Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-06 / 131. szám
1982. június 6. IvÆPÜJSÀk 5T áj Szemíivegszerviz Sokon viselünk szemüveget, és gyakran lenne szükség apró 'hibáinak kijavítására, de lát- szerész sincs közelben, és nélkülözni sem tudjak napokig okulárénkat. Próbálkozzunk magunk a korrigálással. A szemüvegkeret többnyire olyan műanyagból készül, amely acetonban oldódik. A keret megsérülése esetén a repedés széléi közé kis ecsettel kevés acetont cseppentünk, és az összetartozó részeket azonnal összeszorítjuk. Pár perc múlva Félretesszük az összeragasztott keretet és várunk másnapig, imig az oldószer meg nem szárad. A szemüveg szára is feszesebbre hajlítható, körülbelül 90 C-fokra való előzetes felmelegítés után. Semmilyen körülmények között sem szabad azonban a műanyagokat nyílt láng (például gázláng) felett melegíteni, mert igen gyúlékonyak, legjobb módszer, ha hajszárító forró levegőjével melegítjük. A fel melegítendő részt a hajszárító kiáramlónyílásához tartjuk, a keret többi részét keménypapírral takarjuk el. Hajlítás után a szárat azonnal lehűtjük hideg vízben. Forró vízben is feimelegíthető a keret, de vigyázzunk a kezünkre. IRaljzunfcon : a szemüvegkeret szára a csavar (1) kicsavarása után levélhető. ,Ez a csavar fogja össze a pántszárnyakat (2—3). A pántok szárnyainak a kerethez és a szárihoz kell simulniuk. Esetleges meglazulás esetén a rézszegecseket (4) gyengéden szét kell lapítani. Ha a szárak túlságosan szét- állnak, s nem akarjuk összébb hajlítani a szárakat vagy meghúzni a pántok szegecseit, a keretre függőlegesen ráragasztható egy pici, puha bőrcsík (ó). !Ha esetleg a lencse esett ki, akkor visszahelyezése előtt a keretet fel kell melegíteni. A lencsét először a keret 5-a és 5-b vastag pereme felől 'behelyezzük, ezt követően pedig a lencsére ráhúzzuk az 5-c és 5-d szélekét Alapelv, hogy nem a lencsét nyomjuk a keretbe, hanem fordítva, a keretet húzzuk rá a lencsére! A szemüveglencsék tisztításához ne sajnáljunk szaküzletben hozzávaló szarvasbőrt venni. Az elszennyeződött bőrt szappanos vízben lehet kimosni, maijd meg keli szárítani. A lencse zs írta tanítását tiszta szesszel nedvesített flanellda rabbal végezhetjük. Arra ügyéljünk azonban, hogy egyes gyenge minőségű kereteket a szesz felold, és az üveg matt lesz tőié. Hogyan ismerkedjünk ? Házi szabás-varrás I. Nlëretvëtel I . » I A magány oldása nem köny- nyű. Sokan szenvednek ebben a szivszorító érzelmi „börtönben". Szeretnének kiszabadulni, de gátlások, csalódások, sikertelenségek, kapcsolatteremtési gyakorlatlanság és még számos negatív érzés fogva tartja a magányos embert. Pedig szívesen kilépne magányából. De hogyan ismerkedjen? A fiatalok magányának felszámolása könnyebbnek tűnik, mint az idősebbeké. De csak látszólag. Ha kikerülve az iskolából elszakadnak az ottani barátaiktól, nehezen találnak újra baráti biztonságot jelentő talajt, értékes kapcsolatot. Inkább felszínes barátságok szövődnek, amelyek nem elégítik ki az őszinte és mély érzésekre vágyó fiatalok igényeit. A fiatalok ismerkedési lehetőségei mégis ma sokkal nagyobbak, mint régebben, amikor különböző illemszabályok korlátozták a kezdeményezést. A mai életformák könnyedebbek, de azt ma is tudomásul kell venni, hogy az ismerkedési forma, mint , élő névjegv" bemutatja a feleket egymásnak, és ez a később kialakuló kapcsolat minőségére is meghatározó lehet. • Egy pozitív és negatív példa erre. Ha egy fiatalembernek az utcán megtetszik egy lány, és szeretne vele megismerkedni, kulturált formában megszólíthatja: — Ne baraaudi, hoav zavartak, szívesen efkísérnélek. Ma már sokan tudják, hogy a címben egymás mellett álló két betű