Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-22 / 144. szám

A KÉPÚJSÁG 1982. június 22. Moziban Katasztrófa fi lm - lehetett volna Tévénapló Megvan a pénz. (Jelenet a filmből.) Sütő András tájai Ötvenöt éves. Könyvei számát tekintve mindenki többnek gondolná, ami pedig hatását illeti, a század legjobbjai kö­zött a helye. Az Anyám könnyű álmot ígért egyike a leg­szebb és a legtöbbet olvasott magyar könyveknek, jelentő­sége mégis több és más: egy kisebbségben élő nép nevé­ben szól világirodalmi fokon, ágy, ahogy valóban csak a nagy íróknak adatik meg. Könyveinek sora nem népi kurió­zumok gyűjteménye vagy a kisebbségi sors tükre, mert Pusz­takamarásról vagy Marosvásárhelyről is úgy tud szólni, hogy szavát a világ bármely táján megértik. A tv is köszöntötte születésnapján, s Kígyós Sándor film­je Sütő András tájait mutatta be, mi pedig nemcsak az élet­út egyes állomásait járhattuk be, hanem hallhattuk mindig megfontolt, felelősséggel átszőtt okos szavait is. Hivalkodás nélkül szólt, azzal a magától értetődő egyszerűséggel, ami írásait is jellemzi s volt okunk a meghatódásra, midőn visz- szaidézte a diákköri fohászt Bethlen Gábor szobra előtt: Nem felfelé török, uram ... Ennél sokkal magasabbra tört, egy népet akart szolgálni, s szolgál ma is. A film Pusztakamarásról indult, a nagy előd, Kemény Zsigmond sírkövétől, egy régebbi írását juttatva eszünkbe: „Zsiga báró ledőlt sírkövén üldögélve számba veszem ma­gamban az utókor tartozásait." Sütő András azonban nem­csak azt vette számba, hogy mennyi az adósságunk — ne­künk is — Kemény Zsigmonddal szemben, hanem a felada­tot is, ami a napokkal növekszik. A sokat emlegetett testvériség fontosságát kevesen érzik át mélyebben, mint Sütő András, s művészete ezen a pon­ton kap általános emberi érvényt, erkölcsi tartalommal tölt­ve meg az írói hivatást. Egyik tanulmányából írom ide eze­ket a sorokat: „Az olyan gyakran megidézett szellem, a test­vériség: egyéni, erkölcsi érdekek összege. Amiként valamely demokrácia — végső fokon — nem lehet magasabb rendű saját emberi közösségének politikai-erkölcsi szintjénél, ugyanúgy a testvériség sem holmi transzcendens régiókból reánk ügyelő védangyal. ... A testvériség, legelső mocca­násában, átélés dolga." Nyugtalan világunkban, melyből nem hiányzik a remény­ség, ez nemcsak írói program, hanem általános emberi fel­adat is. Itt kellene kezdenünk minden dolgainkat, a vala­mennyiünkre érvényes és közös erkölcsi érdekeknél. CSÁNYI LÁSZLÓ Naplóm a piszkos pénzről Június 17. Ki lelkesedik a revizorokért? Én nem. Ez a re­vizor azonban egy másfajta revizor. Neki nyomban gyanús lesz, ha a gépkocsiját idegenek veszik igénybe annak a fő­könyvelőnek a legyilkolására, aki éppen vele készült bizal­mas adatokat közölni. Ebédidőben. Elmegy az étvágya, de amikor Grogan őrmester fütyül a feljelentésére, egy főrevi­zornak is becsületére váló ügyességgel elszökik ugyanezen rendőrtisztviselő elöl. Alig fekszik le egy garniszállóban, máris útrakelnek valakik, hogy agyonverjék. Június 18. Harry Blake-t még nem verték agyon Ausztrá­liában, mert csak holnap lesz folytatás. Minket Spanyolor­szágban viszont megvertek. Pénzről ilyen „gyász" esetén be­szélni ildomtalan. Majd holnap! Június 19. ömlik a pénz! A guberáló gránátguberálásból megtollasodik. Curro Jimenez pénzért nősít egy brit zsurna­lisztát. Új egymillió fontos hangjegy. Molnár Margit recept­jeinek ellenértékére gondolni se jó. (Végy 2 jércét ... csak a salátához!) Végre itt a revizor! Pazarul szerepel, profi má­don lehajítja a sínek közé a professzor képű profi gengsz­tert. Gyanítom, hogy túléli a 3. folytatást, mert arcképe a tv-újság „holnapi" rovatában is szerepel... Június 20. Az ausztrál krimi beváltotta a már kezdettől hozzáfűzött reményeket. Természetesen győzött az igazság, sőt, a revizornak még a házassága is alig csorbult. A szak­mabeliek jegyet válthatnának Ausztráliába. Krimiirást ta­nulni Peter Yeldhamtól és rendezést Carl Schultztól. Sokak­ra ráférne! (ordas) Olaszországban járt a madrigálkórus Sok jó kalandfilmet láttam már. Mindegy, 'hogy western vagy bűnügyi történetek vol­tak, mindegyikük jellemzője, hogy az események bizonyos logika szerint következtek és vezettek a végkifejletig. Mind­ezek nem mondhatók el a ka­tasztrófafilmnek hirdetett Szu- perexpressz című japán film­ről. Mert ebben a tehetetlen rendőröket csak a véletlen se­gíti újra és újra a bűnözők közelébe. És ez egy esetben még csak elmegy, de amikor egymás után többször csak a véletlen segít, már nevetséges­sé válik. Az indítás még sokat ígér. A japán nagyvárosokat összekötő szuperexpressz kétszáz 'kilomé­teres sebességgel száguld, amikor a vasúttársaságnak te­lefonál egy bűnöző, hogy rob­banószerkezetet helyezett el a vonaton, ami felrobban, ha az nyolcvan kilométer alá csök­kenti a sebességet. Nosza, in­dulhat a hajsza az ezerötszáz utas életéért, a bűnözők kéz- rekerítéséért! És indul is... A film egyik legjobb jelenete, amikor kiderül, hogy ugyan­azon a sínen szembe is jön egy vonat és csak pillanatok mű­ve, hogy nem történik 'kataszt­rófa. INo de többet nem sze­retnék a film cselekményéből elmondani, hogy azoknak, akik A maga szerénységében két­szeresen is bravúros teljesít­ményt rejtő könyvet jelentetett meg a Zrínyi Kiadó. Bravúr az átlagember szemében az a tárgyismeret, az a magabiztos tényfelsora'koztatás, amivel a szerző egyszerűen lenyűgözi az olvasót, és bravúrnak számít a hazai könyvkiadásban az, hogy kéziratból három hónap alatt ■már kész könyv van. A nyomdai munkákat végző .nyíregyháziakat dicséri ez a teljesítmény. Arról viszont már aligha ők tehetnek, hogy a jobb sorsra érdemes fényképek olyan minőségűek, mint amilyenek, mert ez már a technikai színvonal kérdése. A tizenkét szerzői íven meg­jelent könyv egyik nagyon fon­tos érdeme — ha nem a leg­fontosabb, - hogy segít eliga­zodni a tőlünk kilométerekben ugyan távoli, de a mai világ­ban végül is szomszédnak szá­mító földrész rendkívül fontos ügyében, a katonai helyzet va­lóságában. Mert aligha vitat­ható a könyv bevezetőjének el­ső mondata, amely így hangzik: „A globális erőegyensúly szem­„Donatello David”-díj a Mephistónak Olaszország legrangosabb filmművészeti díjával tüntették ki 'Szabó 'István Oscar-díjas filmjét, a Mephistót. Szomba­ton este Sandro Pertini köztár­sasági elnök jelenlétében ad­ták ót Donatello Dávid szobrá­nak kicsinyített másolatát áb­rázoló díját Szabó István film­rendezőnek, az év legjobb külföldi filmje címén megítélt elismerésként. Ugyancsak Dávid-díjat ka­pott Klaus Maria Brandauer, akit az év legjobb külföldi szí­nészeként, a Mephistóban ■nyújtott teljesítménye alapján jelölték erre a kitüntetésre. A filmművészet más terüle­tén végzett kiemelkedő tevé­kenységéért ugyanezzel a díj­jal jutalmazták Harold Pinter írót, Margarethe von Trotta, Dino de Laurentiis, 'Michel Ser- rault és