Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-05 / 130. szám

©NÉPÚJSÁG 1982. június 5. — Ikertestvérek. Azt mondják itt a gyárban, hogy még egyforma ruhá­ban is járnak. — Igen, így volt, de mosta­nában változtattunk, mert a Feri megnősült, s ez látszik az öltözködésén is. — Még nem tudom, hogy ki a József és ki a Ferenc. Vagy ezt nem szí­vesen árulják el? Hallot­tam, hogy a kényesebb munkát mindig egyikőjük végzi, de a többiek soha­sem tudják melyik. Ebből én azt szűrtem le, hogy az ikertestvérek közül valaki jobban tud hegeszteni... — Ez két kérdés. I -Az. — Magától bal kéz felől ül a Feri. Hogy melyikünk a jobb hegesztő? Nem tudjuk. — Igaz, hogy a „ciki- sebb" munkát a jobbik csinálja? — Nem. — Elég szűkszavúak. — Hát nem vagyunk beszé­des fajta. — Megegyeztünk ab­ban, hogy nem jegyzem, melyikőjüik mit mond, mert annyira egyek, az előbb is egyszerre válaszoltak és ugyanazt. — Rendben. — Egy kicsit furcsa, ugyanazt a szakmát vá­lasztották, és még a mun­kahely is azonos. Kettejük közül ki határozza meg, hogy mit csinálnak, kinek jutott eszébe, hogy he­gesztőnek kéne menni? — Az ötleték általában meg­oszlanak, egyszer a Jóska mond valamit, másszor én. Esztergá­lyosok akartunk lenni. De ah­hoz Szekszárdra kellett volna Iskolába járni. Inkább a szer- kezetlakátos szakmát válasz­tottuk. — A szüleik nem szóltak bele? — Nekünk soha semmit nem tiltottak a .szüléink. Szabad volt dohányozni, nem dohányzunk. Nem kellett feltétlenül otthon dolgozni, mégis szívesen segí­tettünk. — Ez biztos? — Édesapánk traktoros, édes­anyánk meg a Páva Ruha­gyáriban dolgozik. Mindig volt háztájink, kukorica, krumpli, meg ami kell egy háztartás­ban. Tehát munka is volt. Szü­léink szorgalmas emberek, mentünk velük dolgozni gyerek­korunkban is. Ha volt valami elfoglaltságunk, focizni akar­tunk, akkor abbahagytuk a ku- karicakapálást és elmentünk, ránk volt bízva. — Szeretnek dolgozni? — Azt hiszem, igen. Jobban megy a munka, ha. az ember­nek van mit tenni. — Minden gyereknek ad útravalót az édesapja. Nem konkrétan, de akkor is érzi az ember, hogy van egy mondat, amely végig­kíséri az életben. Ez a mondat az útravaló, sok­szor a gyerek mérgesen is hallgatja, mert vessző- paripának gondolja. Tud­nak egy ilyen mondatot, amit az édesapjuk mon­dott? — Szorgalmasak legyetek! — ezt mondta apám. I — Ennyit? — Ennyit! — A pályaváasztásban sem „súgtak"? Szerkezet­lakatosként tanultak és I hegesztők lettek, ponto­sabban minősített hegesz­tők, mesterek a szakmá­ban. — Itt a gyáfban volt lehető­ség az újabb szakma megszer­zésére. Jelentkeztünk. — Ez olyan természetes? — Nekünk az. Különben is a szakmában örökké tovább kell képeznie az embernek ma­gát. — Akarnak tovább­tanulni? — Azt nem, de a szakmában igen. Arról még nem beszél­tünk, hogy le kéne érettségizni, de azt tudjuk, hogy akár a szerkezetlakatos, akár a he­gesztőszakmában minden to­vábbképzési formára hajlandók vagyunk beiratkozni. — Ez igy nem lesz jó. Beszélgetni kellene, de ed­dig csak én kérdeztem, maguk meg leginkább bó­lintottak rá. — Mondtuk, hogy nem va­gyunk valami beszédesek... — Akkor próbáljunk más témát. A Vegyépszer ta­mási gyárában dolgoznak, az igazgató szerint köz- megelégedésre. Namár- most: az idén óriási mun­kába fogott a gyár... Az első negyedévben több mint 750 tonna vasanya­got dolgoztak fel. Olyan sok volt a munka, hogy a vezetők is lent dolgoztak a műhelyben. Mit szóltak eh­hez? — Rangot