Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-01 / 126. szám
ArtÏËPÜJSÀG 1982. június 1. Moziban Hegyi emberek Nem tudom, lejátszódott-e valójában annyi történet a Sziklás-hegységben, amennyit- a lenyűgözően szép, vad vidéket kulisszaként felhasználva — az elmúlt háromnegyed évszázadban megfilmesítettek? A kérdés talán fölösleges, többek között már csak azért is, mert az e tájjal kapcsolatba hozható forgatókönyvek döntő többsége nem a valóságra épül, hanem inkább a romantikus meseszomjra. Nem hiányzik az a bizonyos kaptafa sem, amelyikre úgyszólván valamennyi történet ráhúzható. Nincs ez másként a Hegyi emberek esetében sem. Persze kaptafa ide, kaptafa oda, ahány film annyiféle. Az ábrázolás eszközeinek hasonlósága nem zárja ki, hogy egy-egy órára elszórakozzunk a gyermetég meséken. Ügy tűnik, hogy a Hegyi emberek alkotói mintha a szokványostól némileg el akartak volna térni. Nem a hatlövetű coltok, csodálatos ismétlőpuskák világába, hanem néhány évtizeddel korábbra visznek el bennünket. A főszereplők sem az aranyat keresik, hanem a hódokat, hogy a szimpatikus kis állatokat megszabadítsák szép prémjüktől. Bár az elöltöltős puskák koráról lévén szó, valamivel kevesebb vaktöltényről kellett gondoskodnia a kellékesnek, a lövöldözésből így is jócskán kijut. A romantika is keveredik némi naturalizmussal, ez utóbbi .jóvoltából“ egyik-másik jelenet, dialógus már-már a jóízlés határát súrolja. A főszereplők sem cowboynak álcázott, kifogástalan öltözetű és modorú szépfiúk, hanem állatbőrökbe bújt marcona prémvadászok. A szívük természetesen aranyból van, sőt, mi több, a film készítői még valamicske jellemábrázolással is megpróbálkoztak. Itt is vannak jók és rosszak, békés és vérszomjas indiánok. És ha valakinek netán kételyei támadnának, biztosíthatom, hogy a happy end sem marad el. Hogy addig mi minden történik? Aki kíváncsi rá, nézze meg a filmet. Egyszer talán meg lehet. - gy Peti bohóc és barátai A paradicsomorrú, szivárványruhájú és sziporkázva mókázó bohócok gyermekeink kedves barátai. Megtaláljuk őket apróka s nagyobb figurákban a mesekönyvek lapjain, a cirkusz porondján, a televízió képernyőjén és másutt. A bohóc egyszerűen csak bohóc. A mulat- tatás művésze, ha kell, s ha úgy adódik napszámosa. Az elmúlt hét csütörtökén a megyei művelődési központ színháztermében a szekszárdi óvodások és kisiskolások érdeklődésükkel egy élő „igazi" bohócot tisztelhettek, Peti, alias Szepes Péter előadóművészben. A tisztelés szó kis túlzás, mert a túl gyakori - sokszor neveletlenségre utaló - közbekiáltások túlontúl zavarták az előadást, és magát az előadót is. Az egyszemélyes — noha, voltak segítők is — vállalkozás mindig veszélyt rejt magában. A feszesen felépített, ám különböző okok miatt tökéletesen nem teljesíthető élmény elhalványulásának veszélyét. Szepes Péter produkciójának, nevelő célzatú dalainak, kedves történeteinek, a báboknak örültek a gyerekek, örültek, de úgy láttam, még várták volna az izgalmasabb, színesebb és pergőbb sziporkákat.-szlj_____________1_____________ S zínházi esték Házmestersirató Csutka Istvánnak valószínűleg eddigi legjobb darabja a Házmestersirató, ami fővárosi sikere után bejárja a vidéket is. Jó darab, még akkor is, ha a második részben helyenként a kelleténél több a didaktikus-retorikus elem, Szekszárdon már játszották, most a veszprémi színház előadásában láthattuk. Pethes György elsősorban a hiteles atmoszférára törekszik, hatásosan egyensúlyozva a burleszkelemekkel átszőtt tragédia ormain. Gondosan kidolgozott, korrekt előadást láttunk, melynek sikerét néhány kiváló színészi teljesítmény teszi emlékezetessé, amilyen Hőgye Zsuzsannáé, Joós Lászlóé és Jászai Lászlóé. Rádióhabaré, csalódásokkal Shakespeare Richardját legföljebb negyed ház nézte végig, Csurkára félig telt meg a színház, a rádiókabaré alkalmi műsorát telt ház várta felfokozott kíváncsisággal. A csalódás nem maradt el. Ezt az összeállítást inkább az afkafmiság, az esetlegesség jellemzi, mint a megszerkesztettség, az átgondoltság. Ha egy humoristának végképp nem jut eszébe semmi, akkor megcélozza a szexológusokat, ami még nem is lenne baj, de az ötlettelenség mindig megbosszulja magát. Mert bizony egyre kedvetlenebből ültük végig a kétórás műsort, néha kifejezetten viszolyogva. Mert az Ízléssel is baj van. A lengyel nép súlyos helyzetén felelőtlen és léha dolog viccelődni. Miként le kellene arról is szokni, hogy Bartókkal viccelődjenek, jelentősége ugyan nem csorbul ezzel, annál jobban ártunk önmagunknak. Az pedig nem menthető ízléstelenség, ha valakinek legközelebbi hozzátartozójáról erkölcsileg minősíthetetlen anekdotákat mesélnek, akár csak, hogy Ka- rinthyval szóljunk, ,,a jó hangzás mián" is. A fáradt unalom ködén néhány fénysugár azért áthatolt. Házy Erzsébet nagy operaházi sikereit juttatta eszünkbe, felejthetetlen szerepeit, mint a Salome, Manon vagy Poppea. Felhőtlen örömöt azonban csak Tímár Béla jelentett, aki kitűnő színész, s úgy látszik, mindig feltalálja magát. Arról viszont ő sem tehet, hogy a két vértelen Tabi-jelenetbe nem tudott életet vinni. Cs. L. Rádió Ismét „itt a Táskarádió...” Két hónapja sincs, hogy a Petőfi rádió két évtizedes és vasárnap déutánonként jelentkező műsoráról, a Táskarádióról írtam. Hogy most mégis újra erről a műsorról lesz szó, annak az a magyarázata, hogy vasárnaptól új szerkesztő-műsorvezetővel jelentkezett a Táskarádió. A pécsi stúdió volt munkatársa, a dél-dunántúli fiatalok kedvelt ifjúsági műsorának, a Hangadónak szerkesztője. Gör- gényi Zoltán vette át a Táskarádió adását. Egy műsor, a vasárnapi egyórás jelentkezés, úgy gondolom, még nem elég ahhoz, hogy értékeljük az új Táskarádiót, de ahhoz mégiscsak elég hosszú idő a hatvan perc, hogy megállapíthassuk: a régi táskarádiós hagyományok szerint folytatja Görgényi Zoltán is a szerkesztést! Bár bemutatkozó-bevezető mondataiban utalt arra, hogy elsősorban saját korosztálya, a hatvanas évek beat-nemzedéke számára szeretné a műsorokat készíteni, a vasárnapi bemutatkozás elárulta, hogy ennél sokkal szélesebb rétegeknek szóló műsor marad továbbra is a Táskarádió. Felsorolni, hogy mi mindenről hallottunk a vasárnapi adásban, kevés ez a jegyzet, így csak címszavakban említünk néhány témát. Szó volt az 1960-as években tizenéves fiatalok mai életéről: a mai tinik hirtelen feloszlott kedvenc együtteséről a Beatrice sorsáról; a luxemburgi rádió egyik szerkesztőjével készült riport a népszerű adó műhelytitkaiba vezetett be; szó volt a „nudista tyúkokról”, a szinte toll nélküli kétlábú kotkodácsolókról, és szó volt... Folytassam? Aki hallotta, annak kár megismételni, aki nem, annak kedvgerjesztőül talán ennyi is elég. A műsor érdeme hogy nem volt Budapest-centrikus. Talán a jövőben — a meqyénkből származó szerkesztő-műsorvezető jóvoltából - több teret kapnak a vidéken élő fiatalok gondjai, problémái, örömei? Esetleg a nem budapesti amatőr zenekarok bemutatkozására is lehetőség nyílik a műsorban? Ezekre a kérdésekre a Táskarádió következő adásaiból kapunk majd választ. Érdekes, változatos volt az összeállítás, kiegészítve jó zenével. Ezért nem kell kiemelkedő jóstehetség annak megállapításához, hogy a Táskarádió a jövőben is a fiatalok egyik kedvéit műsora lesz.-TamásiPUnkösdöiö w így emlékeztek Kodályra „S így szólt a mester: minde- nik gyerek / kis antennája legyen a zenének, / maga is hangszer, síp, húr és vonó, /. mit fölzenget az ének, / nem karmester, énekes: csak rigó, / ág-hegyi dalos, lombos zeneértő, / így legyen dalos mindenik gyerek, / füttyöngve a reménytől!” - Vészi Endre imént idézett sorait éreztük megvalósulni a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ pünkösdvasárnapi programjában, arrtit Kodály Zoltán tiszteletére rendezett. Baranya, Somogy és Tolna megye legjobb gyermek-tánccso- portjai találkoztak és tisztelegtek a zeneszerző, kutató, a pedagógus emléke előtt. A művelődési központnak — mint a három megye néptáncos módszertani központjának - ez első rendezvénye jó példája volt, hogy mi módon lehet követni a kijelölt utat, hogyan lehet tiszta, igaz cél szolgálatába szelídíteni több mint félezer egészségesen szilaj, jókedvű gyereket. A délelőtti csoportos népdaléneklési verseny tükre volt a Kodály álmodta ének és gye- I rek kapcsolatnak. E vetélkedésben elsősorban Izmény, Bony- hád és a pécsi 39-es dandár utcai iskola gyerekei jeleskedtek. A Budai Ilona népdalénekes vezette közös éneklésben, több mint ötszáz gyerek lelken- dezőn csillogó szeme, mintha újraélesztett volna valamit a szívszorítóan kedves dalukkal. Az antológiát Szabadi Mihály szerkesztette, a műsort Thész László nyitotta meg a délután eseményeként. A vendég megyék 30-30 perces műsorát a házigazda Tolna megye képviselői zárták. Sióagárd,'Izmény, Madocsa, Bonyhád, Bogyiszló és Szekszárd „dalban, zenében, játékban" víg gyermekei között megjelenő idős váraljai emberpár csárdása olyan belső tűzről árulkodott, amely átsugárzott az egész nap programján, ezen a tavaszt köszöntő ünnepen. Baranya, Somogy és Tolna megye gyermek-tánccsoportjai olyan természetességgel emlékeztek, „mint madár dalolja ki maga sorsat, / fütyülve lombok ringó ritmusát / és rigók gyors dalát e kicsi ország, / maga is hangszer, síp, húr és vonó, / mit fölzenget az ének: / az értelem, az emberség s a szív / közös dicséretének.” DECSI KISS JÁNOS TV-NAPLÓ A házigazda: Keresztury Dezső 1945-ben két világhirű vendége volt a Vnég romos Budapestnek: Yehudi Menuhin és Doráti Antal. Igazán vendég azonban csak Yehudi Menuhin volt, Doráti Antal ugyanis innen indult, s ide jött haza, mint azóta is jó néhányszor. Mint nemrég is, amikor 75. születésnapján magas kitüntetést kapott, tiszteletbeli tanár lett a Zeneakadémián és felkereste öreg barátját, Keresztury Dezsőt is. Találkozásukon ott Volt a televízió, s jóvoltából mi is részt vehettünk a beszélgetésen, ami felidézte egy gazdag és sikeres dirigensi pálya egyes állomásait, mesterekre emlékezett, mint Kodály és Weiner Leó, s a felejthetetlen barátra, Bartók Bélára. Doráti Antal a budapesti Operánál kezdte, de korán elindult nemzetközi sikerei útján, s ma \a legjelentősebb dirigensek között tartják számon. Könnyű lett volna sikereire emlékeznie, Doráti azonban azzal kezdte, mit vitt magával itthonról, hisz ez volt „egyetlen poggyásza". A legfontosabbat, s Kodályt idézte, a feladat felelősségét, hogy mit kell magunktól elvárnunk. Mi az, amire képességeink köteleznek, s aminél alább soha nem adhatjuk. Életre .szóló útravalá és feladat, s Doráti Antal azzal a természetességgel beszélt az eltéphetetlen hazai szálakról, amit a legnagyobbaknál mindig tapasztalunk. Pedig az elmúlt években találkozhattunk több olyan hazánkfiával, akit annak idején a politikai körülmények, vagy a hazai tudományos viszonyok elégtelensége messze ragadott, s egyetlen poggyászuk, éppúgy, mint Dórádnak, az volt, amit itthon kaptak. Elég olyan világnagyságokra gondolnunk, mint Wigner Jenő, Lánczos Kornél, Gábor Dénes. Nemcsak az volt felejhetetlenül érdekes, amit munkájukról, pályájukról mondtak, példamutató volt hűségük, az a szellemi és érzelmi tisztesség, amivel ifjúságukra, mestereikre, hazájukra emlékeztek, hosszú évtizedek múltán is az anyanyelv tisztaságával. Doráti Antaltól is ezt hallottuk, s közben sok okos, megszívlelendő dolgot mondott. Például a mai zenei törekvésekkel kapcsolatban, megállapítva, hogy „a kommunikáció gyorsasága hátráltató elem", mert az elmélyedéshez nem jut elég idő, bár az is igaz, hogy sok a kapkodás. Keresztury Dezső szívélyes házigazda volt, s amint meggyőződhettünk róla, kitűnő riporter", aki nem lankadó figyelemmel terelte a beszélgetés áramlását a legfontosabb irányába. így kaptuk Doráti izgalmas és újszerű Páva-magyarázatát, s megtudtuk azt is, miben látja a dirigens igazi feladatát. örömmel és áhítattal figyeltük minden szavát. Cs. Curro, Avar és Laramie Az elmúlt szombati napról lesz szó. Továbbá arról, hogy Curro Jiménezzel (ám vessenek meg érte!) elégedett vagyok, pedig még csak másodszor szerepelt a képernyőn. Elégedettségem fő oka az, hogy hatnál több alkalommal semmi esetre sem fogom látni, ynert a netáni ismétlést nem nézem meg. Elégedettségem egyébként felettébb kispolgári gyökerekből is táplálkozik. Nem vágyódom mindig Shakespeare-drámákra, és ha odakinn rossz az idő, idebenn pedig a kedvem az, akkor jólesik egy óra kalandos infantilizmus, típushősök tipusvereke- déseivel, ősi és ósdi séma szerint, amikor a betyár a tisztességes, a tisztes polgár, ívagy netán \katona pedig betyár. Curro után jött Avar István Csipke őrnagynak álcázva, .pontosan annyival jobb játékkal, amennyivel Avar jobb színész a jóképű Sancho Gráciánál, márpedig sokkal jobb. Ismétlés formájában is. Az embernek leldbbog a szive: V— egy nemzetnél se vagyunk alábbvalóak! San Francisco utcáin is megirigyelhetnék az olyan hidegvérű haramiákat, mint amilyeneket Nagy Attila és Holl István nálunk megtörtént bűnügyek, továbbá Mág Bertalan nyomán alakított. Csipke őrnagy megijedt a tigriscsikos boxertől, meg tudom érteni, én is megijedtem volna. Tévedni is tudott, ami filmbeli rendőrtisztekre nem mindig jellemző. Ilyesformán az „Iskolatársak voltak" 75 perce alatt lelkileg felkészülhettem az esti filmre, amikor is bejött egy férfi Laramie-ből. Szívósan végignéztem és bár erre csak másnap jöttem rá, ezúton közölhetem mindenkivel az 1955-ből származó amerikai filmalkotás egyetlen érdekességét. Laramie városa csakugyan létezik. Megnéztem az 1976-os Kis világatlasz 86-ik oldalán. Wyoming államban van a Cheyenne-ből Rock Springsbe vezető vasútvonal mentén, nem messze a coloradói határtól. Ez megnyugtatott. (ordas) Könyv Kiss István Budapesten huszonnyolc, vidéken pedig harmincnégy szobra van Kiss Istvánnak köztereken, illetve középületekben. Kilenc alkotása pedig külföldön került felálliTásra. Ki tudja miért, Tolna megye eddig Kiss- szobor nélkül maradt. Tegyük hozzá, már nem sokáig lesz ez így, hiszen közismert, hogy a megyeszékhely (de mondhatni az egész megye) történelmi központjában, a Béla téren elhelyezik az olvasóinknak már bemutatott művét. Éppen ezért várhatóan nagy érdeklődést vált majd ki a megye művészetkedvelői körében Tasnádi Attila kritikus könyve, amelyet a könyvhétre jelentetett meg a Képzőművészeti Kiadó. Az ötezres példányszámú, elegáns kiállítású könyv azok közé a ritkaságok közé tartozik, amelyek egy-eqy szobrász életművét mutatiák be. És: ha fokozni akarjuk, azt is hozzátehetjük, hogy a főleg közterületre dolgozó szobrászok ilyen bemutatása még ritkább. A Kossuth-díjas, érdemes művész életútjának bemutatása alkalmat kínált arra is, hogy az ötvenes években induló művészgeneráció pályakezdésének, lehetőségeinek megrajzolásával megismertesse az olvasót. Tasnádi Attila élt is ezzel a lehetőséggel, sőt azzal is, hogy Kiss Istvánt, mint közéleti embert, kultúrpolitikust is bemutassa. A kötetet illusztráló 81 képből többet személyesen is ismerhetünk, hiszen a megyét járó kiállításon több is szerepelt, míg másokat (a budai Dózsa-, a városligeti tanácsköztársasági, vagy a margitszigeti centenáriumi emlékművet) megannyi képről, levelezőlapról, illetve ügyes-bajos dolgaink intézése során a felállítási helyén láttuk már. így az ismerőssel találkozás izgalmával vehetjük kézbe a kötetet. «) Egy filmbeli jelenet - a sok hasonló közül Kiemelkedően szerepelt a szekszárdi táncegyüttes utánpótlása