Cesare Zavattini film­rendezőt is. A 'Dávid-díj jelöltjeit százta­gú zsűri választja ki minden esztendőben. ezután nézik meg, maradjon okuk némi izgalomra, még ha ezt a film szerzői elég szűk- markúan mérték is. Ami izgal­makat ígérő katasztrófafilm esetén meglehetősen furcsa. Mert a mór említett véletle­nek következtében a néző, még mielőtt izgulni kezd, szá­mít a következő, várható vé­letlenre, ami az utasokért küz­dő rendőröket, vasúti szakem­bereket segíti, a 'bűnözőket pe­dig gátolja, akciójukat néhezi- ti. Ez utóbbiaknál megismerke­dünk a lelkiismeret-furdalósos bűnözővel is. A bűn lélektana megérdemel Dosztojevszkijéhez hasonló nagy műveket, de egy Szu perexpresszhez hasonló filmben inkább a Jókai-féle fe­kete-fehér ábrázolást várjuk. Mert így az alkalmi kritikus végképp zavarba jön, amikor az alkotók szándékaira' igyek­szik rájönni. Láttunk egy izgal­mas filmet, tele unalmas beté­tekkel, vagy pedig a csak pén­zért dolgozó bűnözővel ismer­kedtünk meg, aki maga is ál­dozata bűntettének, hisz társai sorra pusztulnak azon az ak­ción, amit vér nélkülinek szánt. Ez esetben a gyöngyöző hom­loké vonatvezető és társai csak mellékszereplők. Azt hiszem, a fenti problé­makör meglehetősen mondva­pontjából nagy jelentősége van mindannak, ami politikai, gaz­dasági és nem utolsósorban katonai téren történik Ázsiá­ban." Ázsia általános helyzetének bemutatása, a történelmi hát­tér felvillantása vezeti be a kö­tetet, majd egy teljes fejezetet szentel arra, hogy cáfolhatatlan tényékkel mutassa be az Egye­sült Államok katonai szerepét ezen a földrészen, továbbá a Csendes-óceán térségében. A „főszereplők" a térség or­szágai. és természetesen az ott élő népek. Japán, Kína a na­gyok, de a népességszámban ki­sebbek sem néma statiszták. Közülük külön fejezet foglalko­zik az Egyesült Államok utolsó ázsiai szárazföldi bázisával, Dél-Koreával. A térség kulcskérdése az, ho­gyan alakul a viszony az indo­kínai országok és az ASEAN között. Ez már csak azért is fon­tos, mert az Egyesült Államok az ASEAN-országokat (Thaiföl­det, Szingapúrt, Indonéziát, Ma­laysiát és a Fülöp-szigeteket) tekinti ellensúlynak az indokínai (TUDÓSÍTÓNKTÓL) 'Patay László szekszárdi tár­lata egybeesik születésének ötvenedik évfordulójával. Ez a tény fokozza a belépés pilla­natában kiderülő összegezés szándékát, hangulatát. A bejá­rattól balra elhelyezett kismé­retű képbe zsugorítja a mű­vész önnön jellemét, az ezüs­tössé bámult, érett, mélysége­ket kutató, gondolkodó „Festő” karakterét. Kiemelt helyet fog­lal el a kiállításon, de a mű­vész életében is az Emlékmű című kép. Ezen a barlangraj­zoktól az op-artig sorakoznak a művészettörténet legismer­tebb alakjai. Nem látványosan megvalósított ötlet csupán ez a kép, hanem a hogyan tovább kérdésének felvetése is. Mert szűkülhet-e az ember ezerarcú örömének, gondjának, szépsé­gének, rútságának, szürkeségé­nek, pompájának ábrázolása háromszínű kockává? Vagy a tiszta, igaz művészet olyan szennyes, múlandó, mint egy hatalmas hógolyó? Ez már a Gondolatok a művészetről so­rozatának Gömb című képéről szól a nézőnek. Az emberiség ostoba, értel­metlen harca, birkózása eltör­pül a természet mozdíthatat­csinált, mert szó sincs egyikről sem. Legfeljebb arról, hogy egy jó, izgalmas filmet ígérő téma a megvalósítás során egész más vágányra futott, és gyen­ge, középszerű kalandfilm lett belőle. Félreértés ne essék, nem a még több vért, a hatá­sos katasztrófajelenetet hiá­nyoltam — bár ma már ez is csak piros festék, terepasztal w Ázsiában országokkal szemben. Nem vé­letlen tehát, hogy ez a kérdés is külön fejezetet kapott. A könyv nyolcadik — utolsó — fejezete számba veszi a térség békéjének biztosítására tett kez­deményezéseket. Úgy tűnik, hogy a szerző még a kézirat nyomdába adása után is dolgozott az anyagán, hogy a lehető legfrissebb információt kaphassa az olvasó. Némi túl­zással azt is mondhatnánk, hogy a régi napilapok legendás zsurnalisztáiról keringő történe­teket ismételte meg, és alig­hanem a szedőgépbe diktálta az utolsó mondatokat, hiszen a március tizenkettedikén leadott kézirat utón a kötet utolsó ol­dalain a szerző még idéz Leo- nyid Brezsnyevnek Taskenfban elmondott beszédéből, az pedig március 24-én volt. A közelmúlt története és nap­jaink politikai kérdései iránt ér­deklődők számára jószíwel ajánlható, mondhatnák „cseme­ge" Horányi B. László könyve. (f. i.) lan, hatalmas, nyugodt szikla­tömbje alatt. Ezt olvashatjuk a Birkózás című képről. Korunk művészetének kutatói, értői vi­táznak az elbeszélő, olvasható alkotások fölött. Patay László Munkácsy-díjas festőművész képei előtt a néző nem jön za­varba. 'Nem hiába néz, mert az első pillanatban lát is. Nem veszti türelmét. A natúrét köze­lítő, gazdag színvilágé, kitűnő karakterérzékű ábrázolásmód­ban gondolkodó, munkálkodó Patay László neve a kölesdi kiállítása után ismertebb lett megyénkben. A Babits Mihály Megyei Művelődési Központ ez­zel a kiállítási lehetőséggel tiszteleg az ötvenéves művész előtt. Az évek minden fordulója visszapillantásra is készteti az embert. Sajátos módon teszi ezt Patay László az 'Emlék-kép­ben. A kitárulkozó gyermekvi­lágból indulva jut el a fehéren érkező-maradó szerelem, a család arcképeinek, a pálya mestereinek portréin, a táji kö­tődéseken keresztül a ráckevei Duna-parton pihenő, merengő önarcképig. Az eddig is nagy érdeklődés­sel kísért gyűjteményes kiállí­tás június 30-ig tekinthető meg. DECSI KISS JÁNOS I és makett kérdése —, hanem a katasztrófafilmnek hirdetett alkotástól izgalmakat, két óra kikapcsolódást vártam, és nem azt, hogy közben csak azon tu­dok szórakozni, hogy megint kitaláltam, mi következik és közben egy percig sem kétsé­ges a film befejezése. TAMÁSI JÁNOS Rádió A filmízlésről Jómagam is azok közé tarto­zom, akik ezen oldal hasábjain rendszeresen írnak filmjegyzete­ket, -kritikákat. 'És bár az írás végén az aláírás is jelzi, hogy itt egy ember véleményéről. íté­letéről van szó, mégis — bará­ti beszélgetésekből, o szerkesz­tőségbe érkező leveleidből kide­rül — sokan ezt valamiféle hi­vatalos véleménynek, akadémi­kus magasságokból meghozott Ítéletnek tekintik. Pedig a film­ízlés sokféle, és egyáltalán nem biztos, hogy a kritika írójának mindig igaza vám. A fentieken már sokat gon­dolkodtam, és 'most, amikor két vasárnap estén keresztül hall­gattam Rózsa T. Endre és Ve­ress József A filmízlés anató­miája című rádióműsorát, újra eszembe jutott a probléma. Mert, mint ez a műsorból is ki­derült, a filmízlés kialakulásá­nak nagyon sok összetevője van. Az emberek társadalmi helyzete, de 'műveltsége, sőt, baráti köre is meghatározó le­het, amikor ítéletet mond egy- egy filmről. Sokan — tapaszta­latból tudom — aszerint ítél­nek, hogy a filmkritikusok mit írnak az adott filmről. Ha lehúz­zák, megnézik, ha dicsérik, nem mennek él az előadásra. A nosztalgiának is komoly sze­repe van. Nemrég 'hallottam egy határozott kijelentést, mi­szerint a 'Halálos tavasznál jobb filmet azóta se készített a magyar filmgyártás. Túl azon, hogy ez így nem igaz, hozzá kell tennem, hogy filmmúzeum­ban sikerült megnéznem a Halálos tavaszt és nagyon gyenge, rossz filmnek törtöm. Még Karády 'búgó hangja sem tudta feledtetni velem a film alapvető hibáit. Szó volt a műsorban arról is, hogy egy angol felmérés szerint a moziba járók harminc százalékát a szereplő színé­szek neve, további harminc százalékát pedig a történet jellege vonzza a moziba. Ez a film megtekintésének eldönté­sére szempontnak elfogadható, az értékítélet alapjául kevés­bé. Az pedig, hogy a rendező neve csak a nézők egy száza­lékánál döntő, rávilágít rende- zőcentrí'kus propagandánk hiá­nyosságaira is. 'No persze ez inkább a szakembereknek ér­dekes. 'Bár az egész műsor — a kétszer félórás összeállítás is — inkább a filmmel hivatás­szerűen foglalkozók érdeklődé­sére tarthatott számot, végig­hallgatva, úgy érzem, érdekes volt mindenkinek, okit érdekel a film, aki nemcsak unalom­ból, időtöltésül ül be a mozik nézőterére. — Tj. A Kórusok Országos Tanácsa és a SZÖV05Z megbízása alapján a szekszárdi szövetke­zeti madrigá'likórus képviselte hazánkat az olaszországi Fanó­ban 'június 11-113. között meg­rendezett IX. nemzetközi feszti­válon. Kemény munka, várakozással teli izgalom előzte meg az in­dulást. R ékké nő hőségben kelt útra az együttes Fodor Tibor KJSZÖV-elnök vezetésével, hogy eleget tegyen felelősségteljes küldetésének. A csoport június 10-én az esti óráidban érkezett az Adriai-tenger partján fekvő, 30 ezer lakosú kisvárosba, ahol a vendéglátók szívélyesen fo­gadták. Fonóról annyit, hogy a római birodalom egyik telepü­lése volt. A környék urai később a malatesztók lették. A város 1860-'ban vált az Olasz Király­ság részévé. A helység törté­nelme számos műemlékében tükröződik. Ma az egyik leglá­togatottabb üdülőhely. Földrajzi fekvése, patinás épületei igen alkalmassá teszik kulturális ta­lálkozók rendezésére. Ezeket az adottságokat ki is használják. Évente több fesztivált rendez­nek, köztük a kórusfesztivált, mely nagy tiszteletnek örvend. A világ minden részéből érkez­nek ide elismert együttesek. Ez­úttal svéd, norvég, olasz és NSZK-beli kórusók társaságá­ban szerepelt a madrigál kórus Jobbágy Valér karnagy dirigá­lásával. Két koncerten 11 művet szólaltattak meg a szekszárdi­ak, melyeket 'jórészt XX. századi és-kortárs szerzőktől válogattak. A különleges akusztikájú bazi­lika közönsége nagy tetszéssel hallgatta a mad rigai isták éne­két, akik azt az első hangver­senyen ráadósszámma’l 'köszön­ték meg. A város polgármeste­re fogadást adott a delegációk vezetői számára, s azon úgy nyilatkozott, hogy „a szekszár­diak teljesítményük alapján a fesztivál egyik főszereplőjévé váltak." Emlékezetes marad a kórusok baráti találkozója. Itt a közös szám „cum canfu popu- lórum unió” (énekszóval a né­pek egyesüléséért) visszatérő refrénjében megfogalmazódott a nemzetközi fesztivált szervezők fő célkitűzése: erősödjenek a nemzetek közötti kapcsolatok. Elismeréssel 'kell szólni a házi­gazdák vendégszeretetéről, mert kifogástalan ellátást bizto­sítottak. A szekszárdi madrigálkórus művészi teljesítményével tekin­télyt, emberi közvetlenségével pedig so'k 'barátot szerzett.-en­Horányi B. László: Katonai szereposztás ✓ Gyűjteményes kiállítás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents