Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
1982. május 29. ^ËPÜJSÀG 11 A Vigadó - kulturális centrum Százhatvan óriás tükör szórta szét annak a 2600 gyertyának a fényét, amely nappali fénybe borította az 1833 januárjában, országos ünnepségek keretében megnyílt pesti Vigadó báltermét. Kétezer vendég csodálta a klasszicista stílusban épült palotát, s keringőzött a tükörfényes parketten... Az első világhírű vendég, aki 1833 novemberében itt adott hangversenyt: a keringőkirály, Johann Strauss volt... Aztán... Hentzi generális ágyúi 1849 májusában szinte a földdel tették egyenlővé a pestiek büszkeségét, és 1865. január 15-ig kellett várni, amíg az újjáépített Vigadót ismét birtokába vehette a közönség. Másodszor 1944 végén dőltek romba a falak és a felszabadulás után sokan úgy vélték: a hatalmas költségek nem érik meg a helyreállítást. Végül mégis azok győztek, akik a Vigadó újjáépítése érdekében törtek lándzsát, ám ismét évtizedekig tartott a második . feltámadás". E ezzel elérkeztünk a jelenhez. Illetve... a közelmúlthoz. A Vigadó teljes újjáépítése ugyanis több ütemben ment végbe. A Vörösmarty tér felőli A-épületrész és a B-épület igazgatói szárnya, valamint a kettőt összekötő úgynevezett nyaktag 1972-ben készült el, és csupán 1981-ben a Duna-partra néző épületkomplexum. A pesti Vigadó valóságos kultúrkombinát. A Művelődési Minisztérium tulajdonát képezi, és a Vigadó üzemigazgatósága az „üzemeltető”. A Vigadó - önellátó, önálló költségvetéssel dolgozó intézmény, amely nem részesül állami támogatásban, fenntartási költségeit és napi kiadásait a bevételekből fedezi. Ráfizetés nem lehet - nincs is -, nyereséget sem kell felkutatnia, ha mégis így esik, a többletet a Művelődési Minisztérium „lefölözi” - egyéb kulturális célokra. A Vörösmarty téri kultúrcent- rum összterülete 35 ezer négyzetméter. Állandó dolgozóinak, munkatársainak létszáma 160 fő. Helyiségeinek nagy részét bérbe adja az itt működő intézményeknek, vállalatoknak. Kik találtak otthonra a Vigadóban? A többi között a Corvina, a Magvető és a Képzőművészeti Kiadóvállalat. A Magyar Zeneművészek Szövetsége, a Nemzetközi Koncertigazgatóság, az Országos Filharmónia, az Országos Rendező Iroda, a Szerzőt Jogvédő Hivatal, a Kórusok Országos Tanácsa, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, valamint a Magyar PEN Club, a Képcsarnok Vállalat és a Zenemű Kiadó Vállalat. Az épület földszintjén — a Vörösmarty téri oldalon — működik az Országos Filharmónia jegypénztára, a Képcsarnok Vállalat kiállítóterme és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat lemezboltja. A Vigadó téri oldalon találjuk a Vigadó Galériát és a Hotel. Duna Inter-Con- tientál egyik „fiókját": a Vigadó éttermet-sörözőt. Járjuk körbe a több száz ki- sebb-nagyobb helyiséget - természetesen a teljesség igénye nélkül! Az A-épületben találjuk a 125-ös és a 126-os próbatermet, mindkettőhöz irodák, öltözők és kisebb avakorlószo- bák tartoznak. A 125-ös az Állami Hangversenyzenekar állandó próbaterme, s hozzácsatlakozik Ferencsik János, az ÁHZ főzeneigazgatóiának dol- aozószobája. A 126-osban az Orszáaos Rendező Iroda produkciói próbálnak, ám itt történnek az úgynevezett meghall- aatások is. melyeken eldől, hoav a ielentkező könnyűmű- fajú előadók kaphatnak-e vagy sem működési engedélyt? Ugyanitt több — kisebb-na- gyobb - tárgyalóterem teszi lehetővé a meghitt beszélgetéseket, szerződéskötéseket, megállapodásokat, a hazai intézmények képviselői és az itt sűrűn meaforduló külföldi vendégek, elsősorban impresszáriók között. A Duna-parti oldal a Vigadó zenei centruma. Itt székel a Budapesti Kórus, a Budapesti Madrigálkórus, és itt működik a Rádió és a Televízió kihelyezett stúdiója, amelyek egyenes, élő közvetítéseket tesznek lehetővé, az épület falai között megrendezett hangversenyekről, előadásokról, kongresszusokról és egyéb eseményekről. Mellettük a Hanglemezgyártó Vállalat szigetelt falú hangstúdiója. Itt készülnek azok a komoly és könnyűzenei felvételek, melyeket aztán a dorogi lemezgyárban préselnek a fekete korongra. Mit lát mindebből a nagyközönség? Elsősorban a 630 személyes hangversenytermet és a 198 nézőt befogadó kamaratermet. A hangversenytermet — melyhez próbatermek, öltözők, műszaki helyiségek, sőt orvosi rendelők is csatlakoznak - időnként a legkülönbözőbb célokra veszik igénybe, prózai nyelven: kibérlik. Például: divatbemutatók, bálok, kongresz- szusok, kiállítások rendezésére. A kamarateremben újabban rendszeresen tartanak színházi előadásokat. Itt kerülnek a közönség elé a Játékszín stúdióprodukciói, szombat és vasárnap éjszakánként pedig a Magyar Filmgyártó Vállalat társulata lép fel, most Jancsó Miklós rendezésében, a Drakula című produkcióval. A bérlők helyiségenként és célonként változó összegű terembért fizetnek a Vigadó vezérigazgatóságának, és ezért teljes „kiszolgálást” kapnak: fűtést, világítást, technikai személyzetet, takarítást, jegyszedőket, portásokat, telefonkezelőket, és minden mást, amire szükség van. Az árak? Szolidak. Csak néhány példa. A nagyterem órabére 4077 forint, ha hangverseny zajlik a falai között. A bálok már drágábbak: óránként 7002 forintot kell leszurkolni a gyönyörű környezet igénybevételéért. A kamaraterem órabére ennél persze jóval szerényebb, mindössze 1179 forint. Beszéljünk a gondokról is. Elsősorban arról, hogy az újjáépített hangversenyteremben bizony hosszú ideig baj volt az akusztikával. Most már minderről szerencsére múlt időben beszélhetünk: a hangversenydobogó átalakításával, a különféle hangszóró és hangelnyelő alkalmatosságok elhelyezésével ezt a problémát csaknem teljes egészében sikerült megoldani. Ám továbbra is folyik a vita az Országos Rendező Irodával, melynek pénzügyi szakemberei drágáilják a termek órabérét, ezért nem hajlandók az épületben könnyűzenei produkciókat bemutatni. Az órabér valóban kevesebb is lehetne, feltéve, ha az épület jobban „ki lenne használva”. Magyarán: ha a különböző helyiségeket, a hang- versenyteremtől a próbaszobákig rendszeresebben használnák, úgy az egy órára eső üzemköltség is csökkenne. Jelenleg azonban a hangverseny- terem olykor napokig üresen áll, és a kamarateremben is csak heti három-négy alkalommal rendeznek előadásokat. Rigó László, a Vigadó újonnan kinevezett igazgatója szerint a kihasználtság ugrásszerűen növekedne, ha a Vigadó üzemigazgatósága saját műsorrendezési jogot és lehetőséget kapna. Az erre vonatkozó javaslat jelenleg a Művelődési Minisztérium illetékesei előtt fekszik. A döntésre még várni kell, mert ebbe több más felettes szervnek, így a Pénzügyminisztériumnak is beleszólása van. De az előjelek kedvezőek, s az igazgatónak már íróasztalában tornyosulnak a tervek, melyek - a saját rendezői jog elnyerése esetén - szinte gombnyomásra megvalósulhatnak, így például a két előadóteremben olyan „hiánycikkek" kaphatnának otthont, mint könnyűzenei előadóestek, kamarabalettek, vidám esztrádműsorok, sőt revüprodukciók. Az lenne az igazi - vélekednek a Vigadó vezetői -, ha a naqy hangversenyterem és a kamaraterem minden este megtelne közönséggel. A saiát rendezvények belépőjegyeinek árából több komolyzenei hangversenyt is lehetne tartani, mindenki által megfizethető belépőjegyekkel. A nyereséa íav nem csupán könyvelési tétel lenne, hanem hozzájárulna a hazai zenei élet további fejlesztéséhez. S Virág György gazdasági igazgató sem kapna a szívéhez, amikor eléje teszik az évi 11 millió forintos gáz- és villanyszámlát... GARAI TAMAS zokolay Sándor sokféle szerepben kerül szóba a sajtóban, s a társadalmiművészeti életben, ötvenéves múlt; éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1957-ben nyert zeneszerzői diplomát, de már ezelőtt is aratott külföldi sikereket: díjat nyert 1955-lpen a varsói, 1957-ben a moszkvai, 1959-ben a bécsi VIT-en. Hegedűversenyét 1956-ban a varsói wieniawski zenei versenyen díjazták. Kétszeres Erkel-díjas, Kossuth-díjas. Dalművei: a Vérnász (1963), a Hamlet (1968), a Sámson (1972) elismerést szereztek a modern magyar operának külföldön is. Negyedik operájának szövegkönyvét is maga írja; forrása a száz esztendeje született Nikosz Kazant- zakisz regénye (ebből készült az emlékezetes Akinek meg kell halnia című film forgatókönyve). Szokolay az Ecce Homo! címet adta e művének. 1958- ban megbízták egy Ady-orató- rium komponálásával. S A tűz márciusa pályafutása gyújtópontjává vált. S mint mondja, Ady forradalmi lendülete sodorta őt az operairodalom és -színpad felé. Aktív a társadalmi tevékenységben is. Ezt egészen sajátos lobogással és stílussal gyakorolja: ma, amikor a társadalmi funkciók sokasága gyakorta csak formaság — Szokolay személyes izzást visz bele minden felszólalásába, közéleti megnyilvánulásába. (Vagy ez az izzás viszi bele őt a tenni akarásba?) Mindig valami fontosat, minőségben is elsőrendűt képvisel. Fáradhatatlan propagálóra, ha kell kiprovokálója minden nemes igyekezetnek; gyakran láttam kipirulton, lelkendevze —, s mindig ilyen, ha valaminek kimondására ösztönzi egy elgondolás, egy terv, egy cél. Szószólója az általános zenei műveltségnek, s ahhoz vezető legigaZabb útnak: a Kodálymetódusnak. Mostani találkozásunknak a Kodály-centená- rium adott apropót. — Kodály már a századelőn sürgette a mesterkélt tandalok és idegen módszerek megszüntetését. Hirdette, hogy „az általános emberit minden nép csak nemzeti sajátosságain keresztül közelítheti meg". Pedagógiája a népdal, a népzene szellemében fogant; azt akarta, hogy a népzene szépségeit mindenki gyerekkorától kezdve magáévá tehesse. Akkoriban sokféleképpen folyt a zeneoktatás Európa-szerte, s részint emiatt sokféle gáncs és akadály szegte útját. Ma már egységes zenepedagógiai rendszerbe ágyazottan válhat közkinccsé a ko- dályi tanítás, pedagógiája és kórusművei. Óvodás kortól főiskolás korig egységes alap zenei műveltségre tehet szert kivétel nélkül mindenki. Ezt is Kodály mondta: „Zene nélkül nincsen teljes ember”. .. — Gyönyörűen hangzik. De vajon lemérhető-e az elért eredmény? — Az ének-zenei általános iskolások példáján kristály- tisztán ilemérhető! Az ő tanulmányi eredményeik, érzelmi világuk árnyalt és érzékeny mindenre, ami szép és értékes. — Kodály 1937-ben elítélte a zenei igénytelenséget. Sok minden történt az utóbbi évtizedekben ennek megszüntetése érdekében. De vajon elég-e, ami történt? — A hat-tizennégy évesek zeneoktatását szervesen kiegészíti az állami zeneiskolai hangszeres oktatás. De az értelem első hajnalhasadása az óvodás korra esik. El kell érnünk, hogy egyenlő eséllyel tegye meg az első lépéseket minden gyerek ahhoz, hogy értelmes, gazdag érzelemvilágú felnőtté váljon. A korai zeneismeret döntő; s a pedagógusokon igen sok múlik. Jól kell sáfárkodnunk az értékes örökséggel, tudatosítanunk kell a ma és a holnap számára, hogy az igazi tudós és művész mindig haladó. Kodály a népet akarta újból eggyé- énekelni. Koncepciója messze túlmutat a zenei nevelésen. Maximalizmusa engem Adyra emlékeztet, akinek egyik nagy mondandója az, hogy a művész: korának lelkiismerete. (Szokolay gyakran idézi Ba- bitsot, Szabó Lőrincet; vagy háromszáz Ady-verset ma is könyv nélkül tud, hibátlanul.) — Talán azért hangoztatom visszatérően a gyerekkori zenetanítás fontosságát, mert számomra meghatározó a gyerekkor. Muzsikus család voltunk, apám karnagy, nagyapám négy-öt hangszeren játszott. Amikor tehetségkutató versenyt hirdettek, s én emiatt Budapestre szöktem — szüleim Bé- késtarhosra vittek, ahol megnyílt az első, Kodály elvein alapuló zenei általános iskola. Az ottani — természeti és emberi — környezet sose múló emlék, élmény a számomra. Példaképem lett Bartók és Kodály. A felszabadult, játékos tanulás közös élménye kivirá- goztatta a gyerekek természetes adottságait. Tarhos nem a vájt- fülű kevesek iskolája volt! Mégis sok — ma már világhírű -s- muzsikus röppent ki a falai közül1. Bizony, Tarhos nélkül aligha váltam volna jó muzsikussá. . . — Hadd emlékeztessem két személyes évfordulóra. Huszonöt éve diplomázott zeneszerzésből, és harminc éve került a Magyar Rádióhoz, mint zenei lehallgató, majd karnagy, szerkesztő; az ott improvizált aláfestő zenéjéből született a nagy sikerű Alba Regia című film zenéje is. Ezt a műfajt mégis abbahagyta. — Számomra erőpróba, előtanulmány volt mindez. Nem kell kihasználni minden alkalmat. A legértékesebb adottságra kell koncentrálni. És egy-egy mű megérleléséhez csönd is kell. Beszéljünk más jubileumokról. Jó egy-egy ilyen alkalom, mint tavaly a Bartók-, idén a Kodály-centenárium; mert felrázza az aluszékony figyelmet, mert reális lehetőséget nyújt sok jó terv megvalósításához. Az idén például új zenei tagozatos általános iskolákat avattunk; az új iskolákban ének-zenei tagozatok jönnek létre, számos hasonló tervet jóváhagyott a minisztérium és így tovább. Felkeltjük a nemzetközi közfigyelmet az (aqpúgy is világszerte elterjedő) Kodály- metódusra. Palestrina óta nem írtak éne- kelhetőbb kórusműveket, mint Kodály! Napijainkban ismét virágzásnak indult a közös éneklés, s ez embernemesítő hatású. 1978-ban megalakítottuk a Magyar Kodály Társaságot és van már Nemzetközi Kodály Társaság is. Sok szép program, pályázat, tanácskozás, koncert, esemény tölti ki az elkövetkezendő esztendőt. (Kodály december 16-i születésnapja lesz természetesen a csúcspont.) De nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem elég, ha dokumentáljuk Kodály jelentőségét. Vigyáznunk kell, nehogy alkalmi ünnepélyeskedésbe vesszen a lényeq. Például az, hogy szüntelenül őrködjünk a kodályi életműn, de ne csak őrizzük és ünnepeljük, hanem leheljünk bele igazi életet. Mindennél fontosabb az utódnemzedék nevelése. „A zeneiskola — emberiskola” — mondotta Kodály. így van. A legtöbb nagy ember jellemjelenség is. Az előbb valamire azt mondtam, elsőrendű fontosságú. Igazság szerint nehéz rangsorolni: a pedagógia, a zeneszerzés, a karnagyi, közéleti munkám fontosabb-e. Mindhez személyes közöm van! — Operái mellé felsorakozott vagy 15 kantáta, néhány oratórium, számtalan kórusmű 12 premier, 12 nyelven. És csaknem tízféle társadalmi, közéleti tisztség. Sikerül-e kicsikarnia ennyiféle tevékenység mellett azt a bizonyos áldásos alkotói csendet? — Mindezt az élet és a habitusom rótta rám. S a mű sem fejeződik be a kottán. Nem lehet szakadék a mű, a szerzője és a befogadói között. Családom van, gyermekeim tehetségének kibontakoztatása is az én felelősségem — és valamit mindig tanulok én is, például nyelveket. Csak azt csinálom, amit a magam számára elhárít- hatatlanul fontosnak tartok. Lehetetlen a rangsorolás. Köny- nyen kifog rajtunk az iramló idő. Lesz-e időm ahhoz, hogy véghezvigyek mindent, amit szeretnék? Ez már nemcsak rajtam múlik. PÉRELI GABRIELA Személyes izzással Beszélgetés Szokolay Sándorra/ - zenéről, Kodályról
