Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-26 / 121. szám

1982. május 26. Képújság 3 Kádár János köszöntése (Folytatás az 1. oldalról.) hozzám beszélnek-e, de nem lehet kétség, hiszen „hivatalos papír” is van róla. Magam is csodálkozom, hogy megértem ezt a 70 évet, mindazzal együtt, amin az én korosztályomnak ki­vétel nélkül keresztül kellett mennie. Hálás vagyok az elismerő szavakért, amelyeket a mun­kámról mondottak. Ehhez azt szeretném itt is hozzáfűzni, hogy soha sem egyedül dolgoz­tam, mindig másokkal együtt. S ha már az én munkámat mél­tatják, akkor köszönetét mon­dok mindazoknak, akik e mun­kát segítették és segítik. Politikai meggyőződésem és világnézetem szerint fiatal ko­rom óta kommunista vagyok. A kommunizmus azonban — és ezt tudni kell — nem olyan sablon, amely az embereket egy kap­tafára sajtolja. Természetük sze­rint a kommunisták is különbö­ző emberek, ugyanúgy, mint azok, akik ma itt találkoztak. Viláanézettől. pártállástól, hiva­tástól függetlenül mégis van egy közös jellemző vonás: mind­annyian személyes ügveiken túl­tekintve élünk. Mindnyájunkat a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, a dolgozó ma­gyar nép, az ország sorsa, a nemzet boldogulása iránti kö­zös gond, törődés, cselekvő­készség vezérelte útján. Ez a találkozó is azt bizonyít­ja, hogv van értelme a munká­nak, a harcnak. Persze van se­regnyi gond, nem is kicsi. de sok szép eredményt értünk el. Az anyagi gyarapodáson túl a legnagyobb érték az az eqy- séa, összefogás, amelv népünk szolgálatában a különböző pártállású, különböző világné­zetű embereket, a társadalom tisztességes erőit egyesítette. Ez a nemzeti közmegegyezés, szo­cialista egyetértés, amely szo­cialista társadalmunk alapintéz­ményének féltésével, erősítésé­vel. további gyarapításával és szilárdításával függ össze, a leanaavobb vívmányunk. Hatalmasra nőtt ereje szo­cialista társadalmunknak, amelyben minden tisztességes ember megtalálta helyét. Van helyünk a világban, vannak ba­rátaink, szövetségeseink. Le­gyen meg politikánk elvi szi­lárdsága, legyen meg a politi­kánknak ez a demokratikus vo­nása, a közmegegyezésre való törekvés minden kérdésben. Le­gyen meg bennünk a nyitott­ság. mellőzzük a megszokott sablonokat, és akkor nem kell félnünk a jövőtől. Amit elér­tünk, ennek a politikának, en­nek a közmegegyezésnek kö­szönhetjük. Erre vigyázzunk a legjobban. Az emberiségnek megvannak azok az eszközei, amelyekkel képes egy szép és boldog világ megteremtésére, de képes saját maga megsemmisítésére is. Most a történelem fordulópont­ján élünk, s ez nem rövid ideig tart még. A világ, meggyőződé­sem, a haladás irányába megy előre, hiszen nekünk minden tisztességes ember szövetsége­sünk, aki normális, békés életet akar. Aki olyan beosztásban dolgo­zik, mint én, nagyon nehezen mérheti munkájának eredmé­nyét. Nem úgy, mint a szob­rász, aki alkotásával elkészülve azt mondja, ezt megcsináltam, vagy a munkás, aki darabra meg tudja számolni, mit végzett aznap. A mi munkánk eredmé­nye a szocialista nemzeti egy­Kádór Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti "Bizottsága első titkárának, 70. születésnapja alkalmából meleg hangú üdvözletét küldött Tó­dor Zsivkov, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak főtitkára, Gustav Husák, Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának fő­titkára, Dusán Dragoszavac, a Jugoszláv Kommunisták Szövet­sége Központi Bizottsága El­nökségének elnöke, Petar Sztambolics, a Jugoszláv Szo­séggel, a nemzeti kömegegye- zéssel mérhető. Minél nagyobb időt él meg az ember, annál több, rend­kívül hasznos tapasztalatot tud összegyűjteni. Ez az idős kor javára szól. De sajnos, az idős korral jár az is, hogy a képesség e tapasztalatok hasz­nosítására idővel csökken. Ne féljenek tehát sehol újítani, fiatal embereket odaállítani, ahol fiatal emberek kellenek. Ez még nem zárja ki a felhal­mozott tapasztalatok hasznosí­tását. Hetvenéves vagyok. Ilyen korban már nem változtat vi­lágnézetet az ember. Meggyő­ződésem és világnézetem sze­rint a továbbiakban is azt az ügyet szeretném szolgálni, ame­lyet egész életemben szolgál­tam, a magyar nép boldogulá­sát. cialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnöke, Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottságának főtitkára, Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának főtitkára, Fidel Castro, a Kubai Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak első titkára, Kaysone Phom- vihane, a Laoszi Népi Forradal­mi Párt Központi Bizottságának főtitkára, Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Eqyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első tit­kára, Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitká­ra, Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának főtitkára, Ni- colae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bi­zottságának főtitkára és Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára. Köszöntötte Kádár Já­nost a KGST Végrehajtó Bizott­sága és titkársága. Kádár János címére folyama­tosan érkeznek üdvözlő távira­tok a kommunista és munkás­pártok vezetőitől, kiemelkedő közéleti személyiségektől, tár­sadalmi szervek, mozgalmak kéoviselőitől, magánszemélyek­től. * Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottság első titkárá­nak 70. születésnapja alkalmá­ból - a szocialista országok közötti internacionalista együtt­működés elmélyítésében szer­zett érdemeiért — a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsa a „Georgi Dimitrov-érdemrend"- et, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke a „Klement Gottwald-érdemrend"-et, a Ku­bai Köztársaság Államtanácsa a „José Marti-érdemrend”-et, a Lengyel Népköztársaság Állam­tanácsa a „Lengyel Népköztár­saság Érdemrendjének Nagy Külföldi üdvözletek és kitüntetések Leonyid Brezsnyev levele Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista (Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Budapest Kedves Kádár János elvtárs! A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, minden szovjet kommunista nevében szívélyesen köszöntőm önt, a Magyar Népköztársaság kiemelkedő párt- és állami vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom 'smert személyiségét, 70. születésnapja alkalmából. Az ön élete több mint Ilél évszázada elszakithatatlanul kötődik a magyar kommunisták pártjához, és a pártnak a dolgozó nép boldogulásáért, a marxista—leninista eszmék diadaláért vívott harcához. Jól ismerjük a szocialista for­radalom vívmányainak védelme és megszilárdítása, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt politikájának kialakítása és e politika megvalósítása érdekében végzett tevékenységét, és azokat a jelentős sikereket, amelyeket a párt vezetésével a magyar dolgozók elértek a szocialista építés minden terü­letén. A Szovjetunióban nagyra értékelik, hogy ön alkotó módon foglalkozik az élet által felvetett kérdésekkel. Becsülik elv- hűségét, internacionalizmusát és megingathatatlan elköte­lezettségét a szocialista államok összefogása és a világ forradalmi mozgalmának ügye iránt. Országunkban nagy tisztelet övezi a szovjet és a magyar nép testvéri barátságának fejlesztése és erősítése érdekében kifejtett következetes tevékenységét. Kiemelkedőek az ön érdemei abban a küzdelemben is, amelyet a szocialista közösség országai Földünk tartós békéjének megőrzéséért vívnak. Kedves Kádár elvtársi Tiszta szívből kívánok önnek jó erőt, egészséget és további sikereket a szocialista Magyarország fejlődése, pártjaink, országaink és népeink testvéri együttműködésének elmélyí­tése érdekében végzett munkájához. 1982. május 25. Kommunista üdvözlettel Leonyid Brezsnyev Lenin-renddel tüntették ki Kádár Jánost A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége a szovjet és a magyar nép testvéri barát­ságának és átfogó együttmű­ködésének fejlesztésében betöl­tött kimagasló szerepéért, a béke és a szocializmus ügyé­nek megerősítésében szerzett nagy érdemeiért 70. születés­napja alkalmából Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának el­ső titkárát Lenin-renddel tün­tette ki. Az erről szóló törvényerejű rendeletet Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Mihail Georgadze, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének titkára írta alá. Szalagját" — , a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Hurál- jának elnöksége a „Szuhe Ba- tor-érdemrend”-et, a Német De­mokratikus Köztársaság Állam­tanácsa a „Kari Marx-érdem- rend"-et, a Román Szocialista Köztársaság elnöke a „Románia Szocialista Köztársaság Csilla­ga Érdemrend szalagdíszes I. fokozatát”, a Vietnami Szocia­lista Köztársaság Államtaná­csa az „Aranycsillag Érdem- rend”-et adományozta. Pakson és a húskombinátnál folytatódott a tudományos tanácskozás A tanácskozás résztvevői, az előadó Bálintné Krizsán Ilona Belkereskedelmi gyorsmérleg Vízbázisok védelme A „Vízbázisok védelme” elne­vezésű tudományos tanácsko­zás résztvevői tegnap Tengeli- cen ismét színvonalas előadá­sokat hallhattak, s vehettek részt már működő szennyvíztisz­tító berendezések tanulmányo­zásában. Dénesi Ödön, a Pécsi Akadé­miai Bizottság szakbizottságá­nak elnöke vezetésével tegnap, kedden kora reggel előadások­kal kezdődött a tanácskozás második napja. Először Bálint­né Krizsán Ilona, a Szekszárdi Húsipari Vállalat környezetvé­delmi szakmérnöke a vállalat környezetvédelmi munkájáról adott részletes képet. Már gya­korlati eredményeket is fel tu­dott sorolni, amellett, hogy ajánlásai is voltak egyes szer­kezetek, eljárások változtatá­sára. A Tolna megyei nagybe­ruházások talajmechanikai kér­déseiről is élénk vita voltK hi­szen köztudott, nem egy nagy építkezésünkön okozott már qondot a talaj szerkezete, il­letőleg éppen ezért különleges alapozást kellett végezni, a ta­lajt megerősíteni. Délelőtt a tanácskozás részt­vevői ellátogattak Paksra, ahol dr. Germán Endre, a PAV su­gárvédelmi laboratórium veze­tője nemcsak bemutatta az építkezést, hanem a környezet- védelmi tervekről, a már meg­valósult létesítményekről is tá­jékoztatást adott. Kedden délután a tanácsko­zás résztvevői ellátogattak a Szekszárdi Húsipari Vállalat szennyvízkezelőjéhez, itt a ka­lauz Bálintné Krizsán Ilona volt. Ezután igen izgalmas té­máról tanácskoztak, ugyancsak a helyszínen: a szekszárdi fel­szín alatti mesterséges üregek­kel kapcsolatos problémákról, azaz a pincékről, rejtett alagu­takról volt szó, amelyek oly sok kárt okoztak már, s felde­rítésük, kiiktatásuk az építke­zési területről, a legjobb úton halad. A Belkereskedelmi Miniszté­rium gyorsjelentése szerint áp­rilisban a kiskereskedelmi for­galom — fólyó árakon számítva — 5,6 százalékkal nagyobb volt, mint tavaly ilyenkor, bár ez a márciushoz képest mérséklő­dött. Valamivel kevesebb ruhá­zati cikket adtak él, mint tavaly áprilisban, élelmiszerekből és élvezeti cikkekből mérsékelten, egyes iparcikkekből jelentőseb­ben nőtt egy év alatt a forga­lom. Élelmiszerekből és élvezeti Cikkekből az ellátás jó. A ke­reskedelem tőkehúsból, húské­szítményekből, valamint húsvét előtt füstölt áruból megfelelő választékot nyújtott a vásárlók­nak. Baromfiból — az aprólék és bontási termék kivételével — ugyancsak volt elegendő, élő- halból azonban a tavalyinál jobb kínálat ellenére sem volt kielégítő az ellátás. Változat­lanul kevés volt az olcsó ház­tartási keksz és a finom édes­ipari lisztesáru, a korábbiaknál jöbb volt viszont a csokoládé, nugát és díszdobozos termékek választéka. Zöldségfélékből — főként a késői kitavaszodás miatt — különösen a szabad­piacon magasabbak voltak az árak, mint az elmúlt év azo­nos hónapjában. Burgonyából mérséklődött a kereslet, s az ár alacsonyabb volt a tavalyi­nál. 'Háztartási és vegyi termékek­ből áprilisban az előző hóna­pokhoz hasonló volt a kínálat választékban is; volt elegendő tisztítószer és pipereszappan, a nagy csomagolású Tomi mosó­szerek, egyes Fa'bulon kozme­tikai készítmények, a gumi­kesztyű és csecsemőnadrág azonban időnként hiányzott az üzletek polcairól. A ruházati Cikkek iránti mér­sékelt keresletet a kereskedők annak tulajdonítják, hogy az áprilisi hűvös időjárás miatt még nem kezdték meg a tavaszi cikkek vásárlását, bár a rendelkezésire álló árualapok mind mennyiségben, mind ösz- szetételben jó ellátást tették lehetővé. Lábbelikből a rendel­kezésre álló árualap összessé­gében és választékában is ki­elégítette a keresletet. Nem enyhült viszont a hiány gumi­csizmából és egyes sportcipők­ből. Lakástextíliákból összetétel­ben is megfelelő kínálattal állt a kereskedelem a fogyasztók rendelkezésére. Szőnyegekből — a futószőnyeg kivételével — stabilizálódott a kereslet-kínálat e g y e n s ú I ya. J a q u a rd -f ü g g önyök kivételével megfelelő volt a kí­nálat függönyökből is. A vegyesiparcikkekből összes­ségében szintén kielégítő volt a kínálat. Javult az ellátás a tavasszal nagyon keresett kerti szerszámokból, s választékos volt a kínálat kerékpárokból is. Háztartási gépekből a fagyasz­tószekrény kivételével elegendőt bocsátott a kereskedelem a vásárlók rendelkezésére. A vas­áruk közül szegből sem meny- nyiségben, sem választékban nem elégítették ki az igénye­ket, s ugyancsak szűkös volt a szerszámfélék választéka is. A bútorok közül volt elegen­dő hazai gyórmtányú szekrény­sor és kárpitozott garnitúra, elemes bútorokhoz azonban továbbra is előjegyzés alapján lehet hozzájutni, a várakozási idő változatlanul három-négy hónap. A háztartási porcelán­áruk választéka nem fedezi az igényeket, s ugyancsak hiá­nyosak a tapétakészletek is. A TÜZÉP vállalatok szénből és lignitből mintegy 50 száza­lékkal, brikettből 19 százalék­kal értékesítettek többet a ta­valyinál. Növekedett a forga­lom kokszból és tűzifából is. Április 28-ig a tüzelőakcióban 214 ezer tonnával — 47 szá­zalékkal — több szénféleséget vásárolt a lakosság, mint egy évvel korábban. Nőtt a TOZÉP vállalatok forgalma építőanya­gokból is, főként tetőcserépből, hullámlemezből, padlóburkoló­lapból, ajtó-ablakfélékből és fenyőfűrészárukból. Az Országházban rendezett fogadáson Losonczi Pál köszöntő szavaira Kádár János válaszol

Next

/
Thumbnails
Contents