Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

1982. május 15. Képújság 11 Mi újság az Operában ? Interjú Mihály Andrással Az Operaház homlokfalán hatalmas tábla mutatja, ki a gazdája és felelőse azoknak az átépítési munkálatoknak, amelyek pár évig eltartanak még, hogy azután a lehető leg­ideálisabb körülményeket ki­alakítva újból megnyithassa kapuit az újjávarázsolt Opera­ház. Mi újság az Operában? Milyen ütemben folynak a bel­ső átalakítások, s vajon ebben a kényszeredett helyzetben ho­gyan dolgozik az Opera társu­lata? — ezzel a kérdéssel for­dultam a Magyar Állami Ope­raház igazgatójához, Mihály Andráshoz. — Mi most „száműzetés­ben” élünk. Hiszen az Erkel Színházban hosszú-hosszú évek óta játszunk, de mindig ez volt a mellékágunk, s a fő­águnk az Operaház. Az Erkel Színházban nagyon nehéz kö­rülmények között kell dolgoz­niuk a művészeknek. Nemcsak a jelenlegi okok miatt, hanem azért is, ahogy a színházat annak idején építették. Minden szűk, ügyetlenül megépített. — De milyen lesz új ottho­nuk, az Opera? — A tervek gyönyörűek. Hoqy a valóságban minden súrlódásmentesen, jól fog-e működni, az nagyon sok ténye­zőn múlik majd. Csak egy pél­da. A színházakban ma álta­lában úqy oldják meg a szín­pad működtetését, hogy egy külső területen dolgoztatják a motort, és különböző áttételek­kel kapcsolják be a színpad- térre. Ezt itt a mi Operánkban nem lehet meqoldani, mert so­kat kellett volna rombolni, az összes házat, ami a színház körül épült. A színház maga meqbonthatatlan, és ennek kö­vetkeztében vadonatúj megol­dást kell kioróbálni. Olyan megoldást, ahol a motorok bent működnek a színpadtér­ben. — Ez régebben is így volt? — Régebben hidraulikát használnak. Ez Yblék ideiében a leamodernebb megoldásnak számított. Nagyszerűen műkö­dött. Sajnos, az egész világon már sehol nem gyártják. Lehe­tetlen az eredeti módon hely­reállítani. Szükséges tehát a mostani műszaki megoldások közül újat kitalálni. Az összes tárgyalás e körül a „zajprob­léma" körül mozog. Az Operá­ban ugyanis nyilvánvalóan, rendkívül fontos, hogy a nyílt- színi változás zaj nélkül történ­jék. — A terveket már elfogad­ták? — Természetesen, sőt, mái azok alapján gyártják is a gé­pezetet. Hogy másról is szót ejtsünk: az öltözők bősége és nagysága, a kiszolgáló helyisé­gek is nagyszerű megoldást nyernek majd az új színház­ban. Az építkezéstől eltekint­ve, mondhatom, minden a régi kerékvágásban folyik. Hihetet­len bőségében vagyunk a te­hetségeknek, akikkel könnyű jó előadásokat produkálni. — Milyen művészi feladatok várnak még ebben a szezon­ban az Opera társulatára? — A Lohengrin-premier után még két fontos előadás követ­kezik. Lesz egy balettestünk, amely — miután ebben a pil­lanatban még nem működik nálunk díszletműhely — izgal­masnak ígérkezik. Előrelátha­tólag csak júniusban nyílik meg az új díszletkészítő műhe­lyünk. Ez a produkció addig is több intézmény összefogásával valósul meg. A Magyar Tele­vízió az előadás felvétele ér­dekében legyártja a díszlete­ket. A Hanglemezqyár lemezen hozza a zenét. Fodor Antal egész estét betöltő balettjéről van szó, amely Nikosz Kazant- szakisz Akinek meg kell halnai című regénye alapötlete után készült, és amelyben egy reá­lis történet és egy passió­eljátszás ötvöződik. A reális történethez a rockzenét Pres­ser Gábor írja, a passió pedig J. S. Bach-zenére készül. Az említett premier június 4-én lesz. Nagy izgalommal és az újdonságnak kijáró idegesség­gel várom, hiszen nálunk az Operában ez az első alkalom, amikor popzene szólal meg baletthez. Ezután egy Truba­dúr-felújítás következik, ami abból a szempontból egyedül­álló, hogy díszletműhely nél­kül, vetített díszletekkel valósul majd meg, Mikó András ren­dezésében, Medveczky Ádám vezényletével, és csak két ne­vet említenék az első szerep- osztásból: Tokody Hona és Nagy János. — Engedjen meg egy sze­mélyes kérdést is. Ebben az évadban annyi szép koncertet dirigált már a Zeneakadémián és a rádióban. Még milyen zenei élményt várhatunk öntói 1982-ben? — Még két hangversenyt dirigálok. Egyet a Filharmóniai Társaság zenekara élén; Ros­sini-, Csajkovszkij-művek és egy saját kompozícióm, a Fan­tázia fúvósötösre és vonós- zenekarra kerül előadásra. Az­után pedig Debrecenben lesz a szerzői estem, ahol a He­gedűversenyem Perényi Eszter­rel, a Fantázia és a Gordonka- versenyem Perényi Miklóssal kerül előadásra. BODOR ÉVA Wagner-filmet forgatnak Magyarországon A nemzetközi koprodukciós filmek krónikájában a Magyar Televízió minden eddiginél na­gyobb szabású vállalkozásán dolgoznak Magyarországon. A film aktualitását, jelentőségét, terjedelmét, várható színvonalát tekintve a nemzetközi mérlegen is a monstre jelzőn túl, a „le­gek” várományosa. A közönség a jövő esztendőben láthatja nemcsak itthon, szerte a világ­ban. 1983-ban emlékezik az egye­temes kultúrtörténet Richard Wagner halálának 100. év­fordulójára. Ez az esemény kí­nálta az ötletet az angol kez­deményező félnek, hogy part­nert keressen egy világfilm pro­dukcióihoz. A magyar tévések még javában dolgoztak egy ko­rábbi, hasonló, nagyarányú koprodukción Liszt Ferenc éle­téről, amikor elfogadták Buda­pesten az angol -javaslatot. A két fél, mint fővállalkozó', fiók­országokat is keresett tervéhez. Csatlakoztak a nyugatnémet, a svájci, az osztrák; az olasz és a francia érdekeltek és meg­született az elhatározás: nyolc­szor egy-egy órás időtartamú televíziós filmsorozatot készíte­nek, amelyet feltehetően Euró- pa-szerte vetítenek, ezenkívül amerikai forgalmazásra négy és fél órás mozifilm változatot is készítenek. A forgatás helyszí­neit az NS7K-ban, Svájcban, Ausztriában, Olaszországban és Magyarországon jelölték ki. A világsajtó élénk figyelem­mel kíséri a csaknem fél évig tartó forgatást, amely ez év ja­nuárjában kezdődött. Charles Woodnak nem volt könnyű dol­ga, amikor a tengernyi Wag- ner-irodalomból összeállította a film forgatókönyvét, hiszen a XIX. század egyik legvitatot­tabb művészének életútját mu­tatja be. S mint ahogy életrajz­írói feljegyezték, Shakespeare s Napóleon kivételével senkiről sem írtak annyi dicsérő magya­rázatot és ócsárló bírálatot, mint Wagnerről. A film rendezője az angol Tony Palmer kétszeres „Prix Ita­lia" nagydíjas, az operatőr Vit­torio Storaro, Bertolucci mun­katársa, az Apokalipszis most című film operatőre. Főszere­peiben világsztárok jelennek meg: Wagnert Richard Burton alakítja, Liszt Gellei Ko'rnél, leánya, Cosima, Vanessa Redgrave, II. Lajos király sze­repében Gálffi László, Baku­nyin forradalmár Andorai Péter, Sir Ralph Richardson, Lord Laurence Olivier és Sir John Gielgud a király minisztereit keltik életre. A film érdekessé­geként világhírű Wagner éne­kesek is láthatók majd, Gwy­neth Jones az egykori Wagner énekesnőt, Malvina von Carols- feldet idézi, férjét Schnorr von Carolsfeldet — akivel eqyütt szólaltatták meg először a Trisz­tán és Izolda című zenedrámát - Péter Hofmann alakítja. Daphne Wagner, Richard Wag­ner ükunokája Metternich her­cegnő szerepében lép színre, A statiszták hadából csak a zenei felvételeknél nyolcszázötvenen vesznek részt. Budapesten a Bécsi úton ütötte fel tanyáját a nemzetkö­zi produkció vezérkara. Itt par­koltak utcahosszat a diszlet- szállító-, az öltöző-, a személy- szállító kocsik. Innen indultak a főváros különböző pontjaira for­gatni. A vaskos forgatókönyv szerint közel 470 képet, jelene­tet vettek fel a május végéig tartó munkák során hazánkban, éjjel, nappal dolgozott a stáb, •napokon át kerestük a -magyar gyártásvezetőt, Horváth Lórán­tot, amíg végül is sikerült né­hány percre szóra bírni.- A Wagner-film számos helyszínét - eltérően a yaló- ságtól - magyar miliőbe he­lyezte a forgatókönyvíró, ami azt jelenti, hogy sok millió néző ismerheti meg a főváros, p vi­déki városok, a magyar táj ar­culatát. A Zeneakadémián pél­dául a párizsi Nagyoperában történt eseményeket rögzítettük, amikor a Tannhäuser megbu­kott, majd Wagner (Richard Burton) vezényletével Beetho- ven-műveket vettünk fel. A film zenei felvételei Magyarorszá­gon készültek, a Magyar Rá­dió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Fischer Iván vezé­nyelte, magyar operaénekesek közreműködésével; Szalma Fe­renc, Gáti István, Kukely Júlia, Molnár András, Maria T. Uribe tűnt fel a jelenetekben. Tatán tört ki az 1848-as drez­dai forradalom, II. Lajos király bajor sereqe is magyar földön kelt újra életre, aztán a keszt­helyi Helikon Könyvtárban, Veszprémben, Kecskeméten, a Balatonnál, Sopronban, Győrött vettük fel a film olyan jelene­teit, amelyek Wagner életében nem a mi országunkban tör­téntek. A rendező azonban ideális környezetet talált a különböző események megörö­kítésére. Burton, Wagner szerepében Richard Burton, Wagner meg­személyesítője az érdeklődés középpontjában állt mindvégig. Rendkívüli energiával, nagy kedvvel vett részt a fárasztó forgatásokon. Éreztük, hogy tel­jes átéléssel, képességeinek legjavát akarja nyújtani. Azo­nosulni Wagnerről, a pódiu­mon, a forradalmi tűzben, al­kotás közben, szenvedéseiben és dicsőségében — Wagner mű­vészi nagyságától és zenéjétől búvölten.- Láthatunk-e képeket Wag­ner magyarországi kapcsolatai­ról, látogatásairól, vendégfellé­péseiről?- Sajnos az angol forgató­könyvíró nem tért ki ezekre a részletekre. ERDŐSI MÁRIA Száz éve született Georges Braque Egy francia szobafestő csa­ládjában most száz éve, 1882. május 13-án látta meg a nap­világot az a Georges Braque, aki a modern festészet egyik vezéralakja lett, s aki elsőként mondhatta el magáról, hogy még életében befogadta műve­it Párizs világhíres múzeuma, a Louvre. A Braque család előbb Ar- genteuilban élt, majd a híres kikötővárosba, Le Havre-ba köl­tözött, és' az ifjú piktor ott vet­te első rajzóráit — 1900-ban — tehát alig tizennyolc éves ifjú­ként - úgy érezte, hogy szűk neki az az óceánparti világ, s Párizsba utazott kedve és te­hetsége szerint pallérozódni. Korábban — mint díszítő fes­tő — szabadiskolába járt, majd már mint kiszolgált katona, az Ecole Des Beaux-Arts, (szépmű­vészeti akadémia) diákja lett. Mégpedig igen öntudatos, te­hetségének értékét idejekorán felismerő diákja: amikor