Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-16 / 113. szám

1982. május 16. NÉPÚJSÁG 5 Alkalmi frizurák Két szép frizura fiataloknak: mindkettőnek az adja meg alkalmi jellegét, hogy a haj­ba bársony, illetve szaténból készült kis virágot tűztek. Hosszú hajból szép, klasszi­kus konty, rövidből pedig sok libbenő lökni, gyűrű fé­sülhető. Párválasztás A házasság bizonyos szem­pontból veszélyes dolog. Régen is az volt, amikor életfogytig­lani láncokat jelenthetett, ma is az, amikor másféle veszedel­mekkel járhat. „Legfeljebb el­válunk" — mondja sok fiatal, nem gondolva arra, hogy a válás nemcsak nagy lelki meg­rázkódtatás, belső dráma, eset­leg végleges magány forrása, valamelyik fél számára hajlék­talanság, olykor teljes tönkre­menetel, anyagi csőd, a továb­bi életesélyek kilátástalan megromlása, a gyermekek fe­lett való veszekedések éveken át tartó átka is lehet. Az életet elkezdeni sem könnyű, nemhogy újrakezdeni: a válópertől gyakran vezet egyenes út az alkoholizmus és az ideggyógyintézet felé. Ettől a szakadékok mentén kanyar­gó életúttól minden szülő sze­retné megmenteni a gyermekét, mégsem gondol rá idejekorán, hogy a párválasztásra is ne­velni kelt. Mégpedig az első pillanattól kezdve. Példával elsősorban. A teljes családban, egymást sze­rető és meqbecsülő szülők közt felnevelkedő gyermek természe­tes, törhetetlen egyséanek lát­ja a családot, a szülőpárt pe­dig oly nagyon összetartozó- nak, mint ahogy a pár cipő, vagy a pár kesztyű is összetar­tozik. Az ilyen gyermek bizo­nyára meggondoltabb a válasz­tásban is, mint a csonka csa­ládban felnövő, óm ez utóbbit is meg léhet óvni a buktatók­tól, csak még tudatosabban kell előkésZíteni. (Minél melegebb légkörben nő fel valaki, minél jobban kö­tődik a családhoz, annál ké­sőbb, és annál érettebben ér­deklődik a másik nem iránt. Számos megfigyelés bizonyítja, hogy az otthon elhanyagolt gyermekek sókkal korábban „szerelmesek”, mint a szülők­kel igazi közösségben élő tár­saik, nem azért, mintha az ■ e I őibb ie k „ a kce le rá I ta Ób a k" volnának, hanem mert kárpót­lást keresnek, melyre amazok­nak nincs szükségük. Mindez azonban nem elég, s a párválasztás szempontjából csupán alapozás. A tudatos ne­velés az önismeret kibontakoz­tatásánál kezdődik. Hiába há­romezer éves a delphoi jósda híres felirata: „Ismerd meg ön­magad!”, és hiába hangoztat­ják ezt azóta is az emberiség nagyjai; mindenkit könnyebb megismernünk, mintsem ön­magunkat, ndha ez lenne a legfontosabb. De akadályoz a tárgyilagosság hiánya, nem ke­vésbé az elmélyült figyelemé is, melyre a modern élet ritmusa m'ind kevesebb időt hagy. A mai gyermek megtanulja a fel­sőbb matematikát, s a fizika törvényeit, de ritkán van türel­me megfigyelni a szitakötők röptét, s ha még a körülvevő Világra sem ügyel, miként szok­hatna hozzá, hogy saját lényét figyelje, elemezze, őszintén szembenézve azzal az ember­rel, aki ő maga. (Holott csak ennek ismereté­ben mérheti fel igényeit, mit vár a másiktól, ki illik majd hozzá. Léhet, hogy „hasonló a hasonlónak örül” — alapon ke­res társat, de az is elképzelhe­tő, hoqy hiányzó tulajdonságait ellensúlyozandó, másféle