tulajdonképpen laboratóriumi jelzés arról, hogy a vérben — a vércsoporttól függetlenül jelentkező és dominánsan öröklődő — anyag a kísérleti állat vérsavájával szemben hogyan viselkedik. Ha a vörös- vértestek kicsapódnak, nem pozitív, vagyis negatív Rh vérről beszélünk. Arról is sokan tudnak, hogy az Rh-negativ vércsoportú nő az Rh-pozitív vér átömlesztése, vagy Rh-pozitív imagzat kihordása után túlérzékennyé válik, mert Rh-ellenanyagok képződnek benne. Ugyanez történik akkor is, ha a terhességet megszakítják, vagy valami miatt ■megszakad. Sajnos ez az állapot a múltban sok csecsemő ártalmát okozta. Ezt a veszedelmet előzi meg az a .vérvizsgálat, amely a terhességi tanácsadás alatt nemcsak a vércsoportot, hanem az R'h-faktort is meghatározza, és eldönti, hogy szükséges-e az úgynevezett ,AnWJD IgG", amit a veszélyeztetették díjtalanul megkapnak. Magyarország ma már azok közé az államok Közé tartozik. Hozzávalók 4 személynek: 2 db burgonya, 2 tojás, 2 evőkanál burgonyapüré, szerecsendió, fahéj, ételízesítő, 2 alma, 40 dkg számyasmáj, 5 dkg füstölt szalonna, 3 kávéskanál liszt, 2 fej hagyma, 5 dkg gomba, 1.5 dl vörös bor, 1 pohár tejszín. A meghámozott burgonyát lereszeljük, és a tojásokkal, burgonyapürével, fűszerekkel elkeverjük. Az almát felszeleteljük, és zsiradékban megsütjük. Az □ Imát 4 részre osztjük, és 2-2 evőkanál burgonyamasszával ha megengeded. - Ha igenlő választ kap, és elindulnak együtt tovább, ez két kulturált fiatal nem kifogásolható ismerkedési formája. A közeledés talán a jövőre kiható komolyabb kapcsolat kezdő lépése is lehet. De, ha a fiatalember „kikezd" a neki tetsző lánnyal, és „jó vagy hátam" vagy hasonló szöveggel mutatja be magát, akkor ez arra utal, hogy a fiatalember kalandot keres, vagy pillanatnyi sza'bad idejét szeretné kitölteni a kapcsolatteremtési kísérlettel. Ebben az esetben a lányon múlik, hogyan fogadja ezt a közeledést. A fiatalok kapcsolatában naqy összetartó erő a közös érdeklődési terület, ezért aki tartalmasabb baráti kapcsolatra vágyik, az őt érdeklő területen belül próbálja meg az ismerkedés (sport, természetjárás, könyvtár, nyelvtanulás, zene, utazás, barkácsolás, tánc stb). Az idősebbek ismerkedése már nehezebben valósítható meg, mert korúknál fogva szűkül a kapcsolatteremtési lehe- tőséa. Ezt tükrözi a sok házassági hirdetés, amelyekben iaen gyakori kitétel a „társaság hiányában”... Vannak unván na- avon ió társadalmi ^ezdemé- nvezésék, ezek enyhítik a ma- aánvosok aondia'it, de még van tennivaló bőven. Valaki arról panaszkodott, hogy a magányosok klubjában azért nem érzi ahol ezt az említett igen fontos védőanyagot a véradók áldozatos segítségével a Vértranszfúziós Szolgálat állomásai és az Országos Haématoló- giai és Vértranszfúziós Intézet folyamatosan biztosítja, tehát a szülészeti klinikák, szülészeti osztályok és szülőotthonok ’köny- nyen hozzájuthatnak. Ez lehetővé teszi azoknak az újszülötteknek az életben tartását, akik azelőtt a sZületés utón rövidesen elvesztették életüket. Még élénken emlékszem arra a szomorú esetre, amikor a fiatal első szülő nő könnyes szemmel átkozta az igazság- és egészségügyi hatóságokat, akik azzal gyanúsították, hogy ipáméval megfojtotta újszülöttjét. Pedig csak Rh-összeférhe- tetlenség okozta a tragédiát. iNo, de akkor még mi sem láttuk ilyen világosan az ügyet, és főleg nem volt Anti-D IgG! De most már van. És nincs imkom- ipatibilitáson (összeférhetetlenségen) múló csecsemőhalál. Mi hát a tennivaló? Az első és legfontosabb — no és mindenki számára kötelező —, hogy a terhestanácsadáson jelentkezzék a leendő kismama. Ott vért vesznek, és elkeverjük, és mindkét oldalán megsütjük. A szalonnát, hagymát és