Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-02 / 127. szám

4-rtÉPÜJSÀG

1982. június 2.

U| arc a Nemzetiben : Újlaki Dénes----------------------------------------------------------------:------------------------------Ú

jlaki Dénes mini Bicska Maxi, Udvaros Dorottyával

Közel másfél évtizedes vidéki színházi munka után, amikor Shakespeare-tragédiák és drámák, operettek és zenés vígjátékok részese, sőt hőse volt, a Nemzeti Színházhoz szerződött Újlaki Dénes. És nem a színlap alján kezdte! Az első pesti évad első bemutatójának főszereplője lett: Bicska Maxi, Bertolt Brecht Három- garasos operájában. Méghozzá a moszkvai Taganka Színház világhírű rendezőjének, Jurij Petrovics Ljubimovnak rendezésében.

A bemutató megvolt, s a Nemzeti játékrendjéhez igazodva új élménnyel találkozott: van három szabad napja) Nem játszik, nem próbál. A vidéki élet jóleső kifáradásaihoz viszonyítva, amelyeket a nyaranta eljátszott filmszerepek csak tetéztek, ez újság számára.

— Nyolc éve nem voltam szabadságon! Minden nyaram be volt táblázva filmezéssel, a gyártásvezetők rendelkeztek a szabad időmmel, ők egyeztették a színházzal, mikor érek rá, mikor nem próbálok, mikor van szabad estém. S hány szerep maradt eljátszatlanul a tévében! Néha belenéztem a titkárságon a kikérőkbe ... Aztán már leszoktam róla. Az utolsó évadban Miskolcon 247 előadásom volt. Ha levonjuk a nyári szünetet, akkor kiderül, majdnem mindennap színpadon voltam, olykor kétszer is.

— Nem válogat a szerepekben? A gyártásvezetőkre, pontosabban a rendezőkre bízza, hogy kiválasztják-e?

— Úgy gondolom, a rendezők maximalisták. S ha engem választottak, s van rá időm, vállalom.

— így történt Bicska Maxi szerepével is?

— Valahogy így. Álmomban sem mertem gondolni, hogy Ljubimov engem választ. Az is igaz, hogy egyszer már számolt velem, látott Szolnokon, de mire vendégrendezésére sor került, már nem voltam a színháznál.

— Sokat hallottunk már Lju- bimovról, rendezői módszeréről, tévéműsor is készült a Három- garasos opera próbáiról. Mégis, ön hogyan látja őt?

— Kisugárzása van és végtelenül érzékeny is arra, amit a színész gondol, kitalál vagy kipróbál. Nemzetközi produkció volt, ő oroszul érintkezett tolmács útján veülnk, s a német koreográfusokkal. Mégis ki tudta szűrni a fontosat. A fecsegést, a semmitmondó magyarázkodást elengedte a füle mellett, de amikor észrevette, hogy a színész, akár dadogva, ka- pisgál valamit, azonnal odafigyelt, s szinte ő bontotta ki a színész gondolatát, ő vitte tovább, toldotta meg az ötletét. Mert nagyon jól tudta, hogy színész nélkül nincs színház, s a színész számára a legfontosabb, hogy otthon érezze magát a színpadon. Tudta ezt, mert színész volt, és ízig-vérig színházi ember maradt, nagy komédiás, a szó legjobb értelmében, aki nagy élvezettel játszott elő nekünk. Ugyanakkor az eredményt azonnal és maximálisan ki akarta hozni belőlünk.

— Bicska Maxi kissé másképp él a magyar színházlátogatók és a kritikusok fejében. A glaszékesztyűs, úri gyilkos, akiről észre sem lehet venni, hogy gazember.

— Ljubimov másképpen képzelte: a glaszékesztyűs öltözék alól kilóg a lóláb! Majmolja az eleganciát, közben trampli, lúdtalpas, „nehéz fiú". És én ezt játszom. Ha a kritika nem is, úgy érzem, a közönség elfogadott. És a „nagy öregek" jöttek, gratuláltak. A színház tele van, pedig kemény dolgokat hall a közönség. Ljubimov szándéka szerint az erkölcsi értékek elértéktelenedése ellen játszunk minden szavunkkal, mozdulatunkkal. Másfél hónap alatt kellett — igaz, napi tízórás munkával — közöset produkálnunk. Ez a ljubimovi színház abszolút csapatmunkát követel.

— Ha újra kezdhetné, vál- lalná-e még egyszer ugyanezt az utat?

— Nem, azt hiszem, nem csinálnám végig még egyszer...

— És akkor mi lenne?

— Ezen nem gondolkoztam, mivel a színház teljesen kitölti az életemet.

— Nem fél a beskatulyázástól, hiszen sok szerepében „a durva-külső-alatt-érző-szív dobog" embert kellett játszania.