úgy vélte, hogy amit kellett, megta­nult, abbahagyta a vázlatolást, és 1905-ben műtermet bérelt. Ott, abban a párizsi kis ter- mecskében festette meg azo­kat a tábláit is, amelyek révén _ a Fauves (vadak) elnevezésű művészcsoport tagjai közé fo­gadta. Mint jellemző nevük mondja, valóban vadul lázadtak ezek a fiatal képzőművészek, mégpe­dig az akkor egyeduralkodó akadémikus ábrázolásmód el­len, s mindenekelőtt azért a jo­gukért, hogy ne magát a köz­vetlen látványt, hanem annak a személyesen értelmezett be­nyomásait örökíthessék meg. Braque például abbahagyta a szigorúan szerkesztett vonal­távlatok alkalmazását, és he­lyettük - úgymond — felülről kezdett figyelni. Színei is kitisz­tultak: nem a természetben je­len lévő kevert színeket alkal­mazta, hanem, ha úgy érezte, hogy zöld az ég, hát akkor azt egységesen zöldre festette, és ha benyomásai azt diktálták, miszerint egy hegy vagy domb piros, hát e képződményeket is így vitte vászonra. Közkeletű szóval mondva, átírta a lát­ványt. Elsősorban annak az akadémikus előírásnak mondott ellent, hogy az előtérben az ún. meleg (sárga, narancs, vörös), míg a háttérben a hideg (zöld, kék) árnyalatokat kell alkal­mazni. Lázadását újabb lázadás kö­vette: amiként pálya- és kor­társa, Picasso, ő is rádöbbent arra, hogy világunk tulajdon­képpen mértanias alapele­mekből, „petits cubes”-ekből, azaz kis kockákból tevődik ösz- sze, s ezek szerint is kell áb­rázolni azt. Ily módon kubista lett, tehát a rajzos szerkesztés­re törekedve hengerformákká egyszerűsítette a fatörzseket, a lombokat trapézokként jelölte stb., stb. Néhány év, és megint forra­dalmasított! Ekkor azt a tapasz­talatát tette közzé, hogy nem szükséges minden hétköznapi tárgyat valahány ismérvével egyetemben megfesteni. Elég, ha a festő csupán utal rójuk, hiszen egy hegedűt testének hangnyílása, nyakának csigája is egyértelműen jellemez. Ez ismét csak korszakos jelentősé­gű felfedezés volt. Georges Braque 1914-ben be­vonult katonának, súlyosan megsebesült, és csak 1916-ban kezdett ismét festeni. Mondani sem kell, hogy megint másként. A formák elaprózása helyett nagy síkok határozták meg az e korból való képeit. Évre év, évtizedre évtized - s festőnk ezek során is folyama­tosan megújult: hol a tárgyak belső tereit bontotta ki : hol csi­szolt gipszszalagokra festett: vagy alkalomadtán szobrászko- dott. Az 1930-as évektől műtermét is odahagyta: a mediterrán tengerek partjain kereste témá­it, köztük mindinkább az em­beralakokat. Braque művésze­te sokak szerint ekkor teljese­dett ki, hiszen képeinek nagy, színes csendjeiben az örökké­valóság igézete jelenik még... A most száz éve született fes­tő a második világháború évei­ben a Pireneusok egy kicsiny falucskájában húzódott meg, majd amikor a csaták múltán visszatérhetett Párizsba, már nemigen lelte meg igazi önma­gát. Életrajzírói szerint egyet­len új motívumot talált élete al­konyán: a madarat. Ennek szárnyrebbenéseit ismételgette, próbálta rögzíteni lapjain. Ami­kor a Louvre II. Henrikről elne­vezett szalonját kellett díszíte­nie, akkor is madarakat festett a helyiség mennyezetére. Braque — ez a picassói ran­gú francia festő — 1963. augusz­tus 31-én, a modern francia fes­tészet immár elismert klassziku­saként hunyt el. A. L. Ledtnyportré Az Opera belseje, az építkezés megkezdése előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents