy konkré­tan hány embernek a munka- körülményeit akarják megjaví­tani és miképpen. A dél-dunán­túli állami építőipari vállalatok például létrehoztak egy mun­kavédelmi egyesülést, koncent­rálva e téren is négy vállalat szellemi és anyagi eszközeit. De nemcsak az építőiparban, ha­nem mindenütt szükség van ar­ra, hogy ésszerűen rangsorol­ják a munkavédelmi feladato­kat, a szakszervezeti bizottsá­gok gyűjtsék össze a dolgozók véleményeit, s továbbítsák azo­kat, és így folytatódhat egy elkezdődött tendencia: ugyanis az előző év első feléhez képest az idei statisztika már kedve­zőbb képet mutat. VITASZEK ZOLTÁN A sovinizímus, a nacionaliz­mus nagyon sok formában je­lentkezett már a magyar törté­nelemben. Egyik ilyen, XilX—XX. századi forma a névmagyaro- sítási hullám volt. Volt idő, ami­kor a közéletben szereplőktől megkövetelték, hogy magyaros hangzású nevük legyen, ilyen ügyben emelt szót 1906. már­cius 25-i számában a Tolna­vármegye című lap is „A vár­megyei tisztviselők magyar ne­ve" című cikkében is. Szeren­csére ma nem a név teszi a magyart... Idézzük az egykori cikket, amely tőlünk teljesen idegen. „A megyei tisztviselőkre te­kint most nemcsak az egész or­szág, hanem a külföld szeme is. Most tűnik csak fel a maga valóságában a közigazgatási szolgálat fontossága is, most részesülnek a tisztviselők a megérdemelt figyelemben. A külföld szemében ők képviselik most a magyar nemzet. (?) És a külföld olvasva a sok idegen hangzású névet, azt mondja: .Magyar vezényszót akarnak a magyar soviniszták, s még a nevük sem magyar!' Jól tudom én, hogy nem a magyar név te­szi magyar hazafivá az embert, van reá elég példa a legmaga­sabb állásokban, de a Világ szemében magyarabbnak fog látszani a magyar nemzet, ha az exponáltabb helyeken ma­gyar neveket viselő embereket lát állni. — Csekélységből áll­nak a nagy dolqok, s most a legszélsőbb sovinizmusra van szükségünk! Úgy tudom, 8—10 évvel ezelőtt valami felszólítást kaptak a vármegyék, hogy ide­gen nevű tisztviselőket hívják fel nevük megmagyarosítására. Ez a szomszéd vármegyékben meg is történt és igen szép eredménnyel járt, pl. Baranyá­ban az alispán, főorvos, I. al­jegyző, s még több tisztviselő magyarosította nevét, nálunk Tolnamegyében azonban fel sem lettek szólítva az idegen nevű tisztviselők! Talán elő le­hetne keresni azt az aktát, és most pótolni az akkor elköve­tett mulasztást? Tömeges név­magyarosítás nemcsak hatáso­sabb, de inkább is segít át egyeseket bizonyos előítélete­ken. De ha nem is lesz meg a kellő eredmény, csak történjék meg a felszólítás, a kezdemé­nyezés. Nagyon is szükségünk lehet a jövőben a külföld ro- konszenvére, ebben részesíteni is fogja a magyar ügyért küzdő .magyar’ embert, de a német nevű magyart a germán, a szláv nevű magyart a szláv nemzet ,renegát'-nak fogja tar­tani, s ilyenformán nagyon meg fog fogyni a külföld szemében a hazafiak száma," Úgy tűnik, név tette a ma­gyart... ÉLETEKET KÖVETELŐ TÜZEK T907-BEN A Tolnamegyei Közlöny 1907. júliusi számaiban több tűzeset­ről ad hírt. Strasszer Vilmos és Henrik bérlők birtokain július­ban két esetben is — emberéle­tet követelő — tűz volt. Július 4-én a hajnali órákban a Zsig- mond-pusztai majorban, az aratók részére ideiglenes mun­kásházzá alakított helyiség ka­pott lángra. Az aratók már a határban voltak, de több beteg a padlóra szórt szalmán feküdt, s velük volt több — másfél év­től 4 éves korú — gyermek is. Ök még az igazak álmát alud- ták. A tűz gvorsan terjedt, a betegek közül négyet súlyos égési sebekkel mentettek ki az égő épületből, hárman azonban ott lelték halálukat. A kimen­tettek mindegyike olyan súlyos égési sebeket kapott, hogy sé­rüléseikbe belehaltak. Július 18-án Strasszer Henrik bérlőnek majsa-gusztai bérle­ményében ütött ki tűz. Az egyik gazdasági épület (istálló), amely munkásszállásnak volt berendezve — azaz kimeszelve és szalmát szórtak a padlóra —, fogott tüzet ismeretlen ok­ból. A hajnaltól késő estig tar­tó aratásban elfáradt emberek csak nehezen ébredtek, a tűz viszont gyorsan terjedt. Az égő mennyezet a munkásokra sza­kadt. Négy arató már nem tudott menekülni — az oltás után csak holttestüket találták meg. Sokan súlyos égési sebek­kel menekültek ki a tűzből. AMIT MÁR AKKOR SEM HITTEK, AMIKOR MONDTÁK... Augusztus 1-én lesz 75 esz­tendeje annak, hogy az újság hírül adta: kirabolták a simon- tornyai postát. A hír így hang­zott: „Folyó hó 27-én ismeretlen tettes kirabolta Simontornyán a továbbításra szánt postazsákot és az abban lévő pénzeslevelet, 13 db ezerkoronás bankjegy­gyei a belsőjéből elvitte. Az eset részletei határosak a lehe­tetlenséggel. A postaszolga az esti vonathoz vitte ki a továb­bításra szánt postát, s vállára vetve a zsákot, iparkodott az állomás felé. Állítólag eközben valaki észrevétlenül a háta mö- aé került, felvágta a zsákot, kivette a pénzes levelet, s azt felvágva, kiszedte belőle a ro­pogós ezreseket, s azután az üres borítékot visszatette a zsákba és tovaillant. A posta­szolga mit sem sejtve, átadta a zsákot a mozgópostásnak, ki után észrevette a csonkítást. A kérdőbe vont szolga a fenti mó­don adja elő a rablást, s kije­lentette, hogy ő maga sem fog­hatja fel, mi módon történhe­tett ez meg. A szolgára nem avanakszana'k, mert megbízha­tó, becsületes ember, s így a nyomozásnak kell kideríteni, hogy ki volt a ravasz tolvaj." Úgy tűnik, annyira átlátszó volt a lopakodó rablóról szóló mese, hogy a nyomozó hatósá­gok „nem ették meg" — erre utal az egy héttel később kö­zölt hír, mely szerint terhelő adatok birtokában letartóztat­ták a simontornyai postamester- nőt és férjét. Letartóztatásuk után a szekszárdi törvényszéki fogházba kerültek. A további sorsukról nem találunk ada­tokat. EGY ÉVVEL A NAGY ARATÖSZTRÁJKOK UTÁN... Mint ismeretes, 1905-ben és 1906-ban Tolna megyében több ezer emberre terjedő nagy aratósztrájk zajlott le. A lapok feladatuknak tartották, hogy minden olyan esetről tudósít­sanak, amelyek a munkás— földbirtokos jó, szívélyes kap­csolatát tükrözi. Jól jött tehát a réqi szokás, amely szerint az aratás után a földbirtokosok megvendégelték aratómunká­saikat. Borjúpörkölt vagy birka- aulyás szokott a terítéken lenni, és akadt elegendő bor is, amely fokozta a jókedvet. Egy ilyen eseményről tudósít a Tolnameqyei Közlöny 1907. szep­tember 5-i száma. Idézzünk eqy rövid részletet a tudósításból: „Az aratás befejeztével Mar- qit-major és Meződ-ousztán al­kalmazva volt aratómunkások együttesen, s ünneplőbe öltöz­ve megjelentek Dőry Ödön, s neje Hirsch Ilona margit-majori kastélyában, hol a legöregebb munkás az aratás befejezésé­nek emlékére hatásos felkö­szöntővel ünnepelte a tulajdo­nost és nejét, két fehér ruhába öltözött leányka pedig búza­virággal ékesített búzakalász- koszorút nyújtott át a meqha- tottságtól könnyező úrnőnek. Minthoqy ugyanezen nap Dőry Ödönné névnapja is volt, a cselédség szintén egybegyűlt, s a gazda vezetése alatt adott hálájuknak és ragaszkodásuk­nak kifejezést. Dőry Ödön és neje minden aratónak 10 koro­nát, minden cselédnek 10 ko­ronát, 5 kg húst, 10 kg lisztet, s ezen kívül még 5 hektoliter bort adományozott és mulatta- tásukra cigányokról is gondos­kodott.” A tudósításból azt is meg­tudjuk, hogy a földbirtokos sa­ját költségén, három csoport­ban elvitte munkásait a pécsi országos kiállításra is. Úgy tűnik, Dőry Ödön rájött arra, hogy olcsóbb az aratás, ha szót ért a munkásokkal, mint ha mereven elzárkózna tőlük. Az 1905-nek és 1906-nak volt ilyen hatása is. K. BALOG JÁNOS Török Tibor munkavédelmi főfelügyelővel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents