Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-17 / 140. szám

1982. június 17. Képújság 5 Közoktatásunk kérdései álljon a katedrán? Döntött a Legfelsőbb Bíróság Verte a gyerekeket elbocsátották Naiv kérdés, verheti kőibe bárki: Természetesen olyan em­ber foglalkozzék a diákokkal, aki a nevelési-oktatósi tenniva­lók ellátására jogosult, mert megfelelő egyetemi-főiskolai végzettsége van. Vagyis a pe­dagógus. iMégsem fölösleges feltenni ezt a kérdést még tan­év múltán sem, mivel az utóbbi eg y-két évtizedben nem jut minden iskolába elegendő szakképzett pedagógus. (So­vány vigasz, ihogy ebben az esetben nem kizárólagosan ma­gyar sajátosságról van szó. Mint arról báliunk, olvasunk, Európa számos országában küszködnek pedagógusihiány- nyal.)1 Hiányzik tehát az elegendő számú szakember, s minthogy okosabbat nem lehet tenni, ná­lunk is, másutt is képesítés nél­küli. általában frissen érettsé­gizett fiatalokkal töltetik be az üres állásokat. Az utóbbi esz­tendőkben tucatszám készültek elemző tanulmányok a jelenség társadalmi okainak föltárására, nemegyszer a megoldás módo­zataira is javaslatot téve. Eze­ket most — akár vázlatosan is — ismertetni 'hosszadalmas vol­na, elegendő a megállapítások­ból talán annyi, hogy a tanítói- tanári pálya iránti érdeklődés megcsappanásának okait a szociológusok, az oktatáspoliti­kusok az alacsony jövedelmek­ben és ezzel összefüggésben a nevelői foglalkozás társadalmi tekintélyének 'hanyatlásában je­lölik meg. Fogadjuk ezt el? Igen, iha nem is százszázalékos igazságként. Hazánkban a hetvenes évek derekán volt a mélypont, ami­kor is a képesítés nélküli neve­lők száma tartósan, több éven át nyolc és tíz százalék között mozgott. Még 1977-ben is 5237 szakképzetlen pedagógus szere­pelt országosan az általános is­kolai statisztikában, a tanárlét­szám 7,7 százaléka. Azóta a Művelődési Minisztérium és a tanácsok erőfeszítései — ai főis­kolai-egyetemi fölvételi keret­számok megemelése, fizetésren­dezés, letelepedési segély, szol­gálati lakások építése stb. kö­vetkeztében országosan és me­gyénkben is évről évre javul a helyzet. A minisztérium legfris­sebb kimutatása szerint a 78 ezer általános iskolai pedagó­gus közül a most befejezett tanévben már csak 2880 volt a szakképzetlen, a teljes oktató- nevelő létszám 3,7 százaléka. A közvéleményt e kedvező változás ellenére is nyugtalanít­ja a képesítés nélküliek foglal­koztatása. Sokan kérdezik, hogy „helyettük miért nem állítják új­ra sorompóba a nyugdíjas pe­dagógusokat?” Ésszerű javas­lat kétségtelen, nem is kerülte el az oktatási vezetők figyelmét ez a megoldási lehetőség. Újabban mind több nyugdí­jas tanár és tanító dolgozik az iskolákban, pontos számadat azonban egyetlen országos ösz- szesítésben sem található ró­luk, aminek az a magyarázata, hogy a rendeletben előírt évi összóraszámon alul engedély nélkül is foglalkoztathatják őket az igazgatók. Ez idő tájt 3604 általános iskola működik Ma­gyarországon, és óvatos becs­lés szerint legalább kétharma­dukban egy vagy több nyugdí­jas pedagógus is tanít. Sokat­mondó adat: a Művelődési Mi­nisztériumban az 1981/92-es tanévre 1653 nyugdíjas nevelő­nek adtak mentesítést, ők tehát a nyugdíjuk mellett teljes óra­számban taníthatnak. Biztosra vehető, 'hogy az újra munkába álló nyugdíjas pedagógusok száma jóval fölötte jár a képe­sítés nélküliekének. Időnként elhangzik más ma­gyarázat is. Némelyek szerint az iskolaigazgatók „azért veszik föl szívesebben a képesítés nél­külieket, mint a nyugdíjasokat, mert ily módon pénzt takarít­hatnak meg, amiből aztán telik a törzsgárdatagok bérének emelésére". Efféle esetek két­ségtelenül előfordulhatnak, de azért mégsem ez a jellemző a mai helyzetre. Az igazgatók ugyanis legtöbbször azért kény­telenek a szakképzetlen munka­erőt választani, mert nincsen más jelentkező az állásra, nem akad nyugdíjas sem. Főleg a kisebb falvakban. „A képesítés nélküli pedagó­gus: szükséges rossz" — ez a kifejezés járja az oktatási ber­kekben. így igaz, ám hiba vol­na ennék a rétegnek a munká­járól ennyire sommásan ítélkez­ni. Ne feledjük el, hogy azok, akik öt-tíz esztendővel ezelőtt szinte az utcáról és mind na­gyon fiatalon léptek a katedrá­ra, azóta nagyobbrészt okleve­let szereztek, és tisztességesen helytállnak az iskolai munkában. Számuk jóval tízezer fölött jár. Igazgatók mondják, hogy szá­mos ilyen nevelő nagyobb hiva­tástudattal és eredményesebben tanít, mint némelyik nappali ta­gozaton diplomázott kartársa. (Vannak a szakképzetlenek kö­zött persze a pedagógiai tevé­kenység végzésére teljesen al­kalmatlanok is, de ezek a szer­ződésük lejártakor gyorsan odébbállnak, illetve az iskola nem tart igényt a további mun- káj úkra.) Ki álljon hát a katedrára, gyerekeink elé, ha nincs ele­gendő szakember? A körülmé­nyek ismeretében nem is olyan könnyű kérdés ez, mint amilyen könnyű föltenni. Az iskolák ve­zetői egyelőre csak e két lehe­tőség közül választhatnak. To­vábbi bizakodásra ad viszont okot, hogy évről évre kevesebb- szer kell a szükségmegoldáshoz nyúlniuk. — ó — Rita nemzetközi díja Váraljai Rita második osztá­lyos paksi kislány első díjat ka­pott Kazincbarcikán, a szocia­lista városok III. nemzetközi gyermekrajz-kiállításán. Kilenc életkori kategóriában adtak ki három-három első díjat, tehát összesen elég sokat, «Je a paksi kislány eredménye így is figyelemre méltó. Lakásukon beszélgetünk, az új városközpont egyik modern épületében, a Váci Mihály út 1-ben. Édesanyja és egyik nagymamája elmondta, senki nem rajzolt szenvedélyes kedv­vel a családban, tehát Rita ilyen szempontból kivétel. Na­gyon szeret rajzolni, azzal kel és fekszik. Ha este félbemarad egy rajz, reggel megpróbál időt szakítani a befejezésére. Miközben nézegettem két- maréknyi, szebbnél szebb raj­zát, megkérdeztem, milyen az a munka, amelyikkel első dí­jat nyert. — A nyár, ez a címe — mondotta a kék szemű, kicsit mosolygós, nagyon nyugodtan és természetesen viselkedő Ri­ta. — Három csónakban 12 ember ül, eveznek a Dunán és a parton is van három ember. Megrajzoltam a vizet is. Úgy történt, hogy szólt Agi néni, a tanárunk, vigyek be öt rajzot, mert kell a pályázatra. Meg­rajzoltam, de ráírtam a neve­met is, pedig nem lett volna Váraljai Rita szabad. Akkor már nagyon gyorsan kellett újat rajzolni. Amelyik első lett, a csónakos, az vízfestmény. Vasárnap este csináltam itthon. Váraljai Rita iskolája az atom­erőmű lakótelepén lévő 32 tan­termes, a