Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
© tDèpüjsàg 1982. június 26. Múltunkból A levéltári források sem tud— IA megyének van egy nagy, bár szerintem inkább érdekes, mint szép épülete és ennek az épületnek sokatmondó neve: Babits Mihály Megyei Művelődési Központ. Mennyire lehet, kell, továbbá érdemes-e a művelődést központosítani? — Az én felfogásom szerint a művelődés az emberek mindennapi életének szerves része. Bennük zajlik, általuk és így emberenként, egyénenként változó. ilyen értelemben tehát nem keil, nem lehet intézményesíteni, nem is érdemes. Néhány feltétele azonban koncentrálható. Ez történik nálunk is, az intézmény jellege és mérete szerint elég nagy arányokban. — Az, hogy a városi funkciók ellátása az önök feladata, teljesen tiszta előttem. Azt hiszem, hogy erről a színházi kultúra esetében teljes joggal lehet szuperlativuszokban beszélni. Az intézmény azonban egyúttal módszertani központ is. Lehet, sőt majdnem biztos, hogy az én ilyetén ismereteim hiányosak, de ez az elnevezés mintha félreérthető lenne. Azt feltételezi vajon, hogy itt a megye más pontjain követetteknél jobb módszereket ismernek, vagy netán az is elképzelhető, hogy azokból akarnak tanulni? — A színházi életünkkel kapcsolatos elismerő szavaknak örülök. A többiben azonban van némi félreértés. Se főhatóság, se valamiféle akadémia nem vagyunk. Mint a művelődési igényeket közvetlenül kielégítő intézménynek, ami ilyen formában persze nemcsak ránk vonatkozik, tapasztalataink egyik forrása a magunk munkája. A másik a megyebeli, sőt országos tapasztalatok átvétele és továbbadása. Nagy segítőnk ebben a Népművelési Intézet, mely ugyanezt a feladatot országos szinten látja el. Tehát korántsem érezzük magunkat valamiféle csalhatatlan apostoli szentszéknek, ha netán' erre gondolt volna ... — Tagadhatatlanul megfordul a fejemben ilyesmi is! — Tévedés! Mostani beszélgetésünket alig valamivel megelőzően kezdte el „bemutatkozását" épületünkben az egyik nagy állami vállalat. Ez az ötlet és kezdeményezés, tudjuk jól, Dombóvárról származik,. Í — Milyen a kapcsolatuk a város lakosságával? — Jó! Ami persze nem azt jelenti, hogy nem lehetne jobb és törekszünk is állandó javítására. — A megyével? — Felettes szerveinkre, vagy más művelődési intézményekre gondol? I — Is-is. — Felettes szerveink segítőkészsége * maximális és ezt igazán nem azért mondom, mert a felsőbbségről ilyesmit általában „illik" kijelenteni. A társ- intézményekkel partneri. Hangsúlyozni szeretném, hogy nemcsak a mi intézményünk tölt be a művelődési otthonok sorában központi szerepkört a megyében,' hanem egy-egy tájegység vonatkozásában mások is. — Nem tehetnénk egy közös kísérletet annak érdekében, hogy megfogjuk: kikre gyakorol állandó és következetes hatást az Önök munkája? Korábban ugyanis lenyűgöző számok voltak olvashatók a művelődési központ forgalmával kapcsolatban. Olyan lenyűgözőek, hogy az emberben még kétkedés is ébredt. Hallottam olyan viccet, mely szerint a statisztikákban a ház falai mellett naponta elhaladó ingázók is szerepelnek... — Vicceket gyártani könnyű, ezért mifelénk senki nem megy a szomszédba. Persze, ez nem így van. Ahhoz, hogy egy intézmény életéről véleményt mondhassunk, belülről se árt ismerni bzt! — Beszélgetésünk is ilyen próbálkozás! — örülök neki! Nos, kétségtelenül van egy kiterjedt réteg, mely csak esetenként, alkalmilag fordul meg itt. A kiállítások futó látogatóira gondolok, bár egész biztos, hogy ezek Ízlés- neveléséhez is hozzájárulunk valamelyest. — Főleg az olyan, valóban az ingázókat is megállító kiállításokkal, mint amilyen a Kiss István-féle volt, mellyel szó szerint kimentek az utcára. — Bizonyára! De maradjunk a kérdésnél. Nagyon nagy azoknak a száma, akik valamilyen formában aktívan kiveszik részüket a munkánkból azzal, hogy itt hódolnak kedvteléseiknek. Egyáltalán -nem lesz teljes a felsorolás, melyhez most hozzáfogok. Gondoljon a néptáncosokra, a pedagóguskórusra, a Musica-bábegyüttesre, a fotósokra, filmesekre, a Big-Band- re, a nemzetiségi baráti körre, a nyugdíjasok klubjára, a horgászokra, bélyeggyűjtőkre, a találkozásaikat itt tartó város- történeti klub tagjaira ... — És a nyelvtanfolyamokra! — Úgy van, a nyelvtanfolyamokra is . .. — Sok személyes kapcsolat révén él bennem egy hit, vagy tévhit. Nem fordulhat elő, hogy egyik- másik siker nem az intézményhez, hanem személyekhez kötött? A most következő jelző az én szó- használatomban egyértelműen pozitív. Olyan, a legjobb értelemben vett megszállottakra gondolok, mint néhai Kaiser István barátom, vagy Szabadi Mihály, Kiss István, dr. Németh Pálné... — A kiemelkedő személyiségek, nagy tapasztalatú kollégák szerepe és érdeme vitathatatlan. Példaképül szolgálnak és természetes kötelességünk támogatni őket. A mi munkánk azonban egy közösségé és az egyesek kétségtelen képességei nem bontakozhatnának ki a teljes kollektíva támogatása nélkül. — Milyen a kapcsolatuk a csúf gyűjtőszóval „tömeqkommunikációs 'Szerveknek" mondottakkal? Tv, rádió és- ebben a megyében lévén, a mi lapunk? Tudunk-e segiteni egymáson, vagy netán gátoljuk a másik munkáját? — Szerintem korrekt a kapcsolat. Az információk tovább- juttatása, a propaganda számunkra fontos, ezt meg is kapjuk. — Olykor kritika formájában. — Természetesen. Nos, a kritikának első pillanatban senki sem tapsol, de minden esetben mérlegelni kell és ha csak egészen kis igazság van benne, azt meg kell fogadni. — Nehéz-e ma égy szépen fejlődő kisvárosban népművelőnek lenni? — Igen! Bonyolult feladat, eredményei nehezen mérhetők. — önök hányán vannak, milyen képesítéssel? — Népművelők ihuszonketten. — Egy ilyen létszámú szakembergárda bizonyára foglalkozott már korábban is azzal a problémával, melyet az ötnapos munkahét jelent. Hogyan készültek fel erre, milyen változást tapasztalnak? Megjegyzem, én azt is el tudom képzelni, hogy sem- milyet, hisz az ötnapos munkahét sokaknál további munkában „csapódik" le... — Eléggé illúziómentesen fogalmazott. Azt hiszem, nekünk sincsenek illúzióink. Kötelességeink viszont annál inkább akadnak. Az ötnapos munkahét nálunk eléggé sajátosan jelentkezik, örömeivel és gondjaival együtt. Máról-holnapra valamiféle „csodát” várni túlzás lenne. Elsősorban a tanulókra számítunk, a felnőttekre Viszonylag kisebb arányban, hiszen igaz az, amire célzott, hogy jelentős részük másként hasznosítja majd szabad idejét, mint azt mi szeretnénk. Itt azonban nem a népművelők elképzelései, hanem a tények a döntők. — A vásárlónak lehetnek igényei, de végül azért tizet, amit kap! — Tény, hogy a mi feladatunk megfelelő ajánlatokkal szolgálni. Ezen már jó ideje dolgozunk, ideértve a szünidei programokat is. — És mihez kezdenek a saját dolgozóikkal? Az ötnapos munkahétre ugvanis ők éppúgy iogo- sultak, mint bárki más... — Kétségtelenül! Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy ruaalmas munkaidőt vezetünk be. Ez magyarán annyit jelent, hogy a nálunk olykor lökésszerűen jelentkező igényeknek megfelelően kell a szakembereknek itt lenniük. Lehetnék napközben akár távol is. mert semmi értelme annak, hoqv eáv íróasztal mellett csak azért üljön valaki, mert széket is tettünk az asztal mellé. Arról viszont gondoskodunk, hoqv havonta két alkalommal a pihenőnoci vasárnao- ra jusson és csatlakozzon egy másikhoz. —'Nem lehet könnyű! — Nem is az. A művelődési központ azonban szolgáltatásokat biztosít, szolgáltatásainkhoz formát kell találnunk . .. — Továbbá helyet! Engem személy szerint zavar az, hogy a megyei művelődési központ a szervezetlen, spontán tartózkodásra nem túlságosan alkalmas. Olyan célra, hogy vonatra várás idején egyszerűen betérjek ide, olvassak, vagy bármilyen más, hasznos információhoz jussak.- Az építészeti megoldások ezt valóban nem teszik könnyűvé. Sok az ajtó, bejárat, de kevés a fogadásra az ön által mondottak szerint is alkalmas helyiség. — És ez megváltoztathatatlan?- Szerencsére nem az! Már tárgyaltunk a tervezővel, kivitelezővel a szükséges belső módosításokról. Elképzeléseink szerencsére egyetértésükkel találkoztak. Az aula fűthetetlenségén persze bajos változtatni, de aizért már tehetünk valamit, hogy itt és az épület másik végén hosz- szabb-rövidebb idejű betérésre alkalmas termet alakíthassunk ki. Az év második felében például a volt presszó helyén, amivel kapcsolatban a maga idején épp elég vita folyt, szabadidő-teret létesítünk. Újságokkal, olvasási, de alkalmilag akár vetítési lehetőséggel, fülhallga- tós lemezhallgatással, magnóátjátszással. Igyekszünk tehát a statikus kereteket rugalmasan kihasználni . . . — A „statikus" keretek gondolom az épületre értendők. Kilép-e és hogyan lép ki az intézmény e határokon túlra?- Részben autóbusszal! Együtteseink, csoportjaink szállítására van egy nagy, 45 férőhelyes autóbuszunk és két kis mikrobuszunk. Az új közigazgatási módosítások révén Szek- szárdhoz közeli községek is kerültek. Szálka közművelődését például mi igyekszünk, persze a helyiek irányításával segíteni. Hadd kérdezzek azonban én is! Az eddigiekből azt gyanítottam, hogy „központ” jellegünket mintha kissé a világtól és valóságtól elszakadottnak vélné... — Van benne valami!- Nos, remélem egyre kevesebb óikkal-joggal. A felsőbb szervek által meghirdetett lakótelepi klub pályázatra a megyéből tíz, ezen belül Szekszárd- ról féltucat pályamunka érkezett. Valamennyi támogatást kap, ami pénzben lesz mérhető. Ha én nem tévedek túl nagyot, megyei művelődési központ jellegünknek, feladatainknak akkor tudunk majd igazán megfelelni, ha az épület, a város, a városkörnyék, a járás és a megye láncszemeit felölelő részek egy teljes lánc egészévé válnak. Május 1. óta ugyanis Decs helyett ml látjuk el a járási művelődési központ funkcióit is. — Türelmét megköszönve, sikereket kívánok!- Én pedig azt köszönném meg, ha minél több olvasójuk jelentkezne nálunk kívánságaival, igényeivel! 1 ORDAS IVAN Fotó: G. K. nak arról, hogy volt-e még-egy olyan időszaka megyénk történetének, amikor két egymást követő választáson Tolna megyére, ezen belül is a bonyhádi választókerületre figyelt volna az ország. Az egyetlen ilyen eset 1938. január 6-án és 1939. május 29-én történt. Bonyhádon 1938-ban dr. Per- czel Béla lemondása miatt megüresedett a bonyhádi választói kerület, a képviselőhely gazdát keresett. Ez eddig rendjén is volt, csakhogy a két jelölt - mindkettő a mandátum birtokosa kívánt lenni - nem volt más, mint a magyarországi németség két vezetője. Az egyik Klein Antal földbirtokos, a liberális polgári ellenzéki politikus, a másik Goldschmidt György, a Népi Németek Bajtársi Szövetségének (Volksdeutsche Kameradschaft) helyettes vezetője. Az egyik a pángermán törekvésekkel szemben lépett fel, ellenezve a szélsőséges német követeléseket, de igényelve a magyarországi németek részére a politikai és kulturális egyenlőséget, a másik pedig egyre gyakrabban fogalmazta meg a magyar kormányt jobbról támadó nézeteit. Mindehhez járult az is, hogy a bonyhádi járás lakóinak nagy hányada német volt. így még azok is felfigyeltek erre a választásra, akik nem akartak tudomást venni az ország súlyos belpolitikai helyzetéről, és nem sokat törődtek azzal sem, hogy mind gyakrabban jelennek meg Magyaror- száqon olyan „turisták”, akik valójában agitációt fejtettek ki és hírszerzői tevékenységet folytattak a hitleri Németország számára. A választási küzdelemben központi helyet foglalt el: merre tart a hazai németség? Vállalja-e hazájának Magyarországot, vagy a pángermán törekvéseknek engedve a hitleri Németország törekvéseit segíti? Klein Antal is, Goldschmidt György is több alkalommal találkozott a választókkal, kifejtették nézeteiket, ismertették programjukat. A Tolna megyei Hírlap több cikkben is támadta GoldscbmidF Györgyöt és párthíveit visszaéléseik miatt. A Tolnamegyei Újság alig-alig vett részt ebben a választási küzdelemben. S elérkezett a választás napja, 1938. január 6. A Tolnamegyei Újság szerint „A választási küzdelem mindvégig a leg- kifogástalanabb keretekben zajlott le. A tökéletesen zavartalanul, a hatóságok részéről a legpedánsabb rendtartás jegyében lefolyt küzdelem eredményében íqy csakugyan a bonyhádi kerület németajkú lakosságának befolyástól mentes állásfoglalásával dőlt el, a választás kimenetele pedig eqv- szersmindenkorra meg is cáfolta azokat a beállításokat, amelyekkel egves oldalakról a kerület lakosságának magatartását szokták illetni.” (A cikk itt a többi között arra utalt, hogy a német lakosságot qyakran azonosították a szélsőséges nézeteket valló személyekkel, kisebb csoportokkal.) A választásokról meghatározott időközönként híreket tettek közzé. Ennek megfelelően már a délelőtti órákban tudott volj, hoqy a választóknak csaknem fele élt már a szavazati joaával. Sőt, azt is tudták, hoav déli 12 órakor Klein Antal 6128. míg Goldsdhmidt György 1684 szavazatot tudhatott magáénak. Délután három órakor is öszszeaez+°k az addig leadott vok- sokat. Klein tovább növelte előnyét, 8899 szavazat birtokosa volt, Goldsdhmidt voksainak száma csak lassan gyarapodott, 2371 volt. Nem lehetett tehát már ekkor kétséqes, hogy a kettőjük párharcát Klein nyeri meg, s a Népi Németék Bajtársi Szövetségének vezetőhelyettese csúfos vereséget szenved. Amikor a végső össze- számlólásra került a sor, az arra illetékes kihirdette: Kiéin Antal 10 530 szavazattal első lett, s vereséget szenvedett Goldschmidt György a rá adott 2566 szavazatával. „A választókerület országgyűlési képviselője 7964 szavazatnyi többséggel dr. Klein, Antal lett, Goldsdhmidt György pedig - a szavazatok 25 százalékát sem elnyerve — kaucióját is elvesztette" - jegyezte meg némi gúnnyal a Tolnamegyei Újság, s hozzátette: „A választások eredményét úgy a kerületben, mint az országos politika különböző oldalain általános megnyugvással vették". Március 6-án a tolnai kerületben volt pótválasztás. Élénk sajtóvita előzte meg. A pártok mindent megmozgattak annak érdekében, hogy jelöltjüket népszerűsítsék. Valójában különösebb jelentősége nem volt ennek a küzdelemnek - nem is figyelt fel erre az ország. A fej- fej melletti küzdélem végül is Knefély Ödön győzelmét hozta (6933), vereséget mérve a kormánypárti politikával fellépő Lendvay Bélára (6156 szavazat). Igaz, a kormánypárti Tolnamegyei Újság hallatlan elkeseredésről írt - de ez a lényegen nem változtatott. „A választás eredménye Tolnán rendkívüli elkeseredést váltott ki. Az emberek — asszonyok százai zokogtak, mert az volt a meggyőződés, hogy a választópolgárság többségének a szimpátiája impozáns módon fog dr. Lendvay mellett megnyilvánulni. Az utolsó napokban azonban - mondják - történni kellett valaminek, aminek a hatása alatt az emberek egy része elpártolt dr. Lendvaytól" — írta a lap 1938. márdius 9-i száma. Amire az ország odafigyelt, az kissé később - 1939. május 29. - történt. Ekkor is a bonyhádi választókerületben zajló eseményék váltották ki az érdeklődést. Ekkor Klein Antal Müihl Henrikkel vette fel a küzdelmet, azzal a Mühllel szemben, aki a pángermán, volks- bund pogrommal lépett a választók elé. Mü’hl nemcsak a hazai szélsőséges német csoportoktól és személyektől kapott anyagi és „erkölcsi", politikai segítséget, de mögötte sorakozott fel közvetve a Külföldi Németek Népi Szövetsége (Volksbund für das Deutschtum in Ausltand) is, amely a német kormány támogatásával fizetett szabadságra küldte haza a Németországban dolgozó magyarokat, hogy szavazzanak - nem vitás hogy kire. A Magyar Élet Pántjának volt jelöltje a megyei volksbundvezér. Élvezte előnyét, a meqyei lap segítségét is. Véle szemben Klein Antal, az 1938. évi váltasztás győztese, nem rendelkezett ilyen erőkkel — s vesztett. Súlyos volt a vereség: Mühl Henrikre 9727 szavazatot adtak le, Klein Antal ellenzéki kisaazdaoártl ielöllt 4289 szavazat birtokosa lett. A választási mérleg adatainak közlésekor, mintegy összegezéseként a választásoknak, helymegnevezés nélkül, de egyértelmű a bonyhádi választókerületre való utalás. így írt a Tolname'gyei Újság 1939. június 3-i számában: „Pünkösd másodnapján Tolna vármegye minden mandátumának sorsa eldőlt. Tolna vármegye szavazó polgársága méltóságteljes nyugalommal és felelősségérzettel járult az urnákhoz és mindem éllenkező véleményt elsöprő fölénnyel tett tanúbizonyságot a keresztény nemzeti jobboldali világnézet mellett. A Független Kisgazda Párt szinte féktelennek nevezhető liberális támogatással megerősített „fellegvárát" megadásra kényszerítette a diadalmasan előretörő új magyar élet hadserege”. Lelkendezett tehát a megyei konzervatív kormánypárti lap a szélsőjobboldal győzelmén .. Alapvető változás előtt állít az ország, s változott a politikai erőviszony a németség körében is. A Jhongyairapító" politika arra kényszerítette a magyar kormányokat, hogy - mintegy ellenszolgáltatásként - sorra engedményeket tegyenek a' fasiszta német szervezeteknek, szabad teret biztosítsanak a magyarellenes tevékenységinek. K. BALOG JANOS Kaczián Jánossal, a megyei művelődési központ Igazgatójával
