Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-16 / 165. szám

2 iÆPÜJSÂG 1982. július 16. Lengyelország belső helyzete Az ifjúságpolitikáról tárgyal a LEMP Központi Bizottsága A legfontosabb ifjúságpoliti­kai kérdésekről kezdett tanács­kozást csütörtökön a LEMP Központi Bizottsága. Az ülésen jelen vannak a szövetséges pártok és a Szocialista Ifjúsá­gi Szövetség vezetői is. Megnyitó beszédében Woj- ciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára hangsúlyozta, hogy az éppen egy évvel ezelőtt tartott rendkívüli kongresszus határozatai teljes mértékben megőrizték időszerűségüket. A kongresszus megerősítette, hogy a LEMP hű a szocialista alapelvekhez és a Lengyelor­szág létét szavatoló szocialista szövetséghez, síkra szállt a reformokért, a szocializmus el­lenségeivel szembeni harcért, a megújulásért. A mostani KB- ülésnek is ebben az irányban kell fontos lépést tennie — jelentette ki Wojciech Jaru­zelski. A Lengyelországban meg­kezdett társadalmi, politikai és gazdasági reformoknak az a céljuk, hogy kizárják a gazda­sági válságokat és a társadal­mi megrázkódtatásokat, ám ezek a lépések csak a belső béke körülményei között lehet­nek eredményesek — jelentet­te ki Czeslaw Kisczak tábor­nok, belügyminiszter, abban az interjúban, amelyet a Po- lityka című hetilapnak adott. Az ország jelenlegi helyzetét értékelve a miniszter kiemelte, hogy mindenütt érezhetően Leszerelési kerekasztal A leszerelés, a fegyverkezési verseny megállítása, a bizton­sági és az együttműködés kér­déseiről kezdődött csütörtökön tanácskozás Moszkvában a szo­cialista országok baráti társa­ságai, ismert leszerelési szak­értői részvételével. A leszere­léssel összerúggő témák mel­lett foglalkoznak a regionális biztonsági kérdésekkel, a világ egyes körzeteiben létrejött ve­szélyzónák megszüntetésének problémáival is. A mexikói elnökválasztás eredménye, Miguel de la Mad­rid győzelme senki számára nem jelentett meglepetést. Mexikó politikai rendszerét egészen sajátos' és Latin-Ame- rikában egyedülálló stabilitás jellemzi. ELNÖKI HATALOM Már a harmincas évek ele­jén kialakult egy egységpárt, az Intézményes Forradalmi Párt (PRI). A név valójában azt fejezi ki, hogy e párt, amely „elméletében” egyaránt képviseli a föld nélküli tengő­dő parasztok, a 14 milliós mexikói főváros nyomortelepei­nek lakóit, meg az amerikaiak­kal szoros életközösségben működő „nemzeti tőke” érde­keit — immár e sajátos osz­tálybékét konzerváló intézmé­nyek pártja. A mexikói politikai mecha­nizmus legfontosabb jellegze­tessége az, hogy az elnök hat esztendeig abszolút úr az or­szágban. Akarata gyakorlati­lag korlátlanul érvényesül, még utódját is maga választ­hatja ki. Az alkotmány szerint azonban ő maga nem választ­ható újra. E szisztéma lehető­vé tette, hogy Mexikó elkerül­je a latin-amerikai országok­ban oly gyakori parancsura­lom csapdáit. Igaz, e stabili­tás egyben konzerválta egy viszonylag széles uralkodó kaszt hatalmát. A felső réteg legfeljebb a rendszer enyhe reformjára, kiigazítására vál­lalkozik, radikális társadalmi­javult a rend és a fegyelem, a gazdaság sok területén kezd növekedni a termelés, vagy legalábbis fékeződik a visz- szaesés üteme. Továbbra is fennáll azonban a lengyel ál­lam külső és belső biztonságát fenyegető veszély, mivel a kül­földi antikommunista közpon­tokból irányított és támoga­tott szocialistaellenes erők szü­net nélkül próbálkoznak a po­litikai és a gazdasági helyzet destabilizálásával. Ezek az erők igyekeznek kihasználni az ifjúság csalódottságát és ne­héz helyzetét — mondotta a miniszter, de hozzátette, hogy az ilyen próbálkozások mind kevesebb eredménnyel járnak. „Hosszú és nehéz út vár még ránk, de a társadalmi és gaz­dasági válság megszüntetése kezd érezhetően közelebb ke­rülni hozzánk” .— jelentette ki Kisczak tábornok. — A bűnesetek száma az év elején szembetűnő mérték­ben csökkent, feltehetően a szükségállapot bevezetése kö­vetkeztében — mondta a to­vábbiakban. — Jelenleg kis mértékben nőtt a gazdasági bűnesetek, elsősorban a feke­tézők száma — tette hozzá. Az internáltakkal kapcsolat­ban Kisczak tábornok elmond­ta, hogy senkit sem kényszerí­tenek nézeteinek megváltozta­tására. — Bárki azonnal visz- szanyerheti szabadságát, ha kötelezi magát, hogy nem A portugál parlament szer­dán este megszavazta a leg­felsőbb forradalmi tanács fel­oszlatásáról szóló döntést. Ez­zel eltűnt a portugál politikai színtérről az 1974-es „vörös- szegfűs” forradalom utolsó in­tézménye is. A döntést a kor­mánykoalíció pártjai a szocia- alistákkal összefogva vitték ke­resztül, míg a kommunisták a határozat ellen szavaztak. Mint ismeretes, a testület politikai változások végrehaj­tására azonban semmiképpen. „HOSSZ" a TŐZSDÉN Lényeges változást aligha le­het várni Mexikó belső életé­ben. Portillo, aki decemberben adja át hivatalát, az előző el­nök pénzügyminisztere volt. Miguel de fa Madrid költség- vetési, majd tervezési minisz­terként ugyancsak az ország gazdasági életének irányításá­ban játszott szerepet. Portillo minden jel szerint az üzleti folytat törvénybe ütköző, a szocialista állam ellen irá­nyuló, a nemzet érdekeit sér­tő tevékenységet. Mint ismeretes, a szabadon bocsátott internáltak kívánsá­guk szerint szabadon elhagy­hatják az országot. A belügy­miniszter beszámolt arról, hogy több ilyen kérelem is ér­kezett a hatóságokhoz, de az országot ténylegesen nem sok személy hagyta el, mivel a nyugati országok konzuli hi­vatalai különböző nehézsége­ket támasztanak a vízumok kiadásakor. A külföldre — fő­leg a Nyugatra — irányuló turizmus felújításának az ál­lam nehéz pénzügyi helyzete a fő akadálya — mondta Kiszczak, hozzáfűzve, hogy a hatóságok ezzel együtt is az útlevélrendelkezések egysze­rűsítésén dolgoznak. A miniszter tájékoztatást adott arról, hogy mostanáig 300 különböző társadalmi egyesület újította fel tevékeny­ségét, sőt, tucatnyi új szerve­zet is létrejött. Végezetül a szükségállapot szabályainak esetleges enyhí­tésével kapcsolatban kiemelte, hogy a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa az utóbbi hónapokban rendszeresen enyhített ezeken az előíráso­kon. A további intézkedések kizárólag az ország politikai helyzetének stabilizálódásától függenek — mondotta a len­gyel belügyminiszter. 1974-ben alakult, és azokat a haladó gondolkodású katona­tiszteket tömörítette, akik a forradalmat követően a de­mokratikus változások mellett kötelezték el magukat. A tes­tület — az alkotmányban biz­tosított széles jogköre miatt — évek óta szálka volt a portu­gál jobboldal szemében, mi­vel gátolta az antidemokrati­kus törvénytervezetek jogerőre emelését a parlamentben. körök legbefolyásosabb képvi­selőinek meghallgatása után jelölte őt utódjául. --Érthető, hogy győzelmét nagy „hossz" fogadta a mexikói tőzsdén. 'Végeredményben Mexikó az új elnök alatt tovább játsz­hatja azt a sok szempontból pozitív, független külpolitikai szerepet, amelyet López Por­tillo elnöksége alatt sikerült betöltenie. A mexikói közhan­gulat hagyományosan Wa- shington-ellenes. Ezt minden elnöknek bizonyos mértékig tu­PANORÁMA BUDAPEST Csütörtökön elutazott Buda­pestről a Jemeni Szocialista Párt Központi Ellenőrző Bizott­ságának küldöttsége, amely Taha Ali Salehnak, a KEB tagjának, a KB póttagjának Vezetésével július 7. és 15. kö­zött tett látogatást hazánk­ban. A' delegáció, aimelyet fo­gadott Somogyi Imre, az MSZMP Központi Ellenőrző Bi­zottságának titkára, tanulmá­nyozta a pártélet, a pártpoli­tikai munka kérdéseit, a párt ellenőrzési és pártfegyelmi munka tapasztalatait. A dele­gációt a Ferihegyi repülőtéren Kovács Árpád, a KEB titkár­ságának tagja búcsúztatta. Je­len volt Mohammed Saed Abdulla Mohsen, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársa­ság budapesti nagykövete. PRÁGA Gustáv Husák, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának, főtitkára, köztársasági elnök csütörtökön Prágában fogadta a Czinege Lajos hadseregtábornok, hon­védelmi miniszter vezette ma­gyar katonai küldöttséget, amely hivatalos baráti látoga­táson tartózkodik Csehszlová­kiában. A szívélyes elvtársi légkörben lezajlott megbeszé­lésen nagyra értékelték a két testvéri hadsereg együttműkö­dését a Varsói Szerződés ke­retében. A találkozón jelen volt Martin Dzur hadseregtá­bornok, nemzetvédelmi minisz­ter, Antonin Brabec vezérez­redes, a csehszlovák néphad­sereg politikai főcsoportfőnö­ke, valamint dr. Kovács Béla, a Magyar Népköztársaság prá­gai nagykövete. WASHINGTON Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága szerdán este kétnapos vita után egyhangú­lag jóváhagyta George Shultz kinevezését az Egyesült Álla­mok külügyminiszteri posztjára, és a végleges döntés megho­zatala végett az ügyet átutal­ta a szenátusnak. Ezzel gya­korlatilag elhárult minden aka­dály Shultz kinevezése előtt. domásul kell vennie. Mexikó tehát--továbbra is a washing­toni vonaltól lényeges árnya­latokban eltérő, önálló politi­kát folytat majd mind latin­amerikai kérdésekben, mind pedig a fejlődő országok moz­galmában. ÉS WASHINGTON? De ne feledjük, hogy ennek az elhatárolódásnak — bár­mily értékes —, megvannak a maga korlátái. Hiába vá|t pél­dául Mexikó viharos sebesség­gel a világ egyik vezető olaj­hatalmává, olajának elsőrendű természetes piaca az Egye­sült Államok maradt. És sem­mi nem változott abban sem, hogy a 70 milliós Mexikóban az aktív népesség egyharma- da munkanélküli. Minden esz­tendőben 11 millió mexikói igyekszik az USA-ba, hogy — legálisan — némi anyagi biz­tonságot kínáló mezőgazdasá­gi munkát szerezzen. Mindehhez ma hozzá kell számítani, hogy az olajpiac immár tartós pangása követ­keztében Mexikó gazdasági nehézségei fokozódtak. Ráadá­sul az ország északi részén létrejött nehézipari bázis szo­rosan összefonódott az ame­rikai monopóliumokkal. így Mexikó Latin-Amerika és a harmadik világ jelentős szere­pet játszó tényezője lehet, tompíthatja az amerikai hatal­mi törekvések élét a térség­ben, de Stratégiai alapkérdé­sekben Washingtonnal nem fordulhat szembe. (-i-e-) Végső Venéczi (Mély részvéttel vették végső búcsút csütörtökön a Mező Im­re úti temetőben a 62 éves ko­ráiban élhunyt Venéczi János­tól, a magyar munkásmozgalom régi harcosától. Az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottsága tit­kársága tagjának, a KEB nyu­galmazott titkárának, ország- gyűlési képviselőnek ravatalá­nál elvtársai, harcostársai, párt- és állalmi életünk vezető tiszt­ségviselői álltak díszőrséget. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bi­zottsága és a Magyar Népköz- társaság országgyűlése nevé­ben Farkasinszky Lajos, a KEB titkárságának tagija, a Főváro­si Tanács elnökihelyettese bú­csúzott az élhunyttól. — Tizenlhárom esztendőn át volt a Láng Gépgyár vasesz­tergályosa,, kommun istává vá­lásának első évtizedét itt élte, ■megedző, kemény munkában. Amikor 1948-iban a Szabad Nép munkatársa lett, politikai ta­pasztalatait és érettségét gyü- möícsöztetmi tudta a számára szokatlan közegben és eszkö­zökkel. Rövidesen tagja lett a lap szerkesztő bizottságának, s huzamosabb ideig vezette nagy gonddal és körültekintéssel a levelezési rovatot — mondotta ‘Farkasinszky Lajjos. 1956-ban is tisztán látott, és biztosan ítélt: felismerte az el­lenforradalom célját, törekvéséit, a magyar népre, a munkásosz­tály pártjára leselkedő halálos veszélyt. Már 1956 novemberé­ben a budaipesti pártbizottság munkatársa, később osztályve­zetője lett. 1961-ben pedig a testület titkárává választották. Munkatársai szerették, becsül­ték Venéczi Jánost, aki sokol­dalú elméleti ismereteit nagy pá rtmunkáis-ta pasztalatáva I öt­vözte. A Központi Ellenőrző Bizott­ság 1966-ban választotta tag­jává, a párt X. kongresszusa után pedig a KEB titkára lett. Ezt a tisztséget 1980-ig — nyug­Csütörtökön lezárult Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csök­kentéséről folyó tárgyalássoro­zat XXVII. fordulója. Mint az ülést követő sajtó- tájékoztatón ismertették, Vale­rian Mihajlov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője fel­szólalásában ismételten rámu­tatott arra, hogy a szocialista országok februárban beterjesz­tett átfogó javaslata alapján gyakorlatilag kiálakítható lenne a tervezett haderőcsökkentés első szakaszáról szóló megálla­podás. Ennek elmaradása a nyugati országok vonakodó magatartásával magyarázható. Mihajlov nagykövet a továb­biakban . kifejtette, hogy a NATO-országok közelmúltban ismertetett szerződésjavaslata megkönnyítheti ugyan a két csökkentési szakasz közötti kapcsolatteremtést, de nagy hiánya, hogy nem ad választ ó tárgyalások több más, fontos kérdésére. London, Ambrus István, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Londonban folytatódik a vizs­gálat a „Buckingham-botrány” ügyében, annak kiderítésére: hogyan juthatott el észrevétlenül egy betolakodó a királynő háló­szobájába? A vizsgálatot egyéb körülmé­nyek mellett példa nélkül álló­vá teszi az is, hogy meg kelle­ne hallgatni II. Erzsébetet — aki ez esetben szó szerint és kétszeresen is „koronatanú”. Hírek szerint a királynő — amilyen lenyűgöző nyugalom­mal viselkedett az incidens ide­jén, olyannyira nyugtalanítónak találja a kormányzati szervek reagálásúit: a magyarázkodást, a felelősség áthárításának számtalan jelét. „Londonban van belügymi­niszter, palotaőrség, rendőr­főnök — mindannyian azért töltenek be magas tisztséget, hogy a közrendet, a közbizton­búcsú Jánostól állományba vonulásáig — töltöt­te be, de ezt követően is aktí­van részt vett a testület műn ké- íjában. Elsősorban nyíltságával és bölcsességével vívott ki közmeg­becsülést, s azzal, hogy ajtaja mindig nyitva állt mindazok előtt, akik tanácsért, vagy ép­pen panasszal fordultaik hozzá. Tevékenységiében azt a kommu­nista humanitásból eredő alap­él vet érvényesítette, hogy nem az ember, hanem a hiba ellen kell fellépni, hogy bírni kell az emberek megváitoztath'atóságá- ban — mondotta Farkasinszky Lajos. Családja és barátai nevében Szarka Károly külügyminiszter- helyettes vett végső búcsút Ve­néczi Jánostól. Igaz és tiszta emberségét felidézve hangsú­lyozta: — Mii, akik a 30-as évek­ben a Láng Gyáriban ismerked­tünk meg vele, soha nem fe­ledhetjük el azokat a körülmé­nyeket, a felszabadulásig ter­jedő, megpróbáltatásokkal teli időszakot, amelynek során el­szakíthatatlan emberi, s kommu­nista barátság szövődött vele, a közös eszmébe vetett hit szi­lárd alapján. Ez az időszak pró­bája volt annak is, hogy ki tud ember lenni, és ember marad­ni. Számunkra Venéczi János igaz ember volt és maradt. Azokban az években, és mind­máig 'példát adott számunkra eqész életét jellemző szerény­ségével, az öntudatos, szakmá­ját szerető szervezett munkás osztályhűségével és állandó tennia kórósával. Venéczi Jánost sóik százan — elvtársai, volt munkatársai, ba­rátai - kísérték utolsó útjára, a Munkásmozgalmi Panteon sífkertjjében lévő sírhelyéhez. Miközben végső nyughelyét el­borították a kegyelet és az em­lékezés koszorúi, a gyászszertar­tás az Internacionálé hangjai­val fejeződött be. A NATO-országok javaslata bizonyos tekintetben kifejezett visszalépést jelent a bécsi tár­gyalások menetében — foly­tatta felszólalásában a szovjet küldöttség vezetője. A Hofburg- ban folyó munka eredeti man­dátumával ellentétben a nyu­gati előterjesztés így említés nélkül hagyja a fegyverzet csökkentésének kérdését, és nem könnyíti meg a létszám­vita megoldását sem. Mindezek ellenére Mihajlov nagykövet ki­fejtette, hogy jelenleg két ja­vaslat, egy keleti és egy nyu­gati tervezet fekszik a tárgyaló- asztalon, amelyek közül az előb­bi megkönnyíthetné a megál­lapodás kialakítását. A szocia­lista országok álláspontja sze­rint továbbra is megvan a le­hetőség a bécsi tárgyalások eredményes befejezésére — mondotta a szovjet küldött. A bécsi hdderőcsökkentési tárgyalások újabb fordulója szeptember 28-án kezdődik. ságot szolgálják. Ez feltehe­tően vonatkozik a királynő sze­mélyi biztonságára is — írja a Daily Express. — Mindazonál­tal eddig egyetlen embert he­lyeztek el posztjáról: egy rendőr őrmestert.” Az ügy apró részleteinek ki­szivárogtatásai és találgatások mellett a londoni sajtó mind nagyobb súlyt helyez a politi­kai következmények kérdéseire. A Daily Express feltehetően joggal állapítja meg: munkás­párti belügyminiszter 24 órára sem tarthatta volna meg poszt­ját egy ilyen példátlan botrány után, s egy munkáspárti mi­niszterelnök sem vitte volna el szárazon. William Whitelaw bel­ügyiminiszternek azonban a ho­mályos magyarázkodások és az eső után köpönyeg jellegű fo­gadkozások mellett, amelyek a jövőbeni biztonsági intézkedé­seket vázolták fel, eszébe se jutott benyújtani lemondását. Portugália Feloszlatták a legfelsőbb forradalmi tanácsot Új elnök Mexikóban Beprogramozott utódlás Miguel de la Madrid Hurtado, a 48 éves politikus és felesé­ge a szavazás után. (Telefotó—AP—MTI—KS) Haderőcsökkentés A XXVII. forduló mérlege A Buckingham-botrány Hívatlan vendég a királynőnél

Next

/
Thumbnails
Contents