neve II. számú Álta­lános Iskola. A rajztanár Rickó Józsefné. — Megmondja a tanárotok, hogy mit rajzolj? — Legtöbbször azt rajzo­lunk, amihez kedvünk van. — Hibákat, változtatni való­kat mond-e? — Nekem nem. Elfogadja. Szoktam rajzolni zsírkrétával, tussal, vízfestékkel. Ceruzával nem húzom meg előre soha. Készítettem ajándékot anyu­nak, nőnapra és anyák napjá­ra és a nagymamának is, meg- Teréz néninek... Sorolja. Nézem az egyik csu- pavirág vízfestményt, a papír másik oldalán ez áll, nagybe­tűkkel: ANYUCIKÁMNAK. Min­den betű más színű. Az egyik községi óvoda ve­zetője komor arccal hallgatta a fegyelmi bizottság elnökének szavait: — A következőket állapítot­tuk meg: a gyerekeket bántal­mazta, az egyiket erőszakkal arra kényszerítette, hogy az ételt egye meg. Megfélemlí­tette, megszégyenítette őket és durva szavakat használt velük szemben. Olyan munkára kény­szerítette a kicsiket, ami az óvodás korú gyermekek erejét meghaladja. Télen megtiltotta a mosdó fűtését és ezzel a ki­csinyek egészségét - veszélyez­tette. A közegészségügyi sza­bályokat nem tartotta be, fe­lettesei utasításának nem tett eleget. Vezető beosztásával visszaélve, munkatársait arra kényszerítette, hogy neki bizo­nyos munkákat elvégezzenek. Mindezek miatt a bizottság fe­gyelmi büntetésül elbocsátásra ítélte. A fegyelmi határozat ható- , lyon kívül helyezéséért az óvó­nő a munkaügyi döntőbizott­sághoz, majd, amikor kérelmét elutasították, a munkaügyi bí­rósághoz fordult. Itt megálla­pították, hogy az óvónő a ter­hére rótt fegyelmi vétségek nagy részét elkövette. Igaz, hogy a gyerekeket megverte, de nem súlyosabban, mint ahogy ilyen korúakat meg szok­tak fenyíteni és — egy eset ki­vételével —, külsérelmi nyo­mok nem maradtak. A mosdó fűtésével, a közegészségügyi szabályok betartásával kisebb gondatlanságot követett el. A munkaidő be nem tartását, az óvodai alkalmazottak személyi szolgálatra kötelezését a bíró­ság nem találta bizonyítottnak. A súlyosan terhelő vallomáso­kat nem lehetett teljes mérték­ben elfogadni, mert a tanúk a vezető óvónő magatartását a felettes szerveknél soha nem kifogásolták. Munkáját a szak­mai ellenőrzést ellátó járási és megyei felügyelők mindig ki­emelkedően jónak találták. Mindezekre tekintettel a bíró­ság az elbocsátásról szóló fe­gyelmi büntetést túl szigorú­nak találta, ezért azt a havi munkabér jelentős csökkenté­sére módosította. A jogerős ítélet ellen a leg­főbb ügyész törvényességi óvás­sal élt, amelynek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, a munka­ügyi bíróság döntését hatályon kívül helyezte és az elbocsátás­ról szóló fegyelmi büntetést helyben hagyta. — Tévedett és ezáltal tör­vényt sértett a munkaügyi bí­róság, amikor a fegyelmi bün­tetést mérsékelte — hangzik a határozat. — Fegyelmi bünte­tés kiszabásánál nagy körülte­kintéssel kell eljárni. Csak va­lamennyi adat ismeretében és a feltárt tények gondos mér­legelése után lehet megállapí­tani, milyen büntetés alkalmas a munkáltató rosszallásának kifejezésére, ami egyben az il­letőt és a munkahelyi kollek­tíva többi tagját is újabb vét­ségek elkövetésétől visszatart­ja. A nevelő hatás csak akkor érvényesül, ha a kiszabott bün­tetés az elkövetett vétség sú­lyával arányban áll. — Az óvodai rendtartás a szocialista pedagógiai elvek­kel ellentétes büntetés alkal­mazását tiltja, mint amilyen például a testi fenyítés, a meg­félemlítés, valamely étel elfo­gyasztásának kikényszerítése, stb. A vezető óvónő ezeket a rendtartási előírásokat, vala­mint a szocialista eçkôlcsi nor­mákat súlyosan megsértette és a közösségen belül a pedagó­giai tekintélyt csökkentette. Nincs jelentősége annak, hogy a szülők korábban nem tettek panaszt ellene, de annak sem, hogy a szakfelügyelők nem tapasztaltak rendellenessége­ket. Sok gyerek a sérelmeket hamar elfelejti, nem szólnak otthon, tehát a szülők nem ér­tesülhettek a történtekről. A szakmai ellenőrzés megállaoí- tásai pedig azért nem cáfolják meg a terhelő adatokat, mert nyilvánvaló, hogy a gyerekeket nem előttük bántalmazta. JOGOS VOLT-E A FELMONDÁS? Az átszervezés címén történt felmondással kapcsolatban hangzott el állásfoglalás a Legfelsőbb Bíróságon. Az egyik vidéki ingatlanke­zelő vállalat tisztviselője elvé­gezte előbb a közép-, majd a felsőfokú szállítási tanfolyamot. Nem sokkal később felmond­tak neki, de ezt a munkaügyi döntőbizottság hatálytalanítot­ta és munkaviszonyát helyre­állította. Néhány hónap múlva ismét felmondólevelet kapott, amit azzal igazoltak, hogy igazgatói utasítás értelmében a szállítási üzem megszűnik, helyette csoportot létesítenek, amely a gépipari üzemegység vezetőjének irányítása alá ke­rül. Ennek következtében a tisztviselő által betöltött szállí­tásirányítói munkakör megszű­nik, tehát a munkaviszony nem tartható fenn. Ezt a határozatot a munka­ügyi döntőbizottság helyben hagyta, ezért a tisztviselő a felmondás hatálytalanításáért a munkaügyi bíróságon pert indított, de elutasították. A jogerős ítélet ellen megalapo­zatlanság címén emelt törvé­nyességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság az ügyben új eljárást rendelt el. A döntés indoklása szerint a perben a munkaügyi bíróság­nak vizsgálnia kellett volna, hogy a felmondás indokolása megfelel-e a valóságnak és a munkaviszony megszüntetésé­nek alapjául szolgálhat-e. Ezt azonban a szükséges alapos­sággal nem tette meg. A Leg­felsőbb Bíróság megállapította: a felmondás diőpontjában még nem történt olyan átszervezés, ami a tisztviselő feladat- és munkakörét érintette volna. A szállítási üzemegység felada­tait és belső szervezetét nem befolyásolta, hogy nevét cso­portra változtatták, és a gép­ipari üzemegységbe olvasztot­ták. Később ugyan az egység feladatkörét is ténylegesen mó­dosították, ez azonban a fel­mondás közlésekor fennálló helyzetre nem hat vissza. — Ilyen körülmények között a munkaügyi bíróságnak kétsé­get nem tűrően tisztáznia kell a korábbi szállítási irányítói, valamint az újonnan létreho­zott szállítási csoportvezetői munkakörbe tartozó feladato­kat — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. — Ha az derül ki, hogy ezek azonosak, a felmon­dás indokolása nem felel meg a valóságnak, és az elbocsá­tást hatálytalanítani kell. Amennyiben a két munkakör között lényeges eltérés nincs, akkor tisztázni kell, hogy az újonnan létesített szállításveze­tői munkakör betöltésére a tisztviselő alkalmas-e. HAJDÚ ENDRE Technikusképzés A nappali technikusképzés új­bóli bevezetését javasolja a MTESZ oktatási bizottsága, eb­ben látja ugyanis az immár nyo­masztó tedhnikushiány megol­dását. Az iparban változatla­nul nagy szükség van techniku­sokra, mert ma mérnökök vagy éppen ellenkezőleg, nem elég­gé képzett szakemberek végzik a műszaki középirányítói fel­adatokat. A technikumok — mintegy másfél évtizeddel ez­előtti — megszüntetése óta ha­zánkban iskolai rendszerben nem képeznek műszaki közép­kádereket. A krónikussá vált tedhnikus­hiány megszüntetésére a MTESZ oktatási bizottsága több megoldást javasol. Egyik lehe­tőségként azt ajánlják, hogy a jelenlegi szakközépiskolai rend­szerbe illesszék a technikuskép­zést, oly módon, hogy a hall­gatók — speciális tanterv alap­ján — az első négy év után érettségi bizonyítványt, s az alapszakmára szakmun'kás-bi- zonyítványt kapjanak, az ötödik év után pedig technikusi okle­velet. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy az első két évben a leendő technikusok is a szakkö­zépiskolásokkal azonos tanterv szerint végezzék tanulmányai­kat. A MTESZ oktatási bizottsá­ga másik megoldásként külön tedh n i ku s képző is ko la re n-dszer létrehozását ajánlja. Cserbenhagyás — Ne haragudjon, szerkesztő úr, hogy a lakásán kerestem lel! De el kell mondanom. Talán az !könnyít valamit rajtam. Én belebetegedtem az esetbe. A néni nyolcvan körüli, de mozgása, észjárása meghazud­tolja korát. A iházban, ahol lakik, egy nálánál fiatalabb, be­teg asszonyról gondoskodik, önzetlenül, szeretettel. Úgy él­nek, mintha testvérek lennének. A két emelettől még kissé zihálva meséli: — Misén voltam vasárnap délelőtt. Jöhettem volna más­felé is, de az ördög, vagy mit tudom én, milyen sejtés arra késztetett, hogy a söröző felé jöjjek haza. A söröző közelé­ben láttam, hogy egy ember összeesett. A körülötte állók tanácstalanul nézték. Németül beszéltek. Én tudok valamics­két németül. Megkérdeztem: mi a baj? Mondták, amit úgy is láttam. A középkorú férfi, aki két gyermekével és a fele­ségével jött a városunkba, nagyon rosszul volt. Olyan volt az arca, mint aki szívinfarktust kapott. Hosszú életem során láttam már egy-két olyan esetet. Azonnal berohantam a sörözőbe. Mondtam: „Egy ember rosszul lett, telefonálni szeretnék mentőkért!" A fiatalember, nem tudom, pincér vagy mi lehetett, csak ennyit mondott: „Rossz a telefo­nunk!" Idős vagyok már, sok mindent megértem, nagyjából megismertem az embereket is. A fiatalember arcáról, visel­kedéséről leolvastam: nem mond igazat! — Rossz érzéssel, felháborodottan jöttem ki a sörözőből. Közben, szerencsére egy fiatalember, aki látta az esetet, át­szaladt a közeli cukrászdába és onnan telefonált mentőkért. A mentők a férfit elszállították, én hazajöttem. A házunkban lakik egy postás, aki a telefonosoknál dolgozik. Megkértem: telefonáljon már a sörözőbe. Jelentkeztek. Nem, a készülék nem volt hibás! Sóhajtott, végigsimitotta homlokát. — Ennyi történt! Ebbe betegedtem bele! A férfi, aki rosz- szul lett, talán él, talán meghalt. Én nem tudtam rajta se­gíteni. Felállt, ismételten elnézést kért és magamra hagyott a történettel. Sz. J. G. J. Tusrajz: Virágok Május elseje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents