Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

f 2 Képújság 1982. április 1. Művészeti kitüntetések átadása Kiváló és Érdemes művész ki­tüntető címeket nyújtottak át szerdán a Parlamentben á szo­cialista kultúra fejlesztése te­rén szerzett kimagasló érdemek elismeréséül, hazánk felsza­badulásának 37. évfordulója al­kalmából. Az ünnepségen részt vett: Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, Aczél György miniszterelnök-helyettes és Óvá­ri Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politi­kai Bizottság tagjai. A kitünte­tetteket Pozsgay Imre művelő­dési miniszter köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: A szocialista társadalomnak olyan művekre, művészi eszkö­zökre van szüksége, amelyek igaz tartalmukkal, szépségük­kel, az erkölcsi jót szolgáló szándékukkal örömet okoznak alkotónak és befogadónak egyaránt. A kitüntetéseknél en­nek szellemében választottak a sok érték közül, világossá téve egyúttal azt is, hogy a népnek elkötelezett tehetséggel alkotott kiemelkedő műveket részesítik előnyben. A miniszter ezután arról beszélt, hogy művész és közönség kapcsolataiban alap­vető szerepe van az esztétikum­nak, s így a magyar művésztár­sadalom számára is jelentős, hogy az esztétikai nevelés ha­zánkban hivatalos program, az értő közönség megteremtésének programja. A művészetek fon­tosságáról szólva Pozsgay Imre a továbbiakban rámutatott: a legnagyobb műveknek a katar- tikus élményen túlmenően taní­tó és nevelő erejük van, megta­nítanak bennünket az ember, a társadalom és a történelem is­meretére, sőt, még más egyéb hasznos ismeretet is képesek tolmácsolnli, ugyanakkor gon- dolgodásunkat és érzelemvilá­gunkat is gazdagítják. — Egy ország alkotóereje sok mindenben megnyilvánulhat. Ezért ma, amikor a kormány ne­vében kitüntetéseket adomá­nyozunk, gondoljunk arra is, hogy ebben benne foglaltatik népünk nagyszerű alkotóképes­ségének felismerése, és vele azok személyes teljesítményének elismerése, akiik ezeket a műve­ket világra hozták — mondot­ta Pozsgay Imre, majd átnyúj­totta a kitüntetéseket. Az ünnepség után fogadást adtak a Parlamentben a Kiváló és Érdemes művész cím új bir­tokosai tiszteletére. * Hazánk felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából, ered­ményes munkásságuk elismeré­seként a kulturális és művészeti élet számos képviselőjének iro­dalmi és művészeti díjat ado­mányozott a művelődési mi­niszter. A kitüntetéseket szerdán a Vigadó nagytermében meg­tartott ünnepségen - méltató szavak kíséretében - Rátkai Ferenc művelődési miniszterhe­lyettes nyújtotta át. Az ünnepségen megjelentek Aczél György miniszterelnök- helyettes és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának •titkára, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai. * Szerdán a Parlament Vadász­termében, hazánk felszabadulá­sának 37. évfordulója alkalmá­ból újságírókat tüntettek ki. A kitüntetéseket Bajnok.Zsolt ál­lamtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnö­ke adta át. Az ünnepségen je­len volt Aczél György, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, és Győri Imre, a Központi Bizottság osz­tályvezetője. Kimaqasló újság­írói munkájuk elismeréseként hatan kaptak Rózsa Ferenc-dí- jat. Rajtuk kívül ketten a Szocia­lista Magyarországért Érdem­rendet, harminchármon a Mun­ka Érdemrend arany, ezüst il­letve bronz fokozatát, harminc­hármon pedig a Kiváló Mun­káért kitüntető jelvényt vették ót. Salvador A jobboldal egyezsége a kormányalakításról Genf Leszerelési tanácskozás Széles körű leszerelési ta­nácskozás kezdődött szerdán Genfben. A Nemzetek Palotájá­ban megnyílt konferencián több mint kétszáz nemzeti - nem kor­mányzati szervezet képviselői vesznek részt azzal a céllal, hogy ráirányítsák a nemzetközi közvélemény figyelmét az ENSZ- közgyűlés júniusban New York­ban sorra kerülő második rend­kívüli leszerelési ülésszakának munkájára. A konferencia elnöke, dr. Philip Potter referátumában felhívta a figyelmet arra, hogy a világ közvéleményének haté­konyabb mozgósításával nyo­mást kell gyakorolni a kormá­nyokra a fegyverkezési verseny visszaszorítása érdekében. Salvador öt szélsőjobboldali pártja kedden bejelentette, hogy a jelenleg a junta élén álló Napoleon Duarte keresz­ténydemokrata politikus kizárá­sával „nemzeti egységkor­mányt” fognak létrehozni. Az öt párt együttesen a va­sárnap leadott szavazatok 60 százalékát mondhatja magáé­nak. A szélsőjobboldali pártok a salvadori rádiónak adott nyi­latkozatukban visszautasították Napoleon Duarte keresztényde­mokrata politikus felhívását. A katonai-kereszténydemokrata junta vezetője azt sürgette, hogy a kereszténydemokraták és a szélsőjobboldali pártok közösen hozzák létre az ideiglenes kor­mányt. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front, az FM harcosai Usulutan városában körülzárva tartják a X. gyalo­gosdandár helyőrséget és to­vábbra is megszállva tartják az usulutani rendőr-főkapitányság épületét. A fegyveres forradal­mi erők kedden a transzameri­kai autópályán feltartóztatták a hadsereg egyik szállítóoszlopát. A felkelők négy teherautót zsák­mányoltak. Példátlan botrány... Vérdíj a gyilkos feleségének A bűnözés és a bűnüldözés változatos történetében is pél­dátlan eset rázta meg nemrég Kanadát: egy többszörös gyer­mekgyilkos majd százezer dol­lárt fizettetett ki a hatóságok­kal annak fejében, hogy saját nyomára vezette őket. A hihe­tetlen történet tavaly nyáron kezdődött. A Csendes-óceán parti Vancouver rendőrsége óriási erőkkel nyomozott egy félelmetes gyilkosságsorozat ügyében: a városban és kör­nyékén alig 15 hét alatt 11 gyermek és tinédzser tűnt el. Óriási területet kutattak át - minden eredmény nélkül. A gyilkosságokat csak gyanítot­ták, amíg meg nem lett az el­ső eltűnt: a 14 éves Judy Koz­ma holttestén 19 késszúrást ta­láltak. Brutális, iszonyatos gyil­kosság, amely a végletekig megrázta a hosszú nyomozástól amúgy is felzaklatott közvéle­ményt. Nem sokkal később még három eltűnt fiú és lány tete­mét találta meg a rendőrség. Használható nyom azonban se­hol sem maradt. A szerencse - vagy talán a városszerte féktelen gyanakvás - azonban végül segített Egy Clifford Olson nevű, 42 éves, ál­lástalan építőmunkás ugyanis egyszerű hirdetményt ragasztott ki egy eayházközségi épület fa­lára. A plakát ablaktisztítói munkát ajánlott - gyerekeknek. Máskor ez a legkevésbé sem lett volna feltűnő, most azon­ban valaki mégis jelentette a rendőrségnek. A nyomozók utá­nanéztek Olsonnak: a megter­mett, izmos férfinak — lifjúsági boxbajnok volt egykor — gyere­kekkel ugyan nem volt koráb­ban semmi ügye; annál több-.,, szőr büntették betörésért, lopá­A gyilkos Olson (Telefotó) sért, súlyos testi sértésért. A vizsgálat azonban nem talált semmit, ismerősei egybehang­zóan állították: Olson megja­vult, megnősült, gyereke szüle­tett. Ennek ellenére sokáig kö­vették Olsont, akkor is, amikor tavaly augusztusban egy bérelt autóban két fiatal fiúval kihaj­tott a városból. Látva, hogy a kocsiban pálinkát itat a gyere­kekkel, a detektívek elhatároz­ták: ittas vezetés vádjával őri­zetbe veszik. Megérte, hiszen végre komoly nyomra akadtak: a letartóztatott noteszában ott állt Judy Kozma neve és címe. Az első lépcső egy borzalmas gyilkosságsorozat megoldása felé! És kitűnt, hogy csaknem az utolsó. Olson életének a legpa­rányibb részletét is szinte na­gyítóval vizsgálták át, mégsem találtak ellene több bizonyíté­kot, mint azt, hogy mindig ak­kor bérelt autót, amikor eltűnt egy gyerek. Ez pedig kevés, hiá­ba volt az egész nyomozóappa- rótus meggyőződve arról, hogy Olson a tettes. Ekkor a gyanú­sított fantasztikus ajánlatot tett: hajlandó bizonyítékokat szolgáltatni, ha minden, segít­ségével felderített gyilkosság után 10 ezer dollárt fizetnek ki a feleségének. A tehetetlen hatóságok ráálltak: a példátlan üzlet a legnagyobb titokban létrejött. Olson sorra elvezette a nyomozókat a temekhez. A hatóságok fizettek, a gyilkos pedig januárban beismerő val­lomást tett a bíróság előtt. Ek­kor robbant a bomba: a kana­dai közvélemény tudomást szer­zett a bűnüldözők és Olson egyezségéről. Országos botrány kerekedett. „A gyilkos felvette a vérdíjat” — háborogtak poli­tikusok, jogászok és az egysze­rű polgárok. „így lehet iskolát csinálni abból, hogy a gyilkos­ság kifizetődő üzlet legyen" - figyelmeztettek a lapok. A ha­tóságok persze mentegetőztek: „Nem tudtunk bizonyítani, tehát a gyilkost nem lehetett volna el­ítélni. így viszont végre meg­nyugodhatott a tavaly nyár óta rettegő város." A felzúdulás mértékét tekintve azonban valószínű, hogy az ügynek to­vábbi következményei lesznek. A. K. Elterelő színjáték Szerda esti kommentárunk. Néha érdemes odafigyelni a világpolitika perifériáján tör­ténő eseményekre is; megesik ugyanis, hogy önmagukban jelentéktelennek tűnő történések lényeges tartalmi informá­ciókat hordoznak. Az a furcsa konfliktus, amely most két, egymástól igencsak távoli ország, Anglia és Argentina kö­zött zajlik, mintha megtestesítője, modellje volna ennek az igazságnak. Nemcsak iskolai tanulmányainkból, hanem Verne Gyula regényeiből is tudjuk, hogy a dél-amerikai kontinens leg­délibb része, például az Argentínához tartozó Patagónia (Tűzföld) a földkerekség egyik legsivárabb, tartós emberi megtelepedésre szinte alkalmatlan vidéke. Már csak azért is, mert a térség viszonylag közel van az örök tél birodal­mához, az Antarktiszhoz. Nos, Patagónia partjaitól nem egészen ezer kilométerre terülnek el a hasonló éghajlati adottságú Falkland-szigetek. £ stratégiailag talán fontos, de gazdaságilag jelentéktelen szigetcsoportot mintegy másfél évszázada szállták meg a brit csapatok és azóta