gombát feldaraboljuk. A szalonnát felolvasztjuk, és a májat a szalonnazsiradékban 3 percig sütjük. Egy perc sütési idő után a hagymát is beletesz- szük. A májat kivesszük, és a gombát, a bort és a tejszínt beleöntjük. Egy percig pároljuk, majd liszttel meghintjük. Végezetül a májat visszatesszük és együtt felmelegítjük. KACSAMELL GALUSKÁVAL Hozzávalók 4 személynek: 1 kacscnmell, kakukkfű, 2 fej hagyjai jutnak eszébe, ahol a lányok várták, hogy felkérjék őket. „Most is a férfiak választanak, a nők várják, hogy felkérjék őket”. S ha valakit nem kért fel senki, rossz szájízzel megy haza. Miért nincs mindig „vegyes válasz", hogy a nők egyenlő joggal választhassanak a magányosok klubjában és másutt? Az ismerkedés elfogadott formája : a házassági apróhirdetés. A baj az, hogy a szépen megfogalmazott sorok mögött sokszor bűjük meg valótlanság. Ezért nem árt kellő óvatossággal kezelni a jelentkezőket. A magányosság felszámolásában az érintett személy hozzátartozói, ismerősei, munkatársai sokat segíthetnek, például azzal, hogy két magányos embert egymásnak bemutatnak. Sokan azért idegenkednek ettől, mert nem akarják vállalni azért a felelősséget, ha eset- leq az ismeretség nem az elképzeléseknek megfelelően formálódik. Pedig a bemutatás után már a két egyedülálló emberre tartozik a „boqyan tovább”. Ez már az ő felelősségük. Az ismerkedés idősebb korban .is történhet nyilvános helyen (strandon, múzeumban, csoportos kiránduláson, pihenőparkokban, üdüléseken stb.), de — és ez a fő szabály - mindig a kulturált közeledés határain belül. FÁSI KATALIN megállapítják, hogy melyik vércsoportba tartozik, és milyen az Rh-eredménye. 'Ha negatív, akkor fel kell készülni a szükséges védelemre, meg kell kapnia az injekciót. A hatása rövid. Csak egy szülésig, vagy vetélésig tart. Ha ■ismét teherbe esik valaki, a védőirVjekciót meg kell ismételni. Injekció után a gyermeket váró kismama járjon ellenőrző vizsgálatra, ahol figyelik az eredményt, és ha az nem tökéletes, intézkednek. Ha a vizsgálatok megnyugtatók, akkor az Rh-negatív asszony Rh-pozitív gyermeke „összeférhetetlensége” sem az újszülöttet, sem az édesanyát nem veszélyezteti. iNagy áldás, nagy biztonság ez az eljárás az aránylag kevés számú Rh-negatív anya életében. No, de igazán csak akkor hasznosítható, ha az édesanyák, az áldott állapotba jutott nők lelkiismeretesen, időben jelentkeznek a vizsgálatokon, és a szülés vagy terhesség- megszakítás után három, sőt szükség esetén hat hónap el- feltével is megjelennek — saját és gyermekeik eqészsége érdekében — a vizsgálatokon. BUGA DOKTOR ma, 1 sárgarépa, fél liter húsleves (leveskockából), 1,5 dl vörös bor, 4 evőkanál konyak, 4 db paradicsom, tejföl, liszt, 1 csomag mélyhűtött galuska (megfőzve), 1 póréhagyma, 1 dl tejszín, szerecsendió, ementáli sajt. A 'kacsamellet saját zsírjában megsütjük. Majd a zsírját leöntjük. A tepsibe beleöntjük a húslevest, a bort és forraljuk. Tejfeles liszttel beha- barjúk, és hozzáöntjük a konyakot is. Egy póréhagymát összevágunk, 1 dl tejszínnel elkeverjük, szerecsendióval és ételízesítővel fűszerezzük, és 2 percig főzzük. A galuskát belekeverjük. Végül 1 evőkanál reszelt sajtot keverjünk közé. A paradicsomokat 4 felé vágjuk, bőrét lehúzzuk, és rövid ideig megpárolják. A kacsamell és a galuska mellé tálaljuk. Volt idő, amikor harmadrendű dolognak tekintették, mikor mit viselnek a lányok-asszo- nyok. Az utóbbi években előtérbe nyomult a divat, az öltözködés, sorra nyílnak az állami és magónbutikok, boltok, s forgalmuk meglepő. Mindez azt illusztrálja, hogy mostanában szeretünk öltözködni, sűrűbben váltogatjuk holmijainkat, mint azelőtt. Igaz, a divatvonalak engedékenyek: ki-ki azt visel, amit a divatirányzat igen változatos kínálatóból kiválaszt. Ma hordhatunk tér alatti aljat, állítólag minit is, viselhetjük a lábszárközépig érőt, nem tilos a szűk, a bő, a rakott, a tányérszoknya, az egyszerű, a romantikus, a bolondos — még a praktikus sem. Van persze mindig jó néhány olyasmi is egy-egy divatbemutatón, ami merőben más, mint amit eddig láttunk. Egy szó mint száz: öltözködni, új ruhában járni mindenki szeret. Csakhogy nehéz varrónőre lelni, olyanrp, aki megbízható, aki belátható időn belül, elérhető áron, csinosan elkészíti holminkat. Szerencsére a méteráru viszonylag olcsó, hát még ha valaki ismeri a különböző — sokasodó — alkalmi méteráru-forrásokat is! Akiben van vállalkozó kedv, önbizalom, rendelkezik némi kézügyességgel és türelemmel: olcsón, változatosan, csinosan, divatosan öltözködhet. E célt szolgálja folytatásos házi szabás-varrás tanfolyamunk is. Személyes tapasztalatunk szerint az erre vállalkozó nők nyolcvan százaléka gyorsan elsajátítja a szabás-varrás fortélyait, és örömmel, sikeresen 'varrogat magának. S ami a mai divatnál elsőrendű előny: szabadon engedheti szárnyaló fantáziáját, olyasmit is elkészíthet, amitől húzódozna egy- egy hivatásos, de kevésbé ambiciózus varrónő. Elöljáróban néhány arany- szabály. A mosóanyagokat minden esetben avassuk be olyan hőfokú vízben, amilyenben majd mosni kell! Kombinált ruha anyagait, a díszítő pántokat, szalagokat külön- külön avassuk be. Így nemcsak az derül ki, mennyire megy össze egy-egy anyag, hanem az is: összefogná-e a másikat. Amelyik engedi a színét, azt csak önmagában dolgozhatjuk fel. Alapvetően fontos az is, hogy a szabásmintákat a tanácsunk szerinti módon fektessük az anyagra. Ha ugyanis annak szövése szakszerűtlenül esik — felemásul például — akkor az alj, ruha, stb. előbb-utóbb deformálódik, líg-lóg, „húz”. Az első lecke — és minden további alapja — a helyes és pontos méretével. Ha itt nem figyelünk, később valljuk kárát: utólagos igazgatás, fejtörés, pluszmunka, mérgelödés a büntetésünk. Ábránk szemlélteti, mit hol kell lemérnünk. Az adott „alkatrészünknek" mindig a legterjedelmesebb pontját mérjük. Sose mérjünk teljesen szűkén! Derekunkra mindenekelőtt kössünk spárgát. így könnyen „betájolható" az eleje-háta- hossza, majd az elkészített-ki- szabott szabásminta pontossága is. Ha a felrajzolt és kivágott, majd felpróbált alapsza- básminta felpróbálásánál pontatlanságot tapasztalunk, készítsük el „javított kiadását" is, mégpedig két-két példányban. Az egyik: az „aranyfedezet", amiből minden további változat elkészíthető ! 1. Nyakbőség. Nyaktő körül, egyujjnyi ráhagyás. 2. Mellbség. Kétujjnyi ráhagyás. 3. Mellmagasság. Vállvonal közepétől 'mellbimbóig. 4. Derékbőség. Kétujjnyi ráhagyás. 5. Csípőbőség. A legszélesebb pontnál, kétujjnyi ráhagyás. 6. Csípőmagasság. Derék- és csípővonal között függőlegesen mérjük. 7. Eleje hossza. Nyakgödörtől derékvonalig. 8. Oldalhossza. Karöltő alatt 2—3 centivel kezdjük, derékvonalig tart. 9. Felkarbőség. Ahol karunk a legerősebb. Lazán. Ujjabő- ségre számítsunk! 10. Alkarbőség. Könyök alatt körülbelül 10 centivel. Egy ujjnyit ráhagyunk. 11. Ujja hossza. Vállyonaltól — behajlított karon át — csuklóig. 12. Csuklóbőség. Csukló körül. Kétujjnyi ráhagyás. 13. Háta hossza. Nyakcsigolyától derékvonalig. 14. Hátszélesség. Váll alatt körülbelül 5 centivel, ahol a hát a legszélesebb. Karöltőtől karöltőig. 15. Szoknya hossza. Derékvonaltól a kívánt hosszig. Vegyünk egy varrófüzetet, írjuk bele a méreteinket. Később pedig jegyezzük fel a tanultakat, tapasztaltakat is. (Folytatjuk.) jól magát, mert a régi idők bálAz életmentő Rh-faktor CSIRKEMÁJRAGU SÜLT ALMÁVAL