— Közel vagyok a két méterhez! Nincs akkora skatulya, amelyikbe beleférnék! De félre a tréfával : a külsőm tényleg ellentétben van a belsőmmel, már amennyire én meg tudom ítélni magamat. S a belső felelősségérzet, remélem, megvéd a rutintól és a skatulyától is.

TORDAY ALIZ

FEJÉR MEGYEI

HIR LAP

Az Országos Idegenforgalmi Hivatal évről évre pályázatot hirdet az üdülési, aktív pihenési szabadidős-lehetőségek fo- Ikozott bővítésére. A velenceitavi Közös Költségvetési özem múlt évi pályázatával 800 ezer forint támogatást kapott az Országos Idegenforgalmi Hivataltól, a pályázatban vázolt elképzelései megvalósításához. Részben ezen összeg felhasználásával jelentősen bővült az agárdi strandövezet szolgáltatása. Jelenleg 4 teniszpálya, 15 holland szörf, az idei szezontól 2 kajak, 4 n'égyszemélyes, családi kenu és számos vízi 'bicikli áll a vízi siportak kedvelőinek rendelkezésére.

A tavalyi sikeren bátorodva, a költségvetési üzem idén ismét pályázatot nyújtott be, amellyel ezúttal egymillió 700 ezer forint támogatást nyert. Az összeget változatlanul sporteszköz-fejlesztésre és a szabad idő eltöltésének tartalmasabbá tételére tervezi fordítani az üzem, mégpedig úgy, hogy valamelyest meghosszabbítsa a szűk, háromhónapnyi idényt. A pályázaton nyert pénzből elsősorban a hajóállományt és a vízi- sport-eszközö'ket bővíti az üzem, de a tervek között szauna építése, korcsolyapálya kialakítása, sőt — az északi part merede- kebb lankáin — sípálya építése is szerepel.

PETŐFI

NÉPE

A téli és a kora tavaszi csendesebb napok után „sebességet váltott" a baromfiipar: üzemeiben megkezdődött a novemberig tartó szezon. Az ország legnagyobb baromfifeldolgozó vállalata, a kecskeméti, jelenleg már a teljes termék- választékát gyártja. Csirkéből, tyúkból, pecsenye- és hízott libából, kacsából, valamint galambból készítenék különféle

árukat dolgozói. Folyik a tollés a tojásértékesítés. Rövidesen új cikkekkel is jelentkeznek a hazai üzletekben.

Az idénre 1500 vagon vágott baromfi exportálását tervezték, kétharmad részben csirkéből. Az év első négy hónapjában 415 vagonnal küldtek ki dollárral fizető partneréknek. Ezenkívül 14 millió tojást, 76 vagon tollat és öt vagon libamájat szállítottak tőkés országba.

A baromfifeldolgozó vállalatok a termékkínálatukat belföldön egymástól vásárolt cikkekkel is bővítik. A kecskeméti cég például szárnyasból készült felvágottat hoz az ellátási körzetébe Orosházáról. A közeli hetekben saját, tálcás csomagolású pecsenyekacsa-mellet és -combot hoznak forgalomba.

Dunántúlt

napló

Példás büntetést kaptak a véméndi téjhamiisftók, a felelősöket egyenként hatezer forint pénzbírsággöl sújtotta a tanács — adja hírül a megyei élelmiszer-ellenőrző és vegyvizsgáló intézet májusi gyorsjelentése, melyben ezúttal is számos minőségi kifogásra lelhetnünk:

Korábban beszámoltunk már arról a minőségrontásról, mely a véméndi termelőszövetkezetben, pontosabban abban a csővezetékben történt, melyen 'keresztül a szövetkezet téjlhá- zából nap mint nap szállítják a tejet a helyi sajíüzembe. Az intézet feljelentését követően a szövetkezet vezetősége sürgős intézkedéseket hozott. Mindenekelőtt megállapodtak a Baranya megyei Tejipari Vállalattal a tej minőségi átvételéről, a szövetkezet tejházában ösz- szegyűjtött napi tejmennyiséget közösen mintázzák és vizsgálják. Az új átvételi rendszert követően a tej minősége jelentősen javult. Példás büntetést kaptak az elkövetők: a véméndi tanács szakigazgatási szerve egyenként hatezer forint pénzbírsággal sújtotta a hamisításért felelős termelőszövetkezeti műszakvezetőket.

SQMOG/I^

Tizenegy éve indult párbeszéd Somogy és Baranya tudós fér- fiai, pedagógusai, honismereti elkötelezettjei, népművelői, vezetői között a Zselicért, köZös tájkincsün'kért. Az úgynevezett zselici tanácskozások színihelye 1980-ban is egy-egy zselici falu volt: Somogy részéről Szenna, Baranyából Kislhárságy, Jáger Márta könyvvé szerkesztette a kétnapos tanácskozás előadásait, a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága pedig a me- cénási szerepkört vállalta, és Zselici dolgozatok V. címmel megjelentette a kötetet, ötödször lát téhát napvilágot ez a regionális jellegű, mégis széles kutatói horizontokat érzékeltető, rangos kiadvány.

Az új füzet hű képet ad a tanácskozásról. Mégsem ez az érdem a legfontosabb megítélésénél, hanem a publikációvá érett magvas mondandó, mely az egyes részterületek szólamait összhanggá, harmóniává érlelte. A felelősség szól jjiin- den dolgozatból: a megtartó

hagyományok rögzítőiből éppúgy, mint a lehetőségéket, a jövőt építgetőkből.

TflMEOBCKflSI

nmean

S zovjetu n iá be I i testvé rlapu nk - ban, a Tambovszkaja Pravdában érdekes adatokra bukkantunk. Testvérmegyénkben nyolcszor annyi újságíró dolgozik, mint Tolna megyében. A Szovjet Újságíró Szövetség Tambov megyei szervezetének ma már több mint háromszáz tagja van. Igaz, itt minden járásnak van hetente többször is megjelenő lapja, saját rádióival rendelkezik a megye, a nagyobb üzemek saját üzemi híradót adnak ki.

A megyében élők rendszeresen olvasnak napilapot, folyóiratot. Jelenleg egymillió- négyszázkétezer napi és hetilapot, folyóiratot járatnak a megye városaiban és falvaiban élők. Tamíbov megyében már átlagosan négy napi-, hetilapot, folyóiratot járat egy-egy család. Itt is, mint nálunk, állandóan nő az újságolvasók, az előfizetők száma.

Lejmolók

Divat a lejmolás. Nemcsak Budapesten, az aluljárókban és környékén, Domboriban is.

Az egyre népszerűbb üdülőhelyre a fecskékkel együtt megérkeztek a lejmolók is. Leszólitották az embereket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt és kértek. Úgy ragadtak az emberre, mint a kullancs az erdőben. Először egy kiló kenyérre valót kértek, természetesen fenyegető pózban, később már kilencven fillérrel is beérték volna. Hogy miért pont kilencven fillérrel, azt az ördög sem tudja.

Volt, aki egy egyszerű „Nincs!"-csel igyekezett megszabadulni tőlük, volt, aki azt ajánlotta: „úgy hallottam, hogy Szekszárdon vasárnap is lehet vagont kirakni. Oda kell menni, munkát vállalni és akkor majd lesz pénz!" Aki ezt merte mondani, az egy izmos, magas, vállas ember volt.

A fiatalabb lányok inkább nem mentek el a boltba, csakhogy elkerüljék a kellemetlenkedőket, akik úgy látszik, dolgozni szégyellnek, kéregetni nem. Illetve ők nem is kéregéinek. Gyerekkorom kéregetői alázatos, könyörgő, legtöbbször valamilyen betegségben szenvedő emberek voltak, akiken a társadalom nem segített, és ezért az egyénekhez fordultak könyörületért.

Ők nem elvből, hanem muszájból kéregettek.

A lejmolók nem kéregetnek, hanem — lejmolnak, ami azt jelenti, hogy szájukkal kérnek, testtartásukkal, szemükkel, arckifejezésükkel követelnek. Jogot formálnak arra, amit más munkával keresett meg. Osztozkodni akarnak azon, amihez nekik semmi közük.

■ Sajnos, vannak, akik adnak nekik. Van, aki azért, mert unja a macerát, van, aki azért, mert tél az esetleges következményektől.

A lejmolás könnyelműségre nevel, majd csak lesz valahogy szemléletre, máról holnapra élésre. Egy lépcsőfok lehet azon az úton, amely a börtönbe vezet. Tudom, nem minden lejmolóból lesz Kékfény-szereplő, de egy tény, közülük kerülnek ki azok is, akik az utcán elveszik a boltba menő gyerekektől a pénzt, akik kirámolják a nyilvános telefonok perselyeit, akik... Igen, a lejmoló életmódot meg lehet szokni és ez a lesz-ahogy-lesz szemlélet kis stiklikbe, nagy bűnökbe sodorhatja a ma még csak fenyegetően ku- nyeráló fiatalt.

Vannak, akik azért lejmolnak, mert olyan cikis látni a megdöbbent, megijedt, lenéző szigorú arcokat, lezserül odaállni az emberek elé.

Van egy magyar közmondás: aki nem dolgozik, ne is egyék! Ez ma is érvényes.

Nem ártana, ha az emberek nyugalmának biztosítására hivatott szervek mostanában erre a jelenségre is ráirányítanák a figyelmüket. (Sz. J.)

Vallomás - a hivatásról

(TUDÓSÍTÓNKTÓL)

Vasárnap délután, négy óra előtt tíz perccel. Hatalmas, to- porzékoló tömeg a dombóvári kórház kapujában. Előttünk, oldalt a portás, a mindenható, aki képes ennyi embert kordában tartani, mert amíg ő nem int, addig senki egy lépést sem tehet előre. De nem is megy. Pedig egyre nő a tömeg. A városi autóbuszok ontják az utasokat. A nyolcemeletes épület udvarra néző ablakai tele betegekkel. Tekintetük apa, anya, férj, feleség, testvér, rokon, Ismerős után kutat. Hátha jön valaki...

öt perc múlva négy. A portás jelt ad, s mint Dózsa seregei annak idején, megindul a roham a percekért, hogy minél előbb lássák szeretteiket. Néhány emeletnyit visz a sokada- lom, aztán a hatodikra már a magam lábán jutok fel. Itt minden csendes, nyugodt. A szobák kitárt ajtaján halk beszélgetés szűrődik ki, s egy-egy mélyből feltörő sóhaj, vágyódás a gyógyulásért, az otthonért. A folyosón fehér ruhás nővérek, orvosok járnak hangtalanul. Ők ilyenkor is dolgoznak, éjjel- naopal, hétköznap, ünnepnap, délelőtt vaqy délután - egyformán. Közben akaratlanul is meghallok néhány félmondatot, elharapott véqű szót: .. .köszönöm, kedveském . . . igen, így már sokkal könnyebb . . . jai. az isten áldja meg ... ez a szúrás már nem fájt... Közben megtalálom hozzátartozómat. A

szőke, fiatal ápolónő éppen a kötést igazítja rajta, a másiknál a meglapult párnát rázza fel, a harmadiknak szomjat oltó teát ad. A pihenőben fáradtan ül a székre, cigarettát keres, rágyújt. Szabadkozik, mikor elmondom kérésemet, hogy beszélgessünk a munkájáról. Lassan meggyőzöm, beleegyezését adja, s az arca felderül, mert ő a munkáját hivatásnak tartja .- Mióta dolgozik? - kérdeztem Szabados Edit nővért.- 1981. július elseje óta. Általános ápolónői képesítésem van, a sebészeten dolgozom. Dombóváron jártam az egészségügyi szakközépiskolába. Ez az első munkahelyem, s nagyon szeretném, ha egyben az utolsó is ez lenne.

Csodálkozón tekintek rá, valami olyat akartam kérdezni.

hogy ez az elhatározás túl komoly, fiatalságát tekintve, de nem várta meg, mert folytatta.

— Szerintem a világon a legszebb és a legnemesebb dolog, ha ember az emberen segíthet. Főleg akkor, ha még rá is szorul az a másik társunk. S az orvosok és mi ápolók ezt a segítséget adjuk a legjobb tudásunk szerint. Nékem nem voltak pályaválasztási gondjaim, mert már jóvá) a nyolcadik elvégzése előtt tudtam, hogy mi leszek, ha nagy leszek.

— Fárasztó a munkaköre?

— Itt sok minden meghatározó. Befolyásolja a sok vagy kevesebb munkát a 'betegforgalom, a betegek súlyossága, fekvő- vagy járóbeteg-e a többség. Naponta 12 órás műszakot tartunk, utána huszonnégy óra a pihenő. Jelen pillanatban tizenöt beteget gondozok, idősebbek és középkorúak jobbára.

— Szeretettel beszél munkájáról ... Hogy érzi magát?

— Köszönöm .. . Már az első pillanattól kezdve kellemesen, mert nagyon jó közösségbe kerültem. Nem éreztem fölényes lekezelést, mindenki segített a beilleszkedésben, elismerik a munkámat. Az orvosokkal is jó munkatársi viszonyt sikerült kialakítanom. Igaz, mindig fáradtan hagyom el a posztomat, de annál nagyobb örömmel kezdem újra, mert ebben a közösségben a munka is köny- nyebb.

— Úgy tapasztaltam, hogy a gondjaira bízott betegek szeretik.

— Mindannyiónkat szeretnek, orvost, ápolót - egyformán. Valahogy ez a lényünkből fakad, a hivatás szeretetéből, a felelősség érzéséből. Igyekszünk betegeink minden kérését teljesíteni, kedélyes hangulatot teremteni, megtalálni azt az emberséges hangot, amely minden beteget átsegít a maga egyéni problémáján. De ez csak úgy lehet, hogy a mi egyéni gondunk, bajunk kívül marad az épületen, és itt belül csak a beteg van nekünk. Hiszen a gyógyításra tettünk esküt!

Ahogy a beszélgetést megköszönve búcsúzom, egy idős bácsi kampós bottal kopog elém:

— írja csak le azt is, fiam, hogy itt még betegnek is öröm lenni !

Hát leírtam !

KONRÁD LÁSZLÓ