ez az isten háta mögötti földdarab ,,a brit korona része". Argentina sosem nyugodott bele abba, hogy ez a terü­letéhez közeli — és az angol partoktól annyira távoli — szigetcsoport ne az övé legyen. Az ügyet azonban mindig jelentőségéhez — pontosabban: jelentéktelenségéhez — méltó módon kezelték. Ez azt jelenti, hogy bár voltak kisebb kalandos akciók, és bár az ENSZ égisze alatt vagy tizenöt éve tárgyalgatnak a témáról, a dolog maradt a periférián. Vagyis ott, ahová való. Most viszont hirtelen látványos színjáték bontakozik ki. Úgy kezdődött, hogy „hajóroncs-kutatás" (?) címén argentin csoport szállt partra a szigetcsoport Georgia nevű részén ■— anélkül, hogy erre engedélyt kért volna a brit hatóságoktól. Bár ezen a földdarabon kizárólag fókák tanyáznak, London tiltakozott, és a legújabb jelentések szerint állítólag atom­tengeralattjárót küldött a térségbe. Mintha csak erre vártak volna Buenos Airesben: „az állampolgárok védelmére" ar­gentin csatahajó indult a Falkland-szigetek felé. Frugoli hadügyminiszter demonstratív készültséget rendelt el egy közeli argentin flottabázison, Carrington angol külügymi­niszter szerint az argentin csoport jelenléte a szigeteken „elfogadhatatlan". A színjáték folyik, mégpedig nagy sajtóvisszhanggal. Jo­gos a kérdés: vajon miért? A válasznak természetesen semmi köze a távoli szigetek­hez. Annál több köze van a Ikét érdekelt ország gazdasági­társadalmi feszültségeihez, belpolitikai gondjaihoz. Angliá­ban növekszik a munkanélküliség, az infláció, erősödnek a bírálatok a Thatcher-kabinet ellen. Argentínában — a ka­tonai uralom után először «— olyan nagy a feszültség, hogy az illegális szakszervezeti szövetség több tízezres tömeg- tüntetést tartott Buenos Aires szívében. A ikép összeállt, a modell meglehetősen régi: a belpoli- ' tikai bajokról nacionalista jelszavakkal próbálják elterelni a figyelmet. % HARMAT ENDRE PANORÁMA Véget ért a VKP V. kongresszusa Szerdán befejezte munkáját a Vietnami Kommunista Párt. V. kongresszusa. Az új KB ismét Le Duant választotta meg a párt főtitkárának és jelentős változásokat hajtott végre a párt vezető testületéiben. A zárónapon Tran Quynh, a központi bizottság tagja ismer­tette a határozattervezeteket, amelyekben indítványozták, hogy a következő évek társa­dalmi-gazdasági fejlődése alap­jául fogadják el az általános politikai beszámolóban, az 1981-85-re szóló népgazdasági terv tervezetében, a pártépítés­ről és a szervezeti szabályzat módosításáról előterjesztett központi bizottsági beszámoló­ban foglaltakat. Szerda délután a hanoi sport­stadionban nagygyűlést tartot­tak a kongresszus tiszteletére; este pedig nagyszabású foga­dással zárult az ország életének meghatározó jelentőségű ese­ménysorozata. A honvédelmi munka elismerése Tegnap Szekszárdon, a me­gyei pártbizottság épületében K. Papp József, a megyei párt- bizottság első titkára kitünteté­seket adott át. A honvédelmi és népgazdasági felkészülés fel­adata eredményes végrehajtá­sának elősegítése érdekében ki­fejtett munkájáért, a Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany fo­kozatát dr. Sziget György, a Bonyhád városi Tanács V. B. tit­kársági osztályvezetője kapta. A Honvédelmii Érdemérmet Ko­vács István, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága garázs- és műhelyvezetője és Cserép Imre, az MSZMP Tamási járási Bi­zottsága első titkára vehette át a rövid kis háziünnepségen. PRÁGA A csehszlovák szövetségi gyű­lés szerdán Prágában befejez­ne kétnapos ülésszakát. A par­lament megvitatta és elfogadta Lu'bamír Strougal miniszter­elnöknek a kormányprogram megvalósításáról tartott beszá­molóját, amely többek között a gazdaságirányítási rendszer to­vábbi fejlesztésére vonatkozó elgondolásokat is vázolta. A képviselők jóváhagyták Cseh­szlovákia két új államközi ok­mányát is: az NDK-val a közös államhatár vonalának közös ér­dekből történő kisebb módosí­táséiról aláírt szerződést és a Jugoszláviával kötött konzuli egyezményt. PÁRIZS Francois Mitterrand elnök szerdán délután egyórás meg­beszélést tartott az Elysée- palötában Enrico Berlinguerrel, az Olasz Kommunista Párt fő­titkárával, aki a Francia Szo­cialista Párt meghívására érke­zett Párizsba, s kedden hossza­san tárgyalt Lionel Jospin-nel, a szocialista párt első titkárával. WASHINGTON Ronald Reagan amerikai el­nök közép-európai idő szerint szerdán éjjel sorra kerülő sajtó- értekezletén várhatóan bejelen­ti majd — jelentették előzete­sen —, hogy az Egyesült Álla­mok most már készen áll a ha­dászati fegyverzet csökkentésé­vel foglalkozó tárgyalásokra a Szovjetunióval. Ezek a tárgya­lások 1979-ben szakadtak meg, és a republikánus kormány el­ső tizenöt hónapjában nem volt hajlandó újrakezdeni őket. GENF Az ENSZ Társaságok Világ- szövetséqe (WFUNÁ) Végrehaj­tó Bizottságának genfi ülésén hozott határozat szerint ez év november 9-e és 12-e között Budapesten tartják a világszö­vetség európai regionális kon­ferenciáját. A konferencia kö­zéppontjában a helsinki záró­okmány szellemében az együtt­működés Tokozásának fő fel­adatai és az ENSZ-társaságok szerepe áll. Ezen belül megvitat­ják az európai politikai, gaz­dasági, kulturális és Oktatási együttműködés, valamint a nem­zetközi biztonság kérdéseit. GUATEMALAVÁROS Efrain Rios Montt tábornok, a múlt héten államcsíny révén Guatemalában hatalomra került junta feje kinevezte az ország új kormányának tagjait. A tes­tület vegyes összetételű: helyet kaptáik benne mind katonák, mind pedig polgári személyek. Az Egyesült Allomök kedden el­ismerte az új guatemalai kor­mányt. KAIRÓ Ariel Sáron izraeli hadügymi­niszter elhárította az egyiptomi külügyminiszter meghívását — jelentette szerdán az izraeli <rád!ió. Ka mai Hosszan Ali sze­rint a két ország között kijelö­lendő határ egyelőre probléma-, tikus szakaszairól tárgyaltak volna Kairóban. SZÖUL Az Egyesült Államók és Dél- Korea katonai erejének növelé­sét irányozza élő a Caspar Weinberger amerikai hadügymi­niszter szöuli tárgyalásai befe­jeztével szerdán kiadott közös közlemény. Szöul amerikai fel­fegyverzését a közlemény az „északi fenyegetéssel”, a Ko­reai NŐK fegyveres erőinek ál­lítólagos növekedésével próbál­ja indokolni. CARACAS Luis Herrera Campins vene­zuelai elnök négy új minisztert nevezett ki. A döntés érdekes­sége, hogy mind a négy új mi­niszter nő. Eddig csak a nők ügyeivel foglalkozó államminisz­ter képviselte a „gyengébb nem”-et a kormányban. Az új kinevezések nyomán Venezuela kormányának a földrészen egyedülálló módon — immár öt hölgy-tagja van. Gyorslista az 1982. március 30-án megtartott március havi lottó jutalomsorsolásról, melyen a 11. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rö­vidítéseiket használtuk: a vásárlási utalv. (1000 Ft), b Zastava 1100 tip. személygépko­csira utalvány, c Skoda (120 L tip. személygépko­csira utalvány, d Videoton hi-fi torony (35 900 Ft), e Farmer NF—200 tip. teherautó­utánfutó (35 500 Ft), f Szerencse-utalv. (30 000 Ft), g színes televízió (30 000 Ft), h otthon lakberendezési utalv. (25 OOO Ft), i iparcikkHutalv. (25 000 Ft), j zenesarak-utalv. (20 000 Ft), k automata mosógép (T1 900 Ft), I televízió (10 OOO Ft), m vásárlási utalv. (10 000 Ft), n vásárlási' utalv. (9 000 Ft), o vásárlási utalv. (7 000 Ft), p vásárlási utalv. (5 000 Ft), r vásárlási utalv. (4 000 Ft), s vásárlási utalv. (3 000 Ft), t vásárlási utalv. (2 000 Ft). A nyertes szelvényeket 1982. április 25-ig kell a totő-íottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért fel'elősséget nem vállalunk. Az alábbiakban a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számait közöljük. 1 995 282 t, 2 400 324 o, 2 406 461 p, 2 412 598 r, 2 418 735 i, 2 424 872 I. 2 431 009 s, 2 443 283 i, 2 449 420 m, 2 455 557 i, 2 461' 694 I, 2 473 968 p, 2 480105 o, 2 486 242 p, 2 492 379 o, 2 490 516 r, 2 504 653 r, 2 530 790 h, 2 516 927 m, 2 523 064 p. 2 529 201 r. 2 535 338 i, 2 541 475 I. 2 553 749 i. 2 566 023 m, 2 572 160 s. 2 576 297 t. 2 584 434 t, 2 590 571 t. 2 596 708 t. 2 608 982 i, 2 615 119 I, 2 621 256 s, 2 645 804 p, 2 682 626 o. 2 707174 t, 2 719 448 h, 2 725 585' m, 2 731'722 s, 2 737 859 r, 2 743 996 r, 2 756 270 r, 2 762 407 i, 2 768 544 I, 2 774 661 o, 2 780 818 s. 2 786 955 g, 2 793 092 n, 2 799 229 k, 2 805 366 k, 2 836 051 f, 2 842 188 n, 2 854 462 i, 2 860 599 I, 2 872 8Í73 f. 2 879 010 n. 2 885 147 j, 2 891 284 k. 2 897 421 r, 2 903 558 s. 2 909 695 r. 2 921 969 r, 2 926 106 e, 2 934 243 n. 2 940 380 i, 2 946 517 m, 2 952 654 p, 2 958 791 s. 2 964 928 s, 2 971' 065 o, 2 977 202 d. 2 989 476 n, 2 995 613 r, 44 641 295 n, 44 647 432 h, 44 653 569 m. 44 665 843 s.55 884 279 p, 55 890 416 r, 55 651 073 n, 55 657 210 k. 55 669 484 j. 77 007 833 n, 77 013 970 s, 77 056 929 t, 77 069 203 j. 77 075 340 I. 77 081 477 p. 77 087 614 p, 77 093 751 s. 77 106 025 o, 77 118 299 i, 77124 436 m, 77 130 573 q. 77 1'3Ó 710 m, 77142 847 k. 77 148 984 k, 77 161 258 q. 77 167 395 n. 77 179 669 i, 77 185 806 m, 77 1 91 943 p. 77 198 080 p, 77210 354 j, 77 216 4911, 77 228 765 p, 77 234 902 r, 77 241 039 t, 77 247 176 s, 77 253 313 r, 77 259 450 t, 77 265 587 t, 77 271 724 t, 77 277 861 h. 77 290 135 m, 7 302 409 o. 77 308 546 p, 77 314 683 r. 77 320 820 s, 77 326 957 t. 77 333 094 t, 77 339 231 t. 77 345 368 t. 77 351 505 t, 77 363 779 q. 77 369 916 n. 77 376 053 h, 77 38® 327 m, 77 394 464 k. 77 400 601 k, 77 412 875 h, 77 419 012 m. 77 431 286 s, 77 437 423 s, 77 443 560 p. 77 449 697 o, 77 455 834 j, 77 461 971 I. 77 468 108 s. 77 474 245 s, 77 486 519 s, 77 492 656 s, 77 498 793 t. 77 511 C67 r, 77 517 204 j, 77 523 341 I, 77 560 163 p, 77 566 300 s. V

Next

/
Thumbnails
Contents