párra vágyik, ám önmaga ismerete nélkül még azt sem tudja, hogy belőle mi is hiányzik... A párválasztás nem léhet csupán a vak ösztönök, s a ta­vaszi zsongás ügye, pz ember nem őz vagy bogár, hogy a természet érintésére csak úgy nekifusson a szerelemnek. Az ember társadaUmi lény. felelős lény, utódairól gondoskodni kö­teles; utódainak felnevelése pe­dig emberpárra méretezett fel­adat, amikor téhát társat vá­laszt, ezt a gondolatot nem té­vesztheti szem elől. Nem is té­veszti, ha esrmélése óta hall­ja: a párválasztás apa-, vagy anyakeresés jövendő gyermeke számára. Ez a felelősségtudat aztán jótékonyan hat vissza az egyén boldogságára is, mert aki jö­vőben gondolkodik, az körül­tekintőbb, s a maga szempont­jából sem mindegy, kire bízza sorsát. A választás paradox hely­zetben történik: a szerelem vak, ám az életre szóló döntés igencsak világos látást kíván. Mondjuk erre azt, hogy válasz- szón szerelem nélkül? Vagy hogy célravezetőbb volt a régi szokás, amikor gyermekük pár­ját gyakorta választották a szülők? Korántsem. De azt igen­is mondhatjuk, hogy a szere­lem nem születik hirtelen, nem pillanat műve. Amihez a meg­látás másodperce elég, az csu­pán a vágy, a lángot fogó ösz-4 tön — de hol van mé-* 1 2 3 4 ettől a szerelem! Azt a lángot még könnyű elfojtani, annak tárgyát még el lehet kerülni. Hogy a fellobbanás szerelemmé váljék, ahhoz meg is kell ismerni a másikat, elfogadni és megszok­ni a lényét, fölmérni, hogy a lépték összeegyeztelíhetők-e? Két szép szóval jelölte a klasszi­kus görög nyelv a kétféle ér­zést: „erosz, az ösztön mozgat­ta vágy, „agapé", az egymás javát kereső, egymás lényében az élet barátságos melegét föl­lelő szeretet, s a kettő együtt adja „amor"-t, a szerelmet, amely jó esetben oly tartóssá válik, hogy nemcsak kitart fél évszázadon át, de oly nélkülöz­hetetlenné teszi a másikat, akár a levegőt, s a kenyeret. Ennek az érzésnék a kialaku­lásához idő kell, s akire valaki rászánja ezt az időt, azt ne vaktában szemelje ki. BOZÓKY ÉVA Mi újság a Herbáriánál? Mindenre jó a — Szilas Fűben, fában van az orvos­ság, tartja a régi mondás, és manapság már az orvostudo­mány is ismét felhasználja a természetes növényi hatóanya­gokat, ha azok helyettesíthe­tik, vagy kiegészíthetik a szin­tetikus gyógyszereket. Ezeknek a hatóanyagoknak az az előnyük is megvan, hogy természetes formájukban nem tartalmaznak több hatóanya­got, mint amennyire a szerve­zetnek szüksége van, éppen ezért is lehetséges, hogy a gyógynövényboltok is forgal­mazhatják őket, hiszen csak használnak, mérgezést* nem okozhatnak. Nézzünk be a szekszárdi Széchenyi utca elején a Her- bária-szaküzletbe, hogy mit is lehet kapni és mindez mire jó. Természetesen az összes gyógy- és fűszernövény felso­rolása lehetetlen, éppen ezért egyet választottunk ki a sok közül, a legújabbat, a Szilas termékcsaládot. Mit is tud a Szilas a gyógynövények kivo­nataival elérni? 1. Manapság a legnépsze­rűbb a meggyízű fogyasztó- szörp. Elsősorban fogyókúrá­hoz előnyös, ugyanakkor kí­méli a szivet, hiszen a cseresz­nye- és meggyszárat — egyéb orvosság híján —, a szívbete­gek használták a háború alatt. 2. A kakukkfű-csepp elsősor­ban toroköblögető, de köhö­gés ellen és dohányzás okozta rekedtség megelőzésére is al­kalmas. 3. A luzeás-csepp szinte mindenre jó, éppúgy, mint a ginzeng-kivonat, erősítőszer, élénkítő és üdítő, kellemes rumpuncs ízesítéssel hozzák forgalomba. Fáradt férfiaknak is ajánlható. 4. A paprikaszeszt is hasz­nálják a sportolók éppúgy, mint az előző erősítőszert, de ezt nem bevenni- kell, hanem a bőrre kenni, csökkenti az izomfáradtságot, megnyugtatja a lábat. Vigyázat, csípős, szem­be ne kerüljön! 5. A mentacsepp száj- és torokápalószer, kitűnő étrendi hatása van, segíti a gyomor­működést, az epére is jó ha­tású. 6. Ki ne ismerné a kamilla- virágot? Amióta az emberiség ismeri, mindig használta teá­nak, gyógyfűnek egyaránt. Jó a bőrnek, a hajnak, a gyomor­nak, általában az emésztés­nek, pihenteti a fáradt szemet, megelőzi a gyulladásokat, sőt, gyógyítja is. Lehet benne cse­csemőket fürdetni és egyálta­lán, mindenre jó a kamilla- kivonat. 7. A bemelegítő-csepp izom­lazító „koktél”, ezt is általá­ban sportolók használják ed­zés előtt, de jót tesz egy kiadós kapáláskor is. csökkenti a ké­sőbbi izomlázat. 8. Az izsóplóbszesz a fáradt, duzzadt láb megmentője, de jó gombásodás ellen is, ugyanezekkel a hatóanyagok­kal spray formájában is kap­ható. 9. A zsája ma már bevonult a kozmetikai iparba is. A für- dőcsepp felfrissít és pihentet egyszerre, jót tesz a bőrnek, de dezodoráló hatása is van. Valamennyi gyógynövény­kivonat alkoholos oldatban kapható ugyan, de ez olyan kis mennyiség, hogy — külö­nösen teának hígítva —, már jelentéktelen, sőt, hasznos a szervezetre, tehát a készítmé­nyek gyerekeknek is adhatók. A mellékelt használati tanács­adás is felsorolja, hogy mi mire való és milyen hígítás­ban, mire alkalmazható. Látogasson el ön is a szek­szárdi Herbária-szaküzletbe és bizonyosodjék meg róla, hogy valóban fűben-fában van ar. orvosság, és ez itt az ön ren­delkezésére áll. Kikapcsolódás vagy relax A kifáradásnak, az ember testi és szellemi megviseltsé- gének nem a kávé, a tea, a serkentő- és izgatószerek az ellensúlyozói, hanem a pihenés, a 'szervezet tökéletes testi és szellemi kikapcsolódása. Az éjszakai vagy nappali nyu­godalom, az alvás, az álom is kikapcsolódás, de tudomá­nyos megállapítást nyert az is, hogy tiszta öntudat, hogy úgy mondjam, letompított, besötétitett ébrenlét mellett még a munkaidő pihenőpercei alatt is kikapcsolódhat az ember, ha ezt kellően begyakorolta. Újabban egy (furcsa angol szó-korcs tolakodott be a köz- használatba: relax, esetleg relaxing... jelentése: teljes testi és szellemi elernyedés, tökéletes kikapcsolódás. Ennek a módszerét azonban meg kell tanulni, illetve először meg kell ismerni. A teljes és céltudatos lazításnak — nevezzük mi inkább így! •— két üteme van: az első a szellemi kikapcsolódás. Ez a nehezébb! El kell felejteni az embernek minden gond­ját, baját, minden hétköznapi izgalmait és szomorúságát. Meg kell szoknia, hogy ilyenkor ne gondoljon semmire, még arra sem, hogy él, hogy van. figyelmét és akaratát arra kell irányítania, hogy most pihen. Ezt az állapotot — egyesek szerint — a tunya nemtörődömség jellemzi, de ez nem baj, hiszen éppen az agykéreg pihentetése a cél. A második feladat, aminek sorrendje már a felkészülés­sel megkezdődik, és tennivalójában az elsőt megelőzi: a testi nyugalom biztosítása. Ez már odahaza a lakás elsöté­títésével megkezdődik, és az átöltözéssel, az utcai ruha le- vetésével, minden szorító ruhadarab megoldásával, és mos­dással folytatódik. A lényeg a lefekvés, a test tökéletes ki- nyújtóztatása. A fej a testtel egy magasságban legyen. Nem kell párnát rakni alája. A lábat ellenben fel kell pol­colni, hogy a vízszintesen fekvő testnél magasabban álljon. Ezzel a szervezet vérellátását rendezi a kikapcsolódó. A test ilyenkor mozdulatlan. A karok a törzs mellett lazán nyújtóznak a fekhelyen. A szem becsukódik. Az orron át a légvétel lassú, egyenletes és egyre mélyülőbb. A szív meg­nyugszik. Az érverés lassúbbá válik, és a szervezet lassan, előnyösen és kellemesen elernyed, ami az első ütemként említett szellemi kikapcsolódást feltétlenül elősegiti. Ha a lakás hűvös, könnyű takaró használata megengedhető. Egyes kutatók ezt az állapotot a jógázók pihenőhelyzeté­hez hasonlítják, és — gondos megfigyelések alapján — azt állítják, hogy teljes felfrissülést eredményez, holott idő­tartama csupán 10—20 perc. Ismétlem: mindez nem könnyű, de meg kell próbálni, meg kell tanulni, mert ha már begyakorolta az ember, vi­tathatatlanul egészségére válik éppen úgy, ahogyan ennek ellentéte, a házilag alkalmazható könnyű, derűs torna is. A céltudatos lazítás 10—15 perce végrehajtható otthonon kívül is, ha a rövid pihenőidő alatt — akár félig ülő hely­zetben, felpolcolt lábbal, elernyesztett izomzattal és szel­lemi kikapcsolódással valaki a folyamatot kellően begya­korolja. Végeredményben ez az idő sem kárba veszett, mert az ember munkaképessége megjavul, eredményei kézzelfog­hatóbbak lesznek. Feltétele pedig? Akarat, türelem és kez­detben szívós iparkodás, éppen úgy, ahogyan a tornánál is az. Mindez nem mond ellent a mostanában olyan sokat em­legetett mozgás, testnevelés és szen/ezeterösités tenni­valóival, a könnyű sporttal és játékos tornával. Sőt, alá­támasztja igazságait, hiszen az egészséges testnevelés egyik elengedhetetlen feltétele az izomműködés és izom- lazitás céltudatos váltogatása, ami szinte kiegészítő része az élet ritmusának. BUGA DOKTOR Csillagmintás szabadidő-pulóver ftQ* .>y 5j« i |l* « » * •« « *rr Jf •WF • iitj« • •S* • ,;#y • »ST * • F F « ■* t smét ÉS Habarna. 8 =drapp.O=nyer=,. Hozzávalók: 50 dkg drapp, 20 dkg barna, 10 dkg nyers szí­nű Apolló fonal, 5-ös kötőtű, 4- es körkötőtű. Kőtésminták: patentminta: 1 gimaj 1 fordított váltakozásával Iratjük. Alapminta: a munka jobb oldalán sima, a bal olda­lon fordított szemeket kötünk. A leszámolható ábra szerinti so­rokban „norvég technikával" dolgozunk, a szükség szerint fel nem használt színű fonalat, a munka bal oldalán vezetjük. Szempróba: 14 szemXl7 sor = 10 cm. Háta: 60 szemre kezdjük, drapp színű fonalból, patent­mintával 8 cm magas kezdő­részt kötünk. A következő sor­ban, arányos elosztással 15 új szemet készítünk (75), s a mun­kát alapmintával folytatjuk. 38 cm elérése utón, a leszámolha­tó ábra szerint norvég techni­kával dolgozunk tovább. Kar­kivágás: mindkét oldalszélen, a kezdéstől számított 43 cm eléré­se után lefogyasztunk 6 szemet, 21 cm-t kötünk, majd mindkét oldalszélen, vállmagasítás ré­szére, lefogyasztunk 2x6, 7 sze­met. A középen megmaradó 25 szemet lefogyasztás nélkül tar­taléktűre vesszük. Eleje: a hátrésszel azonos szem- és sorszámmal, mintával, kar-, és vállfogyasztással köt­jük. A nyakkivágás részére, a munkadarab középrészén, a kezdéstől számított 58 cm el­érése után tartaléktűre veszünk 9, majd ennek mindkét oldal­szélén, minden 2. sorban, 3, 2x2, 2x1 szemet. Ujja : 26 szemre kezdjük, pa­tentmintával 7 cm magas kez­dőrészt kötünk. A következő sorban, arányos elosztással 9 szemet szaporítunk (35). A mun­kát alapmintával folytatjuk, mindkét oldalszélen, minden 8. sorban szaporítunk 6x1, minden 6. sorban 5x1 szemet (57) 35 cm elérése után a leszámolható ábra szerint mintacsíkot készí­tünk, majd a kezdéstől számí­tott 54 cm elérése után a sze­meket egyenként, lazán lefo­gyasztjuk. összeállítás: a részeket szem-, és sortalálkozás szerint, alapszínű, és alapvastagságú fonallal összevarrjuk. Az eleje­háta nyakszél szélszemeit 4-es körkötőtűre vesszük, az eleje- nyakszél szélszemeire felveszünk új szemeket és 68 szemmel, pa­tentmintával 4 cm magas pán­tot kötünk. Végüj,^a szemeket az alapszemnek megfelelően lefogyasztjuk. HÚSOS SÁRGARÉPA Hozzávalók 4 személynek: 3 evőkanál olaj, 60 dkg sertés- lapocka, 1/4 kg póréhagyma, fél liter húsleves (leveskocká­ból), 75 dkg sárgarépa, 60 dkg burgonya, só, bors, cukor, 1,5 dl tejszín, 2 csomag petrezse­lyem. Forrósítsuk fel az olajat, és a húst daraboljuk kockákra, és süssük meg benne. Tisztítsuk meg a hagymát, vágjuk fel és pároljuk rövid ideig a hússal együtt. Majd öntsük rá a hús­lét és fűszerezzük. Fedő alatt másfél órát pároljuk. Közben tisztítsuk meg a sárgarépát, mossuk meg és vágjuk szeletek­re. Hámozzuk meg a burgo­nyát, vágjuk kockákra, tegyük a húshoz, és 25 percig pároljuk együtt. Végül keverjük bele a tejszínt, és szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel. RAKOTT SÁRGARÉPA Hozzávalók 4 személynek: 1 kg sárgarépa, 60ókg burgonya, 40 dkg főzőkolbász, só, bors, cukor, 3 evőkanál liszt, 4 dkg vaj, ételízesítő, egy tojás, 1 po­hár joghurt, 1 kávéskanálnyi petrezselyem, 2 evőkanál zsem­lemorzsa, 3 dkg margarin. Tisztítsuk meg a sárgarépát, és vágjuk ujjnyi hosszú dara­bokra. Sós vízben 15 percig pá­roljuk fedő alatt! A burgonyát hámozzuk meg és sós vízben főzzük meg. Ha megfőtt (20 perc után), vágjuk szeletekre, és szeleteljük fel a kolbászt is. öntsük le a sárgarépa levét és töröljük meg szárazra a répa­darabokat. Fűszerezzük és for­gassuk lisztbe. Forró zsiradék­ban 10 percig süssük. Zsíroz­zunk ki egy tűzálló tálat, te­gyük bele a burgonya felét, majd fűszerezzük, azután a fe­le sárgarépát és kolbászt, majd ismét burgonyát, kolbászt és sárgarépát. Tetejére öntsük a tojás-, joghurt- és petrezse­lyemkeveréket. Szórjuk meg zsemlemorzsával, margarinre­szelékkel és előmelegített sütő­ben 40 percig süssük.

Next

/
Thumbnails
Contents