adott a műhelynek, hogy az igazgató ott dolgozik velünk. — Újdonság volt? — Ilyen még nem fordult elő, pedig már tíz éve dolgo­zunk a gyárban. — Milyen vezetőt sze­retnének? — Olyan biztos nincs! — De mégis? — Szerintünk a vezetőknek az a dolga, hogy mindig iegyen a gyárnak megrendelése és bizto­sítson anyagot, jó gépeket. — Ez itt Tamásiban, je­len pillanatban megvan. — Munka van bőven, anyag is, gép is. De azért előfordul, hogy hiba csúszik a számításba. — Mennyire értik meg egymást a vezetők és a munkások? — Azért mondtuk az előbb, hogy olyan vezetők nincsenek, vagy inkább nem lelhetnek, mint amit a munkások elvárnának. Tudjuk, hogy sokszor nem tehet a főnökünk arról, ;ha időben nem érkezik meg az anyag, vagy szervezési gond miatt nem tudunk úgy dolgozni, ahogy sze­retnénk. Itt volt az első negyed­éves munka. Sok volt és fárasz­tó. Nemcsak nekünk, hanem a vezetőknek is. De, ha nem ragadják meg az alkalmat, ak­kor lehet, hogy egész évben kevés munkánk lesz. — Érzek egy ellentmon­dást. Azt mondják: a ve­zetők tegyenek meg min­dent azért, hogy a szak­munkásnak kézközeiben le­gyen az anyag, a gép, meg minden, hogy gond nélkül dolgozzon. Ugyan­akkor örültek annak, hogy ott dolgozott az igazgató magukkal. — Nehéz erre válaszolni. Mindenesetre a vezetőnek sok­kal nagyobb a rangja a sze­münkben, ha tud hegeszteni. Akkor ő jobban is ítéli meg a mi problémáinkat. I — Tehát valamilyen köl­csönösséget tételeznek lel. — Egy ilyen kis üzemben, mint a miénk, kell olyan össze- forrottságnak lenni, hogy meg­értsük egymást. Főleg a mi szakmánkban. Van olyan nap, amikor nem úgy megy a mun­ka, ahogy kellene. Olyankor el­várom, hogy figyelembe ve­gyék ezt. Mert én is figyelem­be veszem az üzem érdekeit, a „mi" érdekünket. Ha kell, szerkezetlakatos vagyok, ha kell, hegesztek. Pedig amikor hegesztek, akkor több van a borítékban. Mondok, egy pél­dát: a Feri Áttolóra nősült. On­nét jár be, ami napi kétszer negyvenkitométeres utazást je­lent. Mengedték a Ferinek, hogy a hét elején hasszított műszak­ban dolgozzon, a hét végén meg rövidebben, így könnyebb neki. — Elég gyakran túlóráz­tak, ez pénzben is sokat jelent. A pénzért dolgoz­nak? — Csak a pénzért nem lehet. Nekünk, munkásoknak is tudni kell, hogy melyik munkának mi a határideje, mert érdekeltek vagyunk. Nem várhatjuk el, hogy csak az igazgató ideges­kedjen. — Az ilyen szavaktól mostanában elszoktunk... — A legtöbb emberben ben­ne van az „enyém” a gyár. Felelősséget éreznek iránta. Ez abból is leszűrhető, hogyha va­lamit meglátunk bárhol, amit a Vegyépszeiben gyártottak, akkor érezzük: mi készítettük, lehet, hogy nem itt Tamásiban, de mégis úgy érezzük: a miénk... — Mitől idegesek? — Ha nincs anyag, vagy rossz a gép. — Szeretnének gazda­gok lenni? — Gazdag? Nem. — Mondjuk, ha kapná­nak kétmilliót... — Kettőnknek egy is elég lenne bőven. _ — De, ha mégis kapná­Vnak kétmilliót... — Akkor is dolgoznánk. Nem a pénz a lényeg, hanem az, hogy kivel dolgozik az ember. — Ki a jó munkás­ember? — Aki érti a szakmáját, de nem az, aki csak magának dol­gozik, hanem figyel a többire is. — Most nemcsak a munkáról van szó? — Nem. Az olyan embert nem szeretjük, aki belelbújik a szakmáiba, s vakon dolgozik. — Tehát mondjuk részt vesz a termelési tanácsko­záson, meg az üzemi de­mokrácia többi fórumán? — Az is a gyári élethez tar­tozik. — Maguk fel szoktak szólalni a termelési ta­nácskozáson? — Nem várunk addig. Ha gond van a műhelyben, azt azonnal el kell intézni, meg kell mondani, s megbeszélni a vezetőkkel. — Szeretik a nagyszájú embereket? — Attól függ, miért nagy­szájú. Ha azért, mert szeret sze­repelni, akkor nem. Ha a töb­biek érdekében mond valamit, akkor igen. — Azzal, hogy Feri csa­ládot alapított, elváltak út­jaik. Huszonöt évig együtt voltak, s aztán egyszerűen csak más lett, megválto­zott minden. I — Az első időkben nagyon rossz volt egyedül. Mi együtt jártunk mindenhova, horgászni, focizni, csavarogni. De ez az élet rendje. Ferinek most már a család az első. — Előbb-utóbb meg­unja ezt az ingázást és elhelyezkedik Attala kör­nyékén, mondjuk Dombó­váron, hiszen ott is szük­ség van minősített he­gesztőre. — Nem tudnám elhagyni a gyárat. Itthon vagyok. Ha ka­punk lakást, akkor itt telep­szünk le a feleségemmel. — Kevesebbet keresne máshol? — Lehet, hogy többet, de itt törzsgárdatag vagyok. — Azért még valamire nem válaszoltak: ki a jobb hegesztő? — Egyformák vagyunk. — Ez nem lehet. — A Feri ! — Mit mond erre a Feri? — Szerintem nem lehet, és nem is kell eldönteni, hogy ket­tőnk közül ki a jobb. Olyan már sokszor előfordult: ha én fáradtabb voltam és nem ment a munka, akkor a Józsi csinál­ta meg a nehezebb feladatot. De igaz ez fordítva is. A he­gesztőszakma attól is függ, hogy milyen idegállapotban van az ember. Nem kell ahhoz éj­szakázni vagy részegesnek fen­ni, hogy ez ember fáradtnak, vagy bizonytalannak érezze ma­gát. A minősített hegesztőknek biztos kezűéknek kell lenniiök. Mindezekből adódik, hogy elő­fordul: nem megy a munka. De éppen erről beszéltünk az előbb. Egy közösségben, mint a mi gyárunk, ahol a munkások ismerik a vezetők gondjait, ahol a vezetők is ismerik a mi -ne­hézségeinket, nincs probléma. Sőt, a jó vezető észre is veszi, hogy mikor nincs hangulatom dolgozni, és akkor olyan mun­kát bíz rám, ami arra a napra megfelel. — Soha sem volt olyan vita kettejük között, hogy ki a jobb? — Az általános iskolában is egyforma tanulók voltunk. Egy­szer a Feri volt két-három ti­zeddel jobb, máskor én. Úgy van ez kettőnk között, hogy örülünk, ha a másiknak sikerül valami, ha jól dolgozik. — Mi a jó munka titka? — Amikor az ember folya­matosan tud dolgozni. Ha nem tipeg-topog a műhelyben. Sze­retek reggel ne'kiállni a mun­kának, s egyszer csak azt ve­szem észre, hogy itt az ebéd­idő, s már vége is a műszaknak. — Még egyet áruljanak el; mitől ilyen szerények? — Ilyen a család, — Sok szülő panaszko­dik, hogy semmibe veszik a gyerekei. — Mi mindig együtt voltunk a szüléinkkel- Az előbb már említettük, hogy semmit sem tiltottak, csak jól irányítottak bennünket. Édesapám megtaní­tott bennünket autót vezetni, együtt bütyköltük a kocsit, azt hiszem, ezek az apróságok mu­tatják azt, hogy jó családban nőttünk fel. I I — Sok sikert kívánok! És köszönöm ezt a rend­hagyó beszélgetést. HAZAFI JÓZSEF Múltunkból Tolna megyében sok neves utazó fordult meg az évszáza­dok során. Közülük nem egy részletes leírást adott a látot­takról, hallottakról, s ezek az írások fennmaradtak napjain­kig. Igaz — ismereteink szerint —, esetenként pontatlanul fo­galmaztak, mégis sok olyan in­formációt kaphatunk tőlük, amit máshonnan már meg nem tudhatnánk. Ezek a leírások a többi között éppen ezért felbe­csülhetetlen értékűek számunk­ra. Tudjuk, hogy ezek az uta­zók esetenként összekeverték feljegyzéseiket, s a földrajzi helyeket, településeket össze­keverték s teszem azt Paksról elindulva előbb értek Szek­szárdra, mint Tolnára — a fel­jegyzésük szerint. Az ilyen ap­ró-cseprő elírásokat igazán megbocsáthatjuk nekik, külö­nösen ha megyénkről, a váro­sokról, lakóikról, szokásainkról szépet, dicséreteseket mondtak, írtak. Az egri püspök — Verancsics Antal — 1567 augusztusa és 1568 februárja között Driná- polyban járt, békeküldöttséget •vezetett a törökhöz. Kíséretében volt Mark Antonio Piqafetta is, aki úti élményeit papírra vetet­te. Céduláit ő is összekeverte, de ez mit sem számít, hisz oly szépeket mondott erről a me­gyéről, úgy tartotta, hogy Tol­na megye az ország legszebb vidéke. Mit tartott hát érde­mesnek lejegyezni? Idézzük le­írását: „Mohácstól elindulva hat és fél óra alatt Ete faluhoz érkez­tünk, majd Szekcsőhöz, ahol erősség van. Átmentünk Bátán, ahol szép és gazdag apátság virágzott valaha és Bátaszéken. Jól művelt síkságon haladtunk át, mely gyönyörű dombok, s a Duna között fekszik, abból amit Magyarországból láttam, ez a vidék tűnt fel előttem legszebb­nek. Három óra alatt Tolnára- értünk, mely a Duna jobb part­ján fekszik. Jó magyar módra épült házaik vannak. Lakosai­val a törökök jól bánnak. Leg- naayobb részük ágotai hitval­lású, van iskolájuk. Elhalad­tunk Szekszárd mellett, ahol gazdag apátság volt, az apát­sági épület erősséggé van át­alakítva, s török katonák állo­másoznak benne. Vidéke dom­bos s jól művelt. Szekszárd,' szandzsáknak központja, az egész török vidéken egyedül itt hallottam harangszót. Tolnáról kilenc óra platt Földvárra ér­tünk, ami annyit jelent, mint rocca di terra; itt a Duna mel­lett török erősség áll. Átmen­tünk Pakson, melynek szép fal­lal körülvett temploma van. A városban török katonákat lát­tunk. Lakói magyarok, s ágotai evangélikusok... A lakosság nagy része (Tolnán) elég mű­velt, főleg az ifjak, akik szor­galmasan foglalkoznak a tu­dományokkal, mind ágotai hit- vallásúak, van egy prédikáto­ruk, s iskolájuk, ahol a latin, görög és héber nyelvet tanít­ják, azonkívül a szabad mes­terségeket, mint a retorikát, aritmetikát, geometriát, s ha­sonlókat. Szabadon mehetnek külföldre tanulni, hozhatnak magukkal könyveket. .." A fenti sorokat olvasva, úgy vélem, módosításra szorul né­hány, egykor tanult tétel, amely szerint1 a török csak pusztított, rombolt, irtotta a népet. Az úti­napló tanúsága szerint a Sár­köz szépen művelt terület volt, és a szekszárdi dombokról is úgy emlékezik, hogy jól művelt. Aztán itt van a vallás is, a le­írásból — de más forrásból is tudjuk, a törököt nem zavarta, hogy a magyarok más vallást követtek, mint ők. Hagyták a hitéletet, sőt, még engedélyez­ték a harangozást is — pedig tudjuk, hogy a pápa éppen a törökök elleni diadal emlékére rendelte el a déli harangozást. Igaz, tegyük hozzá, a fenti út­leírás nem sokkal a török meg­szállás után keletkezett, s még hátra volt 118 esztendő a török kiűzéséig. A SIMONTORNYAI TÖRÖK SZABÁLYRENDELET A török uralom alatt műkö­dött a magyar közigazgatás, működhetett az egyházi appa­rátus. Ezt a törökök meg is kí­vánták. Sok dokumentum ta­núskodik erről. Az alábbiakban az 1669-ben Simontornyán kelt, Achmed alaybég által hozott szabályrendeletéből idézünk, amely híven tükrözi a magyar Viszonyokat, a magyar—török kapcsolatokat. „1. Az esküdt ember istenfé­lő legyen... ha pedig kívül cselekszik az esküdtségre nem méltó, sem illendő. 2. Azon igyekezzen, hogy a hazugságot eltáviztassa, józan és tiszta életű, igazmondó és tökéletes állhatatos beszédű le­gyen. 3. Az ünneptörést, a lopást, tolvajságot, árulást, vérontást, szitkozódást, személyvélogatást, lélekmondást: ördög teremtet­te, ördöglelkű és hitű, stb., un­dok szitkozódást, paráznaságot, latornak pártfogását... törvé­nyekhez való engedetlenséget el ne kövesének. Aki pedig az megnevezett bűnök közül vala­melyiket cselekdszi, az esküdt­ségre nem méltó, azonkívül melyeknek az isten könyvében nyilván való büntetések leíra­tott, melyek szerint ő is bünte- tődjék, pellengérre tétessék és ott egy kevéssé tartassák akár férfiú, akár asszony, akár gaz­da, akár szolga legyen és az­után üssenek hatot a farán... (azaz, ha az esküdt követ el bűnt, ugyanúgy bűnhődjék, mint bárki más — a szerk. megj.) 4. Minden szombaton, ha le­het az esküdtek öszvegyüljenek á főbíró akaratjából és akkor mindenekről tehetségek szerint igazságot szolgáltassanak . . . Vasárnap pedig semminemű külső dologról való gyűlés ne légyen, hanem azon napon mindnyájan az isten dolgában légyenek foglalatosak ... (azaz, a vallási szertartásokat tartsák meg - a szerk. megj.). 7. Ha valaki a prédikációt elmulasztja és vasárnap csak otthon hever. . ., az pellengér­re tétessék és mind a prédiká­ció végéig benne tartassák, an- naikutánna üssenek négyet a farán és bocsátassék békével. 8. A kórságot, dühödtet el­mondja, égütöttet (pl. „a villám vágjon agyon" - a szerk. megj.), kőütöttet, szinte mint a lélekmondókat úgy büntessék... 9. Aki az esküdt bíróikat meg­hamisítja és végzéseket sem­misnek tartja és megkároimolja : az olyatén vasárnapon jó reg­gel a pellengérre tétessék és uzsonna korig mind ott tartas- ték . . . 11. Asszonyok a gyűlésbe ma­gukat ne avassák, pattogni oda ne menjenek, akik az ellenkező­jét cselekszenek az pellengér légyen helyek ... 14. Ha a tanító mind ezekre és ezeknek véghezvitelére nem vigyáz és sem az esküdteket, sem a közönséget jóra nem kényszeríti, hanem minden la- torságban élnek az polgárok: a prédikátort vostag büntetéssel megbüntetjük és esküdteket megbírságoljuk, hogy így min­den latorság megszűnjék, min­den jámborság és tiszta élet maradhasson. A prédikátor a parancsainkat és kiadott törvé­nyeinket a templomban a köz­ség előtt gyakorta elolvassa, hogy ezután valami gonoszság ne essék és senki azt ne mond­hassa, hogy nem volt hírével és élőbb meq nem mondották neki. Ha valakin pedig ezek sze­rint valami esik és nehéz lesz neki: jöjjön oanaszo'lni és ha onnanhazul fél teréhval jött, Is­ten úgy segéllyen, bizonyosan el hiaaye, hogy egész teréhvel bo­csátjuk. Irtuk Simon-Tornyán, 1699, Achmed alaybég” A szabályrendeletből kitűnik, hogy a török megkívánta a köz­élet tisztaságát, a tisztségvise­lők feddhetetlenségét, s ha a közéleti ember vétett, nem kí­mélték őt sem, pellengérre állí­tották. Az is eléggé egyértelmű­en derül ki a rendelkezésből, hogy az asszonyoknak nem sok szavuk volt, gyűlésibe nem me­hettek, ott nem pattoghattak - azaz nem kiabálhattak nem ve­szekedhettek, nem 'Perlekedhet­tek -, mert különben el nem kerülhették a pellengért. Nagy felelősséget tettek a tanítók és a prédikátorok vállá­ra, Ők voltak felelősek a ren­dért, a törvénytiszteletért, s ha munkájukat nem jól végezték, azaz sok volt a törvénysértés, ők maguk sem kerülhették el a büntetést, amint a szabály- rendelet mondja, vastag bünte­tésnek vetik őket alá . .. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents